2020. június 13., szombat

Tonke Dragt: Levél ​a királynak - Ismerjük meg a lovagokat extra + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Levél a királynak című lovagregényt a 20. század egyik legjobb ifjúsági könyvének választották Hollandiában, ahol azóta is vezeti a sikerlistákat. A történet szerint a ​16 éves Tiuri épp a lovaggá ütése előtti éjszakán rejtélyes megbízatást kap: el kell vinnie egy levelet a szomszédos birodalom királyának – az üzeneten egy ország sorsa múlik. Ha kíváncsiak vagytok az ifjú kalandjaira tartsatok velünk és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott könyvet.

A mai nap folyamán egy extra bejegyzéssel jelentkezem. Nagyon tetszett a Levél a királynak című  könyv, ITT elolvashatjátok az értékelésemet róla. Mivel az egész kötet a lovagkorban játszódik, így arra gondoltam, hogy a mai extra bejegyzés keretében a lovagokról és a lovagkorról írok egy kicsit nektek. 

A lovagok eredete a király fegyveres kíséretére vezethető vissza. Nyugat-Európában  három nagyobb rétege alakult ki. Az egyházi lovagrendek tagjai, a csak a királytól függő udvari, birodalmi lovagok és a várak lovagjai, a nagybirtokosoknak szolgáló kisebb birtokosok.

A lovagság a középkorban egyfajta életmód volt és háború esetén az uralkodó szolgálatában fegyveres erejének jelentős fegyvernemeként is rendelkezésre állt. A lovagok megkülönböztető jeleket viseltek (övet, ruhájukon címert stb.). A lovagok életformája, kultúrája, szokásaik és a máig legnevezetesebb versenyük, a lovagi torna visszaköszön számos irodalmi műben, művészeti alkotásban és filmben egyaránt.

Lovagi nevelés a XII. század elejétől kezdve volt, amikor megindultak a keresztes háborúk s a lovagi rend intézményes alakot öltött. A lovagi nevelésben a test edzése, erőssé tétele volt kiemelkedően fontos, mert a lovagok azt tekintették feladatuknak, hogy harcban és háborúban viaskodva, életüket kockára téve védelmezzék meg a lelki javakat: a vallást, hitet, erkölcsöt, becsületet.

A leendő lovagnak rendszerint különböző készségekre és magas szintű ügyességekre kellett szert tennie. A hét szabad művészetnek megfelelő hét lovagi készséget (septem probitates) kellett elsajátítaniuk, melyek a lovagi életre és társaságra alkalmassá tették. Ezek a készségek: a lovaglás (equitare), az úszás (natare), a nyilazás (sagittare), a vívás (cestis certare), a vadászás (aucupare), az ostáblázás vagy sakkozás (scacis ludere) és a verselés (versificare).

Az avatás kezdetben a kard átadásából, majd a páncél, a sarkantyúk felcsatolásából, s a váll- és nyakérintésből állt. Ez később kiegészült az egyházi szertartással, melynek lényege a lovagjelölt lelki megtisztulása volt. A gyónás és áldozás után kapta csak meg felszerelését, majd esküt tett, s hatalmas lakomával ünnepelték az új lovag születését.

Forrás: Pixabay

A lovaggá avatásnak két formája volt:
  • Felövezés: amikor a lovag megkapta övét, kardját és arany sarkantyúit
  • Lovaggá ütés: amikor egy idősebb lovag megérintette a térdelő lovag jobb vállát

Ezután a lovagnak egész életében be kellett tartania a lovagi kódex szabályait:
  • Védelmezni a nőket
  • Védelmezni az elesetteket
  • Védelmezni a keresztény egyházat
  • Szolgálni a hűbérurat
A lovag felszerelése: 

Páncélzat - A középkori lovagok olyan páncélt viseltek, ami megvédte őket a kardtól és a kopjától,

Sisak - A sisak acélból készült. Kezdetben hegyes vagy gömbölyű tetejű, néha orrvédővel ellátott normann sisakok voltak használatosak. A 12. század végén jött divatba a fazéksisak, melyen csak szemrések és légzőnyílások voltak. A 14. században ezt leváltotta az üstsisak, ami még ennél is nagyobb volt, az alatta viselt, szorosan illeszkedő második sisak miatt. Eleinte sisakdíszként viselték, majd pajzsukon is, később pedig akár felszerelésük minden darabjára ráfestették címerüket, hogy könnyebben felismerjék egymást.

Pajzs - A lovag védelmét szolgálta a kezdetben kerek, később inkább szögletes pajzs. 

Fegyverek - A lovag legfontosabb támadófegyvere a 2-2,5 m hosszú lándzsa (kopja), legbecsesebb fegyverük pedig az egyenes, kétélű kard volt. Közelharcban gyakran használtak csatabárdot, buzogányt és fokost. Ezt a fegyverzetet egészítette ki a tőr, amellyel a legyőzött ellenfélnek adták meg a kegyelemdöfést.

A lovak páncélzata - A lovagok idővel lovaikat is páncélba burkolták, melynek legdíszesebb darabja a fejpáncél volt. A lovas biztonságos ülését magas kápájú hatalmas nyereg és kengyel biztosította. A lovag teljes fegyverzete 25–30 kg-ot nyomott (a XII-XIII sz.-ban: 25 kg, ebből a láncing 12, a lánccsuklya 3, a láncharisnya 6, míg a sisak 4 kg), de a páncélkovácsok mesteri munkájának köszönhetően még a teljes lemezpáncélban is viszonylag könnyű volt a mozgás.

A kép forrása: https://contrapasso2.blog.hu/2018/02/18/hogyan_oltozkodtek_a_lovagok
A lovagok páncélja egyszerre volt áldás és átok nekik. A páncél sokszor annyira nehéz volt, hogy képtelenség volt benne hatékonyan mozogni, külön segítő kellett a páncél le- és felvételéhez. A lovagok pajzsa és kardja is hihetetlenül súlyos eszköz volt, így nem csoda, ha minden magára adó lovagnak volt állandó fegyverhordozója. A középkori lovagoknak ezeken kívül meg kellett küzdeniük olyan problémákkal, mint az utazás nehézségei. Hiszen utazás közben ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, az étel és vízhiánynak.

A bejegyzés forrásai:
https://www.kodolanyi.hu/szabadpart/szam5/tnt/kolostor_es_lovag.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lovag
https://www.schwertschmiedeviktor.de/blog/kozepkori-lovagok-napjai

Ha kedvet kaptál arra, hogy elolvasd a Levél a királynak című nagyszerű lovagregényt, ITT tudod megrendelni.





Nyereményjáték

Mivel a Levél a királynak című regény a lovagkorban játszódik, így a mostani nyereményjáték keretében arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek a régmúlt idők lovagjait/vitézeit. Minden állomáson találtok egy rövid leírást, ez alapján kell rájönnötök, hogy kire is gondoltunk.  Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a megfelelő lovag nevét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás

Angol lovag, lovagi tornák hőse, a templomosokkal harcolt a Szentföldért. Három angol királyt szolgált, volt angol követ is. I. Richárd földbirtok-adományaival az ország egyik legvagyonosabb nemesévé emelte.

a Rafflecopter giveaway

Állomások

06.10. Csak olvass! 
06.11. Könyvvilág 
06.12. Flora the Sweaterist (extra)
06.13. Csak olvass! (extra)
06.14. Hagyjatok! Olvasok! (extra)
06.15. Flora the Sweaterist
06.17. Könyv és más
06.18. Readinspo
06.19. Könyvvilág (extra)
06.20. Spirit Bliss Sárga könyves út

06.22. Hagyjatok! Olvasok!



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése