A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Disztópia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Disztópia. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. április 25., csütörtök

Neal Shusterman: Próféta (Kaszások kora 3.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

Neal Shusterman trilógiája az utolsó részéhez érkezett. Lépjünk be együtt ismét a kaszások világába, és derítsük ki közösen, hogy vajon sikerül-e a hataloméhes főpengének átvenni az irányítást az egész világ felett. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a kalandokban és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv. 

„Bárki beszélhet a Viharszemhez. De csak nekem válaszol.”

Örökkévaló megsemmisült. Citra és Rowan eltűnt. A Viharszem elnémult. Úgy tűnik, már semmi nem áll a hatalomra éhes Goddard főpenge útjában, hogy átvegye az irányítást a kaszások, sőt a világ fölött. Vajon megállíthatja őt még bárki? Vagy végleg összeomlik a kétszáz éve fennálló tökéletes rend?

A trilógia befejezésében egy félszeg fiúból akarata ellenére próféta válik. De sikerül-e véghez vinnie a küldetését, ha senki, még ő maga sem tudja pontosan, mi az?





A Kaszás és a Viharszem az elmúlt évek során az egyik  legkiemelkedőbb olvasmányaim voltak Teljesen magával ragadott Neal Shusterman világa és azóta is nagy kedvencként tartom számon. A trilógia lezáró részét már tűkön ülve vártam és a zsigereimben éreztem, hogy a Próféta biztosan bevátlja a hozzá fűzött reményeimet. Ritkán mondok ilyet a sorozatok esetén, mert valahogy mindig bennem van a félsz, hogy egyes kötetek nem fogják hozni azt a szintet, amelyet várnék, de Neal Shusterman miatt egy másodpercig sem aggódtam. Úgy voltam vele, hogy bármi is lesz, minden pontosan úgy lesz tökéletes, ahogy van, hiszen ez az ember egy zseni. Szóval nagy magabiztossággal álltam neki az olvasásnak és persze nem is kellett csalódnom. Az első oldaltól az utolsóig imádtam a trilógia záró kötetét,  hihetetlenül érdekes és izgalmas olvasmányélménynek bizonyult, ami méltó folytatása és lezárása a sorozatnak. 

Az első két részben megismerkedhettünk azzal az utópisztikus világgal, melyben az emberek korlátok és következmények nélkül élnek. A sorozat tulajdonképpen egy olyan társadalmat fest le, melyben az emberiség legyőzte halált és a különböző betegségeket, ám az egyensúly fenntartásához mégsem élhetnek az emberek örökké. Mivel a népesség száma nem növekedhet a végtelenségig, ezért a hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen „begyűjteni” az embereket. Ez persze rengeteg morális kérdést vet fel. Azoknak, akik ezt a tisztséget viselik pártatlannak kell lenniük és szigorú szabályok szerint kell kiválasztani a következő áldozatot. Az első részből kiderül, hogy a kaszások körében is komoly ellentétek húzódnak és két ellentétes iskola kerül szembe egymással. A klasszikus stílus követői, akik szent küldetésüknek érzik a kaszásság mesterséget és az új iskola követői, akik sokszor perverz örömet éreznek egy-egy begyűjtés során. A folytatásban pedig tovább mélyült a szakadék és Viharszemhez hasonlóan az olvasók is tehetetlenül figyelték Örökkévaló bukását. A második rész rendkívül izgalmasan ért véget, így biztosak lehettünk abban, hogy a harmadik részben sem fogounk unatkozni. Goddard újbóli megjelenése és felemelkedése meglepő fordult volt. Az, ahogy visszatért nem tetszett, de kétségtelenül jót tett az alakja a sorozatnak, jó volt, hogy lehetett valakit szívből utálni. 

A harmadik rész pontosan ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Viharszem kihágónak minősítette a teljes emberiséget és csupán egyetlen ember maradt, akivel kommunikált. Ő volt az egyetlen kapocs a mesterséges intelligencia és az emberek körében. A káosz erőszakot, az pedig még nagyobb káoszt szül. Talán ez írja le a legjobban az egész harmadik részt. Ebben az újfajta világban, ahol az embereknek meg kell tanulnia élni a Viharszem nélkül óriási fejetlenség uralkodik. Az emberek elvesztek teljesen, ez pedig az emberiség történelmében még soha nem vezetett semmi jóhoz. A kaszáskörben a rend és hierarchia teljesen megváltozik, egyes csoportok kiválnak és a tradíciók szerint kívánnak dolgozni, mások azonban úgy táncolnak, ahogy Goddard fütyül nekik. A 200 éves rend összeomlani látszik, a tömeges begyűjtések és a kisebbségi csoportok elleni támadások egyre gyakoribbak. A hangolók pedig egyre fanatikusabbá válnak a szélsőséges vallási eszméknek köszönhetően. Vajon képes valaki megállítani ezt a folyamatot? Van esetleg valami terve a Viharszemnek, vagy némán tűri, hogy az emberiség a vesztébe szalad?

A cselekmény érdekes és izgalmas, egy másodpercig sem unatkoztam olvasás közben, csak úgy faltam a lapokat. A könyvben nincsenek üresjáratok, Neal Shusterman végig fenntartja az ember érdeklődését és persze gondoskodik a vérnyomás szinten tartásáról is. Rengeteg izgalmas fordulat és csavar teszi még élvezetesebbé az olvasást, egyszerűen zseni ez a pasi. Olvasás közben sokszor csak kapkodtam a fejemet és azon agyaltam, hogy hova lehet még fokozni ezt az egészet. Érdekes és izgalmas morális dilemmákat feszeget ebben a részben is, és nagyon jól leköveti a különböző szélsőséges viselkedésmintákat. Tetszett, hogy beemelte a vallási fanatizmust, valahogy nekem ettől még hitelesebb lett a világ. Goddard alakja nagyon izgalmas, kíváncsi voltam, hogy vajon mennyi ideig képes hatalmon maradni és borzalommal vegyített kíváncsisággal figyeltem, hogy milyen lépésekre szánja el magát annak érdekében, hogy vezető maradhasson. 


A karakterek még mindig nagyon szimpatikusak. Rowan és Citra karakerének kulcsszerepe van ugyan a végkifejlet szempontjából, de korántsem ők az egyetlen fontos karakterek. Greyson Tolliver alakját az előző részben ismerhettük meg, a trilógia záró részében pedig kiemelt szerepe van neki is, hisz ő az egyetlen, aki beszélni tud Viharszemmel. Látszik, hogy szoros kapcsolatban állnak egymással és a mesterséges intelligencia mindig megtalálja a módját, hogy segítse őt. Az, hogy Viharszemnek van egy  terve, egy másodpercig sem kérdéses, azt viszont, hogy mit kíván tenni, az sokáig rejtve marad az olvasó előtt. Több érdekes és izgalmas alakot is megismerhetünk jobban a kötetben. Ott van például Astrid, a mélyen vallásos hangolólány, aki a Toll munkáját segíti, de végül olyan küldetésre indulhat, amelyről talán még csak nem is álmodott. De megismerhetjük Jerit is, a fiatal kapitányt, aki roncshajókon dolgozott. Nagyon kedvelhető szereplő, aki az első pillanattól kezdve Anasztaszija kaszás társa és védelmezője lett. Faraday kaszás alakja kicsit háttérbe szorult, de amikor igazán szükség volt rá, akkor újra előlépett az árnyékból, majd pedig egy csodálatos új hivatást talált magának. 

A kötet lezárása nekem nagyon tetszett, a szerző elvarrt minden fontos szálat. Persze még így is maradnak bennünk kérdések, de azok megválaszolását az olvasó képzeletére bízza (vagy ha szerencsénk van, megválaszolja a kiegészítő kötet egyik történetében). 

A kötetben hangsúlyosan megjelenik a hatalom kérdésköre és az, hogy miként lehet megtartani azt, ha erőszakkal került átvételre. Látjuk, hogy az erőszak csupán erőszakot szül és azt, hogy a szabályok megsértése/áthágása/újragondolása csupán azért, hogy valami kényelmesebb és egyszerűbb legyen, sokszor nem azt az eredményt hozza, amit az ember elsőre elképzelne. Láthatjuk, hogy a káoszban miként szolgálhat világító lámpásként a vallás, és azt is, hogy milyen pusztító ereje lehet annak, ha valakit nem az eszmék, hanem a szélsőségek mozgatnak. Nagyon érdekes és izgalmas morális kérdéseket feszeget az egész trilógiában a szerző, akár órákat is lehetne róla beszélni. 

Az az igazság, hogy nem tudok és nem is igazán akarok rosszat mondani a záró részről, én nagyon szerettem. Szerintem rendkívül ötletes és izgalmas módon varrta el a szálakat a szerző, ha akarnék sem tudnék belekötni. Ráadásul a könyves blogger/instagram tartalomgyártó pályafutásom alatt az egyik legnagyobb eredményeként élem meg, hogy a férjem végre megfogadta egy könyvvel kapcsolatban a tanácsom és elkezdte olvasni. Nem egyezik annyira az ízlésünk és kevesebbet is olvas nálam, de végre valahára eljutottunk oda, hogy valamit ő is olvasni kezdett miattam, szóval képzeljétek ő éppen a Kaszást olvassa. Ha szerettétek az első két részt, akkor semmiképpen se hagyjátok ki a Prófétát. Ha viszont nem ismeritek a sorozatot, akkor tegyetek úgy, mint Miklós és adjatok egy esélyt a sorozatnak. Szerintem nem fogjátok megbánni. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,85

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 


Nyereményjáték

Ebben a játékban most nincs más dolgotok, mint figyelmesen elolvasni a kiadó által feltöltött beleolvasó fájlt és válaszolni a feltett kérdésekre, a megoldást pedig beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS
Ki az az egyetlen ember az egész világon, aki kommunikálni tud a Viharszemmel?


a Rafflecopter giveaway

Állomások

04.25.: Csak olvass!
04.26.: Utószó
04.30.: Kelly és Lupi olvas
05.02.: Fanni's Library
05.04.: Hagyjatok! Olvasok!
05.06.: Könyv és más
05.08.: Sorok között
05.09.: Spirit Bliss Sárga könyves út

2022. július 6., szerda

Kazuo Ishiguro: Ne ​engedj el… + Nyereményjáték

Sziasztok!

A 2017-ben „nagy érzelmi erejű regényeiért” Nobel-díjjal kitüntetett japán származású brit író, Kazuo Ishiguro Ne engedj el… című regénye újabb kiadásban jelenik meg a Helikon Kiadó jóvoltából. A regény 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, 2010-ben pedig a filmvásznon is megjelent Kathy, Ruth és Tommy története. Ismerjük meg együtt Hailsham titkait, tartsatok bloggereinkkel, és ha mellétek áll a szerencse meg is nyerhetitek a könyv egy példányát. 

Már-már idilli körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. De közben sejtik, aztán lassacskán már tudják is – bár egy gyerek számára ez a tudás szinte felfoghatatlan –, hogy ők különleges lények. Hogy nincsenek szüleik, mint másoknak, a külvilágban, és hogy csak azért léteznek, hogy aztán „adományozhassanak”.
De mégis van az életükben szeretet és szerelem, van „lelkük” – és a regény főhősei számára még az a lehetőség is felmerül, hogy az igazi szerelem talán, ha csak kis időre is, kimenekítheti őket előre megírt sorsukból.
Ishiguro megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve a legapróbb lelki rezdülésekre is érzékeny szemmel meséli el nekünk azoknak a fiataloknak az életét, akik túl hamar kell, hogy szembesüljenek az élet elkerülhetetlen egzisztenciális drámájával.
A regény 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, a Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé, és Mark Romanek rendezésében nagy sikerű film is készült belőle, melyet 2010-ben mutattak be.

Nem most találkoztam először Kazuo Ishiguro munkásságával, nagyjából 10-12 éve már olvastam ezt a regényt egy másik kiadásban. Már akkor magával ragadott Kathy, Ruth és Tommy története, az író által alkotott világ magába szippantott, elgondolkodtatott és mélyen elborzasztott. Az első olvasás után anno azonnal megnéztem a filmet (és most bevallom töredelmesen, hogy azóta is szerelmes vagyok Andrew Garfieldba) és ritkán mondok ilyet, de az adaptáció is nagyon tetszett. Ezt követően még olvastam néhányszor a regényt, de az elmúlt 10 évben valahogy nem került sor az ismétlésre. Most, hogy a Helikon Kiadó jóvoltából új kiadásban olvashatjuk a történetet gondoltam teszek egy újabb próbát, hogy vajon ennyi idő távlatából mit ad nekem a történet és kiderítem, hogy még mindig csillogó szemekkel beszélnék-e az ismerőseimnek az írásról (spoiler: igen).

Vannak olyan történetek, melyek bekúsznak a bőrünk alá, megragadják a szívünket, lelkünket és többé el nem eresztik. Számomra pontosan ilyen Ne engedj el... is. Ennyi idő távlatából mit sem halványult bennem a lelkesedés és a rajongás, minden egyes újraolvasásnál ugyanolyan Kathy, Ruth és Tommy története. Hailsham világa és az ott élő gyerekek szerepe és a társadalomra gyakorolt hatása talán még erősebb nyomokat hagyott bennem. A mű tulajdonképpen egy disztópia, de egyáltalán nem nevezhetű tipikusnak. Legalábbis az én fejemben, ha meghallom azt a szót, hogy disztópia, teljesen más típusú művek ugranak be. Az én fejemben a műfajra az elembertelenedés (bár ez teljes mértékben megállja a helyét ennél a könyvnél is), atomháború, elnyomó, totalitárius rendszerek uralma, természeti vagy társadalmi katasztrófa jellemzi, amely a társadalom drámai hanyatlásához vezet. Gyakran ínség, szegénység, elnyomás, erőszak, járványok, szennyeződések lépnek fel. A Ne engedj el... azonban teljesen más. Az író által megalkotott világra ugyan illik az elembertelenedés fogalma, mégsem valósul ez meg teljes valójában. A Hailshamben élő gyerekek megtapasztalhatják a jólét érzését is, bár ahogy nőnek egyre inkább felismerik, hogy nem mindenki számára volt ennyire kényelmes a gyerekkor. Ez az iskola olyan, mint egy kísérlet, ahol megnézik, hogy az adományozásra kijelölt személyekre (akiknek a társadalmi helyzetük teszi ezt "indokolttá") milyen hatással van, ha biztosítják számukra a normális/átlagos gyermekkort. 

A Ne engedj el.. alatt egy igazán nagyszerű és felejthetetlen történet, mely komoly és mély témákat dolgoz fel. Nem egyszerű olvasmány, de higgyétek el, megéri elolvasni. Egy rendkívül izgalmas és megrendítő regény életről, annak teljességéről, a halálról és az emberek egymáshoz fűződő viszonyáról.
Szívszorító és felemelő történet egy disztópikus világ azon gyermekeiről, akiknek az életének az egyetlen célja az "adományozás" és ezáltal a társadalom szolgálata. 

Ahogy haladunk előre a történetben, egyre jobban megértjük, hogy mit is jelent az "adományozás" fogalmra. Elborzadunk és szinte fuldoklunk a gondolattól, hogy mire kényszerítik ezeket az embereket. Olvasás közben rengeteg dolog eszembe jutott. A történelem során rengetegszer előfordult már, hogy néhány csoport magasabb rendűnek tartja saját magát és az alacsonyabb rendűekre egyfajta "haszonállatként" tekint, akinek az életének az egyetlen célja, hogy kiszolgája a ranglétra magasabb szintjein álló személyeket. De vajon mi teszi ezt indokolttá? Miként lehet egy emberi életet alacsonyabb, vagy magasabb rendűnek kikiáltani? Hiszen mindannyian emberek vagyunk, ugyanazokkal az álmokkal és vágyakkal. Ez egy rendkívül érdekes és izgalmas dilemma, ami nagyon hangsúlyosan jelen van a történetben. A másik kérdésem az, hogy a társadalmi piramis alján élő emberek vajon mi miatt fogadják el a betöltött szerepüket? Miért olyan egyértelmű ez? Ennek csak a neveléshez lehet köze és a tanult tehetetlenség fogalmához. Tanult tehetetlenség a pszichológiában az a mentális állapot, mely során az egyén az egymást követő kiszámíthatatlan negatív ingerek hatására feladja, hogy azokat megpróbálja elhárítani, még akkor is ha elkerülhetőek lennének, mert arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes ezeket az averzív ingereket befolyásolni. A tehetetlenség legfőbb jellemzői közé tartozik a negatív előfeltételezés a jövőre vonatkozó történésekkel kapcsolatban, reménytelenség és a passzív viselkedés. Vélhetően tudják, hogy a sorsukat semmiképpen sem kerülhetik el, így megprólnák együtt élni a dologgal és a lehetőségekhez mérten "normálisan" élni. 

A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják és nem eresztik az olvasót. Persze vannak benne sokkoló szituációk, néha pedig csak úgy kapkodtam a fejemet a történések miatt, de valahogy nem ezek maradtak meg bennem. Képtelenségnek éreztem, hogy lassan haladjak a kötettel. Egyszerűen mágnesként vonzott a történet. Bevallom hősiesen egy kicsit pityeregtem is. 

A regény szereplői nem idealizált és túlmisztifikált romantikus hősök, hanem valódi hús-vér emberek, akik sokszor és sokat hibáznak. Bár a társadalomban betöltött szerepük miatt sokan talán emberként sem tekintenek rájuk, mégis bizonyítják, hogy pontosan olyanok, mint bárki más. Jelen van az életükben a szeretet és szerelem, vannak álmaik, de talán ami még ennél is fontosabb, szeretnék, ha lehetne jövőjük. Ha pontosan olyanok lehetnének, mint minden ember. Vagy ha ez nem valósulhat meg, akkor csupán egy kis időre szeretnének elmenekülni az előre megírt sorsuk elől. 

A könyv E/1-ben íródott, a mesélő pedig Kathy, így tulajdonképpen még jobban beleláthatunk az ő és a hailshami diálok életébe. Ugyan Ruth karakterét nem sikerült még most sem megkedvelnem (úgy látszik ehhez 3 olvasás és a film is kevés), de Tommyt továbbra is nagyon bírom (nem, nem csak Andrew Garfield miatt).

Összességében én nagyon szerettem ezt a regényt és már ezer éve tervezem, hogy az író más műveivel is megismerkedem, az újraolvasás pedig úgy érzem, hogy végre elindított ezen az úton. Ha szeretitek a hasonló történeteket, mindenképpen adjatok a Ne engedj el...-nek is esélyt. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.

Nyereményjáték

Ebben a játékban Kazuo Ishiguro műveire koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy idézetet, és nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni hogy az író melyik könyvéből származik az adott idézet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
IDÉZET

“Úgysem lehet visszafordítani az időt. Az ember nem töprenghet örökösen azon, hogy mi lett volna másképp. Hanem be kell látnia, hogy van olyan jó sora, mint a legtöbb embernek, talán még jobb is, és hálásnak kell lennie érte.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

07.06.: Csak olvass!
07.10.: Booktastic Boglinc

2022. június 7., kedd

Marissa Meyer: Winter (Holdbéli krónikák 4.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából végre elolvashatjuk a Holdbéli krónikák sorozat záró kötetét, és ennek örömére bloggereink egy igazán hosszú és izgalmas turnéval készültek nektek! Tartsatok velünk, ismerjétek meg Winter történetét, és derítsük ki együtt, hogy Levana uralma megdönthető-e. 

Még a jövőben is egységben az erő…
Luna népe rajong a bájos, kedves Winter hercegnőért, és csodálják a kecsességét. Szépségét még az arcát csúfító sebek ellenére is lenyűgözőbbnek tartják, mint a mostohaanyjáét, Levana királynőét.
Winter megveti a mostohaanyját, és tudja, hogy Levana sosem fogadná el a gyerekkori barátja, a jóképű palotaőr Jacin iránt táplált érzelmeit. De Winter nem olyan gyenge, mint amilyennek Levana hiszi, már évek óta dacol a mostohaanyja kívánságaival. A kiborg műszerésszel, Cinderrel és a társaival akár még egy lázadást is képes kirobbantani, hogy megnyerje a túl régóta dúló háborút. De talán mindent elveszítenek…
Legyőzheti-e Cinder, Scarlet, Cress és Winter a gonosz űrbéli királynőt, hogy aztán boldogan éljenek, míg meg nem halnak?
Nem az a mese, amire emlékszel. De az biztos, hogy sosem felejted el!

Nagyon nehéz szívvel ültem le megírni az értékelésemet, mert azzal, hogy ezeket a sorokat pötyögöm egyre inkább tudatosul bennem, hogy az egyik kedvenc sorozatom végül lezárásra került. Az elején kicsit szkeptikusan álltam hozzá a történethez, sokáig esélyt sem adtam Cindernek és társainak, de aztán meggyőzött a rengeteg méltatás, beadtam a derekamat és néhány oldal után teljesen szerelembe estem. Az idejét sem tudom, hogy mikor ragadott ennyire magával egy könyvsorozat. 

Érdekesen alakult a fantasy világgal a kapcsolatom. Sokáig nem olvastam semmi mást a Harry Potteren kívül, mert egyszerűen úgy éreztem, hogy soha semmi nem fogja elérni ugyanazt a hatást nálam. 4 évvel ezelett kezdtem el az Instagram oldalamat, ahol a többiek hatására egyre többször léptem ki a saját komfortzónámból (ami nem más a történelmi és szépirodalmi regények) és mára elmondhatom, hogy nagy fantasy rajongó lettem. Persze óriási lemaradásaim vannak, de már levetkőztem minden előítéletemet és szívesen vetem bele magam a különböző kitalált világok történeteibe. Bár egyre több és több ilyen típusú történettel találkozom, tiszta szívvel állíthatom hogy a Holdbéli krónikák az egyik legjobb, amit az utóbbi időben olvastam. Az egyik legnagyobb kedvencemmé vált és jelenleg el sem tudom képzelni, hogy valaha letaszítsák a dobogóról. 

A Cress című kötet befejezése után felemás érzésekkel álltam neki a folytatásnak. Egyik oldalról legszívesebben rekordsebességgel végigszántottam volna a lapokat és addig fel nem keltem volna az ágyamról, amit ezt a 700 oldalt el nem olvasom. Másrészről azonban szerettem volna kis dózisokban adagolni, mert úgy éreztem, hogy még nem állok készen arra, hogy elengedjem a szereplők kezét. Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják az olvasót és onnantól kezdve nincs menekvés, elveszünk a betűk és a kitalált világ tengerében. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után is. Nem tennénk mást, csak ölelnénk és magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el, újra és újra átélnénk a különböző kalandokat és azt érezzük, hogy bárcsak minden nap úgy állhatnánk neki az olvasásnak, mint amikor még fogalmunk sem volt, hogy mibe is csöppenünk. Számomra pontosan ilyen volt az ez a kötet és úgy összességében az egész sorozat is. A Winter című kötetben Marissa Meyer nagyon odatette magát. Mivel nem tudok (és őszinte leszek veletek) nem is igazán tudok rosszat mondani a sorozatról, ezért most készüljetek a tömény fangirling élményre. Én ezt a részt úgy imádtam, ahogy van és biztos vagyok abban, hogy a többi rajongó is szeretni fogja. Nem egy könnyed olvasmány a maga 736 oldalával, de a könyv minden oldala aranyat ér. Remek lezárása egy nagyszerű sorozatnak, egy szavam sem lehet. Néha felmerül a könyves közösségben az a kérdés, hogy a hosszú, vagy a rövidebb történeteket szeretjük-e. Én mindig azt mondom ilyenkor, hogy néha egy rövid könyv is rém hosszúnak tűnik, ha nem tetszik és egy nagyon hosszú kötet is rövidnek érződhet, ha az ember imádja. El kell mondanom nektek, ha ez a könyv még több száz oldalon keresztül hozta volna azt a minőséget, amit a 700 oldal alatt kaptunk, még akkor is kevésnek érezném. Egy igazi kalandregény a szó legnemesebb értelmében. Néha talán sok is volt az izgalmakból, de én egyszerűen imádtam, hogy mindig történik valami a főszereplőkkel. Én tövig rágtam a körmöm, nagyon izgultam és aggódtam mindenki testi épségéért és életéért. 

A cselekmény érdekes és izgalmas, egy másodpercig sem unatkoztam olvasás közben, csak úgy faltam a lapokat. A könyvben nincsenek üresjáratok, az írónő végig fenntartja az ember érdeklődését és persze gondoskodik a vérnyomás szintentartásáról is. Rengeteg izgalmas fordulat és csavar teszi még élvezetesebbé az olvasást, egyszerűen zseni ez a nő. Bevallom nektek, én az érzelmek teljes skáláját átéltem olvasás közben. Izgultam, drukkoltam, kiakadtam, pityeregtem, szomorkodtam, ujjongtam, mosolyogtam....reménykedtem a pozitív végkifejletben és abban, hogy minden szívemnek kedves szereplő elnyeri azt a happy endet, amit igazán megérdemel. 

A kötet nagyon olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni (kivéve akkor, ha az ember akkora rajongó, hogy néha csak azért félre teszi, hogy néhány nappal meghosszabbítsa az olvasás élményét). Ebben a részben kicsit jobban megismerhetjük Winter hercegnőt, azt a fiatal lányt, aki kénytelen együtt élni a palotában Levana királynővel. A fiatal lány tévképzetek és hallucinációk gyötrik, sokan dilisnek tartják, de csak Jacin a palotaőr (akit már az előző részben megismerhettünk és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy sokan nem zártuk őt a szívünkbe), a hercegnő bizalmasa az, aki látja, hogy valójában milyen erős a lány. Hófehérke soha nem tartozott a kedvenc meséim közé, Winter mégis teljesen elrabolta a szívemet. Nagyon megkedveltem a tisztaszívű és mély érzésű lányt, aki mindig másokat helyezett előtérbe, önmagát nem kímélve vállalt részt a lázadásból is. Kulcsfontosságú lesz a karaktere, az egyetlen kérdés csak az, hogy sikerül-e letaszítani Levana királyntő a trónról. 

Azt hiszem, ez volt az első olyan kötet, ahol egy kicsit bepillantást nyerhettünk a királynő múltjába is. Nagyon örülök annak, hogy egy teljes, különálló kötetet szentelt neki az írónő (ahogy néztem ez a 3,5 rész), hiszen a negyedik rész után mindenképpen szeretném azt is sorra keríteni majd. Ahogy általában ez lenni szokás, ő sem született eredendően gonosznak. Ám a múltjában történt sorozatos fájdalmak eltorzították a lelkét és végül teljesen kifordult önmagából. A lelke mélyén azonban csupán egy kislány maradt, aki szeretetre vágyik. Annyira vágyik arra, hogy elismerjék és szeressék ,hogy képes egy egész világot leigázni ennek érdekében. Annyira vágyik mások szeretetére, hogy nem válogat az eszközök között és gondolkodás nélkül gyilkol, ha a helyzet éppen úgy kívánja. Nem ismeri fel a különbséget a kikényszerített hűség és őszinte odaadás között, vagy talán felismeri, de nem számít neki. Amíg követi őt a nép (és az mindegy, hogy önszántukból, vagy félelemből), addig ő boldog. Bár ebben a részben nem kapott igazán mélységet a karaktere, de végre felvillant valami a múltjából és remélhetőleg a Fairest című kötet segítségével még jobban megismerhetjük őt. 

Minden egyes oldalon úgy éreztem, hogy kiszakad a szívem egy darabja, amikor valami váratlan baleset, vagy nehezítő tényező akadályozta a főszereplőket a terveik megvalósításában. Mindenkit régi kedves ismerősként köszöntöttem, Cinder, Kai, Scarlet, Farkas, Cress, Thorne, Winter, Jacin és persze Iko is a szívem csücske, így amikor valaki az életükre tört, vagy éppen megsebesítette, azt személyes sértésnek fogtam fel. Egyre jobban és jobban gyűlöltem a holdbéli arisztokrata népet, és egy idő után egy Trónok harca idézet villogott az agyamban: "Burn them all!" Nagyon aggódtam mindenki testi épségéért, néha a sírás szélére sodródtam, de végül összességében azt kell mondanom, hogy nagyszerű lezárást kapott a történet és már alig várom, hogy az új novellát elolvassam, ami az esküvőről szól és ahogy láttam az olvasó is aktív szerepet játszik majd a történet alakításában. 

A kedvenceim Cress és Thorne, imádom a párosukat és a személyiségüket. Már az előző rész óta drukkoltam nekik, és bíztam abban, hogy végre egymásra találnak. Azt persze nem árulom el, hogy mi történik velük, de azt megsúgom, hogy a rajongók vélhetően elégedettek lesznek. 

A borító meseszép, tökéletesen illik Winterhez és az egész történethez. Nekem nagy kedvenc, örülök, hogy ebben a kiadásban jelenteti meg a Kiadó. 

Rengeteg dolgot tudnék mondani a regényről, de azt hiszem, hogy ez az pont, ahol megálljt parancsolok magamnak. Akárhogy csűrhetem, csavarhatom a dolgokat, a lényeg az, hogy én imádtam a könyvet, imádom a sorozatot és tényleg minden ismerősömnek csak ajánlani fogom. (És ha most néhány olyan barátom is olvassa ezt a bejegyzést, akik már ezer éve ígérik, hogy elolvassák a könyveket most érezzék magukat megszólítva.) Csak szuperlatívuszokban tudok mesélni a sorozatról. Igazán kiemelkedő, hogy 4 részen keresztül megtartotta az írónő ezt a magas szintet. Egyik kötetnél serm éreztem, hogy a minőség csökkent volna. Egyre jobbak és jobbak lettek a részek, a végén pedig egy hatalmas tűzijáték kíséretében elvarrt minden egyes szálát. Én bevallom, azért őszintén remélem, hogy az összes kiegészítő kötet megjelenik majd kis hazánkban is és azt, hogy majd valamilyen csoda folytán még olvashatunk kedvenc szereplőinkről. Addig is, olvassátok és szeressétek Winter történetét. Szívből remélem, hogy nektek sem okoz majd csalódást és ugyanolyan lelkesen meséltek majd róla, mint amilyen lelkesen írtam nektek.

Értékelés: 5/5
(Vagy éppen 5555555555555555555555555555555555555555555555555555végtelenszer5csillag)

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

Mivel a kötet jelentős része a Holdon játszódik, így most a játékunk is ehhez az égitesthez kötődik. Minden állomáson elrejtettünk egy képet a Holdról, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni azt a szót, ahol megtaláltátok. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomások

06.07.: Csak olvass! - értékelés
06.09.: Csak olvass! - könyvjelzők
06.11.: Booktastic Boglinc - borítók
06.13.: Csak olvass! - fanartok
06.15.: Booktastic Boglinc - értékelés
06.17.: Hagyjatok! Olvasok! - idézetek
06.19.: Kelly és Lupi olvas
06.21.: Readinspo
06.23.: Hagyjatok! Olvasok! - értékelés
06.25.: Fanni's Library

2020. január 16., csütörtök

Margaret Atwood: Testamentumok (A szolgálólány meséje 2.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

Néhány éve A szolgálólány meséje lázba hozta az egész világot, Magyarországon pedig a Jelenkor kiadásában ért el nagy sikereket a könyv, azonban számos kérdést hagyott nyitva a regény vége. Most azonban végre megérkezett a várva várt folytatás, mely 15 évvel A szolgálólány meséje után veszi fel a fonalat, és egyszerre három – régi vagy új – szereplő szemszögéből mutatja be, hogy mi történt azóta Gileádban. Tartsatok bloggereinkkel, fejtsétek meg a feladványokat, és nyerjétek meg a könyv egyik példányát!


A szolgálólány meséje egy rendkívül felkavaró, nyomasztó és torokszorító regény, igazán meghatározó olvasmány volt számomra. Mikor megtudtam, hogy érkezik a könyv folytatása nagyon lelkes voltam, hiszen a sorozatot is követtem és kifejezetten szerettem. Amikor Margaret Atwood megírta a A szolgálólány meséjének záró sorait, és útjára indította azt a bizonyos fekete furgont, valószínűleg soha nem tervezte, hogy valaha is visszatér Gileád történetéhez. A befejezés teljesen nyitott maradt, a folytatást pedig a rajongók képzeletére bízta. A sorozat sikerének köszönhetően rengeteg emberhez jutott el a történet, így a könyvre is újból felfigyelt a világ. Saját bevallása szerint éppen ez a népszerűség és töretlen érdeklődés késztette az írónőt arra, hogy ennyi év után újra felvegye a történet fonalát.

Mielőtt leírnám a véleményemet a könyvről, szeretném elmondani nektek, hogy miért is volt rám borzasztóan nagy hatással ez a történet is A szolgálólány meséjével együtt. Ha most el kellene mondanom nektek, hogy milyen eszmékkel és ideológiákkal tudok azonosulni, a feminizmus tuti benne lenne a listában. Mielőtt azonban bárki is nekem támadna, szeretnék egy nagyon fontos dolgot leszögezni. Nem vagyok egy habzó szájú aktivista és soha semmilyen módon nem áll szándékomban befolyásolni mások véleményét a témáról. Ha valaki kijelenti, hogy ő bizony feminista, biztos furcsán néznek rá az emberek és azonnal különböző szélsőséges gondolatokkal azonosítják az illetőt. A feminizmus sokszor olyan, mint egy szitokszó. Félelmet és zavarodottságot kelt másokban. Őszintén szólva én rosszul vagyok a különböző szélsőségektől és utálom, amikor azt mondják, hogy aki feminista az biztos nem akar többé nő lenni (de), nem akar gyereket (de), vagy amikor azt mondják, hogy a nők kiherélik a férfiakat (nem). Ez egy buta általánosítás, melynek alapja a szélsőséges feminista eszmék miatt alakult ki. 

A feminizmus tulajdonképpen olyan politikai ideológia és emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melynek közös célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása. A feminizmus igazán sokrétű, és az élet szinte minden területén érezteti a hatását. Vannak olyan mozgalmak, melyek kifejezetten a nők gazdasági helyzetével foglalkoznak, mások a fizikai biztonságra helyezik a hangsúlyt, legyen szó akár a családon belüli, akár a munkahelyi erőszakról, vagy épp a prostitúcióról.  A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat, amelyek egy férfit megilletnek. Alapvető célja az egyenjogúság és nem a másik nem elnyomása. Természetesen vannak szélsőséges változatai is, de maradjunk az alapvető gondolatnál. 

No de nem is szaporítom tovább a szót, lássuk miről is szól a történet!

A Testamentumok cselekménye három különálló szállal kezdődik. Mindegyik szál egy-egy külön női sors, élettörténet, mely valamilyen módon összekapcsolódik Giliád történetével. Ahogy közeledünk a kötet vége felé úgy válik egyre világosabbá számunkra, hogy a három nő útja hogyan és milyen módon keresztezi majd egymást. A könyv tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…

Véleményem szerint Margaret Atwood bravúrosan építette fel regényét. A szolgálólány meséje főszereplőjének szűk látókörét felváltja egy több szemszögű történet, amely sokkal többet mutat az olvasónak Gileádból. 

A jelen rendkívül puritán és még mindig borzalmas. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaságban  meglehetősen szigorú törvények szerintem élnek az emberek, de a Testamentumokban megcsillan a remény a változásra. Az eltelt 15 év alatt a MayDay nevű ellenálló szervezet egyre több borsot tör Gileád orra alá és érzékelhető a Köztársaság gyengülése. (Ez a mondat amúgy simán megférne egy Star Wars intróban is, no mindegy...semmi köze ennek az egésznek a könyvhöz, csak ahogy leírtam ez jutott eszembe. )

Az első részben a szolgálólányokat ismerhettük meg közelebbről, a Testamentumokban azonban teljesen másra koncentrál Atwood. A kialakult rend és fegyelem nem mehetett volna végbe a Nénik nélkül, így nagyon örültem neki, hogy a Testamentumokban kicsit többet megtudhatunk róluk.  Megismerjük az alapítókat, a központi helyüket és azt is, hogy milyen módon szervezik a saját utánpótlásukat. 

A kötet során fokozatosan felsejlenek a rendszer borzalmai és ennek a nyomorúságos életnek a mozgatórugói. Megismerjük a színfalak mögött zajló hatalmi játszmákat, de bepillantást nyerhetünk a lányok iskolai felkészítése címén zajló oktatásnak csúfolt tevékenységbe is. 

A Testamentumokból fény derül arra, hogy Gileád uralkodó osztályának egyes tagjait (jelen esetben például a Néniket) mi vette rá arra, hogy segítsék egy kegyetlen hatalom kiépülését és annak zavartalan működését. A három különálló szálból a legizgalmasabb szemszög határozottan a Nénié, aki a gileádi évek alatt minden erkölcsöt sutba dobó túlélővé avanzsált. Mivel a köztársaság létrejötte óta már eltelt 15 év, így jócskán találunk olyan gyermekeket, akik az új rendszer szerint szocializálódtak. Az autokrata rendszerben felcseperedő gileádi lány története megmutatja, milyen rövid idő elég egy generáció teljes átneveléséhez. Ezek a gyermekek nem ismertek mást, csak Gileádot, így könnyebben lehetett őket irányítani. A köztársaságon kívül rengeteg más ország van, így a kanadai lány szála segít megérteni a külvilág gondolkodását az országról. Ő csak tankönyvekből és a tévéből ismeri ezt a világot, elképzelhetetlen számára, hogy ott éljen. 

Nagyon tetszett a könyvben, hogy a történet kevésbé koncentrál a szolgálólányokra. Atwood teljesen más női szerepek felé fordul a Testamentumokban: Nénik, Gyöngyleányok és Feleségek sorsát ismerhetjük meg. 

Bár ebben a kötetben is olvashatunk cifra dolgokat, azért azt el kell mondanom, hogy ez  a könyv  brutalitásban és fájdalomban azért elmarad az első résztől. Bár a sorozat és az első rész elolvasása megedzette a lelkem és a könyvnek sem feltétlenül a meghökkentés a célja, azért jócskán olvastam itt is olyan jeleneteket, ahol még a kezem is ökölbe szorult olvasás közben; zsarolás, intrika, hatalmi játszmák, szexuális visszaélések, kegyetlenség, könyörtelenség jellemzi a cselekményt. 

A cselekmény kellően izgalmas és érdekes, ám a vége kicsit elhamarkodott volt, kissé összecsapottnak éreztem. A két lány érdekes és jó elem a könyvben, azonban véleményem szerint teljesen eltörpülnek a Néni mellett. Az ő karaktere zseniális, sokrétű...igazi csemege az olvasó lelkének. Igazi mestermunka! Ehhez képest a lányok kicsit gyengécskén sikerültek.

Mivel nem olvastam el a fülszöveget ezért nekem elképzelésem sem volt arról, hogy kik az új karakterek így nagyon boldog voltam, mikor rájöttem az ő kilétükre. (Igyekszem amúgy a bejegyzésben sem utalni erre, hátha Ti is a meglepetés elvében hisztek. )

El kell mondanom, hogy nekem kicsit kilógott nekem a kanadai lány karaktere. Az ő kiléte nagyszerű húzás (bár el kell mondanom, hogy az én elvárásaimban azért pont ez szerepelt, már az elején arra gondoltam, hogy neki kellene lennie), de az ő személye valahogy nem hiszem, hogy felnőtt volna a feladathoz. Értem én, hogy szükség volt rá a feladatok elvégzéséhez, de a három nő közül őt kedveltem meg a legkevésbé.  

A gileádi lány ezzel szemben nagyon érdekes volt, nagyon szerettem az ő történetét is olvasni. Ő már az új rendszerben nőtt fel, nem ismerte a más világot, így adottnak vett mindent, amit a körülötte élők mondanak. 

A könyv írásmódja nagyszerű, a kötet olvastatta magát, csak úgy faltam a lapokat. Könnyen és gyorsan lehet vele haladni, ugyanis elég kevés szöveg van az oldalakon, senkit ne ijesszen meg a mérete. Mondjuk nem éppen egy táskakompatibilis kötet mérete, így szerintem inkább egy kényelmes kanapén, fotelben, ágyban olvassátok. 

Nagyon tetszett a végén a tudományos visszaemlékezés Gileádra, ahol egy egyetemi előadás keretében úgy beszélnek erről, mint egy letűnt korról, ráadásul utaltak az első rész végén olvasható szimpóziumra is. Jó ötlet volt. 

Összegezve el kell mondanom, hogy a Testamentumok abszolút megfelelt az elvárásaimnak, igaz nem hatolt a lelkem mélyéig, de erőteljesen elgondolkodtatott és megdöbbentett. Nagyszerű folytatás, szerintem abszolút érdemes elolvasni.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg

A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a teherautó ajtaja rácsapódott Fredé jövőjére A Szolgálólány meséjében, az olvasók nem tudhatták, mi vár rá – szabadság, börtön vagy halál. Margaret Atwood új regénye – három gileadi nő elbeszélésére alapozva – tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…
A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal.  A zsűri elnöke, Peter Florence azt nyilatkozta a Testamentumokról: „A spoilerezés elkerülése és a kegyetlen titoktartási egyezmény miatt nem árulhatom el, ki, hogyan, miért, sőt azt sem, hol. Csak annyit mondhatok: rémisztő és lélegzetelállító könyv.”


Nyereményjáték

Gileádban a társadalom különböző csoportokra oszlik, az alapján, hogy mennyi hatalma és milyen feladata van az adott személyeknek. Ebben a játékban az lesz a feladatotok, hogy a leírás alapján kitaláljátok, hogy melyik – akár a sorozatból is ismert – társadalmi csoportra gondoltunk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

FELADVÁNY

Olyan (általában terméketlen) nők, akik korábban valamilyen bűnt követtek el, ezért a Telepekre száműzték őket, ahol veszélyes munkát kénytelenek végezni.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

01/13 Utószó
01/14 Sorok között
01/15 Spirit Bliss Sárga könyves út
01/16 Csak olvass!
01/17 A Szofisztikált Macska
01/18 Könyv és más
01/19 Readinspo
01/20 Hagyjatok! Olvasok!