2023. január 27., péntek

Bálint Erika: És ott lesz majd a szeretet + Nyereményjáték

Sziasztok!

Bálint Erikának, A nap csókja és az Adj esélyt! című kötetek írójának most egy újabb regényét ismerhetik meg a magyar olvasók. Az És ott lesz majd a szeretet című regény egy bántalmazó kapcsolatot mutat be és azt, hogy mennyire el tudja veszíteni a másik fél önmagát, ha a bántalmazó fél mindent megtesz annak érdekében, hogy uralma alá hajtsa a párját. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Zita és Andor történetét, ha pedig nektek kedvez a szerencse, nyerhettek is egy példányt a kötetből. 

„Te vagy az életem értelme, mindig téged kerestelek, örökre akarlak.” Szép szavak. De mi történik, ha Zita ráébred, hogy mindez hazugság volt?

Andor ügyvédből lett politikus; a hatalom és a karrier világában él, ugyanakkor egy megálmodott tökéletességet kerget. Átgázol mindenen és mindenkin, de hiába, nem találja meg, amit keres. Az emésztő hiányt futó kalandokkal próbálja enyhíteni, miközben felesége, Zita lassan elveszíti önmagát, rabszolga lesz egy kiüresedett kapcsolatban.

Meddig lehet ezt folytatni? Meddig adhat felmentést a férjnek a szeretet nélküli gyerekkor? Mikor robban az érzelmi bomba? Képes lesz-e Zita hosszú évek után, porig rombolt önképpel új életet kezdeni?

Egy bántalmazó kapcsolat története, ahogy még soha nem láttad.
Lehetséges az újrakezdés?

Bálint Erika neve már nem volt ismeretlen számomra, hiszen egy másik regényét (A nap csókja) körülbelül 3 éve olvastam. Az írónő mostani kötete leginkább a fülszövegével keltette fel az érdeklődésemet. Nagyon fontos számomra a családon belüli erőszak és a bántalmazó kapcsolatok témaköre, így kíváncsi voltam, hogy miként jelenik majd meg ez a két rendkívül szenzitív téma könyvben. Mindkét témát rendkívül fontosnak tartom, hiszen még mindig rengeteg tévhit kering róluk és sajnos rendszeresen megjelenik az áldozathibáztatás problematikája is. Miért nem ment el az illető, miért várta meg, hogy elcsattanjon az első pofon? Vagy esetleg Zámbó Jimmy után szabadon, egy jó asszony mindent megbocsát, akkor mi a baja a nőnek, nem elég, hogy eltartja a férje? Miért kell problémázni olyan apróságokon, mint például a megcsalás? És természetesen ott lebeg az a hibás gondolat is, hogy bántalmazásról csupán akkor beszélhetünk, ha az tettlegességig fajul. 

Bálint Erika regénye azért volt rendkívül érdekes, mert a könyvben olyan típusú házasságról ír, melyben a bántalmazás javarészt nem pofonnal, hanem sokkal inkább lelki elhanyagolásból, önbizalomleépítésből és az elszigetelésből fakad. Egy olyan diszfunkcionális kapcsolatból, melyben a nárcisztikus fél teljesen ellehetetleníti a nő életét és totálisan függővé teszi tőle. Zita és Andor kapcsolata főleg Andorról szólt. Az ő igényeiről, arról, hogy neki mi a jó. Az empátia teljes hiánya jellemezte őt, képtelen volt arra, hogy egy másodpercig is foglalkozzon az emberek lelki világával, csupán önmaga létezett, mindenki más csak szolgálta őt. Zita teljesen tehetetlenné vált mellette, önmaga megfakult árnyékává változott. Kívülről mindenki csodálta a kapcsolatukat, de érezhető és látható, hogy ez csupán a látszat, belülről szinte rohad az egész. 

A karakterek nem idealizált és túlmisztifikált romantikus hősök, hanem valódi hús-vér emberek, akik sokszor és sokat hibáznak. Talán megkockáztatom azt is, hogy a szereplők jelentős része a legkisebb mértékben sem válik szimpatikussá az olvasó számára. Nincs benne szerethető főgonosz, vagy szimpatikus alárendelt női szereplő. A karaktereket inkább szánjuk, mint kedveljük, inkább megértjük a pszichológiát, ami mozgatja az egyes cselekedeteket, mint elfogadjuk. Mégis olvastatja magát a kötet, hiszen pontosan ettől válik olyan valódivá és életszagúvá, hiszen ez a könyv, maga az élet. Látjuk, hogy ezek ténylegesen olyan problémák, amellyel sajnos nők ezrei szembesülnek nap mint nap az egész világban. Szerethető nárcisztikus személy, vagy szimpatikus bántalmazó karakter a való életben egy nem létező kategória. Lányok (és persze fiúk), soha nem normális, ha a párotok meg akarja mondani, hogy mit vehettek fel, ahogy az sem, ha teljesen rátok telepszik, vagy kizsigerel. Az igaz szerelemben a felek mindig egyenlők. Adunk és kapunk, szeretünk és szeretve vagyunk. Ezt kérlek jegyezzétek fel. Nem romantikus, ha a másik annyira félt, hogy nem akar elengedni a barátokkal szórakozni ahogy az sem, ha óránként jelentkezni kell nála, utána pedig a telefonunkban turkál. Nem normális, ha valaki teljes függőséget alakít ki velünk szemben és azt sugallja, hogy csak ő tart minket életben, nélküle nem vinnénk semmire. 

Bálint Erika remekül megjeleníti ezt a problémát a könyvben és tökéletesen hozza azt a sztereotípiát is, amiről a bejegyzés elején beszéltem. Mindig felmerül a kérdés, hogy hol van a támogató családi légkör ilyenkor? Miért nem lép ki a nő a kapcsolatból? Miért várja meg, hogy ennyire elmérgesedjen a helyzet? Ennek a kérdésnek rendkívül egyszerűen megérthető a pszichológiája. Egy bántalmazó akkor tud teljes kontrollt gyakorolni a másik fél felett, ha:

1. elszigeteli másoktól
2. elhiteti vele, hogy semmire nem képes (kezdetben, jaj de kis butus vagy, még ezt sem tudod....később pedig egyre durvábban)
3. a külvilág számára a tökéletes társ szerepében tetszeleg, mások el sem tudják képzelni róla, hogy egy faszfej

A történetben Andor pontosan ezeket alkalmazza a feleségével és szép lassan teljesen elveszíti a nő önmagát. Megszűnik a kapcsolata a világgal, egy bábu lesz a férje sakktábláján. Erre pedig talán az előző házasságából született fiának az élete is rámehet. Az édesanyja nem tud segíteni, hiszen hasonló dolgokat kellett elviselnie a saját házasságában, Andort pedig főnyereménynek tartja. Nem veszi észre az intő jeleket, mentegeti a férfit és minden esetben neki ad igazat (jobban kellene szegényre figyelned; fáradt, legyél vele megértőbb). Zita azért tudta ennyire elveszíteni önmagát, mert későn ébredt tudatára annak, hogy Andor kizsigereli őt és nem volt senki sem mellette, aki azt éreztette volna vele, hogy fontosak a problémái. Mert mi történik velünk akkor, ha állandóan azt halljuk, hogy nincs igazunk és tévedünk? Elhisszük, hogy így van. Elhisszük, hogy megérdemeljük a büntetést és azt, hogy a férjünk szemétként válik velünk. Zita fia sem segít a helyzeten, de igazából mit is várnánk egy kamasztól? Az elégtelen családi környezet rá is hatással van, Andor szeretetlensége mentén cseperedik fel. Ahogy az anya próbál lavírozni a két férfi között, úgy sodródik mindkettőtöl egyre távolabb. Hiába minden próbálkozás, rá kell ébrednie, hogy nem tudja boldoggá tenni egyiküket sem. Andort azért nem, mert talán a férfi eleve képtelen arra, hogy boldog családi kapcsolatban éljen. A fiát pedig azért nem, mert felörli őt a diszfunkcionális családi légkör. Peti viselkedése is jócskán hagy kivetnivalót, de talán még nincs késő Zita számára, talán ha megfelelően választ, akkor legalább egyiküket meg tudja menteni önmagától.

A könyv olvasása során rengeteg dolog jutott az eszembe. A generációkon átívelő közös sors, a boldogtalanság átörökítése, a tanult tehetetlenség, a gyermekkori feldolgozatlan traumák, nárcisztikus személyiségzavar mind-mind olyan téma, mely képviselteti magát a kötet lapjain. Vannak bizonyos viselkedésminták, melyek egyszerűen belénk égnek. Könnyen megtörténhet, hogy felnőttként azt vesszük észre, hogy hajszál pontosan úgy reagálunk/vagy egyáltalán nem reagálunk bizonyos dolgokra, mint hajdan szüleink. Ezek a tanult minták és szokások határozzák meg majd későbbi életünket. Zita életét erőteljesen meghatározza a családi minta, de ez Andorra is teljes mértékben igaz. Édesanyja gyermekként szeretetmegvonással büntette, a kisfiú minden áron el akarta érni az anyuka megbecsülését. Szép lassan azonban megedzette a lelkét, és igyekezett aszerint élni az életét, hogy soha ne szoruljon senkire. Kíméletlen lett a magánéletében és a munkában is. Hogy ez magyarázhatja-e a viselkedését? Teljes mértékben! Mentesíti-e ez őt? Nem! Míg a gyermek Andort szánjuk és legszívesebben kiemelnénk a borzalmas családi környezetből, addig felnőttként pofán vágnánk egy péklapáttal. És ez pontosan így is van jól. Gyermekkori traumáink magyarázhatják a viselkedésünket felnőttként, de mentségül nem szolgálhatnak. Rengeteg olyan ember van, aki hasonló családi környezetből jön, mégis terápia segítségével sikerült feldolgoznia a traumáit. Ha felmentjünk Andort, akkor ezen emberek munkáját tekintjük semmisnek. Ahogy az elején is mondtam, az olvasó megérti azt a pszichológiát, ami a cselekedete mögött húzódik, de egy másodpercig sem tud együttérezni vele. 

A közeg, amelyben az írónő elhelyezi a történet, vagy éppen a kor teljesen lényegtelen. Az egész helyzet időtlen és helyszíntől függő. Bárhol és bármikor hasonló helyzetben találhatja magát valaki, és ha így van, csak abban bízhat, hogy másik felfigyelnek a fájdalmára és segítenek neki. 
Nagyon tetszett Andor ábrázolása és hogy bepillantást nyerhettünk a gondolataiba, tökéletesen passzolt a munkája ahhoz a jellemrajhoz, amit az olvasó felállít vele szemben. Nagyhatalmú, gátlástalan férfi, akinek az a célja, hogy minél magasabbra jusson és minél több tiszteletet zsebeljen be. Ha kell, átgázol bárkin, nincs semmi, ami szent és sérthetetlen lenne számára. A politikai közeg tökéletesen illeszkedett a narratívába, érdekes és izgalmas volt látni, ahogy a színfalak mögött zajlik a világ. Bár laikusként nem tudom megítélni ennek a valósághű ábrázolását, abszolút el tudom képzelni, hogy pontosan ez zajlik a háttérben. A kérdés csupán annyi, hogy meddig mehet el az ember és ha bukik, akkor vajon az mire lesz majd hatással? Mit veszíthet ilyenkor az ember?

Zita vitathatatlanul óriási jellemfejlődésen megy keresztül, szép lassan megtanul kiállni önmagáért és fiáért, ezzel pedig Andort is összezavarja. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik egyre inkább saját sorsának kovácsává és végigkísérhetjük őt azon az úton, aminek a végén talán a szabadság áll. Miután megismerkedik egy ügyvéddel és végre találkozik azzal a támogatással, amire szüksége van , olyan mintha szárnyat kapna. De vajon meddig tud repülni? És mi lesz vele vezen az úton? Talán megtalálja a szeretetet és képes lesz olyan életet élni, amit amúgy mindannyian megérdemlünk?

Erzsó karaktere és a vele kapcsolatos események érdekes színezetet adnak a történetnek. A vele kapcsolatos konfliktus tökéletesen beleillik Andor személyiségébe és nárcisztikus személyiségzavarának narratívájába, ugyanakor a végkifejlet kicsit sok volt számomra. Természetesen érdekes volt látni, hogy Zita mit kezd az információval, de nekem ez kicsit kilógott a történetből. 

Összességében nagyon érdekes olvasmánynak bizonyult Bálint Erika regénye, egy kicsit sem bántam meg, hogy sorra kerítettem. Ajánlom azoknak, akiket foglalkoztat a téma és annak pszichológiája, de azoknak is, akik úgy érzik, hogy eddig "burokban" élték az életüket és most szeretnének jobban elmélyedni a témában. Érintettként biztosan nehéz olvasmány, de laikusként engem bevallom, abszolút megvett magának. Sokkal jobban tetszett, mint az írónő másik könyve, szóval biztos vagyok benne, hogy ha lehetőségem adódik rá, bátran nyúlok majd a következő regényeihez is. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

Bálint Erika legújabb regénye egy bántalmazó kapcsolatot mutat be, így ebben a játékban olyan idézeteket találhattok minden bejegyzés végén, melyek témája a bántalmazás, családon belüli erőszak. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a regény íróját és címét. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
IDÉZET
“A nőkkel szembeni tiszteletlenség nem mindig végződik nők elleni erőszakkal, de a nők elleni erőszak minden esetben tiszteletlenséggel kezdődik.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

01.27.: Csak olvass!
01.28.: Könyv és más
01.31.: Spirit Bliss Sárga könyves út
02.02.: Spirit Bliss Sárga könyves út (extra)

2023. január 24., kedd

Ecsédi Orsolya: Juli vagyok, könyvmoly + Nyereményjáték


Sziasztok!

Ecsédi Orsolya legújabb regényének főszereplője ízig-vérig könyvmoly, ráadásul eddig még csak a könyvek szereplői dobogtatták meg a szívét. Kísérjétek el Julit élete legveszélyesebb utazására bloggereinkkel együtt, és ne felejtsetek el játszani se, hiszen a turné végén megnyerhetitek a Kolibri kiadó által felajánlott nyereménypéldányt a könyvből!

Juli még soha nem volt szerelmes. Azaz dehogynem volt: csak éppen könyvek szereplőibe. A valódi, hús-vér fiúkban nincs semmi érdekes, ha egy kitalált hőssel hasonlítja őket össze az ember, nem igaz? Hiszen a képzeletbeli könyves kedvenceink erősek és titokzatosak, angyalok és démonok, csábító rosszfiúk és született romantikusok, akikben egy a közös: vonzanak, mint a mágnes. Vagy ez csak addig igaz, míg túl közel nem megy hozzájuk az ember?
Juli megkapja a lehetőséget, hogy kiderítse a választ erre a minden valódi könyvmolyt foglalkoztató kérdésre. Élete legizgalmasabb és legveszélyesebb utazása egy könyvvel kezdődik, természetesen, a története végét viszont neki magának kell megírnia.




