2024. szeptember 18., szerda

Lynette Noni: A ​ketrec (A gyógyító 2.)

Sziasztok!

A Maxim Kiadó gondozásában jelent meg itthon a külföldön már nagy sikert aratott The Prison Healer-sorozat első része, A gyógyító. Szerencsére nem kellett sokat várnunk a folytatásra és idén nyárn megjelent a trilógia következő része. Izgatottan vettem kezembe a történetet, nagyon kíváncsi voltam arra miként is alakul Kiva története, de mielőtt rátérnék a véleményemre, lássuk miről is szól a második rész. 

Kiva ​egyik kalitkából a másikba kerül, amikor megszökve egy halálos börtönből egy megtévesztő palotában találja magát. Kiva Meridan igazi túlélő. Nem csak a Zalindov börtönét élte túl, hanem a halálos Végzet Próbáját is. Most azonban többre vágyik a túlélésnél – ugyanis eljött a bosszú ideje. Az utóbbi tíz évben más célja sem volt, mint hogy ismét együtt lehessen a családjával, és hogy elpusztíthassa azokat, akik tönkretették az életüket. Most azonban, hogy kiszabadult a Zalindovból, küldetése minden korábbinál bonyolultabbá vált.
Ahogy Kiva megkezdi új életét a fővárosban, rádöbben, hogy nem egyedül ő szenvedett, míg a Zalindovban volt – a testvérei, és az ő nézeteik is megváltoztak. Így hát Kiva hamarosan azon kapja magát, hogy nem csak az ellenségei, hanem a saját családja előtt is titkolózik.
A városfalakon kívül egyre csak nő a feszültség, ahogy a lázadók gyülekeznek, az északi királyságok pedig egyre nagyobb fenyegetést jelentenek. Még sosem volt ilyen fontos, hogy Kiva kihez is hűséges, azonban lassan a lány maga is kezdi megkérdőjelezni, ki mellé is kéne állnia. Ahhoz, hogy ezt túlélje, Kiva kénytelen lesz még azelőtt kiigazodni hazugságainak bonyolult hálóján, hogy mindkét oldal ellene fordulna és mindent elveszítene.

Emlékszem, tavaly nagyon lelkesen vártam a sorozat első részét. Meg sem tudnám számolni hányszor jött velem szembe Instagramon és egyéb könyves felületeken ez a kötet. Mikor megláttam, hogy érkezik magyarul is Lynette Noni írása azonnal felkeltette az érdeklődésemet és óriási lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak és bár féltem a hype miatt. Bár nem voltam maradéktalanul elégedett, de összességében nekem kifejezetten tetszett a sorozat nyitó kötete. Rengeteg kérdés maradt még bennem és nem mondom, hogy ez egy tökéletes és hibátlan fantasy sorozat első része, de engem abszolút megfogott így nem is volt kérdéses, hogy a folytatást is szeretném-e sorra keríteni. 

A ketrec pontosan ott folytatódik, ahol az első rész véget ér. Kiva megmenekült Zalandivból és készen áll arra, hogy megszerezze a családját illető koronát. Ellenérzéseit és bosszúvágyát tíz éven át dédelgette magában, ezért roppont nehéz helyzetbe kerül, mikor egyre közelebb és közelebb érzi magát a királyi családhoz és legfőképpen Jarenhez. Átértékelődik benne minden, ami ezelőtt természetes volt számára, azt teljesen új fényben kezdi el látni. A bosszúhadjárat már nem tölti őt jóleső érzéssel, emberileg egyre jobban kötődik a herceghez és a többiekhez is. A családjának azonban úgy érzi, hogy nem fordíthat hátat. Ugyan olyan, mintha nem is ismerné a testvéreit, mert az évek során ők is óriási változáson mentek keresztül, egy dolog azonban mégis összeköti őket, a vérük. Ez pedig Kiva szerint szent és sérthetetlen. Hiszen nem fordíthat hátat a családjának, még akkor sem, ha a szíve teljesen mást súg. Egy darabig megpróbál középen egyensúlyozni, de szép lassan rájön arra, hogy döntenie kell. Marad a bosszúnál és annak a harcnak szenteli az életét, amihez tulajdonképpen nem is kötődik annyira, vagy képes lesz hátat fordítani nekik és a saját sorsának kovácsává válik. 

Bár talán az angol címe jobban leírja ezt, de Kiva tulajdonképpen egyik ketrecből egy teljesen másik ketrecbe sétál. Csupán Zalindovot lecserélte egy másikra. Ugyan a palota megbecsült vendége, de árgus szemmel figyelik minden mozdulatát. Ugyanakkor saját gondolatai is csapdába ejtették őt. Az utóbbi tíz évben más célja sem volt, mint hogy ismét együtt lehessen a családjával, és hogy elpusztíthassa azokat, akik tönkretették az életüket, azonban szabadulását követően egyre többre vágyik. Arra, hogy gyógyító lehessen, hogy rendes és nyugodt életet élhessen. De közben ott van az a sürgető tudat, melyet édesanyjától örökölt, hogy egy Meridannak kell ismét a trónra kerülni. 

A történet jelentős része tulajdonképpen Kiva dilemmájáról szól, arról, hogy melyik úton szeretne továbbindulni. Egyértelműen erős érzelmi szálak kötik a királyi családhoz, talán nem is sejtette, hogy ennyire megkedveli őket. De természetesen fontos számára a családja is, még akkor is, ha nővére (Zuleeka) egyre furcsábban viselkedik és láthatóan titkolózik előtte és tulajdonképpen bátyja (Torell) előtt is. Testvérei bár együtt vezetik a lázadók hadát, de Kiva úgy érzi, hogy kettejük közül a nővére az elhivatottabb, ő az, aki mindenáron (akár testvérei testi épségének figyelmen kívül hagyásával) trónra akar kerülni. Ahogy haladunk előre, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy Zuleeka bármire képes és talán veszélyesebb is, mint ahogy Kiva elsőre gondolta.

Mivel a könyv nagyban Kiva dilemmájára épít, így a könyv első részében viszonylag kevés dolog történik. Utólag visszagondolva rengeteg apró jelet rejtett el a szerző, amiből következtetni lehet a cselekmény további alakulására. Ugyan voltak olyan fordulatok, amelyek megleptek, de azért a legtöbb dolog nem ért meglepetésként. A kötet első felével viszonylag lassan haladtam, mert kevés érdekes és izgalmas dolog történik benne, azon kívül, hogy Kiva bolyong és vívódik magában, túl sok dolgot azért nem csinált. Ugyanakkor szerintem rendkívül hitelesre sikeredett Kiva vívódása. Tetszett, hogy morális válságba került, furcsa lett volna az is, ha egyszerűen továbblép és elfelejt hirtelen mindent, ami tíz éven át életben tartotta őt a börtönben. De az is életidegen lett volna, ha nem kezd el erőteljesen kötődni a királyi családhoz. Abszolút átérezhető, hogy mennyire nehéz helyzetbe került az olvasó pedig csupán tehetetlenül szemléli, hogy egyik oldalról a másikra csapódik. Ahogy azonban felpörögnek az események, igazán érdekessé válik a történet. Rengeteg izgalmas dolog derül ki az egyes szereplőkről. A kötet vége pedig ismét erősre sikeredett, és gondolom senkit sem lep meg ha azt mondom, hogy függővéget kapott. És nem Lynette, attól még, hogy bocsánatot kérsz a köszönetnyilvánításban nincs bocsánat, szégyelld magad rendesen. Nem szép dolog mindig függővéggel operálni, szegény olvasókat csúnya dolog így tönkretenni. :D 

A szereplők talán kissé klisésnek tűnnek első látásra, de jellemük és viselkedésük azért jócskán meglepi az olvasót. Vannak karakterek, akiket egy kicsit jobban megismerhetünk és beleláthatunk a lelkükbe, de igazán kellő mélységgel senkit sem ismerhetünk meg. Nekem talán ez hiányzott egy kicsit, hogy még több lelket vigyen bele a szerző. Hogy egy kicsit jobban megérthessük a szereplők életét és viselkedését. És bár Kiva személyét és vívódását jól megjeleníti a szerző, de a többiekre jóval kevesebb gondot fordított. Remélem a harmadik részben jobban megismerhetjük-e Zuleekat, mert engem például igazán kíváncsivá tett az ő személye. Nagyjából értjük és látjuk, hogy mi mozgatja őt, hogy mi van a felszínen De vajon milyen mélyebb rétegei vannak? Bár ebben a részben érezhetően elnyomta őt Zuleeka, de úgy érzem ,hogy a harmadik részben Torell is fontosabb szerepet kap majd, kíváncsian várom, hogy miként alakul majd a sorsa. 

Az egyik legnagyobb meglepetés talán a legklisésebb fordulat a könyvben. És bár ez talán egy furcsa oximoronnak tűnik, tényleg az. A palotai kém személye bár meglepett, mégis borzasztóan bosszantott. Kíváncsi leszek, hogy milyen szerepe lesz a harmadik részben. 

A kötet abszolút olvastatja magát, a nyelvezete is tetszett, nem éreztem magyartalannak, vagy furcsának a szövegét. A borító nagyon szép, örülök, hogy nem változtatott rajta a kiadó.

Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, biztosan azt is sorra kerítem majd. Már csak ki kell várnom, hogy érkezzen a folytatás (vagy be kell szereznem angolul, hogy azonnal folytathassam). Ha az első részt szerettétek, akkor a második részt se hagyjátok ki. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Maxim Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. Ugyanitt pedig bele is tudtok olvasni a regénybe. 

Értékelés: 5/4


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése