A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Móra Könyvkiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Móra Könyvkiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 19., hétfő

Suzanne Selfors: Kirándulás ​Luckyval a lovak és barátok világába + Nyereményjáték

Sziasztok!

Lovak, barátok és kalandok… Más nem is kell a remek szórakozáshoz és az izgalmas történetekhez, melyek a kicsiket és a nagyokat is elvarázsolják! Tarts Luckyval, Pruval, és barátaikkal, akik igazán különleges kalandokba keverednek a Móra Kiadó gondozásában megjelent regényekben, majd kalandozz Lucky vidám foglalkoztató füzetével! Ha velünk játszol, ráadásul nyerhetsz is egy könyvcsomagot a kötetekkel!

A barátság az egyik legfontosabb dolog az emberi kapcsolatokban. A legtöbb ember számára barátok nélkül az élet szinte elképzelhetetlen. Egy barát nem attól válik baráttá, hogy folyamatosan velünk van, hanem attól, hogy tudjuk és teljes szívből érezzük, hogy mindig és minden körülmények között mellettünk áll. Amikor szomorúak, vagy letörtek vagyunk egy nehéz nap után ő lesz az első, aki megpróbál minket jobb kedvre deríteni. A barátunk előtt elengedhetjük magunkat, a legőrültebb énünket sem kell elrejteni. Egy csodálatos kötelék két ember között, melyet senki és semmi nem tehet tönkre. Természetesen mindig vannak döccenők, olyan nincs, hogy valaki soha ne vitázzon a másikkal, de ha két embernek igazán fontos a másik, akkor ezek a hullámvölgyek nem jelentik a barátság végét. 
Mindig imádtam azokat a meséket, melyekben a barátság fontos szerepet kapott a történet szempontjából. A mai könyvvel egy kicsit nosztalgiáztam, szerintem a 7-8 éves énem imádná ezt a mesét és az egész Szilaj mesesorozatot. 

Nem is szaporítom tovább a szót, lássuk miről is szól pontosan a könyv. 

Üdvözöllek Miraderóban!
Lucky Prescott vagyok, én leszek az idegenvezetőd, és mesélek neked mindarról, amit a világon a legjobban szeretek: Miradero városáról, a lovakról (különösképp Szilajról), és barátnőimről, akikkel lóháton felfedezzük a vadnyugat peremvidékét. Pru, Abigail és néhány érdekes helyi személyiség segít, hogy izgalmas fejtörőkkel, ínycsiklandó receptekkel és csuda mókás játékokkal teli kalandban legyen részed.
Tarts velünk!
Lucky






Miután Pru naplója és Lucky naplója is nagyon tetszett, kíváncsian vetettem bele magam a foglalkoztatófüzet lapozgatásába is. Ez volt az a pillanat, amikor realizáltam, hogy ezzel kellett volna kezdenem az egész Szilajjal való ismerkedést, hiszen ebben a kis kötetben minden le van írva, amit a lányokról, a lovakról és a városkáról tudni érdemes. 

A játékos feladatok segítségével Lucky elkalauzol minket a lovak és a barátai világába. Rengeteg kreatív és színes feladat található a könyvben. Megtervezhetjük a saját díjszalagunkat, vagy akár egyedi nyerget is alkothatunk a lovunknak. Megrajzolhatjuk álmaink istállóját és belekóstolhatunk a divattervezésbe is, hiszen saját lovaglóruhát is rajzolhatunk. A rajzos feladatok mellett rengeteg más izgalmas feladatot is találhatunk a könyvben. Vannak receptek, melyek elkészítése egyáltalán nem bonyolult, de mindenképpen szülői felügyelet ajánlott hozzá. 

Nagyon tetszett, hogy az izgalmas feladatok mellett az érdeklődők rengeteg fontos és hasznos dolgot tanulhatnak a lovakról és a lovaglásról. Megismerhetjük a lovak testtájait és rengeteg dolgot megtanulhatunk a lovaglásról is. Külön piros pontot érdemel a könyv végén található szószedet, nagyon okos ötlet volt összegyűjteni ezeket az ismeretlen szavakat. 

Az olvasás egyik legviccesebb pillanata az volt, mikor ki szerettem volna tölteni azt a tesztet, melyből megtudhatom, hogy melyik ló illik hozzám. A negyedik kérdésnél jártam, amikor kijött a megoldásom..."Talán jobb, ha inkább biciklizel." Még Lucky is tudja, hogy félek a lovaktól. :D 

A kötet hihetetlenül szép, a meséből ismert karakterek és helyszínek köszönnek vissza az oldalakról. Ahogy olvasgattam, egyre jobban megismertem a lányokat és a lovaikat, így még biztosabb vagyok abban, hogy megnézem a mesélt elejétől a végéig. 

A foglalkoztató szövege könnyen és gyorsan érthető, így a kicsik is meg tudják majd önállóan oldani a feladatokat. Mivel sokféle feladat és játék található benne, így egyáltalán nem válik unalmassá. Az benne a legjobb, hogy bizonyos feladatokat többször is meg lehet oldani, így a szülő nem érzi azt, hogy a kitöltés után csak porosodik a polcon. 

Bár a lapok eléggé vastagok én mégis azt ajánlom mindenkinek, hogy inkább ceruzával alkosson, semmiképpen sem éri meg kockáztatni a filcekkel. Ha átüt, akkor nagyon csúnya lenne az egész és csak rontaná az összképet. 

Összességében nagyon tetszett ez a foglalkoztató könyv, hiszen segítségével még jobban el tudtam mélyedni a mese világában. A feladatok érdekes, izgalmasak, segítségükkel játszva tanulhatnak a gyerekek. Szerintem a 6-10 éves korosztály imádni fogja ezt a könyvet, ha pedig Szilaj, a szabadon száguldó sorozat rajongó a gyermek, akkor oda meg vissza lesz ezért a foglalkoztató könyvért is. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.



Nyereményjáték

Szilaj kétségkívül az egyik leghíresebb mesebeli paripa, de közel sem ő az egyetlen, aki ló létére fontos szerepet kapott egy történetben. Mostani nyereményjátékunkban híres lovakat kell felismernetek, de nem a nevükre vagyunk kíváncsiak, csupán arra, hogy melyik mesében tűntek fel ezek a nem mindennapi állatok. A helyes megfejtést írjátok be a Rafflecopter dobozba, és máris esélyetek nyílik rá, hogy megnyerjétek a könyveket!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP


a Rafflecopter giveaway

Állomások

10. 15. Csak olvass! – Pru naplója
10. 17. Csak olvass! – Lucky naplója
10. 18. Flora the Sweaterist – Pru naplója
10. 19. Csak olvass! – Kirándulás Luckyval a lovak és barátok világába
10. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út – Lucky naplója
10. 21. Utószó – Lucky naplója
10. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út – Kirándulás Luckyval a lovak és barátok világába

2020. október 17., szombat

Stacia Deutsch: Lucky ​naplója + Nyereményjáték

Sziasztok!

Lovak, barátok és kalandok… Más nem is kell a remek szórakozáshoz és az izgalmas történetekhez, melyek a kicsiket és a nagyokat is elvarázsolják! Tarts Luckyval, Pruval, és barátaikkal, akik igazán különleges kalandokba keverednek a Móra Kiadó gondozásában megjelent regényekben, majd kalandozz Lucky vidám foglalkoztató füzetével! Ha velünk játszol, ráadásul nyerhetsz is egy könyvcsomagot a kötetekkel!

A barátság az egyik legfontosabb dolog az emberi kapcsolatokban. A legtöbb ember számára barátok nélkül az élet szinte elképzelhetetlen. Egy barát nem attól válik baráttá, hogy folyamatosan velünk van, hanem attól, hogy tudjuk és teljes szívből érezzük, hogy mindig és minden körülmények között mellettünk áll. Amikor szomorúak, vagy letörtek vagyunk egy nehéz nap után ő lesz az első, aki megpróbál minket jobb kedvre deríteni. A barátunk előtt elengedhetjük magunkat, a legőrültebb énünket sem kell elrejteni. Egy csodálatos kötelék két ember között, melyet senki és semmi nem tehet tönkre. Természetesen mindig vannak döccenők, olyan nincs, hogy valaki soha ne vitázzon a másikkal, de ha két embernek igazán fontos a másik, akkor ezek a hullámvölgyek nem jelentik a barátság végét. 
Mindig imádtam azokat a meséket, melyekben a barátság fontos szerepet kapott a történet szempontjából. A mai könyvvel egy kicsit nosztalgiáztam, szerintem a 7-8 éves énem imádná ezt a mesét és az egész Szilaj mesesorozatot. 

Nem is szaporítom tovább a szót, lássuk miről is szól pontosan a könyv. 


Kedves Naplóm!
Ez a nyár szörnyen furcsának ígérkezik. Sorsom már az elején megpecsételődött: eltörtem Cora néni értékes, kristály üvegcséjét. Ahhoz pedig, hogy újat vegyek neki, egész szünidőben dolgoznom kell! Pruval és Abigaillel ki is találtuk, hogyan keressünk pénzt: nyári tábort szerveztünk a város apróságai számára.
Már úgy tűnt, minden jóra fordul, ám ekkor megérkezett látogatóba unokatestvérem, Julian. Nála nagyobb szélhámost még nem hordott hátán a föld! Most nekem kell vigyáznom a kisöccsére, aki a jelek szerint ugyanolyan simlis és hantás, mint a bátyja, csak kicsiben.
Persze, kedvesnek tűnnek, de biztos, hogy valami csalafintaságban sántikálnak. Csak tudnám, mire készülnek!
Amint kiderül, megírom neked.


Pru naplója kellően felkeltette az érdeklődésemet, így hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam Lucky naplójába. Kíváncsian vártam a lányok legújabb kalandjait. 

A történet legfontosabb szereplői Pru, Lucky és Abigail a három jó barátnő, akik lovaikkal együtt rengeteg izgalmas kalandba keverednek. Nincs ez másképp ebben a kötetben sem, itt azonban egyértelműen Lucky-é a főszerep. (Úgy tudom, hogy van egy harmadik rész is, melyben Abigail naplójába nyerhetünk betekintést, kíváncsian várom az ő történetét is. Remélem minél előbb elolvashatjuk magyarul is. ) 

A kötet felépítése igazán érdekes volt. Naplóbejegyzések, levelek és E/3-ban íródott szövegek váltották egymást. Ez szerencsére egyáltalán nem ment a történet rovására, egyik forma sem lógott ki a sorból.

Ebben a részben Miraderó városában járunk, méghozzá a nyári szünet idején. Ahogy a bevezetőben is olvashatjuk, Lucky szünideje rendkívül szerencsétlenül indul, hiszen Cora nénikéjének összetöri a kristály üvegcséjét. Mivel újat kell neki vásárolni, így nyári munkát kell vállalni. Szerencséjére számíthat a barátnőinek a segítségére, így nem kell egyedül szembenéznie ezzel a nehézséggel. 

Miután kitalálták, hogy nyári tábort szerveznek a gyerekeknek, megannyi akadályba ütköznek. Lucky unokatestvérei Julian és Oliver sem könnyíti meg a helyzetüket. 

A könyv legfontosabb tanulsága az, hogy az izgalom nem jelent feltétlenül egyet a veszéllyel. Úgy is jól érezheti magát az ember, ha nem követ el meggondolatlanságot. Attól még, hogy valami biztonságos, nem jelenti azt, hogy unalmas. Fontos, hogy jól érezzük magunkat, de semmiképpen sem szabad olyan dolgokat csinálni, amelyek kárt tesznek bennünk. Fontos dolog a testvéri szeretet, de ha a másik kútba ugrik, nem kell nekünk is követni. A kicsik sokszor szeretnének idősebb testvéreikre hasonlítani, így a nagytesók felelőssége a pozitív példa mutatása. 

Tetszett, hogy a lovak szeretet ennyire hangsúlyosan jelen volt ebben a kötetben is. Bár nem minden kisgyereknek volt természetes a lovak közege, de a tábor ideje alatt megbarátkoztak az állatokkal. 

A szereplők szerethetőek voltak, Lucky és a többiek is igazán kedves karakterek, nagyon megkedveltem őket. Bár nem vagyok óriási ló rajongó (bevallom kicsit félek tőlük), de valahogy nagyon kedvelem a lovas/unikornisos meséket (életem nagy ellentmondása :D ), szóval nálam abszolút telitalálat volt ez a kötet is.  A történet a húgomat juttatta eszembe, aki anno 10 éves meg volt őrülve a lovakért. Biztos vagyok benne, hogy ő is imádta volna ezt a nyári tábort. 

A könyv rendkívül rövid fejezetekre van tagolva, így tökéletes lehet esti mesének, de a nagyobbak már az önálló olvasással is megpróbálkozhatnak. Könnyen és egyszerűen olvasható a kötet, így azok a gyerkőcök is meg tudnak vele bírkózni, akik nemrég tanultak meg olvasni. A borító csodaszép, biztos vagyok benne, hogy rengeteg kisgyerek szeme akad meg majd ezen a csodán. 

A turné keretein belül egy foglalkoztató könyvről és Pru naplójáról is írok Nektek, remélem azok a bejegyzések is elnyerik majd a tetszéseteket. 

Összességében nekem igazán tetszett Lucky naplója, biztosan behozom a lemaradásomat és megnézem a sorozatot Netflixen. A kötet igazán szerethető és hangulatos, biztos vagyok benne, hogy sokak kedvencévé válik. Lucky naplójának a segítségével megtanuljuk, hogy az izgalom nem jelent feltétlenül egyet a veszéllyel és úgy is jól érezheti magát az ember, ha nem követ el meggondolatlanságot.  Szerintem a 6-10 éves korosztály imádni fogja ezt a könyvet, ha pedig Szilaj, a szabadon száguldó sorozat rajongó a gyermek, akkor szinte kötelező olvasmány. :) 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 



Nyereményjáték

Szilaj kétségkívül az egyik leghíresebb mesebeli paripa, de közel sem ő az egyetlen, aki ló létére fontos szerepet kapott egy történetben. Mostani nyereményjátékunkban híres lovakat kell felismernetek, de nem a nevükre vagyunk kíváncsiak, csupán arra, hogy melyik mesében tűntek fel ezek a nem mindennapi állatok. A helyes megfejtést írjátok be a Rafflecopter dobozba, és máris esélyetek nyílik rá, hogy megnyerjétek a könyveket!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP




a Rafflecopter giveaway

Állomások

10. 15. Csak olvass! – Pru naplója
10. 17. Csak olvass! – Lucky naplója
10. 18. Flora the Sweaterist – Pru naplója
10. 19. Csak olvass! – Kirándulás Luckyval a lovak és barátok világába
10. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út – Lucky naplója
10. 21. Utószó – Lucky naplója
10. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út – Kirándulás Luckyval a lovak és barátok világába

2020. október 15., csütörtök

Stacia Deutsch: Pru ​naplója + Nyereményjáték


Sziasztok!

Lovak, barátok és kalandok… Más nem is kell a remek szórakozáshoz és az izgalmas történetekhez, melyek a kicsiket és a nagyokat is elvarázsolják! Tarts Luckyval, Pruval, és barátaikkal, akik igazán különleges kalandokba keverednek a Móra Kiadó gondozásában megjelent regényekben, majd kalandozz Lucky vidám foglalkoztató füzetével! Ha velünk játszol, ráadásul nyerhetsz is egy könyvcsomagot a kötetekkel!

A barátság az egyik legfontosabb dolog az emberi kapcsolatokban. A legtöbb ember számára barátok nélkül az élet szinte elképzelhetetlen. Egy barát nem attól válik baráttá, hogy folyamatosan velünk van, hanem attól, hogy tudjuk és teljes szívből érezzük, hogy mindig és minden körülmények között mellettünk áll. Amikor szomorúak, vagy letörtek vagyunk egy nehéz nap után ő lesz az első, aki megpróbál minket jobb kedvre deríteni. A barátunk előtt elengedhetjük magunkat, a legőrültebb énünket sem kell elrejteni. Egy csodálatos kötelék két ember között, melyet senki és semmi nem tehet tönkre. Természetesen mindig vannak döccenők, olyan nincs, hogy valaki soha ne vitázzon a másikkal, de ha két embernek igazán fontos a másik, akkor ezek a hullámvölgyek nem jelentik a barátság végét.
Mindig imádtam azokat a meséket, melyekben a barátság fontos szerepet kapott a történet szempontjából. A mai könyvvel egy kicsit nosztalgiáztam, szerintem a 7-8 éves énem imádná ezt a mesét és az egész Szilaj mesesorozatot. 

Nem is szaporítom tovább a szót, lássuk miről is szól pontosan a könyv. 

Kedves Naplóm!
Hihetetlennek tűnik, de Lucky, Abigail és én elszöktünk a cirkusszal! Most pedig egy lenyűgöző cirkuszi fesztiválon szerepelünk, ahol több tucat társulat adja elő legjobb mutatványait, és osztja meg parádés hagyományait a többiekkel.

Én is fellépek egy bohócjelenettel… és kicsit izgulok is emiatt. Bárcsak anyu és apu velem lenne, hogy megnyugtasson! Főleg most, hogy ez a Catalina nevű lány azt állítja, az ő produkciója jobb, mint az enyém. Tudom, hogy ez nem verseny, de nagyon is annak tűnik! Ezért akarom életem legjobb műsorát bemutatni.
Szorítsatok nekem!
Pru



Régen nagyok sok mesét néztem a húgommal, így teljesen képben voltam az aktuális trendekkel, de mióta kinőtte a Minimax és egyéb mesecsatornás korszakát teljesen lemaradtam és kiestem a gyakorlatból. 

Mikor megláttam ezt a könyvet, azonnal elhatároztam, hogy behozom a lemaradásomat és utánanéztem a mesének. Az első gondolatom azonnal a Szilaj, a vad völgy paripája (2002) című rajzfilm volt és rájöttem, hogy nem is tévedek sokat, hiszen a Szilaj, a szabadon száguldó című mesesorozat ez alapján készült. A sorozat elérhető a Netflixen és a Minimax műsorán. 

A történet legfontosabb szereplői Pru, Lucky és Abigail a három jó barátnő, akik lovaikkal együtt rengeteg izgalmas kalandba keverednek. Nincs ez másképp ebben a kötetben sem, itt azonban egyértelműen Pru-é a főszerep. 

Mivel a regényeket nem ismerem, így kicsit in medias res volt számomra a kötet, hiszen az első pillanatban azt sem tudtam még, hogy ki kivel van és halvány lila gőzöm sem volt, hogy mit keresnek a lányok egy cirkuszban. Aztán ahogy haladtunk előre a történetben (és ahogy jobban utánanéztem a dolgoknak) szép lassan kirajzolódott előttem az egész történet és minden a helyére került. 

A kötet felépítése igazán érdekes volt. Naplóbejegyzések, levelek és E/3-ban íródott szövegek váltották egymást. Ez szerencsére egyáltalán nem ment a történet rovására, egyik forma sem lógott ki a sorból.

Nagyon tetszett, hogy a könyv nem csak egy könnyed, szórakoztató történet, hanem komoly tanulságokkal is szolgál az olvasójának. Megtanulhatjuk, hogy az első benyomás sokszor csalóka lehet, nem biztos, hogy a másik fél legjobb arcát ismerjük meg. A sok negatív érzés kihathat viselkedésünkre, emiatt pedig tévesen ítélhetnek meg minket mások. Nem kell mindig a győzelemre törekedni, sokkal fontosabb, hogy jól érezzük magunkat, ha pedig honvágyunk van, akkor nyugodtan támaszkodjunk a barátainkra és környezetünkre. A közösen elért siker pedig sokkal édesebb, minden egyéni győzelemnél. Fontos, hogy gyakoroljunk és kihozzuk magunkból a maximumot, de ez ne menjen más dolgok rovására. 

Tetszett a cirkuszi világ, igazán izgalmassá és érdekessé varázsolta a történetet számomra. Szívesen megnéznék egy hasonló fesztivált. Remélem a lányok is fellépnek rajta. :)

A szereplők szerethetőek voltak, Pru és a többiek is igazán kedves karakterek, nagyon megkedveltem őket. Bár nem vagyok óriási ló rajongó (bevallom kicsit félek tőlük), de valahogy nagyon kedvelem a lovas/unikornisos meséket (életem nagy ellentmondása :D ), szóval nálam abszolút telitalálat volt ez a történet. A cirkuszi hangulat, a lovak, a közös kalandok egyszerűen hozták azt, amit az ember egy igazán jó kis mesében keres. 

A könyv rendkívül rövid fejezetekre van tagolva, így tökéletes lehet esti mesének, de a nagyobbak már az önálló olvasással is megpróbálkozhatnak. Könnyen és egyszerűen olvasható a kötet, így azok a gyerkőcök is meg tudnak vele bírkózni, akik nemrég tanultak meg olvasni. A borító csodaszép, biztos vagyok benne, hogy rengeteg kisgyerek szeme akad meg majd ezen a csodán. 

A turné keretein belül egy foglalkoztató könyvről és Lucky naplójáról is írok Nektek, remélem azok a bejegyzések is elnyerik majd a tetszéseteket. 

Összességében nekem igazán tetszett Pru naplója, biztosan behozom a lemaradásomat és megnézem a sorozatot Netflixen. A kötet igazán szerethető és hangulatos, biztos vagyok benne, hogy sokak kedvencévé válik. Pru naplója segítségével betekintést nyerhetünk egy igazi cirkuszi karneválba, ahol a lányok megtanulják, hogy egységben az erő és a közös győzelem többet ér mindennél. Szerintem a 6-10 éves korosztály imádni fogja ezt a könyvet, ha pedig Szilaj, a szabadon száguldó sorozat rajongó a gyermek, akkor szinte kötelező olvasmány. :) 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 



Nyereményjáték

Szilaj kétségkívül az egyik leghíresebb mesebeli paripa, de közel sem ő az egyetlen, aki ló létére fontos szerepet kapott egy történetben. Mostani nyereményjátékunkban híres lovakat kell felismernetek, de nem a nevükre vagyunk kíváncsiak, csupán arra, hogy melyik mesében tűntek fel ezek a nem mindennapi állatok. A helyes megfejtést írjátok be a Rafflecopter dobozba, és máris esélyetek nyílik rá, hogy megnyerjétek a könyveket!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP


a Rafflecopter giveaway

Állomások

10. 15. Csak olvass! – Pru naplója
10. 17. Csak olvass! – Lucky naplója
10. 18. Flora the Sweaterist – Pru naplója
10. 19. Csak olvass! – Kirándulás Luckyval a lovak és barátok világába
10. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út – Lucky naplója
10. 21. Utószó – Lucky naplója
10. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út – Kirándulás Luckyval a lovak és barátok világába

2020. szeptember 17., csütörtök

Szlukovényi Katalin (szerk.): Diridongó + Nyereményjáték

Sziasztok!

Az idén 70 éves Móra Kiadó arra vállalkozott, hogy egyetlen kötetben összegyűjtse az elmúlt 70 év legszebb, óvodásoknak írt verseit. A kötetben a régről ismert és kortárs versek válogatását Láng Anna gyönyörű illusztrációi gazdagítják. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét a könyvből!

Mindig is szerettem a verseket. Szerencsésnek érzem magam, hiszen nekem vannak a világon a legjobb szüleim, így nem csak az óvodában, hanem otthon is rengeteg mondókát tanultam. Sokat meséltek nekem és sokat játszottunk. Egy-egy mondóka annyira belémivódott, hogy máig emlékszem rá. 

A mesének nem feltétlenül kell csak meseszövegként szólnia, rövidebb műfaj is létezik a kisgyerekek mindennapi “tanításához”, ismeretszerzéséhez és segítéséhez. Ez pedig nem más, mint a gyermekvers, ami összeköti a realitást a gyermeki fantáziával. Nem csak a kreatitivást, hanem a szókincset is fejleszti. A gyermekversek szórakoztatnak és tanítanak is egyszerre. Annyi minden értelmet nyer a mondókák által: a hóesés, a falevelek hullása, az állatok viselkedése, a napok, a napszakok, vagy akár az évszakok váltakozása. Az a jó a versben, hogy rövid terjedelmű és könnyen tanulható, így igazából bármikor előhívható. Egy unalmas autóúton, amikor már lement az összes Halász Judit CD kifejezetten jó, ha az ember gyermeke különböző mondókákat ismer. 

Miért is volt fontos ez a bevező? Lássuk a mai könyvet!

"Ez a város meseváros, / senkiföldjével határos." A versek világában összeér a valóság és a képzelet. Van, aki piciklin száguld, más falevélből készít nyuszit, vagy épp gesztenyéből embert. Az elmúlt 70 év gyerekirodalmának klasszikusaiból és a kortársak legizgalmasabb verseiből válogat ez a kötet, hogy az óvodásoknak kedvet csináljon az olvasáshoz. Hiszen "Előttünk az egész élet: / majd még egy csomót mesélek!"





Mikor megláttam ezt a verses könyvet mindenképpen szerettem volna csatlakozni a turnéhoz. Egyrészről kíváncsi voltam arra, hogy milyen versek kerülhetnek be ebbe a kötetbe, másrészről meg Láng Anna illusztrációiba olyannyira beleszerelmesedtem, hogy mindent IS szeretnék beszerezni, amihez az Ő neve köthető. Egyszerűen imádom a munkáit. 

A Diridongó egy igazán kedves kis verseskötet, melyben az elmúlt 70 év legszebb verseit ismerhetjük meg. Természetesen mint minden gyűjtemény, ez is szubjektív. Rengeteg olyan gyermekverset ismerek, ami szerintem csodálatos, mégsem kapott helyet a kötetben, de ezzel nincs is semmi baj, így is hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. Egy biztos, Szlukovényi Katalin, a kötet szerkesztője igyekezett igazán széles palettáról összegyűjteni a gyermekverseket. A kötetben többek között helyett kapott Kányádi Sándor, Zelk Zoltán, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, de megismerhetjük Finy Petra, Bartos Erika és Lackfi János egy-egy versét is. 

A könyv olvasása igazán érdekes élmény volt, hiszen rá kellett jönnöm, hogy a mondókák 80%-át még csak hallomásból sem ismerem. Volt pár klasszikus, mint a Galagonya, Pinty és Ponty, vagy a Haragosi, melyeket álmomból felkeltve és kívülről fújok, de a mondókák többségét nem ismertem, pedig mennyi kincs lapul benne. A Hugrabugos lelkem például azonnal felderült, mikor meglátta Romhányi József: Borz című versét, akinek a neve bár nem volt ismeretlen számomra, de ezt az írását nem ismertem eddig. Most mondjátok meg, hát nem aranyos?!

A büszke borzanya összetoborzott
néhány csellengő borzot,
hogy szívének féltett kincsét,
hat kicsinyét megtekintsék.
– Nézzetek! Ez itt a mennyország!
mondta dédelgetve
hat egyszülött borzát.
Ám a bámészkodók formátlannak,
torznak találták a sok torzonborz borzat.
Szólt az egyik, egy értelmesforma,
kinek kedélyét e látvány felborzolta:
– Érdekes! Ha belülről, elfogultan nézed,
ez az alom meleg kis családi fészek.
Ha kívülről, s nem vakít el vonzalom:
…egyszerűen borz-alom…


Olvasás után maradt bennem egy kis hiányérzet, hiszen például számomra kiemelkedően kedves versike a Cinege cipője, vagy a Jeromos a remeterák, de a kötetben mégsem kaptak helyet. Ezt a hiányt azonban nagyon jól enyhítette a rengeteg újdonság. Igazából rájöttem,  mondókák terén kissé retró az ízlésem, de majd ha lesz kivel verset tanulnom, akkor biztos vagyok benne, hogy nyugodt szívvel emelem majd le ezt a kötetet a polcról. 

A könyv különböző fejezetekre tagolódik, olvashatunk verseket növényekről, állatokról, városról, az otthonról és megismerhetünk pár álomverset is. Igazán nem tudok kedvencet avatni, de talán az állatos mondókák tetszettek a legjobban. 

A rajzok, ahogy már egy kicsit fentebb is írtam, egyszerűen csodálatosak. Láng Anna neve számomra egyet jelent a minőségi illusztrációval, szóval a kötet minden egyes oldala szépséges. 

Összességében kifejezetten tetszett a Diridongó című könyv, melyben az elmúlt 70 év verseiből találhatunk válogatást. A mondókák szerethetőek és bár talán lehetnének kicsit ismertebbek, de így is abszolút megállja a helyét a kötet. Az illusztrációk csodálatosak, nagyban hozzájárulnak az olvasás élményéhez. Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a hasonló könyveket. Rengeteg új verset lehet általa tanulni és megismerni. Garantált szórakozás lesz az egész családnak. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek bizony helye van a polcodon, akkor ITT tudod beszerezni. 


Nyereményjáték

Játékunk során az egyes állomásokon egy-egy olyan szerzőről találtok fényképet, akinek a verse bekerült a kötetbe. A feladat az, hogy kitaláljátok, hogy ki szerepel a képen, és a helyes megoldást beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP

a Rafflecopter giveaway

Állomások

09/17 Csak olvass!
09/19 Spirit Bliss Sárga könyves út
09/21 Könyv és más

2020. augusztus 27., csütörtök

Emily Wibberley · Austin Siegemund-Broka: Már ​nem a tiéd + Nyereményjáték

 Sziasztok!

A Már nem a tiéd a LOL-könyvek sorozat legújabb kötete, melyben a színháznak és ezen belül  a Rómeó és Júliának kulcsfontosságú szerepe van. Ismerjétek meg velünk Megan Harper történetét és legyetek Ti is részesei ennek a színházi kalandnak. Tartsatok bloggereinkkel és ha Nektek kedvez a szerencse akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott két nyereménykönyv egyike. 

Mivel a könyvben fontos szerepe van Shakespeare legismertebb drámájának a Rómeó és Júliának és a színháznak, így mi is lenne aktuálisabb, mint hogy írjak egy kicsit a darabról. 

A dráma ugyebár két ellenséges veronai család gyermekei között szövődött végzetes szerelem történetéről szól. A tragédia Arthur Brooke 1562-ben írt versének, a The Tragical History of Romeus and Julietnek és William Painter Palace of Pleasure című prózájának színpadi átirata.Ugyanazon az olasz mesén alapulnak, és bár Shakespeare mindkettőből kölcsönzött részleteket, a történet bővítése érdekében új szereplőket is létrehozott, például Mercutiót és Párist. A színmű feltehetően 1591 és 1595 között íródott, először 1597-ben jelent meg.

Annyira érdekes amúgy ez az egész, hiszen alapjáraton a szépirodalmi, ezen belül is a drámai fordulatokat rejtő könyvek a zsánereim. Egyszerűen oda vagyok a szomorú történetekért. Amikor egy könyv szétszaggatja a lelkem, akkor érzem magam a legjobban. Szeretem a komoly és mély tartalmakat és azt, ha egy történetről órákat lehet beszélgetni. Néha azonban megesik velem, hogy könnyedebb vizekre evezek és valami  szórakoztató könyvet választok. Mikor megláttam a Móra Kiadó új LOL könyvét az volt az első gondolatom, hogy ez tökéletes olvasmány lehetne a tesómnak, Virágnak, aki amúgy 15 éves. Aztán ahogy beleolvastam rájöttem, hogy bár dupla ennyi idős vagyok de, én is kíváncsi lettem nagyon a könyvre. 

De lássuk, hogy miről is szól pontosan a könyv!

A tizenhét éves Megan Harper az örök második, mellékszereplő a saját életében is. Ráadásul exei rendre a vele való szakítás után találják meg a nagy őt. Szerencsére Megan nem az az önsajnáló típus, jobb híján továbblép, ezerrel készül a továbbtanulásra. Jövőre felvételizik az Oregoni Egyetem rendező szakára, ehhez pedig színészi tapasztalatra is szüksége van. A drámacsoport vezetője Jody ráosztja Júliát, minden színésznő álomszerepét. Megan azonban egyáltalán nem akarja ezt elvállalni. Fel kéne nőnie a szerephez, amelyet önbizalomhiánya miatt szíve szerint visszautasítana. A sors azonban mellé rendel egy segítőt, a fiatal és figyelmes drámaírót, Owen Okiát. A fiú drámaírói leckékért cserébe lelket önt a lányba, és szép lassan elhiteti vele, hogy senki más, csak ő lehet saját életének főszereplője és rendezője is. Ez a barátság azonban egy idő után mindkettejük számára egyre többet jelent. Te hogy fejeznéd be ezt a sztorit?

Az az igazság, hogy nekem ez a könyv nagyot tetszett. Annyira jó érzés volt ismét egy könnyed, szerethető, bájos kötetet olvasni. Tudom, hogy már teljesen és totálisan kinőttem ezekből a regényekből, és abszolút nem az én korosztályomnak szól, de mindezek ellenére csak úgy faltam a lapokat. 

A cselekmény érdekes és izgalmas. Nekem nagyon tetszett, hogy a színház ezen belül pedig a Rómeó és Júlia került a középpontba. Megan, a regény főszereplője imád rendezni, az iskolai darabok rendszeresen az ő segítségével készülnek. A felvételi előtt azonban meg kell ismerni a másik oldalt, hiszen egy igazi rendezőnek tudnia kell a színészek fejével is gondolkodni. Megkapja minden színésznő álomszerepét. ő játssza el Júliát az iskolai színdarabban. De vajon hogyan tudja ezt a szerepet egy olyan lány játszani, aki sokkal inkább Rózának érzi magát? Vajon megtalálhatja magában Júliát? 

Megan egy igazán erős személyiség, aki pontosan tudja, hogy mit is akar. Ő az iskola flörtbajnoka, aki egyik kapcsolatból a másikba ugrál. Látszólag könnyen és gyorsan veri ki a fejéből a fiúkat, akik rendszeresen a vele való szakítás után találják meg azt a lányt, akivel hosszabb távon terveznek. Igyekszik nem ragaszkodni, hiszen ő nem az a személy, aki mellett huzamosabb ideig kitartanak. Szeretné élvezni az együtt töltött időt és kihozni a lehető legjobbat és legtöbbet a kapcsolatból, hiszen véleménye szerint neki csak ennyi jár. Ő nem egy igazi főszereplő, ő a romantikus filmek kevésbé fontos mellékszereplője, a Rómeó és Júlia Rózája. Sajnos a családjával sem túl ideális a viszonya. Elvált szülők gyermekeként nem találja a helyét a világban. Mindkét fél megtalálta már azt az embert, aki mellett szeretné leélni a hátralevő életét, de nem tudja, hogy ebben az új felállásban hol is van az ő helye. Nem csak a párkapcsolatok, hanem a családi kapcsolatok terén is úgy érezte, hogy nem fontos szereplő. 

A másik főszereplő Owen, akinek soha nem hiányozhat a kezéből a jegyzetfüzete. Folyamatosan ír, állandóan jegyzetel. Ő  az a személy, aki meglátja Rózában is a lehetőséget, hiszen szerinte sokkal több van benne, mint amit Shakespeare darabjából megismerhetünk. Ő is lehetne főszereplő egy teljesen másik történetben, ahol csakis rá koncentrálnak. Sokkal több, mint egy könnyen felejthető karakter, valakinek ő jelenti az egész világot. 

A két fiatal akkor kerül szorosabb viszonyba, amikor kölcsönösen segítenek egymásnak. Megan besegít a fiúnak a drámaírásban, hiszen Owen egy olyan történetet szeretne írni, amiben Róza a főszereplő, és ki lehetne hitelesebb segítő ebben, mint Megan. A lány pedig tanácsokat kér tőle, hogy hogyan is fűzhetné szorosabbra a kapcsolatát egy közös ismerősükkel. 

Ahogy egyre több és több időt töltenek el egymással, valami olyat is megpillantanak a másikban, amit senki más nem vett még észre. Bepillantást nyerhetnek egymás legmélyebb és legféltettebb titkaiba és csak rajuk múlik, hogy mihez is kezdenek ezzel a jövőben. 

A fejezetek mindegyike egy Rómeó és Júlia idézettel kezdődik, az egész kötetet átszőtte a Shakespeare iránti tisztelet. Hihetetlenül jó ötlet volt párhuzamba állítani Róza és Megan karakterét. Érdekes volt látni, ahogy a lány szép lassan kinyílik és végre képes lesz kilépni a saját árnyékából. Végre rájön arra, hogy ő volt az, aki mellékvágányra állította saját magát, hiszen ha ő nem hisz saját magában, akár más miért hinne? 

Mindig jó érzés, amikor egy kedvenccel találkozom egy regényben. Imádtam a Harry Potteres utalást, ez egy hatalmas pirospont volt a szememben.

Nekem nagyon tetszett a borító, az egyik kedvencem lett a LOL könyvet között. 

Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, a szereplőket, az egész színházi világot. Bár nem én vagyok a célközönség, de Megan és Owen hatalmas kedvenc lett. Szerettem a könyv mondanivalóját is,  senki nem érdemli, hogy saját életének a mellékszereplője legyen, hiszen mi mindannyian Júliák vagyunk.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 


Nyereményjáték

Mivel a könyvben központi szerepet tölt be Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája így a mostani játékunk is ehhez a történethez kapcsolódik. Nincs más dolgotok, mint megírni ki mondja az adott idézetet a könyvben. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Megyek. Ki elbúvik előlünk,
S bujdósdozik, ördög keresse meg.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

08.19.: Könyvvilág
08.27.: Csak olvass!
08.29.: Dreamworld