Shannon Hale: Austenland - Vakáció Mr. Darcyval

A Büszkeség és balítélet a szívem kuglófjának ha nem is egyetlen, de mindenképpen fontos mazsolája. Egyszerűen imádom, én is, mint sokan mások fülig és menthetetlenül szerelmes lettem Mr. Darcyba.  

Egyszer az egyik hétvégén nem tudtam már mit kezdeni magammal és kapcsolgattam a tv-t, akkor találtam rá az Austenland című könyv film változatára. Tudjátok, vannak azok a típusú filmek, amiket a lányok nem azért néznek, mert komoly filmesztétikai és filmművészeti értékeket várnak az alkotástól, hanem egyszerűen csak simogatja az ember lelkét a történet. Na az Austenland pont ilyen film volt. Nem kellett gondolkodni alatta, nem váltotta meg a világot, de kikapcsolta az agyamat. Mikor vége lett a filmnek és megláttam, hogy ez egy könyv adaptáció tulajdonképpen, azonnal repült a történet a moly-os kívánságlistámra. Általában a komolyabb témájú könyveket részesítem előnyben, de jól esik néha egy kis limonádét olvasni.

De miről is szól a könyv?! Lássuk….

A fülszöveg alapján Jane fiatal New York-i nő, aki titokban rajong Mr. Darcyért és a Büszkeség és balítélet megszállottja. Nem tud hosszantartó és mély kapcsolatokat kialakítani. Amikor egy jómódú rokona örökül hagy rá egy Austen-mániás nők számára kitalált, angliai vakációt, Jane ábrándjai arról, hogy megismerkedjen a tökéletes, régensség korabeli úriemberrel, hirtelen valóságosabbá válnak, mint azt valaha is képzelte volna.

A történet kedves és igazán elbűvölő.  Ez az egész Austen korabeli légkör, a bálok, a ruhák, a hangulat, amelyet az egész park és kastély áraszt biztos vagyok benne, hogy csodálatos, bármikor szívesen ellátogatnék erre a helyre. A színészek viszont nagyon idegesítenének. Nem kell, hogy valaki csak azért tegye nekem a szépet, mert fizetnek neki. Ráadásul egyszerűen nem lehet eldönteni, hogy ki őszinte és ki játssza a gondosan megírt szerepét.

A szereplők többsége sablonos, néhányan talán kicsit túl egysíkúak. Jane kezdetben nem volt annyira szimpatikus, kicsit idegesített is, de aztán a könyv vége felé abszolút kibékültem a karakterével Mr. Nobley figurája, aki tulajdonképpen a történt Mr. Darcy-ja volt egyszerűen a szívem közepéig hatolt. Tudom, tudom… nincs is annál mainstreamebb dolog, mind beleesni egy ilyen karakterbe, de egyszerűen oda meg vissza vagyok az ilyen típusú szereplőkért.

A konfliktus és a szerelmi szál abszolút kiszámítható, de nem is azért olvassuk ezt a könyvet, mert meg akarunk lepődni a végén. Igazi csajos könyv, ami kellemes kikapcsolódást nyújt a szürke és dolgos hétköznapok után.

Összességében tetszett a könyv. Abszolút kikapcsolt, egyáltalán nem volt nehézkes a stílusa. Olvastatta magát a történet, hamar a végére lehet érni a könyvnek. Kedves, bájos…igazi limonádé történet. Komoly irodalmi élményt nem nyújtott, és nem is életem legmaradandóbb olvasmánya, de tényleg ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is Büszkeség és balítélet és Mr. Darcy fan. Igazi strandolós és pihenős könyv, ha utaztok mindenképpen dobjátok be a táskátokba.  

Séverine Vidal -Manu Causse: Bicebóca ​szívek

A fogyatékosság egy olyan hosszan tartó fizikai, értelmi, pszichoszociális vagy érzékszervi károsodás, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja egy adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását. Ahogyan a fogyatékosság, úgy a fogyatékosok történelmi megítélése is koronként és földrajzilag változott. Volt időszak, amikor az utca embere nem is igazán találkozhatott látássérült, vagy mozgássérült emberekkel, „elrejtették” őket különböző intézetekben.

Manapság ez már teljesen máshogy van. A gyógypedagógia folyamatos fejlődésének köszönhetően egyre több és jobb segítő technikák látnak napvilágot, amelyek komoly támogatást jelentenek a fogyatékkal élők számára. Mivel egyre több és több fogyatékos személlyel találkozhatnak a gyerekek akár az utcán, akár a tömegközlekedésen, ezért fontos megtanítani nekik, hogy nem kell félni ezektől az emberektől. A szemléletformálás rendkívül fontos. A mai világban nem kell nagy dolog ahhoz, hogy valakit kipécézzenek egy osztályban. Nem kell sem fogszabályzó, sem pedig szeplő ahhoz, hogy valakit megalázzanak osztálytársai. Elég, ha kicsit gyengébb…azonnal rászállnak a többiek. Pontosan ezért ilyen fontos ez a könyv. A szociális érzékenyítés egyik sikeres eszköze lehet ez az olvasmány.

Barmok nyilván mindig voltak és vannak is. Van egy látássérült barátom, cifrábbnál cifrább dolgokat mesélt már nekem. A vicces és jópofa történetek mellett sajnos akadnak borzalmasak és teljes mértékben megalázó sztorik is. Amikor azt mesélte, hogy egyszer azt mondták neki, hogy nem értik ilyen embereket miért engednek ki az utcára…kicsit azért elvesztettem a hitemet az emberiségben.

No de elég is a bevezetőből, lássuk miről is szól a könyv. A történet szerint Vlad új srác a suliban. Remek a stílusa, megnyerő a külseje, elbűvölő a mosolya. Amíg ül, azt hinné mindenki, hogy a fiatal csajszik álma. De ha feláll és elindul, a térdei összekoccannak, a mozgása rendezetlen, egyensúlya ingatag: születésétől fogva mozgássérült. A jópofa, érzékeny és szókimondó fiú gyorsan barátokra tesz szert, akik szívvel-lélekkel mellé állnak, hogy megvalósíthassa álmát. Az iskolában elindult egy új program, amelynek segítségével integrálni szeretnék a fogyatékos gyerekeket. Egy egész kis csapat gyűlik össze. Megismerünk egy Down-szindrómás srácot, és egy kerekesszékes lányt is. A könyv egy szívmelengető történet szerelemről, barátságról, másságról, elfogadásról, amely bebizonyítja, hogy még ha két lábbal is (alig) áll az ember a földön, attól még elérheti a csillagokat.

A könyv nagyon rövid, könnyed hangvételű és igazán olvasmányos. Bármikor egy 13-14 éves kezébe adnám, annak érdekében, hogy empatikusabb és figyelmesebb legyen a jövőben. Az egész könyv egyik legerősebb idézete a következő:

„– Várj csak, tulajdonképpen mit mondtál Flachard-nak?

Lehajolok, hogy felvegyem a táskámat meg a többi holmimat. Kicsit megbillenek, de sikerül nagyjából függőleges helyzetben maradnom. Rátámaszkodom Monique-ra. Monique a botom.

– Azt mondtam neki, hogy ezer okból lehet szeretni vagy tisztelni a fogyatékosokat, de csak azért semmiképpen sem, mert fogyatékosok. Lehetünk például viccesek, helyes srácok, konyhaművészek, jó fejek. De lehetünk síkhülyék is. Síkhülyék, mint bárki más. Se jobban, se kevésbé. Szóval megfelelő okból tiszteljen bennünket, igazgató úr. Na, hát ezt mondtam Flachard-nak. Úgy nagy vonalakban.”

Ez az a dolog, amit mindenkinek meg kellene tanulnia. Nem szabad a fogyatékossággal élőket sem sajnálni, sem pedig azért szeretni, mert szegény elesett kis báránykák, akiknek szüksége van a társadalmi megbecsültségére. Annyiféle ember van a földön, a nagy számok törvénye alapján simán találkozhatunk goromba mozgássérülttel, vagy bunkó látássérülttel is. Pontosan ugyanolyan emberek, mint mi. Ugyanúgy van jó és rossz napjuk, sokszor idegesítőek. Nem kell csak azért igazat adni valakinek, mert nem lát….simán elküldhetjük melegebb éghajlatra, ha megérdemlik. Nincs szükségük különleges bánásmódra. Ennek a megértésében segít a könyv. Megtanítja a fiatalokat arra, hogy a fogyatékosság nem jelenti azt, hogy a másik egy furcsa űrlény egy távoli bolygóról. Pontosan ugyanolyan, mint ő, csak éppen nem megy egyenesen, nem hall, nem lát, kerekesszékben van. Ugyanakkor azt is megmutatja, hogy az értelmi fogyatékosság sem félelmetes, vagy ijesztő, mindenkivel meg lehet találni a közös hangot, ha valaki veszi a fáradtságot és megkeresi azt. A könyv bemutatja, hogy a barátságoknak egyszerűen a fogyatékosság nem lehet akadálya, zseniális is nagyszerű üzenet.

A karakterek kedvesek és szimpatikusak voltak. Nekem kissé utópisztikus volt a történet, de nagyon jól esett a kis lelkemnek ilyesmit olvasni. Ha elég sokan megismerik ezt a könyvet, talán tényleg így történik majd minden a való életben is.

Amúgy nagyon érdekes volt, hogy a sok személyiség miatt rengeteg szemszögből szemlélhetjük a fogyatékkal élőket. Megismerjük az igazgató(helyettes)t, akinek minden csak nyűg és tulajdonképpen semmi kedve ehhez az egész dologhoz, nem akar asszisztálni semmihez, csak a sorozatai érdeklik. A „dehátazé” emberek, akiknek semmi baja nincs a fogyatékosokkal, dehátazé….Ott a nagypapa, aki úgy tesz, mintha Vlad nem is lenne fogyatékos, vagy megemlíthetjük az anyukáját is, aki számára az ő fia a leghelyesebb az egész földön. A könyv főbb szereplői is nagyon különböznek egymástól. Van olyan szereplő, aki mindig lelkes és optimizmusa mindenkit megfog, és van olyan, aki kicsit pesszimistább.

Összességében egy igazán kedves és barátságos könyv a Bicebóca szívek és bátran ajánlom mindenkinek. A karakterek szimpatikusak és igazán szerethetők. A történet könnyed, szívmelengető olvasmány. Én mindenképpen elteszem ezt a könyvet és majd a jövőben a gyermekeim kezébe adom.

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

A szolgálólány meséje egy rendkívül felkavaró, nyomasztó és torokszorító regény.

Mielőtt leírnám a véleményemet a könyvről, szeretném elmondani nektek, hogy miért is volt rám borzasztóan nagy hatással ez a történet. Ha most el kellene mondanom nektek, hogy milyen eszmékkel és ideológiákkal tudok azonosulni, a feminizmus tuti benne lenne a listában. Mielőtt azonban bárki is nekem támadna, szeretnék egy nagyon fontos dolgot leszögezni. Nem vagyok egy habzó szájú aktivista és soha semmilyen módon nem áll szándékomban befolyásolni mások véleményét a témáról. Ha valaki kijelenti, hogy ő bizony feminista, biztos furcsán néznek rá az emberek és azonnal különböző szélsőséges gondolatokkal azonosítják az illetőt. A feminizmus sokszor olyan, mint egy szitokszó. Félelmet és zavarodottságot kelt másokban. Őszintén szólva én rosszul vagyok a különböző szélsőségektől és utálom, amikor azt mondják, hogy aki feminista az biztos nem akar többé nő lenni, nem akar gyereket, vagy amikor azt mondják, hogy a nők kiherélik a férfiakat. Ez egy buta általánosítás.

A feminizmus tulajdonképpen olyan politikai ideológia és emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melynek közös célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása. A feminizmus igazán sokrétű, és az élet szinte minden területén érezteti a hatását. Vannak olyan mozgalmak, melyek kifejezetten a nők gazdasági helyzetével foglalkoznak, mások a fizikai biztonságra helyezik a hangsúlyt, legyen szó akár a családon belüli, akár a munkahelyi erőszakról, vagy épp a prostitúcióról.  A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat, amelyek egy férfit megilletnek. Tehát például egy munkahelyen az állásinterjún nem kérdezik meg, hogy akarok-e gyereket a közeljövőben, és ha igent mondok ez nem jelent hátrányt a felvételnél. Vagy nem keres egy nő kevesebbet egy multinál csak azért, mert nő. Számomra a feminizmus ennyi és nem több.

Ezek után remélem senki nem gondolja azt, hogy szegény Miklós el van nyomva nálunk. Mindketten egyenlők vagyunk a kapcsolatban, közösen hozzuk meg a döntéseinket. Mindketten dolgozunk, közösen viseljük a különböző anyagi kötelezettségek súlyát, így az a fair, ha az otthonunk tisztán tartása sem csak az én feladatom, hanem mindketten kivesszük részünket a takarításban is. Mindenben egyenlők vagyunk, számomra ez az egyik legfontosabb dolog.

Most, hogy leírtam, hogy az egyenlőség nálam a kulcs és mennyire fontos nekem a férfi-női egyenjogúság kérdése, akkor neki is kezdhetünk A szolgálólány meséjének kivesézéséhez.

A ​történet egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően egyre kevesebb és kevesebb gyermek születik, a teljes termékenységi arányszám nagyjából a béka segge alatt van. A főszereplőnk azon kevesek egyike, aki a környezeti hatások ellenére is termékeny maradt, így képes kihordani és megszülni egy babát. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság meglehetősen szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert (sokszor szó szerint) regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Abban az esetben, ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben.

No, ez a könyv brutális, fájdalmas és rendkívül kétségbeejtő számomra. A regény egy újonnan kialakuló társadalmat és a lakók mindennapi életét mutatja be. Ez egy olyan világ, ahol a nőknek nincs szava, nem dolgoznak, nincs saját jövedelmük vagy vagyonuk, mindenben a férfiaktól függnek.

