2019. november 11., hétfő

Matt Haig: Az Igazmondó Glimpi + Nyereményjáték



A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Matt Haig Az Igazmondó Glimpi c. verses mesekönyve. A Blogturné Klub kilenc bloggere ennek örömére bemutatja A fiú, akit Karácsonynak hívnak sorozatból más jól ismert és mindenki által szeretett Igazmondó Glimpi vicces és szívmelengető történet, melyben szó esik igaz barátságról, őszinteségről, kudarcok feldolgozásáról, és az élet szépségéről.


Az őszinteség furcsa egy dolog. Egyrészről vágyunk rá és fontosnak tartjuk, de olykor a hátunk közepére sem kívánjuk. Úgy gondolom, hogy őszintének lenni a világ egyik legnehezebb dolga. Sokszor félünk kimondani dolgokat, mert előfordulhat, hogy kimondva már igencsak durvának tűnhet a véleményünk. Valósággá válik, így megbántjuk a másik felet.  Fontos kiemelni, hogy az őszinteség nem csak arról szól, hogy nekünk jó vagy egyszerűbb legyen. (Bár természetesen ez is egy szempont. ) Az őszinteség a másikról is szól. Megtiszteljük őt azzal, hogy megmutatjuk, legbelül mit gondolunk és mit is érzünk. Természetesen a másik félnek befogadónak kell lennie. Ha az, akinek mondjuk, nem érti a segítő szándékot, könnyen rossz néven veheti, kritikának tarthatja, amit mi csak azért mondtunk neki, mert szeretjük. A sértődöttség velejárója lehet az őszinteségnek.

Hogy miért volt fontos ez a bevezető? Mert a mai könyvünk fő témája az igazság és az őszinteség. Miről szól a történet? Lássuk!

Az Igazmondó Glimpinek, ahogy a neve is mutatja a legfontosabb tulajdonsága, hogy mérhetetlenül és kíméletlenül őszinte. A Karácsony-trilógia egyik legnépszerűbb szereplőjének nehéz az élete, hiszen képtelen hazudni, és emiatt folyton bajba kerül. Mindenkinek megmondja a tutit…akkor is, ha a másik éppen nem ezt akarja hallani. Ebben a könyvben azonban Glimpi végre igazi otthonra talál!
Matt Haig hatalmas kedvencem. Több regényét is olvastam már és egyszerűen odavagyok az írói stílusáért. Először a Miért érdemes életben maradni című könyve talált rám, azóta pedig falom a történeteit. Az írónak nemcsak a felnőtteknek szóló műveit olvastam, a gyerekkönyvei is nagy hatással voltak rám. A Karácsony-trilógia nagyszerű alkotás, mely tökéletes ünnepi hangulatot kölcsönzött nekem az utóbbi időben. Nagyon vártam már Igazmondó Glimpi történetét, mert igazán megkedveltem őt a trilógiában. Az egyik legkedvesebb szereplőm volt.

Még mielőtt megijednétek, hogy de én nem is olvastam ezeket a könyveket: megnyugtatlak titeket a sorozat ismerete nélkül is olvasható a történet.

Glimpi nem tartozik a legnépszerűbbek közé, hiszen keresztanyja varázsigéjének köszönhetően nincs több füllentés és hanta, ami eszébe jut, azt ki kell mondja. Gondoljatok bele! Micsoda átok ez! Az igazság néha fáj és nem mindig esik jól nekünk, ha szembesítenek minket gyengeségeinkkel. Őszintén szólva, én borzasztóan utálom azt, ha valaki nem őszinte. Rosszul vagyok a sumákolástól és hazudozástól, de álszent lennék, ha azt mondanám, hogy még soha nem füllentettem. Glimpinek azonban ez nem adatik meg, ha kell, ha nem…ő elmondja mindenkinek az igazságot.

A mese nagyszerűen rávilágít arra, hogy milyen is a mi világunk. Nagyra értékeljük az igazságot, de csak addig, amíg nem nekünk szól a dolog. Nem véletlenül szenved szegény kis Glimpi az őszinteség terhétől. Az esetek nagy részében ugyanis semmi jó sem származhat abból, ha valaki mindig csak az igazat mondja….ez az ember, vagy glimpi soha nem lesz népszerű. Kis barátunk rengeteg nehézséggel kerül szembe útja során, sokszor meggyűlik a baja az igazmondással. Azonban szerencsére Glimpi megtalálja a helyét Aada mellett és megtudja, hogy milyen is az igazi barátság.

A könyv rendkívül szerethető és bájos. Kicsiknek és nagyoknak megmutatja, hogy őszintének lenni nem egyszerű, de mégis fontos és szükségszerű, igaz barátokat ugyanis csak így szerezhetünk. Tökéletes esti mesének, vagy délutáni kikapcsolódásnak. Bevallom, én annak örültem volna igazán, ha Matt Haig hosszabb történettel kedveskedik nekünk, de így is oda meg vissza vagyok érte. Chris Mould-nak hála a mese megelevenedik a szemünk előt. Zseniális rajzai abszolút hozzáadnak az olvasás élményéhez, ezáltal még jobban megszeretjük a könyvet.


A fordítás egyszerűen tökéletes,  Szabó T. Anna nagyszerű munkát végzett. Imádom, egyszerűen csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a munkájáról.

Összeségében én nagyon imádtam ezt a mesét, Igazmondó Glimpi már a Karácsony-trilógia során belopta magát a szívembe, de ennek a történetnek hála sokáig ott is fog maradni. Őszinteségével bebizonyítja mindenki számára, hogy akkor is az igazat kell mondanunk, ha nem fűlik hozzá a fogunk, hiszen csak így köthetünk őszinte és mély barátságokat.


Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg

Majd pirulsz és vidulsz és rossz viccen nevetsz,
és szaladsz és maradsz és szeretsz és feledsz.
Te döntesz, hogy telik veled az élet el,
úgy hajlik, mint hangod, amikor énekel.

Igazmondó Glimpinek, a Karácsony-trilógia egyik legnépszerűbb szereplőjének nehéz az élete, hiszen képtelen hazudni, és emiatt folyton bajba kerül. De ebben a könyvben Glimpi végre igazi otthonra talál!

Ez a vicces és szívmelengető mese az igaz barátságról, az őszinteségről, a kudarcok feldolgozásáról, de leginkább mégis az élet szépségéről szól, amit csakis mi teremthetünk meg a magunk számára.
Szabó T. Anna friss, szemtelen és könnyfakasztó fordításában.

Nyereményjáték

Mostani játékunk során az Igazmondó Glimpi bőrébe bújunk… több-kevesebb sikerrel. Emberek lévén sajnos nem mindig sikerül igazat mondanunk. A Ti feladatotok, hogy eldöntsétek, igaz vagy hamis az adott állomáson olvasható állítás. Amennyiben mind a kilenc megfejtést beírjátok a rafflecopter megfelelő sorába, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét.

Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.

ÁLLÍTÁS

Amelia Twist Olivérrel találkozik mielőtt Ádáz úr magával hurcolja az árvaházba.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista


11/11 Csak olvass!
11/12 Zakkant olvas
11/13 Könyv és más
11/14 Könyvvilág
11/15 Hagyjatok! olvasok!
11/16 Dreamworld

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése