2021. szeptember 2., csütörtök

Kiss Judit Ágnes: A Csodabogár + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Móra Kiadó jóvoltából olvashatjuk Kiss Judit Ágnes legújabb kötetét, A Csodabogár című könyvet. A mesekönyv kiemelt célja, hogy bemutassa, a végtaghiányos gyermekek is ugyanolyan életet élhetnek, mint ép társaik. A kötet nemcsak a végtaghiányos gyerekeknek szól, hanem minden olvasót érzékenyebbé és empatikusabbá tesz a célcsoporttal szemben. Tartsatok velünk, ismerjétek meg ennek a különleges, támogató barátságnak történetét, ha pedig nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a kötetből. 

Zsófit sokszor csúfolták osztálytársai, mert más, mint a többiek. Szülei ezért döntöttek úgy, hogy új iskolába íratják. Első napján máris rendkívüli dolog történik vele: egy különleges bogarat talál a szekrényében. Kezdetben viszolyog tőle, de mikor a rovar beszélni kezd hozzá, Zsófi megbizonyosodik arról, nem egy átlagos lény szegődött mellé. Valóban, Csodabogár fontos küldetéssel érkezett: meg kell tanítania a lányt leküzdenie gátlásait, hogy beilleszkedhessen az új közösségbe. Ismerd meg e különleges, támogató barátság történetét!






Manapság már számos tanulmány igazolja, hogy a mesének meghatározó szerepe van a gyermek értelmi és érzelmi fejlődésében. A mesélés rengeteg szempontból hasznos dolog, hiszen tartalmas időtöltésnek számít és komoly hatással van a lurkók szókincsére is. Továbbá akaratlanul olyan kompetenciákat és attitűdöket sajátíthatnak el a gyerkőcök, melyek a későbbiekben is fontos lesz számukra….ilyen lehet például az empátia, kitartás, problémamegoldás, önbizalom stb. 

A magány és a kirekesztettség érzése sajnos a legkisebbeket is érintheti. Sokszor látunk és hallunk olyan történeteket, amikor egy kisgyerek a csoport, vagy éppen az osztály peremére szorul. Nincs senki, aki játsszon vele, nem beszélgetnek vele, esetlegesen még a létezéséről sem tudnak, vagy egyszerűen csak nem vesznek róla tudomást. Ez persze sok mindenből fakadhat....költözés, betegség, fogyatékosság...számos olyan helyzet van, amikor egy gyerkőc azt aktuális helyzetéből fakadva azt érezheti, hogy egyedül van. Az esetek nagyrészében próbálkozni sem mernek, hiszen azt gondolják, hogy úgysem foglalkozna velük senki, vagy kinevetnék és csúfolnák őket. A gyerekek sokszor kegyetlenek és gonoszak egymással, hajlamosak arra, hogy olyan dolgokat mondjanak, vagy éppen tegyenek, amelyekkel a másiknak óriási sebet ejtenek a lelkén. 

Mivel egyre több és több fogyatékkal élő személlyel találkozhatnak a gyerekek akár az utcán, akár a tömegközlekedésen, vagy éppen az iskolában és óvodában, ezért fontos megtanítani nekik, hogy ezek az emberek pontosan ugyanolyanok, mint mindenki más. Ugyanúgy félnek, ugyanúgy szeretnek és pontosan ugyanúgy játszanak, mint tipikusan fejlődő társaik. A szemléletformálás rendkívül fontos. A mai világban nem kell nagy dolog ahhoz, hogy valakit kipécézzenek egy osztályban. Nem kell sem fogszabályzó, sem pedig szeplő ahhoz, hogy valakit megalázzanak osztálytársai. Elég, ha kicsit gyengébb…azonnal rászállnak a többiek. Pontosan ezért ilyen fontos ez a könyv, hiszen elfogadásra és empátiára taníthatja az olvasóját.  A mesekönyv kiemelt célja, hogy bemutassa, a végtaghiányos gyermekek is ugyanolyan életet élhetnek, mint ép társaik. A kötet nemcsak a végtaghiányos gyerekeknek szól, hanem minden olvasót érzékenyebbé és empatikusabbá tesz a célcsoporttal szemben. 

A Csodabogár! című mesekönyv egy igazi hiánypótló kötet a gyermekirodalomban. A meseregény elfogadásra és empátiára tanít minket, közelebb hozza hozzánk végtaghiányos gyermekek mindennapjait. Segítségével elmagyarázhatjuk gyermekeinknek, hogy attól még, hogy valakinek nem fejlődött ki a keze, vagy a lába még pontosan ugyanolyan gyermek, mint bárki más. Vélhetően pontosan ugyanazokat a meséket és filmeket szereti, mint bárki más, ugyanazokkal a játékokkal játszik és ugyanazok a dolgok foglalkoztatják. Attól még, hogy valaki más az nem jelenti azt, hogy rosszabb is.
Attól, hogy valaki végtaghiányos, az nem jelenti azt, hogy bármiben is korlátozott lenne. Lehet sikeres úszó (gondoljunk csak Illés Fannira olimpiai bajnokunkra), vagy éppen a leggyorsabb futó az osztályban. De lehet belőle ügyvéd, szociológus, színésznő...tényleg csak az szab határt, hogy milyen egyéni képességei vannak a gyermeknek. 

Zsófi egész életében tudta, hogy más, mint a többiek. Az iskolában pedig szóvá is tették neki. Nem tudott beilleszkedni, sokat csúfolták és bántották; nyominak, csodabogárnak hívták. Annyira nehezen viselte az egész helyzetet, hogy iskolát kellett váltania. Az új helyen azonban szintén nehezen indultak a dolgok. Annyira félt, hogy ismét csúfolni fogják, hogy képtelen volt kapcsolatot kialakítani az új osztálytársaival. Egy nap azonban minden megváltozott, mikor a szekrényében megtalála a Csodabogarat. Ez a kis ízelt lábú nagyszerű tanácsokat osztogatott a kislánynak, aki szépen lassan végül megtalálta a helyét az új iskolában és az új osztályban. 

Nagyon megérintett ez a könyv, az első pillanattól kezdve elvarázsolt a történet. Zsófi élethelyszete eszembe juttatta az általános iskolai éveimet. Nem vagyok büszke erre, de elmesélek nektek valamit. Általános iskolában volt egy osztálytársam, nevezzük úgy, hogy J. Nem volt az osztály legszebb, legokosabb, vagy legkedveltebb személye. Mindenki csúfolta őt, olykor bántották is. Bár soha nem emeltem fel a kezem, vagy a hangom, soha nem mondtam rá olyan dolgokat, mint a többiek, mégsem védtem meg őt soha. Talán az is előfordult, hogy együtt nevettem a többiekkel. Borzalmasan viselkedtünk vele, igazából pokollá tettük az életét. Muszáj többes számot használnom, mert ugyan nem bántottam, de nem is tettem semmit az ellen, hogy életre szóló sebeket kapjon. Bárcsak minden gyermek zsebébe bemászna egy Csodabogár, aki segít az ilyen borzalmas helyzeteken. Bárcsak mindenki megkapná azt a segítséget, ami elviselhetővé teszi a mindannapjait, vagy aminek a segítségével új barátokat szerezhet. 

Ez a könyv rengeteget segíthet azokon a gyermekeken, akik valami miatt egyedül érzik magukat, de ami talán még ennél is fontosabb, észrevétlenül tanítja a legkisebbeket arra, hogy senkit sem szabad azért bántani, mert egy kicsit is más, mint mi. Igazából receptre írnám fel Kiss Judit Ágnes mesekönyvét minden családnak, hogy a gyermekek egy kicsit érzékenyebbé és empatikusabbá váljanak társaikkal szemben. Talán, ha mindenki elolvassa ezt a mesekönyvet, a világ egy kicsit szebb hely lesz. Kevesebben szorulnak majd az osztály peremére, kevesebben fogják egyedül és magányosan érezni magukat. 

A mesekönyv képi világa is igazán szerethető, Radnóti Blanka illusztrációja még könnyebben befogadhatóvá és szerethetővé teszi a történetet. 

Összességében én egyszerűen imádtam ezt a mesekönyvet és bátran ajánlom mindenkinek. Nagyon jó alap, segítségével rengeteget tudunk gyermekeinkkel beszélgetni a kiközösítésről, magányról és úgy összességében a végtaghiányos gyermekek mindennapjairól. A közös olvasás alatt látják majd a legkisebbek is, ezek a gyermekek pontosan ugyanolyanok, mint bárki más, és ha találkoznak egyel akár az iskolában/óvodában, vagy az utcán, már nem tekintenek majd furcsán rájuk. Miután becsuktam a könyvet csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak minden gyermek zsebébe bemászna egy Csodabogár, aki segít az ilyen borzalmas helyzeteken. Bárcsak mindenki megkapná azt a segítséget, ami elviselhetővé teszi a mindannapjait, vagy aminek a segítségével új barátokat szerezhet. Bárcsak mindenki megismerné ezt a mesekönyvet és elbeszélgetne a gyermekével az empátia és az elfogadás fontosságáról. 


Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 




Nyereményjáték

Ahogy a bevezetőben is olvashattátok, A Csodabogár című könyv kiemelt célja, hogy bemutassa, a végtaghiányos gyermekek ugyanolyan életet élhetnek, mint ép társaik. A mese segítségével érzékenyíti az olvasóját, hogy elfogadóbbá és empatikusabbá váljanak az adott célcsoporttal szemben. Ebben a játékban olyan idézeteket találtok, amelyek célja szintén az olvasó érzékenyítése. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni annak a könyvnek a címét, ahonnan az idézet származik. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Arra gondolt, hogy Viola nem tud beszélni, de világszépen
mosolyog, nem tud járni, de teljes szívvel ölel, nem tud
írni vagy olvasni, de úgy tud szeretni, mint senki más.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások
09.02: Csak olvass!
09.03.: Spirit Bliss Sárga könyves út

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése