Mindig is szerettem az angol irodalmat, a Büszkeség és balítélet pedig óriási kedvencem. Azon kevés kötetek egyike, amelyet már számtalanszor elolvastam és minden egyes újraolvasás ugyanolyan élvezetes, számonra mint amilyen az első volt. Talán ez a történet Jane Austen életművének egyik legismertebb és legjelentősebb darabja, rengeteg feldolgozást és fiktív folytatást kapott.
Több regényt is olvastam már, melyben Lizzy, Lydia és Jane életébe nyerhettünk bepillantást, de Mary és Kitty karakterét azonban sokszor elhanyagolták a szerzők. Kitty valahogy mindig Lydia vonatkozásában került megemlítésére, hiszen a két fiatal testvér gyermekként is elválaszthatatlan volt egymástól, de Marynek sokszor még ennyi sem jutott. Olyan volt, minha mindenki elfelejtkezett volna róla.
Középső testvérnek lenni soha nem egyszerű, főleg akkor nem, ha valaki ennyire más, mint a többiek. Míg a többi Bennet lány megnyerű külsejű volt, és pezsgő személyiségükkel (Kitty, Lydia), elmés megszólalásaikkal (Lizzy), vagy pedig szelíd természetükkel (Jane) azonnal magukra vonták mások figyelmét, addig Mary nem volt ennyire szerencsés. A többiekhez képest sápadtabb és átlagosabb kinézettel és sokkal szorongóbb személyiséggel áldotta, vagy a családja szerint inkább verte őt meg a sors. Nem volt könnyű dolga, hiszen édesanyja már korán levette róla a kezét és minden megmozdulásával azt éreztette, hogy középső gyermeke nem ér annyit, mint a többiek. Mary egyre jobban magába fordult, ezzel pedig szép fokozotosan önmagát is kizárta mindenből. Szomorú szívvel olvastam, hogy mennyire kevésre becsüli magát, rossz volt látni, hogy igazából szövetségesek nélkül kellett élnie az életét, ráadásul állandóan gúny tárgyává vált a családban.
Érdekes volt látni az ő szemüvegén keresztül a Bennet családot és a régi kedvenc szereplőimet. Mr. és Mrs. Bennet személyisége és alakja már a Büszkeség és balítélet lapjain is elgondolkodtattak, Janice Hadlow regényében azonban már nem lehet egy legyintéssel elintézni őket, sokkal nagyobb súllyal jelennek meg. Mellbevágó élmény volt látni, hogy Mrs. Bennet mennyire megveti középső gyermekét csupán azért, mert nem volt annyira csinos, mint a többi lánytestvére. Ráadásul Mary az édesapjához sem tudott igazán kötődni, hiszen ő is csupán Lizzy társaságát kereste. Az egész élete arról szólt, hogy bizonyítson nekik, mégis folyamatosan elbukott. Szociális skilljei nem annyira erősek, valahogy sikerül neki minden helyzetből a legrosszabbat kihoznia. Sokáig az egész élete, olyan mint egy önbeteljesítő jóslat. Egész életében nem hallott mást, csak azt, hogy soha senkinek sem fog kelleni. Hogyan is hihetné el így, hogy boldog élet vár rá? Rendkívül toxikus volt az a légkör amiben nevelkedett, de szerencsére egy idő után ki tud lépni a saját árnyékból és talán mégis tartogat valamit számára a sors. Ebben a könyvben, tényleg ő a főhős, így az olvasó rendületlenül várja, hogy mikor is fordul jobbra Mary élete.
A könyv eleje bevallom, nekem kicsit nehezebben csúszott, a történet kissé dagályos, az én ízlésemhez képest is túlírt. Sokszor éreztem azt, hogy Janice Hadlow túlmagyarázza a dolgokat, így egy idő után kicsit unalmas volt számomra a történet. A könyv eleje nagyjából a Büszkeség és balítélet cselekményét eleveníti fel, de leginkább Mary szemszögéből ismerhetjük meg a különböző eseményeket. Nagyon tetszettek a kis kikacsintások és utalások az eredeti kötetre, a nyelvezete is visszaidézte számomra Jane Austen regényének hangulatát. Izgalmas volt látni Charlotte és Mary barátságának kialakulását és tetszett, hogy választ kaphatunk arra is, hogy vajon miért lehetett az, hogy Mr. Collins végül őt vette el feleségül és miért nem Maryt. Charlotte alapvetően nem akart soha rosszat Marynek, mégis sokszor éreztem azt, hogy csak lehúzza a lányt. A vénkisasszonyság szelleme már akkor ott lebegett miatta a lány szeme előtt, amikor még a közelében sem volt ennek a sorsnak. Sokkal motiválóbb lett volna, ha inkább bíztatja és bátorítja a lányt, ahelyett, hogy azt erősíti benne, hogy hunyászkodjon meg és törődjen bele abba a sorsba, hogy szerelmi házasságot soha sem köthet majd.
Mary életében igazi pálfordulás akkor következi be, amikor a regény egy későbbi pontján Mr. és Mrs. Gardiner otthonában vendégeskedik. Ebben a részben végre közelebb került hozzám a személye és a karaktere és magát az olvasást is sokkal jobban élveztem. Szerettem, ahogy egyre egészségesebbé vált a gondolkodása önmagáról. Megtapasztalhatta az elfogadást és az őszinte szeretetet. Rájött, hogy igenis szeretetre méltó egyéniség.
A kötet atmoszférája nagyon tetszett, jó volt ismét elmerülni az austeni világban. Úgy érzem, hogy Janice Hadlow nagyon jól megragadta a szerző stílusát, a hibái ellenére is az egyik legjobb fiktív folytatás, amit olvastam a Bennet lányok valamelyikéről. Ha szeretitek a Büszkeség és balítéletet, vagy Jane Austen munkásságát, akkor semmiképpen se hagyjátok ki ezt a regényt. Olvassátok, szeressétek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése