Sziasztok!
Újabb szívszorító bestsellert olvashatunk a Libri Kiadó által, amely során egy fiatal lány szemszögén keresztül nézhetünk végig egy sorsfordító balesetet és a vele járó következményeket. Tartsatok velünk, hiszen most tiétek lehet egy nyereménypéldány, amelyet a kiadó ajánlott fel!
A családjával síelni induló, tizenhat éves Finn Miller számára az élet egyetlen szempillantás alatt véget ér, amikor a lakóautó, amelyben utaznak, lezuhan a havas szikláról. Finn tehetetlenül, két világ között lebegve szemléli, ahogy azok, akiket szeret, a túlélésért küzdenek. A döntések, amelyeket ebben a lehetetlen helyzetben hoznak, az egész életükre kihatnak. És nem csak abban az értelemben, hogy egyetlen jó vagy rossz döntés az életet vagy a halált jelentheti. A túlélés ugyanis sokszor fájdalmasabb és nehezebb, mint maga a halál…
Az Egyetlen szempillantás alatt szívszorító és felemelő történet egy család pusztító tragédiájáról és annak utóhatásairól. Suzanne Redfearn regénye – amelyet gyakran hasonlítanak Alice Sebold Komfortos mennyország című könyvéhez – arra emlékeztet bennünket, hogy bár mindannyian esendők és sebezhetők vagyunk, a szeretet végső soron mégis megmenthet bennünket.
Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják a szívünket, lelkünket és többé el nem ereszti. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelen vagyunk kiverni őket a fejemből az utolsó oldal elolvasása után is. Nem tennénk mást, csak ölelnénk és magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el. Számomra pontosan ilyen volt ez a kötet is. Az Egyetlen szempillantás alatt egy rendkívül izgalmas és megrendítő regény életről, halálról, szeretetről, haragról, túlélésről és megbocsátásról. Szívszorító és felemelő történet egy család pusztító tragédiájáról és ennek utóhatásairól. Arról, hogy minden döntésünknek következménye van, és ezekkel együtt kell élnünk akár akarjuk, akár nem és vannak sebek, amiket az idő nem gyógyít be.
Mindannyian szeretnénk azt hinni, hogy jó emberek vagyunk. Átadjuk a helyünket a tömegközlekedésen, támogatjuk a rászorulókat, cipősdobozt állítunk össze karácsonyra, vagy éppen felvesszük más elejtett pénztárcáját/mobiltelefonját és megkeressük az internet segítségével a jogos tulajdonosát. Minden egyes jó cselekedet után elégedetten nyugtázzuk, hogy minden rendben és nyugodtan hajtjuk álomra a fejünket azzal a biztos tudattal, hogy jó emberek vagyunk. De vajon egy igazán éles helyzetben, ahol talán az életünk a tét, képesek vagyunk morálisan helyesen cselekedni, vagy az ilyen helyzetekben a túlélés ösztöne kerülne ki győztesen és csupán magunkra tudnánk gondolni? Akkor is, ha esetleg egy gyermek élete a tét?
Ezzel párhuzamosan felmerült még egy kérdés bennem olvasás közben (a szerző jegyzete pedig csak további okot adott arra, hogy elmerengjek ezen). Az ember rendszeresen vigyáz mások gyermekére. Simán benne van a pakliban, hogy több család összefog és közösen utazik valahova, és amíg a szülők elszaladnak valahova, nyugodt szívvel hagyják ott a gyermeket a többiekkel, hiszen tudja, jó kezekben van. De az is könnyen előfordulhat, hogy egy család a gyermek legjobb barátját hívja meg egy utazásra, vagy éppen egy jó mókának ígérkező programra. A szülőknek meg sem fordul a fejében, hogy bármi baj lehet, hiszen felelősségteljes embereknek ismerte meg őket és bízik abban, hogy úgy figyelnek, mintha a saját gyermekükről lenne szó. De vajon tényleg így van? Egy igazán éles szituációban az ember képes arra, hogy a gondjaira bízott gyermekre ugyanúgy figyeljen, mint a sajátjára? És itt visszakanyarodnék az első kérdésre. Egy igazán éles helyzetben, ahol minden döntésünknek súlya van és egy jó, vagy rossz döntés az életet és a halált jelentheti, képesek vagyunk morálisan helyesen cselekedni és mindenkire egyformán figyelni? Ki számít jó embernek? Akire egész életében azt mondják, hogy mintapolgár mert látszólag mindent megtesz az emberekért és mindig a jó ügy mellé áll? És mi van akkor, ha valaki, akit jónak ismerünk, egy éles helyzetben teljesen kivetkőzik magából és megbocsáthatatlan dolgokat művel? Mi történik akkor, ha valaki, akire mindenki azt mondja, hogy jó ember semmit nem tesz másokért, csupán magával és családjával törődik nem foglalkozván azokkal, akik elméletben közel állnak hozzá? Kárhoztathatunk valakit azért, mert a saját gyermekét előbbre helyezi, mint a másikat? Ebben az esetben megszűnik jó embernek lenni? Elítélhetünk valakit azért, mert egy éles helyzetben képtelen morálisan helyesen cselekedni? Amikor a túlélés a tét, akkor létezik egyáltalán morál? Ilyen és ehhez hasonló kérdések keringenek a fejemben mióta letettem a könyvet és egyszerűen képtelen vagyok szabadulni a sok gondolattól. Talán nincsenek is jó, vagy rossz válaszok, hiszen sokkal árnyaltabb ez a téma, mint ahogy az ember elsőre gondolná. Természetesen elítélendő, ha valaki nem segít a másiknak, főleg akkor, ha képes lett volna rá. Ugyanakkor kérdéses, hogy egy ilyen helyzetben az ember képes-e felmérni az adott szituációt, vagy a pánik hatására csak túlélési ösztöneinek tud engedelmeskedni. A gyenge ember vajon egyenlő a rossz emberrel? Egyes döntések egyértelműen elítélhetők, de néhányat sokkal nehezebb értékelni. A könyvben rengeteg ilyen szituáció van és egyszerűen nem tehetünk semmit, csupán sodródunk az árral és reménykedünk, hogy az élet fog győzedelmeskedni a halál helyett.
A történet szerint a családjával síelni induló, tizenhat éves Finn Miller számára az élet egyetlen szempillantás alatt véget ér, amikor a lakóautó, amelyben utaznak, lezuhan a havas szikláról. Finn tehetetlenül, két világ között lebegve szemléli, ahogy azok, akiket szeret, a túlélésért küzdenek.
Szemtanúja lesz minden jó és rossz döntésnek, a túlélésnek és a halálnak. Ott van minden kétségbeesett és reményvesztett pillanatnál, de a megmenekülésnek is a tanúja. Az élet azonban sokszor nehezebb a halálnál. Mindenki rengeteg látható és láthatatlan sebet szerzett a baleset során, Finn elvesztése komoly és mély trauma volt mindenki számára. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik egyre fojtogatóbbá és fájdalmasabbá az egész helyzet. Ottmaradni és küzdeni a halállal és a veszteséggel mindenki számára nehéz feladat.
Finn tökéletes narrátor, egyszerűen zseniális ötlet volt az írónőtől, hogy a fiatal lány legyen a "mesélő". Egyrészről rendkívül személyessé válik általa a történet, hiszen minden szereplőhöz kötődik valamilyen szinten, másrészről a megváltozott, éteri állapotának köszönhetően mindent lát, így mégis képes arra, hogy árnyalttá és morálisan nehezen értékelhetővé tegye az adott szituációkat.
A többi szereplő rendkívül emberi, ezáltal esendő és olykor nehezen érthető. Mindenki máshogyan próbálja feldolgozni a helyzetet és az esetek nagy részében mindenki a lehető legrosszabb módját választotta a továbblépésnek. Nem is csoda, hogy képtelenek megmaradni egy légtérben, ahelyett, hogy összetartanának, még inkább elsodródnak egymástól. De ahogy minden mélypont után felfelé vezet az út, úgy a család számára is van még remény. Szép fokozatosan rájönnek arra, hogy csupán egymásra számíthatnak, beindul közöttük a kommunikáció és végre képesek lesznek elindulni a gyógyulás útján. Persze már soha nem lesz ugyanolyan az életük, de egymás segítségével képesek lehetnek arra, hogy megtanulják kezelni a veszteséget. A könyv egy igazi fejlődéstörténet, ahol a szereplők újra talpra állnak, maguk mögött hagyják a sötét és fájdalmas múltat és megpróbálnak együtt élni azzal, amit a sors rájuk mért. Mindenkinek vannak sebei és hegei, csak vannak, akik azt jobban rejtegetik. Az élet soha nem könnyű, egy valami azonban biztos, muszáj kihoznunk belőle a legtöbbet. Nem tarthatnak vissza minket a félelmeink és fájdalmunk, hiszen tartozunk önmagunknak azzal, hogy talpra állunk és megteszünk mindent annak érdekében, hogy éljünk. A fájdalom soha nem múlik el igazán, lényünk egy darabja együtt hal azokkal, akiket elveszítettünk, de menni kell tovább és megtanulni együtt élni a hiánnyal.
A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják és nem eresztik az olvasót. Persze vannak benne sokkoló szituációk, néha pedig csak úgy kapkodtam a fejemet a történések miatt, de valahogy nem ezek maradtak meg bennem. Azt gondoltam, hogy majd néhány délután alatt elolvasom, de igazából egy fél nap sem kellett hozzá. Egyszerűen mágnesként vonzott a történet és bár néha félre kellett tennem, hogy vegyek egy mély levegőt, mert képtelen voltam abban a pillanatban folytatni az olvasást, mégis fél perc után visszatértem és ugyanúgy faltam a lapokat. Bevallom hősiesen egy kicsit pityeregtem, óriási hatással volt rám ez a regény és bár azóta elolvastam már 2 másik kötetet, még mindig ez a könyv jár a fejemben. Ez volt az idei évem első olvasményélménye és kétségtelenül rendkívül magasra tette azt a bizonyos lécet.
Az Egyetlen szempillantás alatt egy igazán nagyszerű és felejthetetlen történet, mely komoly és mély témákat dolgoz fel. Nem egyszerű olvasmány, de higgyétek el, megéri elolvasni. Egy rendkívül izgalmas és megrendítő regény életről, halálról, szeretetről, haragról, túlélésről és megbocsátásról. Szívszorító és felemelő történet egy család pusztító tragédiájáról és ennek utóhatásairól. Arról, hogy minden döntésünknek következménye van, és ezekkel együtt kell élnünk akár akarjuk, akár nem és vannak sebek, amiket az idő nem gyógyít be. Nem könnyű olvasmány, de érdemes esélyt adni neki, én csak ajánlani tudom nektek.
Értékelés: 5/5
Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Nyereményjáték
Az Egyetlen szempillantás alatt című könyvben nagy szerepe van egy karakter halálának. Mostani játékunkban olyan könyvekből idézünk, amelyek hasonlóképpen körbejárják a gyász témáját. Nincs más dolgotok, mint beírni a Rafflecopter megfelelő dobozába annak a könyvnek a címét, amelyikből idéztünk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
IDÉZET
„Arra jövök rá, hogy nem az számít, mit hozol el magaddal, hanem, hogy mit hagysz ott magadból.”
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése