2019. november 28., csütörtök

Sophie Collins: Infografika – Kahlo + Nyereményjáték



A Bookline Könyvek gondozásában érdekes és szemkápráztató sorozat indult útjára, melynek címe Info+Grafika. Az egyik első kötetből a híres festőművész, Frida Kahlo életét ismerhetjük meg rendhagyó formában. A kötet az életmű legfontosabb adataira és a főbb érdekességekre fókuszál, mindezt pedig könnyen emészthető és látványos módon, infografikákon keresztül tárja elénk. Tarts bloggereinkkel a nyolc állomáson keresztül, és nyerd meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét!



Frida Kahlo létezéséről nagyjából a gimnáziumi éveim óta tudtam, de valahogy soha nem foglalkoztatott a munkássága. Közelebbről akkor találkoztam vele először, amikor egy szívemnek kedves sorozat egyik főszereplője oda meg vissza volt a festőnő képeiért és stílusáért. Már éppen kezdtem egy kicsit elfelejtkezni róla, de aztán megjelent a Coco című mesében is, így újult erővel vetettem bele magam Frida Kahlo művészetébe. Mikor tavaly megnyílt a kiállítás a Nemzeti Galériában hatalmas lelkesedéssel indultunk útnak Miklóssal. Szerencsénkre pont egy olyan napot választottunk, amikor idegenvezetésre is lehetett jelentkezni, így még többet megtudhattunk Frida-ról. Nagyszerű élmény volt, sokáig a hatása alatt voltunk.  Amikor megláttam ezt a könyvet, azonnal tudtam, hogy mindenképpen szeretném beszerezni. A kötet stílusa igazán rendhagyó, ami igencsak felkeltette az érdeklődésem. No de lássuk miről is van szó pontosan.

Az Infografika sorozat teljesen új megközelítéssel, rendkívül innovatív módon mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és művészeit. A kötet az ötven legérdekesebb és legfontosabb adatra, gondolatra, jellemzőre és eredményre fókuszál, ezeket könnyen érthető és látványos infografikákon keresztül tárja elénk. A végeredmény pedig egy rendkívül látványos, színes és könnyen befogadható életrajzi kötet lesz. Az Infografika – Kahlo segítségével közérthető módon fedezhetjük fel Frida Kahlo munkásságát és a képzőművész mögött rejlő embert.

Beszéljünk először egy kicsit arról, hogy mi is az az infografika. Ez tulajdonképpen nem más, mint az információ átadása egy dizájnos, könnyen befogadható üzenetben. Szükségszerűen információkat kell, hogy hordozzon, anélkül csak egyszerű rajz. Több mint egy sima kép, összetettebb, mint egy rajz és sokkal informatívabb, mint az önmagában álló írott szöveg. Célja minden esetben az információközlés.

A könyv teljes mértékben megfelel ezeknek a feltételeknek. A rajzok rendkívül mutatósak és a kötet rövidsége ellenére is sok információval gazdagítja az olvasóját. Nagyon tetszik, hogy ennyire színesek a lapok, hiszen ezzel válik számomra igazán hitelessé a könyv. Minden olyan fontos momentum helyet kapott a könyvben, ami meghatározó volt Frida Kahlo számára. A balesete, a festészete, a szerelmi élete mind-mind olyan témák, melyeket egytől-egyig érint a könyv.
Bár sok képét ismertem és nagyjából az életrajzával is tisztában voltam, nekem is tartogatott meglepetéseket ez a kötet. Csak úgy faltam a lapokat, egyszerűen imádtam ezt a kötetet. Nagyon remélem, hogy minél előbb bővül majd ez a sorozat, a Jane Austen-es változatot például mindennél jobban várom.

Nagyon tetszik, hogy a könyv nem csupán azt helyezi előtérbe, hogy bemutassa a festőnő életét és munkásságát, hanem arra törekszik, hogy érthető módon adja át a tudást az olvasójának. Mesél a könyv a képek szimbolikájáról, hátteréről, és még a színek használatáról is. Így válik élvezhetővé a könyv mindenki számára.

Összességében nagyon hasznos és érdekes könyv, bátran ajánlom mindenkinek, aki csak egy kicsit is érdeklődik Frida Kahlo iránt. Rendkívül jól összerakott kötet, mely innovatív módon ismerteti a festőnő életét és munkásságát. A képek nagyszerűek és informatívak, úgy tanul az ember, hogy észre sem veszi. Én nagyon szerettem és lelkesen várom a hasonló kiadványokat.


Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Fülszöveg


A legnagyobbak élete infografikákban
Az Infografika sorozat teljesen új megközelítéssel mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és művészeit. A kötet az ötven legérdekesebb és legfontosabb adatra, gondolatra, jellemzőre és eredményre fókuszál, s ezeket könnyen érthető és látványos infografikákon tárja elénk.
Sokan tudják, hogy Frida Kahlo (1907-1954) festőművész Mexikóban született, és gyerekkorában balesetet szenvedett. Arról azonban jóval kevesebben hallottak, hogy 143 ismert műalkotásából 55 önarckép; hogy a Két akt az erdőben című festménye 2016-ban 8 millió dollárért kelt el, s ezzel ez a legmagasabb összegért gazdát cserélő Latin-amerikai műalkotás. Az sem közismert, hogy kétszer is hozzáment a férjéhez, s hogy első önálló kiállítására mentőautóval érkezett.
Az Infografika – Kahlo segítségével közérthető és mutatós infografikákon keresztül fedezhetjük fel Frida Kahlo munkásságát és a képzőművész mögött rejlő embert.


Nyereményjáték


Mostani játékunk során Frida Kahlo festményei állnak a középpontban. Minden állomáson találtok egy képet a híres festőnőtől, a feladatotok pedig, hogy a festmény címét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.(Amennyiben több alternatív magyar cím is tartozik hozzá, természetesen bármelyiket elfogadjuk).
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

11.18: Spirit Bliss Sárga könyves út
11.20: Hagyjatok! Olvasok!
11.22: Könyv és más
11:24: Flora the Sweaterist
11:26: Readinspo
11:28: Csak olvass!
11:30: Never let me go
12:02: Utószó

2019. november 26., kedd

Malala Youfafzai: Nincs más út + Nyereményjáték



Sziasztok!

Malala Yousafzai pakisztáni születésű emberjogi aktivista. 15 éves volt, amikor egy tálib katona fejbe lőtte, ő ugyanis a lányok oktatásért és a tanuláshoz való jogáért kampányolt. Miután felépült súlyos sérüléséből édesapjával közösen létrehozták a Malala Alapítványt, amely elkötelezetten küzd világszerte azért, hogy a lányok ingyenes és jó minőségű oktatásban részesüljenek 12 éves korukig. Tevékenységéért számos nemzetközi elismerésben részesült, ő minden idők eddigi legfiatalabb Nobel-díjasa.

A Nincs más út című könyvben Malala saját és más menekült lányok történetét mutatja be. Tartsatok a Blogturné bloggereivel és ha nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a könyvből.




Biztos sokat hallottátok már a menekült kifejezést, szóval beszéljünk egy kicsit erről. A menekült olyan személy, aki származási vagy szokásos lakhelyének országán kívül van, mert faji, vallási, nemzetiségi vagy politikai üldözés éri, mert egy üldözött társadalmi csoport tagja, vagy háborús körülmények miatt lehetetlen számára az otthonmaradás, mert a túlélésének érdekében el kell hagynia az országát. Ezek az emberek kivétel nélkül azért hagyták el hazájukat, mert a biztos halál leselkedett rájuk. Dacoltak a veszéllyel, életüket kockáztatták azért, hogy biztonságos helyre jussanak. A könyv írója Malala szintén menekültként érkezett Angliába. Azért írta meg a könyvét, mert úgy gondolta, hogy sokan nem értik meg igazán, mit is jelent menekültnek lenni. Ezek az emberek pontosan ugyanolyanok, mint bárki más. Az egyetlen különbség az, hogy egy komoly konfliktus közepén találták magukat és ezért mindent, ami eddig ismerős és szent volt számukra hátra kellett hagyniuk. Otthon hagyták legféltettebb kincseiket, családi fényképeiket és szeretteiket, mert ez a döntés sokszor életről és halálról szól. Ők pedig az életet választották.

Malala Yousafzai neve biztos sokatok számára ismerősen cseng. Malala minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa, aki arra tette fel az életét, hogy a lányok tanuláshoz való jogért küzdjön. Először még diáklányként tizenegy éves korában szólalt fel az ellen, hogy a tartományukban egyre nagyobb hatalomra szert tevő iszlám fundamentalista tálibok megtiltották, hogy a lányok is tanulhassanak. A Szvat-völgy 2008-tól teljesen a tálibok fennhatósága alá került, akik rögvest bezárták a lányiskolákat, betiltották a zenét, a televíziót és korlátozták a nők jogait. Malala tiltakozásul az interneten kampányolni kezdett a tálib intézkedések ellen, blogbejegyzéseiben rendszeresen beszámolt az aktuális történésekről. A lány nyílt szerepvállalása nagy veszélyt hordozott magában, mivel nem hagyta abba a lányok tanulásának népszerűsítését, a tálibok úgy döntöttek, hogy meg kell ölni és gyilkosokat küldtek rá. Az akkor mindössze 15 éves Malala-ra iskolába menet rálőttek, a támadás során találat érte a fejét, a nyakát, a vállát. Sokáig volt kritikus és életveszélyes az állapota, de csodával határos módon felépült. A merénylet után az amúgy is nemzeti hősnek számító kislány már nemzetközi példakép is lett. Miután felépült súlyos sérüléséből édesapjával közösen létrehozták a Malala Alapítványt, amely elkötelezetten küzd világszerte azért, hogy a lányok ingyenes és jó minőségű oktatásban részesüljenek 12 éves korukig.




Most, hogy így elnyújtottam nektek a bevezetőt, lássuk miről is szól pontosan a könyv!

A Nobel-békedíjas Malala Yousafzai már gyerekként belső menekült lett a hazájában, Pakisztánban. Később, pedig nemzetközi aktivistaként, a világ bármely pontjára eljuthatott, egy helyet kivéve: a saját hazáját. Fiataloknak és felnőtteknek szóló könyvében nemcsak saját, megrázó élettörténetét meséli el, hanem más lányokét is, akik a világ különböző pontjairól menekültek el az erőszak, a háború és a bűnözés elől. Menekültek ők is, akik a hozzájuk hasonló milliókkal együtt gyakran láthatatlanok maradnak a statisztikák és hírek közönyös tengerében.

El kell, hogy mondjam nektek, a Nincs más út című könyv, egy igazi érzelmi hullámvasút. A történetek megrázók és fájdalmasak. A háború egy borzalmas dolog. Egy embernek sem lenne szabad ilyen borzalmakat átélnie.

Nagyon tetszett, hogy minden fejezet előtt egy kis térkép található, és megtudhatjuk, hogy az adott szereplő honnan, hova menekült. A fejezetek nagyon rövidek, könnyen és gyorsan lehet olvasni a könyvet. A kötet két részre tagolható. Az első részben Malala meséli el saját történetét, majd a második felében más lányok menekült történeteit tárja az olvasó elé. Minden történetet egy bevezető előz meg, melyben leírja, hogy hogyan ismerkedett meg a lánnyal és miért volt hatalmas hatással az ő életére ez a találkozás. A kötet végén képeket találhatunk, így arcokat is tudunk társítani a szereplőkhöz. Ezáltal még személyesebbé válik a könyv.

Különböző okokat és merőben más élettörténeteket ismerhetünk meg az olvasás során. Rengeteg indok lehet amögött, hogy valakiből menekült lesz. Egy valami azonban közös a könyvben megismerhető lányokra, rájöttek, hogy nincs más út számukra, ha a túlélést választják, akkor el kell hagyni szeretett országukat. A könyv megmutatja, hogy az, hogy valakiből menekült lesz-e vagy sem, az egyáltalán nem választás kérdése. Ezek a lányok legszívesebben otthon maradtak volna, de a biztonságot jelentő családi fészek már régen megszűnt létezni. Csak szomorúság, fájdalom, rettegés jutott nekik osztályrészül, sokszor a biztos halál várt rájuk. Az, hogy elmenekültek egy szükséges lépés volt ahhoz, hogy élhessenek. Sokszor fel sem fogjuk, hogy milyen szerencsések vagyunk mit itt Magyarországon. A legtöbben valószínűleg elképzelni sem tudjuk azt a sok fájdalmat és szenvedést, amit ezeknek a lányoknak át kellett élniük.

Itt most jogosan merülhet fel bennetek az a kérdés, hogy miért csak lányokról van szó? A menekült kérdésből nem lehet és nem is szabad genderkérdést csinálni. Természetesen a férfiakat pontosan úgy sújtja a háború és annak következményei, mint a nőket. Azonban fontos kiemelni, hogy ezek a lányok mind-mind olyan országból jöttek, ahol alacsonyabb rendűnek tartották őket. Sok helyen nem tanulhattak, fiatalon férjhez adták őket. Nem voltak jogaik, sokszor bármit meg lehetett tenni velük. 


Forrás: National Geographic

Malala számomra egy igazi példakép, hihetetlenül erős és értelmes fiatal lány, akit a szó legnemesebb értelmében nevezek feministának. Abszolút tudok vele és a gondolataival azonosulni. Nem vagyok egy habzó szájú aktivista és soha semmilyen módon nem áll szándékomban befolyásolni mások véleményét a témáról. A feminizmus sokszor olyan, mint egy szitokszó. Félelmet és zavarodottságot kelt másokban. Pedig aztán a feminizmus tulajdonképpen olyan politikai ideológia és emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melynek közös célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása. A feminizmus igazán sokrétű, és az élet szinte minden területén érezteti a hatását. A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat, amelyek egy férfit megilletnek. És pontosan ezért küzd Malala is. Tudja, hogy ezeknek a lányoknak nagyjából az életet jelentheti a tanulás, hiszen ha valakit hozzáadnak 13 évesen egy megereszkedett hasú kissé fogatlan, kecskepásztorhoz, akkor sokkal nagyobb az esélye arra, hogy továbbra is mélyszegénységben éljen, ám ha tanulhat, akkor van esélye arra, hogy kitörjön a nyomorból. Sokan ismerik őt és odafigyelnek arra, amit mond, ezért nagyon fontos, hogy megírta ezt a könyvet is, hiszen fontos, hogy megismerjük azt, hogy mi lehet a menekültkérdés hátterében. (Persze, még én is fel tudnék rengeteg szociológiai és ökológiai okot is sorolni, de a könyv kedvéért most tényleg szorítkozzunk csak a dolgoknak erre a szeletére. )

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet, bátran ajánlom mindenkinek, hiszen ez egy olyan téma, amiről egyszerűen beszélni kell. A könyv megrázó, és rendkívül elgondolkodtató. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.



Fülszöveg

A Nobel-békedíjas Malala Yousafzai már gyerekként belső menekült lett a hazájában, Pakisztánban. Később, nemzetközi aktivistaként, a világ bármely pontjára eljuthatott, egy helyet kivéve: a saját hazáját.
Fiataloknak és felnőtteknek szóló könyvében nemcsak saját, megrázó élettörténetét meséli el, hanem más lányokét is, akik a világ különböző pontjairól menekültek el az erőszak, a háború és a bűnözés elől. Menekültek ők is, akik a hozzájuk hasonló milliókkal együtt gyakran láthatatlanok maradnak a statisztikák és hírek közönyös tengerében.
A Nincs más út című könyv felnyitja a szemünket: a világ 68,5 millió menekültje semmiben sem különbözik tőlünk. Hétköznapi emberek ők is, akiknek nem volt más választásuk, mint elhagyni az otthonukat. Mert ez a választás életről és halálról szól.

Nyereményjáték

A mostani játékunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek Malala Yousafzai életét. Minden állomáson találni fogtok egy kérdést, a feladatotok pedig az lesz, hogy a választ beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. 
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk. 

KÉRDÉS
Hol született Malala?

a Rafflecopter giveaway

Állomások


11/26 Csak olvass!
11/ 30 Utószó
12/02 Könyv és más
12/04 Kelly és Lupi olvas 

2019. november 25., hétfő

Annette Hess: A Német Ház + Nyereményjáték


Sziasztok!

A háború utáni Németországban él Eva, aki tolmácsként dolgozik, amikor egy új megbízatást kap. A fordítás, amiben részt kell vennie kapcsolatban áll az egykori auschwitzi táborban élő zsidók emlékeivel és ez nagyon megviseli a lányt. A Német Ház jól bemutatja a német társadalom minden szegletét azzal kapcsolatban, hogy hogyan néztek szembe a tényekkel az egykori háborús bűnösök és azok, akiknek közük volt (akár közvetve, akár közvetetten) a szörnyűségekhez, amik milliók halálához vezettek.
A Libri Kiadónál megjelent regényben Annette Hess úgy mesél a régi időkről, hogy képtelenség a történettől szabadulni. A Blogturné Klub 5 bloggere elolvasta A Német Házat és elmesélik az élményeit nektek. Tartsatok velünk a turnén és a végén ti is megnyerhetitek a könyv egyik példányát.


Az utóbbi időben ez már a sokadik világháborús könyv az oldalamon. Úgy tűnik nem fogyok ki az ilyen jellegű történetekből. Teljesen rákattantam a témára. Az a szerencse, hogy mindegyik történet tud valami újat mondani, így egyáltalán nem unom meg. A mostani könyv a koncentrációs perekre helyezi a hangsúlyt.

A népirtás utáni igazságszolgáltatás egyik módja a törvények alkalmazása. A II. világháború után mind a nemzetközi, mind a nemzeti bíróságok lefolytattak háborús bűnösök ellen indított pereket. Ilyen bűnök a fosztogatás, az erőszakolás és egyéb kihágások, de ha a náci Németország háborús bűneire gondolunk, akkor rögtön a Holokauszt jut eszünkbe. Nyilván nem általánosíthatunk, ahogy nem minden katona lelkiismeretlen gyilkos, úgy nem minden német náci. A német haderő besorozásos volt, a bűnök túlnyomó részét, a népirtást is az SS végezte el. Nem menti fel a bűnösöket az, hogy besorozták őket, de az ártatlanul megbélyegzett, csak besorozott német katonák nem érdemelnek megvetést akkor, amikor nem követtek el semmit. Ha pedig ezeket a katonákat nem tekinthetjük bűnösnek, akkor az átlagembernek sem kellene rosszul éreznie magát. Ezt miért is írtam le nektek? Lássuk a következő könyvünket!

1963-ban az egész sajtó a közelgő Auschwitz-perrel foglalkozik, amikor a fiatal tolmácslányt, Eva Bruhnst váratlanul egy lengyel tanú kihallgatásához hívják a bíróságra. Eva rendkívül zavartan fordítja a tanúvallomást, egyszerűen képtelen értelmezni a hallottakat.  Amikor a szüleit kérdezi a témáról, ők kitérnek a válasz elől. A lánynak állandó szerződést kívánnak, a per során kellene hangot adnia a lengyel túlélőknek. Eva vőlegénye és szülei hevesen ellenzik, hogy részt vegyen a tárgyaláson, ám nem hallgat rájuk.

A következő hetekben a lány előtt egy megdöbbentő és ismeretlen világ tárul fel. A megrázó beszámolókat hallva Eva nem ugyanaz az ember többé: nem érti, hogy a családja miért nem képes szembenézni a múlttal, ugyanakkor megijeszti a fiatal kanadai jogász, David Miller is, akinek mindennél fontosabb az igazság feltárása. Hol van az igazság, és vajon milyen hatása lesz ennek az igazságnak Eva életére?

Igaz, hogy mostanában nagyon sok háborús könyv fordult meg nálam, de hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam A Német Ház olvasásába. Hihetetlenül kíváncsi voltam rá, arra számítottam, hogy rengeteg dolgot megtudhatok a perről és a háborús bűnökről. Aztán szép lassan rájöttem, hogy ez a történet teljesen más, mint amire számítottam. Bár abszolút más volt ez a könyv, mint amit először képzeltem, azért összességében tetszett a történet.

A Német Ház láttató erővel mutatja be a háború utáni Németországot, miközben abszolút hiteles képet fest az emberi kapcsolatokról és arról, hogy néha mennyire nehéz és fájdalmas a szembenézés.

Egyéni szinten akkor élünk meg bűntudatot, hogy ha személyesen felelősséget vállalunk egy tettünkért vagy éppen tettünk hiányáért, aminek okán valaki más szenved. Csoportos szinten azonban nem személyes felelősséget kell vállalnunk, hanem a csoportot kell felelősnek látnunk egy másik csoport ellen elkövetett (vagy szükség esetén el nem követett) tettért.

A holokauszt, a koncentrációs táborok, értelmetlen kivégzések, 20. század egyik legnagyobb tragédiája, melyek kollektív bűntudathoz vezethetnek. A tudomány jelen állása szerint nem csak saját, de a nemzetünk által elkövetett múltbéli bűnök miatt is lehet bűntudatunk Ez a bűntudat annak ellenére is kihathat a nemzet jelenben mutatott magatartására, hogy annak ma élő tagjai egyáltalán nem járultak hozzá a háborús bűnök elkövetéséhez. Vajon képesek vagyunk bűntudatot érezni olyasmiért, amit nem mi követtünk el?

Továbbá komoly kérdés az is, hogy milyen hatással van a holokauszt azokra az emberekre, akik bár vétlenek voltak, mégis a partvonal mentén követhették végig az eseményeket. Vajon az átélt borzalmak milyen nyomot hagytak a gyerekekben, azokban, akik ártatlanságukból fakadva még nem tudtak azonosulni a kegyetlen eszmékkel, mégis kénytelenek voltak végignézni a fájdalmas jeleneteket. Az is lehet, hogy nem láttak semmit, de a nyomasztó légkör ugyanúgy a mindennapjaik része volt. A csíkos ruhás rabok vonulása, a kiabálások, a furcsa füst és émelyítő szag biztosan hatással volt rájuk is. A szorongás, a félelem, a különböző lelki problémák abszolút hozzájárulhatnak a mentális betegségek kialakulásához.

Meg kell említeni még a „vétkesek között cinkos, aki néma” effektust is. Kiket nevezhetünk bűnösnek? Azokat, akik szelektáltak és váltogatott kegyetlenségekkel kínozták a foglyokat, azok, akik „csak parancsra” cselekedtek, vagy azokat is, akik némán figyelték az eseményeket és elfordították még a fejüket is, ha valami szörnyűséget láttak? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket is boncolgat a könyv.

A cselekmény kifejezetten lassú, nincsenek benne nagy izgalmak. Az eltemetett titkok folyamatosan törnek a felszínre, az ezzel kapcsolatos feszültség végig érzékelhető. A könyv szerkezete számomra rendkívül furcsa. Lehet, hogy csak én vagyok így ezzel, de én kifejezetten szeretem a fejezeteket. Egyrészről van mihez viszonyítanom, másrészről a tagoltság furcsán jó hatással van a kis lelkemre. De tényleg, valahogy jobban szeretem az ilyen jellegű köteteket. Itt viszont kicsit olyan volt, mintha minden összefolyt volna a szemem előtt. Nem voltak elválasztva a fejezetek, jelenetenként volt egy kis térköz és már folytatódott is a történet.

A karakterek rendkívül érdekesek és sokrétűek. Igazán komplex a személyiségük. Az emberek nem jók, de valahogy rossznak sem érezzük őket. Tulajdonképpen belső démonjaik és saját gyötrelmük rabjai. A szereplők igyekeznek a múlt darabkáit elrejteni, ám annak megőrzése komoly frusztrációt okoz mindenkiben. Van, akinek gyenge az idegrendszere, van, aki komoly mentális betegséggel küzd és olyan is van, aki nem tud parancsolni az indulatainak. Ahány ember, annyi megküzdési mechanizmus és azt látjuk, hogy egyik sem működik sikeresen. Attól még, hogy nem beszélünk valamiről, attól az a trauma még nem tűnik el. Csupán alszik és némán várakozik, aztán egy alkalmas, vagyis inkább egy igencsak alkalmatlan pillanatban majd egyszer csak robban és akkor megállíthatatlan lesz a pusztítása.

Eva a legszimpatikusabb és legszerethetőbb karakter. Az ő vívódása is folyamatosan érezhető a könyvben. Bár a holokauszt idején csak 4 éves volt, mégis úgy érzi, hogy tartozik a túlélőknek azzal, hogy a hangját adja nekik. Minél többet hall a táborban történt szörnyűségekről, annál inkább leomlik a belső fel és szép lassan emlékezni kezd a múltra. Folyamatosan alakul ki nála a kollektív bűntudat érzése, képtelen feldolgozni azt a sok borzalmat, amit a beszámolók alapján megismer.

A szülei rendkívül kedves és szimpatikus emberek, ugyanakkor érezhető náluk, hogy komoly és mély titkokat rejtegetnek.

A lány vőlegénye egy idegesítő seggfej. Soha nem szerettem ezt a típust. Az egyetlen célja, hogy uralkodjon a párján, neki kell a domináns félnek lenni. Igaz tudom, hogy a történet az 1960-as években játszódik és ebben az időszakban sokkal hagyományosabb volt az emberek felfogása a családi szerepekről, de a feminista lelkem nem tudta elviselni ezt az embert. Szeretném azt gondolni, hogy a könyv végén egy pálfordulás következett be nála, az, hogy szembenézett a démonjaival remélhetőleg egy komolyabb jellemfejlődést eredményezett nála.

Eva testvére Annagret, akiről még szeretnék egy kicsit írni. Az egyik legantipatikusabb szereplő az egész könyvben. A viselkedése felháborító és teljes mértékben kiakasztó. Biztos vagyok benne, hogy a múlt sebei hagytak rajta nyomot és egy mentális betegség formájában jelentkezett nála a dolog, de arra, amit tesz, egyszerűen nincs mentség. Ő egy beteg ember, akinek kezelésre lenne szüksége.

A Német Ház összességében egy érdekes és igazán elgondolkodtató könyv. Az olvasás után gondolatok ezrei cikáznak az ember fejében. A cselekmény lassú, néha kicsit unalmasnak is mondható. Nagyon sajnálom, hogy nem olvashattam többet a perről, igazán érdekes lett volna annak minden mozzanatát végig követni. Azok, akik a pörgősebb könyveket kedvelik nem biztos, hogy szeretni fogják ezt a történetet. Aki szereti a hasonló könyveket mindenképpen olvassa el, olyan komoly témákat feszeget a könyv, amikről órákon át lehetne beszélni. Nem lett a kedvenc könyvem, de nagyon örülök, hogy elolvashattam.


Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Fülszöveg

Frankfurt, ​1963. Az egész sajtó a közelgő Auschwitz-perrel foglalkozik, amikor a fiatal tolmácslányt, Eva Bruhnst egy lengyel tanú kihallgatásához hívják a bíróságra. Eva zavartan fordítja a tanúvallomást, de képtelen értelmezni a hallottakat. Amikor a szüleit kérdezi a témáról, ők kitérnek a válasz elől, s Eva vőlegényével együtt hevesen ellenzik, hogy lányuk részt vegyen a perben.A következő hetekben Eva előtt egy megdöbbentő és ismeretlen világ tárul fel: bírákkal és vádlottakkal találkozik, és mindenekelőtt az egykori foglyokkal, akik az ő hangján szólalnak meg a tanúk padján…
A megrázó beszámolókat hallva Eva nem ugyanaz az ember többé: nem érti, hogy a családja miért nem képes szembenézni a múlttal, ugyanakkor megijeszti a fiatal kanadai jogász, David Miller is, akinek mindennél fontosabb az igazság feltárása.
Hol van az igazság, és vajon milyen hatása lesz ennek az igazságnak Eva életére?
A Német Ház láttató erővel mutatja be a háború utáni Németországot, miközben hiteles képet fest az emberi kapcsolatokról és arról, hogy néha mennyire nehéz és fájdalmas a szembenézés.


Nyereményjáték


A Német Ház történetének főszereplője egy tolmács, akinek feladata, hogy vallomásokat (legyenek azok írásbeliek, vagy szóbeliek) fordítson. Evához hasonlóan mi is egy kis nyelvhelyességi teszt hívunk. Minden blogon olvashatsz majd egy-egy külföldi szót, aminek várjuk a magyar fordítását, és azt is, hogy milyen nyelvről fordítottad le azt.

A játék végén a Libri Kiadó felajánlásával egy könyvet sorsolunk ki azok között, akik minden állomáson felismerik, hogy milyen nyelvű szót olvasnak, és kiszótárazzák a jelentését!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

SZÓ
ponedjeljak

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

11/25 - Csak olvass!
11/27 - Flora the Sweaterist
11/29 - Könyv és más
12/01 - Könyvvilág
12/03 - Zakkant olvas

2019. november 24., vasárnap

Sophie Kinsella: Tudsz titkot tartani? + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában hamarosan ismét a boltokba kerül Sophie Kinsella nagysikerű története: Tudsz titkot tartani? A vicces, de ugyanakkor megható történetből film is készült, mely az idén került a mozikba.
Kövesd blogturnénkat, s amennyiben helyesen válaszolsz játékunk kérdéseire, kis szerencsével a tiéd lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.


Sokat gondolkodtam azon, hogy miről is írjak nektek a bevezetőben. Aztán arra jutottam, hogy a legkézenfekvőbb, ha beszélünk egy kicsit a hazugságokról.
Füllentés, kamuzás, megtévesztés, blöffölés, elhallgatás, átverés, csúsztatás, lódítás – ez csak néhány olyan szó, melyek a hazugság szinonimáiként funkcionálnak. Bár ezek közül mindegyik hazugságnak tekinthető, mégis sokan azt gondolják, hogy például a blöff azért mégiscsak más, mint az elhallgatás vagy az átverés. Továbbá az sem mindegy, hogy valaki lódít, füllent vagy pofátlanul a szemünkbe hazudik. Tegyétek a szívetekre a kezeteket és valljátok be, nem mindig mondotok igazat. Biztos Ti is mondtátok már azt, hogy nagyon tetszik valami, aztán elrejtették a szekrényetek legmélyebb részeibe, vagy mondtatok már le programot „betegségre” hivatkozva…és mennyi példát tudnék még felhozni. Álszentség lenne azt állítani, hogy én mindig és minden körülmények között igazat mondok, pedig tudatosan törekszem erre. Nagy dolgokban soha nem hazudok és mindig megmondom őszintén a véleményemet az adott helyzetben, de bevallom én is hallgattam már el információkat mások elől és volt, hogy füllentettem is. Ezzel szerintem nincs is semmi baj. A probléma szerintem ott kezdődik, amikor valaki öncélúan, másokat eltiporva hazudik annak érdekében, hogy a saját előmenetelét nagyban elősegítse, vagy saját pozícióját erősítse.  

Az utóbbi időben annyi depressziós, szomorú és világháborús könyvet olvastam, hogy már konkrétan szomjaztam egy könnyed, vicces és kedves történetre. A Tudsz titkot tartani a fülszöveg alapján pedig teljesen megfelelt ezeknek az elvárásoknak. És hogy mi miatt beszéltünk a hazugságokról? Lássuk a mai könyvünket!

Emma (amúgy képzeljétek, az Emma az egyik kedvenc női nevem…szóval már az elején a szívembe zártam őt) egyáltalán nem szeret repülni, ezért amikor a repülőgép egy kis viharba keveredik, teljesen kétségbeesik. Vannak emberek, akik a félelem hatására megbénulnak, vannak, akik felfokozott állapotba kerülnek az adrenalin miatt és van olyan aki, aki megállíthatatlanul fecsegni kezd. Nos…Emma az utolsó kategóriába esik ezért minden féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt azt is elmondja, hogy sosem volt még igazán szerelmes. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. A sors azonban néha nagyon kiszámíthatatlan….

Olyan sokszor mondtam már nektek, hogy a thrillerek és a különféle rázósabb könyvek olvasása mindig egy hatalmas kilépés a komfortzónámból…de azt nem hiszem, hogy említettem, hogy az igazi tipikus csajos, romantikus könyvek is ugyanebbe a kategóriába tartoznak nálam. Nagyon ritkán olvasok könnyed történeteket, az összes kedvenc könyvem szomorú és drámai.

Bevallom nektek őszintén, nagyon nehezen indult a kapcsolatom a könyvvel. A sok komoly mű után kellett jópár oldal ahhoz, hogy megszokjam ezt a könnyed stílust. A történet kicsit esetlen, kicsit bugyuta, de határozottan szerethető.

A cselekmény elég egyszerű és kiszámítható, tipikus chick lit könyv. Tudjátok, az a típus amikor nem kell gondolkodnod az eseményeken, csak kellemesen sodródsz az árral. A történet egyetlen célja a szórakoztatás, ezt a funkcióját pedig maximálisan betöltötte. A könyv teljesen lekötött, jókat mosolyogtam rajta. Határozottan úgy érzem, hogy Sophie Kinsella nagyszerű választás egy kis kellemes kikapcsolódásra. Nem ez volt az első könyvem az írónőtől és biztos vagyok benne, hogy nem is ez lesz az utolsó. Bár a Tudsz titkot tartani nem lépett az első helyre (a Csörögj rám! úgy tűnik letaszíthatatlan nálam a trónról), de egyáltalán nem csalódtam benne.

Magyarországon amúgy abszolút nem újdonság ez a történet, a könyvmolyok már korábban is találkozhattak a kötettel. Most azonban a film apropójából a Könyvmolyképző Kiadó újra megjelentette a könyvet, méghozzá filmes borítóval. Általában nem szoktam szeretni ezeket a borítókat, de most megtörtént azon ritka alkalmak egyike, amikor az új változata sokkal jobban tetszik a réginél.

A szereplők teljesen átlagosak és kellően szerethetők voltak.

Emma egy teljesen átlagos és hétköznapi lány. Kicsit esetlen és sokszor nagyon naiv. Szomjazza az elismerést, nagyon szeretne a családjának bizonyítani. Meg akarja mutatni mindenkinek, hogy igenis képes az előrébb jutásra és nem csak egy buta leányzó. A történet során abszolút felfedezhető nála a fejlődés, egyre magabiztosabb és komolyabb lesz. Szép lassan rájön arra, hogy nem kell féligazságok és apró füllentések mögé rejtőznie.  Jack a könyv másik főszereplője egy titokzatos és sármos fiatalember. (A könyv borítója olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy már a kezdetektől fogva Tyler Hoechlin-t láttam a lelki szemeim előtt. )

Nagyon szerethető a párosuk, de sokáig rendkívül egyenlőtlen ez a kapcsolat. Míg Jack mindent tud Emmáról, addig a fiú alig árult el magáról valamit. Ez pedig egyáltalán nem nevezhető ideálisnak. Ha együtt vagyunk valakivel, van, amikor az egyik fél tesz bele a kapcsolatba többet, és van, amikor a másik – ha azonban csak az egy valaki „dolgozik” a kapcsolatért akkor, egyikük boldogtalan lehet, és úgy érezheti, egyenlőtlen szerelemben éli le az életét, és ő sokkal jobban szeret, mint a másik őt. Ez pedig komoly konfliktushoz vezethet.

Azt kell mondjam, hogy ez a könyv tökéletes romantikus film alap, így egyáltalán nem lepett meg, hogy a mozikban is találkozhatunk Emma és Jack történetével. Nekem volt szerencsém megnézni a filmet, így határozottan állíthatom nektek, hogy szuper választás egy csajos programnak. Ugyan nekem a könyv sokkal jobban tetszett, de ez abszolút ne szegje a kedveteket.

Összességében a könyv abszolút hozta azt, amit vártam tőle. Könnyed, vicces és szerethető olvasmány, amely elfeledtette velem a depressziós és második világháborús könyveket. Nem volt életem legjobb, vagy éppen legkiemelkedőbb története, de kellemes kikapcsolódás volt. Tipikus chick lit könyv, nem váltja meg a világot, de megmosolyogtatja és szórakoztatja az embert. Ha valami kedves és laza könyvre vágytok, akkor mindenképpen adjatok neki egy esélyt. A borongós őszi/téli napokon tökéletes választás, garantáltan elmulasztja a rosszkedvet.

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Fülszöveg

Így amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt azt is elmondja, hogy sosem volt még igazán szerelmes.Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. minden titkát ismerő idegennel. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára…
Imádod vagy éppen ki nem állod az Egy boltkóros naplóját? A szerző most el fogja rabolni a szívedet. Az év leghumorosabb, imádni való könyve, Sophie Kinsella tollából! Dobd fel a napod az olvasásával!


Nyereményjáték

Sophie Kinsella népszerű könyvéből film készült, ezért játékunk is a filmadaptációkhoz kapcsolódik. A turné minden állomásán egy-egy szerző neve lesz található, akinek legalább egy könyvéből mozifilm vagy televíziós sorozat készült. A ti feladatotok az lesz, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a könyv címét
Figyelem, a beírt válaszokon nem áll módunkban változtatni. A kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!
SZERZŐ

Andre Aciman


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

11.15 Betonka szerint a világ…
11.17 Sorok között
11.19 Veronika’s Reader Feeder
11.21 Sorok között (extra)
11.24 Csak olvass!

2019. november 23., szombat

Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny! + Nyereményjáték

Sziasztok!


Nyáry Lucát eddig elsősorban slammer-ként ismerhettük, azonban idén megjelent első regénye, a Vigyázat, törékeny! A fiatal írónő könyvében rendkívüli érzékenységgel és hitelességgel járja körül a gyászfeldolgozás, depresszió és öngyilkosság kérdésköreit, főhőse, Zsófi történetén keresztül megértjük, milyen lépések és történések vezethetnek a tragédiához. Nagyon fontos és aktuális könyv, melyet ti is jobban megismerhettek, ha három bloggerünkkel tartotok, a végén pedig nyerhettek is egy példányt a Menő Könyvek jóvoltából.



