Sziasztok!
Marie Pavlenko ezen könyvében szemtanúja lehetünk egy testileg és lelkileg is sérült lány fejlődésének. Ha titeket is érdekel Abigail sorsa, tartsatok velünk, játsszatok bloggereinkkel, hiszen tiétek lehet egy, a kiadó által felajánlott példány!
Abigailnek autóbalesete után súlyos testi és lelki sérülésekkel kell szembenéznie. Karja elvesztése felforgatja a mindennapjait, miután hazatért a kórházból. Minden barátjával megszakítja a kapcsolatot, mert képtelen folytatni korábbi életét. Hogy is határozhatná meg magát az ember, ha elveszítette korábbi életének biztos fogódzóit, ha már nem igazán tudja, ki is ő valójában, és a testében robbanásra készen mindig ott lapul a fájdalom? Ám családtagjai szeretetének, a könyveknek, a természetnek, a nevetésnek és a madaraknak köszönhetően Abi végül újratanulja, hogyan találja meg ismét az élet örömeit.
A könyv fülszövegébe azonnal beleszerettem, nagyon szeretem az ilyen típusú fejlődéstörténeteket. Mielőtt azonban rátérnék a regény értékelésére, kérlek engedjétek meg, hogy beszéljek egy kicsit arról a személyes élményről, ami összeköt ezzel a könyvvel. Tavaly elhunyt a nagymamám, de előtte egy betegség következtében amputálni kellett az egyik lábát, így életének utolsó szakaszában azzal a nehézséggel kellett megküzdenie, hogy hogyan boldoguljon egy lábbal. Hihetetlenül nehéz és gyötrelmes időszak volt ez számára, a fantomfájdalmak sokszor elviselhetetlenek voltak. Bár néhány nővér és egészségügyi munkatárs mindent megtett annak érdekében, hogy a mamám önbizalmát elveszítse, de nem hagyta magát és fiatalokat megszégyenítő módon dolgozott azért, hogy megtanulja használni a lábprotézisét és képes legyen megőrizni valamilyen szinten az önállóságát és így a méltóságát is. Tornázott, küzdött és minden nap egyre erősebbé vált. Képes volt egyedül átülni a székbe, és a járással is próbálkozott...mindezt 82 évesen. A könyvben Abi elnevezte a sérült kezét, szóval igazából most jöttem rá, hogy ez egy teljesen hétköznapi dolog, ugyanis anno a mamám is nevet adott az amputált lábának, ami a "bütyök" nevet kapta. Mindig is úgy gondoltam, hogy a nagymamám egy igazi hős volt. Sokan elvesznek a depresszió tengerében, siratják elveszett életüket és végtagjukat. Újra kell mindent építeni, az eddig megszokott életet újra kell tervezni. Nem ritka, hogy hosszú hónapok kellenek ahhoz, hogy megbékéljenek az új helyzettel, ő azonban csak ment előre és nem nézett hátra. Összeszorította a fogát és küzdött. Mondom én, egy igazi hős. Mivel nagyon közelről éltem át ezt a helyzetet, nagyon kíváncsian vártam. hogy egy fiatal lány életére milyen hatással van, ha az egyik végtagját elveszíti.
Az Akár egy kismadár egy igazi fejlődéstörténet. Egy nagyon szép regény arról, hogy még a leglehetetlenebb és legszörnyűbb helyzetekből is van kiút. Ez a történet a fájdalomról, dühről, gyógyulásról és felemelkedésről szól. Olyan történet, amelyet akár az élet is írhatott róla. Nincs benne semmilyen túlkapás. A szereplők hús vér karakterek, a kapcsolatok nincsenek túlidealizálva, vagy romantizálva. Mindenki pontosan úgy viselkedik, ahogy ezt egy szituációban mi is tennénk.
Egy család élete mindig megváltozik, ha valaki súlyosan megsérül és ápolásra, gondoskodásra szorul. Felborulnak az eddig jól ismert családi viszonyok és automatikusan mindenki afelé fordul, akinek több figyelemre és segítségre van szüksége. Ez néha komoly konfliktusokat szül. Mindenkinek meg kell tanulnia együttélni az új helyzettel, hiszen nem csak a sérülést szenvedő alanynak borul fel az eddig jól felépített élete, hanem mindenki másnak is körülötte. Elképzelni sem tudom, hogy milyen nehéz lehetett Abinek. Hihetetlenül rossz lehet, ha állandóan megbámulnak az utcán és egy igazi szörnyszülöttnek érzi magát az ember. A látható sérülések olyanok, mint egy neon villogó az ember feje felett. Egyszerűen képtelenség láthatatlanná válni.
