2019. december 22., vasárnap

Stephen Fry: Mítosz - Görög mitológia angol humorral + Nyereményjáték


Sziasztok!

Stephen Fry nemcsak színész, író de rendszeresen nagyon komolyan beleássa magát a kultúrtörténetbe is. Mítosz című kötetében, ami magyarul a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg a rá jellemző angolosan elegáns, könnyed stílusban meséli el a jól ismert történeteket. Ha szeretnéd tudni, hogy milyen az ő szemén keresztül olvasni a görög istenek viselt dolgairól, tarts bloggereinkkel a turnén és megnyerheted a könyv egyik példányát is, amit a Kossuth Kiadó ajánlott fel.


Az angol vagy brit humor tulajdonképpen híres érthetetlenségéről a nem angol anyanyelvűek számára. Ez az érthetetlenség pedig a különböző célzások, hátterek, kontextus ismeretének hiányából fakad. Kifejezetten kedveli a szójátékokat és a helyzetkomikumot. Nem tudom hogy vagytok vele, de én egyszerűen imádom az angol humort. Imádom a különböző célozgatásokat és szójátékokat. Szerintem hihetetlenül vicces és hajlok arra, hogy saját magamnak is egy vicces, humoros emberként aposztrofáljam magam.  Itt viszont meg kell osztanom veletek egy fontos dolgot. Mélységesen felháborító és érthetetlen okokból, Miklós egy kicsit sem gondolja így. Kifejezetten fárasztónak tart, és hajlamos úgy gondolja, hogy favicceim vannak. No de mindegy is. 

Egy kis angol humor Karácsony előtt. :)
No de lássuk miről is szól a mai könyv!

A Mítosz című könyvében Stephen Fry tulajdonképpen újrameséli a görög mitológiát a kezdetektől Midász király történetéig. A brit humorista ebben a könyvében sem fukarkodik a szellemességgel: modern nyelvezetű előadásában a klasszikus történetek olykor felhőtlenül vidámak, máskor meghatóan szépek vagy éppen szívbemarkolóan szomorúak, és kivétel nélkül rendkívül szellemesek.

Az a helyzet, hogy én ezt a könyvet egyszerűen imádtam. Mindig is szerettem a görög mitológiát, szóval ez a kötet egyszerűen telitalálat volt nálam. 

A könyv élvezetéhez abszolút nem szükséges háttérismeret vagy klasszikus műveltség. Nincs benne tudományoskodás, sem pedig elvont bölcselkedés. A szöveg abszolút közérthető és rendkívül szórakoztató. 

Az olvasás során eszembe jutottak a régi történelem órák és mindazon történetek, amiket akkor tanultunk. Nagyon sok mindent felelevenített a könyv, de még ennél is több plusz tudást adott számomra. Több olyan nevet és történetet is megismerhettem, amikről eddig még csak nem is hallottam. (Vagy ha igen, akkor már teljesen elfelejtkeztem róluk. ) Sokat nevettem és mosolyogtam olvasás során, az információk pedig minden erőlködés nélkül megragadtak bennem. A brit humor hihetetlenül jól működik, igazán élvezetessé teszik az olvasást. Az én egyik kedvenc részem a méhes történet volt, nem is tudtam, hogy a görög mitológiában van egy történet arról, hogy milyen módon tett szert a fullánkra. 

Stephen Fry könyvében az a nagyszerű, hogy komoly tudásról tesz tanúbizonyságot. A lábjegyzetek és tárgymutatók mind-mind azt bizonyítják, hogy az író hihetetlenül tájékozott és művelt. Imádtam benne a különböző utalásokat az aktuális politikai és kulturális eseményekre és helyzetekre. 

A könyv olvasása közben, mikor a görög istenekről olvashattunk folyamatosan eszembe jutott a Hercules és a Xéna című sorozat. Ott is hasonlóan ábrázolták őket, hasonlóan emberiek voltak. Nem túlmisztifikált szuperhősök, hanem ugyanolyan személyek, mint mi. Nem áll távol tőlük a szerelem és a szenvedély, de a harag és a féltékenység sem. Játékosak, fondorlatosak, érzékenyek. Pontosan ugyanolyanok, mint az emberek. Jó volt őket így látni, közelebb hozza őket az olvasóhoz. 

Nagyon tetszett, hogy a könyvlapok között színes oldalak is lapulnak. Olyanok, amelyek bemutatják a görög mitológia hatását a művészetre. Híres festmények és szobrok is helyet kapnak benne. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a kötetet. Nagyszerű és szórakoztató olvasmány, mely nagyszerűen mutatja be a görög mitológia kezdetét egészen Midász királyig. A tudás észrevétlenül ragad meg az olvasóban. A görög mitológia rajongóinak kötelező darab, ha pedig még a brit humort is kedvelitek, akkor irány a könyvesbolt. Tökéletes last minute ajándék így Karácsony előtt. Csak ajánlani tudom. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Fülszöveg

"Mítosz című könyvében Stephen Fry újrameséli a görög mitológiát a kezdetektől Midász király történetéig. Az angol humorista e könyvében sem fukarkodik a szellemességgel: modern nyelvezetű előadásában a klasszikus történetek olykor felhőtlenül vidámak, máskor meghatóan szépek vagy éppen szívbemarkolóan szomorúak, és kivétel nélkül rendkívül szellemesek.
A könyv élvezetéhez nem szükséges háttérismeret vagy klasszikus műveltség: épp úgy nincs benne tudományoskodás vagy elvont bölcselkedés, mint ahogy a görög mitológiában sincs, „csak rabul ejtő, szórakoztató, közérthető és lenyűgözően emberi történetek halmaza”.

Nyereményjáték

Stephen Fry nem csak termékeny író, de színészként is jó hosszú a filmográfiája. A játékban minden állomáson találtok egy képet filmből, amiben Stephen Fry játszott. A Rafflecopter megfelelő sorába a címeket írjátok be.
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

KÉP 



a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

12.16 Flora the Sweaterist
12.19 Olvasónapló
12.22 Csak Olvass!
12.25 Könyv és más
12.28 Utószó
12.30 Spirit Bliss

2019. december 14., szombat

Cecelia Ahern Utóirat: ​Még most is szeretlek! + Nyereményjáték


Sziasztok

Az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg Cecelia Ahern Utóirat: Szeretlek! nagy sikerű könyvének folytatása idén ősszel. Ebben a részben megtudhatjuk, hogy évekkel Gerry halála után hogyan alakul Holly élete, miközben a múlt emlékei is egyre inkább felidéződnek. A blogturné három bloggere mondja el véleményét az Utóirat: Még most is szeretlek! könyvről, és természetesen a turné végén nyerhettek is egy példányt.


A PS. I love you (bocsánat, hogy az angol címét írom le, de világéletemben így emlegettem és rendkívül furcsa lenne hirtelen Ui. Szeretleknek hívni) egy számomra igen kedves könyv no és persze film is. Nem tudom hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem az ilyen jellegű romantikus történeteket (már megint a dráma..tudom...). Rengetegszer láttam már a filmet, és bevallom, még mindig tudok rajta sírni. A történetet először amúgy a tévében láttam, sokáig nem is tudtam a könyv létezéséről. Valahogy teljesen kiesett az életemből. Ahogy leesett a tantusz azonnal rávetettem magam, majd miután elolvastam odaajándékoztam az anyukámnak, akinek amúgy ez az egyik legkedvesebb története. Tavaly, mikor Magyarországon járt az írónő sikerült dedikáltatni vele a könyvet, szóval különleges helyet foglal el mindkettőnk szívében. Cecelia amúgy nagyon kedves volt, fáradhatatlanul dedikált, mindenkihez volt egy kedves szava. Voltak olyanok, akik az összes megjelent könyvét elvitték aláíratni, szóval nem volt semmi, de végig állta a sarat és folyamatosan mosolygott. 

Mikor megláttam, hogy jön a könyv folytatása bevallom, voltak kétségeim. Egyrészről nagyon kíváncsi voltam, hogy mi történik Holly-val, hogyan sikerült megküzdenie Gerry hiányával, azonban féltem attól is, hogy a folytatás erőltetett és nyögvenyelős lesz. Szerencsére nem így lett, szóval térjünk is rá a lényegre. 

Holly Kennedy biztonságos  és szépen felépített élete a feje tetejére áll, amikor „megtalálja” az Utóirat: Szeretlek Klub. A klub tagjait megihlette, amit Holly néhai férje, Gerry leveleiről hallottak, és arra az elhatározásra jutottak, hogy ők is búcsúüzenetet akarnak hátrahagyni szeretteiknek. Ezért felkeresik a lányt és a segítségét kérik. Holly egyvalamiben biztos: semmiképp nem hagyja magát visszarángatni mélységes gyászába, amelyen nagy nehezen túllépett. Hét évbe telt, mire újra összerakta és kitalálta magát, és szeretné tovább élni az életét. Ám rá kell döbbennie, hogy ha szeretünk valakit, mindig van még valami mondandónk…

Az a helyzet, hogy a félelmeim abszolút indokolatlanná váltak. Egyáltalán nem lett erőltetett a könyv, nagyon megszerettem a történetet és az új szereplőket is.

A cselekmény érdekes és szerethető volt. Kíváncsian vártam, hogy ki milyen ötlettel rukkol majd elő. Féltem, hogy ezeket az embereket elveszítjük majd a könyv során, de mégis húzott előre a szívem és csak úgy faltam a lapokat. 

Bár az elején kicsit idegesített Holly vacillálása, de aztán szépen lassan megértettem, hogy ez egy nehéz helyzet számára. Rájöttem, hogy bár lelkileg tényleg felemelő lehet ezeknek az embereknek segíteni, de ez egy hatalmas teher is számára, hiszen ha valaki ilyen szinten belevonódik mások életébe, akkor akaratlanul is érintett lesz érzelmileg és, ha ők eltávoznak az élők sorából, akkor az ember lelke darabjaira hullik szét. Nem volt könnyű a döntés számára, hiszen egyik oldalról szeretett volna segíteni az őt megkereső embereknek, másrészről pedig tudta, hogy a velük való találkozás és kapcsolattartás óhatatlanul is felszínre hozza a régen eltemetett érzéseket és a Gerry iránt érzett szeretetet és ragaszkodást. 

Egyszer már átélte, hogy elveszíti azt az embert, akit mindennél jobban szeretett így sem a családja, sem pedig új szerelme Gabriel nem tartotta jó ötletnek, hogy bevonódjon az ismeretlenek életébe. A kialakult helyzet rengeteg konfliktust szült.

A könyv szereplői remekül el lettek találva, egytől egyik szimpatikus és szerethető karakterek. 

Holly bár kifejezetten furcsán viselkedett, de abszolút szerethető karakter. Nagyon drukkoltam neki, hogy végre olyan életet éljen, amit megérdemel. Szerettem volna, hogy boldog legyen és megtalálja azt, ami igazán boldoggá és teljessé teszi az életét. 

Gabriel egy igazán törődő és jófej pasi, akinek nagyon fontos Holly boldogsága. Nincs könnyű dolga, folyamatosan küzd Gerry emlékével és szellemével, még akkor is, ha egyáltalán nincs oka erre. Miközben olvastam a könyvet azt gondoltam, hogy nagyszerű választás ez a pasi. Ha valaki, akkor ő biztos boldoggá tudja majd tenni Hollyt. Szerintem ennél nagyobb dicséret nem is kell, egy Gerry rajongótól. :)

Az Utóirat: Szeretlek klub tagjai mind-mind külön egyéniségek. Mindegyiküknek merőben más az élethelyzete, a kora, a betegsége, de még a gondolkodása is. Más dolgokat tartanak fontosnak, mindenkinek saját, egyedi elképzelése van az utolsó meglepetésükről. Egy valami azonban közös bennünk. Szeretnének maradandót alkotni, mely segítségével szeretteiknek enyhíthetik a távozásuk során maradott űrt és fájdalmat. Elfogadták már állapotukat, így az volt a céljuk, hogy a lehető legjobb közös emléket ajándékozhassák szeretteiknek, ami megkönnyíti számukra az elválást. 

Ahogy haladunk előre a könyvben, tanúi lehetünk a karakterek jellemfejlődésének. Nagyon tetszett, hogy a szereplők kölcsönösen inspirálták és segítették egymást. Egyrészről Holly hatalmas segítség volt a klubtagoknak. Mindenkinek megvolt a maga elképzelése, de a lány segítsége nélkül nehezen, vagy egyáltalán nem tudták volna megvalósítani az ötleteiket. Viszont Holly is nagyon sokat tanult a klubtagoktól. Segítségükkel sikerült átértékelnie és lezárnia a múltat, megtalálta azt a hivatást, melyre még Gerry is igazán büszke lehet. Gabriel is sokat fejlődött, ami kulcsfontosságú a kapcsolatuk szempontjából.

A kedvenc szereplőm egyértelműen Ginika volt. Az ő ereje és kislánya iránt érzett szeretete igazán csodálatraméltó volt számomra. Imádtam, hogy egy igazi szókimondó vagány csajszi, aki bármire képes azért, hogy mindent megadjon kislánya számára. Tetszett, hogy szép lassan megnyíltak egymásnak Holly-val és igazi mély kapcsolat alakult ki közöttük. 

A borító csodás, az egyik legszebb könyv lesz a polcomon. 

Összességében igazán megkedveltem ezt a könyvet. Nagyon féltem a folytatástól, de kellemesen csalódtam. A történet rendkívül megható és bizonyítja, hogy a szeretet ereje mindent legyőz. Támaszt és erőt nyújt még akkor is, ha szerettünk már fizikai valójában nincs velünk. Bár a kötet hangulata szomorkás, de senkit nem taszít mély depresszióba. Én nagyon örülök, hogy elolvashattam. Ha szerettétek a filmet, vagy a könyvet, mindenképpen szerezzétek be a folytatást. Szerintem nem fogjátok megbánni. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. Ha pedig szeretnél beleolvasni, azt ITT teheted meg!


Fülszöveg

Holly Kennedy biztonságos élete a feje tetejére áll, amikor „megtalálja” az Utóirat: Szeretlek Klub. A klub tagjait megihlette, amit Holly néhai férje, Gerry leveleiről hallottak, és ők is búcsúüzenetet akarnak hátrahagyni szeretteiknek. Megkérik az özvegyet, segítsen nekik.Holly egyvalamiben biztos: semmiképp nem hagyja magát visszarángatni mélységes gyászába, amelyen nagy nehezen túllépett. Hét évbe telt, mire újra összerakta és kitalálta magát, és szeretné tovább élni az életét. Ám rá kell döbbennie, hogy ha szeretünk valakit, mindig van még valami mondandónk…Az Utóirat: Szeretlek! világsikerű könyv várva-várt folytatása.


Nyereményjáték

A mostani nyereményjátékunkban minden állomáson Cecelia Aherntől fogtok idézeteket találni. A feladatotok az lesz, hogy megfejtsétek, melyik könyvéből idéztünk, és beírjátok a könyv címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

IDÉZET

“Célozd meg a holdat. Nem baj, ha nem találod el. Legrosszabb esetben is a csillagok között leszel.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

12.10. Hagyjatok! Olvasok!
12.12. Könyvvilág
12.14. Csak olvass!

2019. december 13., péntek

Meik Wiking Az ​emlékteremtés művészete + Nyereményjáték


Sziasztok!

Kossuth Kiadó munkájának hála idén újabb Meik Wiking kötettel gazdagodhatnak a nagysikerű Hygge és Lykke könyvek kedvelői: a dán boldogságkutató ezúttal az emlékek fontosságára és milyenségére koncentrálva alkotta meg az idei szezon tökéletes takaróba burkolózva melegedős, teát szürcsölős olvasmányát. Ennek örvendezvén tíz bloggerünk döntött úgy, hogy egy turné keretein belül maga is nyomába ered az emlékeknek, úgyhogy tartsatok velünk extrahosszú turnénkon, és a végén akár a kötet egy példányával is gazdagabbak lehettek!


Nem tudom mennyire tudjátok rólam, de 2 éven át az ELTE-re jártam gyógypedagógia szakra, ahol kiemelt figyelmet szenteltek a pszichológia oktatásnak. Kevés ennél nehezebb vizsgám volt az életem során, pedig előtte már megcsináltam egy BA és egy MA képzést is egy másik egyetemen. Az egyik témakörünk az emlékezés és emlékezet volt, melyet kellő részletességgel és komolysággal vettünk. Nos, ha ezt a könyvet akkor olvastam volna, akkor sokkal könnyebben fel tudtam volna készülni a vizsgára és jobban megérthettem volna a fejezet lényegét. 

De hogy miért is írom ezt? Lássuk a mai könyvet.

A boldogságkutatás eredményeit felhasználva Meik Wiking erre tanítja meg olvasóit. Adatok és naplók, interjúk és globális felmérések, tanulmányok és pszichológiai kísérletek eredményeire támaszkodva ez a könyv megmutatja, hogyan készíthetünk tökéletes pillanatokat, olyanokat, amelyekre életünk végéig emlékezni fogunk. Olyanokat, amelyek átformálják énünket.

Apropó kutatás...tudtátok, hogy Magyarországon is zajlott 2019-ben boldogságkutatás? A nagyszabású projekt keretében a magyarokról  Boldogságtérkép került megrajzolása, amit Jobb Veled a Világ Alapítvány és az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja közösen végzett. A vizsgálat célja annak felmérése volt, hogy milyen és évről évre hogyan változik a magyar lakosság boldogság és globális jóllét szintje.  Boldogságtérképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek. A főbb eredményeket összegezve megállapíthatjuk, hogy a magyar lakosság boldogságszintje a 2016-ban és a 2017-ben mért értékekhez képest emelkedést mutat. Férfiak esetében statisztikailag nem szignifikáns minimális növekedés tapasztalható a boldogságszint 10 fokú skálán mért értékében és a Globális Jóllét mutatóban. A férfi lakosság mentális egészség szintje is minimális növekedést mutat, az előző évekhez mért értékekhez képest. Nők esetében a boldogságszint növekedés azonban szignifikáns és a Pozitív Mentális Egészség Szintje is nagyobb mértékben javult. 

Forrás: http://boldogsagprogram.hu/magyarorszag-boldogsagterkepe-2019
No de térjünk is vissza a könyvhöz. 

Meik Wiking könyvét én egyszerűen imádtam, a Hygge után kiemelt helyen lesz a polcomon Az emlékteremtés művészete is. A kötet csodás, nagyszerűen illusztrált kiadvány, melynek minden egyes oldalát imádtam. 

Kicsit úgy tekintettem rá, mint egy soft pszichológiai könyvre, hiszen Meik Wiking (amúgy imádom a nevét, lehet, hogy jó párszor leírom még nektek az értékelés során) a boldogságkutatás eredményeit felhasználva Meik Wiking erre tanítja meg olvasóit, hogy hogyan őrizhetik meg tudatosan a fontos emlékeit. Egy dallam, egy illat és maga a látvány is hozzájárulhat ahhoz, hogy minél tudatosabban és ügyesebben elraktározhassuk emlékeinket. Adatok és naplók, interjúk és globális felmérések, tanulmányok és pszichológiai kísérletek eredményeire támaszkodva ez a könyv megmutatja, hogyan készíthetünk tökéletes pillanatokat, olyanokat, amelyekre életünk végéig emlékezni fogunk. Olyanokat, amelyek átformálják énünket.

Nem mond olyat ez a kötet, amit amúgy ne tudnánk saját magunktól is. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy ha ismételgeti a számokat, akkor azok jobban megragadnak a fejben, vagy azt, hogy úgy szerezhetünk emlékeket, ha különleges dolgokat csinálunk. Tudjuk, hogy az első alkalmak mindig különlegesek és azt is, hogy egy kép, vagy egy apró szuvenír segítségével előhívhatjuk legkedvesebb nyári emlékeinket. Meik Wiking könyve azért tetszett nekem igazán, mert tudatosította bennem a dolgokat. Olyan technikákkal ismerkedhettem meg az olvasás során, melyek segítségével biztos lehetek benne, hogy nem fognak elillanni a szép emlékeim, és majd 90 évesen a kandalló előtt ülve mosolyogva gondolok fiatalságomra. Rájöttem amúgy, hogy nagyon kell figyelnem, mert a könyvben azt írja Meik Wiking, hogy a dicső napjaim a végéhez közelednek. Vagyis nem azt mondja, hogy Anikó kedves...a dicső napoknak vége, mert jövőre betöltöd a harmincat..hanem azt, hogy ha megkérünk egy idős embert, hogy meséljen el egy igazán boldog pillanatot, biztos, hogy egy olyan emléket fog felidézni, ami 15-30 éves kora között történt. Ezt nevezik reminiszcenciaugrásnak. (Olyan bonyolult ez a szó, hogy tökéletes jelszó lenne belőle. )
Ezen a csodásan bonyolult és rendkívül lenyűgöző szón kívül még számos érdekes és izgalmas kutatásról ír az író. Nem mélyed el túlzottan a témában, így nem lesz tudományoskodó és unalmas, de kedvet csinál ahhoz, hogy ha érdekelnek a részletek, akkor rákeress és elmélyedj a témában. Nekem legalábbis kedvet csinált hozzá. 

A könyv szerintem csodás és nagyszerűen illusztrált, öröm volt számomra a lapozgatás. Meik Wiking stílusa engem mindig lenyűgöz, imádom a humorát. Néha kicsit fárasztó, néha túl sok...de van elég önismeretem és tisztában vagyok vele, hogy hasonló poénokat részesítik én is előnyben. Mikor már vagy ezredjére nevettem fel olvasás közben Miklós megjegyezte, hogy nem számított rá, hogy ilyen vicces ez a könyv. A kezébe adtam, hogy oké...olvassa el ezt a két oldalt és mindenre rájön. Elolvasta majd kényszeredetten mosolyogva visszaadta, hogy igen...aha...ez pont nekem való kötet. Megkérdeztem, hogy most mért mond ilyet, szerinte ez nem vicces? Mondta, hogy de...annyira, mint én. Minek az embernek ellenség....

Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, stílszerűen azt kell mondanom, hogy nagyon hygge élmény volt az olvasása. Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, a kedvenc takarómat is magamra terítettem és fincsi teát kortyoltam közben. Imádtam már magát az olvasás élményét is. Nem rohantam, nem görcsöltem rá, hogy mit fogok írni, egyszerűen csak élveztem Meik Wiking stílusát. Nem hiszem, hogy ez a könyv fogja megváltani a világot, de nekem igazán inspiráló olvasmány volt. Minden oldala egy kincs volt számomra, csak ajánlani tudom nektek.

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.

Fülszöveg

Némelyik nap csak úgy tovatűnik anélkül, hogy bármi nyomot hagyna, de vannak olyan napok, amelyekre egész életünkben emlékszünk.
Emlékszel az első csókra? A legfinomabb ételre, amit valaha kóstoltál? Vagy a frissen nyírt fű illatára egy verőfényes nyári napon?
Ha valami ingerli az érzékszerveinket, ha igába fogjuk az első élmények erejét, ha tudatosítjuk magunkban érzéseinket és érzelmeinket, valószínűleg sikerül megőrizni a boldog emlékeket.
De milyen összetevők alkotják ezeket a boldog emlékeket? Miért van az, hogy egy dallam, egy illat, egy íz vissza tud minket röpíteni valamihez, amiről azt hisszük, rég elfelejtettük? Meg lehet tanulni, hogyan alkossunk boldog emlékeket, és hogyan őrizzük meg ezeket mindörökre?
A boldogságkutatás eredményeit felhasználva Meik Wiking erre tanítja meg olvasóit. Adatok és naplók, interjúk és globális felmérések, tanulmányok és pszichológiai kísérletek eredményeire támaszkodva ez a könyv megmutatja, hogyan készíthetünk tökéletes pillanatokat, olyanokat, amelyekre életünk végéig emlékezni fogunk. Olyanokat, amelyek átformálják énünket.

Nyereményjáték

Meik Wiking legújabb kötete az emlékekre, ezek megőrzésére és teremtésére koncentrál, ezért ezennel blogturnénkon is rendhagyó feladatokkal készülünk számotokra, továbbgondolva kissé Az emlékteremtés művészetének témáját. Nem lesznek cseles feladványok, sem képek, sem elrejtett betűk vagy idézetek - nem, ezúttal arra kérünk Benneteket, hogy osszatok meg velünk egy-egy szeletet az emlékeitekből: minden állomáson találhattok majd egy emlékekkel kapcsolatos kérdést, a feladatotok csupán annyit, hogy egy-két szóban válaszoljatok! A turné végén egy szerencsés gazdagabb lehet a könyv egy példányával!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS

Hány éves korodban élted át eddigi életed legszebb élményét?


a Rafflecopter giveaway


Állomáslista

2019.12.03. Flora the Sweaterist
2019.12.05. Never Let Me Go
2019.12.07. Zakkant olvas
2019.12.09. Olvasónapló
2019.12.11. Spirit Bliss Sárga könyves út
2019.12.13. Csak olvass
2019.12.15. Szofisztikált macska
2019.12.17. Könyv és Más
2019.12.19. Nem félünk a könyvektől
2019.12.21. Readinspo

Addison Cole: Olvass és szeress! (Édes Seaside-i nyarak 1) + Nyereményjáték


Sziasztok!

Új szerző mutatkozik be a Könyvmolyképző Kiadónál. Bár a tél közeleg, Addison Cole története a tengerpartra és a nyárba repíti vissza olvasóját és a vállalkozó kedvűeknek új lekvár-ötletekkel is szolgál. Kövesd blogturnénkat és játssz a kiadó által felajánlott nyereménykönyvért!


Képzeljétek, a nyár az egyik kedvenc évszakom. Egyrészt akkor van a szülinapom (na jó…ez az egyik leggyengébb érv, de ha egyszer tényleg így van….), másrészről pedig imádom a meleget, a napsütést. Nem vagyok egy strandolós típus, de nagyon szeretek napozni és olvasgatni a parton. Az a típusú ember vagyok, aki nehezen, vagyis igazából egyáltalán nem tudom elviselni a hideget, szóval inkább izzadok, mint megfagyjak. (Tudom, most az emberek egyik fele éppen felszisszen....és elmondja azt, hogy nemár...ha fázunk még fel tudunk venni egy ruhadarabot, de egy idő után már nem tudunk mit levenni magunkról....) 

No de miért is beszélek a tél derekán a nyáron? Lássuk a mai történetet!

A bestseller szerző, Kurt Remington az egész élete az írás körül forog. Napi tizenkét órákat tölt a számítógépe előtt. Csak nagyon ritkán hagyja el tengerparti házát. Egy nap azonban találkozik a szabad szellemű Leanna Bray-el, aki majdnem vízbe fullad, amikor a kutyája után veti magát a viharos tengerbe. A férfi kimenti őket, és ezzel nagyjából megpecsételődött az egész nyara. 
Leanna azért költözött Cape-re, hogy elindítsa lekvárkészítő vállalkozását, és amíg nem hozza egyenesbe az életét, nem akar férfiakkal foglalkozni. Csakhogy nem tudja kiverni a fejéből a száznyolcvan centis, vonzóan izmos és rendmániás Kurtot. Csak egy percre akar beugrani a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki, de a délután megtapasztalt forró érzelmek váratlanul új mederbe terelik a kapcsolatukat. Kurt és Leanna próbára teszi a törvényt: valóban igaz lenne, hogy az ellentétek vonzzák egymást?

Őszinte leszek veletek, kicsit nehéz írnom a könyvről. Sokszor mondtam már nektek, hogy a thrillerek és a különféle rázósabb könyvek olvasása mindig egy hatalmas kilépés a komfortzónámból és azt is mondtam, hogy a romantikus könyvek is ugyanebbe a kategóriába tartoznak nálam. Nagyon ritkán olvasok könnyed történeteket, az összes kedvenc könyvem szomorú és drámai. Szeretem az izgalmakat, a lelki fájdalmat, a szenvedést. Mindenkinek vannak perverziói. Nekem úgy tűnik, hogy a dráma az. Erre a könyvre pedig sok mindent lehet mondani, de azt egyáltalán nem, hogy komoly izgalmak, drámai csavarok és kibékíthetetlennek tűnő ellentétek vannak benne. 

A történet egy könnyed és kedves olvasmány. Tipikusan strandolós könyv, milyen jó lett volna, ha nyáron találtunk volna egymásra egy limonádé és egy szimpatikus fa árnyékában a parton. 

A karakterek bájosak, kedvesek, szerethetőek, de nekem kicsit kevesek voltak. Nem azért, mert borzalmasan lettek megírva, Leanna és Kurt igazán szimpatikus figura. Nem is tudnám elmondani nektek, hogy mért....de nekem egyszerűen kevés volt ez a történet. Mintha valami hiányzott volna belőle. Abszolút megértem, ha valaki lelkesedni tud a történetért, hiszen ahány ház annyi szokás. Attól szép a világ, hogy mindenki más és más. De az én ízlésem olyan messze van ettől a kedves és semmilyen világtól, mint Makó Jeruzsálemtől. 

Most talán jogosan merül fel bennetek az a kérdés, hogy akkor mért is olvastam el.

Bevallom nektek, a fülszöveg nagyon felcsigázott a borító pedig lenyűgözött. Tudtam, hogy egy romantikus könyvet tartok a kezemben, de kicsit többet vártam tőle. 

A helyszín csodás, de komolyan...nagyon szeretnék egy kis házat a parton, ahol az egész nyáron arra koncentrálhatok, amit igazán szeretek. Bárcsak én is bejelenthetném a munkahelyemen, hogy hellósziamindenki....elmentem Cape-re írni és blogolni. Majd holnap meg is kérdezem a főnökömtől, hogy mit szólna hozzá. (Ez lesz az igazi próbája annak, hogy vajon a munkatársaim olvassák-e a blogomat. Ha felvetik nekem a hosszú nyári szabadság kérdését, akkor ennyi...lebuktam. ) Emiatt nagyon irigyeltem a lányokat. Tényleg nagyon szeretnék egy hosszú nyári szünetet. 

A kutyust egyszerűen imádtam, nagyon tetszett a történetben Bors szeleburdisága. Mivel nagy kutyás vagyok, ezért az ebek felbukkanása mindig hatalmas plusz pont nálam.

A kedvencem a könyvben egyértelműen a lekvárok voltak. Egyszerűen oda meg vissza voltam a szokatlan és izgalmas ízekért. Bármikor megkóstolnám az összeset. Ha eljön a nyár és újra készítek majd szuperebb lekvárokat (az idei sárgabaracklevárom például kifejezetten isteni lett, de az eperlekváromnak sem kell szégyenkeznie), tuti újra előveszem a könyvet és ihletet merítek majd belőle. 

Összességében egy kedves és bájos történetet olvastam. Nem lesz a kedvencem, de abszolút megértem, ha valaki imádni fogja. Azok, akik nem szeretik a sok sok bonyodalmat és izgalmat lehet, hogy új kedvencet avatnak majd. A helyszín csodálatos, a szereplők bájosak. Szerintem tökéletes strandolós könyv, ha mostanában tervezek egy lazulós csajos napot, vagy wellness hétvégét, akkor jó választás lehet ez a könyv. 

Értékelés: 5/3,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.

Fülszöveg

Az Édes Seaside-i nyarak-sorozatban egy vidám, pajzán és érzelmes baráti társasággal ismerkedhetünk meg, akik nyaraikat Cape Codon töltik. Folyamatosan húzzák egymást, egyáltalán nem tökéletesek: akárcsak te vagy én. Könyörögni fogsz, hogy te is bekerülhess ebbe a baráti körbe!
A bestseller szerző, Kurt Remington élete az írás. Napi tizenkét órát tölt a számítógépe előtt. Ritkán hagyja el tengerparti háza rejtekét, ahol a következő thrillerének befejezésén dolgozik. Egészen addig, amíg a szabad szellemű Leanna Bray majdnem vízbe fullad, amikor a kutyája után veti magát a viharos tengerbe. A férfi kimenti őket, s ezzel tökéletes tervei romba dőlnek. Kurtot idegesíti és izgatja a csinos, rendetlen nő, aki csupa szeszély és spontaneitás. Mindent elfelejt, és képtelen megtervezni a napjait.
Leanna azért költözött Cape-re, hogy elindítsa lekvárkészítő vállalkozását, és amíg nem hozza egyenesbe az életét, nem akar férfiakkal foglalkozni. Csakhogy nem tudja kiverni a fejéből a száznyolcvan centis, vonzóan izmos és rendmániás Kurtot. Csak egy percre akar beugrani a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki, de a délután megtapasztalt forró érzelmek váratlanul új mederbe terelik a kapcsolatukat. Kurt és Leanna próbára teszi a törvényt: valóban igaz lenne, hogy az ellentétek vonzzák egymást?
„Már évek óta nem olvastam ilyen történetet, amin egyszerre lehet nevetni, sírni, és pozitív kicsengésű a vége. Kurt és Leanna tökéletes szerelmespár. Addison Cole nagyszerű könyvet írt, elsőrangú és biztos vagyok benne, hogy ez a sorozat kiváló lesz. Imádtam, mindenkinek szívből ajánlom. ” Mary Smith, amazon.com

Dobd fel a történettel a napod!

Nyereményjáték

A történet hősnője lekvár készítésében jeleskedik, ezért mi is megpróbálkozunk vele.
Emlékeztek a gyermekkor “akasztós” játékára? Így kell kitalálnotok a turné egy-egy állomásán milyen gyümölcsből főznek lekvárt.
Figyelem, beírt válaszokon nem áll módunkban javítani! A kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


FELADVÁNY

_ _ _ _ K _ _ _ G _ _

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

12.04 - Betonka szerint a világ…
12.07 - Dreamworld (extra)
12.10 - Kelly és Lupi olvas
12.13 - Csak olvass!

2019. december 11., szerda

Kollár Borbála: Alkoss szabadon! + Nyereményjáték



Sziasztok!

Kollár Borbála nevével Borarti workshopjai és táborai kapcsán találkozhattunk már, és most a BOOOK Kiadó gondozásában megjelent saját könyve is, Alkoss szabadon! címmel. A kötetben 38 olyan a gyerekekkel otthon is könnyen elkészíthető ötletet találunk, amely kreativitásra és környezettudatosságra ösztönzi a kicsiket és nagyokat. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét!


Az alkotás tulajdonképpen egy önkifejezési forma, egy lehetőség arra, hogy megmutassuk azt, hogy kik is vagyunk valójában. Olyan érzések kifejezésére tesz alkalmassá, amelyeket máshogy képtelenek lennénk átadni. Ezáltal pedig átélhetjük a flow élményét. De mit is jelent ez? Ez nem más, mint az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik. Ennek pozitív hatása vitathatatlan, a mentális egészség szempontjából is sokat jelent. Azt is fontos kiemelni, hogy a közös alkotás közelebb hozhatja egymáshoz az embereket, hiszen ha a családtagok együtt végzik a különböző kreatív tevékenységeket, akkor minőségi időt töltenek egymással. 

De miről is szól a könyv? Lássuk!

Szabadon alkotni azt jelenti önállóan gondolkodni, döntéseket hozni, cselekedni. A természetet tisztelni, szeretni, megbecsülni. A Borarti - Alkoss szabadon! program olyan lehetőségeket kínál a gyerekek és szüleik számára, melyek mindezeket az értékeket a különféle alkotásokon keresztül - legyen az egy gyurmafigura, festett kavics vagy növényi szövés - segítenek hétköznapjaik szerves részévé tenni. A program vezetője és egyben a könyv szerzője azt vallja, a gyerekeknek a természet közelségére, megértő családi környezetre és rengeteg szabad alkotásra van szükségük a mai teljesítményorientált világban ahhoz, hogy önmagukra találjanak, és merjék azt csinálni, amit igazán szeretnek.

A könyv 38 inspiráló feladat nagyszerű gyűjteménye, melyek újrahasznosított alapanyagokból, háztartási hulladékból vagy éppen a természetből gyűjtött kincsekből készülnek. A totyogós korúaktól a kiskamaszokig, sőt, a felnőttekig mindenkihez szól a kiadvány, hiszen mindegyik alkotás elkészíthető szinte minden korban, csak másképp. A szerző saját élményein keresztül kalauzolja el az olvasót a szabad alkotás varázslatos világába, készüljön az otthon, a szabadban, útközben, festékkel, agyaggal, fával, textillel, közösen vagy önállóan.

A könyvre már a megjelenésekor felfigyeltem, hihetetlenül kíváncsi lettem arra, hogy mit is rejt ez a csodás kötet. A borító igencsak felcsigázott, hatalmas maszatolásokra, nagyszerű és izgalmas kreatív projektekre számítottam. Kicsit más volt ez a könyv, mint amire első körben számítottam, de ennek ellenére kifejezetten tetszett. 

A könyv alapvetően két részből áll. Az elsőben megismerhetjük az "Alkoss szabadon" koncepció alapjait, technikáit. A kötet második felében pedig 8 témában 38 megvalósítandó ötletet találhatunk, melyek részletes leírással rendelkeznek. 

Nagyon tetszett, hogy a könyv a természetből és az újrahasznosításból merít ihletet, nagyszerű ötlet arra sarkallni az embereket, hogy használják fel azokat az eszközöket, mely körülveszi őket. A környezettudatosság igencsak aktuális téma. A fogyasztói társadalomban nagyon fontos arra ösztönözni az embereket, hogy tekintettel legyenek a Földre és arra, hogy ne termeljenek nagy mennyiségű szemetet. Nagyszerű, ha a gyerekek már korán megtanulják, hogy nem kell mindent azonnal kidobni.  Egy kupak nagyszerű dísz lehet a koszorún, egy műanyag palackból pedig rengeteg mindent lehet elkészíteni. Továbbá az egész könyvet áthatja a természet tisztelete és szeretete, rengeteg olyan alkotást találunk a könyvben, melyekhez egy erdőben, parkban találjuk meg a megfelelő hozzávalókat. 

A leírások érthetőek és könnyen követhetőek, nem zavarodik bele az ember, hogy mi jön mi után. Nagyszerű délutáni elfoglaltságot nyújt, mely lefoglalja a család apraját és nagyját. Már az előkészületek komoly örömöt és fejtörést okozhatnak, így az alkotás fázisát még hosszabbra lehet nyújtani. A közös falével, vagy kavics gyűjtögetés a parkban mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy az emberek minőségi időt tölthessenek a gyermekeikkel. Azonban egy fontos dolgot szeretnék kiemelni, a könyv nem csak gyerkőccel élvezhető. Rengeteg olyan inspiráló ötletet találhatunk, melyet egyedül, vagy akár a barátokkal is elkészíthetünk.  

Mindig is szerettem kreatívkodni, így lelkesen vetettem bele magam a könyv olvasásába. Egy valamit azonban szeretnék leszögezni. Nagyon sajnálom, hogy ez a kötet nem nyáron akadt a kezembe, akkor sokkal több mindent ki tudtam volna próbálni. A budapesti betondzsungel közepén, egy 59 négyzetcentiméteres panelban viszonylag korlátozottak a lehetőségeim, de még így is találtam olyan ötleteket, amiket szívesen megvalósítanék.  Mindenképpen szerettem volna elkészíteni valamit, ám a kiválasztás folyamata bonyolult és nehéz feladat volt. Minden második oldalnál úgy éreztem, hogy megtaláltam a szerelem projektet, majd minden egyes alkalommal sikerült azonnal elbizonytalanítani magamat.


Bár már igencsak elmúlt Halloween és már a jó öreg Karácsony kopogtat az ablakunkon én mégis úgy döntöttem, hogy tököt fogok varrni. Pont tönkrement az egyik nadrágom, szóval adott volt a lehetőség, hogy elkészítsek egy helyes kis textil tököt. Nem mondom, hogy életem munkája lett, de minél tovább nézem, annál cukibbnak tartom. 
A hozzávalók könnyen beszerezhetőek voltak, nagyjából szerintem minden háztartásban lehet találni lyukas pólót/nadrágot és varróeszközöket. Az elkészítése nem volt bonyolult, de nekem azért meggyűlt a bajom a kötözéssel. Egy tanács...ne használjatok vastag anyagot, mert akkor nehezen fog menni a tök kötözése. Nem lett tökéletes, és csak nyomokban tartalmaz tök formát, de azért nekem tetszik. 

Összességében az Alkoss szabadon egy szép és igényes album, melynek minden egyes oldala inspirálja az olvasóját. Nekem nagyon tetszett, biztos más ötleteket is el fogok majd készíteni a könyvből. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.



Nyereményjáték

A kötetben számos tematika köré csoportosítva találunk ötleteket, többek között különböző ünnepkörökkel kapcsolatos alkotásokra is találunk javaslatokat. A turné állomásain egy-egy olyan ünnep leírását találjátok meg, amellyel a könyv is foglalkozik. A feladat annyi, hogy a rafflecopter dobozba beírjátok az adott ünnep nevét. A játék végén a BOOK Kiadó felajánlásának köszönhetően két példányt sorsolunk ki a könyvből.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

ÜNNEP

A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget; ekkor kezdődik a csillagászati nyár is.

a Rafflecopter giveaway

Állomások
12/11 Csak olvass!
12/13 Veronika’s Reader Feeder
12/15 Könyv és más

2019. december 8., vasárnap

Christina Lauren: Autoboyography - Egy fiús könyv + Nyereményjáték


Sziasztok!

Már megjelent Christina Lauren gyönyörű kötete, az Autoboyography, amiben két srác szerelmének az elképesztően szép történetéről olvashatunk. A kötetről a Blogturné Klub bloggerei mesélnek.


Arra gondoltam, hogy beszéljünk egy kicsit a coming out fogalmáról. A coming out vagy coming-out kifejezés arra utal, amikor valaki elmondja egy másik embernek, vagy nyilvánosan felvállalja másságát, vagyis azt, hogy nem heteroszexuális. Ez egy komoly pszichológiai folyamat, mely során az adott illetőnek rengeteg kétséggel és bizonytalansággal kell megküzdeni. 
Az első és legfontosabb lépés a saját szexuális orientációjuk vagy nemi identitásuk felismerése. Általában az előbújás a saját magukkal való őszinteséggel kezdődik. Ahogy az egyén egyre jobban elfogadja a szexuális orientációját és/vagy nemi identitását, elkezd előbújni a barátainak, családtagjainak, munkatársainak, akik nem részesei az LMBTQ közösségnek. Mielőtt azonban ténylegesen előbújna, elejt néhány dolgot a beszélgetésekben, hogy tesztelje a lehetséges reakciókat, vagy általánosságban beszélget a sokszínűségről, hogy felmérje a másik hozzáállását anélkül, hogy konkrétan ki kellene mondania szexuális orientációját vagy nemi identitását. Ilyen lépések tudják kevésbé váratlanná tenni az igazi kinyilatkoztatást.

És hogy miért is beszéltünk most erről? Lássuk a mai könyvet!

Tanner és családja Kaliforniából költözött Utah államba. A biszexuális kamasz nehezen illeszkedett be új környezetébe, amit egyáltalán nem könnyített meg a konzervatív és vallásos mormon közeg. Most, hogy már csak egy féléve van hátra a középiskolából, alig várja, hogy szabad lehessen, úgy tervezi, hogy az utolsó, Utahban töltött hónapjain nem fogja megerőltetni magát. Amikor azonban a legjobb barátja, Autumn felveti, hogy jelentkezzen a Provo High nagy presztízsű kreatív írás szemináriumára, Tanner úgy dönt ő is jelentkezik az órára. Már csak azért is, hogy bebizonyítsa Autumn-nak, hogy már az ötlet is komolytalan. Miért ne lehetne négy hónap alatt megírni egy regényt? Semmiség: négy hónap egy egész örökkévalóság! Kiderül azonban, hogy Tannernek csak részben van igaza: négy hónap csakugyan hosszú idő. Bár az csak egy pillanatba kerül, hogy felfigyeljen Sebastian testvérre, a mormon csodagyerekre, aki tavaly már kiadót is talált a szemináriumon írt regényéhez, most pedig az osztályt tanítja. Ahhoz pedig egy hónap sem kell, hogy Tanner fülig belé is szeressen.

Ha követtek rendszeresen a blogon és olvassátok az írásaimat, akkor tudjátok, hogy az utóbbi időben rengeteg komoly könyvet olvastam. Az Autoboyography-t azért választottam, mert szerettem volna egy kicsit ellensúlyozni a komolyságot egy igazán kedves és szerethető történettel. Az az igazság, hogy már nagyon régóta vártam ezt a könyvet, a fülszöveg alapján abszolút szerelem volt első látásra. Mikor megtudtam, hogy a Könyvmolyképző Kiadó idén kiadja a kötetet, nagyon örültem neki és hihetetlen lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba.

Be kell vallanom nektek, kicsit nehezen szoktam meg a könyv nyelvezetét. No nem azért, mert rossz lenne. Egyszerűen csak más volt, mint az eddig olvasott kötetek. Annyi szépirodalmi művet olvastam, hogy a laza és könnyed stílus megszokása nem volt zökkenőmentes. Nagyjából 20-30 oldal után azonban csak úgy faltam a lapokat. 

Az a jó ebben a könyvben, hogy bár egy könnyed olvasmány, mégsem bugyuta a történet. A vallás, a konzervatív gondolkodás, a családi kapcsolatok erőssége és fontossága mind - mind erősen jelen vannak a könyvben. 

Tanner egy zseniális főszereplő, nagyon megkedveltem őt. Határozottan állítom nektek, hogy ő az egyik legszimpatikusabb karakter, akivel az utóbbi időben találkoztam. Nem vallásos, ezért kívülállónak érzi magát a konzervatív közegben a mormon diákok között. De kik is azok a mormonok? Lehet, hogy erről is beszélni kellene egy kicsit.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, vagy ahogy szélesebb körben ismerik őket, a mormonok visszaállítják azt az Újszövetségi kereszténységet, amelyet Jézus és apostolai tanítottak. Nem protestáns, nem evangélikus, nem katolikus, de nem is ortodox vallás. Az egyház által támogatott alapvető értékek: erkölcsösség, udvariasság, család. Az egyház tagjai menedékre lelnek a világ bizonytalanságától az evangélium reményt és boldogságot adó üzenetében. Az utolsó napi szentek hisznek egy szerető, személyes Istenben, aki a mi Mennyei Atyánk. Mivel Ő a lelkünk Atyja, minden ember az Ő gyermeke, tehát mindenki testvére egymásnak. A mormonok hisznek a Szent Bibliában, az Ó- és az Újszövetségben is. Ezeken kívül más szentírásokat is használnak, például a Mormon könyvét, amely másik tanúbizonyságként szolgál Krisztus szolgálatára és isteni eredetére. Együtt használva ezek a szentírások fényt derítenek olyan fontos kérdéskörökre, mint Isten természete, a szabadulás és az engesztelés. A homoszexualitást elfogadhatatlannak tartják. Azt, ha valaki vágyat érez egy azonos nemű társa iránt még nem ítélik el, azonban ha az érzések tettekké válnak, már abszolút elítélendő. Emiatt nehéz még csak elképzelni is, ha a hit milyen mértékben egyeztethető össze azzal, ha valaki a saját neméhez vonzódik. 

Sebastian a könyv másik főszereplője pontosan ezzel küzd. Édesapja a mormon közösség egyik vezető személyisége. A fiú vallásos közegben nevelkedett fel, így nagyon nehéz számára saját érzéseinek elfogadása. Sokszor nagyon zavart a viselkedése, de teljes mértékben megértettem a dilemmáit. 

Autumn, Tanner legjobb barátja szintén kedvelhető karakter. A lánynak nagyon sokat jelent a fiú, érezhetően vonzódik hozzá.

A könyvben nagyon szimpatikus Tanner családja, az anyukája viselkedése is abszolút érthető, bár nem mindig lehet azonosulni vele. A múltban történt események nagyban meghatározzák az gondolkodásmódját és viselkedését. Vallásos, mormon családban nőtt fel, ám bizonyos okok miatt már nem követi a vallásának tanításait. Kiábrándult és csalódott a családjában, ezért félti a fiát nagyon attól, hogy a városban megismerjék a titkát. 

A két fiú nagyon jó párost alkot szerintem, de komoly nehézségekkel kell megküzdeniük annak érdekében, hogy együtt lehessenek. Nincs könnyű dolguk. Tannernek türelmesnek kell lennie, hiszen Sebastiannak írtó nehéz dolga van. Meg kell küzdenie saját magával, hogy végre az lehessen, aki igazán lenni szeretne. Az első perctől kezdve drukkoltam a fiúknak, biztos voltam benne, hogy őket a sors is egymásnak teremtette. 

A borító egyszerűen zseniális, imádom hogy összhangban van a könyv tartalmával. Az egyik legszebb kötetem lesz a polcon, az tuti!

Az Autoboyography összességében egy nagyon jól megírt és remek könyv. A cselekmény nagyszerű, a szereplők szerethetők. Végig érezhető közöttük a kémia, nagyon drukkoltam nekik. Én egyszerűen imádtam ezt a történetet, konkrétan az év kedvenc romantikus könyve lett számomra. Mindenképpen olvassátok el! És ami a legfontosabb, soha ne felejtsétek el: Love is love!

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg

Tanner Scott és családja három éve ezelőtt költözött el Kaliforniából Utah államba. A biszexuális kamasz nehezen illeszkedett be új környezetébe. Most, hogy már csak egy féléve van hátra a középiskolából, alig várja, hogy szabad lehessen az egyetemen, így hát elhatározza, hogy az utolsó, Utahban töltött hónapjain nem fogja megerőltetni magát. Amikor azonban a legjobb barátja, Autumn felveti, hogy jelentkezzen a Provo High nagy presztízsű kreatív írás szemináriumára (ahol csábítóan nagy jutalom jár annak, aki egy félév alatt képes összerakni egy saját könyvet), Tanner nem tud ellenállni a kísértésnek, és belevág. Már csak azért is, hogy bebizonyítsa Autumn-nak, hogy már az ötlet is komolytalan. Miért ne lehetne négy hónap alatt megírni egy regényt? Semmiség: négy hónap egy egész örökkévalóság! Kiderül, hogy Tannernek csak részben van igaza: négy hónap csakugyan hosszú idő. Bár az csak egy pillanatba kerül, hogy felfigyeljen Sebastian testvérre, a mormon csodagyerekre, aki tavaly már kiadót is talált a szemináriumon írt regényéhez, most pedig az osztályt tanítja. Ahhoz pedig egy hónap sem kell, hogy Tanner fülig belé is szeressen.
Bárminek is vallod magad és bármit is tanít a vallásod, a szerelem az szerelem.

Nyereményjáték

A történetben nagy szerepet zajlik az írás, hiszen Tanner egy írós szemináriumon vesz részt a gimiben, ahol az oktatója a tavaly végzett Sebastian, aki már kapott egy könyvszerződést - tizennyolc évesen!
A könyv is bizonyítja, a tehetség kortalan, így olyan írók debütáló regényeinek a fülszövegeiből találtok részleteket, akik nagyon fiatalon publikáltak először. A feladatotok, hogy felismerjétek az írót, és beírjátok az író nevét a rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyes megfejtők között a könyv 3 példányát sorsoljuk ki.

Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

FÜLSZÖVEG RÉSZLET

"Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak."

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

12.07. - Sorok Között értékelés
12.08. - Csak olvass!
12.10. - Veronika's Reader Feeder
12.12. - Booktastic Boglinc
12.14. - Deszy Könyvajánlója
12.16. - Hagyjatok! Olvasok! blog
12.18. - Angelika blogja
12.20. - Sorok Között extra állomás

2019. december 7., szombat

Marjane Satrapi: Persepolis + Nyereményjáték


Sziasztok!

Az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású kultikus képregénye, a Persepolis, idén októberben végre újra, teljes kiadásban jelent meg a Libri Könyvkiadó gondozásában. Az iráni forradalom borzalmaiból menekülő Marjane Satrapi képregényes önelbeszélését ezúttal a Blogturné Klub négy bloggere mutatja be nektek és ha velünk tartotok, akkor megnyerhetitek a kötet egy példányát is!


Az értékelés előtt beszéljünk egy kicsit az identitás és norma kérdéséről. Ez tulajdonképpen nem más, mint az én-azonosság, vagyis az, hogy ki vagyok én, mégpedig egy sajátos állandóság, azonosság értelemben. Az identitásnak fontos alkotóeleme a csoport-hovatartozás, a szűkebb értelemben vett társas identitás. A társas identitás egy csoporttal való azonosulás, tehát az "én" "mi"-vé alakítása. Vagyis az emberek arra irányuló motivációja, hogy csoporttagságuk alapján pozitív önértékelésre tegyenek szert, a saját csoport javára történő torzítás egyik fontos oka. A saját csoport preferálása a külső csoporttal szemben kifejezi a saját csoport iránti megbecsülést, s ezzel hozzájárul, hogy pozitív érzéseink legyenek önmagunkkal kapcsolatban.

Minden társadalomnak megvannak a maga normái, ezek mind térben, mind pedig időben folyamatosan változnak, abszolút nincsenek kőbe vésve. Ami egy adott társadalomban teljesen elfogadott, az egy másikban komoly meglepetést válthat ki az emberekből. Az embereknek lehetőségük van eldönteni, hogy ellenállnak, vagy megadják magukat a társadalmi kényszernek és az előírt normáknak. Ezzel a problémával szembesülnek a könyv szereplői is.

No de lássuk miről is szól tulajdonképpen a könyv!

A történet 1979-ben kezdődik, vagyis az iráni forradalom évében. Bevallom nektek a tudásom rendkívül hiányos ezen a téren. A Közel-Kelet háborús borzalmait eddig nem ismertem mélyebben. Természetesen vannak ismereteim a témáról, de komoly és mély tudásról nem adhatok nektek számot. 

Az eleinte demokratikus mozgalom sikerrel járt, ám politika sodrában a különböző megmozdulások szélsőségesen iszlamista ága a muzulmán egyházi vezetőket juttatta hatalomra. Ekkor az egyetemeket bezárták, a nők számára kötelezővé tették a fejkendő viseletét, a nyugatbarát és liberális sajtót felszámolták és ezreket végeztek ki politikai, vallási okokra hivatkozva. 

Komoly változások léptek életbe. A kétnemű iskolákat betiltották, a lányokat és fiúkat elszakították egymástól, a lányoknak kendőt kellett viselniük. Minden tilos volt, aminek köze volt a nyugati világhoz. A zene, a farmer viselése, a kitűzők, a poszterek mind-mind olyan dolgok voltak, melyeket tilos volt birtokolni. Az embereknek szép lassan meg kellett tanulniuk alkalmazkodni a szigorú szabályokhoz. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy mindenki behódolt az új hatalomnak. 

Hamarosan azonban kitört a háború Irak és Irán között, és a teheráni mindennapok részévé váltak a pusztító bombázások, a pincékben átvészelt éjszakák. Mindkét oldalon százezrek vesztették életüket.

Ezt követően Mardzsit a szülei elküldik Ausztriába, hogy ott kezdjen új életet, azonban nincs könnyű helyzetben. Távol a hazájától és távol a szüleitől nagyon nehéz számára az élet, nem tud boldogulni. Egyedül érzi magát, senkire sem számíthat. Komoly és mély kapcsolatot nem tud kialakítani, kívülállónak érzi magát. Az eltérő kultúrával, viselkedési szokásokkal nagyon nehéz megbirkóznia, folyamatosan rossz döntéseket hoz és szép lassan elveszíti önmagát. A lány hazatér, de Iránban sem érzi már otthon magát. 

Bevallom nektek, hogy abszolút nem vagyok otthon a képregények világában. Az érdeklődésem kimerült a Garfield, Kázmér és Huba újságban megjelentetett változatainál. Valahogy soha nem éreztem igazán magaménak ezt a műfajt. Őszinte leszek, mikor meghallottam, hogy a Persepolis új kiadásban jelenik meg, még a fejemet sem kaptam fel. Megláttam, hogy képregény és azonnal ignoráltam ezt a könyvet. Aztán megnéztem a fülszövegét és realizáltam, hogy ez egy olyan könyv, amit én tuti kedvelni fogok, szóval kedvet kaptam hozzá és hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. 

Nos, el kell mondanom nektek, hogy nekem nagyon tetszett ez a könyv. Olyan komoly társadalmi kérdéseket vetett fel (identitás, normakövetés, integritás), hogy a szociológus lelkem csak úgy lubickolt az olvasás közben. 

A Persepolis tényleg egy hihetetlenül megrázó, őszinte, szívszorító, ugyanakkor humorral átszőtt történet, mely a vallási fundamentalizmus országáról, az iszlám forradalomról, a félelemben és gyászban eltöltött évekről, illetve az iráni és nyugati gondolkodás kibékíthetetlennek tűnő ellentéteiről.

Műfaját legtöbbször grafikus memoárként, vagy életrajzi ihletésű képregényként határozzák meg, ám Marjane Satrapi nem tekinti önéletrajznak a művét. Úgy fogalmaz, hogy bár a főszereplő az ő nevét viseli, a képregény nem kifejezetten róla szól, hanem csak saját magát és élettörténetét használta fel arra, hogy másokról írhasson. Satrapi meghatározása szerint a Persepolis sokkal inkább egy ismeretterjesztő mű, mely a nyugaton megszokott nézőponttól eltérő módon mutatja be Iránt. 

A képregény nagyon érzékletesen mutatja be az egyén és a társadalom viszonyát. Mind a normakövetés, mind pedig a normák elutasítása megjelenik a könyvben. Az egyes szereplők ellenállnak, vagy éppenséggel megadják magukat a társadalmi kényszernek és az előírt normáknak. Az ellenállás sok mindent jelenthet, a lázadás apró jelei sokaknál érezhetőek voltak. Titokzatos baráti összejöveteleket tartottak az emberek elhúzott függönyök mögött, a négy fal között Pink Floyd és Michael Jackson kazettákat hordtak. Mindenki megpróbált élni, és túlélni. 

A Persepolisban politikai és vallási ideológiákra hivatkozva korlátozzák a nők külső megjelenését és jogait is. Már az első oldalakon megjelenik a hagyományos muszlim női fejkendő, vagyis a hidzsáb, mely egymaga is jelképezi a Nyugat és a Közel-Kelet közötti kulturális különbségeket. Nagyon tetszett, hogy a könyvben a nők nem magatehetetlen áldozatként lettek bemutatva, hanem erős és független asszonyokként és lányokként, akik a lehetőségekhez képest abszolút megpróbáltak küzdeni a zsarnokság ellen. Egy karkötő a hosszú ruha alatt, egy piros rúzs, egy elrejtett kazetta....ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy elutasítsák a normákat. Rendkívül nehéz volt számomra olvasni ezekről a szélsőséges eszmékről, a legkisebb mértékben sem tudtam azonosulni vele. 

Felmerül a képregényben az identitás kérdése is. Mardzsi nem találja a helyét a világban. Az egyik legsebezhetőbb korban kell elhagynia szeretett országát és szüleit, és egy ismeretlen országban kellett egyedül boldogulnia. Ausztriában nem találta a helyét, sokszor került szembe mások előítéleteivel. Elvesztette önmagát, az is előfordult, hogy megtagadta gyökereit. Egy idő után mikor hazatért Iránba azt tapasztalta, hogy már ott sem érzi magát otthon. Azt hitte, hogy ha hazatér megtalálja azt, amit elvesztett, de rájött, hogy ez nem megy könnyen. Európában túl „iráni” volt, Iránban már túlságosan „európainak” számított. 

Nagyon tetszettek a rajzok, abszolút összhangban voltak a szöveggel. Én egyszerűen imádtam. 

Összességében nekem nagyon tetszett ez a képregény. Nem számítottam rá, hogy ilyen erős hatással lesz rám, minden oldalát egyszerűen imádtam. A téma kissé nyomasztó, de Marjane Satrapi-nak hála mégsem kerül az ember mély depresszióba az olvasás során. A stílusa zseniális, teljes mértékben élvezhető a könyv. Ha szeretitek a hasonlóan komoly műveket, mindenképpen olvassátok el. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Fülszöveg


Mardzsi tízéves, amikor a nőket kendőviselésre kötelezik, bezárják a kétnyelvű „világi iskolákat”, majd Irak ledobja az első bombát Teheránra. A szabadelvű családban nevelkedő kislány próféta akar lenni, tüntetésekre jár, és hősnek tekinti börtönviselt bácsikáját. A szülők látják, hogy ebben a nyomasztó légkörben az ő szabad szellemű lányuk nem tud kiteljesedni, ezért Ausztriába küldik tanulni, ahol reményeik szerint lehetősége lesz az érvényesülésre. Ám a beilleszkedés nem egyszerű – az eltérő kultúrával, viselkedési szokásokkal nehéz megbirkózni, és a fiúk, illetve a zavaros ideológiájú haverok csak még inkább megbonyolítják a helyzetet. Egy szerelmi csalódás és néhány hónapnyi csövezés után Mardzsi úgy dönt, visszatér Iránba, de már a szülőhazájában sem érzi otthon magát – míg Európába túl „iráni” volt, Iránban már túlságosan „európainak” számít… Megrázóan őszinte, szívszorító, ugyanakkor humorral átszőtt történet a vallási fundamentalizmus országáról, az iszlám forradalomról, a félelemben és gyászban eltöltött évekről, és két világ – az iráni és nyugati gondolkodás – kibékíthetetlennek tűnő ellentéteiről.

Nyereményjáték

A képregények világa nem csak a szuperhősöké. Számos szerzőt ihlettek már meg a valós, hús-vér emberek, azok élete vagy épp szenvedéseik... épp ahogy Marjane esetében is. Ezúttal minden állomáson egy önéletrajzi ihletésű alkotás borítójából láthattok egy részletet, a feladatotok pedig nem más, mint a képek alapján kitalálni, hogy melyik képregényről van szó, majd ennek szerzőjét és címét beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
KÉP


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista
12. 05. - Nem félünk a könyvektől
12. 07. - Csak olvass!
12. 09. - Könyv és más
12. 11. - Readinspo