A szolgálólányok életének az egyetlen értelme, hogy a családjuknak, ahova kiközvetítették őket gyermeket szüljenek, majd ezt követően tovább álljanak és ugyanezt tegyék a következő családnál is. Tárgyak csupán, szavuk nem hallatszódhat, érzéseik nem lehetnek, gondolkodniuk nem szabad. Írni és olvasni tilos, ez a férfiak kiváltsága. (Nem árulok el nagy titkot nektek, engem már ez is teljesen kiakasztott. Az olvasás és az írás annyira a lételemem, annyira fontos számomra, mint másnak a levegő, hogy enélkül el sem tudnám képzelni az életemet.)

Ha valakit íráson-olvasáson kapnak levágják a fél karját, ha nem fogadnak szót csonkítanak, de bármilyen brutális büntetés megengedett addig, amíg ez nem veszélyezteti a teherbe esést. Annak érdekében, hogy Gileád életében új gyermekek szülessenek minden hónapban, amikor a szolgálólány a legtermékenyebb egy szertartás keretében a parancsnok megerőszakolja (az egész ház szeme láttára, és a feleség aktív részvételével) a nőt, hogy az teherbe essen és gyermeket adjon a családnak.  

A nagyemberek amúgy nagyon félnek attól, hogy a szolgálólányok öngyilkosak lesznek és ilyen módon próbálnak elmenekülni a rezsimből, szóval semmi olyan eszközt nem kaphatnak, ami alkalmas lenne arra, hogy véget vessenek az életüknek. Például ha húst kapnak ebédre, akkor már előre felszeletelik nekik az ételt, nehogy késhez jussanak.

Fontos beszélni a feleségekről is. A parancsnokok feleségei csupán dekoratív kellékek a férfiak mellett. Egyetlen vágyuk, hogy gyermekük legyen, ezért kénytelenek jó szemmel nézni a szertartást. Minden hónapban reménykednek abban, hogy a szolgálólány teherbe esik. A fogantatás után úgy rendeznek mindent, hogy a feleség nehogy úgy érezze, hogy kimarad valamiből. Babaváró bulit szerveznek nekik, még a szülésnél is ott vannak. Ugyanúgy sürögnek-forognak körülöttük, mintha ők is vajúdnának.

A márták azok a nők, akik a háztartásban élnek, főznek, mosnak, takarítanak…úgy nagyjából vezetik az egész háztartást.

El kell mondanom, Margaret Atwood bravúrosan építette fel regényét. Lépésről lépésre ismerjük meg a kialakult diktatúrát. A cselekmény két szálon fut. Egyrészről megismerjük a jelent minden borzalmával együtt, de mindezek mellett bepillantást nyerhetünk a múltba is.

A jelen rendkívül puritán és borzalmas. Megismerjük az új rendszer alapköveit és szabályait. Az egész könyv Fredé elbeszélésére épít. Apropó…Fredé.  Főszereplőnk igazi neve a könyv alatt nem derül ki. A Fredé csak egy birtokló kifejezés. Ez teljesen kifejezi azt, amit már előbb is írtam nektek. A szolgálólányok nem több és nem kevesebb értékkel rendelkeznek, mint egy használati tárgy. Fontos feladatuk van, de senkit nem érdekel, hogy kik is ők valójában. Életüknek csak egyetlen értelme van, adjanak gyermeket. A múlt segítségével Fredé felidézi nekünk régi életét és azt, hogy hogyan is alakult ki ez a rendszer. Megtudjuk, hogy fokozatosan történt minden. Ezek a visszaemlékezések nem túl hosszúak és nem is igazán mélyen szántóak, inkább csak bepillantást nyerhetünk a dolgokba, mélyen nem ismerjük meg a rendszer kialakulását.

Kicsit lassan haladtam az olvasással, de ez abszolút nem a könyv hibája volt…sokkal inkább a sorozaté. A sorozattal amúgy teljesen képben vagyok, a 3. évadnál járok, így nem igazán szolgáltatott a könyv új információt.

Mélységesen felháborított a szolgálólányok kiszolgáltatott helyzete. Undorító az egész rendszer, egyszerűen gyűlöltem Gileádot. Nekem, akinek az egyenlőség mindennél többet jelent, a világ legfélelmetesebb dolga volt ez a történet. Annyira ijesztő ez az egész, mert nem jelenthetem ki, hogy ez úgysem történhet meg a világban. Annyira realisztikus módon ábrázolja ezt az egészet, hogy teljesen el tudom képzelni, hogy egy szélsőjobboldali nacionalista, ultrakonzervatív oldal, mely erős vallási identitással rendelkezik képes lenne megvalósítani egy ilyen rendszert. Ez pedig mindennél ijesztőbb számomra.

Nagyon tetszett a végén a tudományos visszaemlékezés Gileádra, ahol egy egyetemi előadás keretében úgy beszélnek erről, mint egy letűnt korról.

Összegezve el kell mondanom, hogy ez a könyv a lelkem mélyéig hatolt. Megdöbbentett, sokkolt és teljesen szétestem tőle. Fontos könyv, amit mindenkinek olvasnia kell! Azoknak a nőknek, akik számára fontos az egyenjogúság és azoknak a férfiaknak, akik tiszteli a nőket. Azoknak, akik azt gondolják, hogy a nőnek a tűzhely mellett van a helye, de azoknak is, akik csak úgy élnek bele a nagyvilágba és nem foglalkoznak senkivel és semmivel magukon kívül. Azoknak, akik szerint a nő életének egyetlen értelme, ha gyermek(ek)nek ad életet, és azoknak is, akik elhatározták, hogy soha nem akarnak gyereket szülni.

Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok

A Hatalmas kis hazugságok egy nagy kilépés volt a komfortzónámból. Abszolút nem az én világom. Igazából szerintem soha nem olvastam volna el, ha nem szavazzátok meg nekem. És milyen jól jártam. El sem hiszem, hogy ezt mondom, de nagyon tetszett a könyv. A körmömet lerágtam nagyjából tövig még úgy is, hogy tisztában voltam nagyjából mindennel. (A férjem imádta a történetet és mivel meg sem fordult a fejünkben, hogy valaha el fogom olvasni a könyvet, így igazából minden fontos mozzanatot elmesélt a könyvből. )

A történet szerint Ausztráliában van egy iskola, ahova a gazdag és befolyásos szülők íratják gyermekeiket. A városka és a környék a felső középosztály paradicsoma. Első ránézésre mindenki élete tökéletes, azonban a külsőségek mögött sötét és fájdalmas titkok rejlenek.

A könyv komoly kérdéseket feszeget. Az ártatlan gyermekek, vajon akaratlanul is visszatükrözik szüleik világát? Egy erőszakos ember gyermeke vajon örökli az erőszakra való hajlamot? Egy olyan világban, ahol minden felszínes, vajon létezhet őszinte és mély barátság?

A könyv nagyszerű olvasmány. Hihetetlenül nehéz témákat boncolgat; a családon belüli erőszak, az iskolai bántalmazás, a fájdalmas múlt, ami elől nem lehet menekülni mind-mind olyan téma, amely komoly és mély sebeket ejt az olvasón is. Mindezek ellenére a történet mégis sokszor könnyed és olvasmányos.

A történet Ausztráliában, egy felső középosztálybeli iskola előkészítőjének első napján kezdődik. A három főszereplő három édesanya, akik hihetetlen módon különböznek egymástól, mégis azonnal barátokká válnak. Celeste gyönyörű és egy igazán gazdag és sikeres ember felesége. Mindenki irigykedik rá, az életét pedig álomszerűnek tartják. Madeline boldog házasságban él második férjével, ám az életét beárnyékolja a volt férje és az ő új barátnője. Jane fiatal édesanya, aki egyedül neveli kisfiát. Véleményem szerint mindhárom karakter igazán érdekes és meglehetősen komplex, továbbá komoly jellemfejlődésen mennek át.

A könyv felépítése nagyon ötletes, a feszültség végig tapintható. Már a könyv elején kiderül, hogy valami végzetes és borzalmas dolog történt az iskolai jótékonysági bálon, de csak fokozatosan tárul elénk a teljes kép. A szereplőket egyre jobban megismerjük, és szép lassan helyére kerül az összes kirakós darabka. Nagyon tetszettek azok az oldalak, ahol a szereplők rendőrségi kérdésekre adott válaszait olvashattuk.

Az írónő stílusa nagyszerű. Hihetetlen érzékkel mutatja be a főszereplők életét és azokat a problémákat is, amikkel a mindennapjaikban küzdenek. Az olvasás közben végig tapintható a feszültség, csak úgy faltam a lapokat, hogy végre kiderüljön minden. Ezt az alaphangulatot ellensúlyozza a sorok között megbúvó irónia és a humor. Mindezeket figyelembe véve egyszerűen letehetetlen a könyv, abszolút olvastatja magát.

A történet íve nagyszerű, az egész könyv hihetetlenül jól van megtervezve. Az írónő mindent előkészít ahhoz, hogy az olvasónak leessen az álla a meglepetéstől. Az ember végig izgul azon, hogy vajon mi is történik a jótékonysági bálon és azon, hogy vajon ki is az iskolai zaklató. Annyi pro és kontra érv szól mindenki mellett, hogy egyszerűen nem lehet mindent kitalálni, valami meglepetést mindenki talál a könyv végén.

Nagyon tetszett, hogy több szemszögből követhettük végig az eseményeket. Imádtam, hogy a többi szülő is megszólalhatott és szerepet kapott, így kiderült, hogy a képzeletbeli frontvonalon ki melyik oldalon állt. Nagyon tetszett, hogy a csillogó és ragyogó tökéletesség mögött megláthattuk a rothadó almát. Senki sem tökéletes, mindenhol vannak kisebb-nagyobb hibák. Ha pedig valaki görcsösen próbál tökéletes lenni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy korántsem az az élete.

Összességében nagyon tetszett a könyv. Elgondolkodtató, nagyszerű és izgalmas olvasmány, amit biztosan nem tudtok lerakni. A karakterek komplexek, a cselekmény izgalmas, a könyv pedig egyszerűen zseniális. Ha szeretitek a hasonló történeteket, ne hagyjátok ki ezt a könyvet sem.

Ezeket olvastam júniusban

Sziasztok!

Lezárult a június, így most leírom nektek, hogy mit is olvastam ebben a hónapban és röviden értékeltem is nektek a könyveket.

Ebben a hónapban 7 könyvet olvastam el. Én nagyon boldog vagyok emiatt a szám miatt, ráadásul molyon is elértem a 10 000 oldalas pecsétet. Az egyik legjobb dolog abban, hogy elkezdtem a könyves oldalamat, hogy sokkal többet olvasok, mint előtte. Mindig is imádtam olvasni, de valahogy mostanában háromszor annyi könyvet olvasok, mint régebben. (És vagy tízszer annyi könyvet veszek. 😂😂 De ez egy másik történet.) 5 könyvet olvastam hagyományos könyv formában, kettőt pedig az új hiperszuper ebook olvasómon. 

A júniusi könyvélményeim abszolút pozitívak. Mindegyik könyv igazán tetszett. Igyekeztem sokféle könyvet olvasni, ráadásul a Ti segítségetekkel ki is léptem a komfortzónámból. 

Igazából nehezen tudnék sorrendet állítani, mert mindegyiket egyformán szerettem, mindegyik remek olvasmány volt. Az egyik könyv azonban magasan kiemelkedett a többi közül, be kell vallanom, hogy nélkületek tuti nem olvastam volna el soha ezt a könyvet. Szóval igen...

A hónap könyve számomra: Liana Moriarty: Hatalmas kis hazugságok

Mindezek után pedig lássuk akkor röviden, hogy miket is olvastam májusban:

Jessica Townsend: Csudamíves - Morrigan Crow baljós öröksége

Morrigan Crow kalandjai abszolút a szívem csücskévé váltak, így már nagyon vártam a könyv folytatását. Alig vártam, hogy újra a Deukalión Hotelben legyek és találkozhassak a régi kedves szereplőkkel. A borító csodálatos, egyszerűen imádom. Nagyon passzol az első könyvhöz is, igazi ékkövei a polcomnak. A Csudamíves egy remek, csudálatos, egyedi történet, ami magába szippantja az olvasóját és nem ereszti el addig, amíg az utolsó betűt el nem olvassa. 

Séverine Vidal - Manu Causse: Bicebóca szívek

Ezt a könyvet nem is ismertem egészen addig, amíg Instagramon fel nem figyeltem rá.

„– Azt mondtam neki, hogy ezer okból lehet szeretni vagy tisztelni a fogyatékosokat, de csak azért semmiképpen sem, mert fogyatékosok. 
Tudom, hogy Lou meglátta a botomat. Így folytatom: 
– Lehetünk például viccesek, helyes srácok, konyhaművészek, jó fejek. De lehetünk síkhülyék is. Síkhülyék, mint bárki más. Se jobban, se kevésbé. Szóval megfelelő okból tiszteljen bennünket, igazgató úr. Na, hát ezt mondtam Flachardnak. Úgy nagy vonalakban.”

Összességében ez az az idézet, ami miatt mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el a könyvet. Ebben benne van minden. A történet kedves, bájos és tökéletesen emberi. A fogyatékosságról olyan természetesen és emberien ír, ami miatt tökéletes a fiatalok érzékenyítésére.

Alexandra Bracken: Sötét ​elmék

Azért olvastam el a könyvet, mert teljesen véletlenül belebotlottam a filmbe és kíváncsi lettem a könyvre is. Nekem nagyon bejött a történet, Liam, Dagi és Zu konkrétan a szívem csücske lett.. A történet meglepően jó volt. Kicsit zavart hogy a betegségről igen keveset tudtunk meg de, összeségében igazán tetszett. Már beszereztem a folytatásait is, alig várom, hogy folytassam.

Seanan McGuire: Mélybe ​ránt a Lápvilág

A Minden szív kaput nyit című könyv nem volt rossz, de nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Kevésnek és kidolgozatlannak találtam. Úgy éreztem, hogy hiányzik valami a könyvből. Amikor megláttam a folytatását és az, hogy az egyik szereplőpáros történetét ismerjük meg, nagyon megörültem neki. Nagyon kellett az előzménytörténet, remélem a többi gyereket is megismerjük majd a későbbiekben.

Nagyon furcsa és megrázó volt olvasni a lányok történetét, borzalmas lehet ilyen érzelemmentes családban felnőni.

Bevallom ezt a könyvet sokkal jobban szerettem, szerintem valahogy kerekebb és kidogozottabb, mint a másik könyv. 

Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok

Ez a könyv már nagyon régóta lapul a könyvespolcon, de valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy elolvassam. A könyv témája, és műfaja abszolút nem az én világom, nem szerepelt a listámon. Az, hogy végül a kezembe vettem csakis nektek köszönhető, ti szavaztátok számomra, így ezzel léptem ki a komfortzónámból. Hihetetlenül hálás vagyok nektek. 

Nagyon szerettem ezt a könyvet. Lebilincselő, izgalmas és egyszerűen zseniális volt. Bár a történetet ismertem, de még így is tövig rágtam a körmöm, hogy mi is fog történni a könyvben. Az egyik legmeghatározóbb történet volt, amit mostanában olvastam. 

Throne ​of Glass – Üvegtrón

Tejóég! Egyszerűen imádtam a könyvet. A cselekmény, a karakterek…minden. Teljesen szerelmes lettem az egész történetbe. Általában nem szoktam szeretni a női karaktereket, de most ez sem jelentett problémát. Ez a könyv alapjáraton abszolút nem az én világom, engem mégis teljesen magával ragadott. Teljesen kikapcsolt, magával ragadott. Váratlanul hatott rám ez az egész, egyszerűen rákattantam. 

Rebecca Ross: A ​királynő felemelkedése

Ezt a könyvet egy kedves barátom ajánlotta. Ő imádta a történetet és én is kedvet kaptam hozzá. El kell mondanom, hogy én is csak hasonlóan tudok nyilatkozni a történetről. A szereplők és a cselekmény nagyon tetszett. Az írónő által megalkotott világ tetszetős, kellően izgalmas. Erős kezdést kapott a sorozat, kíváncsi vagyok mi fog kisülni belőle.

Mostanában teljesen odavagyok a fantasy könyvekért, teljesen ráfüggtem erre a sorozatra is. Már alig várom a folytatást.

Nos..ezek voltak az én június havi olvasmányaim, remélem nektek is remek történetekkel teli volt az előző hónapotok. Ha van kedvetek meséljetek róla kommentben! J

#szuperszemélyes - Az első évfordulónk

Egy éve….

Ez a mai nap nagyon különleges számomra, ezért úgy gondoltam írok róla egy kis szösszenetet nektek. Sok mindent nem tudtok még rólam, ezért mesélek egy kicsit nektek magamról és arról, hogy mért jelent olyan sokat nekem ez a nap.

Egy éve ezen a napon nagy dolgok történtek az életemben…összeházasodtunk Miklóssal. Nem lehetek elég hálás a sorsnak, életnek, Istennek, végzetnek stb-nek, hogy megismertük egymást.

Nem vagyok túl sikeres a kapcsolatok terén, valahogy mindig pórul jártam. Nagyon sokat csalódtam az emberekben, össze sem tudnám számolni nektek, hogy hányszor maradtam már egyedül.

Az a típusú ember vagyok, aki hajlamos azonnal a maximumot nyújtani egy kapcsolatban és cserébe soha nem kapok semmit. Van egy barátnőm, vagyis igazából volt egy barátnőm…róla szeretnék mesélni nektek egy kicsit. Mindig segítettem neki, amikor szüksége volt rám. Volt, hogy sírva felhívott én meg azonnal átmentem hozzá egy tábla csokival és meghallgattam a problémáit. Sokszor előfordult, hogy megbeszéltünk egy találkát….és ő egyszerűen nem jött el. De igazából az is rendszeres volt, hogy csomót késett, de nem szólt róla. Mindezek ellenére én mindig segítettem neki. Novemberben megígért nekem valamit, és nagyon nagy szükségem lett volna rá. Ne gondoljatok túl nagy dologra, csak egy Harry Potteres dolgot kellett volna átvennie nekem. Megkérdeztem többször is, hogy számíthatok-e rá…és azt mondta, hogy igen. Aztán egyszercsak nem reagált semmire. Ne értsetek félre. Nem az a baj, hogy nem segített végül, hanem az, hogy nem volt képes velem közölni a dolgot. Soha nem kaptam segítséget…én mindig itt voltam, cserébe még egy egyszerű kis dolgot sem volt képes megtenni nekem. Azóta sem válaszol az üzenetre, igazából olyan, mintha soha nem is ismertük volna egymást. És ez egyáltalán nem egyszeri eset. Annyi barátom volt a múltban, akik meguntak, vagy csak akkor kellettem nekik, amikor bajban voltak…cserébe viszont nem várhattam semmit tőlük.

Pontosan ezek miatt vagyok hálás, hogy az életemben legalább egy olyan kapcsolatom van, amiben bízhatok és amiben nem kell félnem attól, hogy nem számítok a másiknak. Boldog vagyok, hogy egymásra találtunk anno Miklóssal.

Elviseli a könyv és Harry Potter mániámat, nem szól egy rossz szót sem, amikor hazaállítok a sokadik könyvvel. Mellettem volt, amikor borzalmas volt a munkahelyem. Hogy őszinte legyek ez egy olyan időszak volt az életemben, amikor teljesen, totálisan szétestem.

2015-ben fejeztem be az egyetemen a mesterszakot. Nagy álmokkal és tervekkel vágtam neki az egész mindenségnek, de hamar rájöttem, hogy milyen nehéz frissdiplomásként elhelyezkedni. Rettegtem, féltem, hogy soha nem lesz munkám, ezért elvállaltam egy olyat, amiről már akkor tudtam, hogy nem az én világom. 2 év alatt eljutottam arra a szintre, hogy nem érdekel semmi és senki. Csak a túlélésre játszottam. Ahhoz, hogy el tudjam látni a feladataimat 3x annyi energiát kellett mindenbe befektetnem, mint normális esetben. Utáltam minden reggel munkába menni és utáltam ott lenni. Egyszerűen kiégtem. Nem volt semmihez sem kedvem. Nem volt kedvem találkozni a barátaimmal, nem volt kedvem szervezni az esküvőt, nem volt kedvem a blogomba írni, sem képeket feltölteni az oldalamra. Egyszerűen semmihez nem volt kedvem. Elég gáz állapot 27 évesen azt kell, hogy mondjam.  Nagyon sok időbe telt, mire eljutottam oda, hogy képes legyek tenni ez ellen, hogy képes legyek végre lépni.

Szerencsémre kaptam egy váratlan lehetőséget, szóval 1,5 éve megtaláltam végre a helyem. De ami miatt igazán szerencsés vagyok, az Miklós. Ha nem lett volna mellettem ebben az igencsak labilis és fájdalmas időszakban, nem is tudom, hogy mit lett volna velem. Az egyetlen pozitív dolog volt az életemben. Nagyon nehéz volt elviselni engem, nagyjából az instant depresszió állapotában voltam, ő mégsem hagyott a földön a saját fájdalmamban fetrengeni, hanem igyekezett segíteni talpra állni.

Olyanok vagyunk mi egymásnak, mint borsónak a héja. Nagyon sok mindenben hasonlítunk egymásra. Néha persze agyonvernénk egymást egy péklapáttal, de ez azt hiszem, hogy ez normális. Mindig vannak bukkanók és problémák egy kapcsolatban, a kérdés csak az, hogy meg tudjuk-e oldani azokat. Toleráljuk egymás hülyeségeit….én elviselem, ha bekapcsolja a konzolt és játszik, ő pedig elviseli, ha könyvet, vagy könyves kiegészítőt veszek. Néha összeveszünk azon, hogy nem csinál jó képet nekem/rólam az oldalamra….aztán pár percre rá nagy duzzogva mégis csak összehozunk valamit ketten. Sokat járunk moziba (főleg az ő kedvéért)…de hát ez van…ő is sok mindenben enged nekem.

Nagyon hálás vagyok, hogy megtaláltuk egymást, és nagyon remélem, hogy még sok-sok évig fogjuk idegesíteni a másikat.

Képzeljétek….Handmade by Julie V. Scott csodálatos gyertyát készített nekünk. Az a tervünk, hogy minden évben a házassági évfordulónkon meggyújtjuk a gyertyát. Azt hiszem lesz a mi nagy évfordulós hagyományunk. J

Kicsit összevissza lett ez a bejegyzés, de azért köszönöm, hogy elolvastátok. J

Még anno írtam egy kis bejegyzést az esküvőről is, ha van kedvetek lessétek meg azt is:
https://csakolvassblog.blogspot.com/2018/08/szuperszemelyes-nagy-nap.html