„A könyvek segítenek embernek maradni egy embertelen világban.”
Egy igazán nagyszerű regény, melyben tökéletes egyensúlyban van a történelem és a fikció. Clara és Ruby történeten keresztül megismerhetjük a második világháború korabeli, Blitz utáni Londot. Megismerhetjük a mindennapjaikat, hogyan éltek az óvóhelyen és azt, mit jelenthet az olvasás az. ember számára. Egy igazán kedves és szerethető történet egy könyvtárosról és arról, hogy az olvasás miként segíthet a legsötétebb időkben is. Arról, hogy a fájdalom és a gyász milyen hatással lehet az emberre és milyen nehéz elindulni a gyógyuláshoz vezető úton.
Mindig balzsam a léleknek olyan könyvet olvasni, amelyet átitat a történetek iránti mély szenvedély és az olvasás szeretete. Ez akkor is igaz, ha történelmi és háborús regényről van szó. Minden történet fontos és hozzánk ad valamit. "Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.", mondja George R. R. Martin és talán ez az egyik legnagyobb egyetemes igazság ami tökéletesen jellemzi a könyvmolyok életét. A könyvek hű barátaink, amikor minden összeomlik körülöttünk és az egész világ lángban áll, a katonák méltatlan körülmények között elesnek és az emberi brutalitás a tetőfokára hág, egy jó kötet mindig segít abban, hogy elmeneküljön az ember a szörnyű hétköznapok gyötrő valóságából. Amikor már nincs mit mondani, amikor elnémulnak a leghangosabbak is, akkor van a legnagyobb szükség a szavak erejére. Az ismerős mondatok, az unalomig ismételt memoriterek, az elhasználódott szamárfüles könyvtári példányok vagy éppen kedvenc hőseink képesek még a legnagyobb letargiából is kirángatni minket. Amikor a világ lángol és emberek halnak meg a bombázásokban, egy kedves történet segíthet megőrzi a reményt. A reményt, hogy egyszer véget ér a háború, újra biztonságos lesz kézenfogva andalogni az utcákon, hogy az alagútban élő gyermekek, akik közül sokan, csak ezt az életet ismerik, futkozhassanak a parkokban. A reményt, hogy egyszer újra mosolyognak majd az emberek és szabadon, aggodalmak nélkül olvashatnak egy villamoson, egy parkban, vagy éppen egy kávézó teraszán, anélkül, hogy bombariadó zavarja meg a napjukat. De vajon a második világháborús események közepette képes egy maroknyi ember és egy könyvtár arra, hogy felvegye a harcot a világ eseményeivel szemben? Képes egy elszánt könyvtáros megtartani a pozícióját és a könyvtár szellemiségét egy olyan alakkal szemben, aki meg akarja mondani, hogy mit olvassanak a tagok?
A remény könyvtára egy olyan történet, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy a hétköznapi emberek is képesek arra, hogy igazán nagy tetteket hajtsanak végre és azt, hogy a könyvek szeretete és az olvasás még a legsötétebb időben is lámpásként világíthat a háború zord fellegei felett. A bátorság, a remény, a szeretet, a megbocsátás és az újrakezdés története. Egy csodálatos tisztelgés egy nagymúltú könyvtár fennállásának 100. évfordulójára és maga a könyvtáros szakma előtt is. Mert kevés csodálatosabb dolog egy könyvtárnál, egy olyan létesítménynél, melyben faltól falig állnak a könyvnek. A könyvtárosok pedig ennek a csodálatos helynek az őrzői.
A cselekmény izgalmas, de egyáltalán nem pörgős, sokkal inkább fokozatosan adagolja az írónő az izgalmakat. Az ember, ha szereti ezt a témát, rengetet történetet talál a különböző háborús eseményekről és az emberek mindennapjairól. Mikor újra és újra ilyen regényt vesz az ember a kezébe, óhatatlanul is eszébe jut, hogy talán van-e még olyan szelete a történelemnek, amelyet eddig nem vetettek papírra. De aztán minden egyes alkalommal megállapítom magamban, hogy a történelem kiapadhatatlan forrás a szépirodalom számára. A remény könyvtára pedig egy teljesen új szeletét mutatja be a történelemnek. Őszintén szólva még soha nem hallottam a könyvtárról, vagy ennek a fontosságáról de minden egyes oldalnál azt éreztem, hogy valami csodálatos újdonságnak lehetek a tanúja. Egy másodpercig sem untam a történetet, ámulatba ejtett a rengeteg irodalmi utalás és a történelmi események láncolata. Kate Thompson regényének minden oldaláról süt a könyvtárak, a könyvek és az olvasás iránti szeretet és tisztelet. Óriási élmény volt olvasni, még mindig kavarognak a fejemben a gondolatok. Hihetetlen nemes és csodálatos feladatot tűztek ki maguk elé.
Szerettem nagyon, ahogy megjelenik benne az elitista és sznob hozzáállás a könyvekkel és olvasással kapcsolatban, mert hihetetlen izgalmas volt látni, hogy mekkora hülyeség ez az egész. Hiszen nem csak a szépirodalom az egyetlen elfogadható irodalom. Az olvasás mindenki számára egyfajta menedék, függetlenül attól, hogy melyik műfajt forgatja a legszívesebben. Megjelenik benne a romantikus könyvek lenézése és a női olvasók becsmérlése. Szerencsére ma már más időket élünk és senki nem gondolja úgy, hogy a nők kezébe nem való olvasmány. De úgy érzem, hogy a romantikus könyveket még a mai napig lenézés övezi. Pedig maga a romantikus műfaj sem ér kevesebbet a többinél, rengeteg szerethető és élvezhető könyv kering a nagyvilágban.
A karakterek nagyon emberiek és szerethetők voltak. Clara és Ruby nagyszerű főszereplő, mindkettejüket megkedveltem. Clara egy fiatal özvegy, aki ugyan 4 éve vesztette el férjét, de még mindig gyászol. Családja óriási nyomást helyez rá, neheztelnek rá amiatt, mert dolgozik. Vajon képes lesz a jövőjére koncentrálni, vagy végleg a múlt fogságában ragad? Ruby is komoly nehézségeken ment keresztül, a gyász mély sebeket ejtett rajta. Mindenki egy élvhajhász, laza és könnyen kapható nőnek látja, de ez csupán az álca, amely segít abban, hogy legalább az alkohol mámorában elfelejtse a fájdalmát. Vajon képes lesz továbblépni?
Összességében kifejezetten érdekes történetnek bizonyult A remény könyvtára és egy másodpercig sem bántam meg, hogy elolvastam. Ha szeretitek az ilyen jellegű történeteket, ezt is ajánlom nektek. Olvassátok, szeressétek!
Értékelés: 4,5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése