2020. január 30., csütörtök

Bálint Erika: A ​nap csókja + Nyereményjáték


Sziasztok!


Bálint Erikának már a második könyve jelent meg nemrég a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, melyben egy nő útkeresését, önmaga megtalálását írja le, emellett pedig olyan komoly témákkal is foglalkozik, mint a megcsalás, a szülő-gyermek kapcsolat vagy a szexualitás. Tarts négy bloggerünkkel, kövesd a könyv turnéját, és nyerd meg a regény egy példányát!



Bár eddig nem igazán ismertem az írónő munkásságát, nagyon lelkesen vetettem bele magam a kötet olvasásába. Általában nagyon szeretem az ilyen típusú könyveket, szóval biztos voltam benne, hogy kedvelni fogom a történetet. 

De miről is szól a könyv, lássuk!

A könyv főszereplője Léna, aki egy ötvenéves orvosfeleség és egy gimnáziumban dolgozik tanárként. Kapcsolata a férjével rendkívül üres, távolságtartó és hűvös. A gyengédség és a meghittség abszolút nem jellemző kettejük házasságára. Egy este megpillant a Facebookon egy képet a férjéről és egy idegen nőről, és rádöbben, itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával, és a múltbéli démonaival, dédelgetett fájdalmával. A legnagyobb kérdés az, hogy vajon ő képes szeretni? És megérdemli azt, hogy mások szeressék?
Hatalmas feladat előtt áll a nő, hiszen meg kell ismernie, és el kell fogadnia önmagát testileg, lelkileg. Önkeresése során segíti őt nagyszájú, mindig vidám, kissé hedonista barátnője és szókimondó, kemény nővére, de nehezíti az útját az apja ridegsége, és az, hogy hiába akart jó szülő lenni, egyre távolodik saját lányától.
A véletlennek hála felbukkan egy új férfi az életében, de vajon Léna képes lesz nyitni felé? Meg tudja ismerni az ölelés erejét és meg tudja tanulni, hogyan fejezze ki az érzelmeit? Képes lesz kilépni eddigi életéből?Mit nyer és mit veszít, ha megtalálja önmagát?

A könyv olvasása során rengeteg dolog jutott az eszembe. A generációkon átívelő közös sors, a boldogtalanság átörökítése, a tanult tehetetlenség mind-mind olyan téma, mely képviselteti magát a kötet lapjain.  

Vannak bizonyos viselkedésminták, melyek egyszerűen belénk égnek. Könnyen megtörténhet, hogy felnőttként azt vesszük észre, hogy hajszál pontosan úgy reagálunk/vagy egyáltalán nem reagálunk bizonyos dolgokra, mint hajdan szüleink. Ezek a tanult minták és szokások határozzák meg majd későbbi életünket. 

Léna, a könyv főszereplője pontosan ezeknek a szokásoknak és mintáknak az "áldozata". Ő és testvére Nusi egy diszfunkcionálisan működő családban nőttek fel, emiatt felnőttként tele vannak haraggal, fájdalommal, szorongással, és ellenségeskedéssel. Az életüket nagymértékben meghatározta édesapjuk furcsa és látszólag szeretet nélküli viselkedése és édesanyjuk rezignált hozzáállása a dolgokhoz. Soha nem mutatták ki érzelmeiket egymásnak, nem ölelkeztek, nem beszélgettek. A lányok csak azt látták, hogy szüleik kapcsolata hűvös és távolságtartó, így nem tanulták meg azt, hogy milyen egy ideális párkapcsolat. 

Léna boldogtalan a házasságában, hiszen hozzáment egy olyan férfihez, akit soha nem is szeretett igazán. Képtelen arra, hogy olyan módon nyilvánítsa ki szeretetét, mint ahogy férje és lánya elvárná. Számára egyáltalán nem magától értetődőek az apró érintések és kedves gesztusok, hiszen soha nem látta ezeket szüleitől. Mivel képtelen arra, hogy ily módon fejezze ki szeretetét családja iránt, szép lassan eltávolodik tőlük. 

Olvasás közben nagyon sokszor eszembe jutott a tanult tehetetlenség fogalma. Tanult tehetetlenség a pszichológiában az a mentális állapot, mely során az egyén az egymást követő kiszámíthatatlan negatív ingerek hatására feladja, hogy azokat megpróbálja elhárítani, még akkor is ha elkerülhetőek lennének, mert arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes az ingereket befolyásolni. A tehetetlenség legfőbb jellemzői közé tartozik a negatív előfeltételezés a jövőre vonatkozó történésekkel kapcsolatban, reménytelenség és a passzív viselkedés.

Léna nagyon sokáig nem tesz semmit annak érdekében, hogy végre boldognak érezhesse magát. Bár alapjáraton teljesen más tőről fakadt a problémája mint édesanyjának, a megoldási mechanizmusa pontosan ugyanaz volt. Csendben tűrte a sok megaláztatást és azt, hogy férje rendszeresen megcsalja csak azért, hogy a család egyben maradjon. Közben saját magát hibáztatta és elhitte, hogy ez a büntetés mindenért. 

Nagyon jól lett ábrázolva Léna fejlődéstörténete, hihetetlen utat járt be. Nagyon drukkoltam neki, szerettem volna végre boldognak látni őt. Kérdéses számomra, hogy vajon egyedül is képes lett volna-e megtenni a végső lépést, de ez a történet szempontjából igazából nem is igazán érdekes már. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett. 

Nusi karaktere is nagyon érdekes. Teljesen más mint Léna, de legalább annyira szét van esve,  mint testvére. Saját fájdalmát és sértettségét még nem volt képes legyőzni, így hajlamos arra, hogy kivonja magát mindazon dolgokból, amikhez a szüleiknek köze van. Ez kicsit önzőnek tűnhet, de vélhetően csak egy sajátos védekezési mechanizmus. 

Léna férje Robi, abszolút nem lett a szívem csücske. Nem utáltam, de borzasztóan messze volt attól, hogy megkedveljem. Miután realizálódott benne, hogy a felesége képtelen arra, hogy oly módon éljen vele házaséletet, mint ahogy ő gondolja elkezdett másfelé kacsintgatni. Azt nem szerette volna, hogy kapcsolatuk véget érjen, egyszerűen csak máshol kereste a boldogságot.

András, éles ellentétben áll Robival. Bár műveltségben meg sem közelíti az orvos férjet, de mégis olyasmit képes biztosítani Lénának, amit Robi soha nem tudott. Mellette végre nőnek érezhette magát és megtapasztalhatta azt, hogy milyen igazán szeretni és szeretve lenni. Egy józan gondolkodású kedves "parasztgyerek", aki azt adta Lénának, amire a legnagyobb szüksége volt. 

Zsú (Léna és Robi lánya) konkrétan úgy viselkedett, mint egy idegesítő és hisztis kamasz, aki egyszerűen képtelen arra, hogy kellő empátiával és kedvességgel szemlélje az eseményeket. Mondjuk ki kell emelnem, hogy egyáltalán nincs könnyű helyzetben. Lénának nem volt túl közeli a kapcsolata a szüleivel soha nem ölelgették egymást, nem fejezték ki semmilyen módon az egymás iránt érzett szeretetet, így a nő egyszerűen képtelen volt arra, hogy a lányának ilyen módon mutassa ki, hogy szereti. 

Léna barátnője nekem túl sok volt, de az tény, hogy kellett valaki, aki egy kicsit ellensúlyozza a nő gondolkodását. 

A könyv borítója és címe nekem nagyon tetszik, miután elolvastam teljesen más szemmel néztem rá. 

A nap csókja összességében egy könnyen olvasható mű, mely rendkívül érdekes pszichológiai és társadalmi kérdéseket feszeget. A karakterek rendkívül emberiek, a cselekmény érdekes, a könyv összességében abszolút szerethető. Ha érdekel titeket a téma, mindenképpen olvassátok el. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Fülszöveg


Meddig tűröd, hogy nem szeretnek?
Léna ötvenéves orvosfeleség, akinek hazugságok tartják egyben kiüresedett házasságát, mégis megpróbálja apró örömökbe merülve túlélni a hétköznapokat.
Egy este megpillant a Facebookon egy képet a férjéről és egy idegen nőről, és rádöbben, itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával, és a múltbéli démonaival. Képes vajon a szeretetre? És érdemes arra, hogy őt szeressék?Lénának meg kell ismernie, és kell fogadnia önmagát testestől, lelkestől. Önkeresése során segíti nagyszájú, mindig vidám barátnője és szókimondó, kemény nővére, de nehezíti az útját az apja ridegsége, és az, hogy hiába akart jó szülő lenni, egyre távolodik saját lányától. Felbukkan egy új férfi is az életében, de vajon Léna képes nyitni felé? Meg tudja ismerni az ölelés erejét és meg tudja tanulni, hogyan fejezze ki az érzelmeit? Képes lesz kilépni eddigi életéből?
Mit nyer és mit veszít, ha megtalálja önmagát?
Egy nő útja önmagához, nem csak nőknek.
A legfájdalmasabb felismerések egyike, amikor rájössz, nem egy másik ember áldozata vagy, hanem a saját magadé.


Nyereményjáték

A regény főszereplője, Léna tanárként dolgozik egy középiskolában, ezért a mostani játékunkban az lesz a feladatod, hogy a bejegyzésekben kiemelt betűkből rakd ki egy-egy tantárgy nevét. Ha sikerült megtalálni mind a négy szót, az első betűiket összeolvasva megtudhatod Léna barátnőjének a nevét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

01/24 Utószó
01/26 Fanni’s Library
01/28 Sorok között
01/30 Csak olvass!

2020. január 22., szerda

Rácz-Stefán Tibor: Pokolba a jópasikkal! + Nyereményjáték


Sziasztok!

Nemrég jelent meg Rácz-Stefán Tibor legújabb, Pokolba a jó pasikkal! című regénye, amelyben egy 18 éves, érettségi előtt álló fiúnak nem csak a jövőjét illetően kell nagy döntéseket hoznia, de ezalatt a szívét is kockára kell tennie. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott három könyvpéldány egyikét!


Alapjáraton nem vagyok a romantikus könyvek rajongója, az LMBTQ témában íródott művek azonban hatalmas gyengéim. A fiú-fiú szerelmi szál a szívem kuglófjának egyetlen szem mazsolája, imádom az ilyen jellegű köteteket. Nem is olyan régen az Autoboyograhpy - Egy fiús könyv című műről írtam Nektek, amit nagyon szerettem, így belevetettem magam egy újabb hasonló történetbe. 

Rácz-Stefán Tibornak eddig csak az Élni akarok! című könyvét olvastam, ami rendkívül szerethető, kedves és fájdalmas érzelmi hullámvasút volt. Bár nekem is tetszett a könyv, de az én rajongásom messze elmarad a húgométól, aki konkrétan imádja ezt a könyvet. 

Ezen előzmény alapján nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen hatással lesz rám a Pokolba a jópasikkal!  című történet, hiszen Tibi egyszer már bizonyított a szememben. 

Kicsit utánanéztem a Molyon a kötetnek és majdnem leestem a székről, hogy milyen megosztó értékelések születtek már róla. Láttam 5 csillagos  áradozó és fél csillagos lehúzó értékelést is, így még kíváncsibb lettem. Mindig nagyon érdekes számomra, amikor ennyire megosztó véleményeket látok ugyanarról a könyvről. 

No de lássuk, hogy miről is szól a könyv pontosan!

Hunor egy igazi álmodozó fiú. A családja nagyon szeretné, hogy érettségi után továbbtanuljon, de ő egyetemre készülés helyett inkább szakácsnak tanulna, és a saját útját járná, ha túlféltő anyja és bátyja végre  hagyná azt. Ez azonban nem az egyetlen vágya a fiúnak. Évek óta odavan bátyja legjobb barátjáért, a pokolian jóképű Gergőért. 
Gergő kedves, vicces és figyelmes is, az a típusú srác, akivel minden tökéletes lehetne, ha nem vágyódna el annyira Magyarországról.
Ahogy beköszönt a forró nyár és az érzelmek is túlhevülnek, Hunor egy igazán nehéz döntési helyzetbe kerül:
Menjen, vagy maradjon? Budapesten tartaná a családja és a főnöke, a morcos, de segítőkész Michelin-csillagos séf, akitől rendkívül sokat tanulhat. London mellett is szólnak érvek, ezek közül a legerősebb a szerelem és az új kalandok ígérete.
De vajon az ember bármikor újrakezdheti az életét? Ha valami nem úgy alakul, ahogy azt elképzeljük, akkor a jövőben van lehetőségünk változtatni a dolgokon? Hunor egyre jobban hinni akar ebben, csak azt nem tudja, hogy Budapesten vagy Londonban találhat rá a boldogságra…

Annyi minden eszembe jut ezzel a kötettel kapcsolatban, hogy azt sem tudom mivel is kezdjem. 

A könyv rendkívül olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni. Az én stílusomnak egy kicsit talán túl laza volt a kötet nyelvezete, de ez nem jelent igazából semmit. (Talán csak annyit, hogy túl sok szépirodalmat olvasok :D) Teljesen el tudom hinni és fogadni, ha valaki azt mondja nekem, hogy a fiúk simán így beszélnek egymás között. Láttam én már elég filmet, ahol a főszereplő srácok még cifrábban káromkodtak és kissé vulgárisan fogalmaznak, szóval abszolút meggyőzhető vagyok az ügyben. Sőt...nyilván hiteltelen lett volna, ha a fiúk úgy kommunikálnak egymással, mint mondjuk Downton Abbey karakterei.  

A könyv cselekménye megfelelően felépített és rengeteg konfliktushelyzettel van tarkítva. Néhányat ki is emelnék számotokra. 

Hunor kapcsolata az édesanyjával és a testvérével rendkívül érdekes. Egy pszichológus biztos azonnal dörzsölné a kezét, ha megismerné a történetüket. 
Minden szülő azt szeretné, hogy a gyermekei jövője biztosítva legyen. Hunor édesanyja sincs ezzel másképp. Legfontosabb célja, hogy mindent megadjon a fiúknak és olyan életet biztosítson számukra, amiben neki nem volt része. Kiemelkedően fontosnak tartja az oktatást és a diplomát, úgy gondolja, hogy ez a legfontosabb a boldoguláshoz. Az egyetlen probléma vele, hogy kissé csőlátású és nem veszi észre, hogy a fiúknak ez nem olyan fontos, mint számára. Bár a szeretet és a gondoskodás vezérli, de zsarnoki módon szeretné ráerőltetni Hunorra és Koppányra az ő elképzeléseit. 
Hunor bátyja Koppány az a típusú figura, aki előbb üt...aztán kérdez. Legalábbis én így könyveltem el őt a fejemben. Kissé (nagyon!) túlzásba viszi a Hunorról való gondoskodást, folyamatosan ellenőrzése alatt tartja öccsét. 
Az a helyzet, hogy számomra is igazán fullasztó lenne ez a családi légkör, abszolút megértettem, hogy Hunor lázadozni kezd és több önállóságot szeretne kapni. Nagyon tetszett a történetnek ezen szála.

A továbbtanulás kérdése egy igazán érdekes és fontos téma. Hunor édesanyja azt az álláspontot képviseli, hogy csak akkor és abban az esetben tud valaki érvényesülni az életben, ha főiskolát/egyetemet végzett. Véleménye szerint az oktatás az egyetlen kitörési lehetőség azon fiatalok számára, akik az ország szegényebb vidékein élnek. A fiaival szemben is ezt az álláspontot képviseli, ezért ellentmondást nem tűrvén a felsőoktatás felé orientálja őket. 
Részben egyetértek ezzel a gondolkodásmóddal, de 100%-ig nem tudok azonosulni Hunor édesanyjával. Az oktatás természetesen fontos, tanulás nélkül nehezen szerez valaki munkát, munka nélkül pedig lehetetlen a jobb körülmények és élet biztosítása. Azonban egy fontos dologgal szeretném kiegészíteni a dolgot; nem kell mindenkinek diplomát szerezni. A tanulás és az oktatás sok dolgot jelenthet. Rengeteg olyan alapszintű, vagy éppen középszintű végzettségre irányuló képzés van, melyek elvégzésével lehetőségek tárháza nyílik meg az ember előtt. Ha valaki nem akar egyetemre menni, akkor ne menjen. Diploma nélkül sem fog éhen halni. :)  Tetszett, hogy Tibi mindkét álláspontot képviseltette a könyvben, hogy őszinte legyek, nekem ez volt az egyik kedvenc szálam a könyvben. 

A Magyarországon maradni, vagy külföldre költözni vonal rendkívül hangsúlyosan jelen van a könyvben. Nagyon sokáig gondolkodtam azon, hogy mit írjak erről, hiszen olyan messze vagyok attól a mentalitástól, amit Gergő képvisel, mint Makó Jeruzsálemtől. Rendkívül szélsőségesen és negatívan látja az országot, igazából képtelen arra, hogy észrevegye a jót. 
Bevallom nektek, olvasás közben többször is kétségbe estem, hiszen olyan mélységen kiakasztott Gergő gondolkodásmódja, hogy az valami elképesztő. Minden egyes alkalommal, amikor valami negatívat mondott, nyolcmillió ellenpélda jutott eszembe. Legszívesebben a képébe toltam volna a dolgot. Egy idő után elkezdtem kételkedni abban, hogy én képes leszek-e bármi értelmeset és hiteleset írni a könyvről, hiszen nem tudok azonosulni ezzel a dologgal. 
De aztán eszembe jutott egy fontos dolog. Gergő abszolút nincs egyedül ezzel a véleményével, ő egy létező csoport tagja. Attól még, hogy én nem értek egyet ezzel a gondolkodásmóddal és mentalitással igenis tudomásul kell venni, hogy van egy szélsőséges csoport, aki így gondolkodik az országról és annak helyzetéről. Ha innen közelítjük meg a dolgot, akkor nagyon hiteles Gergő karaktere. Rendkívül jól hozza a kiábrándult, menekülni vágyó fiatalt. 
Hunor érveivel és gondolkodásmódjával sokkal jobban tudtam azonosulni, nagyon tetszett, hogy az ő gondolkodása sokszor ellensúlyozta Gergő szélsőséges véleményét. Ő a kaland és a tapasztalatszerzés irányából közelítette meg a dolgokat, ez pedig szerintem teljesen rendben van. A motivációi érthetőek és elfogadhatóak, sőt...igazából példaértékűek. 

A karakterek érdekesek és kellően felépítettek. 

Határozottan Hunort kedveltem meg a legjobban a könyvben.  Komoly fejlődésen megy keresztül, nagyon érdekes és jó volt az ő karaktere. Szerettem a bizonytalanságát, a naivitását és azt, hogy végül képes kiállni magáért. 

Bevallom nekem Gergő sokszor ellenszenves volt, a szélsőséges gondolkodásmódja meg teljesen kiakasztott. Ha van valami az életben, amit nehezen viselek...akkor azok a szélsőségek. Nem szeretem, amikor valaki egyszerűen képtelen arra, hogy figyelembe vegyen más tényezőket is, csak arra képes koncentrálni, amit igaznak hisz. 

A két fiú amúgy szerintem rendkívül jól kiegészíti egymást, a levegő pedig csak úgy sistergett közöttük. Összességében remek párost alkotnak. 

Koppány sem lett a szívem csücske, sokszor idegesítő volt számomra a túlzott gondoskodás a testvéréről. Azonban meg kell hagyni, komoly jellemfejlődésen megy ő is keresztül. Végül képes lesz arra, hogy egy kicsit visszavegyen. 

A fiúk édesanyja is sokat fejlődik a könyv során. Nagyon tetszett a végén az a jelenet, amikor végre belenyugszik abba, hogy Hunor másként képzeli el az életét, mint amilyet az édesanyja szánt neki. 

Nagyon kedveltem a séf karakterét, rendkívül izgalmas lett volna, ha kicsit többet megtudunk róla. Kifejezetten tetszett a jedi - és ifjú padawan szerű kapcsolat Hunor és közte, szerettem, ahogy együtt dolgoznak. 

A kötet címe többször is visszatérő mondatként jelen van a műben. Nem tudom hogy mennyire ismeritek a Family Guy című sorozatot, de egy bizonyos jelenet állandóan eszembe jutott, amikor a Pokolba a jópasikkal! mondat megjelent a könyv oldalán. Ha van kedvetek, lessétek meg, és megértitek!  Amikor ez először eszembe jutott, konkrétan hangosan felnevettem a metrón. :)

Szerintem a világegyetem egyetlen embere vagyok, aki nem szereti a szexi fiús könyveket, szóval a borító nem lett a kedvencem. De ez igazából nem a könyv hibája, egy olyan borítót sem szeretek, ahol szexifiúk vannak félmeztelenül. 

A Pokolba a jópasikkal! összességében egy nagyon érdekes, könnyed és szerethető olvasmány, amely rendkívül sok társadalmi kérdést boncolgat. Nem feltétlenül kell egyetérteni a karakterekkel, az is teljesen rendben van, ha valaki folyamatosan ellenérveket gyűjt  a fejében az olvasás során. Az benne szerintem az igazán jó, hogy gondolkodásra készteti az embereket. A főszereplő nagyon szerethető figura, az ember végig neki drukkol az olvasás során. Mivel megosztó a téma, rendkívül megosztó a könyv is, így igazából nem is tudom, hogy kiknek ajánlanám. Ha kíváncsiak vagytok, akkor adjatok egy esélyt a történetnek. 

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Fülszöveg

A világ végére is követnéd azt, akit szeretsz?Hunor igazi álmodozó. Egyetemre készülés helyett inkább szakácsnak tanulna, és a saját útját járná, ha túlféltő anyja és bátyja végre elengednék. Viszont másra is vágyik: bátyja legjobb barátjára, a pokolian jóképű Gergőre, akibe már évek óta szerelmes.Gergő kedves, vicces és figyelmes is, az a típusú srác, akivel minden tökéletes lehetne, ha nem vágyódna el annyira Magyarországról…Ahogy beköszönt a forró nyár és az érzelmek is túlhevülnek, Hunor döntéshelyzetbe kerül:Menjen, vagy maradjon? Budapesten tartaná a családja és a főnöke, a morcos, de segítőkész Michelin-díjas séf, akitől sokat tanulhat. London mellett is szólnak érvek, ezek közül a legerősebb a szerelem és az új kalandok ígérete.Bármikor újrakezdheted az életed? Hunor egyre jobban hinni akar ebben, csak azt nem tudja, hogy Budapesten vagy Londonban találhat rá a boldogságra…„Akárcsak egy jó séf, Rácz-Stefán Tibor is gondos aprólékossággal válogatta össze legújabb regényének tökéletes hozzávalóit: Fiatalkori útkeresés, reménytelennek tűnő szerelem, a felnőtté válás nehézségei, finom ételek és egy minden szívet megdobogtató jópasi. Kell ennél több?” – Veronika’s Reader Feeder blog
Az év legszexibb és legérzelmesebb LMBT története.Találj válaszokat a főhősökkel!

Nyereményjáték

A könyvben központi szerepet kap a főzés. A turné állomásain egy-egy főzési alapanyag leírását találjátok meg, a feladat pedig az, hogy a rafflecopter dobozba beírjátok az adott blogon található hozzávaló nevét. A játék végén a Könyvmolyképző Kiadó felajánlásának köszönhetően három példányt sorsolunk ki a könyvből.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

ALAPANYAG

Zöldségféle, a konyhaművészet mégis gyümölcsként használja fel, melynek nem a termése vagy a levele, hanem a szára fogyasztható. Zsenge állapotban nyersen is ehető, de később a külső rétegét le kell hámozni és kisebb darabokra felvágni. Nevének jelentése a barbárok gyökere. Több ezer éve létezik, de csak pár száz éve kezdték használni.


a Rafflecopter giveaway

Állomások:

01/18. - Veronika’s Reader Feeder
01/20. - Könyvvilág
01/22. - Csak olvass!
01/24. - Könyv és más
01/26. - Hagyjatok! Olvasok!
01/28. - Hagyjatok! Olvasok! (Extra)
01/30. - Spirit Bliss Sárga könyves út
02/01. - Spirit Bliss Sárga könyves út (Extra)

2020. január 19., vasárnap

Jessica Park: 180 ​seconds – 180 másodperc + Nyereményjáték


Sziasztok!

Karácsonyra egy új Jessica Park regénnyel kedveskedett nekünk a Könyvmolyképző Kiadó. A mindent elsöprő szerelmi történetről a Blogturné Klub tagjai mesélnek és extra állomásokat is találsz a turnén.


Léteznek három perces sütemények, három perc főzés után egy szuper lágy tojást is el lehet készíteni. Három perc alatt nagyon finom kapszulás kávét lehet főzni és ennyi idő alatt bőven ki tud vasalni egy felsőt az ember a reggeli rohanásban. No de mire elég még három perc? Vajon mi történik akkor, ha az emberek szótlanul, 3 percen át, egymás szemébe néznek?

A tekintetek szótlan összekapcsolódása, amúgy egy régi buddhista meditációs technika. Sokak számára érdekes, és a kutatások mellett számos művészeti és kommunikációs projektet is ihletett.  Mutatok nektek pár példát erre. 

Az ausztrál Igor Kreyman, a The Human Connection Movement (Emberi kapcsolatok Mozgalom) alapítójának kezdeményezése, több ezer embert mozgatott meg, és inspirált arra újra meg újra, hogy minden hónapban egy parkban, párokban összeülve három percig nézzenek egy idegen szemébe. 

Kreyman projektjét Marina Abramovic, egy szerb művésznő egyik híressé vált tárlata ihlette. 2010-ben a művész két és fél hónapon át egy New York-i múzeum kiállítóterének közepén, egy asztalnál ült és arra várt, hogy a látogatók helyet foglaljanak vele szemben, és szótlanul nézzenek a szemébe. Sokan kötélnek álltak, ám a különös performansz elsősorban annak köszönheti a világhírét, hogy az asztal túloldalán egyszer csak felbukkant Abramovic huszonkét éve nem látott szerelme, és leülve a nő szemébe nézett.

No de miért volt szükség erre a kis bevezetőre a bejegyzés elején? Lássuk miről szól a mai könyv!

Allison egy rendkívül introvertált fiatal lány, aki a gyerekkorát nevelőcsaládok között ingázva töltötte. Elhatározta, hogy senkit nem enged közel magához. Tizenhat éves koráig nem fogadták őt örökbe, így megtanulta, hogy jobb nem bízni a dolgok állandóságában. A gyanútlan lány egy délután épp a kampusztól nem messze sétál, amikor belerángatják egy társadalmi kísérletbe. Azt a váratlan feladatot kapja, hogy 3 percen keresztül nézzen egy idegen ember szemébe megszakítás nélkül. Arra viszont, ami  ezután történt, az Allisont és a közösségi média sztár Esben Baylor-t is igazán meglepi.
Amikor lejár az idő, az érzések olyan intenzitással törnek Allisonra és Esbenre, ami mindkettőjüket összezavarja és felvillanyozza. Legjobb barátnője unszolására Allison utazásra indul, hogy kiderítse, vajon az élmény, amin a fiúval osztozott, valódi-e – és azt, hogy képes lesz-e végre bízni magában, a többi emberben és a szeretet erejében.

El kell mondanom nektek, összességében igazán szerettem ezt a könyvet. A cselekmény szerethető, kissé kiszámítható ugyan, de ez nem vesz el semmit a történet erejéből.

A szereplők teljes mértékben kedvelhetőek. Őszintén szólva én nagyon szerettem a két fiatal párosát. Zseniálisan kiegészítették egymást, nagyon jók voltak együtt.

Olvasás során sokat gondolkodtam azon, hogy van-e olyan haza videós személy, aki ilyen értékteremtő munkát végez, mint a könyvben Esben. Lenyűgöző ez a fiú, kicsit talán túl tökéletes is. Kedves, megértő, nagyszerű figura, aki annak ellenére, hogy ismert internetes személyiség, egyáltalán nem szállt el magától.  Pontosan ilyen fiúra van szüksége Allison-nak. 

Én személy szerint nagyon szeretem a szorongó női karaktereket, mindig hatalmas érdeklődéssel figyelem az ő személyiség fejlődésüket a könyvekben.  (Vajon mit árulhat el ez rólam? No mindegy....) Allison viselkedése egyáltalán nem zavart engem a történet elején, igazából pontosan úgy viselkedett, ahogy egy bizalmatlan, introvertált lány viselkedne. Kerüli az embereket, a bulikat, igyekszik láthatatlan lenni. A kísérlet után azonban valami megváltozott a fiatal lányban. Esben-nek hála szép lassan előbújt a csigaházából, és megtalálja a helyét. 

Steffi karakterét is nagyon szerettem, Allison életében ő volt az egyetlen biztos pont a sok költözés közepette. A lányok egymás fő támaszai lettek, az életük teljesen összefonódott. 

Simon nagyszerű apuka, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy megadja Allison-nak azokat a dolgokat, amiket kisgyerekkorában kellett volna megkapnia. Határozottan azt gondolom, hogy ő az a szülő, akire minden intézetben felnőtt gyermek vágyik. 

A többi mellékszereplő is igazán szerethető figura. Talán nincs is olyan ember a könyvben, aki negatív karakter lenne. Allison életében mindenki szuperjófej és kedves, most gondolok csak bele, hihetetlenül szerencsés ez a lány. 

A cselekmény nem túl mozgalmas, a szerelmi történet már az első oldalakon kialakulni látszik, így az izgalmakat más szálak szolgáltatják. A könyvben szereplő drámai fordulat szerintem rendkívül kiszámítható, a meglepetést számomra nem is a fordulat okozta, hanem az, hogy milyen módon kezeli Steffi a helyzetet. Őszinte leszek, ez volt az első olyan esemény, ami miatt egy kicsit meginogtam a könyvben, annyira szürreális volt ez a helyzet számomra, hogy nem tudtam mit kezdeni ezzel a dologgal. De szép lassan megbékéltem a dologgal és ugyanolyan lelkesen olvastam tovább a történetet. 

Az a helyzet hogy sokáig nagyon szerettem a könyvet és úgy gondoltam, hogy új kedvenccel bővül a kedvenc romantikus könyveim listája, de aztán jött a fekete leves. A könyv vége felé Allison reakciója a kialakult helyzetre olyan szinten kiakasztott, hogy le kellett tennem a könyvet egy pár másodpercre. Értettem én, hogy nehéz helyzetbe került a lány és borzalmas lehetett számára feldolgozni a dolgokat, de olyan mértékű hisztit sikerült produkálnia, ami a józan ész határait bőven túllépi. Legalábbis nálam. Ez azonban senkit ne tántorítson el! Ahogy olvasgattam másik véleményét, ez másnál nem verte ki a biztosítékot, simán lehet, hogy én reagáltam túl érzékenyen erre a dologra.

A közösségi média beemelése és megjelenítése igazán telitalálat volt. Rendkívül hitelesen mutatja be, hogy a mai világban milyen komoly népszerűségre tehetnek szerint a vlogger/blogger fiatalok. Az internet segítségével hatalmas tömegek mozgathatók meg, az ehhez kapcsolódó pillanatok abszolút simogatták a lelkemet a könyv olvasása közben. Imádtam Esben videóiról olvasni, biztos vagyok benne, hogy én is oda lennék a fiú munkásságért.

A borító nekem nagyon tetszik amúgy, a színvilága azonnal megfogott. 

A 180 másodperc összességében egy teljesen jó könyv, melynek bár kissé kiszámítható a cselekménye, de a történet abszolút szerethető. A kötet abszolút olvastatja magát. A szereplők pedig kifejezetten szimpatikusak. Bár a könyv tetszett, de mivel vannak fenntartásaim, így nem lett kedvenc számomra. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg

Három ​perc is elég ahhoz, hogy megváltoztasson egy életet. Minden sebezhetőség ellenére. Minden félelem ellenére.Vannak, akik az egész életüket anélkül élik le, hogy megváltozna a gondolkodásmódjuk. Allison Dennisnek viszont mindehhez 180 másodperc is elég…Allison, aki a gyerekkorát nevelőcsaládok között ingázva töltötte, elhatározta, hogy senkit nem enged közel magához. Tizenhat éves koráig nem fogadták őt örökbe, így megtanulta, hogy jobb nem bízni a dolgok állandóságában. De harmadéves egyetemistaként egyre nehezebben tud elveszni a fülében zúgó fehérzajban.A gyanútlan Allison egy délután épp a kampusztól nem messze sétál, amikor belerángatják egy társadalmi kísérletbe. Azt a váratlan feladatot kapja, hogy lépjen interakcióba egy vadidegennel, 180 másodpercen keresztül. Sem ő, sem a másik fél, a szívdöglesztő közösségi média sztár Esben Baylor, nem áll készen arra, ami ezután következik.Amikor lejár az idő, az érzések olyan intenzitással törnek Allisonra és Esbenre, ami mindkettőjüket összezavarja és felvillanyozza. Legjobb barátnője unszolására Allison utazásra indul, hogy kiderítse, vajon az élmény, amin Esbennel osztozott, valódi-e – és azt, hogy képes lesz-e végre bízni magában, a többi emberben és a szeretet erejében.

Az egyik legmélyebb szerelmi történet, amit valaha olvastál, melyben egy szorongó lány rátalál önmagára.Ismerd meg, mi zajlik a lelkében és gazdagodj vele.

Nyereményjáték

Jessica Park neve a hazai olvasók előtt sem ismeretlen, több regénye is megjelent már itthon.
A mostani játék során minden állomáson egy Jessica Park regényből találtok idézetet, a feladatotok, hogy rájöjjetek mely regényből idézünk, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a választ :)
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

"Ártalmas kapcsolatokat megszüntetni bölcs dolog. Úgy helyes. Olykor ki kell zárnunk valakit az életünkből, hogy jobbítsunk a helyzeten. Hogy továbbléphessünk."

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.11. - Readinspo
01.13. - Sorok Között extra állomás
01.15. - Veronika's Reader Feeder
01.17. - Sorok Között értékelés
01.19. - Csak olvass!
01.21. - Pandalány olvas
01.23. - Hagyjatok! Olvasok! extra állomás
01.25. - Hagyjatok! Olvasok! értékelés
01.27. - Deszy Könyvajánlója

2020. január 18., szombat

Erin Watt: When ​It's Real – Igazán szerelem + Nyereményjáték



Sziasztok!

Egy átlagos lány és a popsztár szerelméről írt a Royal fiúk sorozattal sikert arató Erin Watt. A könyvről egy extra-hosszú és extra állomásokkal is dúsított blogturnén olvashatsz. Sőt, ha szerencsés vagy, három példányt meg is nyerhetsz a kötetből.


Olyan sokszor mondtam már nektek, hogy a thrillerek és a különféle rázósabb könyvek olvasása mindig egy hatalmas kilépés a komfortzónámból…de azt nem hiszem, hogy említettem, hogy az igazi tipikus csajos, romantikus könyvek is ugyanebbe a kategóriába tartoznak nálam. Nagyon ritkán olvasok könnyed történeteket, az összes kedvenc könyvem szomorú és drámai. Rendkívül ritka, hogy romantikus könyvet veszek a kezembe, az Igazán szerelem fülszövege és borítója azonban abszolút levett a lábamról. Olyan sok komoly és komor könyvet olvastam az utóbbi időben, hogy szükségét éreztem egy kis váltásnak. Bár a Royal fiúk története nem lett a szívem csücske (bocsi mindenkinek, valahogy nem az én világom), de mindenképpen szerettem volna adni egy esélyt ennek a könyvnek. 

No de lássuk miről is szól a történet!

Oakley Ford egy rendkívül menő és fiatal popsztár, akiért lányok milliói bolondulnak. Szülei híres filmsztárok, így soha nem állt távol tőle a rivaldafény. A srác egy tipikus rosszfiú, aki bőven szolgáltat indokot arra, hogy a különböző pletykalapok címoldalára kerüljön. Azt hinnénk, hogy minden úgy jó ahogy van...de az igazság teljesen más. A magánélete széthullóban van, nincs ihlete, így a dalszerzés sem megy neki túl jól. Oakley menedzsmentje úgy dönt, hogy közbelépnek. Az eredmény: teljes imázsváltás, és egy állandó barátnő, akit azért szerződtetnek, hogy megmutassák a rajongóknak, vége a balhés időszaknak és a fiú kész megállapodni egy átlagos barátnő mellett. Úgy döntenek, hogy keresnek egy hétköznapi lányt, aki 1 évig eljátssza a sztár párjának a szerepét. 
Vaughn Bennett egy tizenhét éves, csupaszív, gondoskodó testvér, aki részmunkaidőben pincérnőként dolgozik azért, hogy segítsen a családjának. Maga a megtestesült hétköznapiság, normál körülmények között soha nem vállalná el a feladatot, még csak nem is igazi rajongó. A családja azonban  megélhetési gondokkal küzd, így nem sok választása marad.
A pénzért cserébe, amit öccsei tanulmányaira fordíthat, Vaughn elviseli a fura hollywoodi partikat és a gondosan kitalált Twitter-üzeneteket. Az orruknál fogva vezeti a lesifotósokat és a rajongókat. Néha talán már önmagát is. A kérdés már csak az, hogy mi lesz ennek a kirakat kapcsolatnak a vége?

El kell mondanom nektek, örülök, hogy elolvastam ezt a kötetet. Igazán tetszett, nagyon jó kikapcsolódás volt az egész éves hajtás után. Tipikusan az a könyv, amit az ember a szabadsága alatt szívesen olvas. Könnyed, szerethető, olvasmányos történet

A cselekmény kissé klisés és abszolút kiszámítható, de nincs is ezzel semmi baj. Kicsit olyan volt a könyv, mint egy modern tündérmese, ahol a szegény, de józan ésszel megáldott lány találkozik a gazdag és  igazán jóképű fiúval. Gondolom Ti is feltudnátok jó pár filmet sorolni ezen mondat alapján. (Apropó...ezt a kötetet például abszolút el tudnám képzelni a Netflixen egy szimpatikus szereposztásban.) Én például nagyon szeretem az ilyen típusú romantikus filmeket, szóval reménykedtem benne, hogy a könyv is elnyeri majd a tetszésemet. Szerencsére abszolút így lett, szóval szinte csak pozitívan tudok nyilatkozni a könyvről. 

A főszereplők szimpatikusak és szerethetőek. 

Vaughn egy jófej csajszi, aki egyáltalán nem esik hasra Oakley-tól. Ez pedig hihetetlenül jót tesz a fiúnak. Nagyon fontos számára a családja, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse őket. Kezdetben nem igazán tudja, hogy mit kezdjen a saját életével, így ahelyett, hogy elkezdte volna az egyetemet, pincérnőként dolgozik egy bárban azért, hogy segítsen a családja anyagi problémáin. 

Oakley egy nagyon érdekes és szimpatikus karakter. A bulvár és a hírek alapján egy igazi troublemaker, de a szíve mélyén csak arra vágyik, hogy valaki önmagáért szeresse. A zene az élete és ha képes arra, hogy koncentráljon, csodák születnek a gitárja segítségével. 

Ha megnézzük egyik fiatal élete sem habos torta, teljesen szét vannak esve és abszolút nem találják a kivezető utat a gödörből. Amikor összehozza őket a sors, a lányt kezdetekben csak a pénz motiválta, hiszen Oakley egyáltalán nem nevezhető egyszerű esetnek. Emellett a fiú sem igazán volt oda Vaughn-ért, de az új lemezszerződés lehetőségét egyszerűen nem szúrhatta el. Az idő múlásával, azonban szép lassan minden megváltozott. Miután egyre jobban megismerték egymást, úgy hullottak le maguk köré épített falak és hihetetlenül fontosak lettek egymás számára. Ez persze rengeteg ember szemét szúrta, ugyanúgy, ahogy egy tündérmesében, itt is vannak olyan karakterek, akik megnehezítik a fiatalok életét. 

A mellékszereplők is jól sikerültek, bár ők kevésbé kerülnek a középpontba. Azért én szívesen olvastam volna még egy kicsit Paisley-ről, Ty-ról és az ő kapcsolatukról. 

Kifejezetten tetszettek a könyvben a konfliktusok, de lehettek volna egy kicsit súlyosabbak és nagyobbak is. A kedves, cuki és bájos kis történetet igazán megtörhették volna kicsivel több izgalommal. A végén például elfért volna még +50 oldal, így jobban ki lehetett volna bontani ezt a szálát. Sokkal jobban tetszett volna, ha komolyabb következményei is vannak ennek a helyzetnek, nekem hiányzott innen még egy kevés. Annyira súlyos és durva volt ez a beavatkozás, hogy egyszerűen túl semmilyen lett számomra a könyv lezárása. 

Nagyon szeretem a váltott szemszögű írásokat, örülök, hogy mindkét karakter fejébe beleláthattunk a könyv során. 

A közösségi média megjelenítése is nagyszerű húzás, szerintem lányok milliói örülnének annak, ha egy fanart segítségével felhívhatnák az imádott sztár figyelmét. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon egy-egy ismert ember hogyan kezeli a saját oldalát és rájöttem, hogy simán van benne ráció, hogy egy PR csapat munkálkodik az oldal mögött. Nagyon tetszettek a Twitter üzenetek. Mennyire jellemző már, hogy a rajongók utálni kezdik azt, akivel a kedvencük összejön. Hihetetlen amúgy. 

Két dolog is eszembe jutott az olvasás során. 

Az egyik: Ne ítélkezz gyorsan, előbb ismerd meg a másikat és csak azután mondj róla véleményt. Mennyire igaz ez a gondolat mindkét főszereplőre. Vaughn és Oak kapcsolata azért is indult nehézkesen, mert mindketten az első benyomás alapján ítéltek. Vaughn pedig nyilván ismerte azokat a cikkeket, ami a fiú életét taglalták, ezek szintén nem segítettek a szimpátia kialakulásában. Ahogy közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, úgy módosultak ezek az első benyomások valami sokkal pozitívabbra. 

A másik:  Nincs azzal semmi baj, ha valaki fiatalon nem tudja még, hogy mit kezdjen az életével. Attól még, hogy ha valaki 17 évesen nem tudja, hogy mit szeretne csinálni, nem dől össze a világ. Ezt Vaughn-nak is meg kellett tanulnia és tapasztalnia a könyvben. 

Ezt most minden érettségi és egyetem előtt állónak mondom. Ne aggódjatok, nem az életetek múlik ezen a döntésen. Bármikor változtathattok, ha nem tetszik a szak. Sose azért válasszatok valamit, mert ezt várják el tőletek. Azt tanuljátok, amihez kedvetek van. Ti fogtok egy életen át azzal a szakkal, végzettséggel élni, ezért nektek kell tudni, hogy mit is szeretnétek csinálni. Ha elsőre nem jön be, ne féljetek változtatni. 

A borító egyszerűen csodás, én imádom! 

Összességében nagyon kedves, aranyos történet az Igazán szerelem, aminek a film változatát is bármikor megnézném a tévében. A cselekmény kiszámítható, klisés, kissé tündérmese jellegű, de mindezek ellenére egy jó kis történet, ami tökéletes bekuckózós olvasmány. Nagyszerű kikapcsolódás, hiszen nem kell túl sokat gondolkodni rajta. A szereplők abszolút szerethetőek, ezért bátran ajánlom a könyvet. A könyv kategóriáját tekintve Rubin pöttyös, de igazából amilyen könnyed és bájos olvasmány így fiatalabbnak ajánlom főleg. Még az is lehet, hogy ha legközelebb hazamegyek a szüleimhez a húgom kezébe nyomom majd. 😊

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.

Fülszöveg

„A ​nagy szerelem tisztítótűz. Az összes hülyeséged a lángok martalékává lesz, és jobb emberré válsz általa.”
Rendes körülmények között ez a fiú és ez a lány még csak össze sem futna.
A srác neve Oakley Ford. A tinik bálványa, menő popsztár, híres filmsztárok csemetéje, akiért lányok milliói bolondulnak… és megrögzött rosszfiú. Az ember azt gondolná, hogy az élete kész diadalmenet, de a magánélete széthullóban, a dalszerzésben elhagyja az ihlet, a bulvársajtó a botrányaitól hangos. Oakley menedzsmentje úgy dönt, hogy közbelépnek. Az eredmény: teljes imázsváltás, és egy állandó barátnő, akit azért szerződtetnek, hogy megmutassák a rajongóknak, vége a balhés időszaknak.
A lány neve Vaughn Bennett. Tizenhét éves, csupaszív, gondoskodó testvér, részmunkaidőben pincérnőként dolgozik. Maga a megtestesült hétköznapiság. Normál körülmények között soha nem vállalná el a feladatot, de a családja megélhetési gondokkal küzd, így nem sok választása marad.
A pénzért cserébe, amit öccsei tanulmányaira fordíthat, Vaughn elviseli a fura hollywoodi partikat és a gondosan kitalált Twitter-üzeneteket. Az orruknál fogva vezeti a lesifotósokat és a rajongókat. Néha talán már önmagát is.
Mert amikor a hétköznapi szabályok érvényüket vesztik, nem tudni, mit diktál az ember szíve…
Elbűvölő és üdítő szerelmi történet, elgondolkodtató üzenettel. Vesd bele magad!

Nyereményjáték

A kötet főhőse, Oakley Ford egy fiatal popsztár, akiért milliók rajonganak. 
A mostani játékunk során fiatal popsztárok képeit láthatjátok majd, a feladatotok, hogy beírjátok a Raflecopter doboz megfelelő sorába az adott sztár nevét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP
a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

01.12. - Sorok Között értékelés
01.14. - Fanni's Library
01.16. - Sorok Között extra állomás
01.18. - Csak olvass!
01.20. - Readinspo
01.22. - Deszy könyvajánlója
01.23. - Dreamworld extra állomás
01.24. - Kelly & Lupi olvas
01.26. - Pandalány olvas
01.28. - Veronika's Reader Feeder

2020. január 16., csütörtök

Margaret Atwood: Testamentumok (A szolgálólány meséje 2.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

Néhány éve A szolgálólány meséje lázba hozta az egész világot, Magyarországon pedig a Jelenkor kiadásában ért el nagy sikereket a könyv, azonban számos kérdést hagyott nyitva a regény vége. Most azonban végre megérkezett a várva várt folytatás, mely 15 évvel A szolgálólány meséje után veszi fel a fonalat, és egyszerre három – régi vagy új – szereplő szemszögéből mutatja be, hogy mi történt azóta Gileádban. Tartsatok bloggereinkkel, fejtsétek meg a feladványokat, és nyerjétek meg a könyv egyik példányát!


A szolgálólány meséje egy rendkívül felkavaró, nyomasztó és torokszorító regény, igazán meghatározó olvasmány volt számomra. Mikor megtudtam, hogy érkezik a könyv folytatása nagyon lelkes voltam, hiszen a sorozatot is követtem és kifejezetten szerettem. Amikor Margaret Atwood megírta a A szolgálólány meséjének záró sorait, és útjára indította azt a bizonyos fekete furgont, valószínűleg soha nem tervezte, hogy valaha is visszatér Gileád történetéhez. A befejezés teljesen nyitott maradt, a folytatást pedig a rajongók képzeletére bízta. A sorozat sikerének köszönhetően rengeteg emberhez jutott el a történet, így a könyvre is újból felfigyelt a világ. Saját bevallása szerint éppen ez a népszerűség és töretlen érdeklődés késztette az írónőt arra, hogy ennyi év után újra felvegye a történet fonalát.

Mielőtt leírnám a véleményemet a könyvről, szeretném elmondani nektek, hogy miért is volt rám borzasztóan nagy hatással ez a történet is A szolgálólány meséjével együtt. Ha most el kellene mondanom nektek, hogy milyen eszmékkel és ideológiákkal tudok azonosulni, a feminizmus tuti benne lenne a listában. Mielőtt azonban bárki is nekem támadna, szeretnék egy nagyon fontos dolgot leszögezni. Nem vagyok egy habzó szájú aktivista és soha semmilyen módon nem áll szándékomban befolyásolni mások véleményét a témáról. Ha valaki kijelenti, hogy ő bizony feminista, biztos furcsán néznek rá az emberek és azonnal különböző szélsőséges gondolatokkal azonosítják az illetőt. A feminizmus sokszor olyan, mint egy szitokszó. Félelmet és zavarodottságot kelt másokban. Őszintén szólva én rosszul vagyok a különböző szélsőségektől és utálom, amikor azt mondják, hogy aki feminista az biztos nem akar többé nő lenni (de), nem akar gyereket (de), vagy amikor azt mondják, hogy a nők kiherélik a férfiakat (nem). Ez egy buta általánosítás, melynek alapja a szélsőséges feminista eszmék miatt alakult ki. 

A feminizmus tulajdonképpen olyan politikai ideológia és emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melynek közös célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása. A feminizmus igazán sokrétű, és az élet szinte minden területén érezteti a hatását. Vannak olyan mozgalmak, melyek kifejezetten a nők gazdasági helyzetével foglalkoznak, mások a fizikai biztonságra helyezik a hangsúlyt, legyen szó akár a családon belüli, akár a munkahelyi erőszakról, vagy épp a prostitúcióról.  A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat, amelyek egy férfit megilletnek. Alapvető célja az egyenjogúság és nem a másik nem elnyomása. Természetesen vannak szélsőséges változatai is, de maradjunk az alapvető gondolatnál. 

No de nem is szaporítom tovább a szót, lássuk miről is szól a történet!

A Testamentumok cselekménye három különálló szállal kezdődik. Mindegyik szál egy-egy külön női sors, élettörténet, mely valamilyen módon összekapcsolódik Giliád történetével. Ahogy közeledünk a kötet vége felé úgy válik egyre világosabbá számunkra, hogy a három nő útja hogyan és milyen módon keresztezi majd egymást. A könyv tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…

Véleményem szerint Margaret Atwood bravúrosan építette fel regényét. A szolgálólány meséje főszereplőjének szűk látókörét felváltja egy több szemszögű történet, amely sokkal többet mutat az olvasónak Gileádból. 

A jelen rendkívül puritán és még mindig borzalmas. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaságban  meglehetősen szigorú törvények szerintem élnek az emberek, de a Testamentumokban megcsillan a remény a változásra. Az eltelt 15 év alatt a MayDay nevű ellenálló szervezet egyre több borsot tör Gileád orra alá és érzékelhető a Köztársaság gyengülése. (Ez a mondat amúgy simán megférne egy Star Wars intróban is, no mindegy...semmi köze ennek az egésznek a könyvhöz, csak ahogy leírtam ez jutott eszembe. )

Az első részben a szolgálólányokat ismerhettük meg közelebbről, a Testamentumokban azonban teljesen másra koncentrál Atwood. A kialakult rend és fegyelem nem mehetett volna végbe a Nénik nélkül, így nagyon örültem neki, hogy a Testamentumokban kicsit többet megtudhatunk róluk.  Megismerjük az alapítókat, a központi helyüket és azt is, hogy milyen módon szervezik a saját utánpótlásukat. 

A kötet során fokozatosan felsejlenek a rendszer borzalmai és ennek a nyomorúságos életnek a mozgatórugói. Megismerjük a színfalak mögött zajló hatalmi játszmákat, de bepillantást nyerhetünk a lányok iskolai felkészítése címén zajló oktatásnak csúfolt tevékenységbe is. 

A Testamentumokból fény derül arra, hogy Gileád uralkodó osztályának egyes tagjait (jelen esetben például a Néniket) mi vette rá arra, hogy segítsék egy kegyetlen hatalom kiépülését és annak zavartalan működését. A három különálló szálból a legizgalmasabb szemszög határozottan a Nénié, aki a gileádi évek alatt minden erkölcsöt sutba dobó túlélővé avanzsált. Mivel a köztársaság létrejötte óta már eltelt 15 év, így jócskán találunk olyan gyermekeket, akik az új rendszer szerint szocializálódtak. Az autokrata rendszerben felcseperedő gileádi lány története megmutatja, milyen rövid idő elég egy generáció teljes átneveléséhez. Ezek a gyermekek nem ismertek mást, csak Gileádot, így könnyebben lehetett őket irányítani. A köztársaságon kívül rengeteg más ország van, így a kanadai lány szála segít megérteni a külvilág gondolkodását az országról. Ő csak tankönyvekből és a tévéből ismeri ezt a világot, elképzelhetetlen számára, hogy ott éljen. 

Nagyon tetszett a könyvben, hogy a történet kevésbé koncentrál a szolgálólányokra. Atwood teljesen más női szerepek felé fordul a Testamentumokban: Nénik, Gyöngyleányok és Feleségek sorsát ismerhetjük meg. 

Bár ebben a kötetben is olvashatunk cifra dolgokat, azért azt el kell mondanom, hogy ez  a könyv  brutalitásban és fájdalomban azért elmarad az első résztől. Bár a sorozat és az első rész elolvasása megedzette a lelkem és a könyvnek sem feltétlenül a meghökkentés a célja, azért jócskán olvastam itt is olyan jeleneteket, ahol még a kezem is ökölbe szorult olvasás közben; zsarolás, intrika, hatalmi játszmák, szexuális visszaélések, kegyetlenség, könyörtelenség jellemzi a cselekményt. 

A cselekmény kellően izgalmas és érdekes, ám a vége kicsit elhamarkodott volt, kissé összecsapottnak éreztem. A két lány érdekes és jó elem a könyvben, azonban véleményem szerint teljesen eltörpülnek a Néni mellett. Az ő karaktere zseniális, sokrétű...igazi csemege az olvasó lelkének. Igazi mestermunka! Ehhez képest a lányok kicsit gyengécskén sikerültek.

Mivel nem olvastam el a fülszöveget ezért nekem elképzelésem sem volt arról, hogy kik az új karakterek így nagyon boldog voltam, mikor rájöttem az ő kilétükre. (Igyekszem amúgy a bejegyzésben sem utalni erre, hátha Ti is a meglepetés elvében hisztek. )

El kell mondanom, hogy nekem kicsit kilógott nekem a kanadai lány karaktere. Az ő kiléte nagyszerű húzás (bár el kell mondanom, hogy az én elvárásaimban azért pont ez szerepelt, már az elején arra gondoltam, hogy neki kellene lennie), de az ő személye valahogy nem hiszem, hogy felnőtt volna a feladathoz. Értem én, hogy szükség volt rá a feladatok elvégzéséhez, de a három nő közül őt kedveltem meg a legkevésbé.  

A gileádi lány ezzel szemben nagyon érdekes volt, nagyon szerettem az ő történetét is olvasni. Ő már az új rendszerben nőtt fel, nem ismerte a más világot, így adottnak vett mindent, amit a körülötte élők mondanak. 

A könyv írásmódja nagyszerű, a kötet olvastatta magát, csak úgy faltam a lapokat. Könnyen és gyorsan lehet vele haladni, ugyanis elég kevés szöveg van az oldalakon, senkit ne ijesszen meg a mérete. Mondjuk nem éppen egy táskakompatibilis kötet mérete, így szerintem inkább egy kényelmes kanapén, fotelben, ágyban olvassátok. 

Nagyon tetszett a végén a tudományos visszaemlékezés Gileádra, ahol egy egyetemi előadás keretében úgy beszélnek erről, mint egy letűnt korról, ráadásul utaltak az első rész végén olvasható szimpóziumra is. Jó ötlet volt. 

Összegezve el kell mondanom, hogy a Testamentumok abszolút megfelelt az elvárásaimnak, igaz nem hatolt a lelkem mélyéig, de erőteljesen elgondolkodtatott és megdöbbentett. Nagyszerű folytatás, szerintem abszolút érdemes elolvasni.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg

A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a teherautó ajtaja rácsapódott Fredé jövőjére A Szolgálólány meséjében, az olvasók nem tudhatták, mi vár rá – szabadság, börtön vagy halál. Margaret Atwood új regénye – három gileadi nő elbeszélésére alapozva – tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…
A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal.  A zsűri elnöke, Peter Florence azt nyilatkozta a Testamentumokról: „A spoilerezés elkerülése és a kegyetlen titoktartási egyezmény miatt nem árulhatom el, ki, hogyan, miért, sőt azt sem, hol. Csak annyit mondhatok: rémisztő és lélegzetelállító könyv.”


Nyereményjáték

Gileádban a társadalom különböző csoportokra oszlik, az alapján, hogy mennyi hatalma és milyen feladata van az adott személyeknek. Ebben a játékban az lesz a feladatotok, hogy a leírás alapján kitaláljátok, hogy melyik – akár a sorozatból is ismert – társadalmi csoportra gondoltunk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

FELADVÁNY

Olyan (általában terméketlen) nők, akik korábban valamilyen bűnt követtek el, ezért a Telepekre száműzték őket, ahol veszélyes munkát kénytelenek végezni.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

01/13 Utószó
01/14 Sorok között
01/15 Spirit Bliss Sárga könyves út
01/16 Csak olvass!
01/17 A Szofisztikált Macska
01/18 Könyv és más
01/19 Readinspo
01/20 Hagyjatok! Olvasok!

2020. január 14., kedd

Karen M. McManus: Tartsd meg a titkot + Nyereményjáték


Sziasztok!

Karen M. Mcmanus, a nagy sikerű Lehull a lepel írónője új ifjúsági thrillerrel érkezett, mely szintén a Maxim Kiadó gondozásában jelent meg. A Tartsd meg a titkot középpontjában egy rejtélyes kisváros áll, ahol évekkel ezelőtt titokzatos körülmények között gyilkoltak meg egy fiatal lányt. Amikor a tinédzser ikerpár, Ellery és Ezra ideköltöznek, a titkok nyomába erednek, hogy felderítsék azokat, mielőtt a múlt árnyai újból lecsapnának. Tartsatok hét bloggerünkkel, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott három példány egyikét!


A megszokotthoz képest egy kicsit más vizekre eveztem a legutóbbi könyvvel, hiszen a Tartsd meg a titkot erősen eltér azoktól a könyvektől, melyeket mostanában olvastam. De hát egy kicsit mindig muszáj kimozdulni a komfortzónából, nem igaz? Műfaját tekintve a könyv egy igazi YA krimi, de a szó nemes értelmében, hiszen minden megvan benne, ami erre a műfajra jellemző és az írónő ezeket remekül tárja az olvasó elé. Egy izgalmas, olykor félelmetes utazás, melynek lezárása után még sokáig ott fog motoszkálni a fejedben. 

No de miről is szól pontosan a könyv? Lássuk!

Echo Ridge egy hamisítatlan amerikai kisváros. A főszereplő, Ellery még sosem járt ebben a városban, viszont nagyon sokat hallott róla, hiszen itt tűnt el a nagynénje tizenhét évesen. Majd alig öt évvel ezelőtt a város legszebb gimnazista  lányát meggyilkolják és ezzel Echo Ridge városa felkerül a térképre. Ellery most ideköltözik a nagymamájához, és kiderül, hogy ez az alapvetően nyugodt kis város sötét titkokat rejteget, az események pedig szörnyű fordulatot vesznek egy újabb gyilkossággal. A titkok azonban nagyon veszélyesek és Echo Ridge-ben jobb, ha azokat mindenki megtartja magának.

Őszinte leszek, én a fülszöveg alapján egy sokkal sötétebb és csavarosabb történetre számítottam, az olvasottak alapján abban reménykedtem, hogy az utolsó pillanatig bizonytalanságban fog tartani az írónő, de sajnos végül nem így történt. Elképzelhető, hogy eleve nagy elvárásokkal vettem a kezembe a könyvet, hiszen az írónő első könyve a Lehull a lepel nagyon magasra tette nálam a lécet, melyet végül ennek a könyvnek nem sikerült átugrani. Viszont koránt sem állíthatom, hogy egy rossz történettel lenne dolgunk. Sőt!

Maga a sztori nekem egy kicsit nehezen indult be, viszont a felétől csak úgy kapkodtam a fejem a sok történés, okfejtés, nyomozós rész miatt. Természetesen, mint a legtöbb kriminek ennek a könyvnek is szerves része volt a gyilkosság, a feszültségteremtés, illetve a kirakósok darabjainak összerakása. Ezeket alapvetően szépen adagolta az írónő, és a karakterek is voltak annyira érdekesek és izgalmasak, hogy a velük való megismerkedést ne tartsuk felesleges időhúzásnak.

Ellery, a főszereplő lány egy igazán kedvelhető, szimpatikus főhős, akinek az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége és a krimikkel kapcsolatos tudása, igazán lehengerlő. Ezra, az ikertestvére szintén egy csupaszív srác, akinek a kapcsolata Ellery-vel igazán példaértékű. A könyv másik főhőse, Malcolm, aki hatalmas terhet cipel magán, hiszen ő annak a srácnak a testvére, akit az 5 éve történt gyilkossággal gyanúsítanak. Ebből kifolyólag egy kicsit félénk , állandóan gyanakvó karakter, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen…….de tényleg! A sztorit egyébként Ellery és Malcolm szemszögéből ismerjük meg, a fejezetek felváltva hol a lány hol pedig a fiú szempontjából követik egymást és ez a felépítés igazán jót tett a könyvnek.  

Mindenképpen meg kell említenem a történet lezárását, mely az utóbbi idők egyik legmegdöbbentőbb lezárása volt. Amikor már azt hitted, hogy vége, na akkor tud igazán meglepni téged a könyv és ez számomra egy hatalmas piros pont. 

Összességében élveztem a könyv olvasását, a második fele egy igazi hullámvasút volt. Esetleg ha az első fele elveszítene benneteket, ne adjátok fel….megéri a várakozást! A történet alapvetően a krimi zsánerére épít és azt egy a fiataloknak szánt köntösbe rejti, viszont ezt a feladatot nagyon jól megoldja az írónő. A karakterek kellően érdekesek és bármennyire is fiatalok, sokszor tudtam azonosulni a problémáikkal. Bátran ajánlom a könyvet mindenkinek, aki egy érdekfeszítő, igazi nyomozós sztorira vágyik, a hab a tortán pedig a minden igényt kielégítő, megdöbbentő és csattanós lezárás, ami még a történet végeztével is elkísér és gondolkodásra késztet.

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.

Fülszöveg

A ​New York Times kihagyhatatlan bestsellerregénye a Lehull a lepel írónőjétől! Echo Ridge egy amerikai kisváros. Ellery még sosem járt ott, de már mindent hallott róla. Ott tűnt el a nagynénje, amikor még csak 17 éves volt. Öt évvel ezelőtt pedig egy bálkirálynő meggyilkolása tette fel a helyet a térképre. És Ellerynek most oda kell költöznie, ráadásul a nagymamájához, akiről semmit sem tud. A város kívülről tökéletesnek tűnik, de sok titkot rejteget. És még mielőtt a suli egyáltalán elkezdődhetne, egy rejtélyes valaki fenyegető üzenetet tesz közzé: megígéri, hogy a bál idén is ugyanolyan veszélyes lesz, mint öt évvel ezelőtt. Aztán, mintha csak ennek bizonyítása lenne, még egy lány eltűnik. Ellery mindent tud a titkokról. Az anyjának is vannak; a nagyanyjának is. És minél több időt tölt Echo Ridge-ben, annál világosabb lesz, hogy mindenki rejteget valamit. És az a helyzet, hogy a titkok veszélyesek – és a legtöbb ember nem igazán tudja megtartani őket. Ezért is van, hogy Echo Ridge-ben úgy járja, az a legbiztosabb, ha minden rejtegetnivalódat megtartod magadnak.

Nyereményjáték


A regény főhősei ikrek, így mi is további könyves ikerpárok nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy könyvet, a feladatotok pedig, hogy beírjátok az ikerpár tagjainak keresztneveit a rafflecopter doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány

S. K. Tremayne: Fagyos ikrek

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

01.06. Könyv és más
01.08. Olvasónapló
01.10. Sorok között
01.12. Könyvvilág
01.14. Csak olvass!
01.16. Readinspo
01.18. Spirit Bliss Sárga könyves út

2020. január 12., vasárnap

Christelle Dabos: Bábel emlékezete + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Tükörjáró sorozat közelmúltban megjelent harmadik kötetében Ophélie ezúttal egyedül kell, hogy boldoguljon a Bábel nevű szilánkon, amely teljesen más szabályok szerint működik, mint a bájos Anima és az intrikákkal teli Sark. Hogy megtalálja-e Ophélie Thornt, akinek több, mint két éve nyoma veszett? Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével, hogy kiderüljön és nyerjétek meg a könyv egyik példányát!



Sokan tudjátok rólam és szerintem már vagy milliószor leírtam, egyszerűen élek-halok A tükörjáró sorozatért. A tavalyi év során a Bábel emlékezetének a megjelenését vártam a legjobban és nyilvánvalóan elfogult vagyok, de ez a könyv lett számomra a kedvenc decemberi olvasmányom. 

Nagyon örülök neki, hogy az idei első értékelésemet erről a könyvről írhatom. Jó, hogy egy hatalmas kedvenc értékelésével rázódhatok vissza a az értékelések világába. 

No de nem is húzom tovább az időt. Lássuk miről is szól a harmadik rész!

Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Ezalatt az idő alatt abszolút volt ideje gondolkodni és nagyon szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Egy kis segítséggel eljut Bábelre, és hamis személyazonossággal megpróbál beilleszkedni az ottani társadalomba. A feladat egyfelől nem túlságosan nehéz, ugyanis a szilánkcsoport lakossága származását tekintve meglehetősen vegyes, a legmodernebb technikai vívmányokkal azonban olykor meggyűlik az Animista baja. Rövid idő alatt rájön, hogy nyomozását leginkább az segíti, ha felveteti magát a helyi virtuózneveldébe. Itt persze újabb ellenfelei és irigyei is akadnak, ami egyáltalán nem könnyíti meg a lány dolgát. De vajon az olvasótehetsége elég lesz-e ahhoz, hogy mélyebbre ásson, és közelebb kerüljön az igazsághoz? És hogy Thorn nyomára bukkanjon a bábeli zűrzavarban?

Nagyon-nagyon vártam már a könyv folytatását, szóval ahogy megszereztem a kötetet azonnal neki is láttam az olvasásnak. Már az elején le kell szögeznem, én egyáltalán nem csalódtam. A történet hihetetlenül izgalmas, fordulatos, én egyszerűen imádtam. Bár több dologra is fény derült, de határozottan úgy éreztem az utolsó oldal elolvasása után, hogy itt bizony még mindig több a kérdés, mint a válasz. A harmadik rész kellőképpen megágyaz az utolsó résznek, van egy olyan érzésem, hogy a záró kötet hatalmasat fog szólni. 
Mint ahogy tudjátok, a történet egy mágiával átszőtt, széttöredezett világban játszódik, ahol a különböző világszilánkokon más-más szabályok és szokások uralkodnak. 

A történet fordulatos és izgalmas, a könyv konkrétan letehetetlen, a nagysága ellenére sem unalmas. Dabos szerintem egy zseni, nagyszerű és egyedi világot alkotott, méltán tett a könyv ekkora népszerűségre.

A történet legnagyobb része Bábelen játszódik. Ez a szilánk egy nagyon érdekes és lenyűgöző helyszín, nekem speciel hihetetlenül futurisztikusnak tűnt. Az eddig megismert szilánkok közül ide mennék el legszívesebben. A különböző találmányok és a sokszínűség alapjáraton garantálja az izgalmakat, és akkor nem is beszélve arról a nyomozásról, aminek Ophélie ismét a közepén találja magát.

Bár a virtuózneveldéről kicsit keveset tudtunk meg, ezt azonban ellensúlyozza az a számtalan titok, amivel a lány szemben találja magát. Bár a szilánkra azért érkezik, hogy közelebb kerüljön Istenhez és a nagy titokhoz is, a lány bízik abban, hogy megtalálja a szilánkon Thornt is. 

A karakterek sokrétűek és rendkívül szerethetőek. Ophélie sokszor kicsit esetlen, néha szerencsétlen, de egy igazán erős és céltudatos főszereplő, akinek helyén van a szíve és az esze. Soha nem adja fel, a végsőkig küzd. Ritkán szeretem a női főszereplőket, de ő egy üdítő kivétel számomra.

Thorn még mindig a szívem csücske. Imádom a stílusát és a személyiségét. A második rész végén az a bizonyos mondat egyszerűen a szívem közepéig hatolt, a rajongásom pedig csak fokozódott ebben a részben. 

Ophélie és Thorn kettőse számomra még mindig verhetetlen, nincs két náluk különbözőbb személyiség, ennek ellenére úgy érzem, hogy mégis tökéletesen kiegészítik egymást. Minden egyes oldalnál azt vártam, hogy mikor bukkan majd fel újra Thorn, alig vártam már, hogy ismét találkozzanak egymással. 

A mellékszereplők közül Victoire karakterét emelném ki. (Ha hirtelen nem emlékeznétek rá, akkor ő Faruk családfőnek és Berenilde-nek a kislánya. ) Nagyon tetszett, hogy Dabos néha megszakította a bábeli történeteket és felvezette nekünk az ő karakterét. Igazán nagyszerű és izgalmas szereplőnek tűnik, biztos vagyok abban, hogy hatalmas meglepetéseket tartogat számunkra a negyedik részben. 


A fordítás ismételten zseniális, a borító pedig meseszép. Igazi ékköve a polcomnak ez a könyv. Alig várom már, hogy megjelenjen a negyedik rész. Minden egyes alkalommal, amikor eszembe jut, hogy mennyit kell várnom még rá, kicsit elszomorodok, de annál nagyobb lesz az öröm, amikor a kezembe tarthatom végre a sorozat záró részét. 



Összességében a sorozat harmadik része is zseniális. A történet izgalmas és fordulatos, a karakterek pedig nagyszerűek és szimpatikusak. A felépített világ csillagos 5-ös, az írónő egy zseni. Ha a mérete miatt visszarettentetek eddig a sorozat elolvasásától, akkor megnyugtatlak titeket. Észre sem veszitek és már végeztetek is a könyvvel. Sajnálni fogjátok, hogy nincsen benne több fejezet. Nekem hatalmas kedvenc lett a Tükörjáró sorozat, mindenképpen olvassátok el! 

Értékelés: 5/5



Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg




Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel eljut Bábelre, és hamis személyazonosság alatt igyekszik megtalálni a helyét az ottani társadalomban.
A beilleszkedés egyfelől nem túlságosan nehéz, ugyanis a szilánkcsoport lakossága származását tekintve igen vegyes, a legmodernebb technikai vívmányokkal azonban olykor meggyűlik az Animista baja. A nyomozását leginkább az segíti, hogy felveteti magát a helyi virtuózneveldébe, ahol persze újabb ellenfelei és irigyei is akadnak. De vajon az olvasótehetsége elég lesz-e ahhoz, hogy mélyebbre ásson, és közelebb kerüljön az igazsághoz? És hogy Thorn nyomára bukkanjon a bábeli zűrzavarban?

Nyereményjáték
Ophélie a könyvben Thorn nyomába ered, hogy megtalálja rég elveszett férjét, úgyhogy a játékban ezúttal mi is Thorn keressük. Minden posztban van egyetlen szó, ami alá egy Thornról készült fan artot rejtettünk. A feladat, hogy keressétek meg a fotókat és linkeljétek be azokat a Rafflecopter megfelelő rubrikáiba. De ez még nem minden! A főmegfejtésben a könyv egyik mondatát keressük, ehhez csak össze kell olvasnotok azokat a szavakat, amik a képeket rejtették.


(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslita

01/10 Spirit Bliss – Sárga könyves út
01/12 Csak olvass
01/14 A Szofisztikált Macska
01/16 Könyv és más