Mindig balzsam a léleknek olyan könyvet olvasni, amelyet átitat a történetek iránti mély szenvedély és az olvasás szeretete. Minden történet fontos és hozzánk ad valamit. "Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.", mondja George R. R. Martin és talán ez az egyik legnagyobb egyetemes igazság ami tökéletesen jellemzi a könyvmolyok életét. A könyvek hű barátaink, amikor minden összeomlik körülöttünk. Amikor már nincs mit mondani, mikor az ember némán mered maga elé, mert úgy érzi kezdi elveszíteni önmagát, akkor van a legnagyobb szükség a szavak erejére. Az ismerős mondatok, az unalomig ismételt memoriterek, az elhasználódott szamárfüles könyvtári példányok vagy éppen kedvenc hőseink képesek még a legnagyobb letargiából is kirángatni minket. Ha pedig ez nem lenne elég, minden egyes kötet újabb és újabb lehetőség a szerelembe esésre is, hiszen olvasás közben akarva akaratlanul is elvarázsolnak minket a különböző fantasy, vagy éppen romantikus karakterek. A TikTok-on rendszeresen szembejön velem az a típusú videó, amiben szó szerint ez hangzik el: "Dolgok, amik jobbak a könyvekben, mint a való életben! Férfiak!" És ezzel azt hiszem, hogy rengetegen tudunk azonosulni. Hiszen tegye fel a kezét az a könyvmoly, aki még soha nem gondolta azt, hogy bárcsak igazi lenne az adott karakter. Mindenkinek van legalább egy bookboyfriend-je és talán azt sem túlzás állítani, hogy mentally dating közben néha el-el képzeljük az életünket az adott világban a kedvenc hősünk oldalán. És ezzel nincs is baj, hiszen néha olyan jó elmenekülni a zord mindennapok világából. Én például töredelmesen bevallom, a Mr. Darcy féle karakterek a gyengéim. A könyvekben általában az ilyen típusú szereplőket szeretem meg a leginkább. Tudjátok, a komor és félreismert férfi karaktere, akiről kiderül, hogy jóval több minden van benne, mint elsőre gondolná az ember és a zord és barátságtalan viselkedés igazi érző lelket rejt. Ha választhatnék, biztosan egy ilyen karakter mellett kötnék ki a legszívesebben. De vajon milyenek lennének ezek a szereplők a valóságban? Képesek lennénk a mai modern világban elviselni egy basáskodó társat? Vajon a kedvenc szereplőink csak a papírlapokon mutatnak jól? Ecsédi Orsolya könyvének főszereplője, Juli pontosan ezekre a kérdésekre kaphat választ a kalandja során. 

Még tavaly, volt szerencsém részt venni a kötet bemutatóján, ahol is Viszkok Fruzsi beszélgetett a szerzővel a könyvről. Már akkor nagyon megtetszett a regény koncepciója, hiszen ki ne szeretne a kedvenc könyves karaktereivel, vagyis azok archetípusával találkozni? Most végre januárban sikerült sorra kerítenem a könyvet és őrült lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. Nem volt könnyű dolga a regénynek, hiszen előtte Stephanie Garber új sorozatának második részét olvastam angolul (na jó, talán ha most valaki megkérdezné, hogy melyik karakterrel találkoznék legszívesebben nem is Mr. Darcyt, hanem Jacks-et mondanám), az pedig olyan szinten magába szippantott, hogy csak nehezen tudtam elszakadni a történettől és annak utóhatásától. De amint rávettem magam az olvasásra szerencsére abszolút nem volt nehéz dolgom, hiszen a kötet olvastatta magát. Bevallom, a nyelvezetet kicsit nehezen szoktam meg, egyrészről angolról kellett átállnom magyarra, másrészről pedig nehezen állt rá az agyam az egyszerű, hétköznapi közlésmódra. Szerencsére azonban néhány oldal után felvettem a fonalat és elég gyorsan sikerült is befejeznem a könyvet. 

A Juli vagyok, könyvmoly egy igazán kedves és szerehető történet egy fiatal lányról, aki leginkább a könyvek világában érzi jól magát. Egy humoros és könnyed romantikus regény, mely garantáltan rabul ejti minden könyvmoly szívét. 

A történet szerint Juli egy olyan fiatal lány, aki a saját kis könyvmolybuborékjában él. Nem igazán tud mit kezdeni az osztálytársaival, inkább a lapok között találja meg önmagát. Egy nap azonban egy különleges könyv hatására lehetősége van megismerkedni a kedvenc karaktereivel. Szép lassan azonban rájön arra, hogy néha a való élet is tartogathat meglepetéseket és hogy talán nem olyan csodálatosak a kedvenc szereplőink, mint ahogyan elképzeljük őket. Rómeótól kezdve, Draculán át egészen Sherlock Holmes-ig több olyan karakterrel találkozhatunk, akiknek a személye és személyisége a mai modern regények főszereplőit is ihlette. Ahogy haladunk előre a történetben úgy mi, olvasók is elgondolkodunk azon, hogy vajon milyen lenne, ha találkoznánk a legnagyobb kedvencünkkel. Vajon egy idő után idegesítő lenne a viselkedése, vagy pont olyan tökéletes lenne minden, ahogy elképzeltük? 
Azonban az újabb és újabb találkozások, Juli életének újabb és újabb legszebb félórái szép lassan bebizonyítják, hogy olykor a valóságban találhatjuk meg azt, amit igazán keresünk. Még akkor is, ha először nem látjuk a fától az erdőt, vagy amikor azt hisszük, hogy a padtársunk a világ legidegesítőbb embere. 

Nagyon tetszett Juli jellemfejlődése. A kalandok és tulajdonképpen Duma (az idegesítő padtárs, aki bár elsőre nem tűnik úgy, mert azt hisszük, hogy a vicces mellékszereplő, de aztán mi olvasók és Juli és látjuk, hogy a történet igazi hőse) hatására szép lassan kibújik a csigaházából, képes lesz kiállni önmagáért és elfogadja az életét olyannak, amilyen. Rájön, hogy nincs semmi baj azzal, ha valaki dilis és talán azzal sem, ha valakinek be nem áll a szája és megállás nélkül fecseg. 

Juli és Duma egyébként nagyszerű párost alkot, tökéletesen kiegészítik egymást. Duma neve egy kicsit pejoratív számomra, de mivel még azért emlékszem a középiskolás éveimre és arra, hogy milyen könnyen hívtuk ilyen és ehhez hasonló beceneveken a másikat rá kellett jönnöm, hogy annyira nem is furcsa, ha valakit így neveznek az osztálytársai, főleg akkor nem, ha az adott illető állandóan beszél. A fiú személyisége alapjáraton közelebb állt hozzám, a történet elején Juli egy kicsit idegesített, de aztán szép lassan megbarátkoztam a  viselkedésével és nagyon örültem a jellemfejlődésének is. 

Összességében kifejezetten szerettem Ecsédi Orsolya könyvét és olvasás közben rájöttem, hogy bár már 32 éves vagyok, mégis menthetetlenül Juli vagyok. Ugyanúgy el tudok veszni a lapok között, mint 17 évesen és ugyanúgy tudok lelkesedni egy-egy karakterért, mint tini koromban. A különbség csupán annyi, hogy több Darcy bukkan fel a kedvenceim között és sokkal sokkal sokkal kevesebb Dracula, vagy bukott angyal. Ha szeretitek az ifjúsági regényeket és nektek is volt legalább egy bookboyfriend az életetekben, vagy ha gimisek vagytok és úgy érzitek, hogy csak a könyvekben élnek tökéletes férfiak, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt a regénynek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

 
Nyereményjáték

Nem csupán Juli szokott beleszeretni az olvasott történetek főszereplőibe, ez bizony elég gyakori a könyvmolyoknál! Ráadásul kedvenceikkel gyakran találkozhatunk a tévében is, ezért minden állomáson találtok egy-egy imádott könyv karaktert alakító színészt. Találjátok ki a megformált karakterek nevét, és írjátok be a rafi megfelelő rubrikájába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

KÉP



a Rafflecopter giveaway

Állomáslista 

[Blogturné Klub] 24 - Csak olvass! 27 - Könyv és más  30 - Hagyjatok! Olvasok! ~ kedvcsináló idézetek 2 - Hagyjatok! Olvasok!


2023. január 20., péntek

Matt Haig: Evie ​és az állatok (Evie 1.) + Nyereményjáték


Sziasztok!

Végre hazánkban is megjelent a sokak által kedvelt Matt Haig egy régebbi története, az Evie ​és az állatok című, sorozatindító ifjúsági regény. Ismerkedjetek meg egy különleges kislánnyal, aki képes a gondolatain keresztül beszélgetni az állatokkal, és éljetek át izgalmas kalandokat bloggereinkkel együtt! Ha helyesen válaszoltok az állomásokon található kérdésekre, meg is nyerhetitek a Kolibri Kiadó által felajánlott példányt!

