2023. június 21., szerda

Bajzáth Mária (szerk.): Erdők-mezők ​népmeséi + Nyereményjáték

Sziasztok!

Bajzáth Mária csodálatos válogatásában, az Erdők-mezők ​népmeséiben megismerkedhetünk a minket körülvevő természet számtalan lakójával, rovarokkal, növényekkel, állatokkal és égitestekkel. A kötetet a rövid ismeretterjesztő szövegek mellett Ónya-Oláh Dóra csodaszép, realisztikus rajzai teszik teljessé. Tartsatok négy bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Lampion Könyvek által felajánlott példányt!

A ​Népmesekincstár Plusz-sorozat negyedik darabja hiánypótló a családok és pedagógusok számára. A kötetbe válogatott mesék a természettel egységben és harmóniában élés örömeiről és nehézségeiről üzennek, és a 21. századi ember számára is életbe vágóan fontos kérdéseket vetnek fel és válaszolnak meg. A mesék, legendák és népköltések komplex egységet alkotnak az ismeretterjesztő szövegekkel, miközben a játékötletek segítik az átélést és az élményszerzést. A mesegyűjteményben a gombáktól a fákig, a mezei, erdei és vízi állatoktól a madarakig, sőt, egészen a csillagokig – vagyis a föld szintjétől az ég magaságig szárnyalunk.
„A könyv Magyarország élővilágát mutatja be, de a magyar mellett a nemzetközi mesekincsből is válogat. A világ különböző tájairól származó meséknek közös és legfontosabb mondanivalója, hogy a házunkon és a hazánkon túl is részei vagyunk egy nagyobb egységnek, amit természetnek nevezünk.”

Bajzáth Mária mesepedagógus,
a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója
A meséket Ónya-Oláh Dóra csodálatos rajzai keltik életre.

Nagyon szeretem azokat a köteteket, melyek a természethez kötődnek, az utóbbi időben egyre fontosabb számomra a téma. Régebben nem szerettem annyira a természetben lenni, idegesítettek a bogarak, meg úgy nagyjából minden. Zavart, hogy túrázni kellett menni az iskolával, utáltam, hogy végigrohantunk az adott tanösvényen, és egyszerűen nem éreztem semmilyen kapcsolatot a természettel. Aztán ahogy egyre idősebb lettem, elkezdtem élvezni a környezetet, a sétákat, most felnőtt fejjel pedig azt a békességet és meghittséget díjazom a legjobban, amit a természet ad nekem egy-egy kirándulás alkalmával. Mikor megláttam Bajzáth Mária legújabb mesegyűjteményét, teljesen beleszerettem a kötetbe. Itt és most bevallom töredelmesen, engem elvitt elsőre a szemem. Ha a mesék nem tetszenének benne, talán akkor is imádnám, hiszen Ónya-Oláh Dóra rajzai annyira csodálatosak, hogy arra talán szavak sincsenek.

Nagyon szeretem az olyan könyveket, amelyeknek nem csak a története, de a mondanivalója is elvarázsol. Az Erdők-mezők népmeséi pedig teljes mértékben megfelel ennek a kívánalmamnak. Egy csodálatos mesegyűjtemény, melyet teljesen átitat az erdei/mezei növény és állatvilág szeretetet és tisztelete. A kötet tulajdonképpen Magyarország élővilágát mutatja be a világ különböző tájairól származó mesék segítségével. A mesekönyv 11 fejezetből áll. Megismerkedhetünk többek között a gombák, a vadvirágok, a rovarok, kígyók és egyéb csúszómászók, bokrok és cserjék, vagy éppen az erdei és mezei állatok világáról. Minden fejezet két részből áll. A fejezetek elején láthatjuk az adott téma főszereplőit egy-egy izgalmas random ténnyel megfűszerezve. Ezt követően az adott növényről/állatról olvashatunk általánosságban. Például megtudhatjuk a cínkékről, hogy hasznos rovarpusztítók, vagy hogy a csigák fején található a szájnyílásuk és a tapadógorongjuk. Ezeket ne tömény és száraz részeknek képzeljétek el. Ezt követően mindig egy mese következik, mely valamilyen módon kapcsolódik az adott növényhez, vagy állathoz. Zseniális ezt így párban látni, még felnőtt fejjel is tátott szájjal olvastam az összes  írást. 

A könyvet bár 4 éves kortól ajánlják, szerintem még közel 33 évesen is nagyszerű olvasmány. Már az is remek élmény, ha csak lapozgatom és nézegetem a képeket. Így biztos vagyok benne, hogy a fiatalabb korosztály számára is telitalálat. Itt a nyár, így talán több ideje van az embereknek arra, hogy kiránduljanak, vagy kikapcsolódjanak. Ez a kötet pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy a gyerkőc ráhangolódjon a közelgő kalandra, de akár sétálás közben is izgalmas lehet elővenni és megfigyelni a segítségével az egyes növényeket és állatokat. 



Bónusz számomra, hogy minden egyes oldalpáron izgalmas és kreatív feladatot találhatunk, melyek még közelebb hozzák a gyerkőc számára a természet világát. Legyen szó kreatív kalandozásról, vagy rajzolásról, a könyv biztos nem lesz egy másodpercig sem unalmas senki számára. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden mese egyformán tetszett. Vannak történetek, melyek kissé kurtán-furcsán érnek véget, vagy egyszerűen nem tetszettek, de ez semmit nem von le a kötet értékből. Egy gyűjtemény esetében nagyjából 0% az esély arra, hogy minden mese tetszen mindenkinek. Az érdekes tudnivalók és a csodálatos rajzok bőven kárpótoltak mindenért. 

Bár már az elején írtam, szeretném még egyszer leírni, hogy Ónya-Oláh Dóra egy igazi zseni. Nem is tudom mikor fogtam utoljára a kezembe egy ilyen szép és minőségi kiadványt. A rajzai élettel telik, realisztikusak és csodálatosak. Biztosan mindenki felismeri innentől kezdve a vargányát az erdőben, vagy a kökényt és a vadrózsát. Ne higgyétek azt, hogy csak azért mentem át fangirling üzemmódba, mert esetleg ezt várja tőlem a kiadó. Egyszerűn csak be vagyok sózva, mert ritkán tarthatok a kezemben egy ilyen értékes kiadványt. 


A kötet egyaránt alkalmas útikönyvnek, vagy délutáni bekuckózáshoz. A közös mesélés egy nagyszerű lehetőség arra, a gyermekek számára még közelebb hozhassuk a környezetvédelem, az élővilág és erdőink helyzetét. Az együtt töltött percek nem csak a közösen eltöltött minőségi idő, vagy a szorosabb szülő-gyermek kapcsolat miatt kiemelkedően fontos, hanem általa olyan tudást és fontos kompetenciákat sajátíthat el a gyermek, amely elősegíti, hogy tudatos és a környezetére aktívan odafigyelő állampolgárrá váljon. Ez pedig hihetetlenül fontos, hiszen mindannyink érdeke, hogy vigyázzunk természeti kincseinkre és értékeinkre. 

Ha mindezek után úgy érzitek, hogy erre a könyvre szükségetek van (és remélem így érzitek a bejegyzés elolvasása után), akkor tényleg csak ajánlani tudom ezt a kötetet. Hihetetlenül fontos és hiánypótló mesekötet a legfiatalabb korosztály számára. Ha természetbolondok vagytok, akkor azért. Ha pedig csak egy remek mesekönyvet kerestek, akkor pedig azért ajánlom teljes szívemből. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5555555555555555555555555555555555555555555555555555

Ha mindezek után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ugyanitt bele is lapozhattok a kötetbe. 


Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban olyan növényeket kell felismernetek, amik a kötetben is megjelennek egy-egy mesében. Minden állomáson találtok egy képet, a ti feladatotok pedig, hogy a növény nevét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

AZ ÉN NÖVÉNYEM



a Rafflecopter giveaway

Állomáslista
06.17. Szembetűnő
06.21. Csak olvass!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése