2020. szeptember 27., vasárnap

Lisa Wingate: Eltűnt testvéreink könyve + Nyereményjáték


Sziasztok!

Augusztusban jelent meg a Libri Kiadó gondozásában Lisa Wingate újabb történelmi ihletésű regénye az Elveszett testvéreink könyve. A polgárháborút követően a déli újságokban rendszeresen jelentek meg hirdetések az "Eltűnt barátok" rovatban. A hajdani rabszolgák így próbálták megtalálni elveszített, távoli tájakra eladott családtagjaikat. Lisa Wingate legújabb magyarul megjelent kötetét ezek a hirdetések ihlették. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Ti is ezt  a nagyszerű kötetet és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet. 

Ahogy a bevezetőben is olvashatjátok Lisa Wingate legújabb magyarul megjelent könyvét az "Eltűnt barátok" rovat ihlette.

Az újságban 1877-ben jelent meg ez a rovat és még a 20. század elején is működött. Segítségével rengetegen találták meg rég elveszettnek hitt családtagjaikat és testvéreiket. Ezek a felhívásook a Southwestern Christian Advocate-ben jelentek meg, mely a metodista egyház lapja volt. Az újság közel ötszáz gyülekezethez, nyolcszáz postahivatalba és több, mint négyezer előfizetőhöz jutottak el. 

A legtöbb hirdető olyan ember volt, aki a rabszolgasága idején elveszítette családtagjait, hiszen úgy kereskedtek velük, mintha csak állatok lennének és nem érző lények. Sokszor nem érdekelte a gazdákat, hogy családokat szakítanak szét, az egyetlen motíváció a haszonszerzés volt. Emiatt kisgyerekek lettek kiszakítva édesanyjuk karjaiból, testvérek kerültek távol egymástól, párok szakadtak szét. 

A polgárháborút követően, amikor a rabszolgaság intézménye megszűnt, ez az újság visszaadta ezeknek az embereknek a hitét, hogy ismét viszontláthatják a szeretteiket. Mindegy, hogy 40, vagy 10 év telt el azóta, hogy látták egymást, soha nem szűntek meg szeretni őket. Annyira ragaszkodtak egymáshoz, hogy örökkön örökké várták, hogy ismét egymás karjaiba repülhessenek és soha többé ne eresszék el egymást. 

Lássuk miről is szól ez a könyv pontosan!

Lisa Wingate, a több mint kétmillió példányban elkelt sikerkönyv, az Elrabolt életek szerzője drámai történettel tér vissza olvasóihoz.
Louisiana, 1875 Az amerikai polgárháború már tíz éve véget ért, a rabszolgaságot felszámolták. Az ültetvényeken egykori rabszolgák dolgoznak, hogy keserves munkájukkal megváltsák a földet, amelyet megművelnek. Egy nap az ültetvény urának nyoma vész, és ezzel örökre összefonódik három fiatal lány sorsa. Lavinia, a tehetős ültetvényes örököse, Juneau Jane, a földbirtokos félvér lánya és Hannie, az egykori rabszolga összefognak, és vakmerő utazásra indulnak. Lavinia és Juneau Jane az apjukat keresik, hogy így biztosítsák örökségüket, Hannie pedig a családtagjait reméli megtalálni, akiktől a polgárháború előtt szakították el.
Louisiana, 1987 Új tanárnő érkezik a déli kisvárosba, Augustine-ba. A tapasztalatlan Benedettát sokkolja, hogy az iskola tanulói - egykori rabszolgák leszármazottai - hiába az eltelt több mint száz év, még mindig nyomorban élnek. A helyi közösség ráadásul gyanakvó, és elzárkózik minden újdonságtól. Ám a viharvert tölgyfák övezte, egykori ültetvényesház könyvtárszobájában olyan történet rejlik, melynek hatására minden megváltozhat. A polgárháborút követően a déli újságokban rendszeresen jelentek meg hirdetések az "Eltűnt barátok" rovatban. A hajdani rabszolgák így próbálták megtalálni elveszített, távoli tájakra eladott családtagjaikat. Lisa Wingate szívbe markoló történelmi regényét ezek a hirdetések ihlették.

Nagyon nehezen tudok megszólalni a könyv elolvasása után, egyszerűen a hatása alá kerültem.  Hihetetlenül imádtam ezt a könyvet, minden kétséget kizáróan Lisa Wingate egy zseni. Remek érzékkel talál rá a történeteire. Soha nem hallottam még errő az újsgáról, sem ezekről a hirdetésekről. 

Távol élünk Amerikától, egyszerűen nincs releváns társaldalmi tapasztalatunk a rabszolgaság kérdéséről. Csak filmekből, könyvekből ismerjük a történelem ezen sötét időszakát. Egyszerűen elképzelni sem tudom azt a mérhetetlen fájdalmat, amit ezek az emberek átéltek, mikor elszakadtak egymástól. Komoly, fizikai munkát végeztek, testileg és lelkileg is sanyargatták őket, de ez nem volt elég. Az egyetlen jó dolgot is elvették tőlük, a család és a szeretet elejét. A polgárháború után azonban minden megváltozott. Az egykori rabszolgák szabad emberekké váltak, de ennél, csak egy valamire vágytak jobban, arra, hogy ismét együtt lehessenek a szeretteikkel.  Ebben az időszakban hogyan is remélheti, az ember, hogy megtalálja elveszettnek hitt családtagjait, hivatalos és naprakész nyilvántartás nélkül? Hogyan lehet úgy megtalálni valakit, hogy közben talán nevet változtatott és új életet kezdett? 
Ez a rovat azonban visszadta az emberek hitét. 

A cselekmény két szálon fut, az olvasó Hannie és Benny történetét ismerheti meg, majd szép lassan összeérnek a szálak és rájövünk, hogy közel 100 év távlatából miként fonódik össze a két nő sorsa. Sokszor éreztem már azt, hogy amikor két szálon fut a történet, az egyik sokkal jobban érdekel, mint a másik, és alig várom, hogy a kedvencemről olvashassak, de itt egyáltalán nem ez történt. Mindkét karaktert egyszerűen imádtam. Mindketten nagyszerű és lenyűgöző szereplők. Csak úgy faltam a lapokat, tudni akartam, hogy mi lesz Hannie sorsa, milyen kalandokba keveredik, miközben kíséri az ültetvény urának törvényes és törvénytelen lányát és Benny erőfeszítéseit imádtam, hogy egyre közelebb és közelebb szeretne kerülni tanítványaihoz, miközben megpróbélja neki átadni az olvasás és a különböző történetetek iránti rajongását. 

A történetek rendkívül fontosak, hiszen ez az igazi örökségünk. Bármennyire is fáj, szembe kell nézni a múlttal, hiszen az igazi gyógyulás csak akkor érkezhet el. A rabszolgaság kérdése komoly és mély sebeket hagyott az emberekben, még száz évvel később is érezteti a hatását. A későbbi nemzedékekben is kialakul a bűntudat őseik viselkedése miatt. Ezeket az érzéseket azonban nem szabad elnyomni, hiszen így soha nem oldódnak fel. Ha büszkék nem is lesznek rá, de talán megszűnik az a furcsa nyomasztó érzés az emberben. Benny nagyszerűen felismerte, hogy ezeknek a gyerekeknek szüksége volt valamire, ami kimozdítja őket az általános helyzetükből. Sokan élnek diszfuncionálisan működő családban, nem tanulták meg a különböző értékeket és normákat. Sok család él lehetetlen körülmények között, vannak, akik enni sem mindig tudnak otthon. Nehezen motiválhatóak, a tananyag nem is igazán érdekelte őket, távolságtartóan és ellenségesen viselkedtek a tanárnővel. Benny azonban megtalálta az utat, mellyel a gyerekek közelébe férkőzhetett. Az őseik története olyan mély hatással volt rájuk, melyet álmában sem mert remélni. Nehezen, de végül elérte azt, amiben senki nem hitt. 

Hannie az a típusú karakter, aki soha nem adja fel. Igazán erős, bátor szereplő, akinek helyén van a szíve. Nélküle semeddig sem jutottak volna el a lányok. Szerettem, hogy soha nem adta fel a reményt és szüntelenül várta édesanyját és többi családtagját. 

Nagyon tetszett, hogy egyes fejezetek előtt korabeli újsághirdetéseket láthatunk, melyek mindegyike megérdemelne egy külön kötetet. Ezektől a kis részletektől lett igazán hiteles és megrázó a könyv. Segítségükkel arcon csapott a valóság, hogy Hannie története nem egyedi, nem egy író fejéből kipattant szösszenet, emberek százaival és ezreivel történt meg pontosan ugyanez. 

Összességében az Eltűnt testvéreink könyve egy nagyszerű történet a szeretetről, a soha meg nem szűnő reményről, a barátságról és arról, hogy mekkora ereje van a történeteknek. Arról, hogy az ember néha a legváratlanabb helyen találja meg a boldogságot és hogy egy csapat nehezen kezelhető gyerek is képes arra, hogy kilépjen a saját árnyékából és valami váratlanul csodálatos dolgot alkosson. 

Értékelés: 5/5

Ha mindezek után úgy érzed, hogy ennek a kötetnek a könyvespolcodon a helye, akkor ITT tudod megrendelni. 



Nyereményjáték

Mivel Lisa Wingate legújabb magyarul megjelent könyvét is a történelem ihlette, így a játékunkban az ilyen típusú kötetekre koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy idézetet, nincs más dolgokat, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy ki a regény írója, és mi a címe. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Az öregember lerázta az esőt mustársárga kalapjáról, aztán ahogy mindig is szokta, csinált valamit, valami rendkívüli dolgot.
Meghajolt előttünk.”


a Rafflecopter giveaway

Állomások

09.27.: Csak olvass!
09.29.: Utószó
10.01.: Könyv és más

2020. szeptember 25., péntek

Stephanie Garber: Finale + Nyereményjáték


Sziasztok!

A nagysikerű Caraval sorozat számos magyar és külföldi olvasó szívébe belopta magát. Ebben a részben a Dragna-testvérpár elindul utolsó kalandjára, amelyet már olyan régóta vártunk. Tartsatok bloggereinkkel, hiszen ebből a fantasztikus sorozatzáró kötetből egy nyereménypéldány csak rátok vár!

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én nagyon vártam a sorozat befejező részét. Anno hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a Caraval világába, imádtam minden egyes oldalát. A kitalált világ, a karakterek azonnal belopták magukat a szívembe. Az új kötet megjelenéséig izgatottan számoltam vissza a napokat, nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a Fátumok hogyan kapcsolódnak majd a történetbe és merre viszik a cselekményt. Szerettem volna tudni, hogy mi lesz Legend, Tella, Jacks, Julian és Scarlet sorsa. 

No de miről is szól pontosan a befejező rész? Lássuk!

Egy szerelem, amelyért megéri küzdeni. Egy álom, amelyért megéri meghalni. Egy befejezés, amelyre megérte várni.

Két hónap telt el a legutóbbi Caraval befejezése óta. Két hónapja, hogy a Fátumok kiszabadultak egy elvarázsolt kártyapakliból, két hónapja, hogy Legend bejelentette igényét a trónra, és két hónapja, hogy Tella rájött: a fiú, akibe beleszeretett valójában nem létezik.

Amikor életek, birodalmak és szívek sorsa múlik rajta, Tellának el kell döntenie, hogy megbízik-e Legendben, vagy régi ellenségeként kezeli. Miután rábukkan egy titokra, amely fenekestül felforgatja az életét, Scarlettnek képessé kell válnia a lehetetlenre. Legendnek pedig meg kell hoznia egy döntést, amely örökre megváltoztathatja.

A Caraval véget ért, de minden idők legnagyobb játéka még csak most kezdődik. Ezúttal nincsenek nézők – csak nyertesek vagy vesztesek.

Amennyire lelkesen vártam ezt a részt, annyira megijedtem az olvasás előtt. Az történt, hogy nem sokkal azelőtt, hogy elkezdtem olvasni a harmadik részt megosztottam Instagramon egy képet, ahol megkérdeztem a kedves követőket, hogy olvasták-e az első két részt és hogy tetszett nekik. Többen is azt írták, hogy azokat nagyon szerették, ebben viszont csalódtak. Annyira megijedtem, hiszen a Finale-nál már csak a Tél jegyeseinek a negyedik részét várom jobban, nagyon szerettem volna szeretni ezt a történetet. Mikor elkezdtem az olvasást igyekeztem félretenni ezeket a gondolatokat és csak sodródtam az árral. Egy nap alatt elolvastam a történetet és hihetetlenül jól tettem, hogy végül nem hagytam magam elbizonytalanítani. Minden kétséget kizáróan vannak hibái a befejező résznek, de ettől függetlenül én hihetetlenül szerettem. 

Ahogy a fülszövegben is olvasható, ebben a részben már nem a Caraval lesz a középpontban, sokkal másabb vizekre evezünk. A Fátumok olyan problémákat okoznak, amikre talán nem is számítottunk az első két rész olvasása után. A többségük vérszomjas, kegyetlen ördögi lény, akiknek egyetlen célja, hogy pusztulást és fájdalmat okozzanak az embereknek. Tella, Scarlet, Legend és Julian kénytelen lesz minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy a birodalom egyben maradhasson és a népnek ne essen bántódása. 

A cselekmény kellően izgalmassá és pörgőssé válik egy idő után, de az eleje kissé döcögősen indul. Én személy szerint nagyon szeretem a lassú kezdéseket, szóval engem egyáltalán nem zavart ez a dolog, de biztos vagyok benne, hogy sokan unalmasnak és vontatottnak érzik ezeket a részeket. 

Őszintén szólva én csak úgy faltam a lapokat, nagyjából 1 délután alatt el is olvastam, ami valljuk be nem kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük a méretét. Egyszerűen magába szippantott a történet és az utolsó oldalig kitartott a feszült figyelmem. A cselekmény változatos és izgalmas, a történetben szereplő csavarok pedig nagyszerűek. Természetesen nem hibátlan a könyv, vannak benne számomra is furcsa, megmagyarázhatatlan és érdekes részek. Főleg a könyv eleje volt egy kicsit furcsa számomra,  bevallom néha azért forgattam a szememet. Ez azonban számomra semmit sem vont le a könyv érdeméből, ugyanis hihetetlenül szerettem a befejező részt is. 


Míg a Caravalban Scarlet dominált, ő volt abszolút a főszereplő, a Legendary-ben pedig Tella karaktere dominált, addig a Finale esetében rendkívül kiegyenlített lett a helyzet, ugyanis a váltakozó fejezetek lehetőséget adtak arra, hogy mindkét lány fejébe betekintést nyerhessünk. 

A három kötetet figyelembe véve Scarlet és Tella is nagyszerű karakter. Mindkettejüknak megvannak a maga gyengeségei és erősségei. Egy valami azonban mindennél fontosabb, a lányok közötti kötelék hihetetlenül erős és igazán irigylésre méltó. Nincs is csodálatosabb annál, amikor két testvért ilyen szoros szálak fűznek össze. A keserű és fájdalmas múlt csak megedzette őket és olyan erős kapcsolat alakult ki közöttük, ami a legnehezebb időkben is megsegíti őket.

Julian és Legend a két abszolút kedvenc karakterem a könyvből, nagyon megszerettem a fiúkat. 

Julian az a típusú fiú, akire minden lány vágyik. Igazi gondoskodó férfi, aki a szerelméért bármire képest. Az elejétől kezdve drukkoltam azért, hogy Scarlet és az ő kapcsolata révbe érjen, nagyon megszerettem a párosukat. 

Legend ezzel szemben egy teljesen más típus. Ő egy igazán titokzatos figura, soha sem lehet tudni, hogy mire is gondol pontosan. Nem tudni mikor mond igazat és mikor beszél félre. Ma délután amúgy egy barátnőmmel beszélgettem és megállapítottuk, hogy hihetetlenül tudnánk örülni egy Legendről szóló spin-off kötetnek. Szerintem egyszerűen zseniális lenne a karaktere, jó lenne még ennél is többet olvasni róla. 

Talán még Jacks karakterét érdemes megemlítenem. Ő nem más, mint a hidegség és kimértség.  Tudjuk, hogy egy Fátum, ez pedig még izgalmasabbá teszi a karakterét. Egy másodpercig sem egyértelműek a szándékai, egy hihetetlenül érdekes és komplex karakter. A második kötet óta tudjuk, hogy Tella lehet az ő igaz szerelme, ez pedig teljesen felkavarja az állóvizet. Kialakul egy furcsa szerelmi háromszög, amelyben egyik fiúról sem tudjuk, hogy mit is akar valójában. A könyvben megismerjük a fiúk előnyös, ugyanakkor ijesztő és sötét oldalát is, mindkettő nagyszerű karakter. 

A könyv borítója még mindig lenyűgöző, hihetetlen mennyire szépen mutatnak ezek a kötetek egymás mellett. Egyszerűen imádom. 

Összességében én nagyon szerettem a sorozat befejező részét. Persze nem hibátlan, de ez nem von le semmit a könyv értékéből. A Finale bár kicsit döcögősen indul (igazából pontosan annyira, mint az összes többi része a könyvnek), de a második fele teljes mértékben kárpótolja az olvasóját. A cselekmény izgalmas és fordulatos, pontosan ezt várja az ember egy befejező kötettől. Én örökre a szívembe zártam ezt a sorozatot, remélem Ti is ugyanígy fogtok érezni, ha a végére értek. 

Ha kíváncsiak vagytok a Caraval és a Legendary értékelése, akkor kattintsatok az adott címre és azonnal olvashatjátok a véleményemet róluk. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Nyereményjáték

A sorozatban számos szereplő megfordult már. Voltak, akiknek mindhárom kötetben fontos szerepük volt, és persze akadtak olyanok is, akik idő közben lemorzsolódtak. A ti feladatotok, hogy a bloggerek bejegyzésében kiemelt betűkből összerakjátok egy-egy szereplő nevét, ezt követően pedig írjátok be a helyes megoldást a Rafflecopter megfelelő sorába!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

09. 23. – Readinspo extra
09. 25. – Csak olvass!
09. 27. – Fanni’s Library
09. 29. – Readinspo

2020. szeptember 22., kedd

Julie Johnson: Like Gravity + Nyereményjáték

 Sziasztok!

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából végre a magyar olvasók is a kezükbe foghatják Julie Johnson A szerelem vonzásában című nagysikerű debütáló regényét, amelyben végigkövethetjük, hogy egy pimasz zenész hogyan bontogatja le egyenként egy sebzett lány maga köré húzott falait. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt a könyvből!

Mindannyian mások vagyunk; máshogyan örülünk és máshogyan sírunk, máshogyan élünk és máshogyan felejtünk. Vannak emberek, akik soha nem képesek maguk mögött hagyni fájdalmas múltjukat, mások könnyebben gyógyulnak. Van, aki képes mindent maga mögött hagyni és új életet kezdeni, mások csak nagyon lassan és nekézkesen képesek felépíteni ismét önmagukat. 

Egy halálesetet követően az ember egész élete megváltozik, addigi életük gyökeresen felborulhat. Az eltávozott személy(ek) magával(magukkal) visz(nek) egy csomó olyan dolgot, amelyek eddig teljesen meghatározták a mindennapjainkat. Minden összedől, még saját személyünkben is elbizonytalanodunk. A veszteséget mindenki másképpen éli meg, és mindenki máshogy halad a saját gyászfolyamatában. Vannak, akik teljesen összeomlanak, mások igyekeznek bástya módjára helytállni és túlélni. Ez soha nem volt és soha nem is lesz egy könnyű folyamat. Mindenkinek saját magának kell megtalálni a személyes poklából a kivezető utat. Természetesen nyújthatunk segítő kezet, de bármennyire is szeretnénk, ezt az utat nem tudjuk átvállalni, mi nem tudunk mások helyett megbékélni a helyzettel. 

A Like ​Gravity – A szerelem vonzásában című könyv főszereplője Brooklyn pontosan ilyen problémákal küzd. Lássuk miről is szól pontosan a történet. 

A húszéves Brooklyn „Bee” Turner számára a gyász régi ismerős. Miután hatévesen szemtanúja volt édesanyja brutális meggyilkolásának, Brooklyn zárkózott, sebzett és – mindenki szerint – egyenesen kiállhatatlan lett. És a lánynak tökéletesen meg is felel, ha elviselhetetlennek tartják, hiszen így senkit sem kell közel engednie magához. Ezért aztán teljesen felkészületlenül éri, hogy miután – szó szerint – belebotlik Finn Chambersbe, az egyetem hírhedt szoknyapecérébe, aki az egyik helyi együttes énekese is, a fiú makacs elszántsággal igyekszik összebarátkozni vele, Brooklynban pedig veszélyes vonzalom támad iránta. Tudja, hogy ami köztük van Finn-nel, az több lehet szexnél. Talán több barátságnál. És talán több még szerelemnél is. Ám amikor felbukkan a múltjából egy fenyegető árny, és minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítja őt, Brooklyn eléri a töréspontját. Tizenöt év után először kénytelen szembenézni a gyászával és az emlékeivel, miközben halálos macska-egér játékba bonyolódik egy láthatatlan ellenséggel. Mert néha más démonokkal is szembe kell néznünk, nem csak azokkal, amik bennünk rejtőznek… Ismerd meg titkait és az elkerülhetetlen sorsát!

Amikor először olvastam el a fülszöveget azonnal megnyert magának a történet. Szeretem az ilyen típusú könyveket. Aztán ahogy egyre közelebb és közelebb kerültem ahhoz, hogy végre nekiálljak az olvasásnak teljesen elbizonytalanodtam. Véletlenül a könyv moly.hu oldalára tévedtem és teljesen összezavarodtam. Persze tudom, nem mindig szabad figyelni a százalékokat, de kicsit megijedtem a többi olvasó értékelésétől. Bevallom, fenntartásokkal álltam neki az olvasásnak, de hamar rájöttem, hogy nincs mitől félnem, nekem ugyanis tetszik a könyv. Nem mondom, hogy új kedvencet avattam, de fele annyira sem vagyok negatív, mint vártam. 

Bee egy nagyon szomorú élettörténetet tudhat magáénak. Fájdalmát alkohollal és alkalmi kapcsolatokkal próbálja meg tompítani, és igyekszik eltemetni magában a múlt titkait. Kötődési gondjai vannak, édesanyja elvesztése után képtelen arra, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki másokkal. Ez alól egyedül a legjobb barátnője képez kivételt, de ő is csak azért mert nem próbálja magát ráerőltetni a lányra. Rájött, hogy csak akkor működik a kapcsolatuk, ha nem faggatja Brooklynt az érzéseiről és a múltjáról. 

Bee igazán nehéz eset, nem lehet egykönnyen a közelébe férkőzni. Rémálmai vannak és rendszeresen újraéli az édesanyja elvesztését és az azt követő időszakot. Nekem sokszor az volt az érzésem, hogy kétségbeesetten igyekszik normálisnak tűnni. Rendesen jár egyetemre, elkészíti a beadandókat, tanul, bulizik...igyekszik fenntartani azt a látszatot, hogy minden rendben van vele. Az alkohol sokszor segítséget nyújt számára. Kellően ellazította és tompította az agyát. Semmiképpen sem nevezném alkoholistának, de az biztos, hogy nem vetette meg az italozást. A találkozása Finn-nel felforgatta az egész életét. Eddig mindenkivel szemben megtartotta a két lépés távolságot, de a fiú mágikus módon vonzza őt. Olyan ez, mint a gravitáció, elkerülhetetlen és szükségszerű. Ahogy egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz Bee rájön, hogy itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával, és a múltbéli démonaival, dédelgetett fájdalmával. 

Finn egy igazán szerethető figura, vicces volt, ahogy évődött Brooklynnal. Igaz, hogy sokszor szemtelen és idegesítő, de egy biztos, helyén van a szíve. Az a típusú rosszfiú, akiről minden lány álmodik, aki akár a tűzbe is menne a szeretett lányért. 

Bee barátnője Lexi egy érdekes karakter. Sokszor önzőnek tűnik, de pontosan azt nyútja a lánynak, amire szüksége van. Tulajdonképpen ő az egyetlen biztos pont Brooklyn életében. 

A cselekmény tulajdonképpen két szálon fut, a jelenben és a múltban. Bee minden éjjel álmodik, így ezeken keresztül megismerhetjük az anyukájának az elvesztésének a körülményeit és az ezt követő kaotikus és magányos időszakot. A jelenben pedig azt az utat ismerhetjük meg, ami végül elvezet oda, hogy szembenézzen saját gyászával, fájdalmával, hogy lezárhassa ezt a szakaszt és új életet kezdhessen végre. Tudja ő, hogy a viselkedése finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után, még a saját cselekedeit is helyteleníti, de képtelen máshogy viselkedni. Ahogy haladunk előre az időben rájön, hogy ez így nem mehet tovább. Fejlődéstörténetét egy láthatatlan ellenség és egy konfliktus árnyékolja be, de kellő erővel és bátorsággal túl tud lendülni ezeken is. 

Nekem a visszaemlékezések tetszettek a legjobban, összetört a szívem amikor a kis Brooklyn viszontagságairól olvastam. 

A történet kicsit kiszámítható volt szerintem, de engem ez egyáltalán nem zavart. Számomra igazán kellemes olvasmány volt. Sokan kritizálták Bee viselkedését, de egy valamit nem szabad elfelejtenünk. Édesanyja elvesztése olyan mély sebeket és traumát okozott neki, amelyet 21 éves fejjel sem tudott kiheverni. Persze, racionálisan tekintve megkérdőjelezhető abszolút a viselkedése, de egy mentális gondokkal küzdő embertől egyszerűen nem elvárható a racionális viselkedés. A túlélésre játszott, nem a boldogságra. Néha rendkívül furcsán reagál egyes helyzetekre, de szerintem hatalmas dolog tőle, hogy változtatni akar az életén. Soha nem késő elkezdeni. 

A borító szerintem csodálatos, egyszerűen öröm ránézni. Az egyik legszebb kötet lesz a polcomon, az biztos. 

A Like Gravitiy - A szerelem vonzásában összességében egy élvezhető és szerethető könyv. Bár nem avattam új kedvencet, de kifejezetten tetszett a történet. A cselekmény kissé kiszámítható, de engem ez egyáltalán nem zavart. Bee fejlődése példaértékű, nagyon szerettem a párosát Finn-nel. Ha megfogott a fülszöveg ne hagyd magad eltántorítani a könyvtől. A százalékok nem jelentenek semmit. Ha szereted a hasonló történeteket, szerintem ez sem fog csalódást okozni. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennyek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod beszerezni, ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 



Nyereményjáték

Mostani játékunk során az állomásokon olyan könyvekből találhattok idézeteket, amelyekben a főszereplő lány egy zenészbe zúg bele. A rafflecopter dobozba kérjük írjátok be az adott blogon található könyv címét. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a Könyvmolyképző Könyvkiadó által felajánlott példány a könyvből!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“– Legjobb csajozós szövegem három szóval?
– Aha.
– Nagy Márk vagyok – felelte egyszerűen.”


a Rafflecopter giveaway

Állomások

09/16 - Könyvvilág
09/22 - Csak olvass!
09/24 - Fanni’s Library
09/26 - Dreamworld
09/28 - Veronika’s Reader Feeder (extra)

2020. szeptember 21., hétfő

Paola Peretti: Én ​és a cseresznyefa + Nyereményjáték


Sziasztok!

Hamarosan megjelenik a Maxim Könyvkiadó gondozásában az Én és a cseresznyefa című könyv, melyben megismerhetünk egy kilenc éves kislányt, Mafaldát, aki súlyos szembetegséggel küzd. Ennek a betegségnek a következtében hamarosan teljesen elveszíti a szeme világát. Paola Peretti, az írónő, akinél szintén ezt a betegséget diagnosztizálták Mafalda történetén keresztül megmutatja, hogy az igazán fontos dolgokat nem kell látni, elég ha érezzük őket. Soha nem szabad feladni, mindig küzdeni kell tovább, hiszen aki nem fél. az nem él! Bloggereinket teljesen elvarázsolta ezt a rövid történet, tartsatok velünk és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet. 

Biztos sokan egyet fogtok érteni velem abban, hogy a szemünk az egyik legösszetettebb és legfontosabb érzékszervünk. Rengeteg információt szerzünk így a világból. A színek, a formák, a különböző alakok mind-mind komoly információt biztosítanak számunkra. El sem tudjuk képzelni az életünket máshogy. Szeretteink arca, az unalomig ismert környék, a szomszéd romos kerítése, a csúnyácska graffiti az utca végén mind-mind a mindennapjaink részét képezik. Ha ránézünk a pénztáros hölgyre, azonnal látjuk a szemöldökének a ráncolásából, hogy jobb nem újat húzni vele. Annyi csodálatos dolog van a környezetünkben...a csillagos éj egy tiszta nap után, a fák, ahogy lengedeznek a lágy szellőben, a bárányfelhők, ahogy suhannak a kék égen,  a folyó, ahogy lassan csordogál a medrében. Ezek talán mind-mind természetessé váltak már számunkra és csak akkor tűnne fel számunkra ez a sok nagyszerű dolog, ha szembesülünk azzal, hogy soha többé nem láthatjuk. Mi lenne, ha arra kelnénk, hogy a a szomszéd romos kerítése, a csúnya graffiti, a kedvenc fánk a kertben fokozatosan elmosódik, majd ellepi őket a sötétség. Mi lenne, ha szembesülnénk azzal, hogy az egész életünk fenekestül felfordul, hogy többé nem látunk semmit és semmit. Erről az érzésről szól a mostani könyvünk!

Mafalda kilenc éves, nagy, vastag, sárga keretes szemüveget visel, és kívülről fújja Italo Calvino művét, A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai elől, és felmászik az iskola bejáratánál álló cseresznyefára Ottimóval, hűséges, tarka macskájával együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul. Kíváncsi kislány, és megrémíti az a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé csinálni, mint például megszámolni a csillagokat vagy épp focizni Filippóval, az iskola legrosszabb gyerekével, aki csak vele hajlandó szóba állni. A családja és a barátai segítségével Mafalda megérti, hogy másképpen is lehetséges látni. A virágok illatából megtanulja megmérni a távolságot, amely a cseresznyefától elválasztja, és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a dolgokat, amelyek fontosak neki, és amelyeket továbbra is tud csinálni. Ez a kis Mafalda története, de egyúttal Paola Perettié is, a magával ragadó erővel bíró írónőé, aki meg akarta írni az első regényét, amikor megtudta, hogy súlyos szembetegsége van. Ez a könyv megtanít látni azt, ami még nincs, és harcolni az álmainkért.

Hűha, nagyon nehéz megszólalni ezután a könyv után. Az én és a cseresznyefa egy igazán kedves, szerethető, bájos történet veszteségről, erőről, kitartásról, bátorságról és küzdelemről. Az egyik legszebb és legszívhezszólóbb könyv, amit mostanában olvastam. Mafalda története megfogott és egyszerűen nem eresztett. A szívem közepéig hatolt és napokkal később is csak erre a kislányra gondoltam. Egyszerűen imádtam. 

Mafaldát Stargardt-kórral diagnosztizálták, amely korai látásvesztéssel jár számára. A szeme fokozatosan romlik, sajnos elkerülhetetlen számára a végső stádium. Ő is és a családja is tisztában van azzal, hogy hamarosan eljut oda, hogy már semmit sem fog látni. Egy titkos naplóban elkezdte feljegyezni, hogy melyek azok a dolgok, melyeket soha többé nem csinálhat. Nem láthatja már a kedvenc cseresznyefáját, sem pedig a csillagokat. Még a saját kis nagyítója segítségével sem lesz képes olvasni. Fél attól, hogy egyedül marad, hiszen ki szeretne játszani egy vak kislánnyal? 

Az osztálytársai eddig is furcsán viselkedtek vele, ami lássuk be kevésbé meglepő. Sajnos sokan nem tudnak mit kezdeni a mássággal, a fogyatékosságokkal. Sokszor úgy viselkedik az ember a közelükben, mintha tojáshéjon lépkedne, pedig semmi másra nincs szükségük, mint arra, hogy ugyanúgy tekintsenek rájuk is, mint bárki másra. Erre vágyik Mafalda is, szeretne ugyanúgy futni, játszani, mint kortársai. 

Egyetlen kisfiú van, aki felfigyel rá és beszéd elegyedik vele. Filippó az osztály ügyeletes rossz fiúja. Sokat verekedik és sokszor kezelhetetlennek tartják, a szíve azonban a helyén van. Igazából ő is csak egy meg nem értett kisfú, akire súlyos hatással volt a szüleinek a válása. Elcseszettnek érzi magát, és mivel ezt hallotta másoktól is, így mindent meg is tesz annak érdekében, hogy megfeleljen ennek a skatulyának. Kettejük barátsága igazán szívmelengető. Soha egyszer sem utalt arra, hogy Mafalda más lenne. Mindenben segítette és támogatta a kislányt. Elfogadta pontosan olyannak, amilyen. 

A könyv másik kiemelkedő karaktere számomra Estella volt.  A Romániából származó harcos amazon, aki Mafalda iskolájában dolgozik. Minden erejével arra bíztatta a kislányt, hogy bár ami vele történik az egy szörnyű dolog, de soha nem adhatja meg magát a betegségnek. 

Imádtam a könyv mondanivalóját. Tudjátok A kis hercegben is elhangzik az a mondatrészlet, hogy "ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Pontosan erről szól ez a könyv is. Annyi minden van az életben, amit a szívünkkel látunk és nem a szemünkkel. Szüleink, családunk, barátaink feltétel nélküli szeretete, a bizalom, a családi kötelék. A látás nem jelent mindent, az igazán fontos dolgok azok, amik nélkül képtelenek vagyunk élni. Bár nagyon ijesztő és félelmetes, amikor az ember realizálja, 70 méter helyett már csak 10 méterről látja a cseresznyefát, de nem ez az egyetlen biztos pontja a tájékozódásnak. Az illatok, a tapintás, a hallás mind-mind segít abban, hogy ne érezzük elveszettnek magunkat. Sötétben lenni borzalmas annak, aki valaha megtapasztalta a fényt, a színeket, de aki nem fél, az nem is él. Nem szabad azon keseregni, hogy mit nem tudunk megtenni, hanem arra kell koncentrálni, amire így is képesek vagyunk. Soha nem szabad feladni, mindig menni kell tovább. Akkor is ha szürke köd lepi el a szemünket és akkor is, ha soha többé nem láthatjuk a kedvenc fánkat. Mert attól még, hogy mi nem látjuk...ott van. És álmainkban visszatérhetünk hozzá. 

Paola Peretti akkor írta ezt a könyvet, amikor a legnehezebb időket élte ált. Őt is ezzel a betegséggel diagnosztizálták, családi és munkahelyi gondjai voltak, a betegség éppen kezdte maga alá temetni őt. De aztán rájött, hogy ez így nem mehet tovább. Mafalda történetén keresztül megismerhetjük az ő bátorságát és erejét is. 

A borító szerintem nagyon szép, minden rajta van, ami fontos a könyvben. 

Összességében imádtam ezt a kötet és hihetetlenül hálás vagyok, hogy megismerhettem Mafalda történetét. Az én és a cseresznyefa egy csodálatos olvasmány, mely bár egy betegségről szól, mégsem nyomasztó és fájdalmas jelleggel ír róla. Egy csodálatosan erős és nagyszerű kislányt ismerhetünk meg a lapokon keresztül, akinek bátorsága intő példa lehet mindannyiunk számára. Nem a veszteségről szól, hanem sokkal inkább az élet himnusza. Megható, imádnivaló történet, melynek olvasása közben szem nem marad szárazon. Teljes szívemből ajánlom mindenkinek ezt a kötetet, Mafalda történetét egyszerűen ismerni kell. 

Értékelés: 5/5 

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon akkor ITT vásárolhatod meg, ITT pedig bele is olvashatsz. 



Nyereményjáték

A könyvben fontos szerepe van a cseresznyefának, ezért a játékunk most ehhez a növényhez kapcsolódik.  Minden turné során találtok egy idézetet egy könyvből, melyben említésre kerül a cseresznyefa. Nincs más dolgokat, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik könyvből származik az idézet. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Egyszer azt álmodtam, hogy az ágakon bukfencezünk, a nagypapa meg én, és a cseresznyefa úgy tesz, mintha rázkódna a nevetéstől.
Igaz, csak álom volt, de ha a fák lélegeznek, miért ne tudnának nevetni is?”


a Rafflecopter giveaway

Állomások

09.21.: Csak olvass!
09.23.: Veronika's Reader Feeder
09.25.: Könyvvilág
09.27.: Könyv és más
09.29.: Sorok között

2020. szeptember 17., csütörtök

Szlukovényi Katalin (szerk.): Diridongó + Nyereményjáték

Sziasztok!

Az idén 70 éves Móra Kiadó arra vállalkozott, hogy egyetlen kötetben összegyűjtse az elmúlt 70 év legszebb, óvodásoknak írt verseit. A kötetben a régről ismert és kortárs versek válogatását Láng Anna gyönyörű illusztrációi gazdagítják. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét a könyvből!

Mindig is szerettem a verseket. Szerencsésnek érzem magam, hiszen nekem vannak a világon a legjobb szüleim, így nem csak az óvodában, hanem otthon is rengeteg mondókát tanultam. Sokat meséltek nekem és sokat játszottunk. Egy-egy mondóka annyira belémivódott, hogy máig emlékszem rá. 

A mesének nem feltétlenül kell csak meseszövegként szólnia, rövidebb műfaj is létezik a kisgyerekek mindennapi “tanításához”, ismeretszerzéséhez és segítéséhez. Ez pedig nem más, mint a gyermekvers, ami összeköti a realitást a gyermeki fantáziával. Nem csak a kreatitivást, hanem a szókincset is fejleszti. A gyermekversek szórakoztatnak és tanítanak is egyszerre. Annyi minden értelmet nyer a mondókák által: a hóesés, a falevelek hullása, az állatok viselkedése, a napok, a napszakok, vagy akár az évszakok váltakozása. Az a jó a versben, hogy rövid terjedelmű és könnyen tanulható, így igazából bármikor előhívható. Egy unalmas autóúton, amikor már lement az összes Halász Judit CD kifejezetten jó, ha az ember gyermeke különböző mondókákat ismer. 

Miért is volt fontos ez a bevező? Lássuk a mai könyvet!

"Ez a város meseváros, / senkiföldjével határos." A versek világában összeér a valóság és a képzelet. Van, aki piciklin száguld, más falevélből készít nyuszit, vagy épp gesztenyéből embert. Az elmúlt 70 év gyerekirodalmának klasszikusaiból és a kortársak legizgalmasabb verseiből válogat ez a kötet, hogy az óvodásoknak kedvet csináljon az olvasáshoz. Hiszen "Előttünk az egész élet: / majd még egy csomót mesélek!"





Mikor megláttam ezt a verses könyvet mindenképpen szerettem volna csatlakozni a turnéhoz. Egyrészről kíváncsi voltam arra, hogy milyen versek kerülhetnek be ebbe a kötetbe, másrészről meg Láng Anna illusztrációiba olyannyira beleszerelmesedtem, hogy mindent IS szeretnék beszerezni, amihez az Ő neve köthető. Egyszerűen imádom a munkáit. 

A Diridongó egy igazán kedves kis verseskötet, melyben az elmúlt 70 év legszebb verseit ismerhetjük meg. Természetesen mint minden gyűjtemény, ez is szubjektív. Rengeteg olyan gyermekverset ismerek, ami szerintem csodálatos, mégsem kapott helyet a kötetben, de ezzel nincs is semmi baj, így is hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. Egy biztos, Szlukovényi Katalin, a kötet szerkesztője igyekezett igazán széles palettáról összegyűjteni a gyermekverseket. A kötetben többek között helyett kapott Kányádi Sándor, Zelk Zoltán, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, de megismerhetjük Finy Petra, Bartos Erika és Lackfi János egy-egy versét is. 

A könyv olvasása igazán érdekes élmény volt, hiszen rá kellett jönnöm, hogy a mondókák 80%-át még csak hallomásból sem ismerem. Volt pár klasszikus, mint a Galagonya, Pinty és Ponty, vagy a Haragosi, melyeket álmomból felkeltve és kívülről fújok, de a mondókák többségét nem ismertem, pedig mennyi kincs lapul benne. A Hugrabugos lelkem például azonnal felderült, mikor meglátta Romhányi József: Borz című versét, akinek a neve bár nem volt ismeretlen számomra, de ezt az írását nem ismertem eddig. Most mondjátok meg, hát nem aranyos?!

A büszke borzanya összetoborzott
néhány csellengő borzot,
hogy szívének féltett kincsét,
hat kicsinyét megtekintsék.
– Nézzetek! Ez itt a mennyország!
mondta dédelgetve
hat egyszülött borzát.
Ám a bámészkodók formátlannak,
torznak találták a sok torzonborz borzat.
Szólt az egyik, egy értelmesforma,
kinek kedélyét e látvány felborzolta:
– Érdekes! Ha belülről, elfogultan nézed,
ez az alom meleg kis családi fészek.
Ha kívülről, s nem vakít el vonzalom:
…egyszerűen borz-alom…


Olvasás után maradt bennem egy kis hiányérzet, hiszen például számomra kiemelkedően kedves versike a Cinege cipője, vagy a Jeromos a remeterák, de a kötetben mégsem kaptak helyet. Ezt a hiányt azonban nagyon jól enyhítette a rengeteg újdonság. Igazából rájöttem,  mondókák terén kissé retró az ízlésem, de majd ha lesz kivel verset tanulnom, akkor biztos vagyok benne, hogy nyugodt szívvel emelem majd le ezt a kötetet a polcról. 

A könyv különböző fejezetekre tagolódik, olvashatunk verseket növényekről, állatokról, városról, az otthonról és megismerhetünk pár álomverset is. Igazán nem tudok kedvencet avatni, de talán az állatos mondókák tetszettek a legjobban. 

A rajzok, ahogy már egy kicsit fentebb is írtam, egyszerűen csodálatosak. Láng Anna neve számomra egyet jelent a minőségi illusztrációval, szóval a kötet minden egyes oldala szépséges. 

Összességében kifejezetten tetszett a Diridongó című könyv, melyben az elmúlt 70 év verseiből találhatunk válogatást. A mondókák szerethetőek és bár talán lehetnének kicsit ismertebbek, de így is abszolút megállja a helyét a kötet. Az illusztrációk csodálatosak, nagyban hozzájárulnak az olvasás élményéhez. Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a hasonló könyveket. Rengeteg új verset lehet általa tanulni és megismerni. Garantált szórakozás lesz az egész családnak. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek bizony helye van a polcodon, akkor ITT tudod beszerezni. 


Nyereményjáték

Játékunk során az egyes állomásokon egy-egy olyan szerzőről találtok fényképet, akinek a verse bekerült a kötetbe. A feladat az, hogy kitaláljátok, hogy ki szerepel a képen, és a helyes megoldást beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP

a Rafflecopter giveaway

Állomások

09/17 Csak olvass!
09/19 Spirit Bliss Sárga könyves út
09/21 Könyv és más

2020. szeptember 9., szerda

Maddie Dawson: Szerelmi ​varázslás kezdőknek + Nyereményjáték

Sziasztok!

Szerelmi varázslás kezdőknek című könyvével mutatkozik be a magyar olvasóknak Maddie Dawson. A könyv az azonos című sorozat indítókötete és a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelenik meg.Tarts a Blogturné Klub bloggereivel turnéjukon, ismerd meg ők mit gondolnak erről a romantikus, szerelemről szóló történetről, és tiéd lehet a Kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

Vannak könyvek, amelyek azonnal beszippantják az embert és egy másodpercre sem eresztik, és vannak könyvek, melyeknek a megkedveléséhez több idő kell. Valahogy így voltam én is a Szerelmi varázslás kezdőknek című könyvvel. Lassan alakult ki a kapocs közöttünk, de amikor elkapott a gépszíj már le sem akartam tenni a kezemből. Nem mondom, hogy hatalmas kedvencet avattam, de nagyon örülök, hogy végül esélyt adtam ennek a történetnek. 

Miről is szól a könyv? Lássuk!

Mert a boldogság nem mindig onnan érkezik, ahonnan várod.
Marnie MacGraw hétköznapi életre vágyik – férjre, gyerekekre és egy egyterűre a kertvárosban. Most, hogy férjhez menni készül álmai lovagjához, biztos benne, hogy valóban ilyen élet vár rá. Aztán találkozik Blix Hollidayjel, a vőlegénye lázadó, párokat összeboronáló idős nagynénjével, és minden megváltozik – éppen úgy, ahogy azt Blix megjósolta.
Amikor a házassága két kínos héten belül véget ér, Marnie érthetően megdöbben. És még jobban megdöbben, amikor megtudja, hogy ő örökölte Blix brooklyni házát, az összes befejezetlen „projektjével”: a megtört szívű, fura barátokkal és szomszédokkal, akik menekülnek a boldogság elől. Marnie nem hiszi magáról, hogy nagyon különleges volna, ám Blix valahogy tudta, ő lesz a tökéletes ember, aki átveheti a párvarázsló szerepét.
Marnie a maga kárán kénytelen megtanulni, hogy a boldogságot néha nehéz felismerni, és gyakran azoknak van a legnagyobb szükségük rá, akik leginkább eltaszítanák maguktól.
Mulatságos és intelligens kötet, szerethető, különc szereplőkkel, egy csipetnyi varázslattal.
Mondj igent a szerelemre!
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
Felnőtteknek ajánljuk!

Őszinte leszek veletek, kicsit gondban vagyok a könyvvel. Abszolút vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Az egyik legfurcsább történet, amivel mostanában találkoztam. Szerintem ez egy igazán romantikus, kicsit misztikus, de egyáltalán nem annyira elrugaszkodott, kicsit hóbortos, néha kicsit idegesítő, de máskor meg abszolút szerethető kötet. Néha forgattam a szemem olvasás közben, máskor pedig faltam az oldalakat és drukkoltam a szereplőknek. 

A kötet első fele nekem egy kicsit unalmas volt, hihetetlenül idegesített Marnie viselkedése és személyisége. A második felében azonban fordult a kocka és elkezdtem drukkolni neki (főleg Patrick miatt. :) ) 

Szerintem a romantikus történetek egyik fő sajátossága, hogy a happy end az esetek többségében borítékolható. Sokszor nem az a kérdés, hogy a főszereplő új párra talál-e, sokkal inkább a megtett út a lényeg. Ebben a könyvben is nagyjából ez a helyzet. Az olvasó végig reménykedik a pozitív végkifejletben és bízva bízik abban, hogy minden szereplő megtalálja a helyét a nagyvilágban és boldogan élnek majd tovább. 

A könyv (egyik) főszereplője Marnie a fiatal 29 éves lány, akinek egyáltalán nem úgy alakult az élete, ahogy azt tervezte. A sikertelen házassága után teljesen sokkolja őt a hír, hogy Blix (egy idős hölgy, akit egy karácsonyi bulin ismert meg) ráhagyja a lakását. Ki kell mozdulnia a komfortzónájából és rá kell jönnie, hogy az élet sokkal többet tartogat számára, mint amit eddig gondolt. Az embernek néha összetörik a szívét, néha pedig ő töri össze más szívét. Az élet néha kegyetlen, de ahogy a mondás is mondja, ha nem lenne sötét, akkor nem látnánk a csillagokat. Néha a boldogság a legváratlanabb pillanatokban és legfurcsább helyeken talál ránk. Van amikor nem tehetünk mást, csak sodródunk az árral és kivárjuk, hogy mit tartogat számunkra az Univerzum. 

Marnie mellett Blix a másik hangsúlyos főszereplő. Bár csak a könyv első felében szerepel, de szelleme és gondolkodása belengi az egész könyvet. Ő a legfurcsább szerzet, akiről eddig valaha olvastam. Kicsit olyan volt számomra, mint a Jóbarátokból Phoebe 80 éves korában. Egy igazán hóbortos és csodálatra méltó idős hölgy, akinek a legnagyobb kincse a hatalmas szíve és a hihetetlen lelki ereje volt. Igazi varázsló volt a szó szoros és átvitt értelmében is. Támaszt nyújtott másoknak és fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy mindenki, akit szeret boldog életet élhessen. Igazi párvarázsló volt, mindig tudta, hogy ha két ember összetartozik. Egy kicsit misztikus és kissé elvont volt ez a gondolkodásmód számomra, de mindezek ellenére is igazán a szívembe zártam az idős hölgyet. 

Marnie hatalmas fejlődésen megy keresztül, Blixnek hála megtanulja, hogyan szeresse önmagát és hogyan találja meg azt az embert, aki minden tekintetben kiegészíti őt. Rá kellett jönnie, hogy sokszor nem úgy alakul az ember élete, ahogy azt előre eltervezi. A sors néha kiszámíthatatlan játékot űz velünk...de mindenkinek eljön az életében az a pillanat, amikor azt érzi, hogy sínre került az egész élete. Pont ott van, pont azokkal az emberekkel, akik igazán számítanak.

Az én abszolút kedvenc karakterem Patrick volt, a fiú, aki Blix házában bérelt egy kis lakást. Teljesen bezárkózott, hiszen egy baleset következtében mindent elveszített, ami/aki fontos volt számára. Teljesen megtört, képtelen huzamosabb időre elhagyni a lakást és kerüli más emberek társaságát. Nagyon megkedveltem a humorát és az egész személyiségét, hihetetlenül drukkoltam, hogy végre képes legyen kilépni a saját árnyékából és újra olyan életet éljen, amelyet megérdemel. 

A lakásban élő többi szereplő is igazán kedves lett számomra, egytől-egyik a szívembe zártam őket. Sokszor eszembe jutott, hogy bárcsak ilyen lenne az én lakóközösségem. Mit meg nem adnék, hogy egy olyan házban élhessek, amelyben egy Blix-szerű idős hölgy egyengeti minden barátjának a léptét. 

A könyv borítója nekem nagyon tetszik, már alig várom, hogy a polcomon tudhassam. 

A szerelmi varázslás kezdőknek összességében egy igazán érdekes és furcsa történet, melynek sajátságos hangulata van. Nem vagyok biztos benne, hogy mindenkinek tetszeni fog, de aki ad egy esélyt ennek a kötetnek, azt nagy meglepetések érhetik. Sok érdekes és szép gondolat van benne (plusz vannak benne Harry Potter utalások is), ha másért nem, már emiatt is érdemes elolvasni. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek mindenképpen helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 



Nyereményjáték

Maddie Dawson története a Könyvmolyképző Kiadó Arany pöttyös könyvek kategóriájában jelent meg, ezért játékunk is ehhez kapcsolódik. A turné minden állomásán egy-egy Arany pöttyös történet hősének nevét rejtettük el. A ti feladatotok az, hogy a megtaláljátok ezt a nevet, a Rafflecopter megfelelő dobozába pedig beírjátok annak a könyvnek a címét és szerzőjének nevét, amelyben  szerepelnek.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

09.09 - Csak olvass!
09.11 - A szofisztikált macska
09.13 - Hagyjatok! Olvasok!

2020. szeptember 8., kedd

Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit! + Nyereményjáték

Sziasztok!

Agócs Írisz az egyik legismertebb magyar illusztrátor és mesekönyvíró, aki a Pagony kiadóval összefogva egy rendkívül kedves, kreativitást fejlesztő kötetet jelentetett meg, kicsik és nagyok örömére egyaránt. Bloggereink is lelkesen rajzolgatták a különböző krumplikat, s alkottak belőlük medvéket, lajhárokat, elefántokat. Tarts velünk, hogy esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt!

Ti szerettek rajzolni? Bevallom Nektek, én sokáig utáltam. Bénának, gyengének és tehetségtelennek tartottam magam, ezen pedig nem segített sokat az általános és középiskolai oktatás. A rajz és technikaórák soha nem voltak a kedvenceim, valahogy nem sikerült átélnem az alkotás örömét. Soha nem inspirált minket igazán a tanár, csak adott egy feladatot, amit mindenki megpróbált valamilyen szinten megoldani. Arra is volt példa, hogy egy-egy rosszul sikerült rajzra olyan megjegyzéseket kaptam, amelyek hosszú időre elvették a kedvemet mindentől. Soha nem voltam Picasso, de sokat rontott az önbizalmamon, hogy soha egy bátorító szót sem kaptam tanáraimtól. Senki nem mondta, hogy nem az a lényeg, hogy az árnyékolás tűpontos legyen, vagy az hogy asztalterítő fodrozása élethű legyen, hanem az, hogy élvezzem, amit csinálok. Nagyjából a középiskola befejezése után kezdtem el rajzolgatni a saját örömömre és szép lassan rájöttem, hogy egyáltalán nem vagyok olyan reménytelen eset, mint gondoltam.

No de lássuk, hogy pontosan miről is szól a könyv. 

„Rajzolj egy fáradt krumplit! Egy könyvet, amiben efféle mondatok vannak, csak szeretni lehet. Ez pedig pont egy ilyen könyv! Ráadásul krumplit rajzolni mindenki tud – ellentétben a Rendes Körrel, amit csak viszonylag kevesen. De nyugalom: ezeken az oldalakon Rendes Körökről szó sem esik! Arról viszont annál inkább, hogy egy (fáradt, jókedvű, gömbölyű, esetleg hosszúkás) krumpliból bármi lehet: medve, mókus, lajhár, csiga vagy akár még krokodil is! Tényleg bármi! És mindehhez csak néhány vonalra van szükség – na meg Agócs Írisz jókedvére és kifogyhatatlan ötleteire. Úgyhogy szerintem mindenki bátran ragadjon papírt meg ceruzát, és a szerző segítségével próbálja ki: egy krumpliból hogyan lehet valóban: BÁRMI. És higgyék el nekem: aki így tesz, az egészen biztosan rájön egy nagyon fontos dologra (amit e könyv írója és rajzolója már régen tud): hogy sokkal kerekebb a világ, ha krumpli alakú!” Így ajánlja Dániel András ezt a szuper könyvet.
Rajzolásra fel!

Bevallom Nektek, én egyszerűen imádtam ezt a könyvet. Mikor megláttam, azonnal tudtam, hogy nekem erre szükségem van. A könyv koncepciója azonnal megfogott, igazán nagyszerű és ötletes. 

Az az igazán zseniális ebben a könyvben, hogy kicsik és nagyok egyaránt átélhetik az alkotás örömét. Mind a gyerekek, mind pedig a szülők igazán magukénak érezhetik ezt a kötetet. Sok gyakorlással hihetetlenül cuki kis állatkákat lehet készíteni. Ez a kötet fejleszti a kreativitást és az alkotási skilleket is. Nem fog többet senki kétségbeesni, amikor a család kicsi kincse egy igazán édes zsiráf rajzot kér, hiszen ha valaki átlapozta Agócs Írisz könyét, akkor többé nincs számára lehetetlen. Olyan nagyszerű rajzot fog rittyenteni, hogy mindenkinek tátva marad a szája.

A közös alkotás igazi minőségi idő lehet a családok számára, a szülők és gyerekek egyaránt átadhatják magukat a rajzolásnak és igazi flow élményben lehet részük. 

A könyvben szereplő állatok rendkívül széles skálán mozognak, mindenki megtalálja azt, amit a legszívesebben lerajzolna. A lépések szerintem könnyen és egyszerűen követhetőek. Nem mondom, hogy első nekifutásra maradéktalanul elégedett lettem a végeredménnyel, de egy kis gyakorlással szerintem profi krumplirajzoló lesz belőlem.  

Mondhat bárki bármi, egy krumplit szerintem mindenki le tud rajzolni, még az is, aki a világ legrosszabb és leggyengébb rajzolójának tartja magát. Miklós például szentül meg volt győződve róla, hogy képtelen egy épkézláb alkotást összehozni, de ahogy a képen is látjátok azért egész cuki mókust és denevért rittyentett. (A képen látható csoportkép, pedig az én alkotásom. ) Bár ő nincs meggyőződve róla, szerintem tényleg nagyon aranyosak és felismerhetőek lettek. Ő az élő bizonyíték arra, hogy tényleg bárki képes fáradt krumpliból hihetetlenül cuki állatot varázsolni. 

Összességében nekem nagyon tetszett a könyv és hihetetlenül örülök annak, hogy megismerkedhettem közelebbről is Agócs Írisz munkájával. Nagyon várom a folytatást. Őszintén hiszem, hogy ha végre szülői örömök elé nézünk Miklóssal mi leszünk a legmenőbb szülők, hiszen profik leszünk a lajhár, macska, medve, zsiráf, polip, denevér rajzokban. Hihetetlenül imádtam ezt a könyvet, biztos vagyok benne, hogy Facebookon is aktívan fogom követni az új rajzokat és mindig megpróbálkozom majd az aktuális állatkával. Bátran ajánlom mindenkinek ezt a könyvet. Ha úgy érzitek, hogy tudtok rajzolni, akkor azért, mert hihetetlenül kedves és bájos állatkákat lehet alkotni, ha pedig úgy érzitek, hogy nem tudtok, akkor azért, hogy meglássátok mennyire tévedtek. Ne felejtsétek, egy fáradt krumplit mindenki le tud rajzolni. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy mindenképpen szeretnéd beszerezni ezt a könyvet, akkor ITT teheted meg. 


Nyereményjáték

Agócs Írisz rendkívül sok mesekönyvbe lehelt életet figuráival, a mostani játék során pedig ezeket vesszük sorra. Minden állomáson találhattok egy rajzot, ami Írisz kezéből került ki, nektek pedig azt kell beírnotok a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy melyik könyv borítójáról származik az illusztráció. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP



a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

09.04. - Utószó
09.05. - Spirit Bliss
09.08. - Csak olvass!
09.09. - Könyv és más
09.10. - Veronika’s Reader Feeder
09.11. - Kelly és Lupi olvas
09.12. - Dreamworld blog
09.13. - A szofisztikált macska

2020. szeptember 5., szombat

Kasie West: Szerelem ​karnyújtásnyira + Nyereményjáték

Sziasztok!

Kasie West legújabb ifjúsági könyve idén nyáron jelent meg a Menő Könyvek Kiadó gondozásában. A Szerelem karnyújtásnyira főszereplője, Charlie három bátyjának hála a fiús tevékenységekért rajong, ami neki tökéletesen megfelel. Csakhogy az élet úgy hozza, hogy némi csajos dolgot is ki kell próbálnia, ami elsőként nagyon nincs ínyére. Egy idő után azonban rá kell ébrednie, hogy talán nem is olyan rossz érzés kilépni a komfortzónájából, és lehetséges, hogy nem csak egyféleképpen kell tekintenie a világra. Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, tartsatok a turné bloggereivel, és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért!

Mostanában nagyon élem ezeket az ifjúsági romantikus könyveket, valahogy jól esnek a kis lelkemnek ezek az egyszerű és szerethető történetek,  melyekben csak minimális konfliktus kap szerepet. Tudjátok, olyan ez, mint amikor az ember a Netflixen elindít egy könnyed romantikus kis filmet, nem gondolja túl a történetet, csak sodródik az eseményekkel és a történettel. Valahogy így hatnak rám ezek a könyvek is. Az elmúlt időszakban rengeteg nehezebb témájú könyvet olvastam, szóval szomjazza a lelkem ezeket a történeteket. Annyira érdekes amúgy ez az egész helyzet. Amikor abban a korban voltam, hogy én voltam ezeknek a könyveknek a célközönsége egyáltalán nem csúsztak ezek a történetek. Untam őket és valahogy nem is igazán tartottam sokra ezeket a köteteket. Eléggé csőlátású voltam, csak bizonyos típusú könyveket olvastam. Aztán ahogy elkezdtem a Bookstagram oldalamat és a blogomat sokkal nyitottabb lettem és más stílusú köteteket is elkezdtem olvasni. Most már abszolút nincs bennem semmi gát és rossz érzés, a meséktől kezdve a YA irodalmon át nagyjából mindenféle könyv megfordul a kezemben. Annyira örülök, hogy sikerült levetkőzni ezt a gondolkodásmódot, hiszen így igazán színes, változatos olvasmányélményeim vannak, nem utolsó sorban pedig talán érdekesebb vagyok számotokra is.  

No de lássuk, miről is szól pontosan a történet. 

Charlotte Reynolds három bátyjával és rendőr apjukkal nő fel. A fiús kiképzésnek is vannak előnyei: Charlie mindenkinél klasszabb futó, jobb kosaras és focijátékos, a baseballról sem sokan tudnak nála többet. Amikor kénytelen megkeresni a gyorshajtásért kiszabott pénzbüntetését, egy butikban kap munkát, és hirtelen a ruhák, sminkek és egyéb lányos dolgok ismeretlen világában találja magát. És ami még ennél is furcsább, egy olyan fiúval tölti az idejét, aki még sohasem látta, mire képes a focipályán.
A sok hazugság, amit annak érdekében eszel ki, hogy meg tudjon birkózni ezzel a nyomasztó, új világgal, nagyon megviseli, ezért éjszakánként kijár a kertbe, ahol (az őket elválasztó kerítés két oldalán ülve) a negyedik bátyként működő baráttal, Bradennel osztja meg a gondjait.
Vajon ezek a beszélgetések tudnak segíteni abban, hogy megküzdjön a rémálmaival, a múlttal, és mostani életével, ami nem olyan egyértelmű, mint a sportok játékszabályai?

Mikor elolvastam a fülszöveget azonnal tudtam, hogy ezt a könyvet mindenképpen szeretném elolvasni. Egy igazán kedves és szerethető történetre számítottam, mely egy kicsit kizökkenti az agyam a felnőttek életéből. Szerettem volna egy kicsit tini lenni és átélni azt, amikor az embernek 3 bátyja is van. 

Apropó testvérek, a  három fiú tesó hihetetlenül nagy forma, szerintem mindenki ilyen bátyókra vágyik. Tetszett, hogy nem volt idealizálva a négy testvér kapcsolata, folyamatosan cikizték és bosszantották egymást. Nem kímélték Charlie-t sem, nem bántak úgy vele, mint egy porcelán babával. Mivel a mindennapi életben is az apró ugratások, szívatások a testvérlét alapjait képezik, kortól és nemtől függetlenül, így igazán vicces volt olvasni ezekről az ártalmatlan évődésekről. 
A fiúk "kiképzésének" hála Charlie egy igazán kemény és erős lány lett, aki a sportokban jeleskedik leginkább. Nem érdekli őt sem a divat, sem a sminkelés, sokkal jobban érzi magát a fiúk társaságában. Imád játszani, sportolni, különböző közvetítéseket nézni, így egy kisebbfajta sokk számára, amikor egy kis butikban kap munkát.

Nagyon érdekes volt számomra Charlie jellemfejlődése. Mivel az édesanyja elhunyt, így kiskorától kezdve csak fiúk vették őt körül. Nem volt senki a közvetlen közelében, aki egy kicsit ellensúlyozta volna a férfias túlerőt, így szép lassan eljutott odáig, hogy sokkal jobban érezte magát fiúk társaságában és nem tudott mit kezdeni a lányos dolgokkal. A mindig sportos külseje miatta alulértékelte magát, úgy érezte, hogy ő egyáltalán nem csinos és labdába sem rúghat a többi lány mellett. 
Amikor elkezdett a butikban dolgozni, minden idegen volt számára. A ruhák, a kiegészítők, a sminkcuccok nagyjából olyan távol álltak tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. Kezdetben nagyon idegenkedett ezektől a dolgoktól, de aztán szépen lassan megtalálta a helyét és egyre komfortosabban mozgott a lányos dolgok között is. A könyv elején kicsit az volt a benyomásom, hogy egyáltalán nincs önbizalma. Úgy érezte, hogy a környezetében minden fiú, csak a kishúgot látja benne.  Ahogy elkezdett dolgozni és egyre több lány vette körül szép lassan rájött, hogy nincs akkora szakadék közte és a többiek között, mint ahogy elsőre gondolta volna. Egyáltalán nem volt fárasztó számára a társaságuk és rájött, hogy nem csak fiútársaságban érzi jól magát. Ehhez kapcsolódóan nagyon tetszett a könyv mondanivalója, hiszen azt mondja, hogy nem kell feladnod az egyéniségedet azért, hogy barátokat, vagy párt szerezz magadnak. Az a legfontosabb, hogy önmagunkat adjuk. 

Brandon, a könyv másik fontos szereplője, akit szeretnék kiemelni a tipikus szomszédsrác. Egy igazán szerethető karakter, aki nagyjából minden idejét Charlie családjával tölti és a negyedik báty szerepét tölti be. Ugyanúgy évődik a lánnyal, mint a fivérei, csupán az éjszakai beszélgetések során érezhető, hogy fontosak egymás számára.

Az éjszakai beszélgetések fontos részét képezik a történetnek. 

Charlie-t régóta rémálmok gyötrik, melyeket futással tart távol magától. Ahogy azonban elkezd dolgozni, egyre kevesebb az ideje sportolni, ezért egyre többször riad fel álmából. Olvasás közben az jutott eszembe, hogy a rémálmok és a futás erősen szimbolikus jelentőségűek a könyvben. A különböző álmokról egyértelműen kiderül, hogy egy fel nem dolgozott családi traumát jelenít meg. Mivel az álmában látott képeket úgy tudja elkerülni, ha teljesen kimerülten bújik ágyba, így rendszeresen fut lefekvés előtt. A futás pedig az én olvasatomban azt mutatja, hogy a lány menekül a problémák megoldása elől, mert valami olyasmivel kellene szembenézni, mely komoly és mély megrázkódtatással járna számára. 

Brandon élete sem egyszerű, az édesapjával nem felhőtlen a viszonya sem neki, sem az édesanyjának így rendszeresek a veszekedések náluk. Charlie és a családja egyfajta menedék számára. 

A cselekmény kissé kiszámítható, de ezzel nincs is semmi baj, hiszen így is élvezhető a történet. Biztos unalmas számotokra, hogy ezt mondom, de ez is pontosan egy olyan kötet, amelyet szívesen megnéznék filmben is a Disney+, vagy pedig a Netflix műsorán.  

Összességében nekem kifejezetten tetszett ez a könyv és abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam. A Szerelem karnyújtásnyira egy igazán kedves és élvezhető történet, mely pontosan azt adja, amit várunk tőle. Könnyed és kellemes kikapcsolódás az ifjúság, vagy az erre fogékony felnőttek számára. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy szeretnéd megvásárolni ezt a könyvet, akkor erre ITT van lehetőséged. 



Nyereményjáték

Charile imádja a sportokat nemcsak nézni, hanem űzni is. A mostani játékunkban hozzá hasonló női főszereplők lesznek a középpontban. Minden állomáson megtaláljátok egy olyan könyv borítóját, amelyben a női főszereplő életében fontos szerepet játszik valamilyen sport. A feladat mindössze annyi, hogy kitaláljátok a borító alapján, hogy melyik könyvre gondoltunk, és beírjátok a Raffelcopter dobozba a főszereplő lány keresztnevét. (Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

KÉP



a Rafflecopter giveaway

Állomások

09.05. Csak olvass!
09.07. Könyvvilág
09.09. Hagyjatok! Olvasok!
09.11. Kelly és Lupi olvas