2020. november 6., péntek

Stella Caldwell: Fiatalok, ​merészek, lenyűgözőek + Nyereményjáték

Sziasztok!

Vannak fiatalok, akik egészen kivételesek, kiemelkednek a korosztályukból. Minden cselekedetükkel példát mutatnak, és nemcsak nekünk, de a következő generációnak is segítenek. A Kolibri Kiadó gondozásában megjelent  Fiatalok, merészek, lenyűgözőek című kötet csupa ilyen fiatalt mutat be. Tartsatok velünk, ismerjétek meg ezt a nagyszerű könyvet, és ha mellétek áll a szerencse nyerhettek is egy példányt a kötetből. 

Mindig is szerettem azokat a típusú könyveket, amelyek ismert emberek életét mutatják be kreatív, képes formában. Ez a kötet  igazán kölönleges, hiszen olyan fiatalokat ismerhetünk meg általa, akik valamilyen formában maradandót. Bátor aktivisták, merész hősök, akik mertek nagyot álmodani és egy világ példaképévé váltak.

 De kik is ezek a fiatalok és mihez köthető a nevük?  Lássuk is a könyvet!

Vannak olyan fiatalok, akik nyilvánosan is vállalják véleményüket, felszólalnak és igazságot követelnek! Ismerkedj meg 25 fiatallal, akik megrengették a világot, köztük menekültekkel, gyermekjogi aktivistákkal, lázadó rapperekkel, feltalálókkal és környezetvédő harcosokkal. Felix Finkbeinertől Greta Thunbergig, Malala Juszufzaitól Ryan Hreljacig, mind képesek voltak arra, hogy változtassanak a világon.

A történetük után következik egy „Légy merész, mint…” rész, ahol a hősök elképzelt tanácsot adnak olyan élethelyzetekre, melyekkel olvasóink nézhetnek szembe, például iskolai bántalmazás, önbizalomhiány vagy magány.




Mikor először megláttam a moly-hu-n ezt a könyvet, azonnal beleszerettem. Nagyon szeretem azokat a típusú könyveket, amelyek ismert emberek életét mutatják be kreatív, képes formában, így nem is volt kérdés számomra, hogy elolvasom ezt a kötet is. Ráadásul igazán különleges kötetről beszélünk, hiszen olyan fiatalokról olvashatunk benne, akik gondolkodásukkal, tetteikkel igazi változást hoztak a világba. Bár nem volt könnyű dolguk, de kitartottak és mindent megtettek annak érdekében, hogy megvalósíthassák terveiket. Semmi nem állhatott az útjukba, felnőtteket megszégyenítő módon kiálltak azért, amiben hittek. 

A Fiatalok, merészek, lenyűgözőek című könyv egy nagyszerű kiadvány, melyben 25 fiatal életét és "munkásságát" ismerhetjük meg közelebbről. A kötet nagyon szép és igényes munka, látszik, hogy a készítők sokat foglakoztak vele. 

Az tetszett a legjobban a könyvben, hogy rengeteg olyan embert ismerhettem meg általa, akiknek eddig a létezéséről sem tudtam, pedig egytől-egyig zseniális és nagyszerű emberek, akik igazán megérdemlik, hogy egy egész világ tudjon róluk. Bátor békeharcosok, lenyűgöző sportemberek, aktivisták, akik már hihetetlen fiatalon nagy tetteket hajtottak végre. 

A kötetben kronológiai sorrendben haladva ismerhetjük meg a fiatalokat és az életüket. A legelső Anna Frank, akinek neve és naplója mindenki számára ismert, az utolsó pedig Greta Thunberg, akinek nevét a közelmúltban ismerhettük meg. A fiatal lány elkötelezett környezetvédő és a klímaváltozás harcosa.  Rajtuk kívül még 23-an kaptak helyet ebben a könyvben, fiúk és lányok vegyesen. 

Ahány ember, annyi történet...ez a mondat nagyszerűen jellemzi ezt a könyvet. Vannak olyan életutak, melyek olvasása rendkívül nehéz és sajnos vannak olyanok is a könyvben, akik már nincsenek közöttünk, rendkívül fiatalon elhunytak. Az ő történeteiket különösen nehéz volt elolvasni. 

A könyv érdekessége, hogy a szerzők megpróbálták elképzelni, hogy a szereplők mihez kezdenének azokban a hétköznapi helyzetekben, amelyekben manapság egy fiatal találhatja magát és megpróbálnak olyan tanácsot adni, amelyet az adott részben szereplő fiatal is adna. 

A kötet végén egy kis kvíz is található, melyből megtudhatjuk, hogy melyik inspirál fiatalra hasonlítunk a legjobban. A válaszaim alapján én leginkább Sheku Kanneh-Mason-re hasonlítok (belinkelem nektek a Wikipedia oldalát, hátha nem ismeritek). A teszt szerint az ő eltökéltségével és szorgalmával még sokra vihetem a jövőben. 


Az én személyes kedvencem a könyvből azonban Malala. Ő minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa, aki arra tette fel az életét, hogy a lányok tanuláshoz való jogáért küzdjön. Először még diáklányként tizenegy éves korában szólalt fel az ellen, hogy a tartományukban egyre nagyobb hatalomra szert tevő iszlám fundamentalista tálibok megtiltották, hogy a lányok is tanulhassanak. A Szvat-völgy 2008-tól teljesen a tálibok fennhatósága alá került, akik rögvest bezárták a lányiskolákat, betiltották a zenét, a televíziót és korlátozták a nők jogait. Malala tiltakozásul az interneten kampányolni kezdett a tálib intézkedések ellen, blogbejegyzéseiben rendszeresen beszámolt az aktuális történésekről. A lány nyílt szerepvállalása nagy veszélyt hordozott magában, mivel nem hagyta abba a lányok tanulásának népszerűsítését, a tálibok úgy döntöttek, hogy meg kell ölni és gyilkosokat küldtek rá. Az akkor mindössze 15 éves Malala-ra iskolába menet rálőttek, a támadás során találat érte a fejét, a nyakát, a vállát. Sokáig volt kritikus és életveszélyes az állapota, de csodával határos módon felépült. A merénylet után az amúgy is nemzeti hősnek számító kislány már nemzetközi példakép is lett. Miután felépült súlyos sérüléséből édesapjával közösen létrehozták a Malala Alapítványt, amely elkötelezetten küzd világszerte azért, hogy a lányok ingyenes és jó minőségű oktatásban részesüljenek 12 éves korukig. Számomra ő az igazi példakép. 

A grafika egyszerűen csodás, hihetetlen élmény már a könyv lapozgatása is. Az egyik legszebb kötet, amit mostanában láttam. 

Összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg fiatal számára lesz inspiráló ez a kötet. A szereplők bebizonyítják, hogy nem kell felnőttnek lenni ahhoz, hogy valaki hallathassa a hangját.  Bátorítanak és erőt annak annak érdekében, hogy ki merjünk lépni a komfortzónánkból és cselekedhessünk a jó ügy érdekében. Ha igazán hiszünk valamiben, akkor fontos, hogy merjünk lépni, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. Az is lehet, hogy egy apró lépéssel, vagy egy jó ötlettel az egész világot megváltoztathatjuk. Bátran ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, mindenképpen olvassátok el, ha van rá lehetőségetek. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.




Nyereményjáték

Vannak olyan fiatalok, akik nyilvánosan is vállalják véleményüket, felszólalnak és igazságot követelnek! A kötetben szereplő fiatalok egytől-egyig megrengették a világot, igazi példaképpé váltak, rengetegen ismerik a nevüket. 
Ezen a turnén egy különleges játékra invitálunk benneteket. Nincsenek jó és rossz válaszok, csupán a véleményetekre vagyunk kíváncsiak. Mindegyik állomáson találtok egy kérdést, a válaszotokat írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz. )

KÉRDÉS

Te mernéd nyilvánosan vállalni egy adott üggyel kapcsolatban a véleményedet? 



a Rafflecopter giveaway

Állomások

11.02.: Readinspo
11.04.: Spirit Bliss Sárga könyves út
11.06.: Csak olvass!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése