2019. május 19., vasárnap

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában



Sokáig állt a polcomon a könyv, de valahogy soha nem alakult úgy, hogy elolvassam. Mindig jött egy újabb könyv, és egyre lejjebb és lejjebb került a TBR listámon. Milyen kár. Jóval hamarabb is rászánhattam volna magam.

A könyv nem árul zsákbamacskát, már az ajánlóból megtudjuk, hogy milyen jellegű a történet: "Minden fiúnak, aki kénytelen volt megtanulni más szabályok szerint játszani."
Ari és Dante története a barátságról az identitáskeresésről, önmagunk elfogadásáról és saját démonaink leküzdéséről szól.

A fiúk egy szép nyári napon találkoznak és annak ellenére, hogy személyiségük talán nem is lehetne különbözőbb, mély barátságot kötnek egymással. Dante szereti a művészetet, kimutatja az érzelmeit és mindenki megkedveli őt azonnal. Hihetetlenül nyitott személyiség, könnyű vele megtalálni a közös hangot. Ezzel szemben Ari a saját világában él inkább. Nem szeret másokkal kommunikálni, igazi magának való típus. Folyamatosan kétségek gyötrik, állandóan vívódik. A két fiú teljesen megváltoztatja, tulajdonképpen felforgatja egymás életét.  Útjuk során akadályokba ütköznek, és csak akkor tudnak túljutni rajtuk, ha képesek hinni egymásban és a barátságuk erejében.

A történet abszolút szerethető volt,a fiúk szimpatikus karakterek voltak, a szüleik pedig…nos igen, mindenkinek ilyen szülőket kívánok. Nekem őszintén szólva Ari karaktere volt a szimpatikusabb, Dante nekem néha kicsit túl sok volt. Tetszett Ari borongós, melankolikus hangulata. Valahogy ez a gondolkodástípus kicsit közelebb áll hozzám.

Az olvasással könnyen és gyorsan lehet haladni, vannak 1 oldalas és 2 soros fejezetek is. Mindemellett sok a párbeszéd és alig vannak leírások. Nekem nehéz volt megszoknom ezt a felépítést, és úgy összességében az író stílusát. A könyv feléig abszolút azt éreztem, hogy értem én, hogy miért rajong ennyi ember a könyvért, de nekem valahogy nem jön át a dolog. A második felénél azonban valami átbillent nálam és elkezdtem megszeretni a könyvet, de rajongásig még így sem jutottam el.

Nagyon tetszett a könyv hangulata, a fiúk gondolkodása és az egész történet mondanivalója. Nem igazán szoktam idézeteket jegyzetelgetni a könyvekből, de olvasás közben számos olyan mondatot találtam, amit biztos, hogy kiírok majd magamnak. Arra mindenképpen készüljetek, hogy nem egy pörgős történet, az a legjobb, ha nincsenek nagy elvárásaitok. Nem izgalmas és nincsenek benne nagy csavarok. Ez a könyv egy nagyon lassú és igazán kedves történet, amelyben két 15 éves fiú egymásra talál.

Nagyon szeretem amúgy az ilyen jellegű könyveket, mind a felnőtté válás, mind pedig az identitáskeresés egy remek téma. Ez egy olyan időszak, ami mindenki számára ismerős, mindenki átesik ezen. Van valami csodálatos számomra abban, amikor egy számomra kedves karakter végre egyensúlyba kerül önmagával és rájön arra, hogy ki is ő valójában. Nagyon szép pillanatok ezek az olvasás során.

A könyv borítóját is mindenképpen meg kell említenem. Egyszerűen imádom. A borító színvilága, a képek és még a betűtípus is zseniális. Nekem nagyon tetszik. Tudom, hogy nem a külsőségek számítanak, de ezt muszáj kiemelnem.

Összességében azt kell mondanom, hogy nekem tetszett a könyv és bár nem volt számomra szerelem nagyon örülök neki, hogy végre elolvastam. Rendkívül aranyos és különleges a történet, számos olyan értéket rejt magában, ami miatt csak ajánlani tudom az elolvasását.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése