K. A. Linde: Mágia ​a Magyalkönyvtárban (Tölgy és Magyal-ciklus 1.)

Sziasztok!

Mikor megláttam K.A Linde regényét, azonnal szerelem volt első látásra. A magyar kiadás csodaszép, egyszerűen imádom, biztosan versenybe szállhatna a 2025-ös év legszebb könyve címéért, a fülszövege és a címe pedig szintén meglehetősen gyorsan levett a lábamról. A cím ugyan kicsit csalóka, legalábbis én teljesen abban a hitben voltam, hogy a könyvtárnak is fontos és komoly szerepe lesz majd a történetben. Szinte gyermeki lelkesedéssel vártam, hogy a történet jelentős része majd a könyvek között zajlik és egy teljesen más világot építettem fel magamnak, mint amilyen a kötet valójában volt. De mielőtt rátérnék arra, hogy pontosan miről is szól a történet és mi a vélemény róla, lessétek meg a fülszövegét. 

Van, ​ami legjobb, ha csak a képzeletünkben létezik.

Tizenhárom évvel ezelőtt az árnyékból felbukkantak a szörnyek, és pusztító háborút robbantottak ki Kierse világában, amely csaknem teljes pusztuláshoz vezetett. Az a New York, amit a lány ismert, gyakorlatilag egyik napról a másikra összeomlott.

A vérengzés nyomán megszületett a Szörnyegyezmény. Egyfajta fegyverszünet vette kezdetét.

Ma éjjel azonban Kierse, ez a tehetséges, rettenthetetlen tolvaj, meg fogja szegni a megállapodást. Betör a Magyalkönyvtárba… mert nem tudja, hogy egy szörny lakik ott.

A szörny vonzó, egyszerre igéző és rémisztő lény. De rögtön felismeri, ha tehetséggel találkozik. Innentől csak az a kérdés, milyen áron szerzi meg magának Kierse-t.

Kierse veszélyes alkut köt a szörnnyel – ezzel a minden tekintetben páratlan teremtménnyel. Feláldozza a szabadságát. Felajánlja különleges képességeit. Együtt teszik kockára a jövőjüket.

De ez a játszma évszázadokon át tart – és ha Kierse egyszer beszállt, onnantól nincs menekvés…

Akkor is szeretni fogod a sötétséget, ha megtudtad, mit rejt?

K.A. Linde neve bevallom nekem nem mondott semmit, eddig nem ismertem az írói munkásságát, szóval amikor rákerestem, meglepődve láttam, hogy eddig leginkább a romantia zsánerében alkotott, ráadásul a legtöbb könyvéből nem hiányzik a spicy faktor sem. Fannival beszéltük meg, hogy majd közösen olvassuk a könyvet, igazából miatta is figyeltem fel erre a kötetre, de amikor jobban utánanéztem, bevallom, kicsit aggódni kezdtem. Nem szeretem annyira a spicy könveket, nem feltétlen azért, mert nem szeretem, ha romantikus/erotikus tartalom jelenik meg egy-egy történetben, hanem egyszerűen hülyét kapok attól, hogy mennyire cringe tud lenni egy-egy ilyen típusú jelenet. Ráadásul idegesítenek a klisék is, mert természetesen milyen ilyen jellegű történetben szép nagy szerszáma van az úriembernek, női főszereplőnk pedig azonnal elalél a látványtól és azon kezd el agyalni, hogy úristen még a kezével sem éri körbe, szóval hogyan is fognak majd ők ketten szerelmeskedni. Szóval igen, kicsit aggódtam. Féltem, hogy nem fogom szeretni és meg fogom bánni, hogy elolvastam. De szerencsére abszolút pozitív csalódás volt számomra a történet és bár új kedvencet nem avattam, de biztosan folytatni fogom a sorozatot, mert nagyon kíváncsi vagyok, miként alakul majd Kierse élete. 

A Mágia a Magyalkönyvtárban egy igazán érdekes és izgalmas fantasy sorozat, melynek alapja kicsit emlékeztetett engem Samantha Shannon Csontszüret sorozatára. K. A. Linde egy olyan világot alkotott meg, ahol szörnyek (a szörny kifejezésen olyan túlvilági lények együttesét értsétek, mint például a vérfarkasok, vármpírok) és emberek egymás mellett élnek. Tizenhárom évvel ezelőtt bukkantak elő az árnyékból és pusztító háborút robbantottak ki Kierse világában, amely csaknem teljes pusztuláshoz vezetett. Az a New York, amit a lány ismert, gyakorlatilag egyik napról a másikra összeomlott. Miután megszületett a Szörnyegyezmény, kicsit normalizálódott az élet és egyfajta fegyveszünet vette kezdetét. A szörnyek azonban nem tűntek el, tulajdonképpen az alvilág szerves részeivé váltak, a metrón például csak úgy lehet utazni, ha valaki fizet az ott állomásozó trollnak, hogy átengedje őt. Aki pedig egy vámpírnak tartozik, azt elrabolhatják és arra kényszeríthetik, hogy szörny orgiákon vegyen részt és ha az adott illető megkívánja, akkor minden probléma nélkül lakmározhasson a véréből. Szóval ahogy látjátok, rendkívül nehéz és veszélyes dolog embernek lenni még úgy is, hogy elméletben az egyezmény életben van. Sokan éheznek, nem jutnak megfelelő ellátáshoz. K. A. Linde tényleg egy vérbeli disztópikus világot alkotott. 

A történet főszereplője Kierse, aki tolvajként éli mindennapjait. Rendkívül tehetséges, úgy ért a zárakhoz, mint senki más. Amikor betört a könyvtárba, még nem is sejtette, hogy egy szörnnyel találja majd szemben magát. Graves azonban rendkívül érdekesnek és izgalmasnak találja a lányt, úgy érzi, hogy több van benne, mint egy egyszerű tolvaj, így egyezséget kötnek. A lány ellop neki egy titokzatos lándzsát, ő pedig megvédi a lány barátait és közösen edzik majd a képességeit. Fannihoz hasonlóan, a történet ezen pontján merült fel bennem, hogy ez tulajdonképpen egy Szépség és a Szörnyeteg retelling, ahogy haladtunk előre az olvasásban, ez egyre jobban körvonalazódott bennem, azóta pedig így is hivatkozom rá. 

Kierse és Graves között nem alakult ki azonnal bensőséges viszony, sokáig nem bíztak egymásban, kellett egy kis idő ahhoz, hogy egymásra hangolódjanak és megnyíljanak egymásnak. Vitathatatlan, hogy megvolt közöttük az a bizonyos szikra, de nem bírtam ki nevetés nélkül, mikor a könyvben az erotikus jeleneteknél a szerző sem tudott kihagyni néhány klisés pontot. Annak viszont nagyon örültem, hogy összeségében volt mélysége ezeknek a jeleneteknek, nem csupán a romantasy közönség igényeit szolgálta ki vele a szerző. Abszolút volt szerepe mindkét erőteljesen erotikus jelenetnek, továbbvitték a történetet és megfelelően fel is vezette ezt a szerző. 

A történet nagyon izgalmas, nagyon örültünk neki, hogy nem volt annyira klisés, mint amire számítottunk. Emlékszem, a történet közepen viccelődve felvázoltunk néhány nagyon általános fantasy klisét és képzeljétek, ezek közül egyik sem volt a regényben. Nagyon tetszett a történet vége és bár szerintem lehetett számítani rá, még így is izgalmas volt olvasni. 

A regény nagyon olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni. Az utolsó harmada pedig annyira izgalmas, hogy én konkrétan együltő helyemben ledaráltam. Nagyon tetszettek az alvilági jelenetek, a kelta mondakör beemelése. 

Valahogy kevésnek éreztem. Hiába vitt magával a flow és a lendület, nem tudtam teljesen elmélyedni a történetben. Kierse karaktere egyáltalán nem került közel hozzám, mintha egy láthatatlan falat éreztem volna közte és köztem. 

A történetben fontos szerepet kapnak Kierse barátai is, de úgy éreztem, hogy hiába utal rá ezerszer a szerző, hogy mennyire fontosak számára, mivel ők nem kaptak elég játékteret, így kicsit furcsa volt látni, hogy milyen fontos karakterekké lépnek elő. És ezt nem is csak itt éreztem, néha olyan volt, mintha a semmiből jöttek volna elő nagyobb horderejű dolgok. Nem készítette megfelelően elő a szerző, így kicsit lógtak a levegőben. 

Amit viszont nagyon szeretnék megköszönni az írónak, az a normális lezárás. Végre egy könyv, ahol nem kapok agybajt a vége miatt. Egyértelmű a folytatás, és ki is jelöli az irányt, hogy majd merre halad tovább a történet, de nincs benne durva cliffhanger. Emiatt pedig hihetetlen hálás vagyok, végre egy pihentető végkifejlet. 

A borítóról és a kiadásról már írtam nektek, hogy mennyire imádom. A puha és a keménytáblás kiadás is abszolút a szemet gyönyörködtető kategória. Csodálatos éke lesz a polcomnak. 

Összességében ugyan nem lett akkora kedvenc nálam a történet, de abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt....nagyon várom a folytatását is. Nem tökéletes, de abszolút van benne potenciál, simán benne van a pakliban, hogy a folytatások sokkal erősebbek lesznek. Ha szeretitek az ilyen típusú könyveket, akkor mindenképpen érdemes esélyt adni a történetnek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/3,75

A recenziós példányt szeretném megköszönni a 21. Század Könyvkiadónak. Ha tetszett az értékelésem, akkor ITT tudjátok megrendelni a keménytáblás kiadást, ITT pedig a puhát. 

Read More

Janice Hallett: Az alpertoni angyalok rejtélyes esete

Sziasztok!

Mikor megláttam Janice Hallett regényét, azonnal szerelem volt első látásra. Nem ez volt tőle az első regényem, A színjáték és a Karácsonyi ​színjáték című kötetet már olvastam így kíváncsian vártam, hogy mivel is rukkol majd elő a szerző. De mielőtt rátérnék arra, hogy pontosan miről is szól a történet és mi a vélemény róla, lessétek meg a fülszövegét. 

Az ördög a részletekben lakozik…

Amanda Bailey megtörtént bűnügyekről ír könyveket, és mindent tud az alpertoni angyalok szektájának híres esetéről. Az angyalokról már tucatnyi könyv és film jelent meg a húsz évvel korábbi éjjel óta, amikor megpróbáltak feláldozni egy csecsemőt, mert úgy gondolták róla, hogy ő az Antikrisztus.

A szekta tagjai – a karizmatikus szektavezér kivételével – nem élnek, és egész mostanáig úgy tűnt, már semmi újat nem lehet mondani az esetről. De az alpertoni csecsemő betöltötte a tizennyolcat, végre interjú készülhet vele. Ha Amanda le tudja nyomozni, ez lesz az év fogása. De szagot fogott egy rivális író, Oliver Menzies, aki pont olyan találékony, mint Amanda, és talán jobbak a kapcsolatai.

Rákényszerülnek, hogy összedolgozzanak. Együtt rájönnek, hogy az angyalok esetéről rendelkezésre álló közkeletű értesülések tévesek. Az igazság sötét és hajmeresztően különös. És az alpertoni angyalok ördögi története még távolról se zárult le…

A bevezetőben már írtam nektek, hogy nem ez volt az első könyvem a szerzőtől, azt azonban még egyáltalán nem említettem, hogy eddig egyértelműen ez a kedvencem tőle. Az alpertoni angyalok rejtélyes esete teljesen levett a lábamról, imádtam az olvasás minden egyes másodpercét. Az egyik legjobb kötet volt a maga műfajában, amit eddig olvastam. 

A regény középpontjában maga a nyomozás áll. Stílusa olyan, mint egy digitális puzzle. Üzenetek, emailek, podcast leiratok és legépelt interjúk alapján bontakozik ki előttünk a történet, ettől pedig úgy érzi az olvasó, hogy ő is részese a cselekménynek. A kötet rendkívül addiktív, csak úgy faltam a lapokat, egyszerűen nem tudtam abbahagyni az olvasást. Olvasás közben az ember több névvel is találkozik, melyek valamilyen formában kötődnek a titokzatos ügyhöz. Ezeket olykor nehéz követni, de abszolút megéri a figyelmet és a koncentrációt, mert minden apróság jelentőséggel bír. 

A történet főszereplője Amanda Bailey, aki bűnügyekről ír könyveket, már több regénye is megjelent, legfrissebb írásában pedig az alpertoni angyalok rejtélyes esetével kíván foglalkozni. Az angyalokról ugyan már tucatnyi könyv és film jelent meg, de még senki sem dolgozta fel olymódon a történetet, mint ahogy Amanda tervezi. A húsz évvel korábbi éjjelen, az angyalok megpróbáltak feláldozni egy csecsemőt, mert úgy gondolták róla, hogy ő az Antikrisztus. A szekta tagjai mind meghaltak, a karizmatikus szektavezér pedig börtönben ül azóta is. A csecsemő teljesen eltűnt, azóta senki sem akadt a nyomára. Vajon Amanda megtalálhatja őt és elkészítheti vele a vágyott interjút? És a rivális író, Oliver Menzies vajon segíti, vagy akadályozza majd őt a munkájában? Egy húsz évvel ezelőtti ügy vajon még mindig képes felkorbácsolni a kedélyeket? 

Amanda és Oliver rákényszerülnek arra, hogy összedolgozzanak, ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik minden minden egyre zavarosabbá és gyanúsabbá. A szereplők egymás közti kommunikációjában állandó a kétely és a bizonytalanság: Ki hazudik? Ki mit titkol? Ez feszültséget teremt, miközben az olvasó folyamatosan újraértékeli, amit már tud. Szép lassan a szereplők rájönnek, hogy az angyalok esetéről rendelkezésre álló közkeletű értesülések tévesek és teljesen más irányból kell megközelíteni az egész ügyet. Az igazság sötét és hajmeresztően különös. Ahogy közelednek az igazsághoz, egyre több az ügyhöz közel álló ember hal meg, ráadásul Oliver is egyre furcsábban kezd el viselkedni. Az alpertoni angyalok ördögi története még távolról se zárult le. 

A könyv kicsit lassan indul be, pontosan olyan a felépítése és dinamikája, mint amilyen általában egy kutatás. A szereplők kezdetben csak a sötétben tapogatóznak, falakba ütköznek, keresik a megfelelő irányt. Ahogy aztán elkapja őket a gépszíj és egyre közelebb és közelebb kerülnek az igazsághoz, úgy válik egyre izgalmasabbá a történet és maga az ügy is. Csak úgy kapkodtam a fejem olvasás közben, rengeteg dolog volt, amire számítottam, de azért arra is volt példa, hogy konkrétan a földön koppant az állam, annyira leesett. Janice Hallett nagyszerűen szőtte a szálakat és zseniálisan adagolta a feszültséget a regényében. A hangulata olykor rendkívül nyugtalanító volt.

A kötet komoly etikai kérdéseket vet fel. Megjelenik benne a szekták és a kollektív meggyőzés pszichológiája, az hogy az emberek mennyire képesek befolyásolni egymást, különösen zárt közösségekben. Janice Hallett bemutatja, hogy mennyire könnyen kihasználható egy kétségbeesett és magányos ember, ha a másik pont azt mondja amit hallani akar és azt kínálja, amire vágyik. De olvasás közben az is felmerült bennem, hogy vajon meddig mehet el egy újságíró az igazságért? Mennyit ér egy történet, ha közben emberek élete a tét? És nem utolsó sorban pedig felmerült bennem az is, hogy a bosszú nem csak önmagában káros, hanem annak következményei is beláthatatlanok lehetnek. Felmerülhet az is olvasóban, hogy vajon mennyire lehet megbízni egy hírben és a mai világban vajon mit jelent a hitelesség. 

Bár a történet múltbéli eseményekről szól, ezek hatása erősen érezhető a jelenben, ami arra emlékeztet, hogy a múlt feldolgozatlan titkai hogyan kísérthetnek bennünke és milyen hatással lehet jelenünkre. A regény rávilágít arra is, hogy a múlt és a titkok megértéséhez idő és türelem kell – nem lehet mindent azonnal megoldani vagy elkapkodni.

Összességében Az alpertoni angyalok rejtélyes esete nem csak egy izgalmas krimi, hanem egy okosan felépített, formabontó mű, ahol az olvasó nem passzív szemlélő, hanem sokkal inkább aktív nyomozó, aki apró puzzle darabkákból rakja össze a teljes igazságot. Ez a regény azoknak ajánlott akik szeretik az izgalmas krimi regényeket, ugyanakkor nem riadnak meg a modern, kreatív történetmeséléstől sem. Én csak ajánlani tudom. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,85

A recenziós példányt szeretném megköszönni a 21. Század Könyvkiadónak. Ha tetszett az értékelésem, akkor ITT tudjátok megrendelni a keménytáblás kiadást, ITT pedig a puhát. 

Read More

Samuel Burr: A ​Rejtvénykészítők Társasága

Sziasztok!

Az General Press Könyvkiadónak hála én is elolvashattam Samuel Burr regényét A Rejtvénykészítők Társaságát. Az elmúlt időben teljesen rákattantam a cozy mystery műfajra, így nagyon sajnáltam, hogy anno végül kimaradtam a könyv turnéjából. A cím láttán azonnal a nyomozásra és rejtvényekre asszociáltam, de arra nemszámítottam, hogy ennyire elvarázsol majd Clayton útkeresésre. 

De mielőtt leírom a véleményemet a könyvről, bemásolom nektek a fülszöveget.

VENI, VIDI, SOLVI.
JÖTTEM, LÁTTAM, MEGOLDOTTAM.

Claytont születése után a Rejtvénykészítők Társaságának küszöbén hagyják egy kalapdobozban. A kisfiú, akit a különc rejtvénykészítők korosodó csoportja magához vesz, és saját gyermekeként nevel fel, mit sem sejt a származásáról, és a társaság tagjai számára is ő lesz az egyetlen megoldatlan feladvány.

Amikor Pippa Allsbrook, Clayton fogadott édesanyja és a társaság alapító-elnöke elhuny, egy utolsó rejtvényt hagy örökül a fiúra, amelyből fény derülhet minden titokra. A kalandos utazás azonban nemcsak a múltra ad válaszokat, hanem a jövőre is, és fenekestül felforgatja Clayton és a fogadott családja életét is.

A Rejtvénykészítők Társasága szívhez szóló történet a szeretetről és a családról, valamint arról, mit jelent szövetségeseket találni az életben – kortól függetlenül.

Samuel Burr regénye először borítójával, utána pedig érdekesnek tűnő fülszövegével hívta fel magára a figyelmemet. Nagyon szeretem a rejtélyeket, a rejtvényeket és az olyan könyveket, melyek középpontjában az útkeresés áll. A Rejtvénykészítők Társasága pedig pontosan ezt a két általam nagyon szeretett dolgot ötvözi. 

Van az a fajta könyv, ami első pillantásra kalandot, rejtélyt és izgalmat ígér – aztán, ahogy haladsz benne, rájössz, hogy igazából valami sokkal többről szól. A Rejtvénykészítők Társasága ilyen regény: egy történet, amely a megfejtendő nyomokon túl a szív legmélyebb kérdéseit feszegeti – ki vagyok én, honnan jövök, és hová tartozom?

A történet két szálon fut. A jelenben Clayton útját követhetjük végig, amely nem csupán nyomozás a múlt darabkái után, hanem igazi önfelfedezés. Egy belső utazás, ahol a megoldásra váró rejtvények nemcsak külső kihívások, hanem belső metaforák is: mit jelent felnőni, elengedni, hinni valakiben – és újra hinni önmagunkban. A múltban pedig a társaság megalakulásának  és működésének történetét ismerhetjük meg egészen odáig, hogy valaki Claytont születése után a Rejtvénykészítők Társaságának küszöbén hagy. 

Nagyon szerettem a társaságról olvasni és mivel nagyon foglalkoztat az örökbefogadás gondolata is, így sokat jelentett az a gondolat is, hogy a család nem csupán vér szerinti köteléket jelent. Sokkal inkább emlékeink, kapcsolataink, és azok a finom szálak, amik láthatatlanul, mégis erősen kötnek össze minket másokkal. A regény érzékenyen, mégis finom humorral beszél a veszteségről, az újrakezdésről, a családi múlt súlyáról, és arról a különös vágyról, hogy valahol otthon érezzük magunkat – még ha az az otthon néha egy térkép hiányzó darabjaiban rejlik is.

A történet hangulata különleges: melankolikus, de nem szomorú. Inkább olyan, mint egy őszi séta – a levegőben van valami megmagyarázhatatlan, amitől egyszerre érezzük magunkat elveszettnek és megtaláltnak. A szereplők nem tökéletesek, de éppen ettől válnak valódivá: tépelődnek, kérdeznek, néha hibáznak, elesnek majd felállnak és újra továbbmennek – mint mindannyian. 

Clayton karakterét nagyon közel éreztem magamhoz. Hajlamos vagyok én is eltűnni a saját kis csigaházamban és olykor kifejezetten nehéz kimozdítani engem otthon. Biztonsági játékos vagyok, nehezen viselem a változást és az őrült meglepetések is zavarba tudnak hozni. Jó érzés volt látni, ahogy kimerészkedik a saját kis buborékából, hogy kockáztat egy kicsit és megnyílik mások előtt. Mivel a fiút  különc rejtvénykészítők korosodó csoportja vette magához, nem igazán volt vele egykorú társasága, ezért Pippa nem is tehetett volna jobbat vele, mint hogy elindítja őt az ismeretlenbe. Olykor nem is a megoldás, hanem maga az út a legfontosabb. Az pedig vitathatatlan, hogy Clayton óriási utat tesz meg, nem csak a származását ismerhette meg, hanem végre ténylegesen elkezdhetett élni. 

A Rejtvénykészítők Társasága nem egy klasszikus kalandregény – hanem egy csendes, mégis hatásos történet a kapcsolódásról, az útkeresésről és arról, hogyan válhatnak a legkisebb dolgok is kulcsfontosságúvá, ha elég mélyre ásunk.

Ez a történet leginkább azoknak szól, akik szeretik az emberi történeteket és az izgalmas rejtvényeket. Azoknak, akik hisznek abban, hogy néha egy kérdés többet ér egy válasznál – és hogy a valódi rejtvények nem papíron, hanem bennünk születnek meg. Olvassátok, szeresssétek!

Értékelés: 5/4,2

A recenziós példányt szeretném megköszönni az General Press Könyvkiadónak. Ha tetszett az értékelésem, akkor ITT tudjátok megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a könyvbe. 

Read More

Jane Yang: A ​lótuszcipő

Sziasztok!

Az Athenaeum Kiadónak hála a japán irodalom szerelmesei egy újabb gyöngyszemet tarthatnak a kezükben. Nagyon szeretem az ázsiai kultúrával foglalkozó regényeket, azért azonnal megakadt a szemem A lótuszcipő című köteten. Nem is olyan régen olvastam A lótusz leányát, így azonnal felkaptam a fejem a címre. A lelkesedésemet tovább fokozta a rendkívül érdekesnek és izgalmasnak tűnő fülszöveg, így biztos voltam benne, hogy Jane Yang regénye abszolút az én olvasmányom lesz. De mielőtt leírom a véleményemet a könyvről, bemásolom nektek a fülszöveget.

A magával ragadó történet az 1800-as években, Kínában játszódik. Kis Virágot gyerekkorában eladják Linjing gazdag családjának, hogy muizai legyen. Linjing féltékeny a szolgálólányra, akinek elkötözték a lábfejét, ahogy az előkelő lányoknak szokták, ráadásul csodálatosan hímez. Ezért mindent megtesz, hogy Kis Virág örökre a rabszolgája legyen, és ne törhessen ki alárendelt helyzetéből.

Bár a Fóng-házban egyikük úrnő, a másikuk szolga, támogatniuk kell egymást, hogy Linjing házassága révén biztosítsák a jövőjüket, s eközben riválisból barátnővé válnak.

Egy váratlan családi botrány miatt Linjing és Kis Virág élete fenekestől felfordul. Linjing kegyvesztetté válik, és ez új lehetőséget jelenthet Kis Virágnak, de vajon rátalálhat a szabadsághoz vezető útra?

A magával sodró és mélyen megindító regény két, különböző társadalmi helyzetű nő erőt adó története, valamint a testvériség, az árulás, a szerelem és a diadal meséje.

Ez a könyv nem csupán 5 csillagot érdemelne, hanem a világ összes csillagát neki adnám. Hihetetlen hatással volt rám Linjing és Kis Virág története. A valóságos alapokon nyugvó történelmi regény lenyűgöző korrajz az 1800-as évek Kínájáról, magával ragadó tanúbizonyság a nők hihetetlen erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyáról. Egy igazán okos és mélyen megindító történet kelet és nyugat, a modernitás és konzervatív eszmék ellentétéről. Arról, hogy milyen lehetőségei vannak egy kínai rabszolgának és úrnőjének egy férfiak uralta világban, ahol egy nő csak akkor kap némi hatalmat a kezébe, ha első feleségként van férje házában, és ha fiút szült neki. 

Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják az olvasót és onnantól kezdve nincs menekvés, elveszünk a betűk és a kitalált világ tengerében. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után is. Nem tennénk mást, csak ölelnénk és magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el és arra gondolnánk, hogy bárcsak minden nap úgy állhatnánk neki az olvasásnak, mint amikor még fogalmunk sem volt, hogy mibe is csöppenünk. Számomra pontosan ilyen volt ez a kötet is. A lótuszcipő az egyik legerősebb történet, amit mostanában olvastam. Nagyon ritkán avatok új kedvencet, ha egy kötet tetszik és 5 csillagot adok rá, nem lesz automatikusan kedvenc belőle. Ahhoz, hogy valami felkerüljön a listára, nem elég, hogy szuper könyv legyen, az is kell, hogy megérintsen és úgy érezzem, hogy teljesen belemászott a fejembe. A lótuszcipő és Kis Virág azonban nem csak beköltözött a fejembe, hanem azt érzem, hogy nagyon sokáig velem marad majd. Kitartása, ereje és szilárd erkölcse igazi iránymutató minden olvasó számára. Bebizonyítja, hogy hiába fordul rosszra a sorsunk, hiába vesznek el tőlünk mindent, csak rajtunk áll, hogy a lelkünk is megtörik-e. 

A lótuszcipő egy igazán lenyűgöző korrajz az 1800-as évek Kínájáról és egy magával ragadó történet arról, hogy mennyi erő és kitartás van a nőkben és hogyan képesek arra, hogy egy abszolút férfiak uralta világban, ahol a nő csupán arra érdemes, hogy fiút szüljön és elkötött lábain tisztelettudóan tipegjen férje családjában. Bemutatja, hogy az aranylótusz (ami tulajdonképpen az elkötött láb) mennyire természetes dolog a társadalomban és mennyi pozitív sztereotípia kötődik hozzá. Akinek aranylótusz van, az csakis erkölcsös, okos és tökéletes kisasszony lehet. Ráadásul úgy tartják, hogy a hímzés tudományát is csak olyan valaki tudja mesterien űzni, akinek el van kötve a lába. Ma már rendkívül barbár dolognak tűnik, Kínában azonban sokáig a jólét és társadalmi felsőbbrendűség mércéje volt, hogy kinek milyen méretű az aranylótusza. De a könyv természetesen bőven túlmutat ezen a jelenségen. Bepillantást nyerhetünk a szolgálók, vagyis rabszolgák életébe, akiket kisgyerekként adtak el gazdag családoknak, hogy a vagyonos nőket szolgálják. Láthatjuk, hogy bármennyire is szépen és jól bánik valaki a mújcajával, azért ő mindig szolga marad, vagyis nincs joga sem önálló keresetre, sem pedig önálló életre. A szerző továbbá többször is ütközteti regényében a nyugati és keleti kultúrát, az istenképet, az aranylótuszt, a társadalmi berendezkedést és a nők helyzetét is. 

A regény valós történelmi alapokon nyugszik, ugyan főszereplői a képzelet szüleményei, de a szerző jócskán merített saját családja történetéből. Amennyire meg tudom ítélni, tökéletesen reflektál a korabeli helyzetre. Egy igazán mély történet, melyben a szerző egy másodpercig sem A lótuszcipő végeredményben talán nem más, mint egy történet a nők erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyáról egy igazán megindító regény két, különböző társadalmi helyzetű nőről, testvériségről az árulásról, a szerelemről és végül a diadalról. 

A történetet két szereplő tolmácsolásában ismerhetjük meg. Az egyik főszereplő Linjing, a Fóng-család kisasszonya, a másik pedig Kis Virág, a szolgálója. Kettejük kapcsolata óriási mélységeket és magasságokat járt be. Linjing nem egy kedves és szerethető karakter, ha nagyon vulgáris akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy az a típus, akit az olvasó szívesen megcsapkodna egy péklapáttal. Egy elkényeztetett, önző gyermek, aki felnőve sem lesz szimpatikusabb és kedvesebb karakter. Nem látja be saját hibáit, mindig mást hibáztat saját nehézségeiért, és bár családjában mindent megkapott, amire csak vágyott, mégis irigyelte Kis Virágot, akinek bár oly kevés adatott, ő mégis boldog volt ezekért a dolgokért. Kis Virágot kiskorában adta el édesanyja azzal az intelemmel, hogy legyen mindig jó és kövesse mindenben gazdáit. De mi van akkor, ha ő többet szeretne, mint szolgálóként leélni az életét? 

Linjing azonban nem szívlelhette Kis Virágot és lelki erejét, szilárdságát, ezért mindent megtett azért, hogy uralkodjon rajta és megtörje őt. A két lány éveken át volt egymás társa, a szolgáló akkor is Linjing mellett volt, mikor egy botrány miatt kegyvesztetté vált. A sorsában bekövetkezett változás azonban nem tette szelíddé az úrilányt, nem tudta elfogadni saját helyzetét, a régi szokásokba kapaszkodott és nem volt képes szembenézni azzal a ténnyel, hogy a megváltozott élethelyzetének köszönhetően már nem áll rangban és státuszban Kis Virág felett. Gyermeki önzése és viselkedése majdnem végzetessé vált mindkettejük számára. Ezeken az oldalakon nagyon izgultam, hiszen sóvárogva vágytam arra, hogy Kis Virág élete végül jól alakuljon. A fülszövegbe tudtam csak kapaszkodni, ahol szerepelt a "diadal meséje" kifejezés. Mikor elolvastam az utolsó mondatot, sokáig csak fogtam a kezemben a könyvet, mélyen megérintett Jane Yang regénye. Kis Virág és Linjing története magához láncolt és azóta sem eresztett. Mély nyomokat hagyott bennem, bátran állíthatom, hogy az évem egyik legkiemelkedőbb olvasmánya. 

A könyv hangulata szerintem remek és bár az elején kicsit furcsa volt, hogy a nevek végül le lettek fordítva, hamar megszoktam és egy idő után már nem is törődtem ezzel. A kötet olvastatta magát, csak úgy faltam a lapokat, bár néha meg kellett állnom egy-egy pillanatra, mert a szívem olyan nehézzé vált, mint egy 20 kg-os kőtömb. Jane Yang nem finomkodott, nem romantizálta sem a kort, sem pedig a társadalmi csoportot. Rendkívül érzékletesen és őszintén beszélt a nők és szolgálók helyzetéről, az egyes büntetési módokról, a lábelkötésről, a hierarchiából fakadó harcokról, a szerelemről és arról, hogy mi vár arra, aki megszegi a család, vagy csoport szabályait. 

A lábelkötésen még mindig nem tudtam túltenni magam, ezért ennek a léte még mindig sokkoló hatással volt rám olvasás közben. De ami még ennél is jobban meglepett, az, hogy mennyire durvák tudnak lenni azok a nők, akik egy kis hatalomhoz jutottak ebben a társadalomban. Az anyósok, az első feleségek, a vezetők, akik mind-mind hatalmat ragadtak magukhoz és ahelyett, hogy empátiával és megértéssel fordulnának azokhoz, akik rangban alattuk vannak (hiszen ők is voltak valaha abban a helyzetben), inkább még belerúgnak az illetőbe és félelemben tartják. Bár nem meglepő, de nagyon fájdalmas volt olvasni a nők helyzetéről is, hogy mennyire kevéssé számítanak a családjuknak. 

Azt viszont imádom az ilyen típusú történetekben, hogy a hímzés mennyire központi szerepet játszik. Természetesen a keleti kultúrában teljesen más szerepe van, mint a nyugatiban, de valahogy azonnal viszketni kezd az én kezem is és nekiállnék én is a következő hímzésemnek. Persze soha nem leszek annyira profi, mint Kis Virág, vagy bármelyik kínai fiatal nő, de imádok ezekről olvasni. Ilyenkor mindig magam elé képzelem az elkészült alkotást és csodálattal adózom a készítőjének lélekben.

A borító meseszép, egyszerűen imádom, hogy mennyire passzol hangulatában a történethez. Kihajtva pedig még csodásabb képet fest. 

A szerzői utószóban arról is olvashatunk, hogy a történetet valós szereplők ihlették. Óriási munka lehetett ezt a történetet ebben a formában az olvasók elé tárni, rengeteg utánajárásra volt szükség. A kötet végén szereplő szószedet nagyon jó, én egy csomót nézegettem olvasás közben. Ha szeretitek az erős nőkről szóló köteteket és az ázsiai kultúra iránt is érdeklődtök, akkor semmiképpen se hagyjátok ki A lótuszcipőt, én tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni az Athenaeum Könyvkiadónak. Ha tetszett az értékelésem, akkor ITT tudjátok megrendelni. 

Értékelés: 5/5

Read More

Lynette Noni: Az ​áruló (A gyógyító 3.)

Sziasztok!

A Maxim Kiadó gondozásában jelent meg itthon a külföldön már nagy sikert aratott The Prison Healer, vagyis A gyógyító című sorozat. Kicsit keserédes most megírnom ezt a bejegyzést, mert ez azt jelenti, hogy az út végére értem és már tudom, hogymiként alakul Kive története. Izgatottan vártam a folytatást, ugyanakkor mindig nehéz elbúcsúzni a kedves karaktereinktől. Mielőtt azonban elolvasnátok a véleményemet, lássuk miről is szól a harmadik rész, vagyis Az áruló. 

Cserbenhagyta ​őket. Mindannyiukat. És most megfizeti az árát. Kiva úgy hitte, tudja, mit akar – bosszút. De az érzések változnak, az emberek változnak… minden megváltozik.

A palotában történtek után Kivának minden vágya tudni, hogy a barátai és a családja biztonságban vannak-e, és akiknek ártott, meg tudják-e ezt valaha bocsájtani neki. De mivel a királyságok egyre közelebb sodródnak egy háború kitöréséhez, ráadásul Kiva elszakad mindenkitől, aki fontos neki, rá kell jönnie, hogy több forog kockán, mint a saját összetört szíve.

Az újrakezdés veszélyes küldetést jelent, amely halálos ellenségeket és bizalmatlan szövetségesek kényszerít versenyfutásra az idővel, hogy megmentség nemcsak Evalon, hanem egész Wenderallt. Most, hogy eldöntötte, kihez is hűséges, Kiva többet akar egyszerű túlélésnél – meg kell küzdeni azért, amiben hisz. Akiben hisz. Minden irányból veszély leselkedik rá, és minden szerette halálos fenyegetésnek van kitéve. Vajon megvan benne, ami ahhoz kell, hogy talpon maradjon, vagy el fog bukni?

Emlékszem, mikor megjelent a sorozat első része, hihetetlenül izgatottan vártam. Akkor még nem olvastam túl sokat angolul, kicsit féltem is a nyelvezetétől, így nem mertem még belefogni úgy az olvasásába. Meg sem tudnám számolni hányszor jött velem szembe Instagramon és egyéb könyves felületeken ez a kötet. Mikor megláttam, hogy érkezik magyarul is Lynette Noni írása azonnal felkeltette az érdeklődésemet és óriási lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. Talán nem lett a trilógia akkor kedvenc nálam, mint például Rebecca Ross könyvei, de nagyon megkedveltem a karaktereket, a történetet és az egész világot úgy, ahogy van, szóval nem is volt kérdés, hogy elolvasom-e a záró kötetet és írok-e róla nektek majd. 

Az áruló pontosan ott folytatódik, ahol az első rész véget ér. Ha emlékeztek, akkor az előző rész egy nagyon csúnya függővéggel ért véget, ha jól emlékszem, azt írtam róla, hogy egyenesen büntetni kellene az ilyesmit és akkor sem bocsátható meg, ha a szerző elnézést kér érte a köszönetnyilvánításban. A történet szerint ugyebár Zuleeka kimutatta a foga fehérjét és már Kiva is tudta, hogy mire számíthat a nővérétől. Mirryn árulása pedig annyira klisés, mégis sokkoló volt, hogy emlékszem, nagyon kiakadtam rá. Jaren elvesztette az erejét, Zuleeka és Mirryn pedig közösen elfoglalta a trónt. A folytatásban tehét nem kisebb feladata van hőseinknek, mint visszaszerezni a koronát és legyőzni a halálmágiát folytató Zuleekát. Kiva pedig visszatér Zalindovba, így a rémálmok folytatódnak számára. 

Itt és most be kell vallanom nektek valamit. Szegény könyvet, vagy három hónapon át olvastam. Még januárban elkezdtem, aztán egy időre megálltam, félre tettem és képtelen voltam vele haladni. Annyira bosszantott, hogy Kiva Zalindovba került, hogy valahogy nem csúszott az olvasás. Nagyon mérges volt a szerzőre, hogy basszus ne már, ez a szerencsétlen lány épp hogy kiszabadult innen, erre visszazárod? Ráadásul nem csak a börtönnel, hanem a halálos munkával és az angyalporral is szembe kellett néznie. Szerencsére azonban nem maradt egyedül, egy régi ismerős, Cresta segíti őt, akivel az első részben ismerkedhettünk meg. Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy neki köszönheti Kiva az életét. Szerencsére azonban nem feszíti túl a húrt a szerző és egész gyorsan beindul a harmadik rész cselekménye, Kiva kijut a börtönből és megkezdődhet ezáltal a versenyfutás az idővel. Hiszen az újrakezdés egy igazán veszélyes küldetést jelent, amely a halálos ellenségeket és a bizalmatlan szövetségeseket arra kényszeríti, hogy egy magasabb cél érdekében összefogjanak. A cél pedig nem csupán Evalon megmentése, hanem egész Wenderallé. Kiva tudja már, hogy kihez marad hűséges és nem is kérdés számára, hogy Jaredet szeretné a trónon látni. De vajon képes visszanyerni a fiú bizalmát? Csupán ő győzheti le a nővérét, de vajon képes lesz helytállni ellene és le tudja győzni a halálmágiát?

A könyv felépítése elég furcsa. A történet nagy részét egy klasszikus "road trip" adja ki, vagyis hőseink egyik helyről a másikra vándorolnak, hogy összegyűjtsék a győzelemhez is fontos gyűrűket, melyek nem csupán Zuleekát és az új ellenséget segítik majd legyőzni, hanem Jaren erelyét is visszaadhatják. Az egyes próbák ugyan érdekesek, izgalmasak és kreatívak voltak, de csak nehezen tudták velem feledtetni, hogy én azért annyira nem szeretem az ilyen típusú történeteket. De tudjátok, talán nem is a "road trip" zavart a legjobban, hanem Jaren és Kiva kapcsolata. Több mint 300 oldalon keresztül képtelenek voltak arra, hogy normálisan kommunikáljanak egymással. Pedig nagyjából egy nap alatt megoldhatódott volna a közöttük lévő konfliktus, ha Jaren hajlandó meghallgatni Kivát és ha Kiva az önostorozás helyett összeszedi magát. Nem mondom, hogy ez tönkre tette az egész történetet, de én például olvasás közben csak csóválni tudtam a fejemet, amikor pedig végre szóba álltak egymással akkor felkiáltottam, hogy na végre. :D

Vannak karakterek, akiket egy kicsit jobban megismerhetünk és beleláthatunk a lelkükbe, de igazán kellő mélységgel senkit sem ismerhetünk meg. Nekem talán ez hiányzott egy kicsit, hogy még több lelket vigyen bele a szerző. Hogy egy kicsit jobban megérthessük a szereplők életét és viselkedését. És bár Kiva személyét és vívódását jól megjeleníti a szerző, de a többiekre jóval kevesebb gondot fordított. Nagyon sajnáltam, hogy Zuleekat nem ismerhettük meg jobban érdekes és izgalmas "főgonosz" volt, kíváncsi lettem volna rá. Persze nagyjából értjük és látjuk, hogy mi mozgatja őt, hogy mi van a felszínen De vajon milyen mélyebb rétegei vannak? Nagyon örültem viszont annak, hogy Torell ebben részben több szerepet kapott és nagyon örültem neki, hogy ő is Kiva pártjára áll. A személyes kedvencem Caldon volt, már a második részben is őt szerettem a legjobban, de a harmadik részben csak fokozódott a lelkesedésem. A humora, a személyisége teljesen elvarázsolt és nagyon szerettem, ahogy támogatta Kivát mindenben. 

A regény legizgalmasabb része az összecsapás volt az udvarban, rengeteg fordulatot tartogatott. Maga a lezárás nagyon tetszett, érdekes és izgalmas volt, a bónusz fejezetet pedig imádtam a kötet végén. Voltak pillanatok, amikor a szívemhez kaptam és többször is ráncoltam a homlokomat, annyira aggódtam, hogy végül mi sül ki az egészből, de abszolút ki tudtam egyezni a lezárással. 

A kötet abszolút olvastatja magát, a nyelvezete is tetszett, nem éreztem magyartalannak, vagy furcsának a szövegét. A borító nagyon szép, örülök, hogy nem változtatott rajta a kiadó.

Bár nem hibátlan a regény, de én összességében nagyon szerettem Kiva történetét. Egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam és bátran ajánlom mindenkinek. Ha szeretitek a fantasy könyveket, akkor szerintem érdemes esélyt adni A gyógyító sorozatnak. 

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Maxim Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. Ugyanitt pedig bele is tudtok olvasni a regénybe. 

Értékelés: 5/4

Read More

Claire Keegan: Már későn

"Nélkülem nem tudsz élni, mert férfi vagy. Mert bennem van a titkosabb erő, amely nélkül nem vagy teljes ember. Nem tudsz nélkülem élni, mert nő vagyok. Az én leheletem ad szárnyat lelkednek, erőt a karodnak mosolyt a halott kőnek." (Márai Sándor)

Sziasztok!

Claire Keegan munkássága nem volt ismeretlen számomra, hiszen az Ilyen apróságok című könyvével teljesen megvett magának, ezt az érzést pedig tovább erősítette legújabb kötete, ami a Már későn címet viseli. 

De mielőtt írok nektek a könyvről, lessétek meg a fülszöveget:

Cathal Dublinban él, irodában dolgozik. Egy eseménytelen péntek délután nyugtalanság fogja el. Arra gondol, ha másként bánt volna Sabine-nel, egy egész életet leélhettek volna együtt. Hazamegy, csak a tévé van ott neki időtöltésül, és egy üveg pezsgő.

Első pillantásra úgy tűnik, Cathal estéje semmiben nem tér el a megelőzőektől és a rákövetkezőktől – de aztán kiderül, miért különleges ez a nap.

Claire Keegan egészen mívesen mutatja be, hová vezet az empátia hiánya, a kicsinyesség, az önzés.

Azt kell mondjam, hogy teljesen egyet kell értenem a borítón szereplő idézettel, mely szerint: "Ilyen íróból egy nemzedékben csak egy születik." Az írónő tényleg csodálatosan fűzi egymás után a szavakat, mondatokat, egyszerűen nem tudok belekötni, stilisztikailag szinte tökéletes, ahogy ír. Külön ki szeretném emelni a fordító, Nemes Anna munkáját, aki fantasztikusan ültette át magyar nyelvre a történeteket. Alapvetően mostanában sokkal jobban rajongok azokért a könyvekért, melyek több, rövid, novellaszerű történetet tartalmaznak, ez a sokszínűség jellemzi ezt a kötetet is, így ebből a szempontból is megnyert magának az első perctől kezdve.

A könyvben három rövid történet kapott helyet, melyeknek a központi témája a férfi-nő közötti kapcsolati dinamika, a könyv alcíme is erre enged következtetni (Történetek nőkről és férfiakról). Mindhárom egy teljesen más vetületét mutatja be a témának, legyen szó, akár egy megromlott kapcsolatról vagy a kiszolgáltatottság érzésének rendkívül pontos bemutatásáról. Az írónő a műfajok tekintetében remekül egyensúlyoz a dráma/lélektani thriller tengelyen, nagyon tetszettek ezek a műfaji keveredések, ennek köszönhetően többféle aspektusát is sikerült bemutatni a központi témának. 

Pszichológiai szempontból kifejezetten fontos, hogy próbáljunk a párkapcsolati problémáink mögé látni, és merjük meglátni a rossz beidegződéseket, az őszintétlenséget, a nem megfelelő szerepben levést, és a rossz párkapcsolati dinamikát. Soha nem csak a szeretet köt össze két embert. Néha belopódznak félelmek, kétségek, hitetlenség, bizalmatlanság, megalkuvás, megfelelés. Mert az ember alapszükséglete, hogy kielégítse azon észlelését, miszerint elég jó, elég szerethető és elfogadható. Mindenki úgy, ahogy tanulta. Vannak utak, amik valós érzéshez és pozitív megéléshez, biztonsághoz vezetnek. És vannak olyan utak, mint a kontrolláló amelyben két egymást rosszul tápláló, gyengítő fél igyekszik elhinni és visszaigazolni azt, amit mélyen éreznek, hogy nem, ez így nem valóságos, nem jó, nem kielégítő, nem teljes-értékű.

Már az elején megdöbbenéssel realizáltam, hogy a könyv szereplői akár mi is lehetnénk. Az írónő olyan élethűen volt képes megjeleníteni a mindennapi szituációkat, problémákat, interakciókat, ahogy azt valószínűleg tényleg csak kevesen tudják. Pontosan emiatt nagyon könnyű volt azonosulni a karakterekkel, átérezni a szituációt, amibe kerültek, illetve olvasni azt a megoldási stratégiát, amit választottak az adott konfliktus feloldására.

A borító remekül visszaadja a kötet nyomasztó atmoszféráját. A grafika meglepően letisztult és egyértelműen az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, ahogy a könyvben szereplő történeteknek is, pontosan ezért gondolom telitalálatnak.

Összességében nagyon tetszett mindhárom történet, különösen az első (Már későn) és a harmadik (Antarktisz). A férfi-női dinamika, annak megfelelő működése társadalmi szempontból is kulcskérdés, így annak bemutatása, hogy ez hányféle szempontól működhet diszfunkcionálisan, szintén kiemelten fontos jelentőséggel bír. Én bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is szeretne elmerülni ezekben a témákban. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a 21. Század Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni.

Értékelés: 5/4

Read More

Lynette Noni: A ​ketrec (A gyógyító 2.)

Sziasztok!

A Maxim Kiadó gondozásában jelent meg itthon a külföldön már nagy sikert aratott The Prison Healer-sorozat első része, A gyógyító. Szerencsére nem kellett sokat várnunk a folytatásra és idén nyárn megjelent a trilógia következő része. Izgatottan vettem kezembe a történetet, nagyon kíváncsi voltam arra miként is alakul Kiva története, de mielőtt rátérnék a véleményemre, lássuk miről is szól a második rész. 

Kiva ​egyik kalitkából a másikba kerül, amikor megszökve egy halálos börtönből egy megtévesztő palotában találja magát. Kiva Meridan igazi túlélő. Nem csak a Zalindov börtönét élte túl, hanem a halálos Végzet Próbáját is. Most azonban többre vágyik a túlélésnél – ugyanis eljött a bosszú ideje. Az utóbbi tíz évben más célja sem volt, mint hogy ismét együtt lehessen a családjával, és hogy elpusztíthassa azokat, akik tönkretették az életüket. Most azonban, hogy kiszabadult a Zalindovból, küldetése minden korábbinál bonyolultabbá vált.

Ahogy Kiva megkezdi új életét a fővárosban, rádöbben, hogy nem egyedül ő szenvedett, míg a Zalindovban volt – a testvérei, és az ő nézeteik is megváltoztak. Így hát Kiva hamarosan azon kapja magát, hogy nem csak az ellenségei, hanem a saját családja előtt is titkolózik.

A városfalakon kívül egyre csak nő a feszültség, ahogy a lázadók gyülekeznek, az északi királyságok pedig egyre nagyobb fenyegetést jelentenek. Még sosem volt ilyen fontos, hogy Kiva kihez is hűséges, azonban lassan a lány maga is kezdi megkérdőjelezni, ki mellé is kéne állnia. Ahhoz, hogy ezt túlélje, Kiva kénytelen lesz még azelőtt kiigazodni hazugságainak bonyolult hálóján, hogy mindkét oldal ellene fordulna és mindent elveszítene.

Emlékszem, tavaly nagyon lelkesen vártam a sorozat első részét. Meg sem tudnám számolni hányszor jött velem szembe Instagramon és egyéb könyves felületeken ez a kötet. Mikor megláttam, hogy érkezik magyarul is Lynette Noni írása azonnal felkeltette az érdeklődésemet és óriási lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak és bár féltem a hype miatt. Bár nem voltam maradéktalanul elégedett, de összességében nekem kifejezetten tetszett a sorozat nyitó kötete. Rengeteg kérdés maradt még bennem és nem mondom, hogy ez egy tökéletes és hibátlan fantasy sorozat első része, de engem abszolút megfogott így nem is volt kérdéses, hogy a folytatást is szeretném-e sorra keríteni. 

A ketrec pontosan ott folytatódik, ahol az első rész véget ér. Kiva megmenekült Zalandivból és készen áll arra, hogy megszerezze a családját illető koronát. Ellenérzéseit és bosszúvágyát tíz éven át dédelgette magában, ezért roppont nehéz helyzetbe kerül, mikor egyre közelebb és közelebb érzi magát a királyi családhoz és legfőképpen Jarenhez. Átértékelődik benne minden, ami ezelőtt természetes volt számára, azt teljesen új fényben kezdi el látni. A bosszúhadjárat már nem tölti őt jóleső érzéssel, emberileg egyre jobban kötődik a herceghez és a többiekhez is. A családjának azonban úgy érzi, hogy nem fordíthat hátat. Ugyan olyan, mintha nem is ismerné a testvéreit, mert az évek során ők is óriási változáson mentek keresztül, egy dolog azonban mégis összeköti őket, a vérük. Ez pedig Kiva szerint szent és sérthetetlen. Hiszen nem fordíthat hátat a családjának, még akkor sem, ha a szíve teljesen mást súg. Egy darabig megpróbál középen egyensúlyozni, de szép lassan rájön arra, hogy döntenie kell. Marad a bosszúnál és annak a harcnak szenteli az életét, amihez tulajdonképpen nem is kötődik annyira, vagy képes lesz hátat fordítani nekik és a saját sorsának kovácsává válik. 

Bár talán az angol címe jobban leírja ezt, de Kiva tulajdonképpen egyik ketrecből egy teljesen másik ketrecbe sétál. Csupán Zalindovot lecserélte egy másikra. Ugyan a palota megbecsült vendége, de árgus szemmel figyelik minden mozdulatát. Ugyanakkor saját gondolatai is csapdába ejtették őt. Az utóbbi tíz évben más célja sem volt, mint hogy ismét együtt lehessen a családjával, és hogy elpusztíthassa azokat, akik tönkretették az életüket, azonban szabadulását követően egyre többre vágyik. Arra, hogy gyógyító lehessen, hogy rendes és nyugodt életet élhessen. De közben ott van az a sürgető tudat, melyet édesanyjától örökölt, hogy egy Meridannak kell ismét a trónra kerülni. 

A történet jelentős része tulajdonképpen Kiva dilemmájáról szól, arról, hogy melyik úton szeretne továbbindulni. Egyértelműen erős érzelmi szálak kötik a királyi családhoz, talán nem is sejtette, hogy ennyire megkedveli őket. De természetesen fontos számára a családja is, még akkor is, ha nővére (Zuleeka) egyre furcsábban viselkedik és láthatóan titkolózik előtte és tulajdonképpen bátyja (Torell) előtt is. Testvérei bár együtt vezetik a lázadók hadát, de Kiva úgy érzi, hogy kettejük közül a nővére az elhivatottabb, ő az, aki mindenáron (akár testvérei testi épségének figyelmen kívül hagyásával) trónra akar kerülni. Ahogy haladunk előre, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy Zuleeka bármire képes és talán veszélyesebb is, mint ahogy Kiva elsőre gondolta.

Mivel a könyv nagyban Kiva dilemmájára épít, így a könyv első részében viszonylag kevés dolog történik. Utólag visszagondolva rengeteg apró jelet rejtett el a szerző, amiből következtetni lehet a cselekmény további alakulására. Ugyan voltak olyan fordulatok, amelyek megleptek, de azért a legtöbb dolog nem ért meglepetésként. A kötet első felével viszonylag lassan haladtam, mert kevés érdekes és izgalmas dolog történik benne, azon kívül, hogy Kiva bolyong és vívódik magában, túl sok dolgot azért nem csinált. Ugyanakkor szerintem rendkívül hitelesre sikeredett Kiva vívódása. Tetszett, hogy morális válságba került, furcsa lett volna az is, ha egyszerűen továbblép és elfelejt hirtelen mindent, ami tíz éven át életben tartotta őt a börtönben. De az is életidegen lett volna, ha nem kezd el erőteljesen kötődni a királyi családhoz. Abszolút átérezhető, hogy mennyire nehéz helyzetbe került az olvasó pedig csupán tehetetlenül szemléli, hogy egyik oldalról a másikra csapódik. Ahogy azonban felpörögnek az események, igazán érdekessé válik a történet. Rengeteg izgalmas dolog derül ki az egyes szereplőkről. A kötet vége pedig ismét erősre sikeredett, és gondolom senkit sem lep meg ha azt mondom, hogy függővéget kapott. És nem Lynette, attól még, hogy bocsánatot kérsz a köszönetnyilvánításban nincs bocsánat, szégyelld magad rendesen. Nem szép dolog mindig függővéggel operálni, szegény olvasókat csúnya dolog így tönkretenni. :D 

A szereplők talán kissé klisésnek tűnnek első látásra, de jellemük és viselkedésük azért jócskán meglepi az olvasót. Vannak karakterek, akiket egy kicsit jobban megismerhetünk és beleláthatunk a lelkükbe, de igazán kellő mélységgel senkit sem ismerhetünk meg. Nekem talán ez hiányzott egy kicsit, hogy még több lelket vigyen bele a szerző. Hogy egy kicsit jobban megérthessük a szereplők életét és viselkedését. És bár Kiva személyét és vívódását jól megjeleníti a szerző, de a többiekre jóval kevesebb gondot fordított. Remélem a harmadik részben jobban megismerhetjük-e Zuleekat, mert engem például igazán kíváncsivá tett az ő személye. Nagyjából értjük és látjuk, hogy mi mozgatja őt, hogy mi van a felszínen De vajon milyen mélyebb rétegei vannak? Bár ebben a részben érezhetően elnyomta őt Zuleeka, de úgy érzem ,hogy a harmadik részben Torell is fontosabb szerepet kap majd, kíváncsian várom, hogy miként alakul majd a sorsa. 

Az egyik legnagyobb meglepetés talán a legklisésebb fordulat a könyvben. És bár ez talán egy furcsa oximoronnak tűnik, tényleg az. A palotai kém személye bár meglepett, mégis borzasztóan bosszantott. Kíváncsi leszek, hogy milyen szerepe lesz a harmadik részben. 

A kötet abszolút olvastatja magát, a nyelvezete is tetszett, nem éreztem magyartalannak, vagy furcsának a szövegét. A borító nagyon szép, örülök, hogy nem változtatott rajta a kiadó.

Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, biztosan azt is sorra kerítem majd. Már csak ki kell várnom, hogy érkezzen a folytatás (vagy be kell szereznem angolul, hogy azonnal folytathassam). Ha az első részt szerettétek, akkor a második részt se hagyjátok ki. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Maxim Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. Ugyanitt pedig bele is tudtok olvasni a regénybe. 

Értékelés: 5/4

Read More

Lisa See: A ​lótusz leánya

Sziasztok!

A Libri Könyvkiadónak hála a japán irodalom szerelmesei egy újabb gyöngyszemet tarthatnak a kezükben. Nagyon szeretem az ázsiai kultúrával foglalkozó regényeket, azért azonnal megakadt a szemem A lótusz leánya című köteten. A lelkesedésemet tovább fokozta a rendkívül érdekesnek és izgalmasnak tűnő fülszöveg, így biztos voltam benne, hogy Lisa See regénye abszolút az én olvasmányom lesz. De mielőtt leírom a véleményemet a könyvről, bemásolom nektek a fülszöveget.

Tan Jün-hszien a 15. századi Kínában élt. Gazdag úrnő volt. Annyi lett volna a feladata, hogy élvezze a kiváltságait, selyempapucsokat hímezzen, hangszereken játsszon, verseket szavaljon, fiút szüljön. Ő mégis gyógyítani akart. Nőket, akikhez férfi orvos akkoriban hozzá sem érhetett, és a pulzusukat is csak egy csuklójuk köré csavart rongyon keresztül tapinthatta ki.

Konfuciusz szerint "a művelt nő, értéktelen nő", Tan Jün-hszient mégis úgy nevelték a nagyszülei, hogy a tudása hasznára váljon. Nagyanyja egyike volt a kevés női orvosnak Kínában, és megtanította a kislányt is az orvoslás alapjaira. Amikor azonban tizenöt évesen a kor szokása szerint elrendezett módon férjhez megy, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, hogy folytassa gyógyító tevékenységeit és a rangjához és neméhez illő életvitelre kényszeríti a családi palota, az Illatos Örömök Kertje falai között. Tan Jün-hszien azonban nem elégszik meg ennyivel, és egy olyan világban, ahol a gyengébbik nemnek jóformán semmi szabadsága sincs, az őt körülvevő támogató nők segítségével lassan eléri a céljait.

A valós alapokon nyugvó történelmi regény lenyűgöző korrajz a középkori Kínáról, magával ragadó tanúbizonyság a nők hihetetlen erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyukról.

Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják az olvasót és onnantól kezdve nincs menekvés, elveszünk a betűk és a kitalált világ tengerében. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után is. Nem tennénk mást, csak ölelnénk és magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el, újra és újra átélnénk a különböző kalandokat és azt érezzük, hogy bárcsak minden nap úgy állhatnánk neki az olvasásnak, mint amikor még fogalmunk sem volt, hogy mibe is csöppenünk. Számomra pontosan ilyen volt ez a kötet is.

A lótusz leánya az egyik legkülönlegesebb kötet, amit mostanában olvastam. Nagyon ritkán avatok új kedvencet, ha egy kötet tetszik és 5 csillagot adok rá, nem lesz automatikusan kedvenc belőle. Ahhoz, hogy valami felkerüljön a listára, nem elég, hogy szuper könyv legyen, az is kell, hogy megérintsen és úgy érezzem, hogy teljesen belemászott a fejembe. Lisa See kötete pedig abszolút ilyen volt számomra. 

A lótusz leánya egy igazán lenyűgöző korrajz a középkori Kínáról és egy magával ragadó történet arról, hogy mennyi erő és kitartás van a nőkben és hogyan képesek arra, hogy egy abszolút férfiak uralta világban, ahol a nő csupán arra érdemes, hogy fiút szüljün és elkötött lábain tisztelettudóan tipegjen férje családjában tanuljon és gyógyítóvá váljon. Egy történet a nők erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyáról és az eltéphetetlen barátság kötelékéről.

A regény valós alapokon nyugszik, Tan Jün-hszien történetén keresztül a szerző a 15. századi Kínába kalauzolja az olvasóit. Ebben az időszakban a női gyógyítók igazi kuriózumnak számítottak, annak ellenére, hogy a nőket közvetlelnül a férfi orvosok nem érinthették meg. Tan Jün-hszien nagymamája egyike volt azon kevés női orvosnak, akik űzték a mesterséget. A kislányt megtanította az orvoslás mesterségére, a különböző vizsgálatokra és a gyógynövények szerepére és használatára. Amikor azonban tizenöt évesen a kor szokása szerint elrendezett módon férjhez megy, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, hogy folytassa gyógyító tevékenységeit és a rangjához és neméhez illő életvitelre kényszeríti őt Tan Jün-hszien azonban nem elégszik meg ennyivel, és egy olyan világban, ahol a gyengébbik nemnek jóformán semmi szabadsága sincs, az őt körülvevő támogató nők segítségével lassan eléri a céljait. 

A lánynak nincs könnyű dolga, hiszen sokáig tiltják, hogy űzze a gyógyítás mesterségét, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre erősebbé és magabiztosabbá válik. Segítséggel és támogatással megtalálja a saját hangját és erejét, képes lesz arra, hogy kiálljon a saját igazáért. 

Különösen tetszett, hogy az orvoslás mellett a szerző megjelenítette a korabeli bábák életét is. Tan Jün-hszien még gyermekkorában találkozott Mej–linggel, a bába lányával és barátság szövődött közöttük. A baráti kapcsolatukat azonban nem nézték jó szemmel, hiszen erőteljesen rangon aluli volt, hogy egy finom úrihölgy egy bábával és annak lányával barátkozzon. Ugyanis a nők, akik a szülésnél segédkeznek, bár rendkívül fontos munkát végeztek, mégis alacsonyabb rendűnek számítottak . Fentebb írtam nektek, hogy a férfiak nem érhettek a nőkhöz a vizsgálatok során, ez pedig a szülés esetében is pontosan így volt. Ha komplikációk léptek fel, vagy a baba nem tudott megszületni segítség nélkül, akkor egy férfi orvos akkor sem nyúlhatott a nőhöz, ha ezzel az életét mentené meg. Ezekkel a véres, nedves és tisztátalan dolgokkal a bábák foglalkoztak. Emiatt viszont nem volt jó a hírük. Ráadásul, ha komplikáció lépett fel, az mindig a bábán csattant. Így könnyen megtörténhetett, hogy egy keresett bába kegyvesztetté vált. A társadalomnak eddig sem volt megbecsült tagja, de ha a jóhírén csorba esett, akkor még inkább a peremre sodródott. Ezt megtapasztalhatta Mej-ling és édesanyja is. 

Nagyon tetszettek Tan Jün-hszien vizsgálatai és kérdései, rendkívül érdeklődve figyeltem a keleti gyógyítás alapjait. A különböző gyógynövények felkeltették az érdeklődésemet, az olvasás óta tervben van, hogy kicsit jobban elmerüljek a gyógynövények világában és a keleti orvoslás alapjaiban. Érdekes látni a különbséget a nyugati világgal szemben, hogy egy probléma esetén egységként kezelik az embert. Nem feltétlen a panasz lokális jellegére koncentrálnak, hanem az egész emberi testre. 

Ami engem igazán sokkolt, az a lábelkötés volt. A korabeli Kína egy nagy divatja volt, a hölgyek finomságát és úri mivoltát volt hivatott mutatni. Emiatt a nők csak tipegni tudtak, finomságukat és törékenységüket mutatta egy szépen elkötött, aprócska láb. Borzasztóan barbár szokás, el sem tudom képzelni a fájdalmat, amit a nőknek kislány koruktól kezdve át kellett élni azért, hogy kisebbnek látszódjon a lábuk. Ráadásul nem szabadott elfelejtkezni a seb és a csonk kezeléséről sem, hiszen ha elfertőződik, az könnyen a halálukhoz vezethet. 

A nyelvezet rendkívül gördülékeny, csak úgy faltam a lapokat. Tan Jün-hszien életét egészen kislány korától kezdve követhetjük végig. Tulajdonképpen olyan ez, mint egy családregény, melynek középpontjában különböző női sorsok állnak. 

A történet ezen kívül rendkívül izgalmas és magával ragadó, én egy másod percig sem unatkoztam olvasás közben. Tan Jün-hszien története magához láncolt és azóta sem eresztett. Mély nyomokat hagyott bennem, bátran állíthatom, hogy az évem egyik legkiemelkedőbb olvasmánya. 

A szerzői utószóban arról is olvashatunk, hogy a történetet valós szereplők ihlették. Óriási munka lehetett ezt a történetet ebben a formában az olvasók elé tárni, rengeteg utánajárásra volt szükség. Az pedig csak hab a tortán, hogy valós személy ihlette a könyvet, akinek ráadásul a könyve óriási hatással volt a modern keleti orvoslásra. Ha szeretitek az erős nőkről szóló köteteket, a családregényeket, és az ázsiai kultúra iránt is érdeklődtök, akkor semmiképpen se hagyjátok ki A lótusz leányát, én tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Libri Könyvkiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok megrendelni. 

Értékelés: 5/5

Read More

Katherine Rundell: Hihetetlen ​teremtmények

Sziasztok!

Nagyon szeretem az ifjúsági regényeket, így azonnal megakadt a szemem a Hihetetlen teremtmények című köteten. A lelkesedésemet tovább fokozta, hogy Katherine Rundellnek már olvastam egy könyvét, így biztos voltam benne, hogy a legújabb, magyarul megjelent írása sem fog csalódást okozni. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a megjelnés előtt elolvashattam a Manó Könyvek jóvoltából a a Hihetetlen teremtmények című kötetet. De mielőtt leírom a véleményemet a könyvről, bemásolom nektek a fülszöveget. 

Christophert nagy meglepetés éri, amikor felfedezi a titkos átjárót a Szigetvilágba, a varázserejű birodalomba, ahol még ezrével élnek a mitikus teremtmények. Ezen a különleges helyen találkozik Mallel, a szigetek szülöttével, akinek egy röpkabátja és egy griff-fiókája van, és akit nem mellesleg éppen üldözőbe vett egy elvetemült gyilkos. Közösen vállalkoznak a nagy kalandra, hogy kiderítsék, miféle veszedelem fenyegeti a Szigetvilág lényeit. Útjuk során titkaikat őrző szfinxekkel, veszedelmes kentaurokkal, tengeri szörnyetegekkel és szokatlan megjelenésű sárkányokkal is találkoznak, miközben a szigetek mellett az ismert világot is igyekeznek megmenteni a gonosztól – mielőtt még túl késő lenne…

A Hihetetlen teremtmények egy igazán kedves és szerethető történet egy váratlan utazásról, egy ismeretlen világról, és arról, hogy a kicsiket sokszor alábecsüljük, de olykor a legkisebbek hozzák a legnagyobb áldozatokat. A regény bebizonyítja, hogy mindig van remény, és ha többen összeállnak egy jó ügy érdekében, akkor nincs lehetetlen. Egy szerethető mese, melyben a gonosz végül elnyeri a büntetését, a jók pedig végre fellélegezhetnek.

Egy rendkívül magával ragadó és kreatív ifjúsági regény, mely egy varázslatos utazásra hívja az olvasóját. Egy olyan titokzatos világot ismerhetünk meg, melyben kentaurok, ratatoszkok, kimérák, levallánok és más mitikus lények élik mindennapjaikat, ahol az emberek nem lepődnek meg azon, ha egy kislány röpkabát segítségével szeli az eget, ahol egy különleges kés áthatolhat mindenen és ahol egy furcsa szerkezet mindig megmutatja, hogy merre van az otthonunk. 

A cselekmény rendkívül érdekes és fantáziadús, Cristopher és Mal kalandjai garantáltan elvarázsolják az olvasót. Archipelago az egyik legkülönlegesebb vidék, amiről mostanában olvastam. Nem tudtam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy bárcsak a való világban is létezne ez a hely. 

A kedves karakterek és a kellően antipatikus "ellenség" pedig igazán teljessé teszi a történetet. Mal óriási fejlődésen megy keresztül, bebizonyítja mindenkinek, hogy attól még, hogy valaki kicsi, nagy dolgokat vihet véghez. Az életét ugyan nagy veszteségek árnyékolják be, de képes lesz továbblépni, elfogadja a sorsát és hőssé avanzsálódik. Szerencsére azonban nincs egyedül, társául szegődik Cristopher, aki a való világ szülötte, Nighthand, aki egy Dühöngő és az a feladata, hogy minden körülmények között a Halhatatlan védelmezze és persze ott van még Irian, a tudós is, aki szintén felfigyelt a világukat érintő furcsaságokra. Archipelago ugyanis veszélyben van. Az egész világot a glimúr tartja össze, vagyis tulajdonképpen egyfajta mágikus erő. Egy ideje azonban csökkenni kezdett a glimúr, különleges lények vándorolnak egyik helyről a másikra, hogy ne haljanak ki, más állatok pedig szép lassan eltűnnek a föld felszínéről. A Halhatatlan, akinek pedig az a feladata, hogy a világ szívét, vagyis a glimúrfát őrizze, eltűnt és évtizedek óta senki sem látta őt. Archipelagot pusztulás és szétesés fenyegeti, de vajon képes lesz ez szedet-vedett csapat arra, hogy megtalálja a megoldást? Meglelik a Halhatatlant, legyőzik az ellenséget és vajon visszaállítják az egyensúlyt? 

Akármennyire is szeretnénk óvni gyermekeinket, nem zárhatjuk el őket. Ugyanúgy érhetik őket veszteségek, szembesülhetnek a halállal és gyásszal, ugyanúgy szenvedhetnek a mindennapokban. A szerző pedig ezeket az érzéseket a regényében is megjeleníti. 

A nagy tettek olykor nagy áldozatokkal is járnak és nagyon boldog voltam, hogy Katherine Rundell a regényében egyáltalán nem ezüsttálcán kínálta a szereplőinek a megoldást, komoly és felelősségteljes döntést kellett hozniuk, nagy áldozatot kellett vállalniuk azért, hogy a világ megmeneküljön. A gyerekeknek meg kellett küzdenie minden egyes információmorzsáért, annak ellenére, hogy még kicsik, ugyanúgy nincsenek biztonságban, csak saját magukra, éles eszükre és barátaik segítségére számíthatnak. 

A kötet nagyon olvasmányos volt, könnyen és gyorsan lehetett haladni vele. A regény elején található bestiárium pedig egy teljesen új szintre emelte az élményt. Nagyon tetszett, hogy nem csupán szöveges leírást találhatunk az egyes teremtményekről, hanem vizuálisan is megjelentek benne a lények. Olvasás közben sokszor előrelapoztam és megpróbáltam magam elé képzelni az adott teremtményt. Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha én is szembe találkoznék eggyel. Szívesen tartanék az udvarban egy griffet, főleg, ha olyan mint Gelifen a mese egyik hőse és egy jakuluszsárkányt sem utasítanék vissza. Vicces lehet, amikor a ratatoszkok pletykálkodnak és biztos megtornáztatná az én agyamat is a szfinxek találós kérdése. Ez a néhány oldal már az elején megalapozta a kapcsolatomat a regénnyel, szorosabbá vált általa, valahogy úgy érezhettem, hogy én is a történet részese vagyok. 

A borító meseszép és a fordítás is nagyon tetszett, sikerült elkapni abszolút a kötet hangulatát, így magyarul is rendkívül élvezetes az olvasás.

A Hihetetlen teremtmények az egyik legszerethetőbb és legkedvesebb middle grade fantasy regény, amit mostanában olvastam. Engem teljesen levett a lábamról. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Read More

Bea Fitzgerald: Girl, ​Goddess, Queen – Pokolba a szerelemmel!

Sziasztok!

Nagyon szeretem a görög ihletésű regényeket, így azonnal megakadt a szemem Bea Fitzgerald regényén. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a megjelnés előtt elolvashattam a Menő Könyvek jóvoltából a Pokolba a szerelemmel! című kötetet. De mielőtt leírom a véleményemet a könyvről, bemásolom nektek a fülszöveget. 

Több ezer évvel ezelőtt az istenek előálltak egy hazugsággal. Azt állították, hogy Perszephoné más istenek politikai játszmáinak áldozatává vált. Hogy Hádész elrabolta, és a feleségévé tette. Hogy Démétér annyira belebetegedett, hogy a Föld haldokolni kezdett miatta.

Ám a valódi történet ennél sokkal érdekesebb.

Perszephonét nem levitték a pokolba, hanem leugrott oda. Esze ágában sem volt hozzámenni valami önelégült istenséghez, aki sokkal jobban szerette saját magát, mint őt.

Most már csak annyit kell tennie, hogy meggyőzi az Alvilág idegesítően szexi, pimasz és igazán goromba urát, Hádészt, hogy segítsen megvalósítani a tervét. Egy olyan tervet, amely alapjaiban rengeti meg az Olümposzt.

Ám a következmények halálosak lehetnek, különösen, ha az ember a pokolban van…

Egy szenvedélyes, friss és hihetetlenül szórakoztató ifjúsági regény egy feltörekvő Tik-Tok szupersztár tollából.

Az idei évem egyik nagy meglepetésévé vált Bea Fitzgerald regénye. Egy könnyed Hádész és Perszephoné szerelmi történetre számítottam, de végül sokkal többet kaptam.

A Pokolba a szerelemmel című kötet egy romantikus, görög eposzba rejtett, erőteljes feminista fennhanggal rendelkező történet, egy erős női karakter felemelkedéséről. Arról, hogy egy lánynak sem lenne szabad rosszul éreznie magát az ambíciói miatt, ha arra vágyik, hogy vezető legyen, akkor szabadon erre az útra léphessen, ha pedig arra, hogy az otthon melegét őrizze, akkor azzal se legyen baj. Egy történet arról, hogy milyen egy egyenlőségen alapuló párkapcsolat ahol a férfi nem uralkodik a nőn, hanem maga mellé emeli, aki ugyan az egész világot felperzselné érte, de a nő igényeit is szem előtt tartja. Egy olyan regény, melyben a toxikus maszkulinitás ellenében megjelenik az érző és szerető férfi karakter.

A történet érdekes és izgalmas, egy másodpercig sem ereszti az olvasóját. A nyelvezete rendkívül könnyed, könnyen és gyorsan lehet haladni az olvasással.

A regény tulajdonképpen egy fejlődéstörténet, amely Korét helyezi a középpontba. Ugyan a kötetben megjelenik a romantika, de talán sokkal fontosabb, hogy miként válik Koré az Alvilág királynéjévé miként válik erős és kompetens karakterré egy férfi oldalán úgy, hogy soha egy másodpercig sem kívánta a házasságot. A könyv nem egy klasszikus Hádész és Perszephoné történet, a szerző egy igazán érdekes csavarral álmodta meg a regényét, vagyis azzal, hogy Korét nem elrabolták, hanem önként érkezett az Alvilágba.

Az írónő remekül bánt a karakterekkel, a mellékszereplők is izgalmasak, látszik, hogy őket is nagy gonddal formálta meg. Koré egy rendkívül érdekes karakter, akinek sokat kellett fejlődnie és tanulnia, hogy végül rátaláljon arra az életcélra és útra, amelyen komfortosan érzi magát. A regény első felében kissé idegesítő a személye, sokáig nem tud kilépni az „ÉN ÉN ÉN”-ből, úgy gondolja, hogy csak az az egyetlen irány létezik, amelyet ő képvisel. Sokszor nem látja a fától az erdőt, ellenségesen áll Hádészhoz.  Kissé fennhéjázó, öntelt a stílusa, úgy gondolja, hogy nincs másra szüksége. Hádész csupán egy eszköz, hogy biztonságban tudhassa magát egy ideig. Azonban ahogy haladunk előre, úgy változik meg a stílusa és a viszonya is az Alvilággal. Egyre inkább úgy érzi, hogy megtalálta a helyét. Ehhez pedig természetesen hozzátartozik Hádész szeméje is. Ahogy szép lassan megtapasztalja, hogy a „MI” nem teszi őt gyengévé, hanem erősebb általa, kinyílik a személye és szimpatikusabb szereplővé is válik. Megtapasztalja, hogy mit jelent egy valódi társ és rájön arra, hogy a házasság nem feltétlen jelent börtönt.

Nagyon tetszik, hogy a szerző tudatosan egymás mellé tett két olyan szereplőt, akik az aktuális társadalmi konvenciókkal szemben, teljesen mások, mint amit elvárnának tőlük. Koré a feminista jellem, aki többre vágyik annál, mint ami az adott világban egy lánynak osztályrészül juthat. Egy olyan nő, aki az egész világra vágyott, de sokáig úgy hitte, hogy annak csak egy kis szeletét kaphatja meg. Vele szemben ott van Hádész, aki egy igazi művészlélek, aki a kreativitást többre becsüli a csata hevénél és zajánál. A regény nem csupán azt mutatja meg, hogy egy nő bátran várhat többet az életénél, mint a házasság, hanem érinti a férfiak helyzetét is. Bemutatja, hogy a toxikus maszkulinitás nem csupán a nőkre, hanem a férfiakra is káros hatással fel. Az írónő többször is utal a regényében a szuperférfiakra, akiknek dagad az izma és úgy hiszik, hogy mindenki a lábuk előtt hever, de együtt bebizonyítja az olvasójának, hogy egy férfi nem attól lesz férfi, hogy erős, vagy jelen esetben harcos vadállat, aki az alvilág ura, hanem attól, hogy tudja, hogy tudja mit szeretne.

Engem nagyon megfogott Hádésznak ez a mondata: „Nekünk nem jutnak érzések, nem jut semmi más, csak a bujaság. És még csak nem is a vágy, csupán a trófeákkal való kérkedés. És ha nem vagy hajlandó ebben részt venni, akkor gyenge és értéktelen vagy, és…” Nagyon jól ábrázolja, hogy ez a típusú férfiábrázolása tényleg mennyire káros. Olykor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a fiúknak/férfiaknak is vannak érzéseik, elvárásokat támasztunk velük szemben és ha ezeket esetlegesen nem ugorják meg, akkor férfiatlannak aposztrofáljuk őket. Bea Fitzgerald azonban megmutatja a regényében, hogy egy érzelmes férfi is lehet erős, továbbá megmutatja, hogy milyen is egy kompromisszumokon alapuló, egyensúlyra törekvő, egészséges párkapcsolat. Ahol a két fél nem elnyomja, hanem kiegészíti egymást.

Nagyon szerettem még Sztüx karakterét, aki közeli barátságot ápolt Koréval azóta, hogy megérkezett az alvilágba, tulajdonképpen a bizalmasa lett.

A mai világban rengeteg olyan ifjúsági regény jelenik meg, ahol a szexualitás központi elemként jelenik meg, továbbá sok olyan írás van, amelyekben a toxikus párkapcsolat jelenik meg. Nagyon tetszett, hogy a szerző egy egészséges kapcsolatot mutatott be a regénye segítségével, szerintem kiemelten fontos, hogy ilyen példák is megjelenjenek a fiatalok előtt. Hádész és Koré kapcsolata a barátságon alapul, majd fokozatosan alakult át valami többé. Mikor azonban (végre) rájöttek arra, hogy mindketten többet éreznek nem rontottak ajtóstul a házba, szép lassan fedezték fel egymást ezen a téren is. Szerintem ez egy rendkívül fontos, ugyanakkor sajnos hiánypótló üzenet.

A borító nekem nagyon tetszik, a rózsaszín élfestés pedig külön szerelem.

Ha szeretitek az ilyen jellegű írásokat, akkor semmiképen se hagyjátok ki Bea Fitzgerald regényét. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,3

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Read More