2019. november 20., szerda

Martha Hall Kelly: Orgonalányok + Nyereményjáték



Sziasztok!

Martha Hall Kelly magával ragadó regényét egy valódi hősnő élete ihlette és három különböző hátterű és származású nő életútja találkozik a lapokon. Szerelem, háború, titkok, jóvátétel a földrészeken átívelő történetben.
Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel és nyerjétek meg a könyv egyik példányát a kiadó felajánlásából!


Az utóbbi időben ez már a sokadik világháborús könyv az oldalamon. Halkan megsúgom nektek, hogy nem is az utolsó. Valahogy nagyon vonz mostanában engem ez a téma, szóval állandóan ilyen könyvek kerülnek a kezembe. Az a szerencse, hogy mindegyik történet tud valami újat mondani a témában, így egyáltalán nem unom meg. Sőt, egyre többet és többet szeretnék megtudni a II. világháború rejtett, vagy legalábbis kevésbé ismert borzalmairól. A mai könyvünk előtt, ismerkedjünk meg egy kicsit a legnagyobb női koncentrációs táborral.

A ravensbrücki koncentrációs tábor a Harmadik Birodalom történetének legnagyobb női tábora. Az első női foglyokat a lichtenburgi táborból küldték ide 1939 tavaszán. 1939-ben 1170 nő érkezett Ravensbrückbe. A hiányos adatok szerint 1940-ben legalább 1400-an, 1942-ben pedig 6264-nél is többen jöttek. További 10 ezer embert hurcoltak ide 1943 folyamán. Ekkoriban az eredetileg 10 ezer fősre tervezett főtáborban már több mint 40 ezren zsúfolódtak össze. A legtöbb halálesetet az éhség, a betegségek és az SS-felügyelőnők brutalitása okozta
1942-től Ravensbrückben a lengyel politikai foglyokon végzett álorvosi kísérleteket Németország vezető ortopédus szakembere, Dr. Karl Gebhardt irányította. Gebhardt a nők lábán és kezén szándékosan ejtett sebeket baktériumokkal, fa-vagy éppen üvegdarabokkal fertőzte meg. Ezt követően tesztelés alatt lévő új gyógyszerekkel kezelte őket. Máskor kimetszett izmokon, csontokon és idegeken próbált ki transzplantációs eljárásokat. Itt kezdte meg sterilizációs kísérleteit a hírhedt Dr. Carl Clauberg is, aki később Auschwitzba tette át székhelyét.
A tábort a szovjet csapatok szabadították fel 1945. április 30-án. 1939 és 1945 között körülbelül 130 ezer nő és gyerek került ide, illetve a több mint 40 ravensbrücki altáborba hosszabb-rövidebb időre. Közülük legalább 28 ezren itt pusztultak. További ezrek innen induló halálmenetekben, vagy más táborokba átszállítva vesztették életüket.

Miért tartottam fontosnak leírni ezeket az információkat az elején a táborról? Lássuk a mai könyvünket!

Caroline Ferriday egy jó családból származó New York-i lány. Minden idejét leköti a francia konzulátuson betöltött állása. Segélycsomagokat és adományokat gyűjt és küld a rászorulóknak, és az országba érkező menekültek ügyeit intézi.  A háború baljós előestéjén azonban minden megváltozik. 1939 szeptemberében Hitler hadserege megszállja Lengyelországot, majd következő célpontjául Franciaországot szemeli ki, ez pedig komoly hatással lesz a nő életére.  Kasia Kuzmerick gondtalan ifjúsága szertefoszlik, és küldöncként egyre jobban bevonódik a földalatti ellenállás tevékenységébe. Figyelő szemek kereszttüzében és gyanakvó szomszédokkal körülvéve egyetlen hibás lépés is szörnyű következményekkel járhat. A fiatal, becsvágyó orvosnő, Herta Oberheuser számára egy kormányzati orvosi állásról szóló hirdetés jelentheti a kiutat kilátástalan életéből. Az állás elnyerése után azonban a náci titkok és hatalmi játszmák férfiak irányította világának csapdájában találja magát.

A könyvben a három nő életútja a háborús borzalmak során találkozik és életük örökre összefonódik.
Elöljáróban szeretném nektek elmondani, hogy nekem nagyon tetszett ez a könyv, új kedvencet avattam. Nagy hatással volt rám ez a történet, egyszerűen imádtam.

Az Orgonalányok középpontjában három nő áll. Mindhárom főszereplő más nemzetiségű, társadalmi státuszú és korú, vélhetően soha nem találkoznának egymással. A könyv egyik érdekessége, hogy három szemszögből íródott. Ez egyrészről nagyszerű, mert így mindhárom nő útját végig követhetjük a háború alatt és az azt követő évtizedekben. Másrészről azonban ez kínszenvedés volt, hiszen így sokat kellett várni, hogy a számunkra szimpatikus karakterekhez elérjünk.

Caroline egy jómódú család sarja, aki Amerikában él. Segélycsomagokat és adományokat gyűjt és küld a rászorulóknak Franciaországba, és az országba érkező menekültek ügyeit intézi. Sokáig nem értettem, hogy milyen szerepet fog majd játszani a másik két főszereplő életében, de aztán a könyv vége felé minden helyreáll a fejemben.  Caroline szemén keresztül megismerjük a háború francia vonatkozásait és az amerikai állapotot.

Kasia egy lengyel leányzó, aki fiatal lányból vált érett nővé a könyv lapjain. Általa megismerjük a lengyelországi háborús történeteket és a ravensbrücki tábor borzalmait. Az ő karakterén keresztül megérthetjük, hogy a tábort nem csak fizikailag kell túlélni, az embernek a lelkét is gyógyulásra kell sarkallni. Bevallom nektek őszintén, én nem sokat hallottam eddig a ravensbrücki nyulakról. Ők azok a lányok, akiken kísérleteztek a táborban. Nevüket egyrészről a „kísérleti nyulak” elnevezésről kapták, másrészről pedig onnan, hogy csak ugrálni tudtak, mert a lábuk maradandó károsodást szenvedett a műtétek során. Nekem ő volt a kedvenc szereplőm. Hihetetlen mélységeket és magasságokat élt meg Kasia, hatalmas utat járt be, komoly jellemfejlődésen ment keresztül.

Herta fiatal, frissen végzett orvos, akinek álma, hogy nőként végre érvényesülhessen ebben a férfias szakmában. Nagyon érdekes volt látni, hogy milyen szinten kötelezi el magát a doktornő a nemzetszocialista eszmék mellett. Nagyszerűen sikerült a személyiségének felépítése, az írónő igyekezett némi emberséget csempészni a kegyetlen kísérleteket folytató Herta karakterébe. Bevallom nektek őszintén, néha a legkegyetlenebb büntetést kívántam a lánynak, de aztán rájöttem, hogy igazából szánom őt. Martha Hall Kelly képes volt arra, hogy kíméletet nem ismerő lelketlen doktornőben meglássam az esendő embert és sajnálatot érezzek iránta.
A könyv megtörtént eseményeken alapul, Herta és Caroline valóban létező személyek voltak, továbbá a táborban megemlített emberek is. Kasia és nővérének karakterét egy létező testvérpár ihlette, velük szeretett volna emléket állítani az írónő a ravensbrücki nyulaknak. 

Az írói stílus nagyszerű, csak úgy faltam a lapokat. Egyszerűen imádtam a történetet. Bár nem egy rövid olvasmány, de minden másodpercét imádtam a könyvnek. Általa egy olyan szegmensét ismertem meg a II. világháborúnak, amiről eddig egyáltalán nem, vagy csak keveset tudtam. Nagyon szép történet, melyben az emberi kitartás kapja a legfőbb szerepet. Bemutatja, hogy bár nagyon nehéz elengedi a háború borzalmait, azonban ahhoz, hogy valaki normális életet élhessen, muszáj túllépni a múlt árnyain és elengedni a felgyülemlett fájdalmat.  Ugyanis a túlélők csak így élhetnek teljes életet.

A borító egyszerűen csodálatos, az egyik legszebb, amit mostanában láttam.

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet, határozottan új kedvencet avattam. A karakterek érdekesek, a cselekmény pedig kellően izgalmas. Martha Hall Kelly egy olyan oldalát mutatja meg a II. világháborúnak, melyet kevéssé ismerünk és melyről méltatlanul keveset olvasunk. A könyv tisztelgés Caroline Ferriday és a ravensbrücki nyulak előtt. Ha szeretitek az ilyen jellegű történeteket, akkor mindenképpen ajánlom nektek. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Fülszöveg

Igaz ​történeten alapuló regény egy amerikai nőről, aki segítette a náci orvosi kísérletek áldozatait.
Caroline Ferriday, a jó családból származó New York-i lány minden idejét leköti a francia konzulátuson betöltött állása, de világa véglegesen felfordul a háború baljós előestéjén, amikor 1939 szeptemberében Hitler hadserege megszállja Lengyelországot, majd következő célpontjául Franciaországot szemeli ki.
Caroline-tól egy óceánnyi távolságra egy lengyel kamaszlány, Kasia Kuzmerick gondtalan ifjúsága szertefoszlik, és küldöncként egyre jobban bevonódik a földalatti ellenállás tevékenységébe. Figyelő szemek kereszttüzében és gyanakvó szomszédokkal körülvéve egyetlen hibás lépés is szörnyű következményekkel járhat.
A fiatal, becsvágyó orvosnő, Herta Oberheuser számára egy kormányzati orvosi állásról szóló hirdetés jelentheti a kiutat kilátástalan életéből. Az állás elnyerése után azonban a náci titkok és hatalmi játszmák férfiak irányította világának csapdájában találja magát.
E három nő életútja találkozik, amikor megtörténik az elképzelhetetlen, és Kasia a hírhedt ravensbrücki náci női koncentrációs táborba kerül. Történetük földrészeket ível át – New Yorktól Párizsig, Németországig és Lengyelországig –, amikor Caroline és Kasia igazságot próbál szolgáltatni azoknak, akikről a történelem elfeledkezett.
Az Orgonalányokkal Matha Hall Kelly figyelemreméltó regényt szentel néhány elfeledett nőnek, és az ő szerelemért, szabadságért és második esélyért folytatott küzdelmüknek. A történet magával ragadja az olvasót, aki az utolsó oldalakig azonosul a szereplőkkel, és az igazságot keresi. A szerző erőteljes bemutatkozó regénye, amelyet egy valódi második világháborús hősnő élete ihletett, hihetetlen történetet tár elénk szerelemről, jóvátételről és évtizedekig rejtegetett szörnyű titkokról.

Nyereményjáték

A játékban ezúttal a II. világháború idején játszódó filmek címeit keressük. Minden állomáson találtok egy képet, amely alapján ki kell találnotok, melyik alkotásra gondoltunk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP


a Rafflecopter giveaway
Állomáslista

11/20 Csak olvass!
11/24 Kelly és Lupi olvas
11/26 Olvasónapló

2019. november 18., hétfő

Cath Crowley: Szavak kékben + Nyereményjáték


A Menő Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg idén ősszel Cath Crowley Szavak kékben című könyve. A szívmelengető ifjúsági regényről a blogturné tagjai is elmondják véleményüket egy kilenc állomásos turné keretében. Ha szeretnétek Ti is megismerni Rachel és Henry történetét, tartsatok velünk, és játsszatok a könyvért.


Egy halálesetet követően az ember egész élete megváltozik, addigi életük gyökeresen felborulhat. Az eltávozott személy(ek) magával(magukkal) visz(nek) egy csomó olyan dolgot, amelyek eddig teljesen meghatározták a mindennapjainkat. Minden összedől, még saját személyünkben is elbizonytalanodunk. Azzal, hogy egy családtagunkat/barátunkat elveszítjük, egy kis darab is eltűnik belőlünk. Sokszor ha belefeszülünk sem tudjuk pótolni semmivel. Vannak, akik teljesen megváltoznak, maguk sem tudják megmagyarázni, hogy mi miatt. Kétségbeesetten próbálják megtalálni azt az utat, ami a túléléshez vezet. Sokszor ezek teljesen vállalhatatlan és mások számára feldolgozhatatlan mechanizmusok, de az adott illető egyszerűen képtelen lesz logikusan és mások által elvárt módon viselkedni. A depresszió és szorongás egy „tipikus” gyászreakció. Ezek az érzések gyakran önvád formájában tapasztalható meg. A hozzátartozó valamilyen mulasztással marasztalja el magát a - rendszerint teljesen indokolatlanul - tartja magát vétkesnek.

A veszteséget mindenki másképpen éli meg, és mindenki máshogy halad a saját gyászfolyamatában. Vannak, akik teljesen összeomlanak, mások igyekeznek bástya módjára helytállni és túlélni. Ez soha nem volt és soha nem is lesz egy könnyű folyamat. Mindenkinek saját magának kell megtalálni a személyes poklából a kivezető utat. Természetesen nyújthatunk segítő kezet, de bármennyire is szeretnénk, ezt az utat nem tudjuk átvállalni, mi nem tudunk mások helyett megbékélni a helyzettel.
És, hogy miért is olyan fontos ez? Lássuk a mai történetünket.

Rachel ​néhány éve beleszeretett Henry Jonesba. A költözésük előtti napon összeszedte minden bátorságát és elrejtett egy szerelmeslevelet a srác kedvenc könyvébe a család könyvesboltjában. Henry azonban nem jelentkezett. Később Rachel visszatért a városba – és a könyvesboltba is –, a helyzetet pedig bonyolítja, hogy együtt kell dolgoznia azzal a fiúval, akit a legszívesebben soha többé nem látna. Rachel nincs éppen a helyzet magaslatán, a testvére meghalt néhány hónapja, és lányból pedig látszólag minden érzés kihalt. Nem találja régi önmagát. Míg Rachel és Henry egymás oldalán dolgoznak – könyvekkel, szerelmi történetekkel és lapok közé bújtatott levelekkel körülvéve –, reményt találnak egymásban. Hiszen az élet olykor kicsúszik az irányításunk alól, és kibírhatatlannak tűnik, a sorok közé írt szavak, a szerelem és egy második esély mégis elég lehet.

Először is le kell szögeznem Nektek, nagyon szerettem ezt a könyvet olvasni. Igazi keserédes olvasmány. Az utóbbi időben nem tudom, hogy mi van velem, de egyre fájdalmasabb és szomorúbb könyvek kerülnek a kezeim közé. Az egyik ilyen vonal mostanában a II. világháborús könyvek, a másik pedig a depresszió és a gyász. Légy szíves most már valaki nyomjon a kezembe egy boldog és pozitív könyvet, mert lassan begolyózok. (Ennek ellenére amúgy elkövetkező időben még sok-sok szomorú és fájdalmas könyvről olvashattok majd a blogon, ezeket már elolvastam, csak még nem írtam róla…de mindezek ellenére tényleg…kényszerítsetek egy pozitív könyv elolvasására. :D )
Rendkívül szerethető a történet, a karakterek kellően szimpatikusak, a helyszín pedig zseniális. (Én is szeretnék egy ilyen könyvesboltot találni Budapesten.) Amikor elolvastam a könyv fülszövegét, azonnal tudtam, hogy igazán nekem való lesz.

A könyv felépítése nagyon ötletes. Ahogy haladunk előre a jelenben, megismerhetjük a múltat és bepillantást nyerhetünk az Üzenetek Könyvtárába. De jut eszembe, erről még nem is írtam nektek. Az Üzenetek Könyvtára hatalmas szerepet kap a cselekményben. A történet egy olyan könyvesboltban játszódik, ahol az olvasók üzeneteket hagynak idegeneknek, egykori szerelmüknek, olyanoknak, akikkel találkoztak, már és akivel még sosem. Ezek a könyvek egy polcon sorakoznak. Ezeket nem lehet sem megvásárolni, sem pedig elvinni. Egyszerűen odarakod a levelet, vagy bekarikázod a számodra fontos szavakat és reménykedsz, hogy az illető elolvassa (vagy abban, hogy nem olvassa el).
A könyvben ilyen apró üzenetek is elrejtésre kerülnek. Sokszor nem tudjuk, hogy ki írta, de olvasás közben akaratlanul is elképzeljük, hogy mi lehet az üzenet hátterében. A szavaknak hatalmas erejük van. „A szavak hatalommal bírnak. Beférkőznek a résnyire nyitott ajtón, vagy akár a kulcslyukon is. Beleakaszkodnak az egyénbe, és nemzedékeken furakodnak át.” (Chloe Benjamin). Cath Crowley a kis üzenetekkel a család és a barátság fontosságát ábrázolja.

Rachel és Henry egész szimpatikusra sikerült karakterek. Rachel egy olyan traumát élt át, amit senkinek sem kívánnék. Egy szeretett ember elvesztése örök sebet ejt az ember szívén és lelkén. A fájdalom szinte tapintathatóvá válik. A lány teljesen szétesik, egyáltalán nem úgy viselkedik, ahogy régebben. Miután visszaköltözött a városba, régi barátai nem is ismernek rá. Henry élete sem túl rózsás. A szülei nem jönnek ki jól egymással, ez pedig rá és testvérére is hatással van. A könyvesbolttal kapcsolatos ügyekben sem értenek egyet, ez pedig rengeteg feszültség forrása. Nagyon nehéz a gyerekeknek az édesanyjuk és édesapjuk között lavírozni. 


A cselekmény követhető és érdekes, én nagyon szerettem ezt a könyvet. Egy délután alatt elolvastam, abszolút olvastatta magát. A rengeteg könyves utalás, a helyszín, és az Üzenetek Könyvtára tökéletes hozzávalói egy remek olvasmánynak. Nem tökéletes, de szerethető, és ez a lényeg. Rövidsége ellenére tartalmas olvasmány, bármikor a húgom kezébe adnám. A könyv hangulata nagyszerű, igazán élvezetés olvasni. Bár nem én vagyok a korosztály, de még így közel 30 évesen is igazán szerethető a történet.  Cath Crowley írói stílusa engem abszolút meggyőzött és levett a lábamról, ha lesz lehetőségem, tuti olvasok még tőle. A borító nekem nagyon tetszik, igazi könyvmoly hangulatot áraszt.

A Szavak kékben összességében egy igazán remek olvasmány. A karakterek szimpatikusak és szerethetőek. Korántsem tökéletes könyv, de rabul ejti az ember szívét. Én bátran ajánlom mindenkinek. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Fülszöveg

Rachel ​néhány éve beleszeretett Henry Jonesba. A költözésük előtti napon elrejtett egy szerelmeslevelet a kedvenc könyvébe a fiú családjának könyvesboltjában. Aztán várt. De Henry nem jelentkezett.
Most, hogy Rachel visszatért a városba – és a könyvesboltba is –, együtt kell dolgoznia azzal a fiúval, akit a legszívesebben soha többé nem látna. De Rachelnek biztos pontokra van szüksége. A bátyja meghalt néhány hónapja, és Rachelből minden érzés kihalt.
Míg Rachel és Henry egymás oldalán dolgoznak – könyvekkel, szerelmi történetekkel és lapok közé bújtatott levelekkel körülvéve –, reményt találnak egymásban. Hiszen az élet olykor kicsúszik az irányításunk alól, és kibírhatatlannak tűnik, a sorok közé írt szavak, a szerelem és egy második esély mégis elég lehet.
Díjnyertes könyvek-sorozatunkban olyan köteteket jelentetünk meg, melyek rangos ifjúsági irodalmi elismerésben részesültek.

Indie Book Awards for Young Adult fiction 2017
A Winner of the Prime Minister’ Literary Awards for Young Adult Fiction 2017

Nyereményjáték

A történetben az egyik legfontosabb helyszín Henry-ék könyvesboltja, ezért a mostani nyereményjátékban is erre összpontosítunk. Minden állomáson idézetet fogtok találni egy olyan könyvből, amiben szintén fontos szerepet kap egy könyvesbolt. A feladatotok az lesz, hogy kitaláljátok, melyik könyvről van szó, és beírjátok a Rafflecopter dobozba a könyv szerzőjének nevét és a címét.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

IDÉZET

“Mindenki számára van egy könyv, ami neki való, még akkor is, ha nem mindenki hisz ebben. Egy könyv, ami eléri a szívünket, és megérinti a lelkünket.”


a Rafflecopter giveaway

Állomások


11.06. Könyvvilág
11.08. Readinspo
11.18. Csak olvass!
11.20. Kelly és Lupi olvas
11.22. Hagyjatok! Olvasok!

2019. november 15., péntek

Colleen Hoover: November 9. + Nyereményjáték




Sziasztok!

Mindannyiunk életében a megbocsátás elengedhetetlen szerepet játszik lelki fejlődésünk megtapasztalásában. Ez nem egy olyan dolog, melyet csak egyszer kell átélni, hiszen az életünk során rengeteg olyan helyzetbe kerülhetünk, melyben sértetté válunk. Ilyenkor mérgesek és talán egy kicsit igazságtalanok leszünk azzal, akinek köszönhetjük ezeket a kellemetlen pillanatokat. Lelki szemeink előtt megjelennek a múlt sérelmei, a megaláztatásai, az érzékelt igazságtalanságok; elégtételre vágyunk önbecsülésünk visszanyerésére. Megpróbáljuk „büntetni” azt, aki fájdalmat okozott nekünk. Azonban fontos felismerni, hogy bármilyen sérelem ért minket, a múltat sajnos nem tudjuk megváltoztatni, a róla alkotott gondolatainkat, azonban igen. A megbocsátás sokunk számára kihívást jelent. Természetesen vannak olyan élethelyzetek, melyekben neheztelésünket elengedni szinte lehetetlen. Azonban a megbocsátás erő! Felszabadít minket a múlt láncaitól, így sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak leszünk.

Miért is volt fontos erről beszélni? Lássuk a mai könyvet!

Fallon és Ben egy nappal azelőtt ismerkednek meg, hogy a lány az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk Fallon eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, méghozzá mindig ugyanazon a napon. Ez a dátum mindkét szereplő életében komoly jelentőséggel bír, és ez a megismerkedésük napja is. Minden jól megy, egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhez az ütős konfliktus kedvéért.

Nagyon kedvelem Colleen Hoover munkásságát, bár őszinte leszek, nem olvastam még az összes könyvét. Szép lassan haladok, az eddigi kedvenceim a Vallomás és az Egy nap talán. A velünk véget ér régóta a polcomon van, de sajnos egy csúnya baleset miatt olvashatatlanná vált a könyv, szóval ha valaki meglepne egy új példánnyal, annak nagyon tudnék örülni. Nem kedvelem annyira a romantikus könyveket, de az írónő könyvei különleges helyet foglalnak el a szívemben.
Ahogy megláttam a November 9. című könyvet, azonnal csatlakozni akartam a turnéhoz, hiszen eddig minden könyvét szerettem az írónőnek. A kötet könnyen és gyorsan olvasható, alig bírtam letenni. Véleményem szerint nagyszerű olvasmány, ám a hibái miatt még sem mondhatom, hogy új kedvencet avattam.

Nagyon tetszett a történet alapötlete. Az elején kicsit aggódtam, hogy ez a „csak egy nap találkozunk dolog” tud-e valami újat mutatni, mert több olyan romantikus könyvet is ismerek, aminek ez az alapja. Az egyik kedvenc pillanatom az volt a regényben, mikor valaki felhozza a szereplőknek, hogy kissé klisés csak egy nap találkozni, és elkezdik felsorolni a hasonló történeteket nekik. Erre ők megmagyarázzák, hogy miért is egyedi és különleges a sajátjuk. Zseniális írói húzás, mellyel Colleen nagyszerűen reflektál egy már általunk is ismert, talán kicsit unalmas romantikus cselekményszálra.  
A karakterek jól felépítettek és rengeteg meglepetést okoznak az olvasónak. Nem könnyű egyikük számára sem a felnőtté válás rögös útja. Rengeteg akadályt kell legyőzniük annak érdekében, hogy sikeresek és boldogok lehessenek. A külső problémák mellett saját belső démonjaikkal is meg kell küzdeniük. A sértettség, a düh, a lelkiismeretfurdalás, az önbizalomhiány olyan mélységes erővel tartja őket sakkban, aminek megoldásához komoly erőket kell mozgósítaniuk. Először egymásban találják meg ezt az erőt, egy idő után azonban képesek lesznek egyedül is átlendülni a problémáikon. Erőteljes jellemfejlődésen mennek át, és végig azon szurkolunk, hogy boldog és teljes életet élhessenek.

Colleen Hoover legtöbb könyve (legalábbis azok, amiket eddig olvastam) nem a kedves és aranyos romantikus cselekményeiről ismertek. A fájdalom és olykor a kilátástalanság érzése pont ugyanannyira jellemzi történeteit, mint a szerelem és boldogság tündérporos ösvénye. Mivel élek-halok a drámákért, ezért általában oda vagyok a könyveiért is. A November 9. is pontosan egy ilyen kettősséggel megáldott kötet. Egyrészről egy nagyon szép és felemelő szerelmi történet, közben pedig ott sebzi meg az ember lelkét és szívét, ahol nem szégyelli.

Fallon egy igazán erős karakter, akinek rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie a könyv során. Nagyon tetszett, hogy a lány szép lassan kinyílik, és egy független magabiztos nővé válik. Ben pedig egy nagyszerű srác, aki komoly sebeket hordoz magával. Nagyon igyekszik segíteni Fallon-nak abban, hogy ismét magára találjon. Kettejük kapcsolata sorsszerűnek tűnik, folyamatosan izzik körülöttük a levegő. Nagyon tetszett, hogy Bennek írói ambíciói vannak. Az utóbbi időben egyszerűen imádom azokat a könyveket, amelyekben könyvmolyok/írók/könyvesboltok kapnak főszerepet. Nagyon tetszett benne ez a vonal.
A két szereplő nagyszerű és megfelelően kidolgozott karakter, de valami miatt még sem tudtam őket annyira szeretni. Nem utáltam őket, még csak nem is idegesítettek…de valahogy nem tudtam imádni őket.

A csavarok nagyszerűek voltak, de szerintem itt  érvényesült egy kicsit a sokat akar a szarka, de nem bírja a farka effektus. Külön-külön mindegyik nagyon tetszett, de talán egy könyvbe ennyi bonyodalmat nem feltétlenül kell belepakolni. A történet második fele nekem sokkal jobban tetszett amúgy, mint az első…amikor kezdtek beindulni a bonyodalmak, akkor láncolt igazán magához a történet. A vége nekem annyira nem jött be, egy ekkora horderejű dolgot én nem tudtam volna ilyen könnyen elfelejteni. Én jobban örültem volna egy kevésbé idilli befejezésnek.

Ahogy olvasgattam a neten, sokan kritizálták a magyar borítót. Igazából nekem semmi bajom nincsen vele. Nem fog nyilván bekerülni nálam sem a TOP 10-es kategóriába, de azért annyira borzalmasnak sem találom. Szerintem teljesen átlagos, messze van a szörnyű kategóriától. Simán leemelném a polcról egy könyvesboltban, hogy elolvassam a fülszöveget.

Összességében a November 9. egy rendívül szívszorító és nagyszerű könyv a szerelem és a megbocsátás erejéről. Elgondolkodtató és izgalmas történet, mely az utolsó oldal után is veled marad. Olvasmányos könyv, rengeteg jó ötlettel, de nekem valami hiányzott belőle. Bár nem lett számomra kedvenc, de ettől függetlenül nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek az elolvasását.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki találkozott egy lánnyal.
A Lánnyal.
 Fallon megismerkedik Bennel, az ígéretes regényíróval – egy nappal azelőtt, hogy az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk a lány eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, mindig ugyanazon a napon. Egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhez az ütős konfliktus kedvéért.
 Lehet-e egyáltalán szerelmi történetnek nevezni Ben kapcsolatát Fallonnal – és egyúttal a regényét is –, ha szívfájdalommal végződik?
 Feledhetetlen szerelmi történet egy író és váratlan múzsája között.
Újdonság magyarul a New York Times sikerlistájának élére törő Colleen Hoovertől. Hagyd, hogy elvarázsoljon!

Nyereményjáték
A mostani játékunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek Colleen Hoovert és a munkásságát. Minden állomáson találni fogtok egy állítást az írónővel kapcsolatban, a feladatotok pedig az lesz, hogy megállapítsátok, hogy az állítás igaz vagy hamis, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Vigyázzatok, néhol a válaszok becsapósak lehetnek.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

ÁLLÍTÁS 

Az írónő nem hisz a folytatásban, ezért csak stand alone (egy részes) könyveket ír.

a Rafflecopter giveaway k
Állomások

11.10. Könyvvilág
11.13. Deszy könyvajánlója
11.15. Csak olvass!
11.16. Readinspo
11.17. Never Let Me Go
11.18. Kelly és Lupi olvas
11.19. Dreamworld

2019. november 14., csütörtök

Bella Swift: A ​kiskutya, aki unikornis akart lenni+Nyereményjáték




Sziasztok!

Milliet, a mopszkölyköt éppen Karácsony előtt adja be a menhelyre az exgazdája, ezért a kiskutya egészen elszomorodik. Szerencsére úgy néz ki, hogy egy háromgyermekes család befogadja az ünnepek idejére, és mivel Millie nagyon megszereti őket, szeretne maradni. De vajon ehhez unikornissá kell válnia? Tartsatok bloggereinkkel, hogy megtudjátok, mit szólnak ehhez az aranyos történethez. Ne feledjétek, hogy a turné végén lehetőségetek nyílik megnyerni a mesekönyv két példányát!


Manapság már számos tanulmány igazolja, hogy a mesének meghatározó szerepe van a gyermek értelmi és érzelmi fejlődésében. A mesélés rengeteg szempontból hasznos dolog. Tartalmas időtöltés, komoly hatással van a gyermek szókincsére is. Továbbá akaratlanul olyan kompetenciákat és attitűdöket sajátíthat el a gyerkőc, mely a későbbiekben is fontos lesz számára….ilyen lehet például az empátia, kitartás, problémamegoldás, önbizalom stb.  Fontos, hogy önmagunk legyünk, hiszen csak így lehetnek őszinte és mély kapcsolataink. Elengedhetetlen a jó önbecsülés és önértékelés, mert az, ahogyan magunkat és az életünket kezeljük, az beleszólhat a kapcsolataink minőségébe is. Amikor helyén van az önérzetünk, és megértjük önmagunkat, akkor másokat is könnyebben megérthetünk, így jobb kapcsolatokat tudunk kialakítani.

A kis bevezető után pedig lássuk, hogy miről is szól a mai könyvünk!

Mindig légy önmagad - kivéve, ha lehetsz unikornis is!
Milli, a mopsz pont karácsony előtt veszíti el az otthonát. Szerencséjére Anna családja befogadja egy hétre. A játékos kedvű kiskutya nagyon megszereti a kislányt és nagyon szeretne örökre vele maradni. Milli szerint azonban Anna nem vágyik kutyára - ő inkább egy unikornist szeretne. Vajon sikerül-e Millinek unikornissá változnia? Ha rájönne, mit kell ehhez tennie, akkor talán valóra válhatna az álma, hogy otthonra találjon.

Ez a mese, az egyik legcukibb könyv, amit mostanában olvastam. Nagyon kedves kis történet, melyben a kiskutya bármit megtenne azért, hogy végre igazi otthonra találjon. Milli a mopsz rengeteg vicces és kalandos helyzetbe keveredik, melyek javarészt abból fakadnak, hogy elhatározza, hogy unikornis szeretne lenni. Bár egészen biztos, hogy nem ismeri azt a mondást, hogy - „ Mindig légy önmagad, kivéve, ha lehetsz unikornis…akkor mindig legyél unikornis.”, - mégis ez a leghőbb vágya. Nagyon megszerette Annát és családját, így reméli, ha szivárványos egyszarvúvá válik, akkor beköltözhet hozzájuk véglegesen.

Milli tökéletes főszereplő, másodpercek alatt belopja magát a szívünkbe. Az olvasás során a gyerekek megtanulják a felelősségvállalás fontosságát is. Egy kiskutya sok törődést és szeretetet igényel. Egy felelős gazda, mielőtt magához venne egy állatot, jól átgondolja döntését. Csak azért megvenni, vagy befogadni egy állatot, mert, pl. divat, az nem felelős gondolkodás. Ezt a döntést komolyan át kell gondolni, mert nem egy tárgyról, hanem egy érző lényről van szó, akiről majd hosszú éveken át gondoskodnunk kell. A kutyatartás, a kutya és az ember együttélése kölcsönös szereteten kell, hogy alapuljon. 

Mindig rájövök arra, hogy több mesét kellene olvasnom. Ezek a kedves kis történetek simogatják a lelkemet. Mivel a könyv karácsony környékén játszódik, azért tökéletes választás adventi időszakra. Nagyon vékony történet, mind esti mesének, mind pedig önálló olvasmánynak is választható.

A borító zseniális, azonnal beleszerettem. Az illusztráció bájos és aranyos, de nekem egy kicsit jobban tetszett volna, ha színes képeket találunk a könyvben.

Vinnie a kutyakornis!
Összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv. Igazán tanulságos történet, mely komoly mondanivalóval bír.  Milli egy igazán tündéri kiskutya, egyszerűen oda meg vissza voltam érte. Nagyszerű karácsonyi történet, csak imádni lehet. Ha a családban lenne kisgyerek, én tuti megajándékoznám ezzel a kötettel.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg


Mindig légy önmagad – kivéve, ha lehetsz unikornis is!
Milli, a mopsz épp karácsony előtt veszíti el az otthonát, de szerencsére Anna családja befogadja egy hétre. A játékos kedvű kiskutya nagyon megszereti Annát, és nagyon szeretne örökre vele maradni. De Anna nem vágyik kutyára – ő egy unikornist szeretne, legalábbis Milli szerint. 
Sikerül-e Millinek unikornissá változnia? Ha rájönne, mit kell ehhez tennie, akkor talán valóra válhatna az álma, hogy otthonra találjon.


Nyereményjáték

Történetünk főszereplője Millie egy aprócska mopsz, de bizony elég sok fajta kutya létezik a világon. Kisebbek, nagyobbak, szélesebbek, áramvonalasabbak, és bizony bloggereinknek is más-más fajta kutyusok tetszenek. A ti feladatotok az, hogy a képek alapján kitaláljátok, hogy az adott állomás bloggerének milyen kutya tetszik! A FAJTA nevét írjátok be a raffledobozba a megszokott módon.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


KÉP


a Rafflecopter giveaway


Állomáslista

11/14 - Csak olvass!
11/16 - Spirit Bliss Sárga könyves út
11/18 - Könyv és más
11/20 - Sorok között
11/23 - Könyvvilág

2019. november 13., szerda

Gáspár Bea: Bea konyhája + Nyereményjáték


Sziasztok!

A BOOOK Kiadó jóvoltából megjelent Gáspár Bea első receptkönyve, Bea konyhája címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenhárom bloggere fakanalat ragad, hogy kipróbálja a Konyhafőnök VIP győztesének legkülönfélébb receptjeit, a mindenki által ismert és rajongásig szeretett tejbegríztől kezdve a marharostélyoson át, a narancsos sütőtökkrémlevesig, miközben megkóstoljuk a Gáspár család kedvenceit, és kitérőt teszünk a roma ételkülönlegességekhez is.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg Bea receptkönyvét, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott kötet egy példányát.



A főzés a mindennapjaink része. Sokszor azonban inkább házimunkaként gondolunk rá, mintsem örömforrásként vagy a kreativitásunk kifejezésének eszközeként. Biztosan sokan vagytok, akik minden nap készítenek valami finomságot a családnak…és hogy őszinte legyek, hihetetlen módon felnézek rátok. Remélem, hogy ez örömmel tölt el benneteket és nem kényszernek élitek meg.

Ez az a pillanat, ahol be kell vallanom nektek egy fontos dolgot. Nem vagyok béna a konyhában, de azért a konyhatündérségtől olyan messze állok, mint Makó Jeruzsálemtől. Szeretném azt gondolni, hogy tudok főzni és Miklós nem hal éhen mellettem, de nagyon ritkán főzőcskézek. Hétköznap egyszerűen nincs időm rá, hétvégén pedig egyszerűen elkészíthető ételeket teszünk az asztalra. A Knorr alapok a legjobb barátaink, könnyű és gyors és megadja az embernek a főzés illúzióját. Sütni nagyon szeretek…de ha két ember lakik egy háztartásban nagyon nehéz hódolni ennek a kedvtelésnek. Az ember lelkének biztosan jó, ha egy tepsi sütemény áll az asztalon, de azért nem szeretnénk minden évben lecserélni a ruhatárunkat. J Emiatt ritkán sütök sajnos, de ha egyszer ráveszem magam, akkor szeretek kitenni magamért.

Soha nem olvastam még szakácskönyvet, ha szükségem volt egy receptre vagy neten keresgéltem, vagy pedig felhívtam az anyukámat. Emiatt nagyon izgatott voltam, hogy vajon milyen új élményeket jelent számomra egy ilyen jellegű könyv olvasása.

De hogy mit is lehet tudni róla? Lássuk!

Gáspár ​Beát bizonyára nem kell bemutatni, hiszen sokan ismeritek. Éveken keresztül láthattuk őt a Győzike-show-ban, 2017-ben pedig megnyerte a Konyhafőnök VIP-t. Ebből a szakácskönyvből azonban Gáspár Bea egy másik arcát ismerjük meg. A receptekhez írt apró történeteken keresztül beleshetünk a kulisszák mögé, ahol egyszerre vibráló egyéniség, aggódó anya és gondos feleség. A könyv receptjei a Gáspár család kipróbált ételei, melyeket a szerző gyűjtött össze vendéglők szakácsaitól, barátoktól, a Konyhafőnök séfjétől, nénéktől az utcában, rokonoktól, barátoktól, a cigányvajda feleségétől, szóval mindenhonnan, ahol valami érdekeset látott, hallott.

Hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a könyv olvasásába, alig tudtam választani a jobbnál jobb receptek közül. Nagyjából az egész könyvet sikerült post it-tel ellátni, egyszer tuti megfőzök/megsütök mindent belőle.

A Bea konyhája egy hihetetlenül szép és dekoratív kötet lett. Az embernek már az is örömet okoz, ha csak lapozgatja. A könyv színvilága roppant harmonikus, én egyszerűen rajongok érte. A képek csodásak, a leírások kellően részletesek és követhetőek. A receptek igen sokszínűek: találhatunk benne könnyed vacsorára való ételt és nagyszerű desszerteket is.  További erőssége a könyvnek, hogy a hozzávalókat be lehet szerezni egy átlag szupermarketben is, nem kell valami hiperszuper fancy gourmet boltot keresni senkinek ahhoz, hogy elkészítse a szimpatikus ételt a könyvből.

Gondolom, már nagyon kíváncsiak vagytok arra, hogy mit készítettem, szóval nem is húzom tovább a szót (dobpergés……..). Az én választottam a répatorta volt. Kétszer is megsütöttem, mindkettő alkalomról írok nektek egy kicsit.

1. alkalom

Veszprémben voltam, és megígértem anyuéknek, hogy mire hazaérnek, egy kész torta várja őket az asztalon. Az anyukám kicsit szkeptikus volt, de titokban örült, hogy akkor csinálom, amikor ő nincs otthon. A boldog tudatlanságot választotta és reménykedett abban, hogy mire hazaér, már nem lesz káosz a konyhában. (Spoiler….majdnem sikerült rendet tenni…de csak majdnem. :D )
No de…előkészítettem a hozzávalókat, elővettem a könyvet és már majdnem nekiláttam a sütés folyamatának, amikor a papám csatlakozott hozzám a konyhában. Leült az asztalhoz és kíváncsian nézegette a könyvet. Tudnotok kell egy fontos dolgot. A papám nincsen túlságosan jól, a demencia egyre jobban megmutatkozik és felüti a fejét. Sokszor elfelejti már a dolgokat, nehezen motiválható. Nem tudom, hogy mit tudtok róla, de egy kicsit írok a betegségről, hogy képben legyetek. A demencia a gondolkodás, az érzelmek és a társas képességek hanyatlása tulajdonképpen, ami korlátozza a társas életet és a teljesítőképességet. Többnyire az agy igazolható betegségével jár együtt. Mindenekelőtt a rövid távú emlékezet, távolabbról azonban a hosszú távú memória, a nyelv és a mozgás is érintett lehet, ez azonban csak a betegség előrehaladásával válik feltűnővé. No de…térjünk vissza a lényegre. Szóval ott hagytam abba, hogy leült a papám és nézegetni kezdte a könyvet. Na ez volt az a pillanat, amikor hálát adtam a Kiadónak, hogy előzetesen elküldött egy pdf verziót, ugyanis nem volt szívem kivenni a kezéből a könyvet. Lelkesen olvasgatta és nagyon örült, amikor felismert egy-egy ételt, vagy el tudta olvasni a nevét. Olyan szívmelengető érzés volt, ami miatt már megérte nekiállni a répatortának.



A lépések könnyen követhetőek voltak, már első alkalommal is zseniális lett a végeredmény. Mindenkinek nagyon ízlett, azt hiszem, hogy új kedvencet avatott az egész családom. Egy problémám volt csak, az istenért sem tudtam eldönteni, hogy milyen tejszín kell a torta tetejére. A habtejszín fura lenne, de igazából a főzőtejszín is. Úgyhogy bevallom…inkább kihagytam belőle.

2. alkalom

Az első alkalmat követően komoly kritikai észrevételt fogalmazott meg velem szemben Miklós, ugyanis Budapestre csak 2 szelettel tértem vissza. Mivel kijelentette, hogy ez a legfinomabb répatorta ever…..így éreztem az enyhe nyomást, hogy kellene egy új adagot készítenem, ezúttal azonban Budapesten. A helyzetet tovább fokozta, hogy egy kedves munkatársamnak megígértem, hogy viszek egy kis kóstolót belőle (igen…abból a két szeletből…Miklós mosolya nem volt túl őszinte), de minden egyes nap elfelejtettem bevinni. Tovább fokozódott a helyzet azzal, hogy Helén is megkóstolta, majd szomorúan konstatálta, hogy csak egy falat jutott neki.
Mindezek miatt olyan rosszul éreztem magam, hogy megfogalmazódott bennem a duplázás érzé, szóval egy héttel később nekiálltam egy második tortának.



A tejszín problémát még mindig nem sikerült megoldanom, de nagyszerűen sikerült a második adag is. Úgy voltam vele, hogy akkor már nem csak egy embernek hozok belőle a munkahelyre, szóval behoztam egy negyed tortát, ami hála égnek hamar elfogyott és mindenki szuperlelkes volt. Többen is kiemelték, hogy ez eddig a legfinomabb répatorta, amit eddig ettek. Nagyon örültem neki, hihetetlenül jól esett a dicséret.

Összességében nagyon imádtam ezt a könyvet és biztos, hogy sok receptet fogok még kipróbálni belőle. Bea hihetetlenül szimpatikus lett, nagyon boldog vagyok, hogy elolvashattam a könyvét. A kötet nagyon igényes és minőségi munka, nagyon jó érzés kézbe venni. Szerintem karácsonyi ajándéknak is kiváló, ha valaki a környezetetekben szeret főzni/sütni, biztos szeretni fogja ezt a könyvet. Ha még soha nem fogtatok fakanalat a kezetekben, akkor kicsit problémás lehet a receptek értelmezése, de a Google, vagy éppen az anyukátok tuti kisegít majd Titeket.  Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg


Gáspár Beát nem kell bemutatni, hiszen sokan ismerik. Ő a Győzike-show felvágott nyelvű Bea asszonya, a Konyhafőnök VIP győztese, majd a Konyhafőnök zsűritagja, fantasztikus borvacsorák szervezője, lebonyolítója. Ebből a szakácskönyvből azonban egy másik Gáspár Bea portréja rajzolódik ki: a receptekhez írt apró történeteken keresztül beleshetünk a kulisszák mögé, ahol egyszerre vibráló egyéniség, aggódó anya és gondos feleség.
A könyv receptjei a Gáspár család kipróbált ételei, melyeket a szerző gyűjtött össze vendéglők szakácsaitól, barátoktól, a Konyhafőnök séfjétől, nénéktől az utcában, rokonoktól, barátoktól, a cigány vajda feleségétől, szóval mindenhonnan, ahol valami érdekeset látott, hallott. A könyvben található ételleírások négy nagy fejezetbe illeszkednek, a szerző életútját követve a gyerekkorától napjainkig. A tejbegríztől a New Yorkban kóstolt cheesecake-ig, a bodaktól a konfitált kacsacombig számtalan étel bizonyítja, hogy Bea konyhájában remekül összeférnek a hallott, tanult receptek a saját megszokott fogásaival, miközben egy pillanatra sem tagadja meg a hagyományait. Így lesznek a könyv nyomán készített ételek izgalmasak, sokszínűek és különlegesek.
A pompás fogások tökéletes elkészítéséhez nem elég azonban a receptúra pontos követése, a titok máshol van. Bea szavaival: ha valamit szeretettel készítünk, az sokkal finomabb!

Nyereményjáték

Mostani játékunk során sütni fogunk, hogy mit és miből, azt nektek kell megfejtenetek.
Minden állomáson találtok egy állítást, mely alapján ki kell találnotok, milyen alapanyagra gondoltunk (pl.: zsír, olívaolaj, stb.), majd a helyes megfejtést beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Ám a játék itt még nem ér véget! Az állítások előtt ugyanis láthattok egy betűt. Gyűjtsétek őket össze és rakjátok helyes sorrendbe, hogy megkapjátok az elkészítendő finomság nevét.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

ÁLLÍTÁS

R) Gabonából (búzából, kukoricából, rozsból, rizsből, árpából) készült őrlemény, a kenyérkészítés alapanyaga. Mi a leggyakoribb formáját keressük.

a Rafflecopter giveaway

Állomások listája:

11/10 Utószó
11/13 Csak olvass!
11/14 Hagyjatok! Olvasok!
11/15 Könyv és más
11/16 CBooks
11/17 A Szofisztikált Macska
11/18 Sorok között