2018. március 11., vasárnap

Patrick Ness/Siobhan Dowd: Szólít a szörny



Mielőtt rátérnénk a könyvre beszéljünk egy kicsit a fájdalomról, az elmúlásról és magáról a halálról. Ezek a témák tabutémának számítanak a világban, hiszen bár kivétel nélkül minden embert foglalkoztat, azért lássuk be…mindenki retteg tőle.

Előbb vagy utóbb mindenki életében eljön az a pillanat, amikor elveszítjük egy szerettünket. Legyen szó arról, hogy hirtelen történik meg, vagy hosszas betegség után jön a halál, senki nem tud rá felkészülni. Az eszével tudhatja az ember,  hogy hamarosan nem látja, nem érintheti meg azt, aki még a jelenben a világ legfontosabb embere, de a lelke mélyén reméli, hogy ez a pillanat soha nem érkezik el és bízik abban, hogy minden jóra fordul.  Akkor is, ha az elmúlás talán mindenki számára egy könnyebbséget jelent és azt kívánja az ember, hogy bárcsak véget érne a szenvedés. Erről szól a Szólít a szörny című könyv is.

Vannak könyvek, amelyeket örökké a kezünkben akarunk tartani és olvasni. A történet bekúszik a bőrünk alá, megragadja a szívünket és többé el sem ereszti. A Szólít a szörny egy ilyen könyv számomra. Szívfacsaró, hihetetlen mélységeket bejáró történet életről, halálról, elengedésről és elfogadásról.

Hol is kezdhetném? Ha két szóval kellene jellemezem a könyvet a különleges és elgondolkodtató lenne az. Különleges mert véleményem szerint a történet fájdalmasan gyönyörű és a témája sem hétköznapi és egyben elgondolkodtató is, hiszen előbb vagy utóbb mindenki átéli azt, amit Conor is átélt a könyv oldalain; az elmúlással való megbékélést és a szeretteink elengedését.

A történet szerint Conor egy 13 éves kisfiú, aki édesanyjával él együtt. A szülei elváltak, édesapja pedig Amerikában él az új családjával. Conor édesanyja nagyon beteg, számos kezelést kapott már, de sajnos egyik sem hozta meg számára az áhított gyógyulást. Conort rémálmok gyötrik, szinte mindig ugyanazt álmodja. Egyszer csak megjelenik a szörny a hátsó udvarban és talán a legveszélyesebb és legfélelmetesebb dolgot akarta Conortól, az igazságot, a fiú saját igazságát.

Zseniális mű, hihetetlenül jó stílussal és különleges képekkel. Nem egy könnyed olvasmány, de véleményem szerint olvastatja magát. Még ha az ember le is akarná tenni, mert nem bírja tovább a könyvből áradó feszültséget és fájdalmat, akkor is olvassa tovább, mert egyszerűen nem tud elszakadni a történettől. A komor hangulatú „mese” a világ egyik legkegyetlenebb témájáról, azaz az elmúlásról, a veszteség érzéséről, arról, hogy milyen nehéz az ezzel való megbékélés és a mindezeket kísérő fájdalomról szól. A feszültség tapintható a sorok között. A rémálomszerű, de mégis gyönyörű illusztrációk különleges hangulatot csempésznek a történetbe. Véleményem szerint a könyv egyik nagy erőssége pontosan ebből fakad. A téma és a képek olyan tökéletes összhangot teremtenek, aminek hatására az olvasót teljesen magába szippantja a történet. Hiába sejti az ember mi lesz a végkifejlet, erre nem lehetett felkészülni.
Olvasás közben kiderül, hogy jók is viselkedhetnek rosszul és néha a rosszakat kell megmenteni a történetben, vagy éppen ők azok, akik jól viselkednek. De talán, ami a legfontosabb minden szempontból…"Ha kimondod az igazat, súgta a szörny, akkor képes leszel szembenézni bármivel."

Összességében azt kell mondanom ez egy remek könyv. Tökéletes összehangban van a képi és a szövegi világ. A feszültség folyamatosan jelen van az oldalakon, egy másodpercre sem veszti el az olvasót. Nem könnyed olvasmány, de szívből ajánlom mindenkinek. Egy biztos, nálam örök kedvenc lett.


Ui: A könyvből film is készült. Én igazából a filmet is nagyon szerettem, szóval azt is bátran ajánlom mindenkinek. :)

2018. március 8., csütörtök

Márciusi Book A Sloth Club - Magyar doboz - Ötórai tea



Ebben a hónapban megengedtem magamnak azt a luxust, hogy megvegyem magamnak a Book A Sloth Club magyar könyves dobozát is.  Ez már a harmadik magyar nyelvű dobozom. Elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy ezt a vásárlást sem bántam meg. :)

Ez a doboz is tetszett összességében, de az angol doboz nálam nagyobb sikert aratott. 

Ha esetleg még nem kaptad meg a dobozodat, de elkezdted olvasni az írásomat, akkor csak saját felelősségre folytasd tovább, a továbbiakban erősen spoileres tartalom fog következni. :)

Az én dobozom tartalma:

- könyv: Brodi Ashton, Cynthia Hand, Jodi Meadows: Lady Jane
- 2 db teasütemény
- Kandispálca
- Tea London témájú teás dobozban
- Tea illatú fürdőbomba - rózsa 
- Teás könyvjelző
- Porcelán teás bögre szett, Tea Time
- Lajháros tea mártogató



És akkor lássunk is neki az értékelésnek....

Elsőnek muszáj kiemelnem a lapot, amin az "Ötórai tea" felirat van. Szerintem ez eddig a legszebb! Komolyan el kell most már gondolkodnom azon, hogy mit kezdjek ezekkel a szép képekkel. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődik ezen a téren is a doboz. 

📚 A könyv a doboz egyetlen olyan eleme, ami elsőre nem hatolt rögtön a szívemig. Ennek ellenére mindenképpen el fogom olvasni. Egyrészről kíváncsi vagyok rá, másrészről viszont nem hiszem, hogy az én világom lenne. Nagyon remélem, hogy majd meg fog lepni.

📚 A 2 darab teasütemény finom volt. Igazából nem tudok róla sokat mondani, mert a doboz kibontása után rögtön elfogyott, a barátom tett róla, hogy ne kelljen sokáig kerülgetni és nézegetni. Neki nagyon ízlett. :)

📚 A kandispálca nagyon jó ötlet volt. Remek egységet alkot a doboz többi elemével. Talán pont ez ennek a doboznak az egyik legnagyobb pozitív tulajdonsága. Az egyes részei hihetetlenül nagy egységet alkotnak egymással. 

📚 A teának nagyon örülök. Az angol dobozhoz hasonlóan ez is egy különleges doboz. Nagyon tetszik. Hasonlóan mutatós, tuti fogok benne tárolni majd valamit. Azt hiszem, hogy tökéletes lesz egy bekuckózás hétvégi olvasós napra, amikor csak egy jó könyvre, és egy jó forró teára van szüksége az embernek. A dobozoknak hála abszolút fel vagyok készülve az ilyen hétvégékre, biztos, hogy sem könyvben, sem teában nem fogok hiányt szenvedni. :)

📚 A fürdőbombát már nagyon vártam valamelyik csomagba, nagyon örülök, hogy végre bekerült. Egy hosszú nap után kellemes lesz lazítani egyet vele. Nagyon örülök, hogy én a rózsásat kaptam. Egyrészről mert imádom a színét (titokban reménykedem, hogy talán majd a vizet is be fogja színezni), másrészről pedig hihetetlenül jó illata van.

📚 Olvastam, hogy másoknak már elegük van a könyvjelzőkből. Nekem ez az egyik kedvencem mindig a dobozokból. Nagyon reménykedtem, hogy ebben is lesz valami kis témához kapcsolódó cukiság. Nekem nagyon tetszik rajta a szöveg - " Az esős napokat otthon kell tölteni, egy teával és egy jó könyvvel." - és dizájnja is. 

📚 A porcelán teás bögre szett és a lajháros tea mártogató nekem nagyon jól jött. Pont előző nap kerestem az egyik boltban egy olyan szűrőt, amivel tudok magamnak rendesen teát főzni, de nem találtam. Nagyon el voltam keseredve, mert egy kedves ismerősömtől kaptam a hétvégén teát, de nem tudtam kipróbálni, mert nem volt miben megfőzni. Most viszont lehetőségek tárháza adott. :) Innentől kezdve már semmi nem akadályozhat meg a nagy teázásokban. Nem is szólva arról, hogy ezek nélkül az ajándék teákat sem tudnám kipróbálni. 

Összességében szerintem ez egy jól sikerült doboz volt. Azt kell, hogy mondjam a BASC csapata megint nagyot alkotott. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire sokat fejlődött a doboz a kezdetekhez képest. Kíváncsian várom a folytatást, én tuti megveszem az áprilisi dobozokat is.  Ismét csak azt tudom mondani, hogy kedves Book A Sloth Club...függőséget okozol. :)


Márciusi Book A Sloth Club - Angol doboz - Welcome to Wonderland


A mai napon  a Book A Sloth Club angol könyves dobozáról írok nektek.  Az előző hónapban nem rendeltem, meg az angol dobozt (amit amúgy azóta is nagyon bánok), így most teljesen biztos voltam abban, hogy ezzel a témával tuti kipróbálom az angol dobozt is. És milyen jól tettem. :)

Ez a doboz nekem nagyon-nagyon tetszett. Minden egyes eleme, a könyvtől az apró kis meglepetésekig egytől-egyig betaláltak nálam.

Ha esetleg még nem kaptad meg a dobozodat, de elkezdted olvasni az írásomat, akkor csak saját felelősségre folytasd tovább, a továbbiakban erősen spoileres tartalom fog következni. :)

Az én dobozom tartalma:

- könyv: Melissa Albert: The Hazel Wood
- "Drink Me" - Alice Csodaországban tea (Angol tea)
- "Eat Me" - Alice Csodaországban ehető kártya
- Kulcs az ajtóhoz  - egy kisebb és egy kicsit nagyobb kulcs charm
- álomfogó ( Linda kreatív kuckója)
- "We are all mad here" nyaklánc
- Alice képeslap
- színesceruzák
- felnőtt színező


És akkor lássunk is neki az értékelésnek....

📚A könyv nálam abszolút telitalálat volt. Láttam már interneten a könyvet, olvastam már arról, hogy miről fog szólni...és bevallom titokban reménykedtem, hogy ez a könyv lesz benne. Már alig várom, hogy elolvashassam. A borítója pedig lássuk be, egyszerűen csodálatos!

📚A tea szerintem nagyszerű ötlet volt. A doboza nagyon különleges, Alice tematikájú. Szeretem az olyan kis dobozkákat, amiket a későbbiekben is lehet majd használni. Nagyon mutatós, tuti fogok benne tárolni majd valamit. Azt hiszem, hogy tökéletes lesz egy bekuckózás hétvégi olvasós napra, amikor csak egy jó könyvre, és egy jó forró teára van szüksége az embernek. A doboznak hála egyikben sem szenvedek majd hiányt. :)

📚 A kártyák nagyon szépek. Attól, hogy ezek a kártyák ehetők...én bevallom eldobtam az agyam. Nagyon meglepődtem rajta. Hihetetlenül kreatív ötlet. Az biztos, hogy egy darabig nem eszem meg. Egyszerűen kár lenne értük. 

📚A kulcsok nagyon szépen kidolgozottak. Biztos, hogy szépen fognak mutatni láncokon, vagy egyéb kreatív projekteken. 

📚 Az álomfogó nekem az egyik kedvenc elemem a dobozban. Képzeljétek, nekem egyáltalán nem volt még álomfogóm, szóval tuti helye van az éjjeliszekrényemen. Ha tetszik nektek is lessétek meg Linda kreatív kuckóját, ő készítette a dobozba ezt a szépséget (https://www.facebook.com/lindakreativkuckoja/).Szebbnél szebb dolgokat találhattok nála, bátran ajánlom nektek.

📚 A nyaklánc is szerintem remekül néz ki. Szeretem az ilyen jellegű ékszereket, szóval nálam ez is abszolút telitalálat volt. Biztos, hogy sokat fogom majd hordani.

📚 A képeslap egyszerűen nagyszerű. Nagyon tetszik, hogy egyáltalán nem hivalkodó, nem színes, nem giccses. Lassan ki kellene találnom, hogy mit kezdjek a BASC-os képeslapokkal és képekkel, mert mindegyik nagyon jól néz ki. :)

📚 A színezőről és a színes ceruzákról egy bekezdésben írnék. Nagyon szeretem a felnőtt színezőket, szóval én ennek is nagyon örültem. A képek könnyen színezhetőek és szerintem nagyon szépek. Külön kiemelném, hogy a lapok hátulja fekete, így ha esetleg valaki filccel szeretne színezni tuti nem fog átütni a másik oldalon. A ceruzák nagyon szép színűek, 20 darabos, így a legtöbb szín megtalálható benne. Ha egy mozgalmas nap után hazajövök és nincs semmihez kedvem csak szeretném kiüríteni az agyam és nem csinálni semmit egyszerűen tökéletes lesz majd a színezés. :)

Összességében szerintem ez egy nagyon jól sikerült doboz volt. Nekem minden egyes eleme hihetetlenül tetszett. Biztos vagyok benne, hogy a következő angol dobozt is meg fogom rendelni. Azt kell, hogy mondjam a BASC csapata megint nagyot alkotott. Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy mennyire figyelnek a a vásárlóikra, mennyire igyekeznek mindent a vásárlóik igényeihez alakítani. Tetszik, hogy folyamatosan párbeszédet folytatnak velünk és meghallgatják az ötleteinket. Sokat fejlődött a csapat,  hónapról hónapra jobb és jobb dobozokkal rukkolnak elő. Kíváncsian várom a folytatást, én tuti megveszem az áprilisi dobozokat is. Nem tudom, hogy mondták-e már nekik...de kedves Book A Sloth Club...függőséget okozol. :)