Abi testvére Millie nagyon nehezen dolgozta fel testvére balesetét. Hirtelen mindenki a nővérével foglalkozott úgy érezte, hogy a balesetben nem csak a testvére keze veszett oda, hanem az eddig jól működő családja is. Édesanyja és édesapja alárendelte magát Abi helyzetének, már nem jártak szórakozni. Mindenki tojáshéjon lépkedett, igyekeztek tekintettel lenni a lány helyzetére, de még így is sokszor nehezen kezelhető volt az a mérhetetlen fájdalom, ami Abigailben lakozott. Millie pontosan úgy kezdett el viselkedni, ahogy minden kamasz. Kíméletlen őszinteséggel beszélt mindenkivel, dacolt a helyzettel és az egész világgal. Úgy érezte, hogy elvesztette a szüleit, rá már senki sem figyel.
Abi bezárkózott, sokáig senkit sem engedett közel magához. Régi barátait teljesen leépítette, nem kért senki sajnálatából. Nehezen teremtett kapcsolatot másokkal, állandóan azt figyelte, hogy vajon őszintén, vagy szánalomból közeledik valaki hozzá. Az esetek többségében pedig meg volt győződve arról, hogy senki sem érdeklődhet őszintén iránta, talán meg sem érdemli mások figyelmét, hiszen ő nem szép, sokkal inkább egy igazi szörnyszülött. Az önostorozás, a negatív gondolatok alapjáraton is megkeserítik a tinédzserek életét, ha pedig egy komoly traumán vannak túl még súlyosabbá tud válni ez az önpusztító gondolatkör. Egy figyelmetlen sofőr elvette Abitől a jövőjét, elveszítette önmagát, kicsúszott alóla a talaj és sokáig képtelen volt felépíteni önmagát. Egy súlyos balesetből felállni soha sem könnyű feladat. Abigail nem csak lelki sebeket, hanem súlyos sérülést is szenvedett, amputálni kellett az egyik kezét. Óriási utat kellett bejárnia, hogy elfogadja saját magát és megváltozott életét. Megtanulni, hogy korábbi életét már nem kaphatja vissza, a baleset előtti lány már soha nem mosolyog vissza rá a tükörből, de csak rajta múlik mit hoz ki abból a második esélyből, ami számára megadatott.
Abi óriási utat járt be a regény lapjain. Auréle (aki amúgy az egyik legszerethetőbb karakter, akiről mostanában olvastam) segítségével újra megtalálja önmagát és elkezd hinni a jövőjében. A fiú ösztönösen érzi és tudja, hogy mire van szüksége Abinek. Szép lassan kirángatja őt a bánat mocsarából és segítségével a lány újra elkezd élni.
A regény lapjain megelevenedik lelki szemeink előtt azon emberek élete és különböző nehézségei, akik egy betegség/baleset kapcsán elveszítették valamelyik végtagjukat. Abit a fantomfájdalmak sűrűjében, a küzdelmes és nehézkes hétköznapok másodperceitől összetörve ismerjük meg. Általa megismerhetjük azokat a mindennapi problémákat, dilemmákat, melyekkel az amputált végtagú betegek szembesülnek. Egy kicsit talán edukatív jellegű is a könyv, hiszen a tömegközlekedésen bármikor szembe jöhet velünk valaki, akinek a főhőshöz hasonlóan csak az egyik karja ép. Ilyenkor fontos, hogy igyekezzünk a lehető legtapintatosabban viselkedni. Semmiképpen se bámuljuk meg az illetőt és igyekezzünk mellőzni a szánakozó pillantásokat is. Abi története megtanítja nekünk, hogy a legjobb taktika az, ha a lehető legtermészetesebben reagálunk a helyzetre. Nem csapunk nagy cirkuszt, nem sipítozunk, vagy sápitozunk, hiszen ez "csak" egy sérülés. Nem ez határozza meg az adott illetőt.
A borító nekem nagyon tetszik, a madár motívum az elején nagyon jól illik a regényhez. Mikor szavazni lehetett a kiadó oldalán, én pont erre a változatra szavaztam, szóval nagyon örülök ennek a csodás élénkrózsaszín változatnak.
Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, vétek lett volna nem megismerni Abi történetét. Az akár egy kismadár egy nagyszerű regény arról, hogy még a leglehetetlenebb és legszörnyűbb helyzetekből is van kiút. A kötet a fájdalomról, dühről, gyógyulásról és felemelkedésről szól, igazi fejlődéstörténet.
Értékelés: 5/5
Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Nyereményjáték
Tekintve, hogy a főszereplő, Abigail balesetet szenvedett, most erre a vonalra koncentrálunk a játék során. Minden állomáson találtok egy idézetet, ami egy olyan könyvből származik, amelyben nagy szerepet játszik egy baleset. A ti feladatotok, hogy az idézet alapján kitaláljátok, melyik könyvről van szó, és a könyv címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
IDÉZET
„Csak annyit mondok, hogy a boldogsághoz néha annyi is elég, ha elhallgattatod a fejedben tomboló, kellemetlen hangokat, amik mindig arra kényszerítenek, hogy annak az ellenkezőjét tedd, amire igazán vágysz.”
a Rafflecopter giveaway
Állomáslista
06. 30. – Csak olvass!
07. 02. – Könyvvilág
07. 04. – Utószó