Arról már sokat írtam, hogy egy halálesetet követően az ember egész élete megváltozik. Minden összedől, még saját személyünkben is elbizonytalanodunk. A veszteséget mindenki másképpen éli meg, és mindenki máshogy halad a saját gyászfolyamatában. Vannak, akik teljesen összeomlanak, mások igyekeznek bástya módjára helytállni és túlélni. Az emberek gyakran képtelenek feldolgozni a halálesetet és komoly fizikai és mentális problémákkal kerülnek szembe. Ilyen probléma lehet a depresszió is, amely egy olyan állapot, amelyben az élet sivárnak, terhei pedig nyomasztónak tűnnek. Az ember üresnek érzi magát, nincs kedve semmihez és senkihez. A megszokott tevékenységek unalmassá és utálatossá válnak, ahhoz sincs ereje az embernek, hogy felkeljen. A legtöbb energia arra megy el, hogy napközben a jóllét látszat fenn maradjon, ám otthon, a biztonságos falak között gyakran összeomlik az ember. Gyakori a kilátástalanság érzet, az ember úgy érzi, hogy már soha nem lesz boldog, mintha minden öröm elszállt volna belőle. Pontosan olyan érzés, mintha egy dementor állna folyamatosan ez ember mögött. Ők a varázsvilág legvisszataszítóbb lényei, akik kiszívják a levegőből, a békét és a boldogságot. Még a muglik is megérzik őket, holott számukra láthatatlanok. Elvesznek az embertől minden boldog pillanatot és gondolatot, az ember csak legkellemetlenebb és legszomorúbb élményeire tud gondolni. Nem marad más a nyomukban csak fájdalom és kilátástalanság. Ugyanilyen hatással van ránk a depresszió is. Mélyebb lehangoltság során nehezen tudunk kellemes emléket felidézni, csupa negatív gondolat kavarog az ember fejében. 

És, hogy miért is olyan fontos ez? Lássuk a mai történetünket.

Zsófi egy tizenhat éves fiatal lány, aki az anyja halála óta nem találja a helyét, élete egy véget nem érő lejtő. Borzalmasan retteg attól, hogy mi várja őt az alján, éppen ezért úgy dönt, hogy nem is akarja megtudni, helyette inkább az életből kivezető utat választja. Ehhez azonban még el kell intéznie valamit: meg akarja magyarázni a húgának, hogy miért teszi ezt. Zsófi összeszedi életének minden olyan eseményét, amely ehhez a naphoz vezetett; félrecsúszott estéket, kísértő emlékeket és kisiklott barátságokat. Leírja, hogy mi vezetett a teljes összeomláshoz és mik azok az esetek, amik miatt teljesen szétcsúszott. Vajon törvényszerű egy ekkora tragédia után az összeroppanás, vagy elcsíphetők azok a pillanatok, amikor még van választás? A keserédes és realisztikusan durva jelentekben bővelkedő regény ezekre is választ keres.

Nos, sejtettem, hogy ez a történet fájdalmas és nehéz olvasmány lesz, de arra nem számítottam, hogy ilyen erős hatással lesz rám. Zsófi története a szívemig hatolt. Zseniális és nagyszerű könyv, mely számomra az utóbbi idők egyik legjobb magyar könyve....sőt....a legjobb ifjúsági könyve. Nem olvastam mostanában ennyire erős és nagyszerű regényt. Nyáry Luca hihetetlen tehetségről tett tanúbizonyságot és nagyon magasra tette a lécet. Egy biztos, innentől kezdve minden könyve a polcomon fog landolni.

A történet nagyon mély és rendkívül megrendítő. A halál, a gyász és depresszió, mind mind olyan téma, melyről egyszerűen beszélni kell. Az élet sajnos múlandó, egyszer mindannyian átéljük, hogy egy szerettünk eltávozik közülünk. Továbbá a depresszió sem igazán válogat. Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy elhatalmasodjon rajta ez a betegség. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én az utóbbi időben azt érzem, hogy a "haldokló tinik" nagyon népszerűek a könyvmolyok körében. Az ilyen jellegű romantikus történetek sokunk polcán megtalálhatóak. Ezzel szemben azok a fiatalok, akik mentális betegséggel küzdenek, valahogy alulértékeltek. Sokszor olvasom azt, hogy idegesítik az embereket, érthetetlennek tartják a viselkedésüket. Ez pedig nincsen jól. Hiszen lássuk be, nagyobb az esélye annak, hogy bármelyikünk lába alól kicsúszik a talaj és a depresszió markában találjuk magunkat, mint hogy halálos betegként találkozzunk egy hasonlóan beteg társsal és egy pillanat alatt egymásba szeretünk. 

Úgy gondolom, hogy igenis fontos a mentális betegségekről beszélni. Minél többször kerül szóba ez a téma, annál nagyobb az esélye, hogy ha valaki érzékeli a problémákat mer segítséget kérni. 

Itt és most elárulok nektek valamit. 


2015-ben fejeztem be az egyetemen a mesterszakot. Biztos sokan tudjátok (vagy ha még nem tudjátok, majd megtapasztaljátok), hogy milyen nehéz frissdiplomásként elhelyezkedni. Én is rettegtem, ezért elvállaltam egy olyan munkát, amiről már akkor tudtam, hogy nem az én világom.

Annyira lefárasztott a napi 8 óra, hogy mikor hazaértem már semmihez nem volt kedvem. Ahhoz, hogy el tudjam látni a feladataimat háromszor annyi energiát kellett mindenbe fektetnem, mint normális esetben. Utáltam minden reggel munkába menni és utáltam ott lenni. Egyszerűen kiégtem. Nem volt semmihez sem kedvem. Nem volt kedvem találkozni a barátaimmal, nem volt kedvem szervezni az esküvőt, nem volt kedvem a blogomba írni. Sokat sírtam és úgy éreztem, hogy teljesen elvesztem és szétcsúsztam. Nem voltak terveim, nem volt jövőképem. Elég gáz állapot 27 évesen azt kell, hogy mondjam.  Borzalmasan voltam, azt gondoltam, hogy nincsen semminek sem értelme. Úgy éreztem, hogy senki nem akar nekem segíteni és csak a baj van velem. Azt gondoltam, hogy csak teher vagyok. Nagyon sok időbe telt, mire eljutottam oda, hogy képes legyek tenni ez ellen, hogy képes legyek végre lépni. Szerencsére most közel 30 évesen már nagyszerűen vagyok, de még mindig szomorú szívvel gondolok erre az időszakra. Senkinek sem kívánnám, hogy így érezze magát.

Na de térjünk vissza a könyvhöz. 

A könyv főszereplője Zsófi, egy fiatal kamaszlány, aki a poklok poklát éli meg, miután elvesztette édesanyját. Abszolút kilátástalannak látja a helyzetét úgy érzi, hogy senki és semmit nem képes enyhíteni a fájdalmát. Minden nap kész küzdelem számára. Egyedül érzi magát, és úgy érzi, hogy senkivel nem tud beszélgetni az érzéseiről....de nem csak nem tud, nem is akar, hiszen neki erősnek kell lennie, nem omolhat össze. A családja és a barátai sem tudnak igazán közel kerülni a lányhoz. Zsófi igyekszik folyamatosan keresni azokat az impulzusokat, amelyek ha csak egy kicsit is, de elfelejtetik vele a mélységes fájdalmat, de aztán fokozatosan rájön arra, hogy talán rajta már semmi nem segíthet.

Zsófi édesapja és testvére nagyon kedves karakterek, de köztük és a lány között hatalmas szakadék tátong. Azzal, hogy elveszették a család egyik fontos tagját egy hatalmas lyuk keletkezett mindenkinek a lelkén, mely soha nem fog rendesen begyógyulni. Lehet, hogy majd kevésbé fog fájni, de egy olyan heg marad ott, ami mindig emlékezteti majd őket a veszteségre. (Természetesen mindenki nagyon fontos tagja a családnak, de azért az anyukák mégiscsak mindennek az alfája és omegája. Ha valami bajunk van, vagy valami fáj, anyu az, aki megvigasztal és megszeretget minket.)
Nagyon keveset beszélgetnek, pedig talán ez lenne a legfontosabb a család számára. A szavaknak gyógyító ereje van. Továbbá ők az egyetlenek, akik pontosan megértik, hogy min megy Zsófi keresztül.

A lány barátai igazán sokszínűek. Az egyik társaságban található Odett és Noémi a két rendkívül hangos és extrovertált leányzó. Sokszor azt éreztem, hogy Zsófi ellentettjei. Őszintén szólva már az elején nagyon gyengének éreztem ezt a kapcsolatot a három lány között, de nem zárkóztam el attól, hogy majd  Odett és Noémi meg fog lepni  és hiperszuper támogató barinők lesznek. Most nem fogok nektek spoilerezni, szóval ha tudni akarjátok, hogy mi lesz a lányokkal, olvassátok el a könyvet.

A másik társaságból igazából egy embert szeretnék csak kiemelni, méghozzá Bencét. Komolyan mondom nektek, én minden lánynak receptre felírnék egy ilyen srácot. Kedves, aranyos, megértő, gondoskodó...egyszerűen tökéletes. Pontosan egy ilyen fiút szeretnék majd látni a húgom mellett.

A könyv komoly hangsúlyt fektet a magány (vagyis inkább a társas magány) és az egyedüllét érzésének a bemutatására. Sokszor éreztem azt, hogy Zsófi nem tud és nem is mer segítséget kérni. Nincs senki, akinek képes lenne elmondani, hogy mi nyomja a lelkét. Néhányszor eszébe jut, hogy Bencének, vagy akár másnak kiönthetné a szívét, de végül mindig meggondolja magát. Pedig aztán senkinek sem szabadna azt éreznie, hogy egyedül kell megbirkóznia mindennel, mert nem „terhelhet” másokat a gondolataival, érzéseivel. Luca nagyon érzékletesen ír ezekről az érzésekről és magáról a depresszióról is. Igazán le a kalappal előtte. 

A könyv nyelvezete mérhetetlenül hiteles, egyáltalán nem volt mesterkélt. Nagyon jó volt olvasni. Egyszerűen letehetetlen volt számomra ez a történet, csak úgy faltam a lapokat. Mérhetetlenül izgultam Zsófiért, szerintem még soha egy szereplőnek sem drukkoltam ennyire. Nagyon szerettem volna őt boldognak látni. Hihetetlenül megkedveltem a karakterét. Nem tudtam minden lépésével egyetérteni, de sokszor megértettem őt. Néha azt éreztem, hogy megráznám, hogy szedd már össze magad te lány. Néha pedig egyszerűen megöleltem volna, hogy tudja, nincs egyedül és rám bármikor számíthat. Nagyon komplex és sokrétű volt az ő karaktere remekül sikerült szereplő. 

Összességében el kell mondanom nektek, hogy a Vigyázat, törékeny! egy nagyszerű és zseniális történet, melyet mindenkinek teljes szívemből ajánlok. Az érzések mélyrehatóak és érzékletesek, a karakterek sokrétűek és igazán komplexek. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni Luca könyvéről. Mindenképpen olvassátok el!



Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Fülszöveg


A ​boldogságon nincsen lejárati dátum?
Zsófi tizenhat éves, a legjobb barátja a fülhallgatója, az érzelmek kikészítik és fogalma sincsen hogyan tovább. Az anyja halála óta hibás puzzle darabként tengődik, élete egy véget nem érő lejtő. Zsófi retteg attól, hogy mi várja az alján, éppen ezért úgy dönt, hogy nem is akarja megtudni és helyette inkább az életből kivezető utat választja. Ehhez azonban még el kell intéznie valamit: meg akarja magyarázni a húgának, hogy miért teszi ezt. Zsófi összeszedi életének minden olyan eseményét, amely ehhez a naphoz vezetett; félrecsúszott estéket, kísértő emlékeket és kisiklott barátságokat. Vajon törvényszerű egy ekkora tragédia után az összeroppanás, vagy elcsíphetők azok a pillanatok, amikor még van választás? A keserédes és realisztikusan durva jelentekben bővelkedő regény ezekre is választ keres.
Nyáry Luca első könyve kendőzetlenül mutatja be a depresszió legkeményebb arcait is. A Vigyázat, törékeny! nem csupán egy tehetséges fiatal szerző regénye, hanem korrajz és látlelet is, a szereplőké és a kamasz lété egyaránt. Rólad – Neked.

Nyereményjáték

Az ifjúsági regények között bőven találunk olyanokat, amik a depresszió és öngyilkosság témakörével foglalkoznak, és igyekeznek felhívni a figyelmet a probléma komolyságára. Az állomásokon most ilyen regényekből találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a raffledoboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


IDÉZET

“Talán csak nem szeretném rossz helyzetbe hozni magamat. Talán csak nem szeretem hallani a hangom. Talán csak nincs mit mondanom.”

a Rafflecopter giveaway
Állomáslista

11.19. Könyv és más
11.23. Csak olvass!