EVIE NAGYON SZERETTE AZ ÁLLATOKAT.
Evie nem csupán szerette az állatokat. Nem csupán mindent tudott róluk. Evie-nek volt egy különleges képessége. Egy nagyon szokatlan képessége. Evie HALLOTTA, mit gondolnak az állatok.
És néha, anélkül, hogy akár csak a száját is kinyitotta volna, BESZÉLNI tudott velük.
Ez volt az ő titkos szuperereje…
Csakhogy különlegesnek lenni nem feltétlenül kellemes.
És főleg nem veszélytelen…







Matt Haig neve már jó ideje nem ismeretlen számomra, az elmúlt évek során az egyik legkedvesebb írómmá nőtte ki magát. Több regényét is olvastam már és egyszerűen odavagyok az írói stílusáért. Először a Miért érdemes életben maradni című könyve talált rám, azóta pedig falom a történeteit, nem számít, hogy gyermekeknek, vagy éppen felnőtteknek szóló írása kerül a kezembe, minden egyes alkalommal elveszek a lapok között. Alapjáraton hajlamos vagyok arra, hogy olykor kissé depresszíven és borongósan álljak hozzá a dolgokhoz és azt érzem, hogy Matt Haig is így van ezzel. Emiatt pedig nagy lelkesedéssel vágtam neki az Evie és az állatok című fiatalabbaknak szóló regényének. Bevallom, a katarzis és a szerelem ezúttal elmaradt, de összességében nagyon kedveltem a regényt.

Az Evie és az állatok egy igazán kedves és szerethető történet arról, hogy bátran merjünk önmagunk lenni, hiszen csak így győzedelmeskedhetünk a gonosz és tulajdonképpen a mindennapok szürkesége felett is. Evie bebizonyítja mindannyiunk számára, hogy nem szabad elnyomni azokat a dolgokat, melyek megkülönböztetnek minket másoktól, hiszen pontosan ez tesz minket különlegessé és egyedivé. A félelem soha nem vezet semmi jóra, tovább csak akkor léphetünk, ha szembenézünk a problémáinkkal és közös erővel megoldást próbálunk találni rá. A menekülés csupán elodázza a dolgot és végső megoldást soha nem adhat. 

Az Evie és az állatok egy igazán nagyszerű regény a fiatal olvasók számára. Amíg A fiú, akit Karácsonynak hívnak című kötetet inkább  10-12 évesnél idősebb gyermekek kezébe adnám csak a témája és a komorabb hangvétele miatt, addig Evie története abszolút jó választás lehet a 7-9 éves korosztálynak is. Matt Haig természetesen itt sem tud kilépni a saját cipőjéből és ebben az írásban is találunk nyomasztóbb gondolatokat és fájdalmas családi történéseket, de semmivel sem hat nyomasztóbban, mint mondjuk egy Disney mese cselekménye. Ha önálló olvasásnak még nehézkes is, esti mesének abszolút tökéletes választás. Rengeteg dolgot tanulhat belőle egy gyermek, még nekem, felnőtt fejjel is hihetetlenül izgalmas volt a regény bizonyos szakasza. Ahogy a fülszövegen olvashatjuk, Evie imádja az állatokat és rengeteg dolgot tud róluk. Ez pedig azt jelenti, hogy az olvasó is renteget érdekes és izgalmas fun fact-tel gazdagodhat. Vajon miért fekete a zsiráf nyelve? A kacsacsőrű emlős pedig tényleg csukott szemmel úszik? Mennyit csaphat vajon a kolibri a szárnyaival egy óra alatt? A könyv főszereplője természetesen ezekre a kérdésekre is tudja a választ, így mi, olvasók is rengeteg izgalmas dolgot tanulhatunk az állatokról. 

A történet szerint Evie egy ritka Adottsággal rendelkezik, hallja az állatok gondolatait és kommunikálni is tud velük. Azonban ez a tudás is veszélyessé válhat, főleg ha valaki olyan is rendelkezik vele, aki rosszra akarja azt használni. Az édesapja már megtapasztalta a gonoszság ezen formáját, és óvni próbálja Eviet, nehogy ő is az anyukája sorsára jusson. A rettegés azonban soha nem jó tanácsadó, a fiatal lánynak és az apukájának is meg kell tanulnia elfogadni a különleges képességet és tovább kell lépniük. Ez azonban nem egyszerű, hiszen a különleges Adottság miatt Evie komoly veszélyben lehet. Vajon sikerül legyőzniük a fenyegető veszélyeket és meg tudják menteni az elveszett állatokat?

Bevallom, nekem a főgonosz és a konfliktus egy kicsit gyengére sikeredett. A motivációját nem ismerhettük meg eléggé, továbbá nagyon kevés "játékidőt" kapott a könyvben is. Szerencsésebb lett volna, ha ez a szál jobban kifejtésre kerül, hiszen így tulajdonképpen a kötet legizgalmasabb része a fun factek voltak, nem pedig maga a cselekmény. Emiatt némileg meglepett, hogy ez a kötet egy sorozat első része, hiszen önmagában is kereknek éreztem a történetet. Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy a jövőben milyen kalandokba keveredik a kislány. 

Összességében kellemes olvasmány volt Matt Haig regénye, de nálam sajnos nem lett kedvenc. Fiatal olvasók számára viszont tökéletes első olvasmány, hiszen kevés szöveg van egy oldalon, a fejezetek pedig rövidebbek és jól tagoltak. Ha fiatalabb könyvmolyoknak kerestek egy jó kis olvasmányt, akkor bátran ajánlom nektek Evie történetét. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban Matt Haig további köteteinek nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“A jövő már csak ilyen. Nem tudjuk, mit hoz. Egy adott ponton el kell fogadni, hogy nem tudhatjuk. Abba kell hagyni az előrelapozást, és arra az oldalra összpontosítani, ahol épp tartunk.”  

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.20. Csak Olvass!
01.23. Dreamworld
01.26. Zakkant olvas

2023. január 8., vasárnap

2022 évösszegző, avagy a kedvenc 10+1 olvasmányom a tavalyi évben


Sziasztok!

2022 egy igazi hullámvasút volt számomra. Rengeteg rossz, ugyanakkor nagyszerű és izgalmas dolog történt velem. Sok minden miatt hálás lehetek, a családomért, a barátaimért és azért, hogy soha nem hagytak egyedül akkor sem, amikor begubóztam, mert tudták, hogy pontosan akkor volt a legnagyobb szükségem a támogatásra. No de nem is erről szeretnék most beszélni nektek, hanem a tavalyi évem kiemelkedő olvasmányairól. 

Összesen 150 könyvet sikerült elolvasni, ami számomra is hihetetlen. Az elolvasott oldalak száma 44.026 volt, vagyis elmondhatom, hogy az életem 32 évében tavaly voltam a legtermékenyebb ezen a téren. Igyekeztem mindenféle területen képviseltetni magam. Rengeteg zsánerből olvastam, ezt pedig igyekeztem a TOP10 kiválasztásánál is figyelembe venni. Nem volt könnyű dolgom, hiszen elsőre vagy 30 könyvet felfirkantottam, de igyekeztem szűkíteni, hogy tényleg a legnagyobb kedvenceimet mutassam meg nektek.

Igyekeztem szigorú lenni, így azokat a könyveket, amiket idén újraolvastam, nem pakoltam be a listámba, hiszen pont amiatt olvastam el újra mindegyiket, mert eredetileg is imádom az adott történetet. Számszerűsítve 5 ilyen kötetet tudok felmutatni, hozok képet mindegyik borítójáról. 



No de nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a 10+1 könyv, ami a leginkább elrabolta a szívemet 2022-ben. A számozás nem a tényleges sorrendet tükrözi, hiszen konkrétan napok mentek el az életemből amiatt, hogy a végső listán morfondíroztam, normális sorrendet nagyjából lehetetlen küldetés lenne állítani. 

