Serena Valentino: Kitör ​a frász! (Gonosztevők 7.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Manó Könyvek jóvoltából megjelent Serena Valentino Disney - Villains sorozatának legújabb kötete, a Kitör a frász!, melyben Szörnyella életével ismerkedhetünk meg. Ennek örömére a Blogturné Klub bemutatja ezt az egyedi, memoár stílusban megírt regényt, amelyből kiderül, hogy minden gonoszok legrosszabbikának története talán nem is annyira fekete és fehér, mint az általa oly nagyon áhított dalmata bunda. 

Bizonyára mindenki úgy gondolja, hogy jól ismeri Szörnyella történetét: egy boldog pár, két hűséges kutya, tizenöt csupa pötty kutyakölyök - és egy nő, akinek minden vágya, hogy csodás szőrmét készítsen ezeknek a kiskutyáknak bundájából. Sőt, London összes kis dalmatája kell neki, mind a százegy.

De mégis ki ez az ördögi nőszemély? Az emlékezetes autóbaleset, a kutyák elrablása, és a szőrmebundák mániákus imádata előtt volt egy másik Szörnyella. Őt ismerhetjük meg ebből a történetből, amit a saját szavaival mesél el.

Mert még a legelvetemültebb gonosztevőknek is vannak őszinte barátaik, igaz szerelmeik és nagyratörő álmaik. Hiszen a világon semmi sem egyszerűen fekete és fehér.

A nagy sikerű, izgalmasan sötét hangvételű sorozat legújabb részében maga Szörnyella, a dalmaták rettegett réme kalauzolja el az olvasót a bonyolult női barátságok, az anya-lánya kapcsolat és a pusztító vágyak világába.

Mióta felnőtt lettem kicsit átértékelődött bennem a Disney rajongásom. Már nem csak a csillogó hercegnők, vagy pozitív karakterek érdekelnek, hanem kifejezettem megkedveltem a negatív szereplőkről szóló eredettörténeteket is. Bár nem tartom magam rajongónak és nagyon nehezen választok kedvencet közülük, azért Spotify-on rendszeresen berakom magamnak a Disney Villain listát, ha éppen olyan kedvem van (sőt tulajdonképpen töredelmesen bevallom Nektek, hogy most az értékelés írása közben is ezt hallgatom). 

Serena Valentino Gonosztevők sorozata abszolút a guilty pleasure kategória nálam. Szerethető és olvasmányos regények, melyek teljes mértékben betöltik a szórakoztató funciójukat. Mivel könnyen és gyorsan lehet velük haladni, így egy lehetőséget sem szalasztok el és mindig kapva kapok az alkalmon, hogy megismerjem az újabb és újabb eredettörténeteket, amelyeket az írónő megálmodott. Eddig is tetszettek az elképzelései, de valahogy úgy éreztem, hogy a karakterek nem tudnak annyira érvényesülni a lapokon, mint ahogy ő eredetileg tervezte. Ugyan kitértünk minden eddigi gonosztevő életére, de lassuk be, a kattant nővérek sokszor elvitték a showt. A hatodik résszel azonban lezárult az ő történetszáluk, így kíváncsi voltam, hogy a hiányuk vajon jót, vagy inkább rosszat tesz a regényeknek. Őszinte leszek veletek, hihetetlen felüdülés volt számomra, hogy a nővérek végre nem szerepeltek és végre úgy éreztem, hogy az adott karakter kellő mélységet kapott. 

A 101 kiskutya meséjét gyerekkoromban rengetegszer láttam. Mint minden kislány, én is imádtam a kiskutyákat, így nagyon szerettem ezt a kalandokkal teli mesét. Szörnyella szerintem az egyik legparább Disney gonosztevő, szerintem brutál ijesztően volt ábrázolva és hogy stílusos legyek, mindig is kitört a frász, ha megjelent a képernyőn. Az új, rákoncentráló filmet ugyan még nem láttam, de szerintem a kötet után most majd mindenképpen megnézem, mert igazán kedvet kaptam hozzá. Nagyon tetszett a könyv stílusa, hogy tulajdonképpen memoárszerűen van megírva, ráadásul Szörnyella meséli el nekünk az életét. 

A kötet leginkább Szörnyella fiatalabb éveire koncentrál, a 101 kiskutya történetét tulajdonképpen néhány oldalban tudja le. Nekem ez a megoldás kifejezetten tetszett, hiszen mindannyian tudjuk, hogy mi is történik abban a mesében. A karakterét azonban soha nem ismerhettük meg, így érdekes és izgalmas volt róla olvasni. 

A történet szerint Szörnyella egy gazdag család egyetlen gyermeke volt. Édesapja bár szeretettel tekintett feléje, édesanyja soha nem mutatta ki felé, hogy szereti. Ajándékokkal halmozta el, így a kislány összekapcsolta a fejében az ajándékokat az igaz szeretettel. Ebbe kapaszkodott egészen fiatal korától kezdve. Bár láthatóan az anyja sokszor cserben hagyta őt, de az ajándékok miatt úgy érezte, hogy mégiscsak fontos számára. Ez teljesen elidegenítette őt a valóságtól. Bár voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, hogy képes lesz maga mögött hagyni ezeket a furcsa és toxikus értékeket, végül mégsem tudott igazán fejlődni. Ugyanolyan pénzsóvárrá vált, mint édesanyja és képtelen volt arra, hogy igazi és szeretetteljes kapcsolatokat ápoljon. Persze semmi sem fekete, vagy fehér. Szörnyella életében is voltak olyan emberek és személyek, akik megpróbálták egy egészségesebb irányba terelgetni. De sajnos ahogy ismerjük a mesét, ez nem sikerült nekik. Szörnyella örök életében az a kislány maradt, aki bármire kész lett volna azért, hogy az anyukája szeresse és végre érdeklődést mutasson az irányába. Már rengetegszer leírtam nektek, de talán még nem unjátok. A rossz soha nem születik, hanem úgy teremtik meg. Igazi jó példát soha nem látott, a szerető anya képe soha nem adatott meg számára. A kislányok sokszor elkezdik utánozni az anyukájukat. De mi van akkor, ha az előttünk álló anya egy hűvös és távolságtartó személy, aki képtelen arra, hogy kimutassa a szeretetét? Vajon mi lesz egy gyerekből, ha egész életében azt látja, hogy csupán a materiális javak tehetik boldoggá az embert?

Az embernek fontos, hogy szeressen és szeretve legyen. De mi van akkor, ha a szeretet hajkurászása már-már egészségtelen méreteket ölt? Mi van akkor, ha valaki feláldozza minden emberi kapcsolatát csupán azért, hogy az édesanyja legalább egyszer úgy nézzen rá, mintha számítana? És vajon hogyan kapcsolódik ebbe a történetbe Anita és Roger, a meséből is már jól ismert kutyatulajdonosok?

A regény nagyon olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni. A mindenki által jól ismert Szörnyella karakterének átalakulása egy rendkívül szomorú és fájdalmas folyamat. Olvasás közben tehetetlen dühöt és sajnálatot éreztem, rossz volt látni, hogy a korábban bájos és ugyan elkényeztetett, de korántsem menthetetlen fiatal lány milyen módon lépett az önpusztítás útjára. Talán eddig az ő karaktere került hozzám a legközelebb, hiszen végre úgy éreztem, hogy tényleg beleláthat az olvasó az adott gonosztevő lelkébe. Fájdalmas volt látni, hogy a kislány, majd később a felnőtt Szörnyella mennyire szomjazza a szeretetet és milyen elégtelen módon próbálja a lelkében tátongó űrt betölteni. Nagyon szerettem volna, hogy megtalálja a boldogságot, de mikor bizonyossá vált, hogy tönkrement az élete még jobban elkezdtem őt sajnálni. Teljesen felemésztette a bánat és a gyász, míg végül menthetetlenné és ténylegesen is magányossá válik.

Azt hiszem, hogy az ő személye és karaktere példázza a leginkább, hogy mennyire fontos a szeretet és a szeretetteljes családi légkör. Ez többet ér mindennél. Lehet az embernek többszáz milliója, ha nincs, aki szeresse, akkor az egészet megette a fene. A pénz természetesen fontos, hiszen az embernek valahogy boldogulnia kell az életben. De nem lesz semmi baja a gyereknek, ha nem a legmodernebb telefont kapja karácsonyra. A lelkében viszont ezernyi seb keletkezik, ha a szülei nem szeretik őt igazán. A pénz nem tudja felnevelni a gyereket, arra csak a szülők képesek. 

Kicsit sajnáltam, hogy ennyire kis rövid ez a könyv (igen, tudom, hogy a sorozatban mindegyik kötet nagyjából ilyen hosszúságú), de még szívesen olvastam volna Szörnyelláról. Ami nagyon fura, mert eddig inkább taszított a karaktere, de mostantól teljesen más szemmel nézek majd rá. 

Kreatív volt, hogy az írónő belecsempészte Tulipánt hercegnő karakterét a történetbe, tetszett, hogy nem keverte a való világot a mesei elemekkel. A borítót egyszerűen imádom, szerintem szavakkal le sem tudom írni, hogy mennyire jól el lett találva. Örülök, hogy a kiadó nem változtatott rajta. A fekete élfestés nagyon jól néz ki, tökéletesen illik a könyvhöz. 

Összességében azt hiszem bátran állíthatom, hogy nekem eddig ez volt a kedvenc történetem a sorozatból. Szörnyella karaktere teljesen meglepő módon igazán közel került hozzám. Ráadásul a kattant nővérek hiánya is üdítően hatott. Nagyon szerettem Szörnyella de Frász történetét, szerintem mindenképpen érdemes esélyt adni neki. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,7

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A regény során többször is előkerül Jane Austen és az ő munkássága, ezért mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, ti mennyire ismeritek azt. Minden állomáson olvashattok egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint megfejteni, melyik művéből származik, majd a címet beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

IDÉZET

“De hát az ember soha nem tud előre helyesen megítélni senkit. Elgondolja valamilyennek, aztán olyannak képzeli.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

08/27 Dreamworld

08/29 Szembetűnő

08/31 Csak olvass!

09/02 Utószó

Emily Nagoski, Amelia Nagoski: Elég ​vagy - A legjobb gyakorlatok és tippek a hatékony stresszkezeléshez + Nyereményjáték

Sziasztok!

A népszerű szerzőpáros, Emily és Amelia Nagoski új könyve egy munkafüzet, mely segít a nőknek legyőzni a kimerültséget, a túlterheltséget és a kiégést. Tartsatok bloggereinkkel az Elég vagy munkafüzet turnéján, és ne felejtsetek el játszani se, mert a Libri kiadónak köszönhetően a blogturné végén nyerhettek egy példányt a könyvből!

Ha ​ezt a munkafüzeted tartod a kezedben, valószínűleg hiszel abban, hogy jobban is tudnád érezni magad. És milyen igazad van! A népszerű szerzőpáros, Emily és Amelia Nagoski jól tudják, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk nekünk, nőknek, és ebben a gyakorlati feladatokban gazdag kötetben megmutatják, hogyan győzd le a kimerültséget, a túlterheltséget és a kiégést.
Emily és Amelia közös munkásságának egyik legfontosabb gondolata, hogy a „jóllét” akkor következik be, ha szabadon tudunk mozogni az emberi lét különféle tapasztalatai – a munka és a pihenés, az alvás és az ébrenlét, a kapcsolódás és az önállóság – között. Ha azonban ez a szabad mozgás nem lehetséges és elakadunk valahol, óhatatlanul is bekövetkezik a kiégés, ami rendkívül káros az egészségünkre, a mindennapi életünkre és a kapcsolatainkra.
Az Elég vagy segít, hogy felfedezd, ha elakadtál, és megtanít arra, hogyan boldogulj az igazán stresszes helyzetekben. A munkafüzetben
– elgondolkodtató kérdések
– izgalmas gyakorlatok
– szemléletes ábrák
– és hasznos tippek
vezetnek majd az önmagad megismerése felé vezető úton. Akár olvastad a szerzők előző kötetét, az Érzelmi kiégést, akár nem, ez a munkafüzet nélkülözhetetlen segítőtársad lesz a stressz csökkentésében, az érzelmek kezelésében és abban, hogy megtapasztald a valódi jóllétet.

Nagyon fontosnak tartom a mentális egészséget, hiszen csak akkor élhetünk teljes életet, ha a fizikai jólétünk mellett lelkileg is jól vagyunk. Az utóbbi időben nem voltam annyira acélosan, teljesen elvesztem és úgy éreztem, hogy kicsúszott alólam a talaj. Összecsaptak a fejem felett a hullámok, frusztrált, stresszes és nyugtalan voltam. Rengeteg mindent kellett volna egyensúlyban tartanom munka/blog/magánélet, végül úgy jártam, hogy semmit sem tudtam megfelelően kézben tartani.  A magánéleti krízisem szép lassan átvette minden felett az irányítást, és egy idő után minden más teendőmet elkezdtem hanyagolni, vagy legalábbis nem a már megszokott minőségben folytatni. Azt hiszem, hogy teljes egészében kijelenthetem, nem életem legfényesebb időszakát élem. Elméletben nagyon jól hangzik, hogy pozitívan gondolkodjak és ne görcsöljek a múlton, vagy éppen a jövőmön, de összesséségében bitang nehéz dolog ez. Valószínűleg nem jeleskedem a stresszkezelésben sem, és nem megfelelő módon zártam le a stresszciklust sem. Így egy ideje már szemeztem Emily Nagoski és Amelia Nagoski munkásságával. 

Mikor megláttam a Libri Kiadó kínálatában az Elég vagy című munkafüzetet, azonnal megtetszett. Sokszor érzem magam kevésnek, így már maga a cím is hívogatóan hatott rám. Bár sok nehézség van már mögöttem, mégis úgy érzem, hogy ennek még koránt sincs vége. Így úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy egy kicsit megtanuljam kezelni a stresszt és egészségesebb módon éljem meg az ilyen jellegű pillanatokat. 

A munkafüzet leginkább arra összpontosít, hogy az olvasó megtanulja kezelni a stresszt. Olvashatunk a stresszt okozó dolgok kezelésével, de a fől célja az, hogy hatékonyan megtanuljuk hasznosítani a belső erőforrásainkat és felismerjük hogy a különböző külső társadali erők miként hatnak a jóllétre. 

A kötet három részből áll. Az első rész három olyan erőforrást mutat be, amelyek segíthetnek abban, hogy jobban érezzük magunkat. Megismerkedhetünk a stresszválaszciklus fogalmával, a felügyelővel (a frusztráció érzését irányító agyi mechanizmussal) és az életben teremtett értelemmel. A második részben az olvasó és a jóllét között lévő akadályok felismeréséről olvashatunk. A harmadik rész pedig arra koncentrál, hogy mit tehetünk azért hogy legyőzzük a kiégést. Minden egyes részben találhatunk egy kis összefoglalót az adott fogalomról, vagy érzésről, majd a különböző feladatok segítenek abban, hogy elinduljunk az önfejlesztés útján. Külön tetszett, hogy minden egyes feladatnál feltüntetésre került, hogy általánosságban mennyi idő a megoldása, így az olvasó előre el tudja dönteni, hogy lesz- elég ideje rá, vagy sem. A feladatok érdekesek és sokszínűek, rengeteget segítenek a gondolatok rendszerezésében. Én leginkább egy fájdalmas pontra, életem legmeghatározóbb stresszfaktorára gondoltam, így ennek fényében töltögettem ki a feladatokat. Érdekes volt új aspektusba helyezni a dolgokat. Rájöttem, hogy ha talán nem is tökéletes módon, de egész ügyesen kezeltem eddig is a stresszt. Maga a stresszkezelés nem azt jelenti, hogy ha valami félresikerül megrázom magam és megyek tovább, mintha minden rendben lenne, hanem inkább azt, hogy ha elesek, rövid időn belül képes vagyok felállni. Tisztába kerültem azzal, hogy nincs semmi baj azzal sem, ha sírok és nem szabad hallgatni azokra, akik ezt csak nyavajgásként aposztrofálják. Nincs baj azzal, ha valakinek a sírás a cikluszáró tevékenysége, mert igenis megkönnyebülhetek tőle. Bár nálam jelenleg nem opció, de tetszik az is, hogy a feladást sem tartja ördögtől valónak a szerzőpár. Néha tudni kell hol a határ, mikor van az, hogy az adott szituáció már csak rombolja az ember lelkét és mikor van az, hogy már a cél sem tűnik annyira fontosnak. 

De természetesen ezen kívül még számos érdekes és fontos feladattal találkozhat az olvasó, engem leginkább ezek a részek szólítottak meg most. A jó azonban az, hogy nem is kell feltétlenül sorba haladnia az embernek. Ez nem az a típusú könyv, amit szép lassan, oldalról oldalra kell megoldani. Lehet, sőt talán szabad is ugrálni benne. Olvashatunk a pihenés fontosságáról az időhatékonyságról és még a pozitív testképről is. Számtalan olyan témát felvonultat a szerzőpáros, amelyek problémaként jelentkezhetnek a mindennapi életünkben. 

Biztos vagyok benne, hogy még rengeteget forgatom majd ezt a könyvet, hiszen rendkívül hasznos kis munkafüzetnek bizonyult. Azt a hiányomat, hogy az Érzelmi kiégés című könyvet nem szereztem még be, pedig minél hamarabb pótolom majd. Hiszen olvasás közben azért többször is éreztem, hogy jó lett volna azt is olvasni. 

Ha szeretitek a hasonló munkafüzeteket, vagy már korábban megismertétek Emily Nagoski és Amelia Nagoski munkásságát, akkor csak ajálani tudom nektek ezt a kötetet. Hihetetlenül hasznos kis füzetnek tűnik,  nekem nagyon tetszett. Olvassátok, szeressétek.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Emily Nagoski és Amelia Nagoski néha ismert popkulturális példákat hoz fel az Elég ​vagy! munkafüzetben a különféle feladatoknál, mi pedig úgy gondoltuk, hogy ezek közül szemezgetünk. Minden állomáson találtok egy könyvre/filmre/videojátékra utaló képet, melyből rá kell jönnötök a címükre. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

KÉP

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista 

[Blogturné Klub]

08.26. - Könyv és más

08.28. -  Csak olvass!

08.29. -  Utószó

08.30. - Szembetűnő

09.01. - Spirit Bliss Sárga könyves út

09.02. - Hagyjatok! Olvasok!

Lizzie Page: Az ​elfelejtett lányok

Sziasztok!

A  II. világháború témája már nagyon régóta az érdeklődésem középpontjában áll, így minden ígéretesnek tűnő történetre azonnal lecsapok. Az elfelejtett lányok már a fülszövegével felhívta magára a figyelmemet. Nagy szerencsémre a kiadónak hála most lehetőségem volt elolvasni a kötetet, de mielőtte írok róla nektek, lássuk miről is szól a történet. 

London, ​1943: Német bombák záporoznak a városra. Elaine Parker hadifoglyok leveleit gépeli, és tudja, hogy ez a munka sokkal fontosabb saját biztonságánál. Otthon Elaine élete nem ilyen egyszerű: ő az egyetlen kenyérkereső küszködő családjában, ezért nincs sok ideje a saját álmain és reményein gondolkodni. Aztán megismeri az ő Bobbyját, a sötét hajú és szenvedélyes Robert Capát, a veszélyes frontvonalakon dolgozó hadifotóst. Az élete megváltozik. Lehet, hogy Elaine kénytelen lesz választani családja és Bobby iránt érzett egyre erősödő szenvedélye között? De megengedheti-e magának, hogy teljes szívéből szeressen valakit, ha minden pillanat az utolsó lehet?

Napjaink: Jen házassága romokban hever, az élete nem tart sehová sem. Boldogtalanságát eleinte még a melengető napfény és a madarak trillája sem tudja feledtetni, amikor visszatér a család vidéki birtokára. Aztán a fivére kérésére elkezd nyomozni egy viharvert fénykép kapcsán, amely két kislányt ábrázol. Kik ezek a lányok, és mi közük van Jenhez és a testvéréhez? Jen beleássa magát családja történetébe, és meglepő tényekre bukkan, melyek egészen a II. világháborúig vezetik. Lehet, hogy ez a fénykép a kulcs Jen számára, hogy befoltozza a múltjában tátongó repedéseket?

Szívfacsaró II. világháborús történet, érzelmes és felejthetetlen. Tökéletes az Árvák vonata, a Pénzzé tett gyermekek és az Elrabolt életek rajongóinak.

Lizzie Page regénye egy igazán érdekes írás a II. világháborús Londonról és leginkább arról, hogy milyen volt az élet a háború alatt. Az elfelejtett lányok egy két idősíkon játszódó történet, melynek középpontjában a szerelem, a túlélés, az újrakezdés és a család áll. Bemutatja, hogy a háborús idők alatt milyen nehéz volt megélni a szerelmet és újra és újra felteszi az a kérdést, hogy vajon mire lehet elég a szerelem? Vajon egy átlagos fiatal angol lány és Robert Capa kapcsolata mennyire lehet tartós? Vajon meddig lehet folytatni egy olyan kapcsolatot, ahol egyik fél sem teszi bele magát teljesen? Ahol az egyik titkolózik, és igyekszik elrejteni a másik előlt a családi problémáit, a másikat pedig szimplán a fényképezés élteti? Ha valakinek a fotózás a szerelme, vajon van elég hely a szívében egy fiatal nő számára is? Ilyen és ehhez kapcsolódó kérdés foglalkoztattak engem olvasás közben. Mielőtt azonban folytatom az értékelésemet, arra gondoltam, hogy írok egy kicsit nektek Robert Capáról. 

Robert Capa (eredeti nevén Friedmann Endre) a 20. század egyik legjelentősebb fotósa volt, elsősorban dokumentaristaként, haditudósítóként tartják számon. Rövid élete során öt csatatéren is fényképezett (a spanyol polgárháborúban, a második kínai–japán háborúban, a második világháború európai hadszínterein, az arab–izraeli konfliktusban és az indokínai háborúban). A második világháború folyamán Londonban, Észak-Afrikában, Olaszországban, a normandiai partraszállásnál, az Omaha Beachen és Párizs felszabadításakor is ott volt, és dokumentálta a háború eseményeit. A képeit mindenki imádta, képes volt arra, hogy megragadja a pillanat lényegét. Legismertebb mondása: "Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel."  A fiatal fotós két kanállal falta az életet, nem tagadta meg magától a szép nőket sem. Jól élt, a fotóival sokat keresett. Nagyon népszerű volt a társaságokban, hihetetlenül érdekesen mesélt a kalandjairól. Az élete a fotózás volt, a halál is egy munkája során érte őt.1954-ben Japánba utazott egy induló japán újság szerkesztőinek meghívására, ekkor kérte fel a LIFE magazin, hogy „ha már úgyis ott van”, tudósítson az Indokínában (Vietnámban és a környező Laoszban és Kambodzsában) akkor már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Útközben a francia katonákat, leégett, kifosztott falvakat és a temetetlen halottakat fotózta. Délután 3 óra előtt 5 perccel (az alakulat parancsnokának határozott figyelmeztetése ellenére) egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készíthessen a környékről. Taposóaknára lépett, amely felrobbanva azonnal megölte őt. Halála óriási veszteség volt a szakmának és tulajdonképpen az egész világnak. 

No de térjünk is vissza  regényre. A történet nagy része fikció. Bár valós eseményeken alapul Lizze Page regénye, az írónő azonban jócskán élt az írói szabadság lehetőségével. Robert Capa életét és munkásságát igyekezett valósághűen visszaadni, de Elaine karakterével kicsit szabadabban bánt. Az írónő mesterien zsonglőrködött a történelmi tények, illetve a fikció elemeivel egy igazán lebilincselő és szerethető regényt alkotott.

A cselekmény nem kifejezetten izgalmas, mégis érdekes olvasmánynak bizonyult. Nem rágtam tövig a körmömet, nem vitt bele a harcok sűrűjébe de a mindennapok és az emberi sorsok egyszerűen elvarázsoltak. Bár egy 2. világháborús történetről beszélünk mégis inkább az emberek és az érzéseik domináltak. 

Ahogy írtam, a történet két idősíkon fut. A múltban megismerhetjük Elaine karakterét, életét és Bobbyhoz fűződő viszonyát. A jelen pedig a családjára, és ezen belül is a Jen nevű unokájára koncentrál. A két nő nemcsak rokoni kapcsolatban áll egymással, hanem közös sorsban is osztoznak. Mindketten rendkívül kishitűek és úgy érzik, hogy nem érdemelhetnek többet az élettől, mint, amit eddig kaptak. Elaine úgy érezte, hogy csak visszahúzná Bobbyt, nem láncolhatja magához. Nem adhatja fel az életét egy sima, átlagos nőért, főleg nem egy olyanért, aki súlyos titkokat rejteget. Jen, az unokája egy se veled, se néküled kapcsolatban él a férjével. A nő mindent megtesz azért, hogy helyreállítsa a kapcsolatát a férfivel, mert nem hisz abban, hogy egy tinédzser gyermek édesanyjaként már rátalálhat a boldogság. Úgy érzi, hogy meg kell elégednie ezzel a helyzettel. 

A történetben szereplő karakterek egytől egyig rendkívül hitelesek és emberiek. Nem romantikus, vagy túlmisztifikált hősök, hanem valódi hús vér emberek, akik akár az utcán is szembejöhetnének velem. Tetszett, hogy Lizzie Page nem emelte piedesztára a karaktereket, hanem hagyta, hogy az olvasó maga alakítson ki véleményt róluk. Elaine karaktere nekem például egy másodpercig sem volt szimpatikus, borzasztóan idegesített a viselkedése. Zavart, hogy egyedül döntött mindenben, tulajdonképpen nem hagyott beleszólást Robertnek. De ez persze korántsem ilyen egyszerű. Egyrészről gondolhatjuk azt, hogy jó döntéseket hozott, hiszen Robert Capa munkája hihetetlenül fontos volt az emberiség számára. És óriási veszteség lett volna, ha mindent félredobott volna egy nő miatt. Másrészről azonban senki nem dönthet a másik helyett. Meg kellett volna beszélnie vele a dolgokat. 

Jen személyévél azonban végig szimpatizáltam. Kicsit sajnáltam is, hogy nem kapott nagyobb szerepet. Érdekes volt látni, hogy miként derülnek ki a könyvbéli jelenben Elaine nana múltjának kirakósai és ez milyen hatással is lesz a családjára. 

Nem hibátlan, olykor kissé unalmasnak is nevezhető, de mindenképpen megérte elolvasni. Tetszett, hogy megismerheti az olvasó Elaine karakterét, még akkor is, ha az írónő kissé lazán bánt a karakterével. Az viszont biztos, hogy nem volt könnyű dolga, hiszen a fotós többi szerelméhez képest jóval kevesebbet tudni róla. 

Lizzie Page összességében remek munkát végzett. Azt hiszem, hogy ha a legnagyobb kedvenceim közé nem is kerül a történet, de Pinky és Bobby története sokáig velem marad. Ha szeretitek a II. világháborús regényeket és az emberi sorsokat, akkor csak ajánlani tudom nektek a könyvet. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Maxim Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. Ugyanitt pedig bele is tudtok olvasni a regénybe. 

Értékelés: 5/4

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_Capa

Sarah Adams: Gyakorlat ​teszi a mestert + Nyereményjáték

Sziasztok!

„Lehet, hogy nem az a lényeg, hogy tökéletes legyen a szerelem - talán épp elég, ha igaz.”

Sarah Adams a Ha Rómában jársz után ismét a Kentucky álambéli Rome-ba kalauzolja olvasóit, hogy egy újabb szellemes romkommal rabolja el a szívüket.

Annie Walker a tökéletesen hozzáillő partnert keresi. De a kentuckyi Rome-ban nehezebb megtalálni, mint hitte. Ez nem nagyváros, mindenki mindenkit ismer, napról napra szűkül a kör, hogy kivel lehet randizni. A fülébe jut, az utolsó férfi, akivel randizott, azt mondta rá: hihetetlenül unalmas.

Annie kezdi elhinni, hogy vele van gond. Flörtölni akarásre vágyik, allűröket akar felvenni, mint a romantikus filmek női főszereplői. Eszébe jut, talán korrepetálásra szorul.

Will testőrként dolgozik, tetovált, és hihetetlenül jóképű - ideiglenesen tartózkodik Rome-ban, és egyetlen célt tart szem előtt: hogy ne keveredjen bele érzelmi természetű ügyekbe. Annie arra kéri, segítsen neki, hogy megtalálja az álompasit, és Willnek nincs szíve visszautasítani a nő kérését.

A barátság határvonalai veszélyesen kezdenek elmosódni, és Annie megérti, lehet, hogy nem az a lényeg, hogy tökéletes legyen a szerelem - talán épp elég, ha igaz.

Ha egy ideje követitek már a blogomat, akkor tudjátok, hogy a romkomok a gyengéim, abszolút a guilty pleasure kategória nálam, egyszerűen imádom őket nézni. Ezek azok a típusú filmek, amiket a lányok nem azért néznek, mert komoly filmesztétikai és filmművészeti értékeket várnak az alkotástól, hanem egyszerűen csak simogatja az ember lelkét a történet. Alapjáraton nem vagyok egy tipikus romantika rajongó (bár igen, ha megnézitek a moly oldalamat, akkor ott virítana a romantikarajongó pecsét), inkább a szomorkásabb, drámaibb romantikus írásokat kedvelem. Szeretem, amikor összetöri a szívemet egy kötet. Jobban szeretek sírni a könyveken, mint nevetni rajtuk. Az utóbbi időben azonban egyre többször vetődök ki a komfortzónámból és egyre több chicklit, vagy romkom típusú regényt is olvasok. Egyrészről szeretem magam minél több műfajban képviseltetni, másrészről pedig tudatosan is terelem magam ebbe az irányba. Igyekszem olykor vidámabb és könnyedebb történetekkel is körbevenni magam. Nagyjából fél éve találkoztam először Sarah Adams nevével, amikor elolvastam a Ha Rómában jársz című regényét. Igazán üde élmény volt számomra a kötet és nagyon megkedveltem az írónő munkásságát így hihetetlenül lelkes lettem, mikor megláttam, hogy visszatérhetek a Kentucky-beli Rome városkába. 

A Gyakorlat teszi a mestert című kötet egy igazán kedves és szórakoztató romantikus történet, melynek a középpontjában az áll, hogy az embernek képesnek kell lennie arra, hogy kiálljon önmagáért és megmutassa az igaz valóját a világnak. Hogy nem szabad begubóznunk a kis világunkba, ki kell lépni a komfortzónánkból, mert a legnagyszerűbb dolgok olykor váratlanul toppannak az életünkbe. 

A romantikus könyveket soha nem azért olvassa az ember, mert világmegváltó történetet vár tőle. Valószínűleg a Ha Rómában jársz sem tökéletes, én mégis kifejezetten kedveltem. Az ilyen regények olvasása közben általában mindannyian tisztában vagyunk a végkifejlettel, ezért általában az addig megtett út az, ami izgalmakkal szolgálhat. Ugyan a cselekmény és a csavarok is kiszámíthatók de ez engem egy másodpercig sem zavart, szórakoztató és kedves olvasmányélménynek bizonyult. Annie és Will jó kis párosnak bizonyult. Az első pillanattól kezdve érezhető volt közöttük a kémia, én pedig minden idegszálammal annak drukkoltam, hogy végre egymásra találjanak. 

Annie karakterét már a Ha Rómában jársz című kötetben megszerettem, a kissé interaktív fiatal lányt. Tudtam, hogy sokkal több minden van benne, mint ami elsőre látszik. Hihetetlenül örültem, hogy ebben a kötetben megismerhettük jobban a karakterét. Annie világ életében másokat helyezett előtérbe. A szülei meghaltak, amikor 3 éves volt, így azzal segített a legtöbbet a családjának, ha mindenki kedves és mosolygós hugicája volt. Nem panaszkodott, inkább mindenki támaszává vált és szép lassan háttérbe szorította önmagát. De a kislány felnőtt, a testvérei pedig még mindig egy gyámoltalan kis virágszálnak látják őt. Sokat viccelődnek a vélt, vagy valós erkölcsösségén, ami számára egyre terhesebbé vált. Kicsit amúgy Mulan - Tükörkép című dalának néhány sora jutott róla eszembe: "Miért van,hogy lelkemben más él,mint testemben. Tükrömből nem az néz rám,ki bennem él." Valahogy Annie is így érezhette magát. Megrekedt az elvárások ingoványos talaján és képtelen volt arra, hogy kilépjen a komfortzónájából. 

De valahogy ugyanaz jellemző Willre is. A fiatal testőr, is teljesen más, mint ahogy az ember elsőre gondolná. Igaz a kisváros kotnyeles lakói azt is el tudnák róla képzelni, hogy drogot készít a hotel egyik szobájában. De a rosszfiús külső igenis érző szívet takar. A múltja nagyban meghatározza a jelenét, a kérdés pedig az, hogy vajon hagyja-e hogy a jövőjére is hatással legyen. Vajon képes lesz-e arra, hogy legyőzze a démonait, vagy továbbra is menekülni fog az érzelmek elől. 

Imádtam a párosukat, az első pillanattól kezdve oda meg vissza voltam a történetért. Amikor Amelia felvetette a gondolatot, hogy Will lehetne Annie személyes randitanácsadója, már tudtam, hogy ez egy remek történet lesz és szerencsére egy kicsit sem kellett csalódnom. 

Már a Ha Rómában jársz című kötet is tetszett, de a Gyakorlat teszi a mestert még ennél jobban is elvarázsolt. A kisvárosi környezet hozta a kellően kotnyeles és imádnivaló hangulatát. A városi tanács pedig tiszta Gilmore Girls hangulatot árasztott. Most jutott amúgy eszembe, hogy az előző kötetből megismert Noah tiszta Luke karakter, csak nem kávézó, hanem egy pitebolt tulajdonosa. Jó volt nagyon hogy a régi kedves karaktereink is visszatértek. Amelia és Noah karaktere üde színfolt volt a regényben, de bevallom nagyon bízom abban, hogy a következő történet Maddie-re koncentrál már, és nem lepne meg, ha egy már megismert férfi szereplő lenne mellette a másik központi karakter. Imádnám szerintem azt a kötetet is. 

A Gyakorlat teszi a mestert egy igazi könnyed olvasmány, imádtam az olvasás minden egyes másodpercét. Tökéletesen kikapcsolt, sokszor megnevettetett. A két főszereplő évődése zseniális volt. Bár Will is egy remek karakter, de ezúttal Anniet zártam igazán a szívembe. Az introvertált könyvmoly lelkével nagyon tudtam azonosulni, bár engem nem szórakoztatnak annyira a kalózos erotikus regények, mint őt. 

Összességében én csak ajánlani tudom mindenkinek a Gyakorlat teszi a mestert című kötetet. Egy igazán szerethető olvasmány, ami hihetetlenül jólesett most a kis lelkemnek. Ha film lenne belőle, én bármikor megnézném ,de addig is igyekszem minél több embernek ajánlani. A Ha Rómában jársz után szinte kötelező olvasmány. Ha azonban még nem olvastátok az írónő másik Rómában játszódó könyvét, akkor azt javaslom, hogy először inkább azt kerítsétek sorra, mert azért ha lazán, de azért mégiscsak összefügg a két kötet egymással. Igazából csak jót tudok mondani erről a regényről, szóval bátran adjatok neki esélyt. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Mostani blogturnénk minden állomásán egy-egy virág nevének betűit találjátok összekeverve, a feladat azok helyes sorrendbe rendezése. A válaszokat a rafflecopter megfelelő dobozába beírva várjuk.

(Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

NÉV

aaaóbbrzs

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

08.23. – Angelika blogja

08.25. – Csak olvass!

08.27. – Hagyjatok! Olvasok!

08.29. – Fanni’s Library

Mikki Brammer: Minden, ​amit megbántam + Nyereményjáték

Sziasztok!

Clover, a történet főszereplője olyan sok időt tölt haldoklókkal, hogy közben elfelejtette - vagy talán nem merte- a saját életét élni. Nem akar senkit igazán közel engedni magához, mert az kockázatos: ha szeret valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy egy nap elveszítse. Egy nap azonban minden megváltozik amikor egy új klienset sodor felé az élet. 

Tartsatok velünk, ismerjük meg a haláldúlák életét és munkásságát, ha pedig nektek kedvez a szerencse, nyerhettek is egy példányt a kötetből.

Attól a naptól fogva, hogy az óvó bácsija összeesett, majd meghalt, miközben Nyúl Péter kalandjait mesélte a gyerekeknek, Clover Brooks erősebb köteléket érzett a haldoklókhoz, mint az élőkhöz. Mióta pedig imádott nagypapája, aki felnevelte, magányosan halt meg, mert ő épp Ázsiában utazgatott, Clover haláldúlaként dolgozik New Yorkban: annak szenteli életét, hogy végstádiumban lévő betegeket kísérjen el utolsó lelki útjukon: segítsen nekik elfogadni az elkerülhetetlent, és megbékélni önmagukkal, bármilyen hibákat követtek is el életük során.

Clover olyan sok időt tölt haldoklókkal, hogy közben elfelejti - vagy nem meri - a saját életét élni. Nem akar senkit igazán közel engedni magához, mert az kockázatos: ha szeret valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy egy nap elveszítse...

Így él harminchat éves koráig, amikor egyszer csak - egy kedves öregasszonynak köszönhetően, aki elmeséli neki nagy szerelmének történetét -, nagyot fordul Clover élete: kénytelen lesz végre önmaga lelkének a mélyére nézni, és kideríteni, hogy igazából mire is vágyik. De vajon lesz-e bátorsága hozzá, hogy elinduljon a saját útján?

Vannak könyvek, amelyek egyszerűen a részünkké válnak. A történet bekúszik a bőrünk alá, megragadja a szívünket és többé el sem ereszti. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után. Számomra pontosan ilyen volt a Minden, amit megbántam című kötet is.  Mikki Brammer regénye olyan volt számomra, mint egy igazi érzelmi hullámvasút. Sokszor éreztem úgy, hogy a mélybe ránt, máskor a felhők fölé emelt. Egy csodálatos történet, mely bár nem egyszerű olvasmány a témája miatt mégis az évem legemlékezetesebb és legérzelemdúsabb élményévé avanzsálódott. 

A halálra vonatkozóan világnézettől és kultúrától függően sokféle elképzelés létezik, de van két olyan tény, ami egyetemes érvényűnek látszik. Az egyik, hogy elkerülhetetlen: az élet talán egyetlen bizonyossága, hogy ami keletkezett, az el is múlik, és ami született, annak meg kell halnia. A másik, hogy mégis úgy érezzük, a halandó léttel kapcsolatban valami nincs rendben. Egyfelől tehát teljesen megszokott és általános jelenségként tapasztaljuk, másfelől mégsem érezzük ezt normálisnak. Ezzel nemcsak manapság vagyunk így. A halandóság megjelenését valamennyi ősi tradícióban rendellenes állapotként említik, amely valamilyen természetellenes folyamat következtében jött létre. A zsidó-keresztény hagyomány például ősbűnről beszél, aminek következtében az eredetileg a paradicsomban élő ember kiűzetett az ítélet világába, és ezzel egyben halandóságra lett kárhoztatva. A halál az indiai szakrális hagyományokban, így a buddhizmusban is a dukkhának nevezett szenvedésteli, megrongálódott lét tünete, mely alól a felszabadulás nyújt megváltást. Az emberi test működése és szervezetének egyre nagyobb fokú megismerése mellett a nyugati világ „elvilágiasodó”, materializálódó közvéleménye elfordult a halál szakrális aspektusától, és egyre inkább a biológiai test eseményének tekintette.

A haldoklás is sokféle hatással lehet az emberekre. Egyesek rettegnek tőle, még az említése is fájdalmas számukra, mások beletörődve várják sorsukat. Vannak, akik azt is kitalálják előre, hogy milyen módon szeretné, ha búcsút vennének tőle, mások rendkívül morbidnak találják ezt. Vannak, akik képtelenek végignézni, hogy szerettük lehunyja utoljára a szemét, mások a végsőkig kitartanak és utolsó pillanatig fogják a kezét. Ezzel párhuzamosan pedig fontos tudni, hogy a gyász egy folyamatos munka, melynek során fontos, hogy mindenki megélje a saját érzelmeit, nem szabad elnyomni a szomorúságot, hiszen az hosszútávú problémákhoz vezethet. Nem az a cél, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnjön a bennünk lévő üresség, sokkál inkább az képesek legyünk ezzel az érzéssel együtt élni, megértsük és elfogadjuk azt. 

Történetünk főszereplője, Clover egy hihetetlenül érdekes és kiemelten fontos munkát tudhat a magáénak. Ő egy haláldúla. A haláldúla feladata az, hogy segítse az egyént és családját abban, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzák meg azzal kapcsolatban, hogyan töltse az adott személy élete utolsó szakaszát. Segíthet a temetés megszervezésében, de az is lehet, hogy csak ott ül és fogja a haldokló kezét. Lehet, hogy segít kiválasztani a ruháját, amiben szeretné, ha eltemetné, de az is lehet, hogy az éltének a történetét hallgatja meg. Csodálatos szakma, és a mai modern társadalomban, amikor egyre több és több idős ember éli egyedül a mindennapjait egy igazán szép lehetőség arra, hogy tényleg méltósággal hagyják itt a földi világunkat. 

Clover arra tette  fel az életét, hogy támogatást nyújtson a haldoklóknak. Bár hivatástudata csodálatos, de az első pillanattól kezdve látszik, hogy leginkább azért helyzete magát háttérbe életének elmúlt 13 évében, mert éppen külföldön volt, mikor imádott nagypapája elhunyt. Az idős úr egyedül halt meg az irodájában, így a fiatal nő elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy minél kevesebb ember járjon ugyanígy. A sok kliens között azonban szép lassan elveszett. Szorgosan körmölte a haldoklók utolsó gondolatait a MEGBÁNÁSOK, a TANÁCSOK és a VALLOMÁSOK füzetébe. Nem felejtkezett el senkiről, időről-időre elővette őket és aszerint alakította a saját életét. Teszem azt, ha valaki megbánta, hogy soha nem evett mangót, akkor ő az adott illető tiszteletére  vett egy mangót és megette. Ha megbánta, hogy nem tanult meg tangózni, akkor beiratkozott egy kurzusra. Ha ott nyitotta ki a füzetet, hogy lepje meg magát sűrűn virággal, akkor pedig választott egy szép csokrot. Ő viszont valahol elveszett, teljesen begubózott és nem akart senkihez sem közel kerülni, mert a kötődés magában hordozza a veszteség lehetőségét is. Tudta, hogy az ő élete kitöltené ezeket a füzeteket, hiszen számtalan dolog van, amit már 36 évesen is bán, de képtelen volt kilépni a saját csigaházából. 

A dolog akkor változik meg, mikor beköltözik az új szomszéd Sylvie, továbbá találkozik az új kliensével, Claudiával. A két nő akarva-akaratlanul is formálta Clover személyiségét. Szép fokozatosan elkezdett kinyílni, végül pedig megtalálta a gyógyuláshoz vezető utat. 

Claudia alakja hihetetlenül kedves lett számomra, megszerettem az idős hölgyet. Ahogy Clover, úgy én sem tudtam egyszerű kliensként tekinteni rá, az pedig kifejezetten szép volt, ahogy a két nő élete összekapcsolódik. Ahogy a múlt és a jelen találkozik.

Sylvie személyisége egy kicsit sok volt számomra. Én is intorvertált vagyok, de engem néha kifejezetten zavarnak az olyan emberek, akik állandóan túlpörögnek. Igaz, én nem is vagyok annyira antiszociális, mint Clover, így engem nem is kellene löködni a programok felé. Mindenesetre nagyon megkedveltem őt is a maga szeleburdi módján. 

Leo, az idős úr szintén a szívem csücske volt, bárcsak én is mahjongozhatnék vele. 

A könyvben hihetelen sok szép és csodás gondolat van az életről, a halálról és a gyászról is. Én rengeteg idézetet kijegyzeteltem magamnak, igazán lélekemelő olvasmány volt. Ahogy a bevezetésben írtam, fontos szerepet játszik a könyben a halál és az elmúlás is, de közben meg egyáltalán nem depresszív. Inkább magát az életet élteti és azt sugallja, hogy az ember próbáljon meg minél több dolgot kihozni belőle. A kínálkozó lehetőségeket meg kell ragadni, a szerelmet el kell fogadni, az életet pedig egyszerűen csak élni kell. Lehetőleg úgy, hogy minél kevesebb dolog kerüljön a képzeletbeli vallomások, megbánások és tanácsok füzetünkbe. Ugyanis szép halála annak lehet, akinek szép volt az élete is. 

Maga a kötet szerintem csodás, imádom a borítóját. Nekem az jutott eszembe róla, hogy az ember elengedi az összes megbánását, megvallja a bűneit így felszabadul a lelke, melyek galambként repülnek el a messziségbe. Így maga az ember is könnyebbé válik, felszabadul a mérgező gondolatok béklyójából és végül táncra perdül.

Nekem ez a könyv most nagy szerelem lett, így nem meglepően csak ajánlani tudom nektek. Az egyik legszebb és legszerethetőbb történet, amit az elmúlt hónapok során olvastam. Olvassátok, szeressétek!

https://buddhizmus.hu/hu/dharmaonline/halando-let-halhatatlan-elet

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A könyv központi eleme a halál és így maga a gyász is,  így a mostani játékban is azokra a regényekre koncentrálunk, amelyekben megjelenik az elmúlás témaköre. 

Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi annak a könyvnek a címe, ahonnan származik az adott idézet. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“A gyász az ár, amit meg kell fizetnünk azért, hogy volt merszünk szeretni.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

08.24.: Csak olvass!

08.26.: Szembetűnő

08.28.: KönyvParfé

08.30.: Könyv és más

Judy I. Lin: Méreggel ​átitatott varázslat (A tea könyve 1.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Next21 Kiadó jóvoltából már olvashatjuk a tajvani írónő, Judy I. Lin debütáló regényét, a Méreggel átitatott varázslatot, amely egyike az ázsiai kultúrára épülő fantasyknak. Tartsatok bloggereinkkel, és ne feledjétek, hogy blogturnénk végén tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménypéldány!

Korábban ​büszke voltam a kezemre. Most, ha megpillantom, csak arra tudok gondolni: ezzel a két kezemmel temettem el anyámat – így kezdődik ez a fiatal felnőtteknek szóló történet.

Nem elég, hogy elveszítette az édesanyját, Ning azzal is tisztában van: az ő hibája volt. Teát főzött, amelyről nem tudta, hogy méreg van benne – és az édesanyja ezt itta meg, ebbe halt bele. A tea, amiben méreg van, most Ning testvérét, Shut is elveheti Ningtől.

A lány értesül róla, hogy a teafőzés ősi, varázslatos művészetében mérik össze erejüket a királyság legnagyobb tudású teafőző mesterei, ezért ő is odautazik, hogy részt vegyen a versenyen. A győztes egy kívánságát a királykisasszony teljesíti – Ningnek talán ez az egyetlen esélye, hogy megmentse testvére életét.

A királyi udvart azonban csalárdság és ármányok szövik át – felbukkan egy jóképű, rejtélyes fiú, akinek megdöbbentő titkai vannak. Ning egyre mélyebben belekeveredik valamibe, és mire észbe kap, már nagyobb veszélyben van, mint testvére, Shu.

Az utóbbi időben teljesen oda meg vissza vagyok az ázsiai történetekért, így a Méreggel átitatott varázslat című könyvet is végül nagy lelkesedéssel kezdtem el olvasni. Bevallom, kicsit féltem, mert először nem gondoltam volna, hogy kíváncsi vagyok a történetre, de aztán elgyengültem. Inkább a szemem döntött, mint a józan eszem, és amikor megláttam, hogy milyen csodálatos lesz ez a kötet kapva kaptam az alkalmon és végül csatlakoztam a turnézók csapatához. 

Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba, de aztán elég hamar realizáltam, hogy ez a regény nem a nagy izgalmaival fog engem elkápráztatni. Egy kissé lassú a történetvezetés, különösen izgalmasnak sem mondanám, nekem összességében mégis tetszett Judy I. Lin regénye. Tisztában vagyok a hibáival és hiányosságaival, de a regény hangulata, atmoszférája, a teához és a teanövényekhez kötődö mágia nagyon tetszett. Maga az ötlet hihetetlenül zseniális, így bevallom én ezeket a kicsit unalmasabb részeket is érdeklődve olvastam. A végére azonban nagyon felpörögtek az események, és teljesen biztos vagyok benne, hogy a folytatást is el szeretném olvasni. 

A Méreggel átitatott varázslat egy érdekes történet arról, hogy mire is képes az ember annak érdekében, hogy megmentse azt, aki kedves a szívének. Egy könyv a mágiáról, a tea erejéről és egy versenyről, melynek a megnyerése mindennél fontosabbá válik Ning számára. Az udvari élet azonban ismeretlen a falusi lánynak, a hatalmasok játszmáját realizálva vajon melyik oldalon találja magát? Képes lesz átlátni a cselszövések és ármányok tengerén, és meg tudja menteni a testvére, vagy éppenséggel a saját életét? 

A cselekmény nem túl izgalmas, az tény, hogy az olvasó nem rágja tövig a körmét. Ha azonban valaki szereti a lassú történetvezetést, akkor valószínűleg nem fog nagyot csalódni a könyvben. A mágia jelenléte hihetetlenül jót tesz a történetnek, engem teljesen elvarázsolt a teák világa. Hihetetlenül érdekesnek és izgalmasnak találtam, hogy egy jó mester mire lehet képese pusztán a teák segítségével. Ha az írónő egy kicsit pörgősebbre és eseménydúsabbra szőtte volna a szálakat, akkor mindenképpen egy 5 csillagos regényről lenne szó. Persze ezzel nem azt mondom, hogy nem történik semmi a kötetben, mert ha más nem is, a próbák és a politikai cselszövések tényleg garantálhatnák az izgalmas történetet. De valahogy kissé szürkének éreztem ezeket a részeket, nem volt benne kellő mélység és kellő erő. Szerettem volna együtt élni és lélegezni a karakterekkel, de valahogy távolinak éreztem őket. Nem tudtam azonosulni a problémáikkal és helyzetükkel. Ugyan az utolsó néhány oldal kellően izgalmasra sikeredett, de még ez sem tudja feledtetni az olvasóval a többi kevésbé érdekes eseményt. 

A történet középpontjában nem feltétlenül a versenyek állnak, sokkal inkább a politikai cselszövések kerülnek előtérbe. Úgy érzem, ha kicsit több lett volna az előbbiből és kevesebb az utóbbiból, akkor minden olvasó egy kicsit magasabbra értékelné a kötetet. Persze így sem volt borzalmas, de azért kiemelkedőnek vagy erősnek sem mondanám. 

A kötet hangulata nagyon jó, olvasás közben többször is úgy éreztem, hogy meginnék egy jó kis teát. Plusz többször is erőteljesen elgondolkodtam azon, hogy kicsit jobban utánanézek annak, hogy melyik növénynek milyen hatása is van a fogyasztójára. 

A szereplők érdekesek voltak, de mivel nem éreztem kellően közel magamhoz őket, így csak nagyvonalakban tudok róluk beszélni. Ning hihetetlenül tehetséges, ám komoly és mély sebeket rejteget. Nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy ő az oka édesanyja halálának. Ugyan nem ő tette a mérget az italba, a teát ő töltötte ki, így hibásnak érzi magát. Ez a fájdalom pedig mélyen gyökerezik a lelkében. Mikor a testvére is beteg lett, egy lapra tett fel mindent és titokban elindult a versenyre. Imposztornak érzi magát, de szép lassan rájön, hogy igenis van keresnivalója a többiek között. Újdonsült barátja Lian egy igazán szerethető karakter, számomra ő volt a legszimpatikusabb, de sajnáltam, hogy nem kapott elég mélységet a karaktere. Jó lett volna jobban megismerni őt, hiszen hihetetlenül fontos szereplővé nőtte ki magát Ning életében. A szerelmi szál is tetszett benne, ugyanakkor örültem, hogy végül nem vált központi elemmé. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miként alakul a sorsuk és arra is, hogy a hercegnő milyen meglepetéseket rejteget még számunkra. Amúgy szerintem Zhen hercegnőben is óriási potenciál van, szóval nagyon örülnék neki, ha az ő karaktere is jobban kibontásra kerülne. 

A fordítás szerintem csodás, és bár nem ismerem milyen eredeti nyelven, még így is meg tudom állapítani, hogy Weisz Böbe brutál jó munkát végzett. A könyv könnyen és gyorsan olvasható, az ázsiai atmoszféra átélhető és európai szemmel is élvezhető. Úgy érzem, hogy a kötet semmit sem veszített a hangulatából a gondos munkának köszönhetően. A nyelvezete remek, csak jót tudok mondani róla. 

A kiadás egy csoda. Az élfestésről képtelenség nem megemlékezni. Teljesen oda meg vissza vagyok érte, de ez nem lehet meglepetés számomra, hiszen a hazai könyves piacon a kiadó munkássága ezen a téren kiemelkedő. Mindig csodálatos munkát végeznek, egyszerűen le a kalappal előttük. 

Összességében bár élveztem a könyv olvasását, nem mehetünk el szó nélkül a hibái mellett sem. Nem feltétlenül azt kaptam, amit vártam, de valószínűleg egy igazán jó pillanatomban sikerült elolvasni, így a lassúsága nem rontott az esetemben olyan sokat az olvasás élményén. Korántsem tökéletes munka, de én mérhetetlenül kíváncsi vagyok a folytatásra. Őszintén bízom benne, hogy a folytatás bőven kárpótol majd minket és végül elégedetten fejezzük be a sorozatot. Ha szeretitek az ilyen jellegű történeteket, akkor mindenképpen adjatok esélyt a Méreggel átitatott varázslatnak is. 

Értékelés: 5/4-es alá

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.  

Nyereményjáték

Nem titok, hogy a történetben nagy szerepet kap a teakultúra, és ezen turnénk játéka is erre a témára épül. Minden állomáson megtaláljátok egy növény hiányos elnevezését, a ti feladatotok pedig kitalálni, hogy melyik növényre gondoltunk, valamint beírni a helyes megfejtést a Rafflecopter megfelelő dobozába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

NÖVÉNY

c_ t _ _ _ fű

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

08. 20. – Fanni’s Library

08. 22. – Csak olvass!

08. 24. – Könyv és más

08. 26. – Utószó

08. 28. – Hagyjatok! Olvasok!

08. 30. – Dreamworld 

Kristin Harmel: Elveszett ​nevek könyve

Sziasztok!

A holokauszt és a II. világháború témája már nagyon régóta az érdeklődésem középpontjában áll, így minden ígéretesnek tűnő történetre azonnal lecsapok. Nagy szerencsémre a kiadónak hála most lehetőségem volt elolvasni a kötetet, de mielőtte írok róla nektek, lássuk miről is szól a történet. 

Eva ​Traube Abrams, egy fél lábbal már nyugdíjban lévő floridai könyvtáros épp könyveket rak a helyükre, amikor a szeme megakad egy fényképen a New York Timesban. Ledermed; egy olyan könyv szerepel a képen, amit több mint hatvan éve nem látott. Egy olyan könyv, amelyben ráismer az Elveszett nevek könyvére.
A hozzá tartozó cikk arról szól, hogy a nácik Európa szerte kifosztották a könyvtárakat a II. világháború idején – erre Eva is jól emlékszik – és a kutatásról, hogy a köteteket visszajuttassák azokhoz, akiktől réges-rég elvették azokat. A képen szereplő könyv – egy 18. századi vallásos szöveg, amiről azt hitték, hogy elvitték Franciaországból a háború idején – az egyik legérdekesebb eset. Most a berlini Zentral- und Landesbibliothekben található, és tartalmaz valamiféle kódot, de a kutatók nem tudják, honnan került oda, sem azt, hogy mit jelent. Csak Eva tudja a választ, de vajon van ereje visszatérni a régi emlékekhez?

1942-ben, még egyetemistaként, Eva kénytelen volt elmenekülni Párizsból és a Szabad zóna egyik hegyi kisvárosában menedéket találni, ahol elkezd személyi okmányokat hamisítani zsidó gyerekek számára, akik a semleges Svájcba menekülnek. De az emberek eltörlésének ára van, és a titokzatos, jóképű hamisítóval, Rémyvel együtt Eva úgy dönt, hogy ki kell találnia, hogyan őrizze meg azoknak a gyerekeknek a valódi nevét, akik túl kicsik ahhoz, hogy emlékezzenek rá, kicsodák is valójában. Az Elveszett nevek könyvében vezetett feljegyzéseik még fontosabbá válnak, amikor az ellenálló-sejtet, amelynek dolgoznak, elárulják, és Rémynek nyoma veszik.

Kristen Harmel regénye egy igazán érdekes és izgalmas történet, mely a II. világháború egy olyan szeletét mutatja be az olvasójának, amiről talán eddig keveset hallhattunk. Az Elveszett nevek könyve egy rendkívül szerethető olvasmány egy olyan fiatal lányról és tulajdonképpen a csapatáról, akik félelmet és fáradtságot nem ismerve azon fáradoznak, hogy új személyazonosságot kölcsönözzenek azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. 

Nagyszerű regény szeretetről, túlélésről, a reményről és arról, hogy az emberi lélek még a legsötétebb időszakban is képes diadalmaskodni a rossz felett.  

A történet szerint Eva és családja Franciaországban élnek. Egy nap azonban a fiatal lánynak menekülnie kell a fények városából, hiszen megkezdődött a zsidók begyűjtése. Eva és édesanyja elindul, és a Szabad zóna egyik hegyi kisvárosában talál menedéket. A tervük, hogy onnan Svájcba szökjenek. A helyzet azonban kortántsem olyan egyszerű, hiszen a két nő teljesen máshogy gondolkozik. Eva édesanyja egyetlen célja, hogy megmentsék valahogy a férjét, a helyzet azonban egyre kilátástalanabbá válik. Egyre jobban magába fordul, elveszíti a realitásérzékét és egyre csúnyábban viselkedik a lányával. Eközben Eva, aki tehetségesen rajzol, szép lassan rájön arra, hogy milyen módon segítheti leginkább a háborús menekülteket. Művészi kézsége és precizitása a környék egyik legjobb hamisítójává teszi, számtalan gyermek és menekülő számára biztosított hivatalosnak tűnő okmányt. 

Egy idő után azonban rájön arra, hogy az emberek eltörlésének ára van, és a titokzatos, jóképű hamisítóval, Rémyvel együtt Eva úgy dönt, hogy ki kell találnia, hogyan őrizze meg azoknak a gyerekeknek a valódi nevét, akik túl kicsik ahhoz, hogy emlékezzenek rá, kicsodák is valójában. Egy bonyoltult kód segítségével megalkotják az Elveszett nevek könyvét, így a háború után talán minden gyermek hazajuthat majd a családjához. Eva és Rémy egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz, ám

a nácik folyamatos előretörése miatt elszakadnak egymástól. Vajon egymásra találhatnak újra, vagy a háború végleg elszakítja őket egymástól? Képesek lesznek arra, hogy helyt álljanak az egyre nehezebb helyzetben és meg tudják menteni a városban bújkáló gyermekeket? És ami talán a legfontosabb, vajon túlélik ezeket a borzalmakat, vagy az életükkel fizetnek a hősiességükért? 

A cselekmény tulajdonképpen két szálon és két történeti idősíkon fut. A jelenben Eva útját követhetjük végig, amíg megérkezik Németországba, hogy évtizedek elteltével magához vehesse az Elveszett nevek könyvét. Ez a szál azonban egyáltalán nem hangsúlyos. Az írónő sokkal nagyobb figyelmet fordít a múltbéli eseményekre, Eva és Rémy kapcsolatára. Az első pillanattól kezdve szeretne hinni az olvasó abban, hogy a történetük boldog véget érhet, de vajon a legsötétebb időkben kibontakozhat-e a szerelem? Két teljesen különböző ember egymásra találhat-e boldogságban, ha a háború mellett a család is rossz szemmel nézi a kapcsolatuk alakulását. 

A regény rendkívül olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni, csak úgy faltam a lapokat. Bár a történet nagyon tetszett, új kedvencet mégsem avattam. Az Elveszett nevek könyvének a cselekménye lenyűgözött és teljesen magával ragadott Eva tehetsége és munkája, de valahogy mégsem tudtam imádni a történetet. Ennek talán Eva anyukája volt az oka, engem borzasztóan irritált az ő személyisége. Minden idegszálammal próbáltam megérteni a viselkedésének okát. Tudom, hogy a veszteség, amit elszenvedtek mindenkire máshogy hat. Amíg Eva új célt talált magának, addig az anyukája elsüllyedt a fájdalom mocsarában. Képtelen volt előre nézni, a lányát pedig egyre csak gyötörte. Sokszor felvontam a szemöldökömet olvasás közben, valahogy teljesen élet és szituáció idegen módon reagált bizonyos dolgokra. Értem én, hogy türelemre van szükség a megértéséhez, de engem hihetetlenül idegesített. Ez pedig sokat rontott az olvasás élményén. 

A regény vége viszont nagyon tetszett, igazán szívmelengető pillanatnak lehet tanúja az olvasó. Egyszerűen imádtam és az első pillanattól kezdve reménykedtem valami hasonlóban.

Összességében csak ajánlani tudom mindenkinek Kristin Harmel legújabb magyarul megjelent regényét, az Elveszett nevek könyvét. A téma igazán érdekes és izgalmas, számomra teljesen újszerű volt, nem olvastam még ilyen típusú történetet. Még ugyan nem olvastam eddig semmit az írónőtől, de ezek után bátran nyúlok majd a regényeihez. Ugyan új kedvencet nem avattam, de Eva és Rémy karakterét örökre a szívembe zártam. Ha szeretitek a hasonló történeteket, mindenképpen adjatok egy esélyt a kötetnek. 

Értékelés: 5/4.5

A recenziós példányt szeretném még egyszer megköszönni a Maxim Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. 

Fiala Borcsa: Lepkebáb + Nyereményjáték

Sziasztok!

Fiala Borcsa legújabb ifjúsági regényében megismerhetjük az iskolás Lizát, akinek nem elég baj, hogy a magánéletében is sok veszteség érte, de ráadásként egy nap megnyílik alatta szobája padlója és egy teljesen más világba csöppen. A Lepkebáb különleges, érzékeny és izgalmas történet a felnőtté válásról, a bátorságról és a felelősségvállalásról. Tartsatok három bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Kolibri Kiadó által felajánlott példányt!

Liza világa kerek és biztonságos.

Aztán kiderül, hogy mégsem annyira tökéletes, mint hitte, de hát legkésőbb kamaszkorában mindenki rájön erre. Arra viszont nem számított, hogy egy szokványos délutánon megnyílik alatta a padló, elnyeli a sötétség, és kezdetét veszi végtelennek tűnő, világokon, veszélyeken, kemény próbatételeken keresztül vezető útja.

A megpróbáltatások során súlyos kérdésekben kénytelen dönteni: élet, halál, becsület, felelősség. Egy különös házban bepillanthat a lehetséges jövőjébe, és egy szigeten megtalálja a szerelem is.

Tinédzsernek lenni a világ egyik legnehezebb dolga. Hihetetlenül nehéz időszak az életünkben, a különböző testi és lelki változások megijeszthetik és összezavarhatják az embert. Ahogy növünk, egyre több és több dolog kezd el érdekelni minket. Régi kedves és megszokott dolgaink unalmassá és gyerekessé válnak, megváltozik a stílusunk és a viselkedésünk is. Szerelmesek leszünk, megtapasztaljuk a hormonok őrijtő hatását. Megtudjuk, hogy milyen az, amikor egyik pillanatban a felhők felett járunk két méterrel, majd a mélybe zuhanunk, látszólag minden ok nélkül. Egyre jobban érdekelni kezd minket a külsőnk, ráadásul mások véleménye is egyre meghatározobbá válik. Ez egy igazán őrjítő utazás, minden mélységével és magasságával. Azt hiszem, hogy bátran kijelenthetem, hogy a legjobb és legtöbb, amit az ember tehet ilyenkor, hogy megpróbál túlélni. Fiala Borcsa könyve pedig pontosan egy ilyen metaforikus utazást ír le a könyvében. 

A Lepkebáb a Kolibri Kiadó  #POV nevű könyvsorozatában kapott helyet. A sorozat célja, hogy olyan könyvekkel kedveskedjen a 14 évesnél idősebb olvasók számára, amik a szerelemről, a barátságról és a közelgő felnőtté válásról szólnak. Továbbá erősen megjelenik a köteteikben a felelősség és az egyéni felelősségvállalás kérdése. 

A könyv egyik legnagyobb erőssége a felnőtté válás metaforája. Ugyan már régen kinőttem ebből a korból, talán már duplán is, de mégis tudtam azonosulni Liza karakterével. Hiszen mindannyian hasonló problélmákkal küzdöttünk. Bár felnőtt vagyok, de még él bennem ez a 13-14 éves fiatal lány, aki éppen elindult a nővé válás rögös útján. Emlékszem a kétségeire, nehézségeire, fájdalmaira és arra az érzésre, hogy soha senki nem lesz képes megérteni a fájdalmát. Fiala Borcsa regénye pedig ezt az énemet varázsolta elő a regényével. 

A Lepkebáb egy igazán érdekes és izgalmas történet egy fiatal lányról, aki elindul a felnőtté válás rögös útján. Egy történet, melyben a különböző kalandok során Liza megtapasztalja a tinédzserkor és felnőtté válás minden egyes kellemes és kevésbé kellemes pillanatát. 

Nagyon vártam már, hogy sorra kerítsem ezt a kötetet. Még júniusban volt szerencsém részt venni a kötet bemutatóján, ahol is Viszkok Fruzsi beszélgetett a szerzővel a könyvről. Már akkor nagyon megtetszett a regény koncepciója, hihetetlenül érdekesnek és izgalmasnak tűnt a cselekmény. Most végre januárban sikerült sorra kerítenem a könyvet és őrült lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. Ugyan nem érzem, hogy új kedvencet avattam, az vitathatatlan, hogy nem volt nehéz dolgom, hiszen a kötet olvastatta magát. Kezdetben kicsit lassabban haladtam, de aztán szerencsére néhány oldal után felvettem a fonalat és elég gyorsan sikerült is befejeznem a könyvet. 

A cselekmény hihetetlenül érdekes és izgalmas, a szerző által használt metaforák érthetők és könnyen feldolgozhatók. Az első pillanatól kezdve tiszta az olvasó számára, hogy a regény lapjain Liza felnőtté válását követhetjük végig. Az atmoszféra kicsit sötét, kicsit a Coreline és a titkos ajtó, és Alice Csodaországban jutott róla eszembe. Bár a kalandok nagyon tetszettek, valahogy mégis rengeteg hiányérzet maradt bennem. Sem a cselekményt, sem pedig a mellékszerepelőket nem éreztem kellően kidolgozottnak. Maga a metafora szerintem zseniális, de valahogy ebben a hosszúságban nekem ez nem működött tökéletesen. Vagy sokkal rövidebbnek, vagy pedig hosszabbnak kellett  volna lennie. Nem azt mondom, hogy ebben a formában nem élvezhető a könyv, mert ettől függetlenül kifejezetten szerettem. 

Maga a cím is egy tökéletes metafora. Tinédzserként mindannyian esetlen kis hernyónak érezzük magukat, de ahogy telik az idő, csodálatos pillangóvá válunk. A felnőtté válás nem egyszerű folyamat, de végül mindannyian túljutunk arra. 

Nagyon tetszett Liza jellemfejlődése. A kalandok hatására szép lassan igazi felnőtt nővé vált, olyanná, akire a 13 éves kori énje is büszke lenne. Rájön arra, hogy nem a külső a lényeg, hanem hogy milyenek is vagyunk valójában. Megérti, hogy a fejlődés elengedhetetlen és akkor is tovább kell az embernek mennie, ha akkor abban a pillanatban úgy érzi, hogy nem képes rá. Megküzdött a belső démonaival, hangulatváltozásaival. Végül pedig egy erős és magabiztos fiatal nőként térhet haza. 

Összességében ajánlom mindenkinek Fiala Borcsa könyvét. Ha szeretitek az ifjúsági regényeket és éppen a kamaszkor közepén jártok, vagy csak simán emlékeztek még arra, hogy milyen volt tinédzsernek lenni akkor mindenképpen adjatok egy esélyt a regénynek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban Fiala Borcsa további regényeinek nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Úgy is mondhatnánk, hogy a sötétségtől való félelmünk evolúciós örökség, ami a túlélést szolgálja. Úgyhogy nem szabad szégyellned.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

Blogturné Klub

08.14. Könyv és más

08.16. Utószó

08.18. Csak olvass!