"Nélkülem nem tudsz élni, mert férfi vagy. Mert bennem van a titkosabb erő, amely nélkül nem vagy teljes ember. Nem tudsz nélkülem élni, mert nő vagyok. Az én leheletem ad szárnyat lelkednek, erőt a karodnak mosolyt a halott kőnek." (Márai Sándor)
Sziasztok!
Claire Keegan munkássága nem volt ismeretlen számomra, hiszen az Ilyen apróságok című könyvével teljesen megvett magának, ezt az érzést pedig tovább erősítette legújabb kötete, ami a Már későn címet viseli.
De mielőtt írok nektek a könyvről, lessétek meg a fülszöveget:
Azt kell mondjam, hogy teljesen egyet kell értenem a borítón szereplő idézettel, mely szerint: "Ilyen íróból egy nemzedékben csak egy születik." Az írónő tényleg csodálatosan fűzi egymás után a szavakat, mondatokat, egyszerűen nem tudok belekötni, stilisztikailag szinte tökéletes, ahogy ír. Külön ki szeretném emelni a fordító, Nemes Anna munkáját, aki fantasztikusan ültette át magyar nyelvre a történeteket. Alapvetően mostanában sokkal jobban rajongok azokért a könyvekért, melyek több, rövid, novellaszerű történetet tartalmaznak, ez a sokszínűség jellemzi ezt a kötetet is, így ebből a szempontból is megnyert magának az első perctől kezdve.
A könyvben három rövid történet kapott helyet, melyeknek a központi témája a férfi-nő közötti kapcsolati dinamika, a könyv alcíme is erre enged következtetni (Történetek nőkről és férfiakról). Mindhárom egy teljesen más vetületét mutatja be a témának, legyen szó, akár egy megromlott kapcsolatról vagy a kiszolgáltatottság érzésének rendkívül pontos bemutatásáról. Az írónő a műfajok tekintetében remekül egyensúlyoz a dráma/lélektani thriller tengelyen, nagyon tetszettek ezek a műfaji keveredések, ennek köszönhetően többféle aspektusát is sikerült bemutatni a központi témának.
Pszichológiai szempontból kifejezetten fontos, hogy próbáljunk a párkapcsolati problémáink mögé látni, és merjük meglátni a rossz beidegződéseket, az őszintétlenséget, a nem megfelelő szerepben levést, és a rossz párkapcsolati dinamikát. Soha nem csak a szeretet köt össze két embert. Néha belopódznak félelmek, kétségek, hitetlenség, bizalmatlanság, megalkuvás, megfelelés. Mert az ember alapszükséglete, hogy kielégítse azon észlelését, miszerint elég jó, elég szerethető és elfogadható. Mindenki úgy, ahogy tanulta. Vannak utak, amik valós érzéshez és pozitív megéléshez, biztonsághoz vezetnek. És vannak olyan utak, mint a kontrolláló amelyben két egymást rosszul tápláló, gyengítő fél igyekszik elhinni és visszaigazolni azt, amit mélyen éreznek, hogy nem, ez így nem valóságos, nem jó, nem kielégítő, nem teljes-értékű.
Már az elején megdöbbenéssel realizáltam, hogy a könyv szereplői akár mi is lehetnénk. Az írónő olyan élethűen volt képes megjeleníteni a mindennapi szituációkat, problémákat, interakciókat, ahogy azt valószínűleg tényleg csak kevesen tudják. Pontosan emiatt nagyon könnyű volt azonosulni a karakterekkel, átérezni a szituációt, amibe kerültek, illetve olvasni azt a megoldási stratégiát, amit választottak az adott konfliktus feloldására.
A borító remekül visszaadja a kötet nyomasztó atmoszféráját. A grafika meglepően letisztult és egyértelműen az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, ahogy a könyvben szereplő történeteknek is, pontosan ezért gondolom telitalálatnak.
Összességében nagyon tetszett mindhárom történet, különösen az első (Már későn) és a harmadik (Antarktisz). A férfi-női dinamika, annak megfelelő működése társadalmi szempontból is kulcskérdés, így annak bemutatása, hogy ez hányféle szempontól működhet diszfunkcionálisan, szintén kiemelten fontos jelentőséggel bír. Én bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is szeretne elmerülni ezekben a témákban. Olvassátok, szeressétek!
A recenziós példányt szeretném megköszönni a 21. Század Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni.
Értékelés: 5/4
