2019. november 15., péntek

Colleen Hoover: November 9. + Nyereményjáték




Sziasztok!

Mindannyiunk életében a megbocsátás elengedhetetlen szerepet játszik lelki fejlődésünk megtapasztalásában. Ez nem egy olyan dolog, melyet csak egyszer kell átélni, hiszen az életünk során rengeteg olyan helyzetbe kerülhetünk, melyben sértetté válunk. Ilyenkor mérgesek és talán egy kicsit igazságtalanok leszünk azzal, akinek köszönhetjük ezeket a kellemetlen pillanatokat. Lelki szemeink előtt megjelennek a múlt sérelmei, a megaláztatásai, az érzékelt igazságtalanságok; elégtételre vágyunk önbecsülésünk visszanyerésére. Megpróbáljuk „büntetni” azt, aki fájdalmat okozott nekünk. Azonban fontos felismerni, hogy bármilyen sérelem ért minket, a múltat sajnos nem tudjuk megváltoztatni, a róla alkotott gondolatainkat, azonban igen. A megbocsátás sokunk számára kihívást jelent. Természetesen vannak olyan élethelyzetek, melyekben neheztelésünket elengedni szinte lehetetlen. Azonban a megbocsátás erő! Felszabadít minket a múlt láncaitól, így sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak leszünk.

Miért is volt fontos erről beszélni? Lássuk a mai könyvet!

Fallon és Ben egy nappal azelőtt ismerkednek meg, hogy a lány az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk Fallon eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, méghozzá mindig ugyanazon a napon. Ez a dátum mindkét szereplő életében komoly jelentőséggel bír, és ez a megismerkedésük napja is. Minden jól megy, egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhez az ütős konfliktus kedvéért.

Nagyon kedvelem Colleen Hoover munkásságát, bár őszinte leszek, nem olvastam még az összes könyvét. Szép lassan haladok, az eddigi kedvenceim a Vallomás és az Egy nap talán. A velünk véget ér régóta a polcomon van, de sajnos egy csúnya baleset miatt olvashatatlanná vált a könyv, szóval ha valaki meglepne egy új példánnyal, annak nagyon tudnék örülni. Nem kedvelem annyira a romantikus könyveket, de az írónő könyvei különleges helyet foglalnak el a szívemben.
Ahogy megláttam a November 9. című könyvet, azonnal csatlakozni akartam a turnéhoz, hiszen eddig minden könyvét szerettem az írónőnek. A kötet könnyen és gyorsan olvasható, alig bírtam letenni. Véleményem szerint nagyszerű olvasmány, ám a hibái miatt még sem mondhatom, hogy új kedvencet avattam.

Nagyon tetszett a történet alapötlete. Az elején kicsit aggódtam, hogy ez a „csak egy nap találkozunk dolog” tud-e valami újat mutatni, mert több olyan romantikus könyvet is ismerek, aminek ez az alapja. Az egyik kedvenc pillanatom az volt a regényben, mikor valaki felhozza a szereplőknek, hogy kissé klisés csak egy nap találkozni, és elkezdik felsorolni a hasonló történeteket nekik. Erre ők megmagyarázzák, hogy miért is egyedi és különleges a sajátjuk. Zseniális írói húzás, mellyel Colleen nagyszerűen reflektál egy már általunk is ismert, talán kicsit unalmas romantikus cselekményszálra.  
A karakterek jól felépítettek és rengeteg meglepetést okoznak az olvasónak. Nem könnyű egyikük számára sem a felnőtté válás rögös útja. Rengeteg akadályt kell legyőzniük annak érdekében, hogy sikeresek és boldogok lehessenek. A külső problémák mellett saját belső démonjaikkal is meg kell küzdeniük. A sértettség, a düh, a lelkiismeretfurdalás, az önbizalomhiány olyan mélységes erővel tartja őket sakkban, aminek megoldásához komoly erőket kell mozgósítaniuk. Először egymásban találják meg ezt az erőt, egy idő után azonban képesek lesznek egyedül is átlendülni a problémáikon. Erőteljes jellemfejlődésen mennek át, és végig azon szurkolunk, hogy boldog és teljes életet élhessenek.

Colleen Hoover legtöbb könyve (legalábbis azok, amiket eddig olvastam) nem a kedves és aranyos romantikus cselekményeiről ismertek. A fájdalom és olykor a kilátástalanság érzése pont ugyanannyira jellemzi történeteit, mint a szerelem és boldogság tündérporos ösvénye. Mivel élek-halok a drámákért, ezért általában oda vagyok a könyveiért is. A November 9. is pontosan egy ilyen kettősséggel megáldott kötet. Egyrészről egy nagyon szép és felemelő szerelmi történet, közben pedig ott sebzi meg az ember lelkét és szívét, ahol nem szégyelli.

Fallon egy igazán erős karakter, akinek rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie a könyv során. Nagyon tetszett, hogy a lány szép lassan kinyílik, és egy független magabiztos nővé válik. Ben pedig egy nagyszerű srác, aki komoly sebeket hordoz magával. Nagyon igyekszik segíteni Fallon-nak abban, hogy ismét magára találjon. Kettejük kapcsolata sorsszerűnek tűnik, folyamatosan izzik körülöttük a levegő. Nagyon tetszett, hogy Bennek írói ambíciói vannak. Az utóbbi időben egyszerűen imádom azokat a könyveket, amelyekben könyvmolyok/írók/könyvesboltok kapnak főszerepet. Nagyon tetszett benne ez a vonal.
A két szereplő nagyszerű és megfelelően kidolgozott karakter, de valami miatt még sem tudtam őket annyira szeretni. Nem utáltam őket, még csak nem is idegesítettek…de valahogy nem tudtam imádni őket.

A csavarok nagyszerűek voltak, de szerintem itt  érvényesült egy kicsit a sokat akar a szarka, de nem bírja a farka effektus. Külön-külön mindegyik nagyon tetszett, de talán egy könyvbe ennyi bonyodalmat nem feltétlenül kell belepakolni. A történet második fele nekem sokkal jobban tetszett amúgy, mint az első…amikor kezdtek beindulni a bonyodalmak, akkor láncolt igazán magához a történet. A vége nekem annyira nem jött be, egy ekkora horderejű dolgot én nem tudtam volna ilyen könnyen elfelejteni. Én jobban örültem volna egy kevésbé idilli befejezésnek.

Ahogy olvasgattam a neten, sokan kritizálták a magyar borítót. Igazából nekem semmi bajom nincsen vele. Nem fog nyilván bekerülni nálam sem a TOP 10-es kategóriába, de azért annyira borzalmasnak sem találom. Szerintem teljesen átlagos, messze van a szörnyű kategóriától. Simán leemelném a polcról egy könyvesboltban, hogy elolvassam a fülszöveget.

Összességében a November 9. egy rendívül szívszorító és nagyszerű könyv a szerelem és a megbocsátás erejéről. Elgondolkodtató és izgalmas történet, mely az utolsó oldal után is veled marad. Olvasmányos könyv, rengeteg jó ötlettel, de nekem valami hiányzott belőle. Bár nem lett számomra kedvenc, de ettől függetlenül nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek az elolvasását.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki találkozott egy lánnyal.
A Lánnyal.
 Fallon megismerkedik Bennel, az ígéretes regényíróval – egy nappal azelőtt, hogy az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk a lány eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, mindig ugyanazon a napon. Egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhez az ütős konfliktus kedvéért.
 Lehet-e egyáltalán szerelmi történetnek nevezni Ben kapcsolatát Fallonnal – és egyúttal a regényét is –, ha szívfájdalommal végződik?
 Feledhetetlen szerelmi történet egy író és váratlan múzsája között.
Újdonság magyarul a New York Times sikerlistájának élére törő Colleen Hoovertől. Hagyd, hogy elvarázsoljon!

Nyereményjáték
A mostani játékunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek Colleen Hoovert és a munkásságát. Minden állomáson találni fogtok egy állítást az írónővel kapcsolatban, a feladatotok pedig az lesz, hogy megállapítsátok, hogy az állítás igaz vagy hamis, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Vigyázzatok, néhol a válaszok becsapósak lehetnek.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

ÁLLÍTÁS 

Az írónő nem hisz a folytatásban, ezért csak stand alone (egy részes) könyveket ír.

a Rafflecopter giveaway k
Állomások

11.10. Könyvvilág
11.13. Deszy könyvajánlója
11.15. Csak olvass!
11.16. Readinspo
11.17. Never Let Me Go
11.18. Kelly és Lupi olvas
11.19. Dreamworld

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése