2017. november 5., vasárnap

Colleen Hoover: Maybe Someday - Egy nap talán


A könyv értékelése előtt beszéljünk egy kicsit a lelkitársakról.
Amikor megismered, azt érzed: hazaértél. Amikor Vele vagy úgy érzed, hogy minden rendben, újra a helyeden vagy. Amikor rátok néznek, azt mondják, ti egy pár vagytok. Együtt vagytok. Ő az Ikerlelked.  Olyan érzésed van, mintha már 1000 éve ismernétek egymást. Már az első találkozásnál úgy érzed, hogy egy régi, jó baráttal van dolgod. Minden rezdülését ismered és megérted. Úgy érzed összetartoztok, csakis egymásra van szükségetek. Számomra erről szól a Maybe Someday is.

A huszonkét éves Sydney élete olyan, mint a legtöbb huszonéves lánynak szerte a világon.  Egyetemre jár, mellette pedig dolgozik. Legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást, ahol sokat látott vendég Hunter, aki Sydney barátja. Azonban minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább. 
Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra. 

Sydney és Ridge kapcsolata bonyolult, és fájdalmas. Tudjuk, a szerelmi háromszögek soha nem végződnek jól… a fájdalom pedig garantált.
Egyik oldalról ott van Maggie, a barátnő, akit főhősünk nagyon szeret és már régóta vannak együtt.  Szoros kapcsolat fűzi őket össze, melyet sokáig titkolnak az olvasó elől. Ráadásul egy kedves és szerethető karakter, így rögtön belopja magát a szívünkbe. A másik oldalról meg ott van Sydney...a lány, aki hirtelen csöppent a fiú életébe. Fokozatosan kerülnek közel egymáshoz, a zene segítségével. A zenének pedig mint tudjuk, hatalmas ereje van.

Apropó zene….Nekem kifejezetten tetszett, hogy a zene központi szerepet játszott az egész könyv során. Az pedig, hogy a könyv dalait megzenésítették egyszerűen király dolog. Hatalmas ötlet.

A karakterek összességében szerethetőek, a mellékszereplők is rendkívül szimpatikusak olvasás közben. A könyv kellő komolysággal és egy kis humorral fűszerezve lett megírva. Az írói stílus nekem nagyon tetszett, kifejezetten örültem, hogy nem ment el a közönségesség irányába. Ráadásul külön piros pont, hogy a főszereplők fiatal felnőttek. Végre nem éreztem öregnek magam a könyv olvasása közben. J

Egy kis Fun Fact rólam. Gyógypedagógiát tanulok jelenleg levelező szakon az ELTE-n, és az egyik szakirányom a hallássérültek pedagógiája. Szóval egy siket főszereplőt én csak imádni tudok. Emiatt Ridge karaktere nekem sokat jelent. Olvasgattam kommenteket, értékeléseket a könyvről…és láttam, hogy mindenki pozitívan fogadta az ő siketségét. Ridge karaktere annyira természetesnek hat, hogy a legtöbb olvasó számára az ő személyisége maradt meg…és nem az, hogy valamiben más, mint a többiek.  Jól érzékeltette a könyv azt is, hogy a jelnyelv az ő természetes kommunikációs eszközük és nem egy fura mutogatás.  Összességében szerintem ez egy hatalmas dolog. A könyv segíthet abban is, hogy a fiatalok ne tekintsenek máshogy siket társasikra. (Vagy tulajdonképpen senkire, aki valamilyen fogyatékkal él. )


A könyv olvastatja magát, számomra letehetetlen volt. Abszolút tudom javasolni mindenkinek a történetet. Akik oda vannak a romantikus könyvekért, akik a zene erejét mindennél többre tartják azok tuti imádni fogják ezt a könyvet.