Sziasztok!
A 2017-ben „nagy érzelmi erejű regényeiért” Nobel-díjjal kitüntetett japán származású brit író, Kazuo Ishiguro Ne engedj el… című regénye újabb kiadásban jelenik meg a Helikon Kiadó jóvoltából. A regény 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, 2010-ben pedig a filmvásznon is megjelent Kathy, Ruth és Tommy története. Ismerjük meg együtt Hailsham titkait, tartsatok bloggereinkkel, és ha mellétek áll a szerencse meg is nyerhetitek a könyv egy példányát.
.jpg)
De mégis van az életükben szeretet és szerelem, van „lelkük” – és a regény főhősei számára még az a lehetőség is felmerül, hogy az igazi szerelem talán, ha csak kis időre is, kimenekítheti őket előre megírt sorsukból.
Ishiguro megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve a legapróbb lelki rezdülésekre is érzékeny szemmel meséli el nekünk azoknak a fiataloknak az életét, akik túl hamar kell, hogy szembesüljenek az élet elkerülhetetlen egzisztenciális drámájával.
A regény 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, a Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé, és Mark Romanek rendezésében nagy sikerű film is készült belőle, melyet 2010-ben mutattak be.
Nem most találkoztam először Kazuo Ishiguro munkásságával, nagyjából 10-12 éve már olvastam ezt a regényt egy másik kiadásban. Már akkor magával ragadott Kathy, Ruth és Tommy története, az író által alkotott világ magába szippantott, elgondolkodtatott és mélyen elborzasztott. Az első olvasás után anno azonnal megnéztem a filmet (és most bevallom töredelmesen, hogy azóta is szerelmes vagyok Andrew Garfieldba) és ritkán mondok ilyet, de az adaptáció is nagyon tetszett. Ezt követően még olvastam néhányszor a regényt, de az elmúlt 10 évben valahogy nem került sor az ismétlésre. Most, hogy a Helikon Kiadó jóvoltából új kiadásban olvashatjuk a történetet gondoltam teszek egy újabb próbát, hogy vajon ennyi idő távlatából mit ad nekem a történet és kiderítem, hogy még mindig csillogó szemekkel beszélnék-e az ismerőseimnek az írásról (spoiler: igen).
Vannak olyan történetek, melyek bekúsznak a bőrünk alá, megragadják a szívünket, lelkünket és többé el nem eresztik. Számomra pontosan ilyen Ne engedj el... is. Ennyi idő távlatából mit sem halványult bennem a lelkesedés és a rajongás, minden egyes újraolvasásnál ugyanolyan Kathy, Ruth és Tommy története. Hailsham világa és az ott élő gyerekek szerepe és a társadalomra gyakorolt hatása talán még erősebb nyomokat hagyott bennem. A mű tulajdonképpen egy disztópia, de egyáltalán nem nevezhetű tipikusnak. Legalábbis az én fejemben, ha meghallom azt a szót, hogy disztópia, teljesen más típusú művek ugranak be. Az én fejemben a műfajra az elembertelenedés (bár ez teljes mértékben megállja a helyét ennél a könyvnél is), atomháború, elnyomó, totalitárius rendszerek uralma, természeti vagy társadalmi katasztrófa jellemzi, amely a társadalom drámai hanyatlásához vezet. Gyakran ínség, szegénység, elnyomás, erőszak, járványok, szennyeződések lépnek fel. A Ne engedj el... azonban teljesen más. Az író által megalkotott világra ugyan illik az elembertelenedés fogalma, mégsem valósul ez meg teljes valójában. A Hailshamben élő gyerekek megtapasztalhatják a jólét érzését is, bár ahogy nőnek egyre inkább felismerik, hogy nem mindenki számára volt ennyire kényelmes a gyerekkor. Ez az iskola olyan, mint egy kísérlet, ahol megnézik, hogy az adományozásra kijelölt személyekre (akiknek a társadalmi helyzetük teszi ezt "indokolttá") milyen hatással van, ha biztosítják számukra a normális/átlagos gyermekkort.
A Ne engedj el.. alatt egy igazán nagyszerű és felejthetetlen történet, mely komoly és mély témákat dolgoz fel. Nem egyszerű olvasmány, de higgyétek el, megéri elolvasni. Egy rendkívül izgalmas és megrendítő regény életről, annak teljességéről, a halálról és az emberek egymáshoz fűződő viszonyáról.
Szívszorító és felemelő történet egy disztópikus világ azon gyermekeiről, akiknek az életének az egyetlen célja az "adományozás" és ezáltal a társadalom szolgálata.
Ahogy haladunk előre a történetben, egyre jobban megértjük, hogy mit is jelent az "adományozás" fogalmra. Elborzadunk és szinte fuldoklunk a gondolattól, hogy mire kényszerítik ezeket az embereket. Olvasás közben rengeteg dolog eszembe jutott. A történelem során rengetegszer előfordult már, hogy néhány csoport magasabb rendűnek tartja saját magát és az alacsonyabb rendűekre egyfajta "haszonállatként" tekint, akinek az életének az egyetlen célja, hogy kiszolgája a ranglétra magasabb szintjein álló személyeket. De vajon mi teszi ezt indokolttá? Miként lehet egy emberi életet alacsonyabb, vagy magasabb rendűnek kikiáltani? Hiszen mindannyian emberek vagyunk, ugyanazokkal az álmokkal és vágyakkal. Ez egy rendkívül érdekes és izgalmas dilemma, ami nagyon hangsúlyosan jelen van a történetben. A másik kérdésem az, hogy a társadalmi piramis alján élő emberek vajon mi miatt fogadják el a betöltött szerepüket? Miért olyan egyértelmű ez? Ennek csak a neveléshez lehet köze és a tanult tehetetlenség fogalmához. Tanult tehetetlenség a pszichológiában az a mentális állapot, mely során az egyén az egymást követő kiszámíthatatlan negatív ingerek hatására feladja, hogy azokat megpróbálja elhárítani, még akkor is ha elkerülhetőek lennének, mert arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes ezeket az averzív ingereket befolyásolni. A tehetetlenség legfőbb jellemzői közé tartozik a negatív előfeltételezés a jövőre vonatkozó történésekkel kapcsolatban, reménytelenség és a passzív viselkedés. Vélhetően tudják, hogy a sorsukat semmiképpen sem kerülhetik el, így megprólnák együtt élni a dologgal és a lehetőségekhez mérten "normálisan" élni.
A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják és nem eresztik az olvasót. Persze vannak benne sokkoló szituációk, néha pedig csak úgy kapkodtam a fejemet a történések miatt, de valahogy nem ezek maradtak meg bennem. Képtelenségnek éreztem, hogy lassan haladjak a kötettel. Egyszerűen mágnesként vonzott a történet. Bevallom hősiesen egy kicsit pityeregtem is.
A regény szereplői nem idealizált és túlmisztifikált romantikus hősök, hanem valódi hús-vér emberek, akik sokszor és sokat hibáznak. Bár a társadalomban betöltött szerepük miatt sokan talán emberként sem tekintenek rájuk, mégis bizonyítják, hogy pontosan olyanok, mint bárki más. Jelen van az életükben a szeretet és szerelem, vannak álmaik, de talán ami még ennél is fontosabb, szeretnék, ha lehetne jövőjük. Ha pontosan olyanok lehetnének, mint minden ember. Vagy ha ez nem valósulhat meg, akkor csupán egy kis időre szeretnének elmenekülni az előre megírt sorsuk elől.
A könyv E/1-ben íródott, a mesélő pedig Kathy, így tulajdonképpen még jobban beleláthatunk az ő és a hailshami diálok életébe. Ugyan Ruth karakterét nem sikerült még most sem megkedvelnem (úgy látszik ehhez 3 olvasás és a film is kevés), de Tommyt továbbra is nagyon bírom (nem, nem csak Andrew Garfield miatt).
Összességében én nagyon szerettem ezt a regényt és már ezer éve tervezem, hogy az író más műveivel is megismerkedem, az újraolvasás pedig úgy érzem, hogy végre elindított ezen az úton. Ha szeretitek a hasonló történeteket, mindenképpen adjatok a Ne engedj el...-nek is esélyt.
Értékelés: 5/5
Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Nyereményjáték
Ebben a játékban Kazuo Ishiguro műveire koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy idézetet, és nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni hogy az író melyik könyvéből származik az adott idézet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
IDÉZET
“Úgysem lehet visszafordítani az időt. Az ember nem töprenghet örökösen azon, hogy mi lett volna másképp. Hanem be kell látnia, hogy van olyan jó sora, mint a legtöbb embernek, talán még jobb is, és hálásnak kell lennie érte.”
