2020. november 13., péntek

Harlan Coben: Az erdő + Nyereményjáték


Sziasztok!

Ha eddig még nem ismerted volna Harlan Coben nevét, akkor eljött az idő, hogy megjegyezd! Az erdő című regényéből nemrég a Netflix sorozatot készítettek, ráadásul a Jaffa Kiadó új borítóval is bemutatta ezt az izgalmas krimit, amit a Blogturné Klub 5 bloggere is elolvasott. Tarts velünk ezen az izgalmas turnén, kövess bennünket az erdő mélyére, ami rengeteg múltbéli titkot és súlyos dolgokat rejt. Felkészültél? 

Volt már példa arra, hogy egy-egy könyvet nem én, hanem Miklós értékel a blogon. Mivel ebben a háztartásban ő a thriller/krimi fan, így az Erdőről is ő készítette az ajánlót. Fogadjátok sok szeretettel az írását. 


Nagyon szeretem az olyan csavaros történeteket, amik gondolkodásra ösztönöznek. Talán ezért (is) a krimi műfaja áll hozzám a legközelebb. Többször előfordult már velem, hogy az adott történet felénél már tudtam vagy sokkal inkább gyanítottam a gyilkos kilétét, mégsem éreztem emiatt csalódottságot, hiszen a szereplőkkel együtt tudtam gondolkodni. Szerintem nem feltétlenül azok a legjobb könyvek, melyeknek az utolsó pár oldalán történik meg a nagy leleplezés. Számomra az olvasás öröme és egy jó történet ismérve a végkifejlethez vezető útban rejlik.

Harlan Coben: Az erdő című kötete a klasszikus krimik műfaját erősíti, a szó legnemesebb értelmében. Az olvasás közben nagyon sok dolog jutott eszembe életről, halálról, erkölcsi és morális dilemmákról. Engem is őszintén meglepett, hogy a krimi műfajában egy ennyire komplex és elgondolkodtató történetet olvashattam.

De miről is szól a könyv?

Húsz ​éve történt. Egy nyári táborozás során négy tinédzser éjszaka kiszökik az erdőbe. Kettőt közülük holtan találnak, a másik kettő azonban hosszas keresés után sem kerül elő. Két évre rá egy sorozatgyilkost elítélnek, ám a bűnöző tagadja, hogy köze lenne a négy fiatal halálához.
Az eltűntek egyike volt Paul Copeland megyei ügyész nővére is. Paul egyedül neveli hatéves kislányát, karrierje is szépen ível felfelé, így egyre kevesebbet foglalkozik a húsz évvel korábbi traumával. Amikor azonban egy gyilkossági ügy szálai hozzá vezetnek, és egy holttestet kell azonosítania, Paul egy árulkodó jel alapján felismerni véli a négy áldozat egyikét – a fiút, aki annak idején nővérével együtt örökre eltűnt az erdőben… 
Lehet, hogy Paul nővére mégis életben van? A férfi szép lassan ráeszmél, hogy a múlt sötét és veszedelmes családi titkokat rejteget, amelyek egy csapásra szilánkokra törhetik az életét. Paulnak hamarosan döntenie kell: nem bolygatja tovább a húsz évvel korábbi eseményeket, vagy inkább megpróbálja kideríteni az igazságot. A könyvből készült sorozat most a Netflixen látható.

A történet nagyon jól felépítve, folyamatosan adagolja az újabb és újabb hiányzó információkat, illetve adrenalin bombákat. A sztori alapja egy húsz évvel korábbi gyilkosság sorozat, melyben négy fiatal halt meg. A nyomozás során kettő holttestet megtaláltak, de a további kettőt azóta sem. Hirtelen azonban felbukkan egy újabb holttest, ami mindent megváltoztat…

Őszintén szólva minden van ebben a sztoriban, ami kell egy igazán jó bűnügyi történetbe: sötét titkokkal teli múlt, végeláthatatlan nyomozás és egy kevéske akció. A cselekmény több szálon fut, de legtöbbször Paul, a főhős szemszögéből láthatjuk az eseményeket. Itt jegyezném meg, hogy a sok cselekményszál néha egy kicsit zavarossá tette számomra a történetet, előfordult, hogy nem igazán tudtam követni az eseményeket. Ebben az esetben szerintem az írónak érdemes lett volna “a kevesebb néha több” elvét alkalmaznia.

Ahogy említettem, a lezáráshoz vezető út egy izgalmas, érdekfeszítő  történetet mutat be, viszont magával a lezárással kevésbé voltam megelégedve. Véleményem szerint nagyon hirtelen zárult le mind a főszál, mind pedig a mellékszálak, ezzel egy kis csalódást okozva. A könyv utolsó néhány oldalán azonban megkapjuk azt a katarzist, amiért szerintem még a mai modern világban is érdemes könyvet venni a kezünkbe, hiszen ezt az érzést máshogy nem lehet megtapasztalni. Hatalmas élmény volt.

A regény főhőse, Paul Copeland megyei ügyész, egy jól megírt, érdekfeszítő és izgalmas karakter, aki egyben a könyv narrátora is. Egy abszolút kedvelhető, kissé szarkasztikus figura, akit az író egy rendkívül komplex, nehéz múlttal rendelkező szereplőnek alkotott meg. 

A másik főszereplő, Lucy személyisége is kiválóan lett felépítve, viszont valamiért mégsem tudtam őt annyira megkedvelni, mint Pault. Ugyanakkor szerintem egy kellően izgalmas karakter, hiszen a tényleges indítékaira csak a történet előrehaladtával, fokozatosan derül fény. 

Ahogy a fülszövegben is olvasható, a könyv alapján készült sorozat idén került fel Netflixre, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebből a remek alapanyagból mit tudtak kihozni a készítők. Azt vettem észre egyébként, hogy az utóbbi időben minőségileg egyre jobbak a könyvek alapján adaptált sorozatok/filmek, ezért mindenképpen adok neki egy esélyt.

Összességében Harlan Coben: Az erdő c. regénye izgalmas, fordulatos, ugyanakkor lelkileg megterhelő és kegyetlen krimi. Képes volt érzelmileg is megérinteni, ami egy krimitől szerintem nagyon nagy szó. Ahogy a bevezetőben is említettem, a történet az élet kiemelten fontos témáival is foglalkozik, melyekkel kapcsolatban közös gondolkodásra is hív. A műfaj rajongóinak csak ajánlani tudom.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Nyereményjáték

Harlan Coben sok nagyszerű krimit írt már, így most egy idézetkeresős játékra hívnak a Blogturné Klub bloggerei. Minden blogon olvashatsz egy idézetet, a te feladatod pedig az lesz, hogy kitaláld, hogy melyik Harlan Coben könyvből származik az idézet. Ha helyesen válaszolsz, akkor neked is van esélyed megnyerni Az erdő című könyv egy példányát a Jaffa Kiadó felajánlásával. Jó keresgélést, mi nagyon drukkolunk! (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

Ilyenek az emberek. Nem csupán azért érdeklik őket a részletek, mert hátborzongatóak – persze ez is szerepet játszik –, hanem mert hinni akarják, hogy velük ez nem történhet meg.



a Rafflecopter giveaway

Állomások

11.13. Csak olvass! 
11.15. Könyv és más 
11.17. Kelly és Lupi olvas 
11. 19. A Szofisztikált macska 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése