Shannon Chakraborty: Amína ​asz-Sziráfi kalandjai + Nyereményjáték

Sziasztok!

Az Agave Könyvek ismét egy különleges fantasyt hozott el a magyar olvasóknak Channon Chakrabortytól, melyben egy kalóznő hihetetlen kalandjait ismerhetjük meg. Bloggereink már alig várták, hogy megismerkedhessenek Amína asz-Sziráfival, és ha te is így vagy ezzel, akkor tarts velünk a blogturné során, és játssz velünk, hogy megnyerhesd a könyv egy példányát.

Amína ​asz-Sziráfi az Indiai-óceán hírhedt kalózaként túlélt ármánykodó zsiványokat, bosszúszomjas kalmárhercegeket, számos férjet és még egy démont is, hogy most visszavonultan élhessen anyaként a családjával, mentesen mindentől, aminek akár a leghalványabb köze lehet a természetfölöttihez.

Amikor azonban egy olyan munkát ajánlanak neki, melyre egyetlen rabló sem mondhat nemet, Amína lelkesen tér vissza egykori életéhez régi legénységével. Egy eltűnt lányt kell megtalálniuk, cserébe pedig akkora gazdagságra tehet szert, hogy egyszer s mindenkorra biztosíthatja vele családja jövőjét. Ám minél mélyebbre ássa magát, annál világosabban látszik, hogy jóval több van ebben a munkában és a lány eltűnése mögött, mint amennyit elárultak neki.

Shannon Chakraborty, a Dévábád-trilógia szerzője tengereken játszódó, varázslatokkal és veszedelmekkel teli új regényében kalózokról és bűbájosokról, titkos és tiltott ereklyékről és ősi rejtélyekről szóló történetet mesél el, amelyben egy nő eltökélt célja, hogy megragadja az utolsó lehetőséget a dicsőségre… és saját maga írja meg a legendáját.

Shannon Chakraborty neve már nem volt ismeretlen számomra, a Dévabád-trilógia első kötete nagyjából a megjelenés óta csücsül a polcomon olvasatlanul, de valahogy nem volt alkalmam beszerezni a folytatásokat, most meg már nem is igazán van rá lehetőségem, mert kevés eladó példány üti fel a fejét. Mikor megláttam, hogy megjelenik az Amína ​asz-Sziráfi kalandjai című kötet nem akartam elkövetni ugyanezt a hibát, így beütemeztem a júliusi olvasmányaim közé.

Az Amína ​asz-Sziráfi kalandjai egy hihetetlen érdekes és izgalmas regény, melyben egy hírhedt kalóznőt kísérhetünk el élete egyik legvadabb és legveszélyesebb utazására. Nem vagyok egy nagy kalóz rajongó lélek (vagy legalábbis eddig nem voltam az), nem néztem sem sorozatokat, sem pedig filmeket róluk, de a fülszöveg valami miatt azonnal felkeltette az érdeklődésemet és óriási lelkesedéssel kezdtem neki az olvasásnak. A várakozásaimat pedig csak tovább fokozta, hogy eddig szinte csak pozitív véleményeket olvastam a regényről, így őszintén bíztam benne, hogy nem fogok csalódni. Szerencsére a kötet az első oldaltól kezdve teljesen berántott, őrült lelkesedéssel faltam a lapokat és azonnal tudtam, hogy Amína világa végérvényesen beszippantott. Nem számított az 500-nál is több oldal, hiába voltam kicsit megcsúszva az olvasással, tudtam, hogy gyorsan fogok haladni vele. 

Az Amína ​asz-Sziráfi kalandjai egy történelmi fantasybe bújtatott kalandregény, melynek minden oldalát átjárja a veszély izgalma. Egy történet egy kalózról, aki ugyan édesanya és mindennél jobban szereti a kislányát, de mégsem tud ellenállni a víz és a kaland hívó szavára. Egy történet a barátságról, bajtársiasságról és arról, hogy mire képes az ember azért, hogy megóvja azokat, akiket szeret. Arról, hogy az ember mire képes azért, hogy elkerülje a végzetét és arról, hogy a becsvágy mennyire veszélyes lehet. 

A történet szerint Amína ugyan visszavonultan él, tíz éve már, hogy leszámolt a kalóz életvitellel a lánya születése után, de egy nap egy vendég kopogtat az ajtaján, aki veszedelmes útra küldi őt. Amínának nincs más lehetősége, a vendég nem csak busás jutalommal kecsegteti őt, de egyértelművé teszi, hogy ha nem vállalja, annak súlyos következményei lehetnek rá és a családjára is. A nőnek így nincs más választása, mint elindul, hogy egy gazdag idős asszony unokáját megkeresse. Amína az első pillanattól kezdve sejti, hogy nincs a birtokában minden információ az eltűnéssel kapcsolatban, de, hogy micsoda kalamajkába került azt csak azután érti meg, amikor már messze járt az otthonától. 

A cselekmény rendkívül érdekes és izgalmas volt, sokkal jobban tetszett a regény, mint amire számítottam. A kalózok világa sokkal jobban elvarázsolt, mint ahogy vártam és nem csak nem bántam meg, hogy elolvastam, hanem magában a műfajában kedvencet is avattam. A cselekmény egy másodpercre sem ült le, a szerző végig fenntartotta az érdekődésemet. Veszély esetén együtt izgultam a legénységgel, ott voltam Amínával, amikor tanács elé került és akkor is, amikor a végső leszámolás következett. Együtt lélegeztem a karakterekkel, szerettem az egész regényt úgy, ahogy van. 

A szereplők szerintem nagyszerűek voltam, mindegyik karaktert a szívemben zártam. Amína mellett Dalíla, Tinbu karakterét kedveltem meg a legjobban, de ha őszinte akarok lenni Ráksot is kifejezetten csíptem. Jót tett nagyon a könyvnek a megjelenése, az Amínával való összefeszülésén sokat mosolygtam. Tetszett a kötet formája, is remek ötlet volt a szerzőtől, hogy egy elbeszélés, tulajdonképpen krónika írás alatt ismerhetjük meg Amína kalandját a saját szavain keresztül. A nyelvezete ezért laza és olvasmányos volt. A könyvben volt több csavar is, ezek némelyike meglepett, de persze olyan is volt, amire valamilyen formában számítottam. 

A könyv bár csodaszép, de sajnos nem tudok elmenni a minősége mellett. Szép dolog az aranyozás, de ha ilyen rossz minőségben készül, akkor sajnos kopni kezd. Az én könyvem nagyjából a 300. oldal környékén kezdett el kopni és mérhetetlenül csalódott voltam miatta. Egy könyv arra való, hogy olvassák, ezért az lenne a minimum, hogy kibírjon ennyit. Nem dobáltam, nem törtem meg a gerincét, úgy bántam vele tényleg, mint a hímes tojással. Nagyon kényes vagyok a könyveimre és nagyon vigyázok rájuk. Ebben az esetben sem történt vele semmi kirívó, egyszerűen ültem a kanapémon és a kezembe fogtam. Ezért azt tanácsolom nektek, hogy ha a kezetekbe fogjátok a kötetet, akkor csomagoljátok be valamibe, ez hátha megóvja az aranyozást .

A fordítás szerintem remek lett. A nyelvezete gördülékeny és bár nem ismerem angolul a szöveget, de ahhoz, hogy ilyen mértékben élvezhető legyen a szöveg, nagyon kellett figyelni a fordítás minőségére. 

Összességében nagyon szerettem Amína történetét, ha eddig nem is voltak a kalózos könyvek a kedvenceim, most már biztosan jobban odafigyelek a zsánerre, mert nagyon bejött. Nem lepne meg, ha a kötet folytatást kapna, sőt igazából szinte követelném is. Ha szeretitek a kalandos regényeket és kíváncsiak vagytok egy hírhedt kalóznő történetére, akkor bátran ajánlom nektek az Agave Könyvek újdonságát. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,8

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashattok a történetbe. 

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban híres kalózok nyomába eredünk! Minden állomáson egy-egy fotót találtok, a ti feladatotok pedig az, hogy felismerjétek őket, és beírjátok a nevüket a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Blogturné Klub

07. 24. Utószó

07. 25. Readinspo

07. 27. Csak olvass!

07. 29. Olvasónapló

07. 31. Könyv és más

08. 02. Dreamworld

Read More

Alix E. Harrow: A ​Starling-ház + Nyereményjáték

Sziasztok!

Üdv a Starling-házban: belépés csak saját felelősségre!

A Tízezer ​ajtó után Alix E. Harrow írónő újabb regénnyel örvendeztetett meg minket, melyet az Agave Kiadó gondozásában olvashatunk magyarul. A Starling-házban egy álmos és hátborzongató kisvárosban, a nevével igencsak kontrasztos Edenben járunk, melyet két épület határoz meg: a Gravely Szénerőmű, illetve a Starlingok rezidenciája. Utóbbi sokkal inkább hasonlít kísértetházra, mint lakóépületre, még annak ellenére is, hogy (elvileg) van állandó lakója. Tarts velünk a turnén, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a regényről. A turné végén pedig majd egy szerencsés nyertes velünk együtt borzonghat.

Néha ​egy olyan házról álmodom, amit még soha nem láttam…

Opalról sok mindent el lehet mondani – árván maradt, kibukott a középiskolából, főállásban űzi a cinizmust, részmunkaidőben pénztáros –, de az számára a legfontosabb, hogy jobb életet teremtsen az öccsének, Jaspernek. Egy olyat, ami mindkettejüket kijuttatja Edenből. Ez a Kentucky államban található kisváros két dologról híres: a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett.

A remeteként élt író semmi mást nem hagyott maga után, csak baljós pletykákat és az otthonát. Mindenki úgy gondolja, legjobb tudomást sem venni a hátborzongató házról és annak emberkerülő örököséről, Arthurról. Vagy majdnem mindenki.

Félnem kellene, de álmomban nem tétovázom.

Opal gyerekkora óta Az Alvidék megszállottja. Amikor esélye nyílik belépni a Starling-házba – és pénzt szerezni az öccse jövőjének megalapozásához –, nem tud ellenállni a kísértésnek.

Ám gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy végre talán lesz oka a városban maradni.

Álmomban otthon vagyok.

És most harcolnia kell.

Üdv a Starling-házban: belépés csak saját felelősségre.

Alix E. Harrow neve nem volt ismeretlen számomra, a Tízezer ajtó című regényét 2021-ben már olvastam a szerzőnek, így viszonylag nyugodtan álltam neki az olvasásnak, hiszen azt a történetet nagyon szerettem. Nagy lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak és bár a történet első fele nagyon tetszett és a hangulata is megfogott, de ahogy haladtam előre az olvasással, úgy csökkent az én lelkesedésem is. Bár a szerző által megteremtett atmoszféra nagyon tetszett, de a karakterek közötti repetitív dinamika végtelenül untatott egy idő után. A regény utolsó feléig úgy éreztem, hogy folyamatosan egy helyben toporgunk, ugyanazokat a párbeszédeket folytatják le a szereplők újra meg újra és nagyon aggódtam, hogy egyszerűen nem lépnek ki ebből a furcsa ismétlődő körből. 

A Starling-ház egy nagyszerű atmoszférával megáldott történet családról, kötelességtudatról és arról, hogy mire vagyunk képesek azokért, akik igazán fontosak számunkra. Egy könyv arról, hogy az otthon tulajdonképpen ott van, ahol szeretnek minket és arról a felismerésről, hogy nem számít gyengeségnek, ha elfogadjuk mások segítségét. 

A cselekmény rendkívül érdekes volt, de talán nem feltétlenül vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek, az érzések és maga az atmoszféra az, amely megragadja az olvasóját. A történet sötét hangulata, a szörnyek jelenléte és maga az Alvilág jelenléte engem is azonnal megfogott és ha nem zökkentem volna ki a karakterek folyamatosan ismétlődő párbeszédei miatt, akkor biztos vagyok benne, hogy szerelem kötet lenne a Tízezer ajtóhoz hasonlóan ez a történet is. 

A történet középpontjában maga a Starling-ház, Arthur a ház őrzője és Opal áll, aki bármit megtenne azért, hogy jobb életet biztosítson testvérének, Jaspernek. A történet ugyan megkapta a horror címkét, ami a misztikusnak mondható szörnyek és az Alvilág miatt talán érthető is, de igazából egyáltalán nem ijesztő a kötet. A sötét hangulat és komor atmoszféra azonban minden egyes oldalát áthatja. 

Opalról és Arthur is egy rendkívül sokrétű karakter. Mindketten távol állnak a tipikus, tökéletes karakter eszményétől. Esendőek, sokszor és sokat hibáznak, de rendkívül kitartóak, mindig felállnak és továbbmennek. Opal egy huszonéves fiatal lány, aki tizenévesen maradt árva fiatalabb testvérével és az egész életét arra áldozta, hogy a testvére normális életet élhessen majd. Ki akarja juttatni őt az Eden nevű kisvárosból, amely sajnos korántsem egy édeni hely. Két dologről híres, a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett. A településen furcsa és megmagyarázhatatlan események történnek, tragikus balesetek, furcsa halálok sújtják az ott lakókat. Opal egy kecsegtető ajánlat miatt elszegődik takarítani a Starling-házba, ahol furcsábbnál furcsább dolgokat tapasztal. A ház, mintha fellélegezne és ahogy egyre tisztább lesz, úgy érzi egyre otthonsabban magát ezen az idegen helyen. De ha semmi köze a Starling-házhoz vajon miért álmodik vele rendszeresen és miért érzi úgy, mintha végre otthonra lelt volna. Opal Arthurt szinte soha nem látja munkája során és amikor találkoznak, a férfi akkor sem túl barátságos vele. Úgy tűnik a háta közepére sem kívánja a lány társaságát, de amikor nem figyel, mintha rajta felejtené a tekintetét. Vajon milyen titkokat rejt Arthur és tényleg csupán azért alkalmazza Opalt, mert takarítónőre van szüksége? 

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre bonyolultabb az ügy. Opalnak és Arthurnak is egyre ambivalensebbek az érzései egymás iránt, ráadásul egyre nagyobb veszély fenyegeti magát a házat is. 

A gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy talán mégis lehet oka a városban maradni. 

Mindketten rengeteget fejlődtek és a kötet végére megtanulták, hogy a segítség elfogadása nem jelent egyet a gyengeséggel és azt is, hogy milyen fontos a kommunikáció. Hogy a szeretet utat tör magának még akkor is, ha két tüskés fiatalról van szó és a család nem csupán vérségi kapcsolatot jelenthet. 

Maga a ház "személyisége" engem teljesen lenyűgözött, olvasás közben végig tiszta Encanto érzésem volt, a Starling-ház kicsit olyan volt nekem, mintha Casita furcsa és ijesztő unokatestvére lenne. Szerettem, ahogy írt róla a szerző, szinte magam előtt láttam szobáit és bútorait. Szinte hallottam, ahogy sóhajt, miközben megszabadult az évek porától és éreztem, ahogy fellélegzik egy új és gondosabb őrző ígéretétől. 

A borító egy csoda, nagyon örülök, hogy a kiadó megtartotta az eredetit, borzaszótan csalódott lettem volna, ha ehelyett is esetleg újat terveznek. Hihetetlenül jól illik a történethez, az egyik kedvenc borítóm lett idén.

Összességében bár nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, de sajnos nálam nem érte el a Tízezer ajtó szintjét. Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert az atmoszférát és a Starling-házat is nagyon megszerettem. Ha szeretitek az ilyen hangulatú történeteket, akkor mindenképpen adjatok neki egy esélyt. Olvassátok, szeressétek!

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a könyvbe. 

Nyereményjáték

Játékunkban borzongjatok velünk együtt! Minden állomás könyvértékelésében elrejtettünk egy borzongató képet az egyik szó alatt. A feladatotok, hogy megtaláljátok ezt a fotót és megírjátok a Rafflecopter megfelelő helyére, hogy mit láttok rajta.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

04.23. Readinspo

04.24. Kelly és Lupi olvas

04.26. KönyvParfé

04.28. Utószó

04.30. Booktastic Boglinc

05.02. Könyv és más

05.04. Milyen könyvet olvassak?

05.06. Csak olvass!

05.08. This is my (book) universe

05.10. Spirit Bliss Sárga könyves út

Read More

Genevieve Gornichec: A ​vér szövetsége + Nyereményjáték

Sziasztok!

Szeretted a Vikingek című sorozatot? Akkor Genevieve Gornichec legújabb könyve épp neked való! A vér szövetségével a vikingek korába repülünk vissza a 10. századi Norvégiába, de a történet középpontjában nem a harcosok, hanem a boszorkánysággal foglalkozó nők állnak. A szerző szerint ugyanis nem csak olyan nők története érdemes az elbeszélésre, akik fegyverrel értek el sokat. Az Agave Kiadó gondozásában megjelent regényből nálunk nyerhettek is egy példányt, ha követitek a turnét.

A ​boszorkány szíve írójának legújabb könyve ősi legendákból táplálkozik: két nő élete fonódik össze ebben az elsöprő erejű történetben, amely a viking korban játszódik.

Oddny és Gunnhild gyerekkorukban ismerkednek meg egymással a 10. századi Norvégiában, és nem is különbözhetnének jobban egymástól. Oddny csendes, nyugodt életről álmodozik, míg Gunnhild minél nagyobb hatalomra szeretne szert tenni, és menekülni akar kegyetlen anyjától. Egy jósnő félelmetes jövendölése azonban sötét árnyékot vet Gunnhildra, Oddnyra és a nővérére, Signyre is. A három lány ezért vérszerződést köt egymással, és megfogadják, hogy mindig segíteni fogják a másikat.

Amikor viking portyázók felgyújtják Oddny otthonát és elrabolják Signyt, Oddny egyre távolabb kerül attól az élettől, amelyben reménykedett. Elhatározza, hogy mindenáron megmenti nővérét, de ezalatt egyre közelebb kerül az egyik fosztogatóhoz, aki részt vett az otthona elleni támadásban. Gunnhild időközben megszökött, évekig boszorkánynak tanult a messzi északon, és kénytelen tudomásul venni, hogy a sors a gyűlöletes Erik király felé tereli, aki egy nap egész Norvégia uralkodója lesz.

Bár a két nőt összekötő mágikus és érzelmi kötelék erős, amikor újra felbukkannak egymás életében, kapcsolatuknak olyan próbát kell kiállnia, amire egyáltalán nem számítottak.

Genevieve Gornichec neve már nem volt ismeretlen számomra, A boszorkány szíve című kötet a megjelenés óta csücsül a polcomon olvasatlanul. Mikor megláttam, hogy megjelenik A vér szövetsége című kötet nem akartam elkövetni ugyanezt a hibát, így beütemeztem a novemberi olvasmányaim közé. A vér szövetsége egy igazán érdekes olvasmány volt számomra, valószínűleg nem lesz a legnagyobb kedvencem, de egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, mert összességében tetszett a történet. 

Nem vagyok egy viking rajongó lélek (vagy legalábbis eddig nem voltam az), nem néztem sem sorozatokat, sem pedig filmeket róluk, az utóbbi időben viszont egyre jobban érdekel az északi mitológia és az északi országok kultúrája. Emiatt a fülszöveg azonnal felkeltette az érdeklődésemet és óriási lelkesedéssel kezdtem neki az olvasásnak. 

A vér szövetsége című kötet egy érdekes és izgalmas történet a sorsról, végzetről és arról, hogy mire képes az ember a szeretteiért, vagy éppenséggel a bosszú jegyében. Egy történet a felemelkedésről, a nagyságról és arról, hogy mire vagyunk képesek, hogy elérjük azt. Az írónő az ősi legendákból táplálkozik, regénye középpontjában Gunnhild szerepel, akit a mitológiában a királyok anyjaként is emlegetnek. Az írónő több mondát és legendát is tanulmányozott, melyek sokszor éles ellentétben álltak egymással, egy valami azonban mindenhol egyformán jelent volt: Gunnhild nagyhatalmú, befolyásos nő volt. Egyes írásokban Dániából származott, másokban pedig a regényben is megjelenő Hálogalandból. Voltak történetek, ahol boszorkányként jelenítették meg, ez pedig annyira megtetszett az írónőnek, hogy végül így ábrázolta ő is őt. Fontos kiemelni, hogy a történetet bár valós személyek és történelmi források ihlették, nagyrészt a saját képzeletének a szüleménye. Ahhoz azonban, hogy ilyen jól működjön a történet, hihetetlen sokat kellett olvasnia az írónőnek a témában, a kutatások rengeteg időt ölelhettek fel, így azt kell mondanom, hogy le a kalappal előtte. 

A könyv kicsit olyan volt számomra, mint egy skandináv Trónok harca. A különböző események és szokásjogok valahogy ezt a világot juttatták az eszembe. Érdekes és izgalmas volt látni a 10. századi Norvégiát, bepillantást nyerni a társadalmi rendszerbe és gondolkodásba. Mindig is úgy éreztem, hogy szerencsés lélek vagyok, hogy ebben a korban élhetek, mert a gondolkodásmódomat biztosan nem tolerálták volna a középkorban, de még az 1800-1900-as években sem. Bár tudjuk, hogy a viking nők nagyobb szabadságot élvezhettek, mint ebben a korszakban bárhol máshol a világban, mégis megdöbbentő volt látni, hogy ez az időszak mennyire más, mennyire idegen. Ugyan a nők rendelkezhettek saját vagyonnal, harcolhattak, kalandozhattak, de ez nem jelenti azt, hogy minden nő szabadon élt. Sokak ugyanúgy férjhez mentek és az egész életük abból állt, hogy a családjukról gondoskodtak.  Gunnhild pontosan ettől az élettől menekült, hiszen  saját sorsának a kovácsáva akart állni. Egy furcsa jövendölést követően, a három barátnő (Oddny, Signy és Gunnhild) sorsa teljesen összefort, amikor vérszerződést kötöttek. Nem sokkal később Gunnhild eltűnt, és sokáig senki nem tudott róla semmit. Hosszú évek teltek el, mikor a lányok sorsa újra összefort, amikor egy portyázó vikinghorda felgyújtotta Oddny és Signy otthonát, mindenkit megöltek, a lányokat pedig el akarták rabolni. Oddny végül megmenekül, de nincs nyugalma addig, amíg meg nem menti testvérét. Gunnhild visszatért és a két lány közösen indul Signy megmentésére. Vajon elég erős a szövetség közöttük? Túléli a barátságuk az időszakot? 

Oddny sokáig azt hitte, hogy olyan lesz, mint édesanyja. Hogy a legjobb tulajdonsága csupán annyi, hogy jó feleség válik belőle. De a testvére elrablása után minden megváltozott. Egyre távolabb kerül attól az élettől, amelyben reménykedett. Elhatározza, hogy mindenáron megmenti nővérét, de ezalatt egyre közelebb kerül az egyik fosztogatóhoz, aki részt vett az otthona elleni támadásban. Gunnhild pedig kénytelen tudomásul venni, hogy a sors a gyűlöletes Erik király felé tereli, aki egy nap egész Norvégia uralkodója lesz. Vajon a két lány végül megtalálja a helyét a világban? Vár még rájuk a boldogság?

A történet szerintem érdekes és izgalmas volt, bár néhol kicsit túlírtnak éreztem. Nagyon tetszett a könyv hangulata, de bizonyos részek lehettek volna sokkal rövidebbek és pörgősebbek. Én bevallom, azt hittem, hogy több csatajelenetet és véres harcot láthatok, de az esetek jelentős részében inkább a háttérben zajló események jelentek meg a fókuszban.  Mintha a küzdelem elsődleges színtere inkább az udvarban zajlott volna, nem pedig a harcmezőn. 

A legizgalmasabb a könyv vége volt és borzasztóan sajnálom, hogy kevesebb, mint 100 oldalt hagyott rá az írónő. Személy szerint én jobban örültem volna, ha erre a részre több időt hagy és mondjuk kevesebb veszekedésről számolt volna be Erik és Gunnhild között. Őszinte leszek veletek, engem néha kifejezetten idegesítettek együtt. Gunnhild sokszor nem gondolkodott, ez pedig rengeteg baj forrása volt. Persze rengeteget fejlődik a karaktere és a regény végére abszolút látja maga előtt az ember őt, mint a királyok anyja. Gunnhildot és Oddnyt bevallom nem tudtam annyira megkedvelni, a karakterük valahogy túlságosan távoli volt számomra. Arinbjörnt azonban nagyon megszerettem, de összességében Erik és Halldór is izgalmas karakter volt. Őket is csíptem.

A Trónok Harca mellett a regény engem még A nappá vált lányra emlékeztetett. Valahogy annak a hangulatát idézte. Ha olvassátok a blogomat, akkor tudjátok, hogy azt a regényt nem szerettem túlságosan, szóval furcsa, hogy ahhoz hasonlítom. De engem mégis arra emlékeztett. Azzal a különbséggel, hogy Genevieve Gornichec regénye a hibák ellenére is egységesebb, izgalmasabb és szerethetőbb olvasmányélményt nyújt (legalábbis számomra). 

Külön pirospont, hogy a kötet hátulján van egy név- és szójegyzet, ami óriási segítség, ha valaki nem egyben nyomja le a regényt. A nevek mellett egy rövid kis jellemzést láthatuk az adott szereplőre, ez pedig garantáltan felfrissíti az ember emlékezetét. 

A borító szerintem nagyon szép, amikor rájöttem, hogy miért egy fecske van az elején, még jobban megszerettem. 

Összességében bár nem lett óriási kedvenc, de azért jó kis olvasmányélménynek bizonyult Genevieve Gornichec regénye. Ha szeretitek a középkori történeteket, a vikingeket és a skandináv legendákat, mitológiát és a lassabb, kevésbé akciódús regényeket, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt A vér szövetségének. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

Bár A vér szövetségében nem hangsúlyos a skandináv mitológia, de játékunkban mégis az áll a főszerepben. A feladatotok, hogy a leírások alapján kitaláljátok, melyik istenségre gondoltunk az adott állomáson.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

MELYIK ISTENSÉGRE GONDOLTUNK?

A szerelem és a szépség istennője.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

Blogturné Klub

11.26. Readinspo

11.27. Csak olvass!

11.29. Utószó

12.01. Könyv és más

12.03. Olvasónapló

12.05. Dreamworld

Read More

R. F. Kuang: Bábel, ​avagy az erőszak szükségszerűsége + Nyereményjáték

Sziasztok!

R. F. Kuang köszöni szépen, nem áll le a fantasy regények gyártásával a Mákháború-sorozat után – mindenki legnagyobb örömére! 2023 őszén mi, fantasy-imádó könyvmolyok a Bábelért rajongunk, melyet az Agave Kiadó hozott el számunkra magyar nyelven. Ne feledd, ha végigköveted a turnét, akár a tiéd is lehet egy példány a regényből!

Traduttore, ​traditore: A fordítás mindig egyben árulás is.

1828, Kanton. Robin Swift elárvul a kolera következtében, és hamarosan Londonban találja magát a titokzatos Lovell professzornak köszönhetően. Ott éveken keresztül tanul latint, ógörögöt és kínait, hogy felkészüljön a napra, amikor beiratkozik a patinás Oxfordi Egyetem Királyi Fordítói Intézetébe – másnéven a Bábelbe. A torony és annak hallgatói a fordítói világ szíve, és ami még fontosabb, a mágiáé is. Az ezüstmunka – a fordítások közben elsikkadó jelentést ezüstrudak segítségével hasznosító tevékenység – a briteket páratlan hatalommal ruházta fel, mivel ezt a misztikus eljárást a Birodalom gyarmati terjeszkedésének szolgálatába állították.

Robin számára az Oxford utópia, amely által tudásra tehet szert. A tudás azonban meghajol a hatalom előtt, és mint Britanniában nevelkedett kínai rájön, hogy a Bábelt szolgálni nem jelent mást, mint elárulni a szülőföldjét. Ahogy halad a tanulmányaival, Robin a Bábel és az árnyak közt rejtőző, a birodalmi terjeszkedést megállítani akaró szervezet, a Hermész Társaság közé szorulva találja magát. És, amikor Britannia alaptalan háborút hirdet Kína ellen az ezüst és az ópium miatt, Robinnak döntenie kell…

Meg lehet változtatni egy nagyhatalmú intézményt belülről, vagy elkerülhetetlen az erőszak, ha forradalomról van szó?

R. F. Kuang neve már nem volt ismeretlen számomra, sokszor szembejött velem, a magyar és külföldi oldalakon, de még egyik könyvét sem olvastam. A Mákháború ugyan a polcomon csücsül, de még sajnos nem sikerült sorra kerítenem. A Bábellel viszont nem szerettem volna elkövetni ugyanezt a hibát, tudtam, ha nem veszek részt a turnéban, akkor talán soha nem fogok tudni időt szakítani rá. Végül óriási lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba és szerencsére egyáltalán nem bántam meg, hogy esélyt adtam ennek a kötetnek. Az az igazság, hogy nagyon tetszett. Bevallom nektek, nagyon nehezen találom a szavakat. R. F Kuang regénye óriási hatással volt rám, és az utolsó betű elolvasása után is úgy érzem, hogy még mindig nem ereszt a történet. Ez a nő egy igazi zseni. Bár talán az egyik legnehezebb olvasmány volt, amit mostanában sorra kerítettem. A nyelvezete egyáltalán nem volt egyszerű, ez nem az a típusú könyv, amin csak végigrohan az ember. A szavakat és a gondolatokat ízlelgetni kellett, a nyelvészeti elemek engem teljesen lenyűgöztek. Sokak számára lehet, hogy unalmasak voltak ezek a részek, de számomra hihetetlenül érdekesek voltak. Imádtam nézegetni a szavak eredetét, érdekes és izgalmas volt belegondolni, hogy melyik szó honnan ered és milyen többletjelentést hordoz. Az ezüstmunka gondolata pedig teljesen lenyűgözött. Őszinte leszek veletek, már az elején szeretném kijelenteni, hogy szerintem ez a könyv nem való mindenkinek. Én igazi mestermunkának tartom, de azzal is tisztában vagyok, hogy nem lesz mindenki számára ekkora élmény. Sőt, az is lehet, hogy ha más időpontban olvasom, akkor talán számomra is olvashatatlan lett volna. Kell hozzá a megfelelő hangulat, egy kis érdeklődés az etimológia iránt és a Kuang által megteremtett atmoszférának a befogadása.

A cselekmény szerintem rendkívül érdekes és izgalmas volt. Az írónő nagyon szépen építkezett, fokozatosan adagolta az izgalmakat, nagyon szépen készítette elő a végkifejletet és a robbanásszerű, katarktikus lezárást. Egy idő után az olvasó is úgy véli, hogy a szereplőknek nem volt más választása és a megfelelő módon oldották fel a konfliktust. 

A könyv nyelvezete, ahogy említettem zseniális. Nagyon nehéz olvasni, muszáj, hogy az ember megteremtse a megfelelő környezetet, mert ellenkező esetben könnyen el lehet veszni a szavak erdejében. Emiatt egyszerűen nem tudok elmenni a fordító, Horváth Vivien munkája mellett. Biztos meglehetett a bája annak, hogy fordítóként, a fordításról fordít egy szöveget, nagyon kíváncsi lennék arra, hogy hogyan élte meg a munkát. Vajon adott valami pluszt az életéhez, vagy a munkásságához, amit a fordításról ír a szerző a könyvében? Ő miként vélekedik a fordítók munkájáról? 

Mindenesetre egy biztos, zseniális munkát végzett. Szóval megemelem előtte a képzeletbeli kalapomat. Óriási munka lehetett, az, hogy magyarul is élvezhető lett az írónő munkája, ezt neki köszönhetjük. Az egyik legjobb fordítás, amit mostanában olvastam, szóval tényleg bravó, remek munka. :)

Ha már Vivien munkáját méltatom, érdemes megemlíteni azt is, hogy mennyire szépen elmerült az író a fordítás művészetében. Számomra nagyon élvezetes volt olvasni magáról a fordításról és azokról a dilemmákról, amellyel egy fordító találkozhat. Vajon meg kell hagyni egy mű egyediségét, vagy közel kell hozni az olvasóhoz? Vajon egy ókori szöveget mai köntösbe kell csomagolni, vagy meg kell őriznie a régies jegyeket? Brutál izgalmas dilemma lehet. Most értettem meg igazán, hogy mennyire nehéz lehet ez a munka. Hogy mennyire bonyolult úgy visszaadni egy szöveget úgy, hogy élvezetes legyen, de közben megőrizze a szerző stílusát. Mennyire nem mindegy, hogy kihez kerül egy történet, hiszen azt laikusként is látja az ember, hogy nem minden történet való minden fordítónak. Izgalmas kérdések ezek. 

A könyv egyik legnagyobb erőssége az volt számomra, hogy bár az 1800-as években játszódik a cselekménye, mégis tökéletesen mai. A politika, a hatalom pontosan úgy jelenik meg, ahogy azt a 21. században is látjuk. Az ezüstmunka nekem a modernkori technika és a mesterséges intelligencia egyre elterjedtebb megjelenését juttatta eszembe. Számomra kísértetisen hasonlított a modernkori problémákhoz, ahogy a történetben az emberek egyre jobban az ezüstmunka megszállottjai lesznek, ahogy jobban erre támaszkodnak rá és ahogy szép lassan kiváltják a kétkezi munkát. Ahogy a mesterséges intelligencia is aggodalmat vált ki az emberekből, sokan félnek attól, hogy elveszítik majd a munkájukat, úgy az ezüst elterjedése is ezt eredményezi a történetben. Rengeteg párhuzamot véltem felfedezni, ez számomra pedig egy óriási pluszt adott az olvasás élményéhez. 

A másik érdekes kérdés, ami megragadott olvasás közben az az erőszak kérdésköre és annak a szükségessége. Nagyon szépen megjelenik benne a cím kérdésköre, vajon mennyire szükséges az erőszak. Vajon meddig működnek a szavak, és mikortól kell a tetteket előtérbe helyezni? Vajon lehet legitimálni az erőszak fogalmát? Beleférhet, ha az ember jobbá szeretné tenni a világot? 

A szereplők nagyon érdekesek voltak, mind a négy blablázó (így nevezik a könyvben azokat az oxfordi diákokat, akik fordítással foglalkoznak és Bábelben tanulnak) izgalmas karakter volt. Nekem talán Victoire volt a kedvencem, de Ramy, Robin és Letty karaktere is érdekes volt számomra. Letty sokáig óriási kérdőjel volt számomra, imádtam, ahogy alakult az ő élete, izgalmas színt adott a cselekménynek. A történet egyértelmű főszereplője Robin, aki óriási fejlődésen megy keresztül. A naiv bábeli tanuló, egy igazi forradalmárrá válik, aki képes lesz arra, hogy felforgassa az egész világot. A forradalom és a harc olykor olyan erősen megsebzi az ember lelkét, hogy egy idő után már képtelen lesz visszatérni a mindennapokba. Vajon hogyan alakul Robin élete és milyen szerepet játszanak majd a társai a cselekmény alakulásában? Továbbá izgalmas volt látni a regény sokszínűségét és azt, hogy a származásuk milyen hatással van a szereplők életére. Vajon képesek voltak megőrizni a gyökereiket, vagy Bábel teljesen átalakította őket?

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet, szóval ha nem féltek a kihívásoktól és előre felkészítetek magatokat arra, hogy ez bizony nem egyszerű olvasmány, meg kell küzdeni az élményért, akkor csak ajánlani tudom. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Játékunkban a szerzőre fókuszálunk. Az állomásokon kérdéseket teszünk fel az életével, illetve eredményeivel kapcsolatosan, melyre nektek fel kell kutatnotok a helyes választ. A Rafflecopter doboz megfelelő sorába a válasz betűjelét és/vagy szövegét másoljátok be.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS

Mennyi könyve van jelenleg Kuangnak (csak a megjelentek)?

a) 4

b) 5

c) 6

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Blogturné Klub

10.31. Utószó

11.02. Fanni’s Library

11.04. Csak olvass!

11.06. Spirit Bliss Sárga könyves út

11.08. Readinspo

11.10. Dreamworld

11.12. Könyv és más

Read More

J. M. Miro: Hétköznapi ​szörnyetegek + Nyereményjáték

Sziasztok!

Az Agave Kiadónak köszönhetően, már magyar nyelven is olvashatjuk J. M. Miro sötét elemekkel átszőtt fantasy történetét, a Hétköznapi szörnyetegeket. A viktoriánus korabeli Anglia és a feszültséggel teli légkör bloggereinket is elvarázsolta. Tartsatok velünk, ismerjétek meg a Cairndale Intézet titkait és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv. 

„A ​Hétköznapi szörnyetegek kiemelkedő alkotás: a vad találékonyság, a dickensi különcség, a természetfeletti horror és a lebilincselő feszültség káprázatos keveréke. Vigyázzatok… ha egyszer beléptek a rémregények rémregényébe, sosem akartok majd távozni innen!”

Joe Hill

1882-t írunk. Edinburgh-tól északra, egy elszigetelt tó szélén található a Cairndale Intézet magányos kőépületeivel, ahol egy különös doktor természetfeletti képességekkel rendelkező árváknak nyújt otthont. Hamarosan két új gyerek érkezésére számít Londonból, azonban egy veszedelmes figura vadászni kezd rájuk – egy férfi, akiből korom és sötétség árad.

A tizenhat éves Charlie Ovid kegyetlen és erőszakkal teli gyermekkora során fedezte fel, hogy a teste magától meggyógyul, ha akarja, ha nem, míg Marlowe-ra egy tehervagonban találtak rá, és furcsa, kék színű fénnyel ragyog, ráadásul képes megolvasztani az eleven húst.

Két tapasztalt nyomozó feladata lesz biztonságos helyre vinni a fiúkat, ám hamarosan mindannyian a legszörnyűbb borzalmakkal kénytelenek szembenézni. Élők és holtak világa kerül összeütközésbe egymással, és miközben mélyen eltemetett titkokra derül fény, Charlie, Marlowe és a többi árva megismeri képességük valódi természetét – ráadásul nem csak arra jönnek rá, hogy mi fenyegeti őket, hanem, hogy a legádázabb szörnyetegek olykor a legkáprázatosabb ajándékokkal érkeznek.

Azt már sokszor leírtam nektek, hogy a fantasy nem feltétlenül az én műfajom. Ugyan mostanában egyre többet és többet olvasok, de nem érzem még azt, hogy ez lenne az én komfort világom. Mikor megláttam J. M. Miro: Hétköznapi szörnyetegek című regényét és a dark fantasy műfaji besorolást, azonnal felcsillant a szemem. Bár a horror és a dark fantasy világa nem áll messze tőlem, de inkább a filmeket és a sorozatokat ismerem jobban ezen a területen. Ilyen jellegű könyvet szerintem még nem is igazán olvastam, egyedül a Gallant jut eszembe. Úgy voltam vele, hogy ez a kötet tökéletesen alkalmas lesz arra, hogy elhagyjam a személyes komfortzónámat, és óriási lelkesedéssel vágtam bele az olvasásnak. A fülszöveg és a borító is azonnal levett a lábamról, így nagyon kíváncsi voltam, hogy mit is tartogat a számomra az író. Szerencsére nem kellett csalódnom, bár azt nem mondom, hogy új kedvence avattam, de összességében nagyon szerettem a történetet. 

A Hétköznapi szörnyetegek egy igazán különleges, sötét atmoszférájú történet. A viktoriánus időszak elevenedik meg előttünk, a gonosz nyomasztó jelenléte pedig végig érezteti a hatását. Nem az ijesztgetés a célja, sokkal inkább az érzelmek és a hangulatok dominálnak. A könyvben végig tapintható a feszültség, egy másodpercig sem ereszti az olvasóját. A különböző baljós jelek, a komor képek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a történet magához bilincselje az olvasóját. Kicsit olyan volt nekem ez a történet, mintha a Stranger Things, a Gallant és a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek lenne a szerelemgyereke. Bár J. M. Miro nem fukarkodott a sötétség beemelésével, mégsem éreztem úgy, hogy félnék az olvasás közben. A gyilkosságok egyes esetekben elborzasztottak, néha határozottan azt éreztem, hogy az élénk fantáziám most nem a barátom, szinte láttam magam előtt a holttesteket, ugyanakkor egy másodpercig sem éreztem, hogy félnék és a történet sem hatott rám túlságosan nyomasztóan. Inkább csak sodort magával a lendület és egyszercsak azt vettem észre, hogy vagy 400 oldalt már ledaráltam a könyvből. 

A kötet tulajdonképpen két idősíkon mozog. Egyes fejezetek a jelenben, mások pedig a múltban játszódnak, így szép fokozatosan összeáll a kép, a puzzle darabkák a helyükre kerülnek. A történetnek tulajdonképpen több főszereplője is van, leginkább Mrs. Harrogate, Alice, Charlie és Marlowe viszi előre a cselekményt. 

Mrs. Harrogate és Alice két igazán erős női szereplő, akiknek Cairndale Intézet a munkaadói. Míg az előbbi szereplő tulajdonképpen egy összekötő kapocs az iskola és a külvilág között, addig az utóbbi hölgy a "tehetségek" felkutatásában vállal nagyobb szerepet. Apropó, tehetségek. A könyv középpontjában egy olyan intézet áll, aminek az a célja, hogy menedéket biztosítson azok számára, akik valamilyen tehetséggel születtek. Van aki láthatalanná tud válni, mások öngyógyítók vagy éppen a port tudják uralni. Ezek a tehetségek rendkívül ritkák, azok, akik meg lettek "áldva" vele gyakran árvaként, a társadalom peremére szorulva próbálnak életben maradni. Ezért felkutatják őket és otthont ajánlanak nekik az intézet falai között. De vajon tényleg biztonságban vannak ott a tehetségek? Vajon az igazgató, Berghast az, akinek mondja magát?

Charlie és Marlowe két gyermek, akik szintén bizonyos tehetséggel vannak megáldva. Bátorságra és sok-sok erőre van szükségük, hogy éljenek és túléljenek. Esetükben látszik, hogy mennyire fontos a támogató közeg, ami állhat a barátokból és a családból is. A családot pedig olykor mi magunk választjuk, nem beleszületünk. A két fiú, bár korban távol áll egymástól (az egyik 16, a másik pedig 8 éves) mégis szoros barátságot kötnek. A kettejük köteléke pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy talpon maradjanak. 

A kötet egyik legérdekesebb karaktere Jacob Marber, aki hátborzongó főgonosznak és ellenségnek bizonyul. De vajon tényleg ő az egyetlen, akitől az intézet lakóinak félnie kell?

A múltbéli visszatekintések segítségével jobban megismerhetjük és megérthetjük az ő karakterét, nekem ezek a részek tetszettek a legjobban. Illetve onnantól kezdtem el igazán élvezni az olvasást, mikor végre megérkezett Charlie és Marlowe az intézetbe. A regény eleje kicsit hosszúra sikeredett szerintem, az utazás lehetett volna egy kicsivel rövidebb. De mivel nem volt unalmas ez a rész sem, így ez inkább csak az én egyéni ízlésvilágomat tükrözi. 

Az én kedvenc szereplőm Ribs, Oskar és Komako volt, ők az intézet növendékei, velük kerülnek egy osztályba Charlie és Marlowe. Szerettem nagyon ezt a csipet csapatot, remélem a folytatásban még többet olvashatunk róluk. Illetve ugyan Komako életét a visszatekintések során megismerhettük valamelyest, Ribsről és Oskarról alig tudunk meg valamit, ez pedig nekem személyszerint nagyon hiányzott. Remélem a folytatásba az ő múltjukat is jobban megismerhetjük. 

Érdekes volt látni, hogy mennyire szürkévé vált a regényben a jóság fogalma. Néha a jó emberek is tesznek borzalmas dolgokat, és a rossz emberek is voltak valamikor jók. De vajon mi tesz valakit jóvá? Ha alapvetően helyén vannak az értékei és egyértelműen egy nagyobb cél érdekében cselekszik, de közben átgázol bárkin, hogy győzedelmeskedjen, akkor nevezetjük őt jónak? Ha valakit egész életében megaláztak és végül megöl valakit, akkor ő rossznak számít? És végezetül, ha valaki a fájdalom és a gyász hatására egyértelműen, hagyja hogy a gonosz eluralkodjon az elméjén, morálisan megkérdőjelezhető dolgokat tesz, de mégis képes arra, hogy jót tegyen, akkor őt hova sorolnánk? 

A kötet elolvasása után is sokat gondolkodtam ezen a kérdésen. Az egyértelmű, maga a regény is ezt sugallja, hogy a gonosz nem születik, csupán azzá válik. Olykor azok, akik a legszörnyűbb dolgokat teszik, azt megelőzvén védtelen áldozatok voltak. Kik az igazi bűnösök? És az ilyen emberek felmenthetők a cselekedeik alól csupán azért, mert nehéz sorsuk volt?

Még mielőtt befejeztem volna a könyvet, kicsit utána néztem, hogy mit lehet róla tudni a külföldi fórumokon és hát bevallom, kicsit arcul csapott a valóság, hogy ez a monstrum konkrétan egy trilógia első része. Már a 600 oldal látványa során éreztem, hogy J. M. Miro kissé grafomán, de ahogy láttam a folytatások sem lesznek rövidebbek. Durva basszus. 

Ha pedig már a méret szóba került, akkor egyet kell értsek azokkal a kritikákkal, akik szerint kissé túlírt a történet. Érdekes, mert a Gallant elolvasása után az volt a bajom, hogy túl rövid...most meg azt rovom fel egy regénynek, hogy túl hosszú. Úgy látszik tényleg nem lehet igazán a kedvemre tenni. 

Nem mondom, hogy unatkoztam az olvasás során, mert tényleg, csak úgy faltam a lapokat. Vitt magával a lendült és egy másodpercig sem éreztem azt, hogy céltalanul állna a történet. De mégis úgy látom, hogy egy egészséges 400-450 oldal is elég lett volna ahhoz, hogy az író tökéletesen kibontsa a szálakat. Az érdekes fordulatok és a nyomasztó légkör garantálja, hogy a túlírtság ellenére is szerethető olvasmányélményben lesz része az olvasónak. 

Talán a túlírtsághoz lehet köze annak is, hogy néha idegesítettek a szereplők, olykor indokolatlanul logikátlanul viselkedtek. Amikor az egyik szereplő fejében lejátszódik az a gondolat, hogy semmi értelme nincs fegyverrel küzdenie az adott karakter ellen, de azért belelövi a teljes tárat, na az idegesítő. Konkrétan le is vezeti bekezdéseken keresztül, hogy értelmetlen, de azért csak megteszi. Az ilyenek során azért bőszen emelgettem a szemöldökömet. Ezek számomra nüansznyi dolgok voltak, mert az olvasásban egyáltalán nem akasztottak, de valahogy mégis az elsők között jutnak eszembe ezek a gondolatok, ha a regényre gondolok. 

A csavarok összességében kiszámíthatóak, de azért volt részem néhány meglepetésben. A könyv befejezése után sejteni vélem, hogy miként fog folytatódni a trilógia, és egy valamiben már most biztos vagyok, mindenképpen sorra kerítem majd azt is. Bár nincs benne óriási cliffhanger, tekintve, hogy az olvasó ilyesmi befejezésre számít (kissé kommersz megoldás, de hát ki vagyok én, hogy ítélkezzek). Mindenesetre érezhetően maradtak még más elvarratlan szálak, így kíváncsian várom a második részt. 

A könyv borítója zseniális, az egyik legmenőbb kötet, amit mostanában a kezembe vettem. Olvasás közben kicsit féltem, hogy megtöröm a gerincét a regénynek (mert akárhogy is akarjuk szépen becsomagolni ezt, azért nevezzük nevén a dolgokat, ez bizony egy féltégla), de szerencsére sikerült olyan óvatosan forgatni a kötetet, hogy nem is látszik rajta, hogy bárki is a kezébe vette volna. Bevallom a csuklóm igencsek megfájdult olvasás közben, de ez egyáltalán nem zavart. Az biztos, hogy ez nem a legutazáskompatibilisebb kötetem a polcon, de legalább ha valaki megtámadott volna a metrón, lett volna mivel fejbecsapni. 

Összességében a hibái ellenére én nagyon csíptem a Hétköznapi szörnyetegeket és brutálisan kíváncsi vagyok a folytatásra is. Ez a féltégla az idei évem egyik legnagyobb meglepetése, nem hittem volna, hogy ennyire kedvelni fogom. Egy érdekes kis kísérletnek indult, melynek csupán a komfortzónám elhagyása volt a célja, mégis remek olvasmányélménynek bizonyult. Ha szeretitek a hasonló történeteket és nem rettent el titeket ez a 600 oldal, akkor érdemes esélyt adni a történetnek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,5

Ha mindezek után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

A kötet műfaja dark fantasy, így most a játékunk is ehhez a zsánerhez kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet, mely a műfaj egy ismert regényére utal. Nektek nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi az adott regény címe. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“– Mert amikor félsz és mégis megteszel valamit, az a bátorság.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

06.26.: Csak olvass!

06.27.: A Szofisztikált Macska

06.29.: Könyv és más

07.01.: Spirit Bliss Sárga könyves út

Read More

Shelley Parker-Chan: A ​nappá vált lány + Nyereményjáték

Sziasztok!

Az Agave Könyveknek köszönhetően már hazánkban is olvasható Shelley Parker-Chan nagysikerű, díjnyertes regénye, A nappá vált lány. A kötetben a Ming-dinasztiát alapító császár hatalomra jutását értelmezi újra az író egy teljesen új és váratlan köntösben. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Csu Csungpa történetét, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet. 

A Mulan és az Akhilleusz dala találkozik ebben a költői bemutatkozó regényben, ami háborúról és végzetről szól egy alternatív, lenyűgöző Kínában.

Egy poros, sárga síkság éhínségtől sújtott falujában két gyerek két sorsot kap. A fiúé lesz a nagyszerűség. A lányé pedig a semmilét…

1345-ben Kínát kemény kézzel vezetik a mongolok. A Középső Síkság éhező földművesei a nagyszerűséget csupán a mesékbol ismerik – amikor azonban a Csu család nyolcadik fiának, Csu Csungpának mégis e sorsot jósolják, senki sem érti, az vajon miként válik majd valóra. A semmilét sorsa azonban, amit a család okos és leleményes másodszülött lánya kap, egyáltalán nem meglepő.

Amikor útonállók támadása miatt árván marad a két gyerek, Csu Csungpa az, aki megadja magát a kilátástalanságnak, és meghal. A lány, aki kétségbeesetten szeretne menekülni megjövendölt halála elől, a bátyja személyazonosságát használva novíciusnak áll egy kolostorban. Ott a túlélés iránti, égető vágyától ösztökélve megtanulja, nem számít, milyen könyörtelen dologról van szó, bármit képes megtenni azért, hogy elrejtőzzön a végzete elol. Sőt, Csu idővel megpróbálja kihasználni a lehetőséget, hogy egy teljesen más jövőt szerezzen meg magának: a bátyja gazdátlanná vált nagyszerűségét.

Talán szavakkal el sem tudom mondani, hogy én mennyire vártam ezt a regényt. Meg sem tudnám számolni hányszor jött velem szembe Instagramon és egyéb könyves felületeken ez a kötet. Mikor megláttam, hogy érkezik magyarul is Shelley Parker-Chan írása azonnal felkeltette az érdeklődésemet. A kötet ráadásul azt ígéri, hogy Mulan története és az Akhilleusz dala találkozik ebben a történetben, így még lelkesebben vetettem bele magam, így óriási lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. Bár féltem egy kicsit hogy óhatatlanul is nagy elvárásokat támasztottam vele szemben, de viszonylag nyugodt voltam. A Goodreads oldalon 3,89-es értéken állt a regény, ami bár alacsonyabb volt, mint amit általában választok, de a fülszöveg és a borító elvitte a szememet. A kötet valahogy bekúszott a bőröm alá és tudtam, hogy ha nem lesz szerelem a történet, akkor bizony csalódott leszek. A regény első harmadában nagyon boldog voltam, úgy éreztem, hogy oké, ez jó lesz, nagyon fogom tudni szeretni. De sajnos egy idő után elveszített a történet és nagyon nehezen tartotta fenn az érdeklődésemet. Azt nem mondom, hogy úgy kellett megerőszakolni magam, hogy folytassam, de kifejezetten nehezen vettem rá magam az olvasásra. Kicsit becsapva érzem magam. Annyi pozitív véleményt olvastam Instagramon erről a történetről, olyan sok méltatást láttam, hogy magától értetődőnek vettem, hogy én ezt imádni fogom. Úgy voltam vele, hogy ha minden kötél szakad is maximum egy laza 4 csillagos olvasmány lesz, most meg halvány lila gőzöm sincs, hogy hogyan is értékeljem ezt a regényt. Annyira más volt, mint amire számítottam. Sem a történet, sem a stílus, sem pedig maga a világ nem ragadott magával. Milyen kár, hiszen ezt a könyvet én imádni akartam. Erre tessék, itt vagyok, megírtam egy teljes bekezdést és még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mit is írjak róla. 

A nappá vált lány egy érdekes történet a sorsról, arról, hogy vajon mi választjuk-e azt, vagy eleve el van rendelve az égiek szerint. Egy történet a felemelkedésről, a nagyságról és arról, hogy mire vagyunk képesek, hogy elérjük ezt. 

A történet főszereplője Csu Csungpa, vagyis tulajdonképpen az ő lánytestvére, aki bátyja személyazonosságát ellopván próbál boldogulni egy olyan világban, melyet a férfiak uralnak. A testvérének nagyszerűséget jósoltak, így minden erejével azon van, hogy ő teljesíthesse be ezt a végzetet. Az egész életét ennek szenteli. Családja halála után álhatatosságával kiharcol egy helyet a szerzeteseknél, mikor azonban menekülni kényszerül onnan a vörös turbános felkelőknél találja meg a számítását. Vele párhuzamosan megismerhetjük Oujang, a fiatal eunuch karakterét, aki rabszolgaként éli az életét. Ugyan kapitány a hadseregben, mégis fűti őt a bosszúvágy családja elvesztése és a megbecstelenítése miatt. Ugyan az eunuch és a kis szerzetes ellentétes oldalon állnak, mégis misztikus kapocs köti őket össze. Mindegyik a másiknak "köszönheti" a végzetének beteljesüléséhez vezető legfontosabb lépését. Bár teljesen másnak tűnnek, mégis egyformák. Vágy fűti mindkettejüket és ennek rendelik alá az egész életüket. 

A cselekmény összességében érdekesnek mondható, mégis sokszor szenvedtem az olvasással. Kezdetben azt hittem, hogy ez annak köszönhető, hogy az ázsiai világ, így a nevek is borzasztóan távol állnak tőlem, és az idegen kultúrát tudom csak nehezebben befogadni. Bevallom becsületesen még a 400. oldalon is megtörtént, hogy olvastam egy nevet és lövésem sem volt hirtelen, hogy az az adott illető ki lehet. Most már látom, hogy fel kellett volna írnom minden szereplőt egy füzetbe, hogy ne felejtsem el őket. Erős túlzásnak éreztem Mulan és az Akhilleusz dala párosítást is, csak nyomokba tartalmazta a regény ezeknek a történeteknek a hangulatát. 

A legtöbb szereplő neve megmaradt, de ehhez az kellett, hogy minden egyes alkalommal felidézzem és visszakeressem, hogy az adott illető ki lehet. Egy névjegyzet nekem például rengeteget segített volna olvasás közben. A szereplők bár érdekesek voltak, valahogy engem mégsem varázsoltak el. Szeretném itt és most kijelenteni, hogy az LMBTQ+ szállal és a főszereplőkkel nekem abszolút nincs semmi bajom. Az Akhilleusz dala és egy csomó ebbe a kategóriába sorolható regény nyerte már el a tetszésemet, szóval a negatív gondolataim nem erről a tőről fakadnak. Egyszerűen engem nem kapott el a regény nagysága. Számos rangos díj ide, számos rangos díj oda, valahogy úgy éreztem, hogy a könyvnek nagyobb a füstje, mint a lángja. 

A legnagyobb hiányérzetem a csatajelenetekkel kapcsolatban volt. Azt hittem, hogy tele lesz vele, de csupán néhány harcijelent található a kötetben. Fontos része a történetnek az intrika és a különböző politikai csatározások is. Érdekes, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a könyvben, mint az ellenállók és a birodalom harca. Mintha a küzdelem elsődleges színtere inkább az udvarokban zajlana, nem pedig a harcmezőn. Ahhoz, hogy elkezdődhessen a harc, fel kell emelkedni azoknak, akik méltók arra, hogy harcba vezessék az embereket. A karakterek valahogy túlságosan távoliak volta számomra. Az elején Csu Csungpa és Oujang karaktere is szimpatikus volt, végül azonban inkább távoli ismerősökként tekintek rájuk, nem pedig kedvenc karakterként, akiket a szívembe szeretnék hordozni. A személyiségük bár rendkívül izgalmas és szerettem, ahogy a végzetükről beszélnek, de valahogy mégsem érték el nálam az író a kívánt hatást. Egyes helyzeteket roppant túlírtnak tartottam, másokat pedig szívesebben olvastam volna bővebben. A fordítás viszont nagyszerű, Sárpátki Ádám remekül adaptálta a nyelvünkre a történetet. Nagyon szép munkát végzett, tényleg csak dicsérni lehet. Emiatt is vagyok biztos abban, hogy a nehezen olvashatóság nem az ő számlájára írható. Egyszerűen magát a stílust nem tudtam elkapni. Nagy kár érte, hiszen maga az alap hihetetlenül érdekes és izgalmas, teljesen újszerű, váratlan köntösben. Én mondjuk a Trónok harcát sem néztem, így nekem távoli az intrika világa. Jobban szeretem, mikor a harcmezőn, igazságosan dőlnek el az egyes kérdések, nem pedig ügyeskedés által. 

Egyes cselekedetek a történet során számomra furcsák volak, még akkor is, ha látszólag beleillettek abba a narratívába, hogy a céljaik elérésében a két fontosabb karakter bármire képes. A kettősség bár jelen volt végig, főleg Oujang esetében, aki láthatóan vonzódott és ragaszkodott is Jeszün karakteréhez, akit szolgált, mégis talán az első pillanattól kezdve érzékelhető, hogy merre fordul majd az ő kapcsolatuk. Valahogy nem éreztem kellően felépítettnek ezeket a részeket és csalódástkeltő volt számomra, hogy végül mennyire gyorsan túlléptünk ezen a helyzeten. Valahogy erősebb és szívszaggatóbb jelenetre vágytam a végkifejletben. 

Az viszont csodálatraméltó, hogy egy nincstelen falusli leányzó, az eszének és a kitartásának hála milyen magasra juthat, ha lehetőség kap rá. Igaz ellopta testvére végzetét, de ő vált az, aki ezt valóra váltotta. Talán Csu Csungpa az egyik legerősebb karakter, akiről valaha olvastam. Még úgy is, ha az említésétől is feláll a szőr a hátamon az egyes cselekedetei miatt. 

A sokak által nehezményezett jelenet Ma és Csu Csungpa között engem is meglepett teljesen. Szóval bevallom becsületesen az első intő jelnél, méghozzá az öklözés realizálásánál és a csukló említésénél tovább lapoztam. Nem vagyok prűd, de na. Vannak határok. 

A borítót nagyon imádom, engem teljesen megvett magának. A folytatásra pedig még így is kíváncsi vagyok, hogy maradéktalanul nem nyerte el a kötet a tetszésemet. Kíváncsi vagyok hogyan alakulnak még a dolgok ebben a világban. 

Összességében, ha szeretitek az ilyen jellegű történeteket, akkor érdemes esélyt adni a regénynek. Nem akarom egyáltalán elvenni a kedveteket. Nem véletlenül szeretik ennyire sokan, tényleg érdekes olvasmány. Csupán óva intelek titeket, hogy felüljetek arra a bizonyos hype vonatra és jelzem, hogy mindenképpen tájékozódjatok a könyvről, ha kíváncsiak vagytok rá. Bár nekem nem lett a legnagyobb kedvencem, mégsem bántam meg, hogy elolvastam. Mindenképpen érdekes élmény volt számomra. Az alap hihetetlenül jó, de a megvalósítása valahogy engem nem nyűgözött le. Mindenesetre ha úgy érzitek, akkor ne szegje semmilyen kritika a kedveteket. Olvassátok azt és úgy, ahogy szeretnétek. 

Értékelés: 5/3

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz. 

Nyereményjáték

Az utóbbi időben egyre népszerűbbek hazánkban is azok a regények, melyek az ázsiai kultúrából merítenek ihletet, így a mostani játékunk is ehhez kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet, mely egy olyan kötetből származik, amelyben markánsan jelen van az ázsiai kultúra. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik könyvből idéztünk. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“– A Tengeristen nem dühös, Mina. Elveszettnek érzi magát. Mélyen odalent, a mi világunk alatti palotájában várja, lesz-e olyan bátor valaki, hogy rátaláljon.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

05.27.: Csak olvass!

05.30.: Könyv és más

06.02.: Utószó

06.05.: Readinspo

Read More

V. E. Schwab: Addie ​LaRue láthatatlan élete + Nyereményjáték

Sziasztok!

V. E. Schwab munkásságának egyik legjelentősebb műve, az Addie LaRue láthatatlan élete már számtalan országban bestseller lett, és végre a magyar olvasók is kezükben foghatják a könyvet az Agave Kiadónak hála. Tartsatok bloggereinkkel, hiszen megnyerhettek egy, a kiadó által felajánlott példányt!

Egy élet, amire senki nem fog emlékezni. Egy történet, amit soha nem felejtünk el.

Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségben fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.

Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.

Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.

Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének.

Mióta anno Instagramon megláttam a könyvet azóta vágytam arra, hogy végre én is a kezembe foghassam Addie LaRue történetét. Az egyik legkedvesebb bookstagram és blogger barinőm Fanni (igen igen, jól gondoljátok, Fanni's Library -ről van szó) hozta meg leginkább a kedvemet hozzá, de mivel én nem vagyok annyira menő, mint ő, így megvártam a regény magyar megjelenését. Szuperlatívuszokban mesélt a kötetről, és mivel sokszor egyezik a véleményünk nagyon fellelkesültem én is. Bevallom, kicsit aggódtam a nagy hype miatt, de szerencsére minden félelmem alaptalannak bizonyult, az Addie LaRue láthatatlan élete elvarázsolt, magába szippantott és többé nem eresztett. 

Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják a szívünket, lelkünket és többé el nem ereszti. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelen vagyunk kiverni őket a fejemből az utolsó oldal elolvasása után is. Nem tennénk mást, csak ölelnénk és magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el. Számomra pontosan ilyen volt az ez a kötet is. Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. 

V. E. Schwab neve nem volt már ismeretlen számomra, a Verity szörnyei duológiájának első részét nagyjából 2 éve olvastam el, folytatni azonban sajnos még nem volt időm. Óriási elvárásokkal álltam neki Addie LaRue történetének, és még így is bátran kijelenthetem, hogy túlszárnyalta minden elképzelésemet. A cselekmény lebilincselő és izgalmakkal teli, a szereplők szerethetők, a nyelvezet pedig rendkívül élvezetes. Az egyik legkülönlegesebb történet, amit valaha olvastam. Konkrétan kényszeríteni kellett magam, hogy ne egy nap alatt daráljam le. Próbáltam szép lassan adagolni, hogy minél tovább tarthasson ez az érzés és minél több időt tölhessék Addie-vel. 

A történet két idősíkon játszódik, a múltban és a könyvbéli jelenben. A lány életének több, mint 300 évet ismerhetjük meg gyermekkorától, egészen napjainkig. Mindennek az alapját az az alku képezi, amit a fiatal lány a sötétséggel köt annak érdekében, hogy megmeneküljön attól az élettől, melyet családja és az aktuális társadalmi normák rá akarnak kényszeríteni. Addie azonban másra vágyik, szeretne szabadon, kötöttség nélkül élni. Az alkunak azonban súlyos következményei lesznek, a sötétség (Luc) megfosztja őt a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik. De milyen is úgy élni, hogy valaki közben képtelen gyökeret ereszteni? Hogyan segíthet a művészet abban, hogy az, akinek az élete láthatatlanságra lett kárhoztatva mégis nyomot hagyjon valamilyen formában?

A cselekményt nem a vadító izgalmak, a történelmi események hitelessége, vagy a mindent elsöprő energia tesz felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják és nem eresztik az olvasót. Addie korszakokon és országokon átívelő története egy igazán felejthetetlen és nagyszerű olvasmány, amely még sokáig velem marad. Bevallom hősiesen egy kicsit pityeregtem a végén, nagy hatással volt rám. 

Addie az egyik legerősebb karakter, akivel eddig az olvasmányaim során találkoztam. Hihetetlen erős túlélési ösztönnel rendelkezik, még a legsötétebb időkben is képes arra, hogy továbbmenjen. Rengeteg fájdalmat kellett elviselnie az élete során, de soha nem adta fel. Dacos szívvel minden egyes alkalommal belenéz a sötétség szemébe és nem engedi elveszejteni lelkét. Az évek során mélyen gyökerező gyűlölettel és vágyakozással teli kapcsolat lett az övék. Sokáig Luc volt az egyetlen, aki képes volt kimondani a lány nevét és nem felejtette el őt. Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. Ez pedig mindent megváltoztat. A lány eddigi élete fenekestül felfordul és valami teljesen új dolog veszi kezdetét. De vajon meddig tarthat ez az álom és vajon a sötétség meddig engedi, hogy az egyetlen méltó "ellenfele" békére leljen?

V. E. Schwab mindent megtett annak érdekében, hogy a lap minden egyes oldalát átitassa a művészetek iránt érzett szeretet és tisztelet. Érdekes elképzelés volt részéről, hogy ismert alkotókat és művészeket is beemelt a történetbe. Ezek az emberek kivétel nélkül mindannyian alkut kötöttek a siker érdekében a sötétséggel, de nevezhetjük őt akar ördögnek is. Azt szokták mondani, hogy mindenkinek vannak démonai. A művészekre ez talán még hatványozottabban igaz. Sokszor érezzük egy-egy lírai alkotás, vagy műtárgy esetében, hogy az alkotója lelke sötétséggel, fájdalommal van tele. Luc az én szememben pontosan ezt testesítette meg bennük. 

Mindannyian éreztük már azt, hogy a fele királyságunkat, a fél vesénket, vagy éppen a lelkünket odaadnák azért a valamiért, amire a legjobban vágyunk. Lehet ez szakmai siker, vagy éppen magánéleti siker, egy egyszerű, vagy éppen egy rendkívül vad és mindent felülmúló kérés. De vajon meddig mennénk el azért, hogy ezek valóra váljanak? Mennyire lehet elkeseredve az az ember, aki egy boldog évért képes mindent feláldozni? Ti képesek lennétek rá? Van olyan dolog az életetekben, amiért bármire képesek lennétek?

A kötet olvastatja magát, V. E. Schwab,  a szavak mestere, olyan játszi könnyedséggel fűzi a mondatokat egymás után, mintha csak gyöngyökből készítene nyakláncot. Itt meg is ragadnám az alkalmat és szeretném egy kicsit dicsérni a fordítót, mert egyszerűen lenyűgöző munkát végzett, hiszen ahhoz, hogy a magyar olvasók is szívükbe zárják a kötetet, magyar nyelven is élvezhetőnek kell lennie. Ballai Mária remekelt, csodásan ültette át az anyanyelvünkre a lírai mondatokat, így semmit sem veszített a regény a varázsából. 

A magyar borító nagyon egyedi. Bevallom, először kicsit furcsa volt számomra, hiszen nagyon más kiadásban vártam, de végül nem csak megbarátkoztam vele, hanem bele is szerettem. (A külföldi kiadásról sem mondtam le, beszereztem az illusztrált évfordulós kiadást, amiért teljes mértékben odavagyok.) 

Összességében nagyon megszerettem Addie LaRue történetét. Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják a szívünket, lelkünket és többé el nem eresztik. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után is. Számomra ez pontosan ilyen könyv volt. A cselekmény nem a pörgő izgalmaival vagy a történelmi tényekkel operál, sokkal inkább Addie érzéseire fókuszál. Nem az a lényeg, hogy mi történt a nagyvilágban az elmúlt 300 év során, hanem az, hogy ezeket az eseményeket a lány hogyan élte meg. Én ezt a könyvet az első mondattól az utolsóig imádtam, igazi rajongó lettem. Remélem mások is hasonlóan jó érzéssel csukják majd be a könyvet. Én csak ajánlani tudom mindenkinek. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. (Az első kiadás nagyon gyorsan elfogyott az óriási érdeklődésnek köszönhetően, de mindenképpen érdemes előrendelnetek a kiadó oldalán, hiszen hamarosan érkezik az új kiadás. )

Nyereményjáték

Nyereményjátékunk során sorra vesszük az Addie történetében fontos szerepet játszó motívumokat. Minden állomáson elrejtőzött egy-egy szó, a ti dolgotok, hogy a kiemelt betűkből kitaláljátok, hogy mire is gondoltunk, a megoldást pedig írjátok be a Rafflecopter megfelelő dobozába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

10. 20. - Fanni’s Library

10. 22. - Utószó – extra

10. 24. - Nem félünk a könyvektől

10. 26. - A Szofisztikált Macska

10. 28. - Booktastic Boglinc

10. 30. - Csak olvass!

11. 01. - Utószó

11. 03. - Könyv és más

11. 05. - Sorok Között Könyves Blog

Read More