Daisy Wood: Párizs ​elfeledett könyvesboltja + Nyereményjáték

Sziasztok!

Daisy Wood történelmi fikciója két idősíkon játszódik Párizsban: a második világháború idején és napjainkban, s központjában egy valamikor könyvesboltként is üzemelt üzlethelység van, amely rengeteg ember életében játszott fontos szerepet. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megismerkedjetek a kis könyvesbolt háborús múltjával és jelenével, s végül megnyerhetitek a  a 21. Század Kiadó által felajánlott kötetet is.

Egy háború tépázta város.

Egy veszélyes titok.

Egy sokkoló árulás.

Párizs, 1940: A szerelem városát markában tartja a háború. Jacques felesége bujkálni kényszerül, a férfinak pedig tétlenül kell néznie, amint a nácik mindent elvesznek, ami drága számára. Csupán egy dolog maradt még meg, imádott könyvesboltja, a La Page Cachée.

De aztán kopognak, egy fiatal nő áll az ajtóban, gyerekkel. Menedéket kérnek – Jacques tudja, muszáj lesz mindent kockára tennie, hogy megmentse az életüket.

Napjainkban: Juliette és a férje végre eljutottak Franciaországba, álmaik romantikus nyaralására. De ahogy telnek a napok, Juliette ráébred, eltávolodtak egymástól. A nő új kalandra vágyik. Ezért amikor véletlenül betoppan a kis, elhagyatott üzletbe, amelyen kint van az „eladó” tábla, úgy érzi, sorsszerű döntés előtt áll.

 És az elfeledett könyvesbolt több mindent tartogat, mint ami első pillantásra látszik…

Azt már tudjátok rólam, hogy nagyon szeretem a különböző történelmi regényeket, főleg II. világháború időszaka áll hozzám közel, ezért mindig lelkesen figyelem a hazai könyvpiacot és figyelem az újabbnál újabb megjelenéseket. A II. világháborús könyvek valahogy mindig felkeltik az érdeklődésemet, de emellett van még valami, amit ha meglátok, akkor nagy valószínűséggel rárepülök a kötetre. Ha könyvesboltról, könyvekről, vagy egyszerűen csak olvasni szerető karakterről szól a fülszöveg, akkor minden esély meg van arra, hogy elolvasom a történetet. Daisy Wood regénye pedig pontosan ezt a két dolgot ötvözi.

Rengeteg II. világháborús történetet olvastam már, de örömmel konstatáltam, hogy még mindig vannak olyan történetek, amelyek el tudják rabolni a szívemet. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy lerágott csont lenne a téma, biztos vagyok benne, hogy még rengeteg olyan történet/esemény van, ami megihletheti az a szerzőket. 

Daisy Wood regénye, a Párizs elfeledett könyvesboltja egy igazán kedves és szerethető történet arról, hogy egy megszállás alatt valamilyen mi a jó taktika; kivárni és a túlélésre apellálni, vagy küzdeni és bebizonyítani, hogy az elnyomás nem törheti meg az ember lelkét. Egy regény arról, hogy a nehéz időkben nem mindig nagy hősökre van szükség, hanem egyszerű, hétköznapi emberekre, akik szembe mernek menni az árral és megtesznek mindent azért, hogy segítsenek ott, ahol csak tudnak. De szól az újrakezdésről és arról is, hogy az embernek soha sem késő változtatni az életén, és ha bátrak vagyunk, akkor ott találhatunk boldogságra, ahol nem is reméltük. 

A Párizs elfeledett könyvesboltja egy olyan történet, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy a hétköznapi emberek is képesek arra, hogy igazán nagy tetteket hajtsanak végre és azt, hogy a könyvek szeretete és az olvasás még a legsötétebb időben is lámpásként előttünk. 

A könyvben abszolút egyensúlyban van a történelem és a fikció. Ugyan a könyvesbolt a szerző képzeletének szüleménye, de igyekezett minél pontosabban visszaadni a korabeli francia mindennapokat, az aktuális kérdéseket és dilemmákat.
A regényben tulajdonképpen két szálon fut a cselekmény. A történetbeli jelenben, vagyis 2022-ben Juliette karakterét ismerhetjük meg, aki a francia gyökereinek szeretne adózni az utazással, amire a férjével érkezett. A nőnek már felnőttek a gyermekei és egyre inkább úgy érzi, hogy hiányzik valami az életéből. Amikor tudatosult benne, hogy a férjével mennyire eltávolodtak egymással, komoly döntés hoz és Párizsban marad, hogy megismerje önmagát és végre megtanuljon önmagáért élni. A múltban a II. világháborús Párizst ismerhetjük meg, Jacques szemén keresztül. Felesége az első pillanattól kezdve hangoztatja náci és Hitler ellenes nézeteit, a férfi azonban sokkal óvatosabb. Amikor azonban a felesége eltűnik, szép lassan rájön arra, hogy nem bújhat el a lakásában, hiszen a háború és a németek jelenléte mindenre és mindenkire hatással van. 

"Ha egyszer kinyílik az ember szeme, látja, hogy mindenfelé segítségre szoruló emberek veszik körül – csak arra van szükség, hogy összeszedje a bátorságát, és ne hunyja le ismét."

Jacques nemcsak csatlakozik a titkos mozgalomhoz, hanem több ember életét is megmenti, ezáltal pedig a könyvesbolt kulcsfontosságú helyszínné változik. Vajon egy ilyen embertelen időben, Jacques meg tud maradni embernek? Képes lesz arra, hogy kitartson és találkozhat még feleségével?

Ahogy haladunk előre az olvasásban, úgy állnak össze a kirakós darakbái. Megértjük, hogy a múlt és jelen miként fonódik össze, láthatjuk, hogy micsoda ereje lehet a sorsnak. 

A történet nagyon olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet haladni az olvasással, a különböző francia kifejezéseknek a jelentése szerencsére megtalálható a lábjegyzetben. Ha két szálon fut egy történet, akkor könnyen megtörténhet, hogy az egyik, vagy másik szál érdekesebb, illetve izgalmasabb lesz. Számomra a Párizs elfeledett könyvesboltja egyáltalán nem ilyen volt, szívesen olvastam Juliette sorsának alakulásáról és Jacquesról is. 

A cselekmény izgalmas, de egyáltalán nem pörgős, sokkal inkább fokozatosan adagolja az írónő az izgalmakat. Az ember, ha szereti ezt a témát, rengetet történetet talál a különböző háborús eseményekről és az emberek mindennapjairól. Mikor újra és újra ilyen regényt vesz az ember a kezébe, óhatatlanul is eszébe jut, hogy talán van-e még olyan szelete a történelemnek, amelyet eddig nem vetettek papírra. De aztán minden egyes alkalommal megállapítom magamban, hogy a történelem kiapadhatatlan forrás a szépirodalom számára. 

A karakterek nagyon emberiek és szerethetők voltak.  Juliette és Jacques is nagyszerű főszereplő, mindkettejüket megkedveltem. Szerettem, hogy az írónő megjelenítette azt a kettősséget, hogy egy megszállás idején vajon mi a legjobb taktika a túlésére, a küzdelem, vagy a teljes behódolás. Érdekes volt olvasni és látni az érveket és ellenérveket és végigkövetni azt a belső folyamatot, miként valaki elbillen az egyik irányból a másikra. 

Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor engem a történetben szereplő csavarok nem leptek meg túlságosan, nagyjából a kötet közepétől kezdve biztos voltam benne, hogy két idősík milyen módon kötődik össze, de ez semmit nem vont le a könyv értékéből, ugyanúgy lelkesen olvastam tovább a történetet, miután összeálltak a fejemben a kirakós darabkái. 

Összességében kifejezetten érdekes történetnek bizonyult a Párizs elfeledett könyvesboltja, nagyon szerettem olvasni. A kedvencek közé ugyan nem került be, de nem azért, mert rossz, vagy unalmas lenne hanem egyszerűen csak úgy éreztem, hogy bár tetszett, a kedvenceim szintjére még sem ért fel. Tényleg szerethető történet, de kevéssé törte össze a szívemet és a lelkemet, így egy kicsit muszáj szigorúnak lennem. Viszont ha ti inkább azokat a történeteket szeretitek, amelyek ugyan foglalkoznak a témával, de nem nyomorítják meg az ember lelkét, akkor egy másodpercig se habozzatok és adjatok egy esélyt neki. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

                                            

Nyereményjáték

Mostani játékunkban olyan regények nyomába eredünk, melyek történetének fontos helyszíne egy könyvesbolt.  Minden állomáson találtok egy-egy idézetet az adott könyv fülszövegéből. A feladatotok pedig az, hogy a könyv szerzőjét és címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

IDÉZET

“1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe.”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Blogturné Klub

04.02. Olvasónapló

04.04. Csak olvass!

04.06. Szembetűnő

04.08. Kitablar

Read More

Kate Thompson: A ​remény könyvtára + Nyereményjáték

Sziasztok!

Kate Thompson regényében egy kis óvóhelyen működő könyvtár kerül a középpontba és az azt kezelő könyvtárosok. Londonban a háború idején igencsak fontos szerepet kaptak a könyvek és az olvasás, s a Libri Kiadó által megjelenített kötet bár fikció de rengeteg történelmi tényen alapul. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megismerkedjetek a kis háborús könyvtár mindennapjaival, s ha velünk tartotok megnyerhetitek a kiadó által felajánlott könyvet is.

„A ​könyvek segítenek embernek maradni egy embertelen világban.”

London, 1944

A II. világháború idején a befejezetlen Bethnal Green metróállomás csaknem ötezer embernek nyújt menedéket: a légiriadók elől a város lakói az alagutakba menekülnek, és az ott kialakított bunkerekben húzzák meg magukat. Az állomás azonban sokkal több egyszerű óvóhelynél: színháznak, kávézónak, orvosi rendelőnek, óvodának és egy könyvtárnak is helyet ad.

A könyvtár szíve és lelke a fiatal özvegyasszony, Clara Button, akinek a férje Dunkerque-nél esett el. Clara és barátnője, Ruby arra teszik fel az életüket, hogy minden rászorulónak segítsenek. Mindent elkövetnek, hogy az otthonaikból evakuáltak, a több műszakban dolgozó munkások vagy éppen a bántalmazott nők vigaszra és reményre találjanak a föld alatti könyvtárban. Ám ahogy egyre inkább elhúzódik a háború, és egyre inkább próbára teszik őket a körülmények, nehéz erősnek maradniuk, és lehet, hogy épp a hozzájuk legközelebb állókat nem tudják majd megmenteni…

„Szívmelengető történet arról, hogy a legnehezebb időkben milyen megtartóereje van a barátságnak és az írott szónak.”

Janet Skeslien Charles, A párizsi könyvtár szerzője

Ismertek már, tudjátok rólam, hogy nagyon szeretem a háborús regényeket és azt is többször említettem már, hogy különösen kedvesek a szívemnek azok a kötetek, melyekben az olvasás és a könyvmolyság áll a középpontban. A remény könyvtára című kötet elsősorban azért keltette fel a figyelmemet, mert azt a két dolgot ötvözte, melyek a legnagyobb gyengéim. 

Rengeteg II. világháborús történetet olvastam már, de örömmel konstatáltam, hogy még mindig rengeteg olyan történet van, amely el tud kápráztatni és meg tud lepni. Kate Thomson írása,  a Bethnal-Greeni-i  Könyvtár lenyűgöző története egészen elvarázsolt. Hihetetlen és lenyűgöző az a gondolat, hogy mennyi időn keresztül tudott ez a kis könyvtár üzemelni a föld alatt és mennyi ember életét változtatta meg. 

Egy igazán nagyszerű regény, melyben tökéletes egyensúlyban van a történelem és a fikció. Clara és Ruby történeten keresztül megismerhetjük a második világháború korabeli, Blitz utáni Londot. Megismerhetjük a mindennapjaikat, hogyan éltek az óvóhelyen és azt, mit jelenthet az olvasás az. ember számára. Egy igazán kedves és szerethető történet egy könyvtárosról és arról, hogy az olvasás miként segíthet a legsötétebb időkben is. Arról, hogy a fájdalom és a gyász milyen hatással lehet az emberre és milyen nehéz elindulni a gyógyuláshoz vezető úton. 

Mindig balzsam a léleknek olyan könyvet olvasni, amelyet átitat a történetek iránti mély szenvedély és az olvasás szeretete. Ez akkor is igaz, ha történelmi és háborús regényről van szó. Minden történet fontos és hozzánk ad valamit. "Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.", mondja George R. R. Martin és talán ez az egyik legnagyobb egyetemes igazság ami tökéletesen jellemzi a könyvmolyok életét. A könyvek hű barátaink, amikor minden összeomlik körülöttünk és az egész világ lángban áll, a katonák méltatlan körülmények között elesnek és az emberi brutalitás a tetőfokára hág, egy jó kötet mindig segít abban, hogy elmeneküljön az ember a szörnyű hétköznapok gyötrő valóságából.  Amikor már nincs mit mondani, amikor elnémulnak a leghangosabbak is, akkor van a legnagyobb szükség a szavak erejére. Az ismerős mondatok, az unalomig ismételt memoriterek, az elhasználódott szamárfüles könyvtári példányok vagy éppen kedvenc hőseink képesek még a legnagyobb letargiából is kirángatni minket. Amikor a világ lángol és emberek halnak meg a bombázásokban, egy kedves  történet segíthet megőrzi a reményt. A reményt, hogy egyszer véget ér a háború, újra biztonságos lesz kézenfogva andalogni az utcákon, hogy az alagútban élő gyermekek, akik közül sokan, csak ezt az életet ismerik, futkozhassanak a parkokban. A reményt, hogy egyszer újra mosolyognak majd az emberek és szabadon, aggodalmak nélkül olvashatnak egy villamoson, egy parkban, vagy éppen egy kávézó teraszán, anélkül, hogy bombariadó zavarja meg a napjukat. De vajon a második világháborús események közepette képes egy maroknyi ember és egy könyvtár arra, hogy felvegye a harcot a világ eseményeivel szemben? Képes egy elszánt könyvtáros megtartani a pozícióját és a könyvtár szellemiségét egy olyan alakkal szemben, aki meg akarja mondani, hogy mit olvassanak a tagok?

