Sziasztok!
Üdvözlünk a Remélem, jól vagy című könyv blogturnéján – az irodai élet rejtelmeiben!
Képzeld el: reggel 8, kávéval a kézben, már megint egy újabb megbeszélésre sietsz. A szokásos e-mailek, a határidők, a pletykák és a fáradt kollégák között telik el a nap, és úgy tűnik, mintha a világ csak az irodai asztalod körül pörögne. De mi történik akkor, amikor a mindennapi rutinban egy váratlan helyzet hívja fel a figyelmet arra, hogy talán többre van szükséged, mint egy újabb kötelező feladatlistára?
Ez a kérdés húzódik meg Natalie Sue Remélem, jól vagy című regénye mögött. A történet az irodai élet elnyomó monotonitása és a személyes kapcsolatok összetettsége között egyensúlyoz, miközben bemutatja, hogyan mosódnak el a munkahelyi és személyes világok közötti határok.
Aztán egyszer természetesen eljön a pillanat, amikor lelepleződik. Büntetésként érzékenységi tréningre kell mennie, valamint korlátozásokat állítanak be a fiókjában.
Csakhogy valami hiba csúszik ebbe, és Jolene véletlenül korlátozások helyett most már az egész részleg levelezéséhez és privát chatjéhez is hozzáfér. Tisztában van vele, hogy szólnia kellene emiatt, de ki tud ellenállni annak, hogy kilesse, mit beszélnek róla a háta mögött a többiek? Jolene biztosan nem. Ráadásul, amikor tudomására jut, hogy leépítések várhatóak, rádöbben, hogy csak egy módon mentheti meg a pozícióját: be kell vágódnia a főnökénél, és meg kell győznie a HR-est a nélkülözhetetlenségéről.
Ahogy Jolene egyre mélyebben vájkál kollégái személyes világába és titkaiba, egyre többet tud meg róluk, és miközben egyre több hazugságra kényszerül mindenkivel szemben, elkezdi megkedvelni őket. Ez az állapot azonban nem tartható fent sokáig, így idővel döntenie kell, hogy a pozíciója megtartása vagy az őt körülvevő emberek fontosabbak – még úgy is, hogy esetleg tisztáznia kell magát előttük.
A Remélem, jól vagy kedves és vicces regény a magányról és a monitorok mögött felbukkanó szeretetről. Natalie Sue bemutatkozó regénye sírva nevetős párbeszédeivel és szívhez szóló megfigyeléseivel a mindennapi munkahelyi kultúra különbségeire és az elkerülhetetlen emberi kapcsolódásokra világít rá mesterien.
Van, amikor egy könyv a csodaszép borítójával, máskor pedig érdekes fülszövegével hívja fel magára a figyelmemet. Ennél a kötetnél bevallom, a fülszöveg egyik sora volt rám olyan hatással, hogy úgy éreztem, ezt a könyvet mindenképpen el kell olvasnom. Mikor ezt a részt láttam: "Jolene megküzdési stratégiája a helyzettel, hogy sérelmeit kicsinyes utóiratokba önti a céges e-mailezésében, majd fehérre állítja a szöveg színét, hogy senki ne lássa azokat." konkrétan én hangosan felnevettem. Az ember túl gyakran kap a munkahelyén bosszantó üzeneteket, így elképzeltem, hogy milyen vicces is lenne, ha egy-egy idegesítő pillanat után a válaszomban benne lenne egy fehérre állított csípős utóirat.
A történet szerint Jolene (akinek ahányszor elolvastam amúgy a nevét megszólalt a fejemben a Dolly Parton dal és nem...ez nem 1-2 alkalmat jelent) nem igazán találja a hangot a kollégáival. Kicsit olyan 22-es csapdája típusú szituációban van. Mivel furcsán viselkedett, ezért a munkatársai is elég furán kezdtek el viszonyulni hozzá, az évek során pedig ez a hatás-ellenhatás egyre inkább megmutatkozott. Téves prekoncepciók és az emberek teljes félreismerése jellemzi az ilyen típusú viszonyokat és hát Jolene esetében is pontosan erről van szó. Nem csak ő ismerte teljesen félre a kollégáit, hanem ők sem látták az ő valódi arcát.
A 30-as éveiben járó nő egyedül él, egy kevésbé hívogató környéken. Irodai adminisztrátorként dolgozik egy Supershops Incorporated nevű cégnél. Alkoholproblémái vannak, nincs valódi szociális élete és a kollégáival sem találta meg igazán a közös hangot. Egy nap érzékenyítő tréningre küldik amiatt, mert csúnya dolgokat írt fehéren az utóiratba, továbbá telepítenek a gépére egy olyan programot is, amely megfigyeli az ő levélváltásait és kiszűri azokat az üzeneteket, amelyek illetlenséget tartalmaznak. Egy váratlan technikai gubanc miatt azonban Jolene hirtelen belelát a teljes cég levelezésébe. Nemcsak kollégái e-mailjait kapja meg valahogyan, hanem a chat üzenetekbe is bepillantást nyer. Hirtelen megtudja, hogy mit gondolnak róla az emberek, ez pedig elgondolkodtatja őt. Amikor megtudja, hogy leépítések várhatók, felismeri a helyzet előnyét és mindent megtesz azért, hogy megkaparintsa az előléptetést és bebiztosítsa a helyét, hiszen ha elbocsájtják, akkor nem lenne más választása, mint hazaköltözni a szüleihez, ezt pedig a világért sem akarja.
Ahogy Jolene egyre mélyebben vájkál kollégái személyes világába és titkaiba, egyre többet tud meg róluk, és miközben egyre több hazugságra kényszerül mindenkivel szemben, elkezdi szép fokozatosan megkedvelni őket. Ami kezdetben csupán egy eszköz volt azért, hogy megtartsa a munkáját átalakult valami mássá, valami mélyebbé. Megismerte a kollégák titkait és nem várt módon reagált ezekre. Kibújt a csigaházából és őszintén segíteni akart, mikor problémájuk akadt.
Ahogy haladunk előre az időben, úgy ismerjük meg egyre jobban Jolenet, egyre inkább megértjük, hogy a jelenjében mikor viselkedik úgy-ahogy. Felismerjük, hogy hiába töltötte már be a harmincat is, múltja még mindig komoly hatással van rá. Gimnázium óta nem tudott szoros kapcsolatot kialakítani másokkal, elszigetelte magát és csupán a túlélésre játszott. Mikor megismeri azonban a cég új hr-es kollégáját, valami megváltozott. Cliff társaságában teljesen kinyílt és szép lassan elkezdett kibújni a csigaházából. De vajon egy olyan barátság, amelynek egy része hazugságon alapul meddig képes fennmaradni. Ha kipukkan a lufi, lesz valami, ami varázslatos módon mégis a levegőben tartja?
Őszinte leszek veletek, valahogy nem számítottam arra, hogy ezt a könyvet ennyire fogom szeretni. Egy délután alatt elolvastam, teljesen beszippantott, csak úgy faltam a lapokat. A szerző tökéletesen egyensúlyozott a könnyedség és komolyság igen vékony mezsgyéjén. Olvasás közben néha hangosan kuncogtam, máskor pedig komolyan elgondolkodtam. A történet tulajdonképpen Jolene felnövéstörténete. Egy írás arról, hogy miként nyílik meg, miként találja meg a helyét az emberek között. Szórakoztató, mégis komoly témákat vet fel. A kiégés, az alkoholizmus, a gyász, a bűntudat és a megfelelési kényszer mind-mind olyan elemek, melyek megjelennek a kötetben.
Azt hiszem, az irodai jelenetekkel mindannyian tudunk azonosulni. Legyen szó egy rendkívül büdös étel melegítéséről, szobanövény krízisről, irodai rivalizálásról, vagy pletykálkodásról, általában minden munkavállalóban van valami közös. Mindannyian azt szeretnék, hogy észrevegyenek és elismerjenek minket. Amikor több ember van összezárva egy szobába/folyosóra, akkor a konfliktusok elkerülhetetetlenek, hiszen tényleg napi 8-10 órában vagyunk együtt olyanokkal, akiket olykor még csak nem is kedvelünk. Általában két lehetőségünk van. Barátkozunk és igyekszünk pozitívan hozzáállni másokhoz, vagy meghúzzuk a határvonalakat és azt mondjuk, hogy ez egy munkahely, ide nem barátkozni járunk, és elvagyunk a saját kis világunkban. Persze mindegyik mellett szólnak pro és kontra érvek is, nincs feltétlenül jó, vagy rossz válaztás. Jolene például sokáig nem barátkozik a munkahelyén, de felismeri azt, hogy néha azért lehetett volna kicsit barátságosabb a kollégáival. Én meg a teljesen másik véglet vagyok, aki nem tud úgy dolgozni, hogy ne érezze "jól" magát a munkahelyén. Ahhoz, hogy funkcionáljak, szükségem van a csacsogásra, a kávézásra, a cinkos összenézésekre és a közös hülyéskedésre. El sem tudnám képzelni, hogy úgy teljen a napom, hogy senkinek sem szólok egy szót sem.
Arra számítottam, hogy a fülszövegben is leírt vicces utóiratok nagyobb szerepet játszanak majd a történetben, de viszonylag az elején lebukik Jolene, így csak néhányat ismerünk meg belőle. Ezt nagyon sajnáltam, bíztam benne, hogy több szerepet kap majd és nem csupán beindítja a kötet cselekményét.
Mind Jolene, mind pedig Cliff karakterét nagyon megkedveltem, szerettem, ahogy a legjobbat hozzák ki egymásból. Könnyen és gyorsan megtalálták a közös hangot még úgy is, hogy egy érzékenyítési programban nem biztos, hogy a hr-es kolléga a legbiztosabb pont. Mégis nagyon drukkoltam, hogy végül egymásra találjanak.
A kötet nyelvezete szerintem remek, ráadásul a történet tökéletes forgatókönyv alap, zseniális filmet lehetne belőle készíteni, biztosan megnézném Netflixen.
Összességében nagyon szerettem ezt a történetet, nem számítottam rá, de teljesen beszippantott. Tuti bekerül majd a 2025-ös top listámra. Ha szeretitek a könnyed mégis fontos témákkal operáló történeteket, akkor Natalie Sue regényének is adjatok esélyt. Olvassátok, szeressétek!
Értékelés: 5/4,5
Állomáslista:
07.29. Olvasónapló
07.31. Pandalány olvas
08.02. This is my (book) universe
08.04. Szembetűnő
08.06. Csak olvass!
08.08. Ambivalentina
.png)
