2022. július 9., szombat

Hana Tooke: Leleményes ​lelencek + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Maxim Könyvkiadónál jelent meg Hana Tooke: Leleményes lelencek című gyerekkönyve, mely Európa-szerte  számos díjat nyert, a middle  grade korosztály új kedvence. Öt 12 éves árváról szól a történet, akiknek menekülniük kell egy gonosz örökbefogadó elől, ám épp ez a kaland segítheti hozzá őket, hogy szerető családra találhassanak. Kövesd a négy állomásos blogturnét, és játékunk megfejtéséért cserébe megnyerheted a könyvet a kiadó felajánlásában.

1880 őszén öt csecsemőt találnak a Kis Tulipán Árvaházban nagyon szokatlan körülmények között. Ők Adele, Ludvig, Ánizs, Kornelis és Milou. Az álnok és szívtelen gondozónő „örökbefogadhatatlannak” titulálja a gyerekeket, akik azonban teljesen tisztában vannak azzal, hogy éppen nem mindennapi egyéniségük teszi őket különlegessé. Elhatározzák, hogy ha törik, ha szakad, ők együtt maradnak. Amikor egy gonosz, alvilági figura megpróbálja őket a karmai közé kaparintani, az árvák összefognak, és vakmerő menekülésbe kezdenek Amszterdam befagyott csatornáin. Rengeteg kalandba keverednek, és sok csávából sikerül kihúzniuk egymást. S még az is lehet, hogy mindeközben sikerül igazi otthonra és igazi családra lelniük.


Az utóbbi időben óriási kedvenc lett nálam a gyermek- és ifjúsági irodalom műfaja. Ezek a végtelenül kedves és szerethető történetek mindig rabul ejtik a szívemet és a lelkemet. Hajlamos vagyok arra, hogy leginkább a szépirodalmi és történelmi regényeket részesítsem előnyben, így olykor tudatosan "kényszerítem" magam arra, hogy könnyedebb műfajban is olvassak, igyekszem visszaszorítani a nehezebb témájú és fájdalmas regényeket. Ha megnézitek az elmúlt hónapok termését jóval színesebb palettával találkozhattok nálam és remélem, ezt a jövőben is tudom majd biztosítani számotokra. És persze az sem utolsó szempont, hogy talán a hangulatom is kevésbé lesz letört és nyomasztó, ha több kellemesebb, vidámabb és szórakoztatóbb könyvet olvasok, mint szomorút. Persze az ember nem tud kilépni a saját bőréből, így természetesen megmarad fő zsánernek ez a két műfaj, de igyekszem jobban elosztani az olvasmányaimat. 

Hana Tooke regényének fülszövege már az első pillanatban levett a lábamról. Igazán izgalmas, kalandos ifjúsági történetnek ígérkezett, ezért óriási lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. Szerencsére a kötet olvastatta magát, izgalmakban nem volt hiány, így rekordidő (tulajdonképpen egy délután) alatt el is olvastam. 

A Leleményes lelencek összességében egy igazán magával ragadó ifjúsági könyv, mely nem véletlenül zsebelt már be számos európai díjat. A karakterek igazán szerethetőek, a cselekmény izgalmas és követhető, a hangulata pedig garantáltan elvarázsolja az olvasóját. A nyelvezete szépen illeszkedik a 10-14 éves korosztály igényeihez. Nincsenek benne hosszú és értelmezhetetlen mondatok, ideális első önálló olvasmány egy gyerkőc számára. A könyv egyáltalán nem ijesztő, sokkal inkább kalandosnak és fantáziadúsnak mondanám. Nagyszerű választás a nyári szünetre fiúknak és lányoknak egyaránt. 

Ebben a kötetben minden benne van, ami egy mai fiatal számára érdekes és izgalmas lehet:

  • kalandok ✅
  • veszélyek ✅
  • enyhe misztikum ✅
A nagyszerű és szerethető karakterek és a kellően antipatikus "ellenség" pedig igazán teljessé teszi a történetet. Persze minden sokkal könnyebb, ha az embernek vannak barátai és nem egyedül kell szembenézni a nehézségekkel. Hana Tooke regényében egyszerre 5 főszereplőt kapunk, akik közül Milou emelkedik ki. Mindannyian a Kis Tulipán Árvaház lakói, életük 12 éve komoly nélkülözésekkel telt. Egy nap, amikor egy kétes alak mindannyiukat örökbe akarja fogadni elmenekülnek és úgy döntenek, hogy megkeresik Milou szüleit, hogy ők majd menedéket biztosítsanak számukra. Az út azonban rengeteg veszélyt rejt számukra. Adele, Ludvig, Ánizs, Kornelis és Milou elhatározza, hogy együtt marad és bármi történik, közösen oldják meg a problémákat. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy ismerjük meg egyre jobban a gyerekeket. Szép fokozatosan mindannyiukat a szívünkbe zárjuk és drukkolunk nekik, hogy végre révbe érjenek. Egy gyermek sem érdemli meg, hogy egyedül maradjon, vagy hogy kihasználják őt, nyerészkedjenek rajta. Szerencsére azonban ők ott vannak egymásnak, bármi is történik, vigyáznak a másikra és nem hagyják, hogy bajuk essen. Nagyon szívmelengető volt látni, hogy mennyire ragaszkodnak egymáshoz. Ahogy írtam, Milou az, aki a leginkább kiemelkedik közülük, őt ismerjük meg a legjobban. Bepillantást nyerhetünk a titkos füzetébe is, amibe a különböző teóriáit vetette papírra, hogy vajon mi miatt voltak kénytelenek a szülei elhagyni. Soha nem nyugodott bele ebbe, évről évre várta, hogy betoppannak érte és végre hazaviszik. A többiek kicsit mások, de titokban ők is vágynak arra, hogy szeressék őket. Tulajdonképpen mindannyian egy igazi családra vágynak, azt azonban nem is sejtik, hogy ez közelebb van, mint gondolnák. 

A kedvencem Ánizs volt, nagyon szerettem a természet és az állatok iránti rajongását, de igazából mindenkit megkedveltem. Adele tudásványa, Milou hite és elhivatottsága rendívül példaértékű. Persze a fiúkat sem szabad elfelejteni, Ludvig és Kornelis is remek karakterek, akik nélkül nem is lennének olyan érdekesek ezek a leleményes lelencek. Mindannyian különlegesek, mindenki rendkívül tehetséges valamiben, együtt pedig igazán nagyszerű csapatot alkotnak. 

A legfontosabb kérdés a könyvben, amely időről-időre megjelenik, a család kérdése. Vajon mi is az a család? Lehet azt egyáltalán definiálni? (És most ne menjünk bele a politikai, társadalmi szociológia, vagy éppen pszichológiai magyarázatba) Csupán vérségi kapcsolat esetében beszélhetünk családról, vagy az emberek olykor megválaszthatják családtagjaikat? 

Nagyon tetszett, hogy a könyvben vannak illusztrációk, szeretem az ilyen típusú ifjúsági regényeket. Bár a stílus nem a szívem csücske, de ez igazából nem von le semmit a kötet értékéből. Csupán arról van szó, hogy én sokkal jobban kedvelem a lágyabb és ívesebb rajzokat, itt meg ha jól megnézitek a borítót sokkal élesebbek a körvonalak. Ez persze igazán semmiség, és semmi köze a történethez, csupán az én egyéni ízlésemet tükrözi. 

Összességében én nagyon megkedveltem a Leleményes lelencek című könyvet és bátran ajánlom mindenki számára. Gyerekként, kiskamaszként, de akár felnőttként is élvezetes olvasmány. Ha valami nagyszerű olvasmányt kerestek a nyári szünetre, vagy csak úgy, akkor mindenképpen jusson eszetekbe ez a kötet is a könyvesboltban, vagy a virtuális shopping során. Ha tehetitek, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt a történetnek. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashattok a történetbe. 

Nyereményjáték

A kisregény Amsterdamban és környékén játszódik, így a játékunk is ehhez a városhoz kötődik. Minden állomáson egy-egy állítást olvashattok, el kell dönteni, hogy igaz vagy hamis. A rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be a választ!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.) Sok szerencsét!

ÁLLÍTÁS
A Nemo Tudomány Múzeumban 5 szinten számtalan interaktív kiállításon vehetnek részt a gyerekek és a felnőttek.


a Rafflecopter giveaway

Állomások

07.09. Csak olvass!
07.11. Hagyjatok! Olvasok!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése