2020. március 26., csütörtök

Roxane Gay: A ​rossz feminista + Nyereményjáték


Sziasztok!

Roxane Gay humoros, éleslátó írásai végigkísérik a színes bőrű nő útját, az utóbbi évek kulturális mérföldkövei mentén kalauzolva az olvasót, és kommentálják a feminizmus mai állását. Kövesd végig a Blogturné állomásait, és nyerd meg a kiadó által felajánlott nyereménykönyv egy példányát.

A feminizmus az egyik kedvenc témám, egyszerűen imádok róla beszélni és írni. Ha valaki megkérdezné, igazából büszkén állítanám magamról, hogy én bizony feminista vagyok.

Azt azonban fontos kijelenteni, hogy nem vagyok egy habzó szájú aktivista és soha semmilyen módon nem áll szándékomban befolyásolni mások véleményét a témáról. Ha valaki kijelenti, hogy ő bizony feminista, biztos furcsán néznek rá az emberek és azonnal különböző szélsőséges gondolatokkal azonosítják az illetőt. A feminizmus sokszor olyan, mint egy szitokszó. Félelmet és zavarodottságot kelt másokban. Őszintén szólva én rosszul vagyok a különböző szélsőségektől és utálom, amikor azt mondják, hogy aki feminista az biztos nem akar többé nő lenni, nem akar gyereket, vagy amikor azt mondják, hogy a nők kiherélik a férfiakat. Ez egy buta általánosítás. Bónuszként szeretném megjegyezni, hogy a rózsaszín a kedvenc színem, a púderes árnyalatainak nem tudok egyszerűen ellenállni. Abszolút menthetetlen vagyok ezen a téren. Nem utálom a férfiakat, és eszem ágában sincs "férfivé" válni. Nem gondolom, hogy egy nőnek ott van a helye és őszintén hiszek abban is, hogy a házimunka sem csak a feleség/barátnő/anya/nagymama dolga. Hiszek a munkamegosztásban és a "közös teherviselésben". Azt gondolom, hogy egy nőnek joga van ahhoz, hogy tanuljon, dolgozzon és megkeresse azt, ami igazán örömet okoz neki. Ez lehet a munka, a család, a hobbi...akármi, minden nőnek joga van a boldog és teljes élethez. Önállóak vagyunk, nincs szükségünk arra, hogy bárki megmondja mit és hogyan kellene csinálni. Ez a gondolkodás viszont nem zárja ki azt, hogy családot szeretnék, hogy megkérem Miklóst, hogy nyisson ki nekem egy üveget, mert én akárhogy erőlködöm nem sikerül. Szeretem néha kimondani az utolsó szót, de van, hogy Miklós mondja meg a tutit. Általában erős vagyok, de van hogy elhagyom magam és komoly támogatásra van szükségem. Néha úgy érzem, hogy meg tudnám váltani a világot...de van, amikor semmire nem vagyok képes egyedül. Tulajdonképpen lehet, hogy én is egy rossz feminista vagyok. :)

Jogosan merül fel mindenkiben az a kérdés, hogy akkor mi is az a feminizmus.

A feminizmus tulajdonképpen olyan politikai ideológia és emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melynek közös célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása. A feminizmus igazán sokrétű, és az élet szinte minden területén érezteti a hatását. Vannak olyan mozgalmak, melyek kifejezetten a nők gazdasági helyzetével foglalkoznak, mások a fizikai biztonságra helyezik a hangsúlyt, legyen szó akár a családon belüli, akár a munkahelyi erőszakról, vagy épp a prostitúcióról.  A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat, amelyek egy férfit megilletnek. Tehát például egy munkahelyen az állásinterjún nem kérdezik meg, hogy akarok-e gyereket a közeljövőben, és ha igent mondok ez nem jelent hátrányt a felvételnél. Vagy nem keres egy nő kevesebbet egy multinál csak azért, mert nő. Számomra a feminizmus ennyi és nem több.

Most, hogy mindenki teljesen képbe került a gondolkodásomat illetően és sikeresen négyszer olyan hosszú bevezetőt rittyentettem, mint amennyit szoktam, lássuk, hogy miről is szól A rossz feminista című könyv.

"A rózsaszín a kedvenc színem. Régebben mindig azt mondtam, hogy a fekete, mert az menőbb, de valójában a rózsaszín minden árnyalatát imádom. Ha veszek valami kiegészítőt, szinte mindig rózsaszínt választok. Rendszeresen olvasom a Vogue-t, és ezt nem iróniának szánom, bár talán annak tűnik. A szeptemberi kiadást egyszer még a Twitterre is feltettem."

Roxane Gay humoros, éleslátó írásai végigkísérik a színes bőrű nő útját, az utóbbi évek kulturális mérföldkövei mentén kalauzolva az olvasót, és kommentálják a feminizmus mai állását (például az abortusz kérdésében). Esszéiből egy rendkívül éleslátó nő portréja rajzolódik ki, aki arra törekszik, hogy megértse önmagát, a társadalmat, amelyben él és a kultúrát, amelyben szocializálódunk.



El kell mondanom nektek, hogy összességében nekem kifejezetten tetszett Roxane Gay kötete. Az írásai élvezetesek és szerethetőek voltak, nagyon szívesen járnék bármilyen órájára.

Rendkívül gördülékenyen ír, az esszék sokszor szókimondóak és kifejezetten viccesek. Hihetetlenül remek stílusa van az írónőnek.

Mindegyik tanulmány más és más. Vannak olyan írások, melyek jobban, mások kevésbé kapcsolódnak konkrétan a feminizmus témájához, de mindezek ellenére mindegyik fontos témát boncolgat.

Az én kedvenc részeim azok voltak, amelyek a párkapcsolati erőszakról és a nők tárgyiasításáról szóltak (fene egye meg a gusztusomat tudom... ). Csomó olyan ügy eszembe jutott a kötet olvasása során, amelyek a kirobbanáskor komoly hatással voltak rám, de mára már teljesen ki is mentek a fejemből. Ilyen pl. a Chris Brown ügy, vagy pedig a Robert Thicke Blurred Lines című száma.

Roxane kötetével két problémám volt. Az egyik az, hogy nagyon sok olyan popkulturális utalás volt benne, melynek megértéséhez használom kellett a jó öreg Google barátomat. Rengeteg olyan film, zene és sorozat kerül megemlítésre, melyet vagy nem láttam, vagy egyáltalán nem ismerek. (Volt egy írás, ami A segítség című könyvről és filmről szólt. Az olvasás után teljesen elszégyelltem magam, hogy nekem tulajdonképpen tetszett a történet és meglehetősen tudatlannak éreztem magam).
A másik probléma az volt, hogy ezek az írások tulajdonképpen 2014-ben láttak először napvilágot, így néhány írás idejét múltnak hatott. Nagyon kíváncsi lennék amúgy Roxane egy olyan írására, amely az aktuális #metoo mozgalmat is elemzi.

Az írások egyáltalán nem tudományos jellegűek (bevallom én amúgy erre számítottam), de kellemesen csalódtam így is a könyvben. Sokkal lazább és emészthetőbb volt a kötet, mint amit vártam.

A borító nekem kifejezetten tetszik, imádom a minimalista kiadásokat. Ráadásul olyan jó, hogy Roxane neve rózsaszínnel van írva...ha egyszer írok egy könyvet, remélem az én nevem is rózsaszínnel lesz majd írva. :)

Összességében én nagyon kedveltem ez a könyvet és bátran ajánlom mindenkinek a figyelmébe, aki egy kicsit is érdeklődik a téma iránt. Azt fontos figyelembe venni, hogy ez a könyv 2014-ben jelent meg, így sok írás kissé idejétmúltnak tűnhet, de emellett számos ma is aktuális problémára hívja fel a figyelmet. A stílus szerethető, az írásmód hihetetlenül élvezetes.

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe.





Nyereményjáték

Roxane Gay  A rossz feminista című könyvében kommentálja a feminizmus mai állását. 
A játék során lenyűgöző teljesítményű magyar nők életrajzából olvashattok részleteket. Nincs más dolgotok, mint a Rafflocopter megfelelő sorába beírni annak a nőnek a nevét, akiről szól a rövid leírás. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Életrajz részlet

Ő az első hölgy, aki magyarországi egyetemen szerezhetett diplomát. Ő lett egyben az első nő is, aki bölcsészdiplomát szerzett. Diplomája megszerzése után Budapesten tanított. Sokat dolgozott a nők érdekeinek érvényesítéséért, a gyermekvédelem hatékonyságáért. 1902-ben a Nőtisztviselők Országos Egyesületének elnökségi tagja lett, 1904-ben egy barátnőjével megalapították a Magyar Feministák Egyesületét, melynek egyik fő célkitűzése a nők választójogának kiharcolása volt. 1915-ben ő volt a magyar küldöttség vezetője a Hágában megtartott nemzetközi nőkongresszuson.


a Rafflecopter giveaway

Állomások

03.24.: Never Let Me Go
03.26.: Csak olvass!
03.28.: A Szofisztikált Macska
03.30.: Hagyjatok! Olvasok!
04.02.: Spirit Bliss Sárga könyves út
04.04.: Sorok között

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése