2020. augusztus 27., csütörtök

Emily Wibberley · Austin Siegemund-Broka: Már ​nem a tiéd + Nyereményjáték

 Sziasztok!

A Már nem a tiéd a LOL-könyvek sorozat legújabb kötete, melyben a színháznak és ezen belül  a Rómeó és Júliának kulcsfontosságú szerepe van. Ismerjétek meg velünk Megan Harper történetét és legyetek Ti is részesei ennek a színházi kalandnak. Tartsatok bloggereinkkel és ha Nektek kedvez a szerencse akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott két nyereménykönyv egyike. 

Mivel a könyvben fontos szerepe van Shakespeare legismertebb drámájának a Rómeó és Júliának és a színháznak, így mi is lenne aktuálisabb, mint hogy írjak egy kicsit a darabról. 

A dráma ugyebár két ellenséges veronai család gyermekei között szövődött végzetes szerelem történetéről szól. A tragédia Arthur Brooke 1562-ben írt versének, a The Tragical History of Romeus and Julietnek és William Painter Palace of Pleasure című prózájának színpadi átirata.Ugyanazon az olasz mesén alapulnak, és bár Shakespeare mindkettőből kölcsönzött részleteket, a történet bővítése érdekében új szereplőket is létrehozott, például Mercutiót és Párist. A színmű feltehetően 1591 és 1595 között íródott, először 1597-ben jelent meg.

Annyira érdekes amúgy ez az egész, hiszen alapjáraton a szépirodalmi, ezen belül is a drámai fordulatokat rejtő könyvek a zsánereim. Egyszerűen oda vagyok a szomorú történetekért. Amikor egy könyv szétszaggatja a lelkem, akkor érzem magam a legjobban. Szeretem a komoly és mély tartalmakat és azt, ha egy történetről órákat lehet beszélgetni. Néha azonban megesik velem, hogy könnyedebb vizekre evezek és valami  szórakoztató könyvet választok. Mikor megláttam a Móra Kiadó új LOL könyvét az volt az első gondolatom, hogy ez tökéletes olvasmány lehetne a tesómnak, Virágnak, aki amúgy 15 éves. Aztán ahogy beleolvastam rájöttem, hogy bár dupla ennyi idős vagyok de, én is kíváncsi lettem nagyon a könyvre. 

De lássuk, hogy miről is szól pontosan a könyv!

A tizenhét éves Megan Harper az örök második, mellékszereplő a saját életében is. Ráadásul exei rendre a vele való szakítás után találják meg a nagy őt. Szerencsére Megan nem az az önsajnáló típus, jobb híján továbblép, ezerrel készül a továbbtanulásra. Jövőre felvételizik az Oregoni Egyetem rendező szakára, ehhez pedig színészi tapasztalatra is szüksége van. A drámacsoport vezetője Jody ráosztja Júliát, minden színésznő álomszerepét. Megan azonban egyáltalán nem akarja ezt elvállalni. Fel kéne nőnie a szerephez, amelyet önbizalomhiánya miatt szíve szerint visszautasítana. A sors azonban mellé rendel egy segítőt, a fiatal és figyelmes drámaírót, Owen Okiát. A fiú drámaírói leckékért cserébe lelket önt a lányba, és szép lassan elhiteti vele, hogy senki más, csak ő lehet saját életének főszereplője és rendezője is. Ez a barátság azonban egy idő után mindkettejük számára egyre többet jelent. Te hogy fejeznéd be ezt a sztorit?

Az az igazság, hogy nekem ez a könyv nagyot tetszett. Annyira jó érzés volt ismét egy könnyed, szerethető, bájos kötetet olvasni. Tudom, hogy már teljesen és totálisan kinőttem ezekből a regényekből, és abszolút nem az én korosztályomnak szól, de mindezek ellenére csak úgy faltam a lapokat. 

A cselekmény érdekes és izgalmas. Nekem nagyon tetszett, hogy a színház ezen belül pedig a Rómeó és Júlia került a középpontba. Megan, a regény főszereplője imád rendezni, az iskolai darabok rendszeresen az ő segítségével készülnek. A felvételi előtt azonban meg kell ismerni a másik oldalt, hiszen egy igazi rendezőnek tudnia kell a színészek fejével is gondolkodni. Megkapja minden színésznő álomszerepét. ő játssza el Júliát az iskolai színdarabban. De vajon hogyan tudja ezt a szerepet egy olyan lány játszani, aki sokkal inkább Rózának érzi magát? Vajon megtalálhatja magában Júliát? 

Megan egy igazán erős személyiség, aki pontosan tudja, hogy mit is akar. Ő az iskola flörtbajnoka, aki egyik kapcsolatból a másikba ugrál. Látszólag könnyen és gyorsan veri ki a fejéből a fiúkat, akik rendszeresen a vele való szakítás után találják meg azt a lányt, akivel hosszabb távon terveznek. Igyekszik nem ragaszkodni, hiszen ő nem az a személy, aki mellett huzamosabb ideig kitartanak. Szeretné élvezni az együtt töltött időt és kihozni a lehető legjobbat és legtöbbet a kapcsolatból, hiszen véleménye szerint neki csak ennyi jár. Ő nem egy igazi főszereplő, ő a romantikus filmek kevésbé fontos mellékszereplője, a Rómeó és Júlia Rózája. Sajnos a családjával sem túl ideális a viszonya. Elvált szülők gyermekeként nem találja a helyét a világban. Mindkét fél megtalálta már azt az embert, aki mellett szeretné leélni a hátralevő életét, de nem tudja, hogy ebben az új felállásban hol is van az ő helye. Nem csak a párkapcsolatok, hanem a családi kapcsolatok terén is úgy érezte, hogy nem fontos szereplő. 

A másik főszereplő Owen, akinek soha nem hiányozhat a kezéből a jegyzetfüzete. Folyamatosan ír, állandóan jegyzetel. Ő  az a személy, aki meglátja Rózában is a lehetőséget, hiszen szerinte sokkal több van benne, mint amit Shakespeare darabjából megismerhetünk. Ő is lehetne főszereplő egy teljesen másik történetben, ahol csakis rá koncentrálnak. Sokkal több, mint egy könnyen felejthető karakter, valakinek ő jelenti az egész világot. 

A két fiatal akkor kerül szorosabb viszonyba, amikor kölcsönösen segítenek egymásnak. Megan besegít a fiúnak a drámaírásban, hiszen Owen egy olyan történetet szeretne írni, amiben Róza a főszereplő, és ki lehetne hitelesebb segítő ebben, mint Megan. A lány pedig tanácsokat kér tőle, hogy hogyan is fűzhetné szorosabbra a kapcsolatát egy közös ismerősükkel. 

Ahogy egyre több és több időt töltenek el egymással, valami olyat is megpillantanak a másikban, amit senki más nem vett még észre. Bepillantást nyerhetnek egymás legmélyebb és legféltettebb titkaiba és csak rajuk múlik, hogy mihez is kezdenek ezzel a jövőben. 

A fejezetek mindegyike egy Rómeó és Júlia idézettel kezdődik, az egész kötetet átszőtte a Shakespeare iránti tisztelet. Hihetetlenül jó ötlet volt párhuzamba állítani Róza és Megan karakterét. Érdekes volt látni, ahogy a lány szép lassan kinyílik és végre képes lesz kilépni a saját árnyékából. Végre rájön arra, hogy ő volt az, aki mellékvágányra állította saját magát, hiszen ha ő nem hisz saját magában, akár más miért hinne? 

Mindig jó érzés, amikor egy kedvenccel találkozom egy regényben. Imádtam a Harry Potteres utalást, ez egy hatalmas pirospont volt a szememben.

Nekem nagyon tetszett a borító, az egyik kedvencem lett a LOL könyvet között. 

Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, a szereplőket, az egész színházi világot. Bár nem én vagyok a célközönség, de Megan és Owen hatalmas kedvenc lett. Szerettem a könyv mondanivalóját is,  senki nem érdemli, hogy saját életének a mellékszereplője legyen, hiszen mi mindannyian Júliák vagyunk.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 


Nyereményjáték

Mivel a könyvben központi szerepet tölt be Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája így a mostani játékunk is ehhez a történethez kapcsolódik. Nincs más dolgotok, mint megírni ki mondja az adott idézetet a könyvben. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Megyek. Ki elbúvik előlünk,
S bujdósdozik, ördög keresse meg.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

08.19.: Könyvvilág
08.27.: Csak olvass!
08.29.: Dreamworld

2020. augusztus 24., hétfő

Melinda Metz: Cirmos-hadművelet + Nyereményjáték

 

Sziasztok!

Melinda Metz Cirmos hadművelet című könyvben a szerelem mancsokon érkezik. Vajon egy cica tudhatja, hogy mire van szüksége az embernek? Tartsatok bloggereinkkel és ismerjétek meg ezt a kedves romantikus történetet. 

A legtöbb ember számára az állatok társasága, azok simogatása igazán kellemes érzést okoz. A háziállatok társaságában való tartózkodás pozitív hatással lehet a közérzetünkre és a hangulatunkra. Ha rossz a kedvünk megnyugtatnak, ha magányosak vagyunk társaságot nyújtanak. Az egész életünket bearanyozzák. Vinnie is mindig ott segít, ahol csak tud. Amikor migrénes fejfájással küzdök, odafekszik mellém és addig ottmarad, amíg jobban nem leszek. Ha sírok, megvigasztal, ha jó a kedvem, akkor felpörög ő is. Az egyik legjobb döntésünk volt Miklóssal az, hogy kutyát vállaltunk. Egy kisállat mindig a legjobbat hozza ki az emberből. Annyi mindenre megtanítanak minket....felelősségvállalás, gondoskodás, feltétel nélküli szeretet. Egyszer a jövőben nagy vágyam egy kiscica is, de ehhez egy nagyobb lakásba kellene költöznünk. A legjobban a vörös cicák tetszenek, szóval nem véletlenül lettem olyan nagyon lelkes a Cirmos-hadművelet miatt is. Az volt a prekoncepcióm, hogy olyan könyv, amelynek az elején egy vörös macskusz van csak jó lehet. 

No de nem is szaporítom tovább a szót! Lássuk miről szól pontosan a könyv. 

A szerelem mancsokon érkezik. Jamie Snyder harmincnégy éves és szingli. És kit érdekel, ha az? Szentül elhatározta, hogy az idei "Az Én Évem" lesz a számára. Annyiféle év volt már az életében - volt a "Csak Magával Törődő Pasi Éve", az "Elfelejtettem Említeni, Hogy Nős Vagyok Pasi Éve", a "Levakarhatatlanul Tapadós Pasi Éve", a "Nem Tudok Elköteleződni Pasi Éve". "Az Én Évem"-ben nem lesz semmiféle pasi - kizárólag egy cuki cirmos cica, MacGyver. Akinek viszont van egy nem annyira cuki szokása: szeret lopkodni. Jamie-nek mégis tökéletesen elég az ő társasága.Csakhogy a macskájának más tervei vannak... Ő tudja, hogy a gazdája magányos. Mert érzi. És mindent megtesz - vagyis mindent összelopkod -, ha azzal segíthet Jamie-nek összebarátkozni a kedves szomszéd pasival. Még akkor is, ha annak kutyája van. És esze ágában sincs randizni.Egy cica pedig úgysem tudhatja, kinek mi kell. Vagy mégis?

Nekem ez a könyv nagyon tetszett. Egy igazi könnyed, romantikus regény, mely elvarázsolja az olvasóját. A cselekmény nem bonyolult, a karakterek sem túl összetettek, de ez engem egyáltalán nem zavart. A Cirmos-hadművelet egy igazán vicces és szerethető regény, melyben MacGyver garantáltan belopja megát mindenki szívébe. Kikapcsoltam az agyam és csak úgy faltam a lapokat, egyre kíváncsibb lettem arra, hogy a talpraesett cica milyen módon próbál segíteni a környéken élőknek, hiszen nem csak a szerelem, hanem a szeretet is mancsokon érkezett. 

Az első gondolatom az volt, hogy "Nomen est omen", vagyis a Név kötelez. Remélem nem vagyok túl öreg és nem fogtok kerek szemekkel bámulni a képernyőre, mikor ezeket a sorokat olvassátok. Hogy miért írom ezt? Mert a MacGyver név egy amerikai TV-kalandfilm-sorozat címe is egyben, melyet az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában készítettek. A sorozat főszereplője a mindig nyugodt, hihetetlenül találékony titkosügynök, MacGyver, aki egy csavarhúzó, egy tükör és egy cipőtalp segítségével is olyan dolgokat alkotott, hogy csak lestem, mint hal a vízben. 

Hősünk, a macska abszolút hű ehhez a névhez, hiszen nála találékonyabb, okosabb cicát keresve sem találhatunk. A lakásból való megszökését még Houdini is megirigyelné. Életcélja az, hogy a gazdáját Jamiet és a környéken élőket boldognak lássa, így nem riad vissza attól sem, hogy a fél városrészt meglopja a szent cél érdekében. Én egyszerűen imádtam őt és az ő fejezeteit. Jó volt belelátni az ő fejébe is. 

Jamie és David, a kötet két főszereplője egy igazán szimpatikus pár, kifejezetten megkedveltem őket. Végig nagyon drukkoltam nekik. Mindketten saját belső démonaikkal küzdenek. Jamie nem találja a helyét a nagyvilágban, egyszerűen nem tudja, hogy mit is akar valójában, David pedig képtelen arra, hogy nőkkel ismerkedjen. Mindketten magányosak voltak, de MacGayver szerencsére megérezte ezt és mindent megtett azért, hogy segítsen nekik. Jamie és David tulajdonképpen hatalmas fejlődésen mennek keresztül, legyőzik saját démonjaikat és ismét képessé válnak a boldogságra. A cselekmény sajnos nem szemlélteti kellő részletességgel ezeket a folyamatokat, de talán ez nem is elvárható tőle. Egy kedves kis bájos történetet, mely tökéletes olvasmány nyárra, vagy éppen a strandra. Kár, hogy nem ezt a kötetet vittem el magammal múlthéten a fürdőbe. Nem kell túl sokat agyalni rajta, nem rágjuk le tövig a körmünket az olvasáskor, pontosan azt adja, amire számítottam. Egy igazi csajos olvasmány, melyet simán el tudnék képzelni filmben is a Netflixen. 

Apropó Netflix, a könyv egy másik szereplőjéről is eszembe jutott egy sorozat. A regényben van egy sorozatszínész, Hud, aki mindent megtesz azért, hogy kiderítse ki áll a titokzatos tolvajlások mögött. Kissé furcsa figura, akit egyszerűen nem lehet komolyan venni. Mindenki csak legyint arra, amit mond, de ez nem szegi a kedvét, és pontosan ugyanolyan idegesítő marad, mint amilyen volt. Ez a figura egy az egyben olyan volt, mint Kirk a Gilmore girlsből. Ha egyszer lesz belőle film, remélem ugyanazt a színészt kérik fel erre a szerepre. :) 

Összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv. A Cirmos-hadművelet egy igazán bájos és szórakoztató történet, melyben nemcsak a szerelem, de a szeretet is mancsokon érkezik. A világ sokkal jobb hely lenne, ha minden lakótelepen, lakóparkban és városrészben élne egy Macgayverhez hasonló kvalitású macska, aki segít az ott élőknek. Nincsenek benne világmegváltó párbeszédek, sem mély lélektani szösszenetek, egyszerűen csak egy szerethető könyv, mely belopja magát az olvasója szívébe. Tökéletes olvasmány, ha valami kis egyszerű, limonádé típusú könyvre vágyik az ember. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy szeretnéd a könyvet mindenképpen a polcodon tuni, akkor ITT veheted meg a kötetet. 

Nyereményjáték

MacGyver egy igazán cuki, cirmos cica, de van egy kellemetlen szokása: szeret lopkodni. Tudja, hogy a gazdája magányos, ezért mindent megtesz - vagyis mindent összelopkod -, hogy segítsen Jamie-nek összebarátkozni a kedves szomszéd pasival. Minden bejegyzésben találtok elrejtve egy képet, amin egy olyan tárgy szerepel, amit a macska tulajdonított el másoktól. Nincs más dolgotok, mint  a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi van az elrejtett képen. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomások

08.23.: Csak olvass!
08.25.: Könyvvilág
08.27.: Fanni's Library
08.29.: A Szofisztikált Macska

2020. augusztus 20., csütörtök

Péntek 13 margójára - Blogturné Klub extra állomás

Sziasztok!

Király Anikó, a Strand, papucs, szerelem és a Csak barátok? szerzője új regénnyel örvendeztette meg rajongóit. Szálljatok fel velünk Ti is a Diósvámhatárra tartó vonatra, ismerjétek meg Kókuszt és a balszerencsés babákat! Csak semmi pánik! Tartsatok bloggereinkkel és ha Nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv. 

A személyes kötődés miatt mindenképpen szerettem volna valami extra állomással is előrukkolni, hogy kicsit izgalmasabbá tegyem a turnét. Arra gondoltam, hogy írok nektek egy kicsit péntek 13 eredetéről. 

Mielőtt rátérnék a lényegre elmondom, hogy nekem nagyont tetszett ez a könyv, csak úgy faltam a lapokat. A kötet nagyon vicces, tele volt jobbnál jobb poénokkal. Egy idő után kifejezetten örültem annak, hogy maszkot kell venni az utazáshoz (ja igen, mert hogy a teljes hangulatért én vonaton olvastam el az egész könyvet), ugyanis így nem látták mások, hogy folyamatosan vigyorgok, mint egy vadalma. A szereplők nagyon szerethetőek, a történet pedig érdekes, számomra letehetetlen volt. Egy biztos, innentől kezdve keresni fogom a kókuszillatot a vonaton, hátha úgy dönt Kókusz, hogy átigazol a Veszprém-Budapest vonalra. A teljes értékelésemet ITT olvashatjátok el. 

Miről is szól pontosan a könyv? Íme! 

Leának az is nehezére esik, hogy hot-dogot kérjen magának az iskolai büfében, mégis őt kérik fel, hogy beszédet tartson az egész iskola előtt. Andris rájön, hogy sosem lesz belőle sportcsillag. Gabi mindenkinek hazudik a jövőjével kapcsolatban, Dani pedig elszánt harcot vív mostohaapja ellen, miközben szeretne találkozni a biológiai apjával. Ők Diósvámhatár balszerencsés babái, akik éppen akkor születtek, mikor meghalt a falu babonás polgármestere, és meg vannak róla győződve, hogy katasztrófa az életük. Aztán felbukkan a rejtélyes Kókusz, akinek nem csak hogy kókuszillata és furcsa figurákkal telerajzolt farmerdzsekije van, de különös tehetsége is ahhoz, hogy megváltoztassa mind a négyük életét. Király Anikó, a Strand, papucs, szerelem és a Csak barátok? szerzője újra letehetetlen, szívfacsaró és vicces regényt írt, nemcsak vonaton ingázóknak.

Kevés olyan megosztó dátum létezik a világon, mint amilyen a péntek 13. Vannak, akik rettegnek tőle, és vannak olyanok, akik egyenesen imádják. Biztosan tudjátok már páran, mert többször is meséltem, én határozottan abba a kategóriába esek, akik szeretik ezt a napot, ugyanis a balszerencsés babákhoz hasonlóan én is péntek 13-án születtem. A főszereplőkkel ellentétben én soha nem éreztem igazán balszerencsésnek magam. Rengeteg nagyszerű dolog történt velem az elmúlt 30 évem során. Persze voltak rossz, kínos, kellemetlen másodpercek is, de soha nem jutott eszembe péntek 13-at okolni miatta. Az esetetk többségében inkább izgatott vagyok miatta, nem aggódom különösebben semmi miatt ezen a napon. Mindig is érdekelt, hogy mi miatt kötődik balszerencse ehhez a dátumhoz, de különösebben soha nem néztem utána. A könyvnek hála azonban végre belevágtam, most pedig veletek is megosztom a tudást. 

A világ egyik legelterjedtebb babonájának a péntek 13-nak 2 problémája van. A pénteki nap és a 13-as szám. Miért mondom ezt?

Egy legenda szerint a francia király 1307. október 13-án, pénteken tartóztatott le több száz templomos lovagot. Azt nem tudni, hogy innen ered-e a babona, de IV. Fülöp valóban ekkor fogta el a rend tagjait, akiknek nagy része máglyán, vagy a kínzókamrában végezte.

Ugyanakkor semmilyen bizonyíték nincsen rá, hogy péntek 13. ennek a sötét napnak köszönheti a rossz hírét. A helyzet az, hogy bizonyos kultúrákban mind a péntek, mind a 13-as szám szerencsétlenséggel fenyegető babonás félelmekkel volt körülvéve emberemlékezet óta, melyek pontos gyökeréről csak találgatások vannak

A 13-as szám baljós jelentésének egyik lehetséges oka az utolsó vacsorával függ össze, ahol tizenhárman vettek részt. Franciaországban a tizenhármat le point de Judas-nak nevezik, ami nemcsak Júdás árulására utal, hanem arra is, hogy ő kelt fel elsőként az asztaltól és ő halt meg elsőként. A skandináv mitológiában tizenkét istennek rendeztek lakomát a Valhallában, amikor hívatlanul beállított a bajkeverő Loki, a jó Baldur isten meghalt. A héber ábécé tizenharmadik írásjegyéről azt hitték, bajt jelent, mert ugyanúgy “mem”-nek kell ejteni, mint a halál szót. Amerikában nincs 13. emelet, a világ más részein is gyakran kihagyják a 13-as számot, például kórházakban, szállodákban a 12-es ajtó után rögtön a 14-es következik. Franklin Delano Roosevelt például sosem volt hajlandó olyan asztaltársaságnál étkezni, ahol tizenhárman ültek. Rendszerint odarendeltek még egy embert. A XX. században az Apolló 13 katasztrófája után mai napig tartja magát az a téveszme, hogy az űrrakéta 13 óra 13 perces fellövési kísérlete a harminckilences indítóállványról meghiúsult.

A péntek volt a 13. századig Rómában a kivégzések napja, tehát amolyan fekete nap. Bibliakutatók szerint Káin pénteki napon ölte meg Ábelt, illetve ezen a napon feszítették meg Jézus Krisztust, továbbá ez volt a Paradicsomból való száműzetés napja is.
A péntek - a néphit szerint - a gonosz napja, vagyis nem alkalmas házasságra, vagy arra, hogy új házba költözzünk, új állást vállaljunk, nagy útra induljunk. A pénteki naptól való félelem másik gyökere, hogy a XIX. századig ez a nap volt Európában a hóhérok napja: rendszerint ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket. 

Nos, ennyi dolgot sikerült összeszednem erről a napról. Remélem érdekesnek tartottátok ezt a bejegyzést, ha van kedvetek írjátok meg kommentben, hogy ti mit gondoltok péntek 13-ról. 


 

Nyereményjáték

Mivel a regény nagy része vonaton játszódik, így a mostani játékunk is ehhez kapcsolódik. Ahhoz, hogy valaki eljuthasson Diósvámhatárra és találkozhasson Kókusszal, vagy a balszerencsés babákkal ismernie kell a menetrendet. Nincs más dolgotok, mint belépni a MÁV oldalára és kikeresni onnan a helyes válaszokat. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Ha Bajáról szeretnék eljutni Veszprémbe és 10:14-kor szeretnék elindulni, mikor érkezek meg a városba?

a Rafflecopter giveaway

Állomások

08.14.: Könyvvilág
08.16.: Csak olvass!
08.20.: Csak olvass! extra

2020. augusztus 18., kedd

Rebecca Ross: A ​királynő koronázása + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Rebecca Ross The Queen sorozatának befejező részét  A királynő koronázása címmel. A győztes csata és a bűnösök elfogása után még nem jött el a megbékélés ideje, újabb szökésekkel, ármányokkal és cselszövésekkel  kell hőseinknek szembenézniük. Érdemes követni az öt állomásos blogturnét, a kiadó felajánlásában három példány kerül kisorsolásra a játékunk helyes megfejtői között.

A királynő felemelkedése az elmúlt évem egyik nagy meglepetése volt. A borító miatt sokáig szemeztem vele, de valahogy sokáig nem szántam rá magam. Aztán egy kedves barátom, Helén elolvasta és olyan lelkesen beszélt nekem a könyvről, hogy belevetettem magam. Mivel teljesen oda meg vissza voltam a történetért, így már tűkön ülve vártam a folytatást. 

Nem is ragozom tovább, lássuk mirők is szól a könyv!

Brienna immár a tudás mesternője, és kezdi megszokni új életét a csodás Maevana földjein az egykor kitagadott lord, David MacQuinn lányaként. Még hosszú út áll előtte, hogy megkedveltesse magát a MacQuinnekkel, mely nem egyszerű feladat, ha közben a királynő legfőbb tanácsosaként nemcsak a háza, de az egész ország érdekeit nézni kell. És akkor még ott van a sajgó vágy, melyet nap mint nap érez Cartier, valódi nevén Aodhan Morgane iránt. Aodhan igyekszik helyreállítani elbukott háza hírnevét, bár gondolatait főként a gyönyörű Brienna és csókjának édes íze köti le. Amikor azonban egy este egy koszos kisfiút talál a kastélyban, aki nem mondja meg, kicsoda, a dolgok új fordulatot vesznek. Vajon ki igazából a fiú, és mit akar Aodhantól? Eközben közeleg a kegyetlen, ledöntött uralkodócsalád, a Lannonok tárgyalása, mely után a jogos királynő, Isolde végre felülhetne a trónra. Azonban a börtönbe vetett gaz királynak, Gilroy-nak sok szövetségese van, akik bármit megtennének urukért. Briennáéknak újra össze kell fogniuk, még ha a küldetés az életükbe is kerülhet. És jobb, ha vigyáznak, ugyanis a szerelmes szívnél nincs sérülékenyebb.

Hatalmas elvárásokkal vágtam neki a második rész olvasásának, szerencsére nem kellett csalódnom.  Egy éve olvastam az első részt és bevallom, egy kicsit tartottam atttól, hogy sok mindenre nem fogok emlékezni. Szerencsére Rebecca Ross gondolt erre és a köny első részében rengeteg visszautalást találunk. Nagyon szerettem a duológia befejező részét is, igazából együltő helyemben elolvastam. 

A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. 

Hőseink bár a csatát megnyerték, de a háborúnak még nincs vége. Maevena királysága csak akkor tündökölhet régi fényében, ha a lázadás sikerrel jár és a jogos Kavanagh örökösnő fejére kerül a korona. A királynő koronázása egy igazán izgalmas, letehetetlen és lebilincselő olvasmány, melyben bebizonyosodik, hogy az igazság mindig a felszínre tör és legyen bármilyen rögös az út, a jók mindig elnyerik méltó jutalmukat.

A cselekmény nagyon izgalmas, egy pillanatra sem lankadt a figyelmem. A házak közötti ellentétek erősen jelen vannak a történetben. Ahhoz, hogy a királynő fejére korona kerülhessen támogatókra van szükség, ezzel pedig politikailag is megszilárdíthatja a hatalmát. Ezen a téren kulcsfontosságú a megtorlás, hiszen hogyan is lehetne komolyan venni egy olyan királynőt, aki képtelen arra, hogy rendet tartson a birodalmában. 

A taktika, a politika, a különböző intrikák mind-mind szerves részét képezik az egész duológiának. Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, hiszen felemás érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy Rebecca Ross kevésbé hangsúlyos szerepet szánt Brienna és Cartier kapcsolatának. Nagyon szerettem az ő párosukat, szívesen olvastam volna többet róluk. Emellett viszont azt gondolom, hogy a több romantikus szál elvitte volna a regény fókuszát. 

Mindig nagyon érdekes és izgalmas, amikor új uralkodó kerül a trónra. Vajon hogyan nyeri meg magának a népet? Mi lesz a háborús bűnösökkel? Kinek van bocsánat, és ki számíthat a jogos büntetésre? Kik támogatják, és kik azok, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozza az új királynő trónra kerülését? Ezekre a kérdésekre ad választ Rebecca Ross regénye, A királynő koronázásában. 

Nagyon szeretem az erős főhősöket, Brienna pedig egy igazán nagyszerű karakter. Bátor, erős, tökéletes szereplő, aki nem fél semmitől. A beilleszkedés nem megy neki tökéletesen, nehezen küzd meg a MacQuinn házhoz tartozók előítéleteivel. Isolde tanácsadójaként folyamatosan bizonyítja számunkra rátermettségét és ravaszságát. A fejlődése szemmel látható volt, a Magnolia ház félszeg diákjából igazán erős és magabiztos nővé vált, aki a királynő jobbkeze. Éles eszével és taktikai gondolkodásával kitűnik a többi tanács tag közül, nem véletlen, hogy a Isolde egyik legfontosabb bizalmasa. 

Ebben a részben is olvashatunk a mágiáról, de sokkal kevesebb szerepet kapott, mint amennyit szívem szerint olvastam volna róla. Ami egy kicsit hangsúlyos volt, az a nép mágiához való hozzáállása volt. Nem meglepő módon sokan tartottak attól, hogy a történelem megismétli önmagát és Isolde is pusztításra használja majd az erejét. 

A borító bár tetszik, de nálam nem tudta felülmúlni az első szintjét. 

Összességében nekem nagyon tetszett a könyv. A duológia befejező része egy igazán rendkívül izgalmas kötet, mely magához bilincseli az olvasóját. Ha az első részt szerettétek, akkor ebben sem fogtok csalódni, mindenképpen olvassátok el. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy szeretnéd a könyvet mindenképpen a polcodon tuni, akkor ITT olvashatod el, ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 


Nyereményjáték

Arra számítunk, hogy olyanok játszanak, akik ismerik az első részt, és a második részbe is beleolvastak a kiadó weboldalán. Minden állomáson kaptok egy kérdést, amit be kell írnotok a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Otthon érdemes a keresztrejtvényt lerajzolva kitölteni a sorokat, mert a középső vastagon kiemelt függőleges sor adja ki a bónusz megoldást, ami növeli a nyerési esélyt.
Minden kérdésre egy-egy szó (név) a válasz, amelyek könnyedén megfejthetők, ha elolvastátok a beleolvasót. (A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.)

ÁLLÍTÁS

3 - A törvényes királynő keresztneve.
a Rafflecopter giveaway

Állomások

08.18 Csak olvass!
08.21 Dreamworld
08.24 Readinspo

2020. augusztus 16., vasárnap

Király Anikó: Semmi pánik! + Nyereményjáték

 

Sziasztok!

Király Anikó, a Strand, papucs, szerelem és a Csak barátok? szerzője új regénnyel örvendeztette meg rajongóit. Szálljatok fel velünk Ti is a Diósvámhatárra tartó vonatra, ismerjétek meg Kókuszt és a balszerencsés babákat! Csak semmi pánik! Tartsatok bloggereinkkel és ha Nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv. 

Kevés olyan megosztó dátum létezik a világon, mint amilyen a péntek 13. Vannak, akik rettegnek tőle, és vannak olyanok, akik egyenesen imádják. Biztosan tudjátok már páran, mert többször is meséltem, én határozottan abba a kategóriába esek, akik szeretik ezt a napot, ugyanis a balszerencsés babákhoz hasonlóan én is péntek 13-án születtem. Annyi mindent tudnék még írni erről a napról, de nem szeretném előre lelőni a poént, ugyanis egy extra bejegyzés keretében erről szeretnék majd írni nektek. 

No de nem is szaporítom tovább a szót, lássuk miről is szól pontosan a könyv!

Leának az is nehezére esik, hogy hot-dogot kérjen magának az iskolai büfében, mégis őt kérik fel, hogy beszédet tartson az egész iskola előtt. Andris rájön, hogy sosem lesz belőle sportcsillag. Gabi mindenkinek hazudik a jövőjével kapcsolatban, Dani pedig elszánt harcot vív mostohaapja ellen, miközben szeretne találkozni a biológiai apjával. Ők Diósvámhatár balszerencsés babái, akik éppen akkor születtek, mikor meghalt a falu babonás polgármestere, és meg vannak róla győződve, hogy katasztrófa az életük. Aztán felbukkan a rejtélyes Kókusz, akinek nem csak hogy kókuszillata és furcsa figurákkal telerajzolt farmerdzsekije van, de különös tehetsége is ahhoz, hogy megváltoztassa mind a négyük életét. Király Anikó, a Strand, papucs, szerelem és a Csak barátok? szerzője újra letehetetlen, szívfacsaró és vicces regényt írt, nemcsak vonaton ingázóknak.

Mikor megláttam Király Anikó új könyvét a Semmi pánikot! és elolvastam a fülszöveget azonnal beleszerettem a könyvbe. 

Bár nem vagyok rendszeres ingázó és nem falun lakom, de havi rendszerességgel vonatozok és rengeteg érdekes/izgalmas dolog történt velem már az utazásaim során. Továbbá ahogy a bevezetőben is írtam, péntek 13-án születtem, szóval tudtam, hogy ezt a kötetet nekem mindenképpen el kell olvasnom. 

Lea, Gabi, Andris és Dani mindannyian azon a napon születtek, amikor a falu babonás polgármestere meghalt, így elnevezték őket balszerencsés babáknak. Nagyon sokat gondolkodtam a helyzetükön. Nomen est omen, vagyis A név kötelez....ez volt az első gondolatom. Vajon tényleg ennyire balszerencsések voltak, vagy csak könnyebb volt minden rossz dologra ráfogni az átkot? Aki balszerencsésnek születik, az mindig az marad? Potenciális balszerencsés babaként nagyon elgondolkodtatott ez a dolog. 

Az elmúlt 30 év alatt rengeteg kellemetlen és égő szituációban volt már részem, de soha nem éreztem balszerencsésnek magam. Izgalmas fun fact-ként tekintettem a dologra, ráadásul a 13 a szerencseszámom. Szoktam nyerni különböző nyereményjátékokon és soha nem félek attól a bizonyos péntektől. Mindig az én napomként tekintettem rá. Mi baj történhetne egy olyannal, aki ezen a napon született? De vajon akkor is így gondolkodnék ha egész életemben azt kellett volna hallgatnom hogy egy átkozott napon születtem? Biztos, hogy nem. Ha a szüleim és a körülöttem élők úgy gondolnának péntek 13-ra mint egy borzalmas napra, akkor én is biztos hajlamos lennék az utálatára és minden rosszat ezzel magyaráznék. 

A falusi élet egy külön műfaj. Mindenki ismer mindenkit és mindenki tud nagyjából mindent a szomszédjáról. Nincsenek titkok, előbb utóbb mindenre fény derül. Egy olyan izgalmas történet, mint a polgármester halála és a 4 gyermek születése (és még a népesség száma is 1313-ra változik) szinte borítékolja az életre szóló pletykát. Plusz gondoljunk bele...mennyire kényelmes magyarázat...valaki betér a boltba és lever egy tejet, kilyukad a doboza és elkezd spriccelni a tej...ha péntek 13-án született, akkor a boltos máris csóválhatja a fejét, hogy na igen, persze, hogy leverte, hiszen egy balszerencsés baba. Még ha nem is hisz benne kezdetben az ember, egy idő után akkor is azonosulni kezd a neki szánt szereppel. Mint a gyerek akinek az iskolában azt mondják, hogy buta, rossz és amúgy sem képes semmire. Egy idő után már nem is próbákoznak, minek...hiszen úgysem néznek ki sokkal többet belőle. 

Pontosan ez a helyzet a fiatalokkal is. Hiába gondolkodnának máshogy, hiszen már a születésükkor rájuk sütötték a balszerensés babák bélyeget. Ember legyen a talpán, aki meg tudna küzdeni ezzel a nyomással. Lea, Gabi, Andris és Dani így élték az életüket, ezzel a teherrel a vállukon. Tipikus kamaszproblémákkal küzdöttek, de egyszerűen képtelenek voltak legyőzni saját démonjaikat és gondjaikat, hiszen ott lebegett a fejük fölött a vélt átok. De aztán mindannyian megtanulták, hogy Diósvámhatár és Budapest közöt rengeteg minden történhet a vonaton. 

A vonatozás egy nagyon izgalmas dolog, rengeteg érdekes dolog történhet közben az emberrel. Az elmúlt 10 évben, ha nem is napi...de havi rendszerességgel vonatozok Veszprém és Budapest között, így elmondhatatlanul sok vicces, hajmeresztő történetnek voltam már szem és fültanúja, de sajnos még soha nem ült le mellém egy kókuszillatú fiú sem. 

A Semmi pánikot! is ez ihlette, hiszen a regény jelentős része vonaton játszódik. Lea, Gabi, Andris és Dani itt találkozott Kókusszal, az igazán különleges fiatal fiúval. 

A könyv több részre tagolható, mindegyik részben mással ismerkedhetünk meg. A regény lapjain szép lassan kikristályosodik számunkra, hogy a fiatalok életére milyen hatással van a balszerencsés baba átok és milyen problémákkal küzdenek. Kókusz megjelenése azonban mindent megváltoztatott. 

Nagyon érdekes volt számomra amúgy, hogy a könyv végéig nem is derül ki Kókusz neve, mindenki csak így emlegeti őt a különleges kókuszos illat miatt, amit áraszt a fiú. Egyszerűen imádtam a karakterét. Ő egy igazán pozitív és szerethető szereplő, aki még attól sem riad vissza, hogy furcsábbnál furcsább pulóvereket hordjon. Egy igazi egyéniség, akit mindenki megjegyez magának. Bár nem szeretek vonaton beszélgetni, általában olvasni szoktam, de mit meg nem adnék azért, hogy egyszer egy ilyen fiú leüljön mellém és rárajzoljon a dzsekijére. Szerintem amúgy egy rózsaszín tüllruhás, szemüveges sárkányt rajzolna egy könyvkupaccal a kezében. Legalábbis én így képzelem el magam a kabátján. :)

A balszerencsés babák is nagyszerű karakterek, mindegyik belopta a szívembe magát. Nekem személy szerint Lea volt az abszolút kedvencem. Könnyen tudtam azonosulni vele, mivel én sem vagyok az a nagyon pörgős és nagyszájú típus. Jobban szeretek csendben figyelni, nem szeretek a figyelem középpontjában lenni. 

A könyv stílusa nagyszerű, én imádtam. Friss, vicces, tökéletes könnyed olvasmány. Még soha nem olvastam semmit Király Anikótól, de ezzel a könyvvel megvett magának kilóra. Biztos vagyok benne, hogy a többi regényét is be fogom szerezni. 

A könyv felépítése nagyszerű, a cselekmény érdekes és izgalmas, alig tudtam letenni, csak úgy faltam a lapokat. Nem volt őszinte a mosolyom az utolsó oldal után, hiszen rengeteg kérdőjel maradt még bennem. Kicsit talán csalódott is voltam pár dolog miatt. Egyszerűen nem éreztem még úgy, hogy itt van a vége...azt gondoltam, hogy a könyv folytatásért kiált. Aztán megláttam a köszönetnyilvánításban, hogy Kókusznak és a többieknek még rengeteg elintézetlen dolguk van, így megnyugodott a kis lelkem. Annyira izgatott vagyok, már most nagyon várom a folytatást. 

Összességében nekem nagyont tetszett ez a könyv, csak úgy faltam a lapokat. A kötet nagyon vicces, tele volt jobbnál jobb poénokkal. Egy idő után kifejezetten örültem annak, hogy maszkot kell venni az utazáshoz (ja igen, mert hogy a teljes hangulatért én vonaton olvastam el az egész könyvet), ugyanis így nem látták mások, hogy folyamatosan vigyorgok, mint egy vadalma. A szereplők nagyon szerethetőek, a történet pedig érdekes, számomra letehetetlen volt. Egy biztos, innentől kezdve keresni fogom a kókuszillatot a vonaton, hátha úgy dönt Kókusz, hogy átigazol a Veszprém-Budapest vonalra. Mindenképpen olvassátok el!

Értékelés: 5/4,5

Nyereményjáték

Mivel a regény nagy része vonaton játszódik, így a mostani játékunk is ehhez kapcsolódik. Ahhoz, hogy valaki eljuthasson Diósvámhatárra és találkozhasson Kókusszal, vagy a balszerencsés babákkal ismernie kell a menetrendet. Nincs más dolgotok, mint belépni a MÁV oldalára és kikeresni onnan a helyes válaszokat. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Ha valaki szeretne eljutni Sopronból Debrecenbe (1 átszállással) és az első osztályra szeretne jegyet venni, akkor mennyibe kerül neki a felnőtt retúrjegy?

a Rafflecopter giveaway

Állomások

08.14.: Könyvvilág
08.16.: Csak olvass!
08.18.: Könyv és más
08.20.: Csak olvass! extra

2020. augusztus 12., szerda

20 ​rendkívüli elme, aki megváltoztatta a világot + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Manó Könyveknek köszönhetően nemrég megjelent a 20 rendkívüli elme, aki megváltoztatta a világot című könyv. Ahogy a cím is mutatja, 20 olyan tudóst, művészt, feltalálót, uralkodót és egyéb hírességet találhattok a kötetben, aki valamiért nagy hatással volt az emberiségre. Megismerhetjük a gyerekkorukat, fiatalkorukat, megtudhatjuk, hogyan éltek, miként találtak rá a hivatásukra, és persze azt is, hogy minek köszönhető, hogy mindenki megismerte a nevüket. A turné során öt bloggerünk mondja el a véleményét a könyvről, és természetesen ti is nyerhettek egy példányt belőle.

Mindig is szerettem azokat a típusú könyveket, amelyek ismert emberek életét mutatják be kreatív, képes formában. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek megismerhessék azokat az ismert embereket, akik valamilyen módon ötleteikkel és találmányaikkal megváltoztatták az egész világot. Mindenkinek szüksége van példaképre. Nincs is jobb érzés annál, amikor egy kislány érdeklődik a matematikáért, vagy egy kisfiú a festésért és találnak maguknak olyan ideált, akikre felnézhetnek. 

No de lássuk miről is szól pontosan a könyv? Lássuk!

A kötetben húsz rendkívüli ember története található, olyan zseniális személyiségeké, akik ötleteikkel és találmányaikkal megváltoztatták a világot. Ám ők is voltak gyerekek, mint mindenki más: hosszú órákat töltöttek játékkal és álmodozással, néha kaptak rossz osztályzatokat is az iskolában, és számtalan egyéb akadállyal kellett megbirkózniuk. Sikerük és kimagasló eredményeik titka: sosem adták fel, hogy megvalósítsák a saját elképzeléseiket.

A történeteik elolvasása után biztosan te is felfedezed magadban azt a ,,szupererőt", ami a születésedtől fogva ott rejtőzik benned: a csodálatos elmédet!

Amikor megláttam ezt a könyvet, azonnal beleszerettem. Ahogy a bevezetőben is írtam Nektek, egyszerűen imádom az ilyen típusú mesekönyveket. Szórakoztatóak, csodálatosak és tanító jellegűek. Olvasás közben szárnyra kap a képzelet és egy szempillantás alatt elképzelhetjük, hogy milyen is lehetett ezeknek az embereknek az élete. 

A 20 rendkívüli elme, aki megváltoztatta a világot egy igazán különleges és csodálatos kiadvány, mely segítségével a kötetben szereplő embereket ismerhetjük meg jobban. 6 fejezetet találhatunk a könyvben, melyek a következők: univerzális lángelmék, filozófusok és írók, feltalálók és tudósok, zenész, építész, nagy uralkodók. Mindegyik szereplő kiemelkedő a maga módján. 

Nagyon tetszett, hogy a történetek E/1-ben íródtak, így az olavsó még közelebbinek érezheti magát ezekhez a zseniális elmékhez. Látjuk, hogy milyen küzdelmek árán jutottak el oda, hogy egy egész világ megismerje a nevüket. Milyen nehézségeik voltak gyerekkorukban és milyen út vezetett odáig, hogy rendkívüli elmének nevezhessük őket. Mindig jó, amikor a kicsik játszva és észrevétlenül tanulhatnak. A könyvnek hála nemcsak tökélets szórakozásban lesz részük, hanem művelődnek és okosodnak is. 

Nagyon tetszett a könyvben, hogy vegyesen válogatták össze a karaktereket. Férfiakat és nőket egyaránt találunk a kötetben. Vannak, akik időszámításunk előtt éltek, és olyanok is, akik a modern kor gyermekei. Bár egy kicsit a férfiak felé billen a mérleg (6 nő és 14 férfi van), de összességében nagyon élveztem az olvasást. Az én személyes kedvencem amúgy Katherine Johnson volt, őt A számolás joga film miatt ismertem. Egyszerűen imádtam az ő történetét a filmben is, nagyon jó érzés volt őt látni egy ilyen kiadványban. 

A grafika egyszerűen csodás, hihetetlen élmény már a könyv lapozgatása is. Az egyik legszebb kötet, amit mostanában láttam. Remélem több része is lesz ennek a mesekönyvnek, nagyon szívesen látnék egy egész sorozatot belőle. 

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg kisgyereknek jelent majd segítséget ez a kötet, hiszen megtapasztalhatják, hogy legnagyobb tudósaink, vagy elismert és ismert művészeink is voltak gyerekek és pontosan ugyanolyan problémákkal küzdöttek, mint bárki más. Többé nem távoli idegenek, hanem ismerős barátok, akik a könyves polcról figyelnek minket. Bátorítanak és erőt annak annak érdekében, hogy ki merjünk lépni a komfortzónánkból és naggyá válhassunk. Nem számít, hogy a természettudományok, vagy a művészetek szerelmesei vagyunk...ha igazán akarjuk, akkor mi is eljuthatunk oda, hogy egy egész világ megismerhesse a nevünket. 

Nagyon tetszett a kötet végén az idővonal, így jobban el tudjuk helyezni a lángelméket a fejünkben és jobban átlátjuk, hogy mikor is éltek. Igazán ötletes a könyv végén az alkotók bemutatkozása, sokkal személyesebbé vált így számomra. Látszik, hogy az alkotók tényleg a szívükön viselték a mesekönyv sorsát. 

Összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv, igazán nagyszerű olvasmány kicsiknek és nagyoknak egyeránt. Akár esti mesének, akár délutáni közös olvasásnak is kiváló. Azon ritka mesekönyvek egyike, amit nem csak a gyerekek, hanem a szülők is élvezhetnek. A grafika csodálatos, álmodni sem lehetne szebbet. Bátran ajánlom mindenkinek. 

Értékelés: 5/4,5

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban minden állomáson elrejtettünk egy rendkívüli elmét. A feladatotok az, hogy megtaláljátok őt, és beírjátok a nevét a rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway


2020. augusztus 11., kedd

Mészöly Ágnes: Darwin-játszma + Nyereményjáték

Sziasztok!

Mészöly Ágnes nem mindennapi ifjúsági regénye négy kamaszlány életébe enged bepillantást, akik titkos cselszövéssel szeretnének megszabadulni cseppet sem kedvelt osztályfőnöküktől, ám azt sajnos a saját bőrükön kell megtapasztalniuk, hogy a tetteknek bizony következménye van. Tartsatok velünk a Blogturné Klub és a Móra Kiadó retro turnéján, és nyerjétek meg a Kiadó által felajánlott két példány egyikét a könyvből!

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian megtapasztaltuk már azt, hogy milyen érzés, amikor egy adott tanár nem az osztály szívének a csücske. Sokszor kölcsönös a "szimpátia", így mindkét fél játszmázni kezd. A diákok rendetlenkednek és mindent megtesznek azért, hogy a tanár életét megkeserítsék. Természetesen sokszor a tanár sem tétlenkedik és igyekszik valahogy kierőszakolni a tanulók figyelmét, megbecsülését...vagy csak egyszerűen revansot szeretnének venni. 

Elmesélek nektek két történetet, mindkettő általános iskolában történt meg. Szeretném hangsúlyozni, hogy egyik esetben sem vettem aktívan részt ezekben a dolgokban, de az is tény, hogy ellene sem tettem semmit. 

Az általános iskolai osztályom igazi bajkeverő osztály hírében állt. 24-en voltunk, ebből 15-en fiúk voltak. Soha nem voltak kezes bárányok, de a bajok akkor kezdődtek igazán, amikor az osztályfőnökünk elment babázni. Ő egy olyan tanár volt, akitől tartottak a fiúk, volt tekintélye és soha egy másodpercig sem engedtek meg maguknak olyan viselkedést, ami nem odaillő lenne. Miután elment minden megváltozott. Kaptunk egy új történelem és magyar tanárt, egyikkel sem volt az osztálynak felhőtlen a kapcsolata. Mindkettőt kikészítették. 

A magyar tanár egy kezdőnek számító hölgy volt, aki nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Nem ismerte fel, hogy az osztálynak hiányzik még a régi pedagógusunk és nem tudtunk azonnal megbarátkozni a stílusával. Azt gondolta, hogy keménységgel tudja a legjobban kivívni a tiszteletünket, de ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Miután többször is igazságtalanul szigorúan viselkedett, a fiúk ellentámadásba lendültek. Folyamatosan hangoskodni kezdtek az órán és minden másodpercet megragadtak arra, hogy nevetségessé tegyék a tanárt. Volt, hogy elcsórták a tolltartóját a tanár asztalról és telepakolták neki tamponnal. Soha nem fajult tettlegességig a dolog, de nagyjából fél év alatt annyira szétesett a tanár, hogy otthagyta az egész iskolát. Nem bírta, volt, hogy sírva rohant ki az osztályból. 

A történelem tanár sokkal tovább bírta, csak akkor adott le minket, amikor visszajött az imádott osztályfőnökünk. Emlékszem, hogy volt olyan dolgozat, amikor az egyik fiú a hátsó padból simán előresétált és megnézte az én dolgozatomat, hogy mi a megoldás az egyik kérdésnél. A tanárnak a szeme sem rebbent, egyszerűen nem érdekelte őt a dolog. Ez annyira felbátorította a fiúkat, hogy egy órán teljesen elengedték magukat. Azóta is ez a legmeredekebb iskolai történetem. Valahonnan szereztek egy csomó papírtányért, amit összefirkáltak. Nagyon kreatívan tele volt mindegyik pénisz rajzzal és a tanár gúnyneveivel. Először csak egymásnak dobálták, de mivel nem érdekelte őt a dolog, így elkezdték őt dobálni. Utólag el kell, hogy mondjam, csodálom őt azért, amiért megőrizte a méltóságát. Nem kezdett el ordítani, nem rohant ki sírva. Végigtartotta úgy az órát, hogy közben folyamatosan papírtányérok repültek felé. 

Tudom, hogy borzalmasan hangzik mindkét történetet és nincs mentség ezekre a dolgokra. Attól még, hogy mi lányok soha, semmilyen dolgot nem tettünk és igyekeztünk rendesen viselkedni, nem teszi semmissé ezeket a dolgokat. Belegondolva és a könyvet elolvasva azt kell mondanom, hogy szerencsések vagyunk. Ezek az esetek sokkal csúnyább véget is érhettek volna. 

No de miért is írtam erről? Lássuk miről is szól pontosan a Darwin-játszma

Minden olyan bonyolult... Kata egy elitgimnáziumba jár, ő a legjobb matekos, rendszeresen maratoni távokat fut, a fiúkat le sem tudja vakarni magáról, és ráadásul az anyja is jó fej. Valami még sincs rendben az életében. Három barátnőjével együtt ő is úgy gondolja, minden könnyebb lenne egy másik osztályfőnökkel. Kata, Patrícia, Lidi és Zsófi titkos szövetséget köt: ők lesznek a "Darwin’s daughters", az evolúció titkos ügynökei.

Az osztályfőnökük ellen indított, kamasz daccal teli bosszúhadjárat szinte észrevétlenül durvul el. Ki tudja megmondani, hol a határ?

Itt és most, velünk, körülöttünk, bennünk játszódik és lüktet tovább a könyv szereplőinek élete.

Ennek a történetnek tétje van. Annyi bizonyos, hogy nem lányregény...

Nagyon érdekes volt a Darwin-játszma, kifejezetten tetszett a stílusa. A regény két szálon fut. A visszaemlékezések segítenek abban, hogy megértsük hogyan jutott el a lányok a megrázó végkifejletig. A jelenből pedig kiderül, hogy ez milyen hatással volt a barátnők életére. Nagyon izgalmas volt a kötet, a kíváncsiságom egy másodpercig sem lankadt, egészen a végéig kitartott. Már az elejétől kezdve sejteni lehet, hogy valami igazán szörnyű dolog fog történni, de csak a legvégén kerülnek helyére a dolgok. 

Az egészet történetet Kata szemszögéből ismerhetjük meg, aki egyfajta terápiás jelleggel írja meg a saját történetüket. 

Mind a négy lány motivációja rendkívül erős, mindegyiknek volt egy, vagy akár több igazán negatív tapasztalata az osztályfőnökükkel kapcsolatban. Fontos kiemelni, hogy nem szeretnének senkinek igazán ártani. Csupán azt szeretnék elérni, hogy a tanár mérgében leadja az egész csapatot és visszakapják a régi osztályfőnöküket és biológia-kémia tanárjukat. 

Kezdetben apró bosszantásokat találnak ki. Nem figyelnek/vagy nagyon figyelnek az órán. Sokat kérdeznek és rengeteget okoskodnak. Ezek az ártalmatlan, de rendkívül bosszantó csínytevések fokozatosan komolyodnak, a lányok észrevétlenül lépnek át egy bizonyos határt, mely során már sejthetjük, hogy ennek a játszmának csak vesztesei lesznek. 

Érdekes volt látni, hogy melyik lánynak mikor jött el az a pont, amikor részt akart venni a kis összeesküvésben és mi volt az a pont, amikor már soknak érezték. Kata, Patrícia, Lidi és Zsófi merőben más személyiségek, így mindegyik máshogy kezelte a kialakult helyzetet és a következményeket. 

Mindegyik lány egy külön személyiség, mindegyiknek nagyon érdekes az élettörténete. Nekem Patrícia és Kata, no meg Bernáth Samu volt a kedvenc szereplőm. 

Katát ismerjük meg a legjobban, hiszen az ő szemszögéből ismerjük meg a történetet. Persze sokszor nem értettem egyet vele, de összességében nagyon megkedveltem őt. Ő volt az, aki felismerte, hogy kezdenek túl messzire menni, de sajnos már ez sem állíthatta meg azt a lavinát, ami konkrétan letarolta őket és az osztályfőnöküket is. 

Patríciát nagyon sajnáltam végig. Az édesapjához fűződő kapcsolata rendkívül ambivalens, és nagyon messze van az ideálistól. A családi helyzete és egyéni problémái nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy úgy kezelte a végkifejletet ahogy. Sokszor eszembe jutott, hogy mennyire örülnék annak, ha többet megtudhatnék arról, hogy vele mi történt azután ,hogy kézhez kapta Kata írását, de aztán rájöttem, hogy jó ez így. A fejemben olyan befejezést adhatok neki, amilyet csak szeretnék. Úgy képzelem, hogy a megpróbáltatások után, mint főnixmadár feltámad a hamvaiból, maga mögött hagy mindent (kivéve Katát, akivel azóta is legjobb barátnők) és egészséges, fiatal nőként olyan életet él, amilyet mindig is szeretett volna. 

Bernáth Samu az egyik legszimpatikusabb könyves fiú számomra, igazán szerethető karakter. Nagyon örülök annak, hogy ha csak keveset is, de megtudhatunk róla Kata jóvoltából. 

Nagyon tetszett, hogy nem volt a könyv erőltetett, Mészöly Ágnes nem akart igazi trendi tini lenni, nem volt tele szlenggel. Felismerte, hogy a kevesebb néha több, megtalálta az egyensúlyt, így igazán hitelesek lettek az iskolai részek. Néha kicsit nosztalgiáztam az olvasás közben. Emlékszem még, hogy milyen volt, amikor valaki lement a büfébe egy szendvicsért, majd két szatyornyi kajával tért vissza, mert senkinek nem volt kedve lemenni. Tudom, hogy milyen érzés felmászni a legfelső emeletre egy fárasztó nap után. Középiskolában pont egy pécsi kirándulás miatt jutottunk majdnem ugyanarra a sorsra, mint a lányok osztálya. Nekünk is botrányosra sikeredett, ezért az osztályfőnökünk nem volt hajlandó többet kirándulni velünk. Abszolút látszik, ,hogy Mészöly Ágnes nem rugaszkodott el a valóságtól és sikerült pontosan olyannak ábrázolni az iskolát, amilyen a való életben is egy iskola. 

A borító igazán kifejező, nagyon jól mutatja azt, hogy a lányok mire is készülnek. 

Összességében nekem nagyon tetszett a Darwin-játszma. Nem egy hétköznapi történet, súlyos és komoly témát dolgoz fel igazán különleges és eredeti formában. A lányok nagyon hitelesek, egy másodpercig sem érezzük mesterkéltnek a történetet. Ha még nem olvastátok, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt ennek a könyvnek, igazán megéri. 

Értékelés: 5/4,5

Ha úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod beszerezni. 


Nyereményjáték

Mostani játékunk során az állomásokon a szerző egy-egy regényéből találhattok idézeteket. A feladat az, hogy írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő helyére az adott oldalon található könyv címét. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a Móra Kiadó által felajánlott példányt a könyvből! (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Megváltoztunk, és olyan különbözően változtunk, hogy már alig van valami, ami összeköt bennünket.”



a Rafflecopter giveaway

Állomások

08/11 Csak olvass!

2020. augusztus 10., hétfő

Beth O'Leary: Otthoncsere + Nyereményjáték

Sziasztok!

Beth O’Leary neve ismerősen csenghet, hiszen neki köszönhetjük a híres Az ágybérlő című kötetet. A General Press kiadó jóvoltából idén újabb könyv jelent meg az írónőtől, mely nem más, mint az Otthoncsere. Tartsatok bloggereinkkel, hiszen egy nyereménypéldány csak rátok vár ebből az érzelmes, humoros történetből!

Éreztétek már azt, hogy valami nem működik jól és gyökeres változásra van szükségetek? Szántátok már el magatokat újrakezdésre? 

Mit gondoltok hányszor kell, és hányszor lehet újrakezdeni? Létezik olyan, hogy túl késő? Mit tehetünk annak éredekében, hogy mindent megváltoztassunk magunk körül? És kik azok, akik képesek erre? 
Az újrakezdés egy igazán félelmetes kaland, nem mindenki meri megtenni az első lépést. Semmit nem szabad erőltetni. Ahhoz, hogy változzunk, ki kell lépni a komfortzónánkból és meg kell tenni az első lépéseket a bizonytalan felé. Semmit sem adnak ingyen, így az újrakezdés is nagyon nehéz. Sokszor találkozunk buktatókkal, néha közel állunk ahhoz, hogy feladjuk és visszasüppedjünk a megszokott kényelmes életünkbe, de ha elég kitartóak vagyunk teljesen új dimenziók nyílhatnak meg előttünk.  Hatalmas bátorságra van ehhez szükség és szívből csodálok mindenkit, aki képes erre. 

Miért is volt fontos erről beszélni? Lássuk miről is szól a könyv!

Leena ​túl fiatal ahhoz, hogy egy helyben toporogjon.
Eileen túl idős ahhoz, hogy mindent újrakezdjen.
Talán itt az ideje, hogy helyet cseréljenek…
Amikor a maximalista Leena Cottont két hónap kényszerszabadságra küldik, miután tönkretesz egy fontos prezentációt a munkahelyén, a lány a nagyanyjához menekül. Eileen nem olyan rég újra egyedülálló lett, ráadásul hamarosan betölti a nyolcvanat. Szeretne egy második esélyt kapni az élettől, hogy megtalálja a szerelmet, ám az aprócska yorkshire-i faluban nem sok szóba jöhető agglegény akad. Amikor Leena értesül a nagymamája helyzetéről, felajánlja neki, hogy költözzön Londonba, a lakásába. Amíg Eileen a szerelmet keresi a nagyvárosban, addig a lány vigyáz a vidéki házára. Gyorsan kiderül azonban, hogy a másik cipőjébe lépni sokkal nehezebb, mint amire számítottak. Leena hamar rájön, hogy távkapcsolatban élni nem is annyira romantikus, mint remélte, ráadásul ott van még az a bosszantóan tökéletes – és zavarba ejtően jóképű – tanár is, aki mindenben igyekszik lepipálni őt. Eközben Londonban Eileen beleveti magát az online párkeresés bugyraiba, pedig a tökéletes társ talán közelebb van hozzá, mint gondolná.

Első körben mindenképpen le kell, hogy szögezzek valamit Nektek. Én ezt a könyvet nagyon szerettem.  Természetesen tisztában vagyok a hibáival és a hiányosságaival, de mindezek ellenére én nagyon élveztem Eileen és Leena történetét. Rengeteg dolog jutott eszembe olvasás közben, amiket most meg is osztok veletek. 

Ahogy a bevezetőben is írtam, az újrakezdés soha nem könnyű. Amikor az ember csak egy helyben toporog és képtelen arra, hogy létezzen, akkor csak az segít, ha teljesen új szemszögből kezdi el vizsgálni az egész életét. A változás sokszor pezsgést hoz az életünbe, új távlatok nyílhatnak meg előttünk. Ez történik két főhősünkkel is, Eileen és Leena teljesen felforgatta a saját életét a lehető legérdekesebb és legszórakoztatóbb módon. 

Leena képtelen túltenni magát az őt ért borzalmakon, így a munkájára sem tud koncentrálni. A korábban sikeres lány, hibát hibára halmoz, így elküldik őt szabadságra. Eileen a lány nagymamája egyedül él vidéki otthonában, miután férje elhagyta őt. Mindkettejüknek másra van szüksége. 
Leena meg kell, hogy találja önmagát, ami London zsúfolt utcáin szinte lehetetlen küldetésre. Csendre, nyugalomra van szüksége ahhoz, hogy ismét az a tudatos, erős és magabiztos nő legyen, aki azelőtt volt. Eileen tele volt élettel, de a házassága és családja miatt mindent félretett. Most, hogy egyedül maradt végre megteheti azt, amit fiatalként nem adatott meg neki. Elutazhat Londonba és igazi nagyvárosi lány, akarom mondani érett nagyvárosi nő válhat belőle. Igaz, hogy már 79 éves, de tele van élettel és meg akarja mutatni mindenkinek, hogy igenis képes arra, hogy valóra váltsa az álmait. 

Eileen volt a kedvenc karakterem. Ő egy igazi belevaló idős hölgy, akire igazán büszke lehet a családja. Mindent IS kézben tud tartani, a falunak szüksége van rá. A kora abszolút nem érződik rajta, fiatalokat megszégyenítő módon ezerrel pörög minden helyzetben. Igazán megkedveltem őt, hiszen egyrészről nagyon szerethető és imádnivaló karakter, másrészről viszont a saját nagymamáimat juttatta az eszembe. Sokszor eszembe jutott, hogy Eileen a világ egyik legjobb nagymamája. Aztán eszembe jutott, hogy igen...ő egy nagyszerű ember, de a világ összes kincséért sem cserélném el a saját nagymamáimat. 

Hadd meséljek egy kicsit róluk. Sajnos egyik nagymamám sem él, de mindketten igazán erős és nagyszerű személyiségek voltak. Igazán szerencsés vagyok, hogy ilyen nagymamáim lehettek. 

Apum édesanyja mindig pörgött, állandóan utazgatott. Igazán társaságkedvelő személy volt, mindenki nagyon szerette őt.  Tagja volt egy idősek klubjának is, akikkel rendszeresen kirándultak. Mindig is csodáltam őt a nyitottságáért. 
Anyu édesanyja hatalmas űrt hagyott maga után, még fél év sem telt el az elvesztése óta. Ő volt a legerősebb ember, akit ismertem. Sajnálatos módon decemberben egy hatalmas műtétje volt, melynek során elveszítette az egyik lábát. 80 évesen nem volt kis teljesítmény, hogy lábra állt ezek után és fiatalokat megszégyenítő módon küzdött. Folyamatosan edzett, erősített és mindenkinek megmutatta, hogy igenis képes arra, hogy fél lábbal is teljes életet élhessen. A lehetőségekhez képest hihetetlenül önálló volt, használta a kerekesszéket, átült egyik helyről a másikra. Egy igazi hős volt az én szememben. 

Kicsit elkalandoztam, vissza is térek a történethez...szóval ahogy írtam is, Eileen volt számomra az első számú kedvenc. Nagyon tetszett, hogy milyen természetességgel tudott szót érteni az unokájának a barátaival. Igazán inspiráló és nagyszerű személyiség, természetes kedvességének még a legzsémbesebb lakók sem tudtak ellenállni. A csere miatt végre megvalósíthatta a nagy álmát és igazán maradandót alkothatott Londonban. 

Egyszerűen imádtam, ahogy belevetette magát a társkeresésbe. Rengeteg dolgot tanulhattunk meg ezalatt tőle:

1. Ne bízzunk soha az idegenekben. Az internetes társkeresés hatalmas veszélyt rejteget, könnyen csalók áldozatául eshetünk. Bármennyire is szimpatikus az adott illető, soha ne adjunk pénzt idegeneknek. 
2. A kalandok mindig izgalmasak, de vajon mennyire lehet boldog és tartós egy kapcsolat, ha a másik fél képtelen elfogadni és élvezni azokat a dolgokat, amiket mi szeretünk. 
3. Sokszor a boldogság közelebb van, mint gondolnánk. Néha megeshet, hogy olyan emberekről derül ki, hogy a legjobb partik, akikről soha nem gondoltuk volna. 

Ezek olyan általános igazságok, amelyet mindenkinek érdemes megfogadni kortól és nemtől függetlenül. 

Leene egy teljesen más karakter, neki a saját fejében kellett rendet tenni. Az ő fejezetei valahogy távolabb álltak tőlem, de nagyon tetszett, hogy komoly fejlődésen ment keresztül. 

A könyv elején egy összetört és sebzett lelkű/szívű lány, aki képtelen arra, hogy folytassa a megszokott életét. A vidéki életnek, új élményeknek, kihívásoknak és talán Madzag kutyának is hála azonban szépen lassan megtalálja önmagát és végre rájön arra, hogy mire is van igazából szüksége. Nagyon tetszett, hogy hatalmas utat jár be a könyv lapjain. 
Édesanyjával sajnálatos módon megromlott a kapcsolata, így a vidéki életét ez is beárnyékolja. A két nő lelke tele van kimondatlan fájdalmakkal, melyek tüskékként fúródtak a szívükbe. Annak érdekében, hogy a gyógyulás útjára lépjenek muszáj végre kommunikálniuk és meg kell végre beszélni az érzéseiket is, akkor is, ha ez fájdalmas mindkettejük számára. 

A történet kissé egyszerű, de szerintem nagyon szerethető. A karakterek és az események nem feltétlenül kidolgozottak, de engem ez sokszor nem zavart. Olvasás során sokszor eszembe jutott, hogy bárcsak lenne ebből a történetből film is. Nem tudom miért, de Leena karaktere folyton Emilia Clarke-ként lebegett a szemem előtt, szóval nem lennék szomorú, ha a Me Before You után Sam Claflinnel ismét egy romantikus filmben szerepelnének együtt. Az Otthoncsere egy igazi nyári olvasmány, könnyed, bájos és humoros történet, tökéletes volt számomra az elmúlt időszak olvasmányai után. 

A váltott szemszögű írásokat mindig is kedveltem, így pontosan beleláthattunk mindkét főszereplő fejébe. Bevallom, Leena fejezetei néha kicsit untattak és alig vártam már, hogy ismét Eileen történetét olvashassam. Teljesen odáig vagyok érte. 

A könyv borítója nagyon tetszik, és imádtam a letölthető könyvjelzőket is, melyeket a General Press júliusi hírlevelében találtam. 

Összességében nekem tetszett a könyv, bármikor megnézném a mozikban is. Egy igazán könnyű kis olvasmány, melynek rengeteg mondanivalója van. A könyv egyáltalán nem hibátlan, sokszor kicsit kidolgozatlan, de mindezek ellenére én kifejezetten szerettem. Eileen karaktere a szívem csücskévé vált, szavak nincsenek arra, hogy mennyire megkedveltem az ő karakterét. Az Otthoncsere szerintem nem éri el azt a színvonalat, amit Az ágybérlő után várnánk tőle, de mindezek ellenére szerintem egy igazán szerethető olvasmány. Én egyáltalán nem bántam meg, hogy a kezembe vettem. Akik szeretik a könnyed romantikus történeteket, azok mindenképpen adjanak neki egy esélyt.



Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy a polcodon van a könyvnek a helye, akkor ITT tudod megrendelni. 


Nyereményjáték

Mostani játékunkban összeszedtünk pár információt az írónővel kapcsolatban. Minden bloggerünknél találhattok egy-egy állítást, nektek pedig nincs más dolgotok, mint eldönteni, hogy az adott állítás igaz, vagy hamis. A válaszotokat ne felejtsétek el beírni a Rafflecopter megfelelő sorába!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

ÁLLÍTÁS

A kritikusok Nicholas Sparkshoz hasonlították. 


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

08. 07. - Olvasónapló
08. 10. - Csak olvass!
08. 13. - Betonka szerint a világ...
08. 16. - A Szofisztikált Macska
08. 19. - Fanni’s Library
08. 22. - Hagyjatok! Olvasok!