Lisa Wingate neve már nem volt ismeretlen számomra, hiszen néhány éve már volt szerencsém elolvasni egy másik regényét is. A Fohászok óceánja című regénye azonnal felkeltette az érdeklődésemet, az érdekesnek hangzó fülszövegével és borítójával. Nagy szerencsémre most lehetőségem volt elolvasni a kötet, de mielőtte írok róla nektek, lássuk miről is szól a történet.
Tandi Jo Reese fiatal nő, aki minden erejét összeszedve kilépett rossz házasságából, és két gyerekével együtt visszaköltözött szülővárosába, az óceán partján fekvő, csodálatos szépségű Hatteras szigetére. Abban bízik, itt új életet kezdhet, a helyiek pedig szeretettel fogadják. Tandi az idős Iola Anne Poole-tól bérel egy kis házikót, és amikor az asszony meghal, őt bízzák meg a feladattal, hogy takarítsa ki Iola hatalmas, zegzugos viktoriánus házát.
Tandi egy különös véletlennek köszönhetően elképesztő felfedezést tesz a házban: megtalálja Iola elrejtett imádságos dobozait, amelyekbe Iola tízéves korától kezdve egészen élete végéig gyűjtötte a feljegyzéseit. A dobozokba zárva egy hosszú élet története rejtőzik – egy zárkózott, de gazdag lelki világú nő reményei és kívánságai, félelmei és gondolatai, amelyek egy rendkívüli életről tanúskodnak. A papírok hitről, útkeresésről és szerelemről mesélnek, Iola utolsó, papírra vetett sorai pedig Tandi életében is mindent megváltoztathatnak…
Lisa Wingate regénye csodálatosan megírt, szívbe markoló történet hitről és a szeretet gyógyító erejéről.
Lisa Wingate már nagyon régóta a kedvenceim közé tartozik. Több magyarul megjelent regényét olvastam, így nem is volt kérdés számomra, hogy a Fohászok óceánja is a "must have" kategória lesz számomra. Ritkán mondok ilyet, de nagy elvárásokkal vágtam bele a történetbe, de szerencsére most sem kellett csalódnom. Bár nem mondom, hogy zökkenőmentesen indult a kapcsolatom a regénnyel. Az első tizenoldalak során valahogy nem kaptam még el a fonalat. Tandi személye nagyon távolinak tűnt számomra és egyszerűen nem tudtam sem azonosulni vele, sem pedig szimpátiát érezni iránta. Aztán ahogy haladtunk előre a történetben és egyre többször jelent meg Iola, úgy szippantott magába a történet, végül pedig menthetetlenül elvesztem a szavak sűrűjében. Mindig is imádtam azokat a történeteket, amelyek különböző emberi sorsokat helyeztek előtérbe némi drámai hangulattal fűszerezve, a Fohászok óceánja pedig pontosan azt adta, amit vártam. Egy csodálatos történet a hitről és arról, hogy olykor a legváratlanabb helyeken bukkanhatunk olyan inspirációra és segítségre, mely az egész életünkre hatással lehet.
Vannak könyvek, amelyeket az ember választ...máskor úgy érezzük, hogy a történet választ minket. Amikor egy-egy írás nagy hatással van ránk és úgy érezzük, hogy a történet bekúszik a bőrünk alá, megragadja a szívünket és többé el sem ereszti azt. Amikor annyira együtt élünk és lélegzünk a karakterekkel, hogy tudjuk, talán soha nem felejtjük el őket és az utolsó oldal elolvása után úgy érezzük, hogy bárcsak előröl kezdhetnénk az egészet.
Nagyon nehezen tudok megszólalni a könyv elolvasása után, egyszerűen a hatása alá kerültem. Hihetetlenül imádtam ezt a regényt, minden kétséget kizáróan Lisa Wingate egy igazi zseni. Remek érzékkel talál rá a történeteire és nagyszerű stílusban adja ezeket át az olvasóinak. Ahogy Tandi életére, úgy az enyémre is óriási hatással volt Iola. Az imádságai és élettörténete egy teljesen új világot nyitott meg előttem. Rengeteg idézetet jegyzeteltem ki magamnak és biztos vagyok benne, hogy még sokáig velem majd ez a történet. Kicsit sajnálom, hogy sokkal többet foglalkozott az írónő a jelennel és Tandi életével, kicsivel több naplóbejegyzést szívsesen láttam volna. Nekem a vége kicsit elnagyoltra sikeredett, néhány plusz oldal jót tett volna a történetnek és a lezárásnak. De ez persze tényleg csak szőrszálhasogatás a részemről, mert így is megkaptam mindent, amire vágytam.
A történet szerint Tandi, két gyermekével szeretne új életet kezdeni Hatteras szigetén. A nő nem csak rossz házasságát, hanem függéségét is szeretné maga mögött hagyni. Az elmúlt évek során rengeteg dolgot csinált rosszul. Gyermekeivel a viszonya megromlott, igazából olyan, mintha jelen sem lenne az életükben. A rossz döntések és a gyógyszerekhez való menekülés egyre távolabb és távolabb sodorta őt a normális családi élettől. Egy nap azonban megrázza magát, elmenekül és új életet kezd Outer Banks partjainál. De vajon egy anya, aki elvesztette a kamasz lánya bizalmát, képes újra építeni a kapcsolatát vele? És képes lesz arra, hogy kisfiát visszavezesse a való életbe a számítógépes játékok bűvöletéből. Tandi problémái a régmúltban gyökereznek, és megmérgezik a jelenét is. Még egy olyan idilli környezetben, mint Hatteras sem tud egyről a kettőre jutni. Egy nap azonban megtalálja Iola Anne Poole imádságos dobozait, ez pedig fenekestül felforgatja az életét. Elkezd más szemmel nézni önmagára és a környezetére is. A régi, rossz szokásait elkezdi levetkőzni, végre hinni kezd abban, hogy ő is képes bármire. Hogy az emberek szerethetik őt önmagáért, nem pedig azért, mert valamit várnak érte cserébe. Megtapasztalja, hogy milyen az, amikor egy igazi, támogató közösség veszi őt körbe és végre felismeri, hogy egyes emberek a környezetében mélységesen toxikusak és jobb lenne neki, ha őket messziről elkerülné. Óriási fejlődésen megy keresztül, a lelke megnyugszik és úgy érzi, hogy végre van valami célja az életének. Ahogy egyre inkább egyensúlyba kerül önmagával és a környezetével úgy a kapcsolata is javulni kezd a gyermekeivel. Egyre több és több mindent fedez fel Iola életéből. Az idős hölgyet sokan nem szeretik helybéliek közül, betolakodónak tartják őt. Iola viszont olyan titkot/titkokat őriz, ami mindent teljesen más megvilágításba helyezne, ha a helyiek tudnának róla. Ő viszont mélyen hallgat róla. Halála után pedig veszélybe kerül a háza is, amely mára már egybeforrt Outer Banks történelmével is. De vajon képes lesz Tandi arra, hogy megmentse Iola örökséget? Meg tudja változtatni az emberek véleményét a furcsa, idős hölgyről?
A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják az olvasót. Lisa Wingate nagyon szépen ír, igazán remek a stílusa. Nagyon tetszett a kötet nyelvezete, az írónő olyan játszi könnyedséggel fűzi a mondatokat egymás után, mintha csak gyöngyökből készítene nyakláncot. Itt meg is ragadnám az alkalmat és szeretném egy kicsit dicsérni a fordítót, mert egyszerűen lenyűgöző munkát végzett, hiszen ahhoz, hogy a magyar olvasók is szívükbe zárják a kötetet, magyar nyelven is élvezhetőnek kell lennie. Getto Katalin remekelt, csodásan ültette át az anyanyelvünkre a lírai mondatokat és gondolatokat, így semmit sem veszített a regény a varázsából.
Iola levelei különösen szívhez szólók, minden egyes alkalommal úgy éreztem, mintha tényleg mellettem lenne és ő olvasná fel azokat. A szereplők nem tökéletes, romantikus hősök, sokkal inkább valódi, hús vér emberek, amilyenek akár mi is lehetnénk. Olykor hibáznak, elesnek, aztán pedig felállnak. Esendőek, de erősek, mert képesek arra, hogy felálljanak és továbbmenjenek. Képesek arra, hogy fejlődjenek, kilépnek a komfortzónájukból, erőfeszítéseket tesznek azért, hogy végül révbe érjenek.
Engem ismét teljesen elvarázsolt Lisa Wingate és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is fogok még tőle olvasni. Ha valami igazán kedves és szívhezszóló történetet kerestek, akkor bátran ajánlom nektek a Fohászok óceánját.
Végezetül pedig szeretném megköszönni a Libri Kiadónak a bizalmat, köszönöm, hogy elolvashattam a regényt, egy csodálatos történettel lettem gazdagabb.
Értékelés: 5/4,5
Ha megtetszett a történet, akkor ITT tudjátok megrendelni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése