A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szabó Magda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szabó Magda. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. október 5., kedd

Szabó Magda: Az őz + Nyereményjáték


Sziasztok!

Szabó Magda születésének 104. évfordulóján egy különleges turnéval készültünk nektek. A Jaffa kiadó jóvoltából 7 különböző regénnyel ismerkedtünk meg a neves magyar írónő életművéből, és erről tartunk nektek élménybeszámolót két teljes héten keresztül. Sőt, egy saját book TAG-gel is készülünk, amit bárki kitölthet a saját felületén. A turné végén pedig egy szabadon választott Szabó Magda-könyvet nyerhettek.

Graff Angéla és Encsy Eszter élete és sorsa oly szorosan tartozik össze, akár a nappal és az éjszaka – s ők ketten éppen ennyire ellentétei is egymásnak. Komor korban töltik együtt gyermekéveiket, amelynek sötétségéről Angéla mit sem tud, s amely örökre feketére festi Eszter lelkét. Angéla gondtalan áhítattal mosolyog a hajnali fénybe, miközben széthulló családja életük romjait menekíti, Eszter pedig tehetetlen irigységgel zokog, amiért nem láthatja szenvedni ezt az ártatlan angyalt.
Évekkel később találkoznak ismét, a kapocs kettejük között egy férfi − férj és szerető. Eszter ünnepelt színésznő, mégis boldogtalan: a lelkében izzó démoni gyűlölet lassan elpusztít mindent, ami boldoggá tehetné. Angéla örök gyermek, fogalma sincs a körülötte munkáló gyilkos indulatokról, emésztő szenvedélyekről. Nem sejti, hogy akiket a legjobban szeret, háta mögött megcsalják, élete fölforgatására készülnek.
Az őz egy szerelmi háromszög és egy élethosszig tartó, engesztelhetetlen bosszú kegyetlen története. Szabó Magda magával ragadó, kíméletlen regénye méltán tette egy csapásra híressé és elismertté szerzőjét: több mint húsz nyelvre fordították le, és máig sem veszített elementáris erejéből.

Szabó Magda munkássága egyáltalán nem ismeretlen a számomra, több regényét olvastam már, a két eddigi kedvencem a Régimódi történet és Az ajtó. Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. Az őz megjelenése idején 1959-ben úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Szabó Magda, így nyilatkozott saját könyvéről: "Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle." Őszintén szólva, az én érdeklődésemet először ezek a szavak keltették fel és már nagyon vártam az alkalmat, hogy végre sort keríthessek erre a kötetre. Az írónó pontosan ma születetett 104 évvel ezelőtt, így ennek apropóján a mostani turtnénk során nekem azonnal ez az írása ugrott be. Egyrészről borzasztóan hálás voltam a lehetőségért, hiszen évek óta szemeztem már a regénnyel, de soha nem volt időm az elolvasására, másrészről viszont kicsit tartottam is tőle. Aggódtam, hogy vajon milyen hatással lesz rám Encsy Eszter története. Megvetem majd őt, vagy sajnálattal fordulok az irányába? Imádni fogom a regény erejét, vagy utálni fogom a belőle áradó erőteljes negatív energiákat?

Miután elolvastam az első pár oldalt már tudtam, hogy nincs mitől tartanom, Szabó Magda regénye óriási hatással lesz rám. Az igazat megvallva most is nehezen találom a szavakat. Az első pillanattól kezdve magával ragadt az írás és nem eresztett. A fájdalom, a düh, az irigység, a gyűlölet és a szerelem úgy söpört át rajtam, mintha együtt élnék és lélegeznék Encsy Eszter karakterével. Ez a regény fáj, kicsit a pokolba taszít és nyomorba dönt. Ilyen erőteljes, szuggesztív írással régen volt dolgom, rendkívül megrázó és felkavaró regény

Egy igazi lélektani dráma, egy brutál erős belső monológ, melyből megismerhetjük Eszter múltját és jelenét. Ahogy a gondolatok is hajlamosak elkalandozni, úgy az írás is ide-oda ugrál téren és időn át. Kicsit olyan volt ez számomra, mint egy gyónás. Encsy Eszter lelkének legmélyebb bugyraiba is betekintést nyerhettünk, szembesülhettünk a kendőzetlen valósággal, a mérhetetlen haraggal, fájdalommal és irigységgel, melyet egészen gyermekkora óta dédelget magában. Az írónő zseniálisan mutatja be a lélek sokszínűségét, hiszen semmi sem fekete, vagy éppen fehér. A főszereplőnk nem egy romantikus hősnő, vagy egy bájos naiva, sokkal inkább egy igazi hús-vér szereplő az emberi lét minden gyarlóságával és gyötrelmével. Eszter már fiatalon megtanulta, hogy az élet olykor kőkemény. Nem kímélte a sors, óriási nélkülözésben élt édesanyjával és beteg édesapjával. Hamar rá kellett jönnie, hogy az élethez bizony pénz kell, így mindent megtett azért, hogy segítsen. Irigyen tekintett azon társaira, akik szerencsésebb helyzetben voltak. Az irigység pedig szép lassan elemi gyűlöletté változott. A sok negatív érzelem pedig szép fokozatosan mélybe rántotta őt és lelkét, ahonnan talán már nincs is menekvés számára. Eszter saját maga börtönőre. A fájdalmas emlékek láncon tartják lelkét, az elengedés helyett táplálja a benne lakozó dühös démont. Képtelen tovább lépni, így nem csak önmagát, hanem a környezetét is romlásba taszítja. 

Encsy Eszter nem egy szimpatikus karakter, mégsem voltam képes gyűlölni őt. Sokkal inkább sajnáltam és szántam őt. Egy olyan személyt ismerhetünk meg benne, akit az élet annyira megkeményített,  hogy azt a felnőtt életének sikerei, szerelmei sem tudják enyhíteni, vagy semmissé tenni. Hiába fordult jobbra a sorsa, egyszerűen képtelen volt maga mögött hagyni régi sérelmeit. Rengeteg dolog nem adatott meg számára, ezért megszokta, hogy ami szüksége van, azt vagy megkeresi, vagy pedig elveszi. Sorsával és személyiségével éles ellentétben áll Graff Angéla, aki tulajdonképpen egy átlagos fiatal lány, annyi csupán a bűne, hogy neki mindene megvolt, amit csak szeretett volna. A két fiatal lány élete menthetetlenül összefonódik, Angéla szeretettel tekint Eszter irányába, Eszter viszont elmondhatatlanul viszolyog és mérhetetlen utálattal tekint iskolai pajtására. Az utálat pedig minden egyes találkozással nő. Legszívesebben szenvedni látná, szinte gyermeki izgalommal várja, hogy kiderüljön, hogy együtt van "barátnője" férjével. 

Mindannyiunkban van egy kis Encsy Eszter. Ha nem is ennyire szélsőségesen, de mindannyian tudunk azonosulni azzal az érzéssel, mikor számunkra valami nem adatik meg, más pedig lubcikol a bőségben. Olvasás közben nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy én inkább Angélára hasonlítok. Mindenki kedvesnek és segítőkésznek tart, nincsenek anyagi problémáim és rengeteg olyan ember vesz körül, aki vigyáz rám és akire számíthatok. Aztán becsuktam a könyvet és pofon csapott a valóság, sokkal több Eszter van bennem, mint ahogy elsőre gondoltam volna. Mindenkinek van egy őze, amit irigyel mástól. Hosszasan tudnék írni arról, hogy mi hiányzik jelenleg az életemből, szóval csak röviden annyit mondok nektek, hogy ezerrel dübörög nálunk a babaprojekt, van néhány sikertelen hónap már a hátunk mögött. Igyekszem persze pozitívan szemlélni a jövőt, de nagyon tud fájni, mikor valaki 1-2 hónap után bejelenti, hogy sikerült nekik a dolog. Nem szép tudom, de ilyenkor olyan elemi utálatot és irigységet érzek, amelyre egyáltalán nincs mentségem. Talán ezért is értettem meg egy kicsit Esztert. Ha nem is teljes mértékben, de azért egy kicsit tudtam azonosulni vele. Bár talán nem vagyok annyira végletes, mint ő és azért nem kívánom más halálát, de tudom milyen az, ha valakit elemi erővel ledönt az irigység a lábáról. 

Összességében engem teljesen letaglózott, magával ragadott a könyv. A fájdalom, a düh, az irigység, a gyűlölet és a szerelem úgy söpört át rajtam, mintha együtt élnék és lélegeznék Encsy Eszter karakterével. Ez a regény fáj, kicsit a pokolba taszít és nyomorba dönt. Ilyen erőteljes, szuggesztív írással régen volt dolgom, rendkívül megrázó és felkavaró, minden oldaláról süt a fájdalom. Csak ajánlani tudom nektek ezt a művet. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Mivel nagyon szeretem az írónő munkásságát, és ma van a születésének a 104. évfordulója, ezért készültem nektek egy kvízzel. Melyet ITT érhettek el. Ha van kedvetek írjátok meg kommentben, hogy mennyi pontot értetek el. 



Nyereményjáték

Keressetek képeket Szabó Magdáról! A bejegyzések szövegének egy-egy kulcsszavára kattintva egy fotót találtok a szerzőről, a feladatotok pedig annyi, hogy bepötyögjétek a Rafi megfelelő helyére, melyik volt ez a szó. A nyeremény: egy szabadon választott Szabó Magda-könyv (a Jaffa kínálatából).
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

10.01. Readinspo – Megmaradt Szobotkának
10.03. A Szofisztikált Macska – Freskó
10.05. Csak olvass! – Az őz
10.07. Könyv és más – Régimódi történet
10.09. Szaffi polca – Az ajtó
10.11. Spirit Bliss Sárga könyves út – Für Elise
10.13. Utószó – A pillanat
10.15. Szabó Magda Book TAG