2023. december 9., szombat

K. A. Tucker: Forever ​Wild – Örökké Vadon (Az egyszerű Vadon 2,5.) + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg Az egyszerű Vadon sorozat kiegészítő (2,5) részeként a Forever Wild - Örökké vadon című kisregény K.A. Tucker tollából. A sorozat rajongói újból belepillanthatnak Calla és Jonah életébe, milyenek az ünnepek az alaszkai vadon közepén, milyen nehézségekkel küzdenek meg, ha mindkettőjük családját vendégül szeretnék látni? Tartsatok velünk, és a játékunk megfejtésével akár meg is nyerhetitek a könyv egy példányát. 


Az út, amiről soha nem is álmodott volna, folytatódik.

Calla és Jonah nyakában az ünnepek, és a fagyöngy meg a mézeskalács mellé egy nagy rakás családi dráma is jár. Jonah arra készül, hogy két hetet töltsön együtt a mostohaapjával, akit ki nem állhat. Calla pedig várja ugyan az anyja és Simon érkezését, de retteg a nyomástól, hogy ki kelljen jelölnie egy esküvői dátumot… Torontóban. És míg az egyik meggondolatlan szomszédjuk akaratlanul beleüti az orrát a dologba, a másik zsémbes szomszéd pedig a maga családi nehézségeivel küzd, a Trapper’s Crossing-i karácsony határozottan nem ígérkezik felhőtlennek.






Nagyon vártam K. A. Tucker legújabb magyarul megjelenő kisregényét. Calla és Jonah párosát kifejezetten kedvelem, az alaszkai táj újra és újra levesz a lábamról. A második rész anno sokkal jobban tetszett az elsőnél, így izgatottan vártam, hogyan alakul majd számukra a karácsony és miként ünnepelnek rég látott szeretteikkel. 

Ez a kisregény egy igazi jutalomjáték, Az Örökké vadon egy rendkívül kedves és szerethető történet a családról, a barátokról és arról, hogy az embernek olykor szüksége van egy kis noszogatásra a nagy döntések előtt. A cselekmény középpontjában tulajdonképpen a karácsonyi készülődés áll. Az ünnepek óriási meglepetéseket rejtenek leginkább Calla és Jonah, továbbá Roy életében. 

A karácsony nem érkezik zökkenőmentesnek, de Calla és Johan mindent megtesznek annak érdekében, hogy mindenki jól érezze magát. Bár a könyv igen rövidke, mégis rengeteg dolog történik benne. Megismerhetjük Jonah édesanyját és mostohaapját, akivel nincs túl jó viszonyban a férfi. Nehezen viseli, ahogy ugráltatja az édesanyját ez pedig számtalan konfliktus forrása közöttük. Érezhetően nem szimpatizál vele, minden alkalmat megragad, hogy odaszúrjon neki. De amikor igazán szükség van rá, szerencsére Björn is meg tudja mutatni, hogy milyen fából faragták és kellemes meglepetést okoz Jonahnak és a többi vendégnek is. Calla ugyan mindennél jobban várja az édesanyját és persze Simont is, de aggódik, hiszen még nem tűzték ki az esküvő időpontját. Fél, hogy az anyja nem tágít és mindenképpen Torontóban szeretné az esküvő tartani, a Calla azonban rendkívül bizonytalan. A családja és barátai ugyan Torontóhoz kötik valamilyen szinten, de az élete immár Trapper’s Crossing-ban folytatódik. Itt tölti a mindennapjait, itt építette fel közös életét Jonah-val és csodálatos, új barátokra tett szert. Vajon létezik jó döntés? Hol kellene tartania az esküvőt és talán, ami a legfontosabb, mire is vágyik pontosan? Tényleg nagy esküvőt szeretne, vagy egy meghitt összejövetel talán jobban illene hozzájuk? Vajon Jonah édesanyja és Björn ki tudja pihenni a hosszú út fáradalmait. Calla édesanyja képes lesz másról is beszélni, mint az esküvőről? Hogyan alakul Agnes és Mabel látogatása? 

Anno a második részben egyértelműen Roy volt, az ő megjelenésével teljesen új dimenziók nyíltak meg előttem. Kicsit olyan volt nekem, mint Ove, Backman regényéből, csak mondjuk még talán nála is nehezebb eset lehetett. Akkor azt írtam, hogy remélem, hogy a folytatásokban is szerepet kap, és hab lenne a tortán, ha esetleg valamilyen módon fel tudná dolgozni a múlt fájdalmait. Szerencsére ebben a kisregényben a mogorva öregúr bizonyos szempontból középpontba kerül, igaz némi noszogatással és egy kevés segítséggel, de végre elindul egy olyan úton, amely garantáltan szebbé teszi az életét. 

Természetesen ebben a könyvben is akadnak bőven izgalmak, és nagyon örültem neki, hogy végre nem Jonah szolgáltatja azokat. Bár pilótának lenni veszélyes feladat, főleg az alaszkai vadonban, de harmadjára rendkívül béna lett volna ugyanezt eljátszani. Érdekes volt látni, hogy ki hogyan viselkedik vészhelyzet esetén, és talán a két legzsémbesebb karaktere okozza a legnagyobb meglepetést. 

Bár a könyv elején kicsit aggódtam, mégis úgy gondolom, hogy tökéletes és méltó folytatása a történetnek. A kötet nagyon hangulatos, nagyon szerettem az olvasás minden egyes másodpercét. Nagyon szépen alakította a szerző Calla és Jonah életét és őszintén bízom benne, ha mást nem, de kisebb morzsákat azért kaphatunk majd arról, hogy miként alakult pontosan az ő életük. Az epilógusból azért lehet következtetni a folytatásra, de remélem nem csak utalgatásokat kapunk, hanem némi konkrétummal is szolgál majd a következő rész annak ellenére, hogy a középpontban már nem ők lesznek. 

A könyvben ugyan akadnak erotikus pillanatok is, de abszolút elviselhető mennyiségben. Bevallom, néha forgattam a szemem olvasás közben, mert hát szép dolog a szerelem, de nem biztos, hogy jó ötlet szexikézni, ha az emeleten alszanak a szülők, vagy éppenséggel akkor, amikor mindenki a konyhában várja az embert és az emeletről minden is hallatszik. De mivel a szerző abszolút a jó ízlés határain belül ír a szexikézős jelenetekről, így igazából nem akadtam ki. 

Az alaszkai táj lenyűgözött, kedvem lenne elutazni, kibérelni egy házat jakuzzival. Csak úgy élvezném a természet csodáit (természetesen távol a medvéktől), iszogatnám a kis teámat, vagy kávémat. Még a hideg sem zavarna, ha láthatnám az északi fényt. Egyszerűen csodás lehet. Bár valószínűleg nem tudnék életvitelszerűen ott élni, de értem, hogy miért szeretnek bele az emberek a tájba. Lenyűgöző lehet. 

Összességében nézve nagyon szerettem a történetet és biztosan elolvasom majd a következő részt is. Ha szeretitek Calla és Johan párosát, akkor semmiképpen se hagyjátok ki ezt a kisregényt, garantáltan imádni fogjátok. 

Értékelés: 5/4,5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.  ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

Olvassátok el a regény beleolvasóját, és a feltett kérdésekre adott válaszokat írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


KÉRDÉS
Melyik városból érkezik Jonah anyja és mostohaapja?


a Rafflecopter giveaway

Állomások


Blogturné Klub

12.03. Kelly és Lupi olvas

12.06. Dreamworld - idézetek

12.09. Csak olvass!


2023. december 8., péntek

Alice Oseman: This ​Winter – Az idei tél (Pasziánsz 0,5.) + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából idén karácsonyra megjelenik egy újabb történet a Heartstopper világából, ami ráadásul karácsonykor játszódik. A történetről a Blogturné Klub hét bloggere mesél, és az értékelések mellett extra tartalmak is várnak rád!

Gyűlölöm a karácsonyt - mondja Tori.
- Nem, nem gyűlölöd - felelem.
- Az ideit gyűlölöm.
- Az ideit mindenki gyűlöli.

Az idei tél kemény Tori, Charlie és Oliver Spring számára. Mindannyian
igyekeznek a lehető legkevesebb
drámával átvészelni a karácsony napját.

Olivernek ez azt jelenti, hogy Mario
Kart-ozik a bátyjával és a nővérével,
Tori és Charlie számára pedig azt, hogy
maguk mögött hagyják az elmúlt néhány
hónapot.

Vajon ez a karácsony szétszakítja
a Spring családot, vagy elkezdi
összekovácsolni őket?





Nem titok, hogy a Heartstopper az egyik legkedvesebb sorozatom. Nagyon megszerettem a fiúkat és a többi szereplőt is. A Pasziánszról pedig nem is olyan régen olvashattatok a blogon. Elég mély nyomokat hagyott bennem az a regény, még ennyi idő után sem tudtam szabadulni tőle. Nagyon nem azt kaptam amit vártam és ez eléggé erősen kibillentett az egyensúlyomból. 
No nem azért, mert a Solitaire (Pasziánsz) egy rossz regény lenne, csak engem brutálisan lehozott az életről. Míg a Hearstopperben minden nehézség ellenére is ott volt Nick és Charlie cukisága, addig Tori történetét nem törte meg semmi. Szinte végig érzékelhető volt a depresszió és a kilátástalanság, a mély deprimáltság érzése, ezzel pedig nem igazán tudtam mit kezdeni. Engem is teljesen maga alá temetett és napokig nem találtam a kiutat belőle. Talán az utóbbi idők egyik legnehezebb olvasmánya volt számomra. Szóval a This Winter (Az idei tél) című könyv estében már felkészültebbnek éreztem magamat. Tudtam, hogy mire számíthatok és nem csapott annyira arcul a Spring család kissé furcsa, és ideálisnak egyáltalán nem mondható karácsonya.  

Alice Oseman ezen írása sem képregény, hanem egy klasszikus formában megírt regény. De szerencsénkre néhány kép azért helyet kapott a kötetben. Nekem ez rengeteget hozzáadott az olvasás élményéhez, hiszen maga a témája (Charlie betegsége) rendkívül nyomasztó. 

A történet középpontjában a karácsony áll. Nincs könnyű helyzetben a Spring család, hiszen ez az első olyan karácsony, miután egyértelművé vált Charlie betegsége. A cselekményt nagyjából oda helyezzétek el fejben, amikor is Charlie egy rövidebb időre egy olyan pszichiátriai osztály lakója volt, ahol olyan kamaszokat kezeltek, akik hasonló étkezési zavarokkal küzdöttek, mint ő. Az idei tél című könyv az ezt követő időszakban játszódik. 

Karácsonykor az ember eleve hajlamos arra, hogy a szőnyeg alá söpörje a problémákat és rágörcsöljön arra, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. Egy ilyen embert próbáló időszak után azonban ez lehetetlen. Nem lehet úgy tenni, mintha mi sem történt volna. A húrok eleve pattanásig vannak feszülve, így az első pillanattól kezdve érezhető, hogy robbanni fog a bomba. A történet tulajdonképpen három részre osztható, Charlie, Tori és Oliver fejébe pillanthatunk be. Megtudhatjuk, hogy ők miként élték túl ezt az igencsak furcsa karácsonyt. Vajon a megpróbáltatások milyen hatással lesznek a család életére? Képesek lesznek megbeszélni a problémáikat?

Ez nem egy cuki karácsonyi történet, hihetetlenül örültem neki, hogy Alice Oseman nem akar "hazudni" és nem akarja elhitetni az olvasóival, hogy zökkenőmentes, romantikusan idilli lehet a Spring család karácsonya. Ez a könyv maga az élet. Bemutatja, hogy olykor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt mi eltervezzük és hogy a sérelmeinket és fájdalmainkat nem tudjuk egyszerűen, csupán a karácsony kedvéért, varázsütésre félretenni. Az ember nem tud jópofizni a rég látott családtagjaival és nem tudja kontrollálni az érzelmeit, ha úgy érzi, hogy bírálják őt. Az, aki nem szereti, ha ráirányul a figyelem, nem válik a társaság lelkévé és az, aki nem szeretik, ha faggatják, nem fog kimerítő válaszokat adni az életéről. 

Már többször is megfigyeltem, de ebben a történetben is tökéletesen látszik, hogy micsoda különbségek vannak Charlie és Nick családja között. Nagyon érdekes volt látni ezt a furcsa kontrasztot. Most először éreztem, hogy Charlie anyukájában több van, mint amennyit eddig olvashattunk róla. Nagyon szeretném megtudni, hogy mi jár az ő fejében. 

Nekem ez a könyv összességében jobban tetszett, mint a Pasziánsz. Azt nem tudom eldönteni, hogy miért, de számomra élvezetesebb olvasmány volt a lelki problémák megnyilvánulása mellett is. Számomra jobban hozta a Heartstopper életérzést, bár ennek lehet az az oka, hogy inkább Charlie volt itt is a középpontban. Ha szeretitek Alice Oseman történeteit, akkor semmiképpen se hagyjátok ki Az idei tél című kisregényt sem. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,2

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. Ha pedig a másik borító tetszik jobban, akkor ITTITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

Ez a Heartstopper történet karácsonykor játszódik, így egyike a Könyvmolyképző Kiadó karácsonyi könyveinek. A mostani játékunk során egy-egy Könyvmolyképzős karácsonyi kötetből találtok idézetet, a feladat, hogy beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a könyv címét. A helyes kitöltők között a könyv 1 példányát sorsoljuk ki a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET
"Imádom a karácsonyt, a fényeket, a hangulatot, a forró kakaót, a hóesést, a díszeket, az ünnepi könyveket és filmeket, de a legjobban talán azt, hogy ilyenkor sokkal kedvesebbek vagyunk egymással. Ebben az időszakban tényleg elhiszem, hogy bármi megtörténhet, és karácsonyi csodák igenis léteznek."

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

11.26. - Sorok Között
11.30. - Dreamworld - Idézetek
12.02. - Könyv és más
12.06. - Utószó
12.08. - Csak olvass!
12.10. - Dreamworld

2023. december 5., kedd

Fodor Veronika: Az ​aranyváros + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Manó Könyvek gondozásában megjelent Új kedvencek sorozat Fodor Veronika regényével bővül, melyben az 1873-as bécsi világkiállításra és a korabeli Budapestre látogathatunk el. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Emíliát a Nemzeti Színház igazgatójának bátor és talpraesett unokahúgát és barátait, akik titkos küldetésbe fognak, hogy visszaszerezzék az ellopott kiállítási tárgyakat. Merüljünk el együtt a kalandokban és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv. 

1873 őszén a Nemzeti Múzeum nagyszabású kiállításra készül. Témája a magyar főváros részeinek egyesítése, Budapest születése. Pulszky Ferenc, a múzeum igazgatója lelkesen veti bele magát a feladatba, és egy igazán különleges műtárgyat, egy fő attrakciót készíttet el Európa egyik leghíresebb ékszerészével, Jakob Wasserbergerrel. A megnyitó előtt pár héttel azonban valaki ellopja azt a múzeumból. Pulszky unokahúga és barátai titkos küldetésbe fognak, hogy visszaszerezzék a kiállítási tárgyat. Bécsben, a világkiállításon és Budapesten keresik a rejtvény darabkáit.






A Manó Könyvek gondozásban megjelent Új Kedvencek sorozat nem csak a nevében viseli azt a bizonyos két jelzőt, hanem az én számomra is új kedvenccé vált. Egyszerűen nem tudok mellényúlni, az összes megjelent kötet egytől-egyig nagyszerű olvasmányélménynek bizonyult. Már a megjelenésekor tudtam, hogy Az aranyváros sem maradhat ki a sorból, mindenképpen sorra kerítem majd a Blogturné Klub keretein belül. 

Először az ígéretes fülszöveg és az illusztráció keltette fel a figyelmemet, végül azonban teljesen elmerültem Emília és barátai kalandjaiban. Az aranyváros egy hihetetlenül kedves és szerethető történet négy fiatalról, akik elkezdik felgöngyölíteni az elveszett kiállítási tárgy ügyét. Külön izgalmas, hogy a regény 1873-ban játszódik, amikoris a magyar főváros részeit egyesítették, így vált Pestből, Budábóé és Óbudából Budapestté. Ráaádásul idén ünnepli Budapest a 150. születésnapját, szóval ennél jobb időpontban meg sem jelenhetett volna Fodor Veronika regénye. 

Az aranyváros egy igazán izgalmas, kalandos ifjúsági történetnek ígérkezett, ezért óriási lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. Szerencsére a kötet olvastatta magát, izgalmakban sem volt hiány, így nagyon gyorsan haladtam az olvasással. Egy igazán magával ragadó ifjúsági könyv, a karakterek igazán szerethetőek, a cselekmény izgalmas és követhető, a hangulata pedig garantáltan elvarázsolja az ifjú olvasóját. Én egyszerűen imádok a 19. századról olvasni, így különösen kedves volt a szívemnek az ábrázolt időszak. A nyelvezete szépen illeszkedik a 10-12 éves korosztály igényeihez. Nagyszerű választás fiúknak és lányoknak egyaránt. Ugyan valószínűleg nem ez lesz legkedvesebb történetem a sorozatból, de ez nem jelenti azt, hogy Fodor Veronika írása rossz lenne, vagy nem ajánlom nektek. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy a többi könyv olyan magasra tette a lécet, hogy nem könnyű túlszárnyalni azokat. Jó volt ez is, de én úgy éreztem, hogy kicsit alulmaradt a többi általam olvasott könyvvel szemben. Míg a többi kötetnél úgy éreztem, hogy a regények felnőtt fejjel is ugyanúgy élvezhetők, itt valahogy nehezebben kapcsolódtam a történethez és végig kívül is maradtam. Úgy éreztem, hogy idős vagyok már hozzá. 

A történet középpontjában maga a nyomozás áll és az elveszett tárgy ügye áll. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre több mindenre derül fény, szép lassan helyükre kerülnek a kirakós darabkái, mindenki egyre gyanúsabb és gyanúsabb lesz. Az ártatlannak gondolt szereplők könnyen gyanúsítottakká válhatnak, és az is megtörténhet, hogy olyan valaki áll az ügy mögött, akire senki sem gondolt volna. De vajon ki lopta el a titokzatos kiállítási tárgyat? És mi köze van az ügyhöz az oroszlánoknak?

Bár a cselekmény alapötlete, a kiállítás és a titokzatos kincs a képzelet szüleménye, de a történet több valós eseményt és személyt is megjelenít. A kitalált és valós események tökéletes elegyet alkotnak, és egy nagyon érdekes és szerethető történelmi kalandregényt eredményezett. 

Emília egy igazán szerethető karakter és a barátait is nagyon megkedvelem. Az ízlésemnek bevallom kicsit talán túlságosan laza volt a szereplők viselkedése, valahogy nem láttam magam előtt, hogy egy tizenéves fiatal lány a barátaival a sötétben mászkál és kalandozik, a felnőttek pedig tudnak erről, sőt még bátorítják is. Szerettem olvasni a kalandokról, de valahogy nekem az ábrázolt társadalmi kor és a viselkedésminta valahogy nem volt összeegyeztethető a fejemben. Azt gondolom, hogy az volt ezzel a szerző célja, hogy izgalmassá és befogadhatóvá tegye ezt az időszakot a célközönsége számára. Szerintem ez összességében ez jól sikerült neki, csak az én "öreg" fejem nem tudott mit kezdeni vele. De biztos vagyok benne, hogy sikerült a célközönség figyelmét felkelteni és tuti szívesebben barangolnak ezután a gyerkőcök a Nemzeti Múzeumban, vagy éppen a Lánchíd környékén. 

Emília bevallom, már a nevével belopta magát a kis szívembe, hiszen ez az egyik kedvenc női nevem. Egy igazán talpraesett fiatal hölgy, aki éles eszével és rátermettségével nem maradt el a fiú barátaitól...sőt talán ki is emelkedett kicsit a kis csapatból. Mirkó és Florian karaktere is igazán szerethető. Florian csendes, kicsit magába húzódó, ugyanakkor rendkívül okos fiatalember. Mirkó pedig kicsit olyan volt inkább, mint a csapat bohóca. De bebizonyította, hogy rendkívül éles megfigyelő ő is, és olyan dolgokat is észrevett, amiket a többiek például nem. 

Nagyon tetszett, ahogy megelevenedett előttem a korabeli Budapest. Ha lenne egy időgépem, kíváncsiságból biztosan erre az időszakra utaznék vissza. És persze az illusztráció mellett sem mehetek el szó nélkül. Egyszerűen imádom Láng Anna munkásságát, teljesen oda meg vissza voltam a rajzaiért. Ez már a sokadik kötet, amely Anna munkái közül a polcomra kerül, de még mindig újra meglep a végtelen profizmusával és kreativitásával. Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy ő az egyik legnagyobb kedvencem a magyar illusztrátorok közül.

Eddig minden könyvem a sorozatból dedikálva lett, szóval remélem a Könyvhéten, vagy esetleg majd a Könyvfesztiválon tudom dedikáltain a szerzővel. :)

Összességében ugyan nem Fodor Veronika regénye lesz a kedvencem a sorozatból, de ez nem jelenti azt, hogy ne élveztem volna az olvasását. Az aranyváros egy igazán szerethető ifjúsági kalandregény, remek választás 10-12 évesek számára. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A történet az 1873-as bécsi világkiállítás idején játszódik, így a játékunk is ehhez az eseményhez kötődik. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS
Mi volt az 1873-as világkiállítás mottója?

a Rafflecopter giveaway

Állomások

12.05.: Csak olvass!
12.07.: Könyv és más
12.11.: Szembetűnő

2023. december 3., vasárnap

Ashley Poston: Halott romantika + Nyereményjáték

Sziasztok!

Megjelent a Magnólia Kiadó újdonsága, a Halott romantika! Ha kíváncsiak vagytok, hogy mit gondolnak bloggereink erről a szellemesen romantikus regényről, esetleg játszanátok a kiadó által felajánlott nyereménypéldányért, tartsatok velünk!

Florence ​Day a könyvszakma egyik legnépszerűbb romantikus szerzőjének a szellemírója, és komoly problémával küzd: egy szörnyű szakítást követően nem tud hinni többé a szerelemben. Számára a romantika halott.
Amikor új – és nem mellesleg túlságosan jóképű – szerkesztője nem hajlandó további hosszabbítást adni neki az új kézirat leadási határidejére, Florence felkészül rá, hogy búcsút intsen a karrierjének. Ráadásul nem sokkal később olyan telefonhívást kap, amire nem lehet felkészülni: haza kell térnie a szülővárosába eltemetni váratlanul elhunyt, imádott apját. Abba a közösségbe, ami soha nem értette meg őt, és ahol az évek során semmi nem változott.
Nem csak ezzel kell azonban szembenéznie. Az apja végakarata meglehetősen furcsa a temetésre kért ezer szál vadvirággal, Elvis fellépésével és a madarakkal. De a ravatalozóház ajtajában még furcsább dolog várja: egy szellem, aki pont olyan dühítően jóképű, mint korábban, és legalább annyira értetlenül áll a helyzet előtt, mint Florence. A romantika határozottan halott… de úgy tűnik, hogy az új szerkesztője is, és befejezetlen ügyük miatt a lány kénytelen átértékelni mindazt, amit valaha a szerelmes történetekről gondolt.
Ashley Poston első felnőtteknek írt regénye meghitt történet hazatalálásról, családról és szerelemről a Szívek szállodája stílusában.

Vannak könyvek, amelyeket örökké a kezünkben akarunk tartani és olvasni. A történet bekúszik a bőrünk alá, megragadja a szívünket és többé el sem ereszti. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után. Számomra pontosan ilyen volt a Halott romantika is.  Ashley Poston regénye olyan volt számomra, mint egy kellemes és puha takaró, mely melengeti a kis szívemet és lelkemet. Egy rendkívül bájos és megkapó történet a szerelemről, a gyászról, hazatalálásról, a halálról de legfőképpen magáról az életről. 

Ashley Poston könyve teljesen levett a lábamról. Mikor elolvastam a fülszöveget, azonnal anyukám egyik kedvenc romantikus filmje jutott eszembe (amit amúgy én is imádok), így egy másodpercig sem volt kétséges számomra, hogy elolvasom-e a Halott romantikát. Szerencsére nem kellett csalódnom. Jaj emberek, azt hiszem, hogy megvan a kedvenc romantikus regényem. Nemcsak a történet, de maga a mondanivalója is elvarázsolt. Annyira imádtam, hogy miután elolvastam, felhívtam az anyukámat, hogy legközelebb mikor megyek haza, viszem is neki a könyvet. 

A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják az olvasót. Ashley Poston nagyon szépen ír a veszteségről és a gyászról, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy egy másodpercig sem hat nyomasztónak a regénye. Bár a regény jelentős része a halálhoz kötődik (Florence az édesapja temetése miatt érkezik a szülővárosába és ott találkozik Ben szellemével is), mégis sokkal inkább az életre fókuszál. Bár Ben csupán a szellemvilágban létezik, mégis sokkal elevenebbé válik társaságában Florence. A gyász fájdalmát ugyan nem tudja levetkőzni, hiszen rengeteg megbánás és kimondatlan szó nyomja a lelkét, a férfi társaságában azonban újra megtanul mosolyogni. Florence szerint a romantika halott. Azóta képtelen írni, hogy volt párjával szakított. Azóta minden egyes leírt mondatot hazugságként élt meg. Ben társaságában azonban, úgy érzi, hogy újra élni kezdett. De vajon születhet valami igazán élő dolog a halál árnyékában?

Nagyon szerettem, hogy mindkét szereplő az irodalmi világhoz kötődik. Mindig jó érzés olyan könyvet a kezembe venni, melyben az olvasás és a könyvek a szereplők szerves részét képezik. 
A kötet szereplői nem idealizált és túlmisztifikált romantikus hősök, hanem valódi hús-vér emberek, akik sokszor és sokat hibáznak. Egy igazán kedves kisvárosi család életébe pillanthatunk be, de azt azért szeretném jelezni, hogy nem igazán éreztem semmilyen Stars Hollow vibe-ot. Nagy Gilmore Girls rajongóként azt kell mondanom, hogy szerintem egyáltalán nem hajaz a stílusára. (Sarah Adamas: Ha Rómában jársz és Gyakorlat teszi a mestert könyveinél sokkal inkább érezem ezt a hangulatot.) De ez persze egyáltalán nem gond, csak a fülszöveg miatt kicsit szeleburdibb főhősre számítottam. Florence karakterére pedig sok mindent tudnék mondani, de a szeleburdi és bohókás vajon nem lenne közte. Ráadásul a kisváros lakói sem tűntek olyan minden lében kanál típusnak. De ettől függetlenül nagyon megkedveltem Florence családját. Furcsa érzés lehetett gyermekként nap mint nap a halállal találkozni, de a nő és családjának az élete mégsem holmi gótikus, misztikus fantasy. Hanem egy igazán romantikus történet, sok szeretettel és vidámsággal. Igaz a halál az életüknek a része volt, de nem olyan para, vagy furcsa módon. Sokkal inkább kiegyensúlyozottabb lett a család kapcsolata vele. Bármennyire is szeretnénk elfelejteni és nem tudomásul venni, de a halál az élet része. Azzal, ha soha nem beszélünk róla csupán azt érjük el, hogy rettegünk tőle. Ha pedig félünk, akkor nem is tudunk megbírkózni vele. Pedig nagyon fontos, hogy az elhunytnak az életére emlékezzünk, ne pedig a halálával foglalkozzunk. És persze azzal sincs semmi ba, ha olykor használjuk az akasztófa- és  feketehumort. A humor segíthet abban, hogy megküzdjünk a legsötétebb fellegekkel is. Szerettem, ahogy az írónő erre is felhívja a figyelmet a regényében. 

Florence rengeteget fejlődik, a szemünk előtt válik a saját romantikus történetének főszereplőjévé. A gyermekkori traumái beárnyékolják az egész életét. Szülővárosból érettségit követően azonnal elmenkült és 10 évig vissza sem tért. Mindig is az írás volt az álma, de mivel az első regénye nem fogyott jól, így rengeteget csökkent az önbizalma. Egy ismert írónő szellemírójaként dolgozik, de saját néven évek óta nem publikált. Mikor szakított a párjával a férfi árulása miatt meg volt róla győződve, hogy a romantika egyszerűen halott és ő talán meg sem érdemli azt a fajta szerelmet, amit a szülei és testvére is magáénak tudhat. Alkotói válságba kerül, és egyszerűen úgy érzi, hogy képtelen kilábalni belőle. A helyzete egyre reménytelenebb, ráadásul édesapja elvesztésével is meg kell küzdenie. A fiatal nő képtelen arra, hogy segítséget kérjen, érzelmileg a saját családtagjaitól is elszigetelte magát. Ben felbukkanásával azonban minden megváltozott. Egyre közelebb kerül ahhoz, hogy képes legyen megélni az érzelmeit, szép lassan lebontja a saját maga által teremtett falakat és nemcsak a szülővárosához, hanem a saját családjához is visszatalál. Ben karaktere rendkívül különleges, egy nagyon szerethető szereplő. Tökéletes társnak tűnik, de szellemként korlátozottak a lehetőségei. Vajon tényleg halott a romantika? És mi van akkor, ha két fél úgy szeret egymásba, hogy az egyik szellem a másik pedig nagyon is élő?

Nagyon szerettem a könyv végén látható bónusz tartalmakat, az olvasói kalauzt és az írónő könyvlistáját. A vándorló palotát fel is vettem a listámra, nem először találkoztam a címével, azt hiszem, hogy most már tényleg beszerzem.

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet. Azt hiszem, hogy tényleg megtaláltam végre a kedvenc romantikus történetemet. Ha egy igazán jó, szerethető mégis komolyabb mondanivalóval bíró romantikus regényre vágytok, akkor csak ajánlani tudom. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 


Nyereményjáték

A Halott romantika egy szellemes-romantikus regény, éppen ezért mostani játékunk során is ilyen könyveket keresünk. Minden állomáson találtok egy hasonló zsánerű, hiányos könyvcímet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni és beírni a Rafflecopter megfelelő dobozába a könyv teljes címét. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÖNYVCÍM
L_yl_

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

11. 29. Szembetűnő
12. 01. KönyvParfé
12. 03. Csak olvass!
12. 05. Pandalány olvas
12. 07. Betonka szerint a világ…
12. 09. Olvasónapló
12. 11. Zakkant olvas
12. 13. Hagyjatok! Olvasok!

2023. december 2., szombat

Ajándékötletek könyvmolyoknak, amikkel nem lőhetsz mellé

 Sziasztok!

„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.”

Te vajon hiszel a karácsony csodájában? Hiszel a zöld fenyő varázsában?
Mi, a Blogturné Klub tagjai, több mint kétezer turnéval a hátunk mögött minden kétséget kizáróan hiszünk benne! S hogy bebizonyítsuk Neked is, hogy létezik, egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk!

December elsejétől egészen szentestéig minden nap valami új meglepetéssel kényeztetünk. Lesznek könyvajánlóink, zenelistáink, ínycsiklandó receptjeink, de újra elkalandozunk kedvenc karaktereink világába is, ahonnan meg sem állunk a legjobb adventi programokig. 

Természetesen képzeletbeli puttonyunk sem maradt üres! Ha egy kicsit közelebb merészkedsz és vetsz bele egy gyors pillantást, láthatod, mennyi kincs lapul még benne: sok-sok könyv, ami csak és kizárólag arra vár, hogy szebbé tegye olvasóink karácsonyát.
Tárd hát ki szívedet, kedves olvasó, és engedd, hogy a boldogság melege átjárjon.

AJÁNDÉKÖTLETEK KARÁCSONYRA

Ha egy ideje követitek a blogomat, akkor tudjátok, hogy minden évben karácsonyi ajándékötletbörzével érkezem hozzátok a különleges adventi turné keretében. Eddig mindig utolsó pillanatban is beszerezhető ötletekkel rukkoltam elő, most viszont arra gondoltam, hogy változtatok egy kicsit az ajánlómon. Még csak december eleje van, így minden egyes ötletem könnyen megvalósítható, még akár a SHEIN, TEMU és bármilyen másik külföldi rendelés is megérkezhet. 

No de lássuk, mivel is készültem idén nektek. 

1. KÖNYV

A legegyszerűbb és legbiztosabb ajándékötlet, hiszen egy könyvmoly karácsonyfája alól soha nem hiányozhat a könyv. Kevin után szabadon, az én életfilozófiám, hogy " Nincs karácsony könyvek nélkül.". Ezzel pedig biztosan nem vagyok egyedül. Egy óvatlan pillanatban könnyen ki lehet deríteni, hogy melyik kötet hiányzik az ajándékozottunk polcáról, egyszerűen csak elég ilyen irányba terelni a beszélgetést. Ha szerencsénk van és az illető aktív moly.hu felhasználó, akkor pedig igazán nyert ügyünk van, hiszen elég csak meglesni a kívánságlistát. Ha az ajándékozottunk az a típus, aki megjelenéskor minden regényt megvásárol azonnal, akkor sincsen minden veszve. Ilyenkor érdemesebb kicsit drágább album, hobbihoz kötődő, vagy életrajzi könyveket választani, hiszen ezeket nem biztos, hogy azonnal beszerezzük. 

Én nagyon szeretem a különleges kiadásokat, ezzel pedig azt hiszem, hogy nem vagyok egyedül. Ha az illető szereti a külföldi kiadású könyveket, akkor egy-egy izgalmas kiadással is meglephetitek. Egy MinaLima kötet, a Chronicle Books kiadványai, vagy éppen Wordsworth kiadások csudaszép meglepetések lehetnek a fa alatt. Ha az illető szereti a Harry Pottert, akkor ajánlom figyelmetekbe a jubileumi házas, vagy éppen az illusztrált kiadásokat. 

Egy kis segítség a rendeléshez:

Líra - ATL96X 27% + ingyen szállítás 6.000 Ft felett. Érvényes 2024.01.15-ig.
Book24 - dec. 1-3. shopping hétvége kedvezményes árak 30% (csak a készleten lévő és előrendelhető nyomtatott könyvekre), ezt követően DECBOOKBB 25% kedvezmény 
Librotrade - csakolvass10 kuponnal további 10% kedvezmény a honlapon látható összegből (angol nyelvű könyvek)
Európa Könyvkiadó - könyvek 50%-os akcióban 


2. AJÁNDÉKUTALVÁNY

Az egyik legegyszerűbb és legkézenfekvőbb ajándékötlet. Eléggé megúszós szaga van a dolognak, de az biztos, hogy nem lehet vele mellélőni, hiszen az utalvánnyal azt vesz magának az illető, amit csak szeretne. Egy könyvvásárlási utalvány remek ötlet, ha az illető könyvmoly. De én például mindig örülök az IKEA utalványnak is. Az embernek nem lehet elég gyertyája, plédje, párnája. 

3. GYERTYA + ILLATVIASZ

Nem tudom hogy vagyok vele, de én imádom a gyertyákat és az illatviaszokat. Tökéletes hygge hangulatot teremtenek az olvasáshoz. Rengeteg nagyszerű alkotót ismerek, akiknek a termékeiben garantáltan nem fogtok csalódni. Leírom nektek a kedvenceimet:

Világok Lángja - Rengeteg konkrét könyvhöz kapcsolódó termékük van, de ha nem tudod, hogy melyik könyves világhoz húz az ajándékozottad szíve, akkor sem kell kétségbe esni, hiszen több téli hangulatú és általánosan az olvasáshoz kötődő termékeket találhattok náluk. (Bónusz ötlet, a könyvjelzőknél és a könyvtasiknál is érdemes körbe néznetek). 
Little Fires Candles - Ezen az oldalon főleg konkrét történetekhez, szereplőkhöz kötődő termékeket találhattok. (Bónusz ötlet, mindenképpen lessétek meg a mágneses könyvjelzőket is)
Greenway Candle - Egyszerű és letisztult üvegek és címkék jellemzik, tökéletes választás ez a bolt is karácsonyra. 
D' Candles - Ha esetleg a formagyertyákhoz húz a szívetek, erre is van egy ötletem. 

4. TÖRŐDÉSCSOMAG A HYGGE MARGÓJÁRA

Sokan, sokféleképpen próbálták pontosan megmagyarázni mit is jelent a hygge kifejezés. Az otthonteremtés művészete? A lélek otthonossága? Pontos szavak nincsenek is rá, nem lehet könnyen lefordítani, inkább csak a hangulatát lehet körülírni. Nekem a boldogság, melegség és az otthonosság jut róla eszembe. A hygge számomra az az állapot, amikor kényelmesen bekuckózva élvezem az otthonom kényelmét. Olvasgatok, esetleg filmet nézek.

Ez az érzés ihlette a követező ötletemet, hiszen minden könyvmoly szeret kényelmesen elhelyezkedeni a fotelban/kanapén/kedvenc kis sarkában, hogy az olvasás szenvedélyének hódoljon. 

Egy kényelmes polár takaró, illatgyertyák, forró tea/csoki/kávé az ajándékozott ízlésének megfelelően, egy bögre megteremit a tökéletes hygge életérzést. Az igazán relax élményért érdemes fürdősót, vagy fürdőbombát is becsempészni a csomagba. 

5. VÁSZONTÁSKA

A vászontáska hasznos, praktikus ajándék. Ha pedig az ember kellően sok időt szán rá, akkor garantáltan megtalálja az ajándékozotthoz legközelebb álló stílust. Még nincs késő, akár el is tudjátok készíteni a sajátotokat. Ehhez nincs másra szükségetek, mint egy üres vászontáskra alapra (ilyet a hobbiboltokban is találhattok könnyen) és beszereztek mondjuk egy vasalható matricát, vagy akár hímezhettek is rá. Ha a vasalós ötlet mellett teszitek le a voksotokat, akkor mindenképpen lessétek meg a TEMU nevő oldalt, nekem EZ a kedvenc szettem rajta. Egyszerre 6 legyet üthettek egy csapásra. 

De ha inkább a kész termékeket preferáljátok, akkor összeszedtem néhány oldalt, ahonnan biztonságosan rendelhettek: 

Livre - Rengeteg nagyszerű táskából választhattok náluk
TEMU - Igen tudom, sokat emlegetem, de szuper táskákat találhattok náluk is. Ha most megrendelitek még megjöhet karácsonyig. 
Olvashop - Az oldalon rengeteg vászontáskát találhattok, én csak ajánlani tudom őket is. (Bónusz ötlet, az ex libris pecséteket bögréket és könyvtasikat se hagyjátok ki.)

6. KÖNYVTASI VAGY EBOOK TARTÓ

A könyvtáska és ebooktartó nagyon hasznos ajándék, ráadásul a vászontáskához hasonlóan még itt is van idő, hogy az illető stílusához leginkább passzolót megtalálja. Az utóbbi időben több olyan oldalra is ráakadtam, akik kézzel készítenek szebbnél szebb termékeket. 

Zuska design - Rengeteg csodás könyvtasit találhattok nála a honlapját böngészve, csak tudjatok majd választani a bőség zavarában. (Bónusz ötlet a könyvjelzőket, újraszalvétakat és uzsonnás táskákat se hagyjátok ki.)
Lanzarote Könyvtok- Könyvtokokat és védőborítókat is találhattok nála, többféle méretben. Ebbok olvasókhoz is készít tokokat. Nála is csak a bőség zavara okozhat gondokat. 
Pracli - A minimalista stílus képviselője, ha szeretitek az egyszerű, de nagyszerű dolgokat, akkor garantáltan ezt a boltot keresitek. 

7. LIBRI KÖNYVRŐL KÖNYVRE KÖTETE

A Libri könyves olvasástervezőjében és öröknaptárában a napi teendőid és a fontos évfordulók mellett minden könyves inspirációt megtalálsz: nyomon követheted és értékelheted olvasmányaid, kívánságlistákat és várólistákat vezethetsz, és számos izgalmas könyves kihívással is találkozhatsz. Tökéletes ajándék minden könyvmoly számára. ITT találjátok. 

8. FANDOM TERMÉKEK 

Érdemes meglesni a különböző oldalakat, mert például a IGN és Geekstore, Geekhub oldaláról még rengeteg idő van rendelni.  Ezeken az oldalakon az ajándékozott kedvenc könyves/filmes univerzumával kapcsolatos ajándéktárgyat szerezhettek be. Ha budapestiek vagytok könnyebb a dolgotok, mert akár a plázákban is találhattok ilyen boltokat. A Beststuff oldaláról is van idő még rendelni, de ha Budapesten éltek, akkor az Astorián lévő boltba be is ugorhattok körbenézni. 

9. TEA + KÁVÉ

Minden könyvmoly szereti a kávét/teát így ezekkel sem lehet mellélőni. A különleges kiadások nemcsak szépek, hanem finomak is. A már fentebb említett Olvashop oldalán találhattok nagyon szép szálas teákat, ha választotok mellé egy bögrét az oldalról, akkor teljes is az ajándék. De ha ajándékszettben gondolkodtok, akkor a Gastro Box oldalán szuper karácsonyi ajándékszetteket találhattok.

10. BÖGRE

A bögre is szuper ajándék, én például élek-halok értük. Egy szép bögrével könnyen le lehet venni engem a lábamról. Ha kellően kreatívnak érzitek magatokat, készíthettek is sajátot, de ha kész termékeket kerestek, akkor erre is van néhány ajánlatom. 

Your Design - Ezen az oldalon rengeteg kincset találhattok és személyre is szabhatjátok a kiválasztott terméket. 
Marosi Műhely - Szuper bögréket találhattok náluk is. (Bónusz ötlet, a Harry Potteres egyedi grafikának nincs olyan potterhead, aki ne örülne.)
Pamutlabor - Ha van egyedi ötleted, akkor ők azt meg is valósítják. (Bónusz ötlet, akár pólót is csináltathatsz az ajándékozottnak.)

11. TÁRSASJÁTÉK

Ha az adott könyvmoly imád társasozni, akkor ez lesz a nyerő ötlet számotokra. Legyen szó A gyűrűk uráról, a Star Wars-ról, a Harry Potterről, vagy akár a Trónok harcáról, mindegyikkel kapcsolatban számos játék található a játékboltok és hipermarketek polcain. 

12. LEGO ÉS PUZZLE

Abban az esetben, ha az ajándékozott szeret legózni és kirakózni, akkor ez is jó ötlet lehet. Nekem elsőre Harry Potter és Star Wars darabok jutnak az eszembe, de akár a Disney fanoknak is nagy örömet lehet ezekkel a termékekkel okozni. 

13. KÖNYVJELZŐK

Egy egyedi könyvjelző igazán nyerő ötlet lehet lehet minden könyvmoly számára, ráadásul a kézzel készített ajándék mindig különleges helyet foglal el az ajándékozott szívében. Az interneten rengeteg ötletet lehet találni, nekem ez a személyes kedvencem, szóval ha valaki engem szeretne meglepni, az ezzel készüljön: 

De a viccet félretéve, persze nem ez az egyetlen lehetőség. Ha van kedvetek egy kicsit szöszmötölni, akkor a Canva nevű oldal segítségével könnyen szerkeszthettek egy igazán személyre szóló darabot, melyet idézetekkel és képekkel is feldobhattok: https://www.canva.com/design/play?category=tACZCukEWJE&type=TACTmNxwvVI

Ha inkább a kész termékeket preferáljátok, akkor a Livre oldalán, a Világok Lángja oldalán, a Little Fires Candles oldalán, az Olvashopnál vagy akár a már emlegetett TEMU és SHEIN oldalon is találtok. 
De mazsolázhattok az általám készítettek közül is, ITT találjátok őket. 

Ezeket az ötleteket tudtam Nektek összeszedni, remélem tudtam segíteni és sikerül választani valamit a listáról. Jó készülődést kívánok nektek, és nagyon vigyázzatok magatokra! 



Nyereményjáték

Ebben a játékban minden állomáson találsz egy kérdést, ami a karácsonyhoz kötődik. Nincs más dolgod, mint a Rafflecopter helyes sorába beírni a megfelelő választ. 
A turné végén, a Blogturné Klub bloggereinek felajánlásáből 4 ajándékkötet kerül kisorsolásra (a kötetek címeit a rafflecopter doboz tetején találjátok) azok között, akik minden állomást teljesítenek.
Figyelem! Bloggereink csak Magyarország területére postáznak. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk. 

KÉRDÉS
Hol található a Föld legnagyobb karácsonyfája?

a Rafflecopter giveaway

Állomások

12/02: Csak olvass! - Ajándékötletek könyvmolyoknak
12/03: Readinspo - Filmajánló
12/05: Fanni's Library - Karácsonyra állni fog című könyv értékelése
12/06: Readinspo - Szemezgetés az idén megjelent karácsonyi könyvekből
12/08: Szembetűnő - Karácsonyi (gyerek)könyvajánló
12/11: Olvasónapló - Karácsonyi playlist 
12/12: Csak olvass! - Könyvjelzők, képeslapok és ajándékkísérők (letölthetők) + booktag
12/15: Könyv és más - Társasjáték ajánló
12/17: Fanni's Library - Élfestett könyvek ajándékba - ajánló
12/18: Utószó - Karácsonyi könyvajánló felnőtteknek
12/19: Zakkant olvas - Last minute karácsonyi élmény ajándék lista 
12/20: Spirit Bliss Sárga könyves út - Karácsonyi vásár ajánlója 
12/21: Hagyjatok! Olvasok! - Karácsonyi fanfiction
12/22: FüggőVég - Ajándékok, amiket  a TOP 5 kedvenc könyves karakternek adnék
12/23: Csak olvass! - Saját történet
12/24: Közös meglepetés

2023. december 1., péntek

Michala Ries: 24 ​nap karácsonyig + Nyereményjáték

Sziasztok!

Közeledik a karácsony, ezzel egyidejűleg pedig egyre több ünnepi ajánlóval találkozhattok az oldalunkon. Már mindannyian karácsonyi lázban égünk, így alig várjuk, hogy megosszuk veletek a tapasztalatainkat a különböző könyvekről. A Centrál Könyvek jóvoltából, most egy igazán bolondos és megható karácsonyi történetet hoztunk nektek. Ismerjük meg együtt Ninát, akinek látszólag semmi sem hiányzik az életéből. Jó állás, megbízható partner, remek kollégák, zökkenőmentes hétköznapok, szerető család, közelgő előléptetés… Mi másra vágyhatna egy fiatal, ambiciózus nő? Derítsük ki közösen! Tartsatok velünk, ismerjük meg közösen Nina őrültebbnél őrültebb kihívásait, ha pedig nektek kedvez a szerencse meg is nyerhetitek a könyvet a kiadó felajánlásában. 

Bolondos és megható romantikus komédia karácsonyi varázslatba csomagolva

Úgy tűnik, Ninának bejött az élet, látszólag nem hiányzik neki semmi. Jó állás, megbízható partner, remek kollégák, zökkenőmentes hétköznapok, szerető család, közelgő előléptetés… Mi másra vágyhatna egy fiatal, ambiciózus nő? Aztán egyszer csak rájön, hogy ez nem elég. Egyik pillanatról a másikra mindent felborít maga körül, kilép a komfortzónájából, szakít a vőlegényével, és hátrahagyja, ami unalmas, ami megszokott. Karácsonyig van 24 napja, hogy teljesítse őrültebbnél őrültebb titkos kívánságait, családi csontvázakat húzzon elő a szekrényből, fájdalmas igazságokat ismerjen be, régi hibákat hozzon helyre, és megvalósítsa álmait.

Mivel a karácsonyi időszak tele van csodákkal, egy vonzó idegen is keresztezi az útját, aki minden alkalommal megdobogtatja a szívét, amikor csak rápillant. Dominik kedves, sármos, vicces és őrülten szexi. Nina úgy érzi, jó társa lehet a különösebbnél különösebb kalandokban. Ő lehet a legszebb ajándék, amit valaha kapott. Ha a férfi elég bátor ahhoz, hogy megszelídítse.

Mi lehet stílusosabb annál, mintsem december 1-jén írni egy olyan könyvről, melynek alapját tulajdonképpen egy adventi kalendárium adja? 

Tudjátok már rólam, hogy a romkomok a gyengéim. Végtelenül szórakoztatók számomra, még akkor is, ha általában nem túl fantáziadús a cselekményük. A karácsonyi időszakban ez a rajongásom teljesen új szintre emelkedik, mert élek-halok a karácsonyi romantikus történetekért, valahogy mindig melegséggel és boldogsággal töltik el a kis szívemet. Amikor megláttam Michala Ries regényének fülszövegét, azonnal beleszerettem, tudtam, hogy nekem ezt a kötetet egyszerűen muszáj elolvasnom. Általában a nehéz témájú könyveket részesítem előnyben, de néha kibújik a rózsaszín királylányos énem, és valami kedves, aranyos romantikus történetre vágyom. Régóta megfogadtam, hogy minden karácsonykor időt szánok az ünnepi történetekre is, így ezt a regényt sem hagyhattam ki a karácsonyi időszakban. Idén már több mesekönyvet és egy YA regényt is olvastam az adventi készülődés jegyében, így izgatottam vettem kezembe az első NA történetet. Szerencsére nem kellett csalódnom, Michala Ries regénye egy végtelenül szórakoztató és szerethető olvasmány. Nina és Dominik tökéletes párost alkotnak, nagyon szerettem az évődéseiket.

A történet alapja az, hogy Nina (a történet főszereplője) úgy érzi, hogy megrekedt az élete. Elvesztette önmagát, már nem az az önfeledt nő, aki régen. Elhatározza, hogy mindent felborít maga körül, kilép a komfortzónájából. Szakít a párjával, és hátrahagyja, ami unalmas, ami megszokott. Karácsonyig van 24 napja, hogy teljesítse őrültebbnél őrültebb titkos kívánságait, családi csontvázakat húzzon elő a szekrényből, szembenézzen néhány fájdalmas igazsággal és múltbéli eseménnyel, régi hibákat hozzon helyre, és megvalósítsa álmait. Szerencséjére nincs egyedül, az első feladatnál találkozik Dominikkel, aki társa lesz a kalandokban. 

Ahogy haladunk előre, úgy ismerjük meg jobban Ninát és persze Dominikot is. Megértjük, hogy melyik pont miért került fel a listájára és lelkesen drukkol maga az olvasó is, hogy éjfélig mindegyiket letudja. Egyes feladatokon hangosan felnevettem, másokon bevallom elmorzsoltam egy-egy könycseppet. Nem szeretnék nagyon spoilerezni, de minden megjegyzés nélkül megírom nektek, hogy mely napok feladatai és eseményei hatottak meg a legjobban: december 10., december 14., december 18., december 20., december 23. Ezen fejezetek mindegyike levett a lábamról, azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ezek voltak a kedvenceim. 

A 24 nap karácsonyi című könyvben a humor és a komolyság nagyszerű elegyet alkot. Szeretem, amikor egy író nem fél nehéz és komoly témákhoz nyúlni. Az ember elsőre nem is gondolná, hogy micsoda mélységek vannak ebben a regényben. A regény műfaja a romantikus komédia, a szerző nem lépett túl a műfaj határain, hiszen végtelenül szórakoztató olvasmány. Mégis van benne némi plusz, amivel az ember azt érzi, hogy a történet adott számára valamit. Sokszor én is hajlamos vagyok arra, hogy mások szemével ítéljem meg magam, nem érzem magam bátornak és nagyon ritkán lépek ki a saját komfortzónámból. Nina kalandjai ezért meglehetősen inspirálóak voltak számomra. Bár nincsenek olyan vágyaim, hogy felfelé menjek egy mozgólépcsőn, vagy fordítva hajtsak be a körforgalomba, de azzal a gondolattal abszolút tudok azonosulni, hogy az embereknek jobban kellene önmagukra koncentrálnia. Nem szabad hagyni, hogy toxikus gondolatok határozzanak meg minket, meg kell tanulnunk kiállni önmagunkért. Mindannyiunk életében vannak dolgok, amiket megbántunk. Az igazi bátorság az, ha megpróbálunk ezeken változtatni. Lehet, hogy 10 éve történt az adott eset, lehet csak 3 hónapja. De nem szabad hagyni, hogy ez mérgezzen minket. Olykor a legjobb dolog amit tehetünk, hogy veszünk egy mély levegőt, nem törődve aggályainkkal felvesszük a kapcsolatot az adott illetővel. Lehet nem sül el jól, de legalább elmondhatjuk magunkról, hogy mi megpróbáltuk. Néha az ember hajlamos a szőnyeg alá söpörni a dolgokat, de ezek egy idő után mérgezővé válhatnak. Ha az ember felismeri ezt, az már fél siker, de ha tesz is ellene, akkor igazán büszke lehet magára. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal küzd Nina is, aki egyre közelebb és közelebb kerül ahhoz a nőhöz, aki egykor volt. Olyan ez számára tényleg, mint egy igazi újjászületés. Végre újra önmaga lehet. 

A karakterek nagyon szerethetők, Nina és Dominik olyan, mint a borsó meg a héja. Igaz csak néhány napja ismerik egymást, de az ember megismeri, ha a lelki társát fújja elé a szél. Az évődéseik sokat tompítottak a nehézkesebb pillanatok után ,szerettem látni, ahogy egymás támaszaivá váltak. 
Mindketten óriási fejlődésen mennek keresztül, hiszen nem csak a fiatal nő, hanem Dominik is sokat változik a feladatoknak köszönhetően. Nina őt is inspirálja, sokszor ő is elvégzi ugyanazt a feladatot, csak a saját élethelyzetére adaptálja. 

A magyar borító szerintem nagyon ötletes, sokkal jobban tetszik, mint az eredeti. 

Összességében jó kis olvasmányélménynek bizonyult Michala Ries könyve, egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. Egy igazán kedves, mókás és lélekmelengető olvasmány, ami tökéletesen illik az adventi időszakhoz. Ha szeretitek a könnyed, mégis komolyabb mondanivalóval rendelkező romantikus történeteket, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt a regénynek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

A könyv összesen 24 fejezetből áll, pontosan úgy, mint egy adventi kalendárium. Ebben a játékban így az advent időszakára koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a választ. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS
Az adventi naptár használatának népszokása egy német édesanyához kötődik. Feltehetően mikor készült a kalendárium őse? (nem konkrét évszám, csak körülbelül lehet tudni)

a Rafflecopter giveaway

Állomások

12.01.: Csak olvass!
12.05.: Sorok között
12.07.: KönyvParfé
12.10.: Readinspo
12.13.: Könyv és más
12.16.: Zakkant olvas
12.19.: Szembetűnő