Sziasztok!
Az General Press Könyvkiadónak hála én is elolvashattam Samuel Burr regényét A Rejtvénykészítők Társaságát. Az elmúlt időben teljesen rákattantam a cozy mystery műfajra, így nagyon sajnáltam, hogy anno végül kimaradtam a könyv turnéjából. A cím láttán azonnal a nyomozásra és rejtvényekre asszociáltam, de arra nemszámítottam, hogy ennyire elvarázsol majd Clayton útkeresésre.
De mielőtt leírom a véleményemet a könyvről, bemásolom nektek a fülszöveget.
JÖTTEM, LÁTTAM, MEGOLDOTTAM.
Claytont születése után a Rejtvénykészítők Társaságának küszöbén hagyják egy kalapdobozban. A kisfiú, akit a különc rejtvénykészítők korosodó csoportja magához vesz, és saját gyermekeként nevel fel, mit sem sejt a származásáról, és a társaság tagjai számára is ő lesz az egyetlen megoldatlan feladvány.
Amikor Pippa Allsbrook, Clayton fogadott édesanyja és a társaság alapító-elnöke elhuny, egy utolsó rejtvényt hagy örökül a fiúra, amelyből fény derülhet minden titokra. A kalandos utazás azonban nemcsak a múltra ad válaszokat, hanem a jövőre is, és fenekestül felforgatja Clayton és a fogadott családja életét is.
A Rejtvénykészítők Társasága szívhez szóló történet a szeretetről és a családról, valamint arról, mit jelent szövetségeseket találni az életben – kortól függetlenül.
Samuel Burr regénye először borítójával, utána pedig érdekesnek tűnő fülszövegével hívta fel magára a figyelmemet. Nagyon szeretem a rejtélyeket, a rejtvényeket és az olyan könyveket, melyek középpontjában az útkeresés áll. A Rejtvénykészítők Társasága pedig pontosan ezt a két általam nagyon szeretett dolgot ötvözi.
Van az a fajta könyv, ami első pillantásra kalandot, rejtélyt és izgalmat ígér – aztán, ahogy haladsz benne, rájössz, hogy igazából valami sokkal többről szól. A Rejtvénykészítők Társasága ilyen regény: egy történet, amely a megfejtendő nyomokon túl a szív legmélyebb kérdéseit feszegeti – ki vagyok én, honnan jövök, és hová tartozom?
A történet két szálon fut. A jelenben Clayton útját követhetjük végig, amely nem csupán nyomozás a múlt darabkái után, hanem igazi önfelfedezés. Egy belső utazás, ahol a megoldásra váró rejtvények nemcsak külső kihívások, hanem belső metaforák is: mit jelent felnőni, elengedni, hinni valakiben – és újra hinni önmagunkban. A múltban pedig a társaság megalakulásának és működésének történetét ismerhetjük meg egészen odáig, hogy valaki Claytont születése után a Rejtvénykészítők Társaságának küszöbén hagy.
Nagyon szerettem a társaságról olvasni és mivel nagyon foglalkoztat az örökbefogadás gondolata is, így sokat jelentett az a gondolat is, hogy a család nem csupán vér szerinti köteléket jelent. Sokkal inkább emlékeink, kapcsolataink, és azok a finom szálak, amik láthatatlanul, mégis erősen kötnek össze minket másokkal. A regény érzékenyen, mégis finom humorral beszél a veszteségről, az újrakezdésről, a családi múlt súlyáról, és arról a különös vágyról, hogy valahol otthon érezzük magunkat – még ha az az otthon néha egy térkép hiányzó darabjaiban rejlik is.
A történet hangulata különleges: melankolikus, de nem szomorú. Inkább olyan, mint egy őszi séta – a levegőben van valami megmagyarázhatatlan, amitől egyszerre érezzük magunkat elveszettnek és megtaláltnak. A szereplők nem tökéletesek, de éppen ettől válnak valódivá: tépelődnek, kérdeznek, néha hibáznak, elesnek majd felállnak és újra továbbmennek – mint mindannyian.
Clayton karakterét nagyon közel éreztem magamhoz. Hajlamos vagyok én is eltűnni a saját kis csigaházamban és olykor kifejezetten nehéz kimozdítani engem otthon. Biztonsági játékos vagyok, nehezen viselem a változást és az őrült meglepetések is zavarba tudnak hozni. Jó érzés volt látni, ahogy kimerészkedik a saját kis buborékából, hogy kockáztat egy kicsit és megnyílik mások előtt. Mivel a fiút különc rejtvénykészítők korosodó csoportja vette magához, nem igazán volt vele egykorú társasága, ezért Pippa nem is tehetett volna jobbat vele, mint hogy elindítja őt az ismeretlenbe. Olykor nem is a megoldás, hanem maga az út a legfontosabb. Az pedig vitathatatlan, hogy Clayton óriási utat tesz meg, nem csak a származását ismerhette meg, hanem végre ténylegesen elkezdhetett élni.
A Rejtvénykészítők Társasága nem egy klasszikus kalandregény – hanem egy csendes, mégis hatásos történet a kapcsolódásról, az útkeresésről és arról, hogyan válhatnak a legkisebb dolgok is kulcsfontosságúvá, ha elég mélyre ásunk.
Ez a történet leginkább azoknak szól, akik szeretik az emberi történeteket és az izgalmas rejtvényeket. Azoknak, akik hisznek abban, hogy néha egy kérdés többet ér egy válasznál – és hogy a valódi rejtvények nem papíron, hanem bennünk születnek meg. Olvassátok, szeresssétek!
Értékelés: 5/4,2
A recenziós példányt szeretném megköszönni az General Press Könyvkiadónak. Ha tetszett az értékelésem, akkor ITT tudjátok megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a könyvbe.