1. Egyetlen szempillantás alatt

Az Egyetlen szempillantás alatt egy rendkívül izgalmas és megrendítő regény életről, halálról, szeretetről, haragról, túlélésről és megbocsátásról. Szívszorító és felemelő történet egy család pusztító tragédiájáról és ennek utóhatásairól. Arról, hogy minden döntésünknek következménye van, és ezekkel együtt kell élnünk akár akarjuk, akár nem és vannak sebek, amiket az idő nem gyógyít be. Egy igazán nagyszerű és felejthetetlen történet, mely komoly és mély témákat dolgoz fel. Nem egyszerű olvasmány, de higgyétek el, megéri elolvasni. Az évem egyik első olvasmánya volt, és egyenesen a TOP10 listára repült minden kérdés nélkül. 


2. All ​Your Perfects – Minden tökéletesed

Quinn és Graham történetének elolvasása igazi húsba vágó élmény volt, talán még soha nem tudtam ennyire azonosulni egy szereplővel sem, mint Quinn karakterével. Összeköt minket a remény, a csalódás és az az eleven fájdalom, amivel minden egyes hónapban szintén szembesülni kényszerülök. Rengeteg gondolattal tudtam azonosulni, a legfájdalmasabb és legféltetebb érzéseim köszöntek vissza az oldalakon. Az All Your Perfects egy kettősséggel megáldott kötet. Egyrészről ott sebzi meg az ember lelkét és szívét, ahol nem szégyelli, másrészről viszont egy nagyon szép történet arról, hogy ha kicsúszik a talaj a lábunk alól és minden összedől körülöttünk, akkor is képesek vagyunk arra, hogy felálljunk és továbbmenjünk. Egy igazán mély és erős történet szerelemről, csalódásról, veszteségről, fájdalomról, lelki erőről és a szeretet erejéről. 

3.  Volt egyszer egy összetört szív - Once Upon a Broken Heart

Stephanie Garber regénye különleges helyet foglal el a szívemben, hiszen nemcsak magyarul, hanem anolgul is olvastam. (Sőt, bevallom, pont most olvasom angolul a folytatását.)
Az írónő nagyon jó érzékkel alkotta meg a világot, a Fenséges Észak egyszerűen elvarázsolt, bármikor szívesen ellátogatnék én is oda. A kötet érezhetően csupán egy felvezetés, és biztos vagyok benne, hogy Jacks és Evangeline közös története, még csak most indul be igazán. A történet rendkívül érdekes és izgalmas, én csak úgy faltam a lapokat, ráadásul  csavarokban sem volt hiány. Imádtam, szóval remélem a folytatás is hasonlóan nagyszerű lesz majd. 

4. Minden kémia

Bonnie Garmus regénye az egyik legjobb dolog, ami az utóbbi időben történt velem. A Minden kémia című kötet egy igazán magával ragadó és lenyűgöző könyv a női erőről és arról, hogy még a legkilátástanalabb helyzetből is fel tud az ember állni. Hiszen minden csak kémia, aminek az alapja a változás. A változás pedig magában hordozza a gyógyulást és a felemelkedést.
Az olvasás közben néha szó szerint csikorgattam a fogamat, rendkívül mérges és dühös voltam és teljes mértékben tudtam azonosulni Elizabeth gondolkodásával. Azt hiszem, hogy meg kell köszönöm a jó Istennek, hogy én 1990-ben születtem, mert engem teljesen összetört volna az 1950-60-as évek világa. Imádok nőnek lenni és imádom a nőiségemet, de tisztában vagyok vele, hogy az én személyiségem és karakterem összeegyeztethetetlen lett volna az akkori társadalmilag elfogadott normával. 

5. Kaszás

A Kaszás egy igazán izgalmas kötet életről és halálról, és a döntések súlyáról. Egy letehetetlen és sodró erejú kötet, mely garantáltan a fotelhez szegezi az olvasóját. Neal Shusterman remek stílusban reprezentálja az általa megálmodott disztópikus világot. A cselekmény érdekes és izgalmas, egy másodpercig sem unatkoztam olvasás közben, csak úgy faltam a lapokat. A könyvben nincsenek üresjáratok, Neal Shusterman végig fenntartja az ember érdeklődését és persze gondoskodik a vérnyomás szintentartásáról is. Rengeteg izgalmas fordulat és csavar teszi még élvezetesebbé az olvasást, egyszerűen zseni ez a pasi. Már az első rész során rendkívül magasra tette azt a bizonyos lécet, még csak most fejeztem be a regényt, de már a folytatásért epedezem. A Volt egyszer egy összetört szív mellett a Kaszás az, aminek a legjobban várom jelenleg a folytatását magyarul. 

6. Heartstopper - Fülíg beléd zúgtam

Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják az olvasót és onnantól kezdve nincs menekvés, elveszünk a betűk és a kitalált világ tengerében. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után is. Számomra pontosan ilyen volt ez a kötet is. A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam egy rendkívül kedves történet a barátságról, a szerelemről, az elfogadásról és a másságról. Arról, hogy mindig merjünk önmagunk lenni. Ez a könyv egy igazi lélekbonbon, minden egyes oldalon úgy éreztem, hogy a fiúk története simogatja a kis lelkemet. Ezzel együtt pedig Nick felkerült a legnagyobb kedvenceim közé, azóta azt mondogatom mindenkinek, hogy a világ sokkal szebb hely lenne, ha mindannyiunk mellett lenne egy Nick. 

7. Az ember, aki Ovénak hívnak

Biztos ti is ismeritek azt az érzést, amikor megakad a szemetek egy történeten, vagy esetemben egy írón, de soha nem tudtok időt szakítani arra, hogy olvassatok valamit tőle. Na nálam Backman pontosan ilyen volt. Ezer éve szemeztem már vele, de valahogy soha nem volt időm olvasni tőle. Tavaly azonban egy könyvklubnak hála végre sorra keríthettem az első történetemet az írótól és annyira imádtam, hogy repült is a 10-es listámra. Az ember, akit Ovének hívnak egy hihetetlenül kedves és szerethető történet a barátság erejéről. Arról, hogy mennyivel szebb lehet a világ, ha figyelni kezdünk egymásra. Ove a legzsémbesebb, mégis legszerethetőbb karakter, akiről olvastam. Egyszerűen imádtam. 


8. Mindketten meghalnak a végén

Mi baj történhet a könyvmoly lelkével olvasás közben, ha úgyis tudja mi lesz majd a végkifejlet. Elárulom...összetörik. Igen, akkor is, ha tudja, hogy mindketten meghalnak a végén.  magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el. Számomra pontosan ilyen volt ez a kötet is. A Mindketten meghalnak a végén egy igazán szívszorító és nagyszerű ifjúsági regény, mely a címe a szomorú végkifejlet ellenére sokkal inkább az élet himnusza. Felemeli az olvasóját és arra ösztönöz mindenkit, hogy úgy élje az életét, mintha az lenne az utolsó nap számára. Rendkívül inspiráló, de mérhetetlenül fájdalmas történet. Adam Silvera tulajdonképpen, fogja az ember lelkét, csordultig tölti a fiúk által érzett szimpátiával és szeretettel, majd egy jól irányzott mozdulattal a földhöz vágja és ott hagyja a szívünket védtelenül, sajogva. Sírtam nagyon a végén, de egyszerűen imádtam. 

9. Wildfell asszonya

Nem most találkoztam először a Brontë nővérek munkásságával. Charlotte méltán híres és ismert regényét a Jane Eyre-t kétszer-háromszor is olvastam, Emily alkotását az Üvöltő szeleket, pedig még ennél is többször olvastam. Anne Brontë írásai azonban eddig teljesen elkerültek. A Wildfell asszonya című írása páratlan a maga nemében, alapjaiban kérdőjelezi meg a 19. század jogrendszerét, vagyis azt, hogy a férjnek korlátlan hatalma van a felesége és a gyermekei felett. A Wildfell asszonya egy ízíg vérig feminista mű, a szó legnemesebb értelmében. Helen egy rendkívül erős nő, aki bármire képes azért, hogy megvédje a gyermekét az erkölcstelenségtől. A férjével való kapcsolata sajnálatos módon nem aszerint alakul, ahogy fiatal lányként eltervezte azt. Nagy hatással volt rám a regény, úgy érzem méltán kerülhetett be a kedvenceim közé. 

10. Jó kislányok, rossz viszonyok

Holly Jackson az első résszel anno belopta magát a szívembe. Emlékszem, hogy anno nagyon lelkesen vártam már az írónő regényét magyarul, hiszen rengeteg jót olvastam rajta a külföldi oldalakon, ezért nagy reményekkel álltam neki a kötetnek. Szerencsére nem kellett csalódnom és egyszerűen imádtam. 
Mivel az első rész ennyire tetszett, így hasonló lelkesedéssel vártam a folytatást. Kicsit aggódtam, hiszen az első rész nagyon magasra tette a lécet, de az első oldalak után teljesen megnyugodtam, hogy a Jó kislányok, rossz viszonyok nem megközelíti minőségben az első részt, hanem talán egy kicsit rá is tesz egy lapáttal. Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de a folytatás abszolút meghaladta az elvárásaimat, így bizton állíthatom, hogy az idei évem egyik legjobb olvasmánya lett. A cselekmény rendkívül érdekes, izgalmas és fordulatos. Tökéletes folytatás. 

+1. Winter

Ha esetleg eddig aggódtatok volna, hogy én, mint nagy Holdbéli krónikák rajongó hol hagytam a listámról a sorozat befejező kötetét, akkor nem kell tovább izgulnotok. Természetesen a Winter is helyet kapott a listámon. A Cress című kötet befejezése után felemás érzésekkel álltam neki a folytatásnak. Egyik oldalról legszívesebben rekordsebességgel végigszántottam volna a lapokat és addig fel nem keltem volna az ágyamról, amit ezt a 700 oldalt el nem olvasom. Másrészről azonban szerettem volna kis dózisokban adagolni, mert úgy éreztem, hogy még nem állok készen arra, hogy elengedjem a szereplők kezét. A Winter című kötetben Marissa Meyer nagyon odatette magát. Én ezt a részt úgy imádtam, ahogy van és biztos vagyok abban, hogy a többi rajongó is szeretni fogja.  Remek lezárása egy nagyszerű sorozatnak, egy szavam sem lehet. Egy igazi kalandregény a szó legnemesebb értelmében. Néha talán sok is volt az izgalmakból, de én egyszerűen imádtam, hogy mindig történik valami a főszereplőkkel. Én tövig rágtam a körmöm, nagyon izgultam és aggódtam mindenki testi épségéért és életéért. 

Nos..ezek voltak a legkedvesebb olvasmányaim. Remélem 2023-ban is velem tartotok. Ha van kedvetek, írjátok meg kommentben, ha valamelyik kötet a ti listátokon is helyet kapott. 


















2023. január 5., csütörtök

Adam Silvera: Az ​első, aki meghal a végén (Halál-Hírek 0.) + Nyereményjáték


Sziasztok!

A világpremier után nem sokkal magyarul is megjelent az imádott Mindketten meghalnak a végén könyv előzmény kötete, amiben a Halál-hírek indulásának a napjára repülünk vissza. Itt is megismerhetünk két srácot, Oriont és Valentínót, és persze az ő tragikusnak ígérkező szerelmi történetüket.
A Blogturné Klub bloggerei mesélnek a kötetről, amiből a Menő Könyveknek köszönhetően egy példányt ki is sorsolunk. Játssz velünk!

A New York Times-sikerlista első helyét meghódító, Mindketten meghalnak a végén előzménytörténetében hét évet ugrunk vissza az időben, és jelen lehetünk a Halál-Hírek első hívásánál.
Ma éjjel kezd élesben a Halál-Hírek, így mindenkit ugyanaz a kérdés foglalkoztat: tényleg meg tudják jósolni, hogy valaki meg fog halni, vagy csak egy aprólékosan kitervelt átverés az egész?
Orion Pagan évek óta várja, mikor közlik vele, hogy meg fog halni. Komoly szívbetegséggel él, és azért iratkozott fel a Halál-Híreknél, hogy tudja, mire számítson.
Valentino Prince New Yorkban akarja újrakezdeni az életét. Hosszú, ígéretes jövő vár rá, és csak azt követően regisztrált a Halál-Híreknél, hogy az ikertestvére kis híján odaveszett egy autóbalesetben.
Orion és Valentino a Times Square-en akadnak össze, és azonnal érzik, hogy közük van egymáshoz. Ám a legelső Végnapi hívások örökre megváltoztatják az életüket - egyiküket felhívják, míg a másikat nem. Noha azt egyik fiú sem tudja, miként végződik majd számukra ez a nap, abban biztosak, hogy együtt akarják tölteni... még ha utána keserves is lesz a búcsú.
Az elismert író, Adam Silvera rá jellemző keserédes stílusban mesél arról, milyen óriási hatással vannak egymásra az emberek, és újra bebizonyítja, hogy mindig érdemes kihasználni életünk minden pillanatát.

Ó édes istenem, néha elgondolkodom azon, hogy vajon mazochista vagyok-e. Nem csak azért, mert Adam Silvera másik kötetén konkrétan zokogtam, hanem azért is, mert ebben a hónapban már másodjára nyúltam egy nagyon nehéz és fájdalmas történethez (és basszus még csak január 5-e van). Szóval azt hiszem nem csak bennem, de bennetek is jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis miért akarok ennyire szenvedni és sírni. Válaszolni ugyan nem tudok erre, de ha a sok történelmi regényre, és haldoklós tinis romantikus kötetre (olyan csúnyán hangzik ez basszus, ne haragudjatok) gondolok, akkor azért látható, hogy alapjáraton erősebben vonzódom a fájdalmasabb írásokhoz. No de mit várunk attól, akinek a kedvenc gyerekkori meséje A rendíthetetlen ólomkatona és Andersen többi meséje volt (igen, A kis gyufaáruslány is....). Persze nem arra vagytok kíváncsiak, hogy miért akarok már megint sírni, hanem a konkrét véleményemre a kötettel kapcsolatban, szóval lássunk is hozzá. 

Az első, aki meghal a végén egy csodálatos történet két fiú kapcsolatáról, akik ugyan csak egy napot tölthettek együtt, mégis olyan, mintha az egész világmindenséget egymásnak ajándékozhatták volna. Egy kötet, amiben bár fontos szerepet játszik a halál és az elmúlás, mégis az életet élteti.  A kötet egy igazán szívszorító és nagyszerű ifjúsági regény, mely a címe a szomorú végkifejlet ellenére sokkal inkább az élet himnusza. Felemeli az olvasóját és arra ösztönöz mindenkit, hogy úgy élje az életét, mintha az lenne az utolsó nap számára. Rendkívül inspiráló, de mérhetetlenül fájdalmas történet. Adam Silvera tulajdonképpen, fogja az ember lelkét, csordultig tölti a fiúk által érzett szimpátiával és szeretettel, majd egy jól irányzott mozdulattal a földhöz vágja és ott hagyja a szívünket védtelenül, sajogva. Nem árul zsákbamacskát, a cím is sejteti a fájdalmas végkifejletet, mégis az utoló másodpercig reménykedik az olvasó, hogy a dolgok majd talán jobbra fordulnak, hogy nem érhet véget valakinek az élete, miközben a szemünk előtt éli át a Végnapját és ezáltal az utolsó kalandjait. De sajnos sem a való világ, sem pedig Adam Silvera világa nem a csodákra épül. Vannak elkerülhetetlen dolgok, amikkel egyszerűen képtelenség harcolni, csupán annyit tehetünk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk az adott helyzetből. 

A Mindketten meghalnak a végén óta tudjuk, hogy Adam Silvera a legkevésbé sem zavartatja magát a hihetetlenül erős spoilert tartalmazó címekkel, nem árul zsákbamacskát. Egyértelműen az olvasó tudtára adja, hogy meg fog történni az elkerülhetetlen. De olykor nem az számít, hogy mi található az út végén, hanem az, hogy milyen módon jutunk oda. Halál nélkül nincs élet, veszteség nélkül nincs szeretet. Ezt még anno a másik kötet fülszövegén olvastam és azóta sem tudtam kiverni a fejemből ezt a rövid mondatot. Néhány szó, mégis mennyi igazság rejlik mögötte. Nagyon furcsák vagyunk, mi emberek. Sokszor addig nem értékeljük az életünket, a körülöttünk lévő embereket, amíg meg nem csap minket a veszteség szele. Mindent természetesnek érzünk és olykor képtelenek vagyunk kilépni a saját csigaházunkból. Mindig van holnap, gondoljuk. Újabb nap, újabb lehetőség, szól a mondás. De mi van akkor, ha nincs több holnap és elfogynak a lehetőségek? Nem várhatjuk ölbe tett kézzel, hogy az idő elrohanjon mellettünk. Élnünk kell, hogy elmondhassuk, hogy itt voltunk és jelen voltunk. Emlékeket hagyunk, hogy szeretteink mosolyogva idézhessék fel a közösen eltöltött perceket. Ezt adhatja meg mindenkinek a Halál Hírek. Már a másik kötetben is nagyon érdekes volt szembesülni a Halál Hírek létezésével, ebben a kötetben pedig tulajdonképpen az indulását követhetjük nyomon. Láthatjuk, hogy miként alakul az első napon értesítettek élete és megismerjük azt az állapotot, ami az elindulást körüllengte. Mit gondolhat ilyenkor az egyszerű ember? Azt, hogy tuti kamu. Tegye mindenki a szívére a kezét, na ugye, hogy ti is azt gondolnátok, nos hát én is. Hiába reklámoznak ilyesmit, hiszen nem ismeri még senki, emiatt nehezen is hisznek benne. Hogy higgyek valamiben, ami olyan nehezen feldolgozható. Honnan tudja bárki is, hogy valaki a nap folyamán el fog halálozni. Maga a gondolat és az ötlet nagyon érdekes. Egy kicsit furcsának és talán morbidnak tűnik, hogy mindenki tudja, hogy aznap eltávozik az élők sorából. Nincsenek hibák, nincsenek véletlenek. Akit felhívnak, az biztos lehet abban, hogy tényleg elérkezett életének a végéhez. Azt persze homály fedi, hogy ki milyen módon leli halálát, de az biztos, hogy nem éri meg az illető a másnapot. Egyesek talán azt gondolják, hogy ez kínzás. Jobb a tudatlanság, nem jó, ha valaki rettegésben tölti a napot. De az is biztos, hogy azzal, hogy tudatják mindenkivel, hogy elérkezett az utolsó napjuk, ezek az emberek kapnak egy lehetőséget arra, hogy elbúcsúzzanak és éljenek, mielőtt meghalnak. Ez a közös élmény hozza össze a két főszereplőnket, Valentinot és Oriont is. 

Vannak emberek, akik másodpercek alatt képesek felforgatni az egész világunkat. Akikkel ha találkozunk úgy érezzük, hogy olyan, mintha mindig is ismertük volna. Valentino és Orion a két legszimpatikusabb könyves karakter, akikről mostanában olvastam (igen, nagyjából Mateo és Rufus szintjén helyezkednek el). Hihetetlenül szerethetők és emberiek, az ember legszívesebben csak megölelgetné őket. Olvasás közben izgultam, drukkoltam, kiakadtam, mosolyogtam, szerettem és a mélybe zuhantam...az érzelmek teljes skáláját átéltem, és az utolsó másodpercig reménykedtem a pozitív végkifejletben és abban, hogy valami csoda folytán a cím még sem válik valóra. Még annak ellenére is, hogy tudtam, hogy esélytelen, hogy így alakuljon. Éreztem, hogy szaladok a végzetem, vagyis a fiúk végzete felé, hiszen már ismertem a másik történetet, mégis ott maradt a kis lelkemben az a cseppnyi remény, hogy ezúttal minden más lesz. Hiszen az nem lehet, hogy ez a két fiú, aki most talál egymásra, csupán 1 napot tölthessenek együtt. Az nem történhet meg, hogy két ilyen szerethető karakter nem kapja meg azt a happy endet, ami járna nekik. Az nem lehet, hogy tényleg meghalnak, hiszen élniük kell. Az élet viszont sajnos sem a valóságban, sem pedig a könyves univerzumban nem igazságos. Az olvasó azonban ritkán racionális lény. Bízik a csodában és várja, hogy talán mégis van remény a fiúk számára, ez a csalóka remény pedig még jobban összetöri az ember szívét és lelkét. Nagyon nehéz pityergés nélkül elolvasni a regényt. Azokon az életképeken, amikor elmosódik a határ a két regény között és átfedéseket talál az olvasó, a másik regény szereplőveil nagyon meghatódtam. Na itt éreztem először, hogy ez a kötet fájdalmasabb lesz. Nem azért, mert a két fiú közelebb került volna hozzám, hanem azért, mert a két főszereplőn kívül találkozik az olvasó néhány olyan karakterrel, akinek más ismeri a másik kötetből a sorsát. 

Valentino és Orion két hihetetlenül aranyos és szerethető karakter. Egyszerűen imádtam a párosukat és a kalanadjaikat. Egyikük közelebb állt a halálhoz, de ahogy a mondás is tartja, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Nem mindig az távozik először a világunkból, aki ténylegesen beteg. Történnek balesetek és vannak olyan helyzetek, amikor az egészségesebbek mennek el. Vajon melyikük telefonja csörren meg és hogyan változtatja meg ez az élmény az életüket? Imádtam, hogy a fiúk kapcsolata milyen csodálatos programot ihlet meg, hiszen az egyik legszebb és legönzetlenebb dolog első lépéseit követhetjük nyomon. Talán nem nagy spoiler, ha elmondom, hogy kettejük kapcsolata ihlet egy olyan applikációt, mely 7 évvel később komoly és fontos szerepet tölt be a másik kötet főszereplőinek életében. 

A könyv felépítése nagyon érdekes és izgalmas. Nem csak a fiúk fejébe nyerhetünk bepillantást a váltakozó fejezetek segítségével, hanem a különböző mellékszereplők gondolatait is megismerhetjük néhány oldal erejéig. Ettől lesz igazán mélysége ennek a történetnek. Nagyon tetszett, hogy az író nem csak a fiúkra koncentrált, hanem több karakter kapott néhány oldalnyi szerepet a könyvben a saját jogán is. A különböző kapcsolódási pontok, baráti viszonyok még nagyobb súlyt kapnak a történetben. Nem csak azt láhatjuk, hogy a fiúk hogyan élik meg az utolsó napjukat, hanem azt is, hogy a körülöttük élők hogyan gondolkodnak. Bepillantást nyerhetünk a halál hírét hozó emberek, vagy éppen az igazgató és feleségének, a barátoknak, vagy éppen családtagoknak a fejébe. Minden összefügg mindennel, hatás és kölcsönhatás jellemzi a karakterek hálóját. 

A cselekmény nagyjából egy hetet ölel át, de a jelentős része természetesen azon az egy napon történik, amikor is az értesítő hívás megtörténik. Ezalatt az egy nap alatt rengeteg dolog történik velük, rengeteg kalandban lesz részük, a fókusz mégis inkább az érzéseken és különböző érzelmeken van. Rendkívül erős mondanivalóval bír, tiszta és világos üzenetet hordoz minden olvasó számára. 

A könyv sokkal vastagabb, mint a másik Adam Silvera kötet, olvasás közben azért rendesen megfájdult a csuklóm. Az biztos, nem igazán utazáskompatibilis ez a kötet, mondjuk nem csak a mérete, hanem a mondanivalója miatt sem. Nem csak tartani nehéz, hanem garantáltan megríkatja az olvasóját. 

Az a helyzet, hogy egyszerűen nem tudok (és persze nem is akarok) rosszat mondani erről a regényről. Teljesen elrabolta a szívemet és a lelkemet, úgy érzem még sokáig velem marad Valentino és Orion története. Ha szeretitek a hasonló történeteket, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt Adam Silvera regényének, ha pedig nem, akkor is. Mateo és Rufus fanoknak kötekező olvasmány, mert hát na. Majd megtudjátok. :) Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a kötetbe. 

Nyereményjáték

Adam Silvera New Yorkban nőtt fel, és a két sikerkönyvében is New York a helyszín. Éppen ezért most a játékunk is az imádott városról szól. New York nevezetességeiről csatolunk képeket, a feladatod, hogy megírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába melyik nevezetességet rejti a kép. (Például Metropolitan Museum of Art). Angol és magyar nevet is elfogadunk! A helyes kitöltők között a könyv 1 példányát sorsoljuk ki.
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

KÉP


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.05. - Csak olvass!
01.08. - Utószó
01.11. - Fanni's Library
01.14. - Hagyjatok! Olvasok! Blog
01.17. - Sorok Között

2023. január 2., hétfő

Kérdések és válaszok fordítása Kerstin Gier honlapjáról + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Könyvmolyképző jóvoltából hazánkban is megjelent Kerstin Gier legújabb könyve Nefelejcs címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják ezt a varázslattal teli világot, mely már világszerte meghódította az olvasók szívét.
Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát. 

De mi van, ha ez nem egy fantasyregény, hanem a valóság?
A fiú menő, okos és népszerű. A lány a gyűlölt szomszéd család tagja, kedveli a fantasytörténeteket, és alapvetően nem a fiú esete. De amikor Quinnt egy éjjel félelmetes lények veszik üldözőbe, és súlyosan meg is sérül, olyan dolgokat fedez fel, amelyek valószínűleg nem ebből a világból származnak. De kiben bízhat, amikor a szobrok hirtelen rossz rímekben kezdenek beszélni, és a koponyák bizalmasan rámosolyognak?
Legjobban a szemben lakó lányban, aki egyáltalán nem jelent számára semmit. Hogy ő és Matilda egy veszélyekkel teli, mágikus kalandban találják magukat, arra mindenesetre Quinn egyáltalán nem számított.
És arra még kevésbé, hogy halálosan szerelembe esik…
A világ varázslatossá válik a rajongásig szeretett szerző, Kerstin Gier új kötetében, mely már a megjelenése hetében meghódította a bestsellerlisták első helyét.
Légy részese csodás történetének!

Összességében kifejezetten szerettem a Nefelejcs című könyvet és nem is igazán bánom, hogy nem lett egy igazi 5 csillagos olvasmányélmény, hiszen így akarva akaratlanul is óriási elvárásokkal állnék neki a folytatásnak. Így van hova fejlődnie a történetnek. Alapnak szerintem nagyszerű, hiszen kellően meghozta a kedvemet a folytatásokhoz és abban is biztos vagyok, hogy most már nagyon gyorsan sorra kerítem az írónő többi regényét. Mivel ennyire elkezdtem a munkásságával szimpatizálni, így meglátogattam a honlapját és megtaláltam rajta a kérdések és válaszok menüpontot. Arra gondoltam, hogy egy extra turné keretében kiválasztok nektek néhányat és lefordítom. 


Mikor jelenik meg a következő könyved, és miről fog szólni?

 

A Nefelejcs trilógia első kötete az „Ami a fényben nem látható” 2021-ben jelent meg. A második kötet („Ami eddig elveszett”) idén fog megjelenni és ígérem, hogy extra izgalmas és vicces lesz. A harmadik kötetben („Ami a világot összetartja”) pedig hihetetlenül beindulnak az események. A Nefelejcs trilógia Quinn és Matilda kalandos és egyben romantikus történetét meséli el, mely csordultig tele van titokzatos lényekkel és próféciákkal, varázslatos portálokkal, környezetbarát tündérekkel, veszélyes vérfarkasokkal – és egy Bax nevű vízköpődémonnal (aki tulajdonképpen egy saját könyvet akart, és ennek megfelelően is viselkedik).


Honnan merítesz ötletet a történetek megírásához?
 
Azt hiszem, ez igazából fordítva van: az ötletek találnak meg engem. Hála az égnek! Egy könyvhöz egyébként sokkal több kell, mint egyetlen ötlet. Általában már a fejemben van a legtöbb, amikor elkezdem a regényt, de írás közben is folyamatosan merülnek fel újak.
 
Honnan merítetted az ötletet a könyveidhez?
 
Ez egy igazán nehéz kérdés. Néhány ötletem már több éve megvolt – kicsit olyan ez, mintha az emberek álmukban meglátogatnák egymást –, de egyszerűen nincs meg a történet, amibe becsomagolhatnám őket. Más ötletek egyik napról a másikra jönnek – egyetlen ötlet közel sem elég egy egész könyvhöz. Félre kell tenni őket, és életben kell tartani/táplálni kell őket, hogy amikor eljön az ideje, elő tudjam húzni őket a kalapból.
 
Van kedvenc mottód?
 
Valójában nincsen. De úgy gondolom, hogy Ray Bradbury „Le kell ugrani a szikláról, hogy kitárhassuk a szárnyainkat” gondolata szép mottó lenne. Persze nem szó szerint értve.
 
Melyik karakteredet keltenéd legszívesebben életre? Miért?
 
Xemerius és Baximilian tökéletes barátok lennének – nagyon szeretnék egy olyan láthatatlan társat, aki át tud menni a falakon…
 
Melyik könyved a kedvenced?
 
A válasz sajnos módfelett unalmas: az, amelyiket éppen írom.
 
Melyik tantárgyat szeretted legkevésbé az iskolában?
 
A technikát. Nem tudom, ki volt traumatizáltabb, én vagy az az edényfogó kesztyű, aki arról álmodozott, hogy sál legyen... Emellett a matekot sem szerettem igazán. És a kémia is szörnyű volt.
 
Ha átváltozhatnál egy állattá, melyik lenne az? És miért? És mi a kedvenc ételed? Szereted a vaníliás teát? És ha azt mondod, hogy a kék a kedvenc színed, akkor valójában az óceánhoz hasonló világoskékre vagy az élénk királykékre gondolsz?
 
Jaj, kérlek, ne tegyetek fel nekem ilyen kérdéseket. Mindig egy örökkévalóság, amíg válaszolni tudok rájuk, mert olyan sokáig kell rajtuk gondolkodnom. Sőt az is lehet, hogy nem is tudom kétszer ugyanazt a választ adni. Ha így folytatjuk, tényleg soha nem fejezem be a könyvet... (Egyébként, ami a kék színt illeti, jelenleg inkább olyan árnyalatra gondolok, mint a lapis lazuli.)

Forrás: https://kerstingier.com/en/fragen/


Remélem ezek a kérdések és válaszok meghozzák a kedveteket és az olvasáshoz és nemcsak a Nefelejcs sorozat első kötetét, hanem az írónő többi regényét is elolvassátok. 
Ha a bejegyzés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 


Nyereményjáték

Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek Kerstin Giert - pontosabban az általa írt regények fontosabb szereplőit. Minden állomáson találtok egy összekevert betűkupacot, nektek pedig nincs más dolgotok, mint helyes sorrendbe rakni őket és az így kapott nevet beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. 
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk! 

NÉV
SELLIE AYH
a Rafflecopter giveaway

Állomások

01/02 Csak olvass! - extra
01/04 Könyvvilág
01/06 Fanni's Library
01/08 Readinspo
01/10 Könyv és más
01/12 Sorok Között
01/14 Dreamworld
01/16 Booktastic Boglinc
01/18 Hagyjatok! Olvasok!