A remény könyvtára egy olyan történet, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy a hétköznapi emberek is képesek arra, hogy igazán nagy tetteket hajtsanak végre és azt, hogy a könyvek szeretete és az olvasás még a legsötétebb időben is lámpásként világíthat a háború zord fellegei felett. A bátorság, a remény, a szeretet, a megbocsátás és az újrakezdés története. Egy csodálatos tisztelgés egy nagymúltú könyvtár fennállásának 100. évfordulójára és maga a könyvtáros szakma előtt is. Mert kevés csodálatosabb dolog egy könyvtárnál, egy olyan létesítménynél, melyben faltól falig állnak a könyvnek. A könyvtárosok pedig ennek a csodálatos helynek az őrzői. 

A cselekmény izgalmas, de egyáltalán nem pörgős, sokkal inkább fokozatosan adagolja az írónő az izgalmakat. Az ember, ha szereti ezt a témát, rengetet történetet talál a különböző háborús eseményekről és az emberek mindennapjairól. Mikor újra és újra ilyen regényt vesz az ember a kezébe, óhatatlanul is eszébe jut, hogy talán van-e még olyan szelete a történelemnek, amelyet eddig nem vetettek papírra. De aztán minden egyes alkalommal megállapítom magamban, hogy a történelem kiapadhatatlan forrás a szépirodalom számára. A remény könyvtára pedig egy teljesen új szeletét mutatja be a történelemnek. Őszintén szólva még soha nem hallottam a könyvtárról, vagy ennek a fontosságáról de minden egyes oldalnál azt éreztem, hogy valami csodálatos újdonságnak lehetek a tanúja. Egy másodpercig sem untam a történetet, ámulatba ejtett a rengeteg irodalmi utalás és a történelmi események láncolata. Kate Thompson regényének minden oldaláról süt a könyvtárak, a könyvek és az olvasás iránti szeretet és tisztelet. Óriási élmény volt olvasni, még mindig kavarognak a fejemben a gondolatok. Hihetetlen nemes és csodálatos feladatot tűztek ki maguk elé. 

Szerettem nagyon, ahogy megjelenik benne az elitista és sznob hozzáállás a könyvekkel és olvasással kapcsolatban, mert hihetetlen izgalmas volt látni, hogy mekkora hülyeség ez az egész. Hiszen nem csak a szépirodalom az egyetlen elfogadható irodalom. Az olvasás mindenki számára egyfajta menedék, függetlenül attól, hogy melyik műfajt forgatja a legszívesebben. Megjelenik benne a romantikus könyvek lenézése és a női olvasók becsmérlése. Szerencsére ma már más időket élünk és senki nem gondolja úgy, hogy a nők kezébe  nem való olvasmány. De úgy érzem, hogy a romantikus könyveket még a mai napig lenézés  övezi. Pedig  maga a romantikus műfaj sem ér kevesebbet a többinél, rengeteg szerethető és élvezhető könyv kering a nagyvilágban. 

A karakterek nagyon emberiek és szerethetők voltak.  Clara és Ruby nagyszerű főszereplő, mindkettejüket megkedveltem. Clara egy fiatal özvegy,  aki ugyan 4 éve vesztette el férjét, de még mindig gyászol. Családja óriási nyomást helyez rá, neheztelnek rá amiatt, mert dolgozik. Vajon képes lesz a jövőjére koncentrálni,  vagy végleg  a múlt fogságában ragad? Ruby is komoly nehézségeken ment keresztül, a gyász mély sebeket ejtett rajta. Mindenki egy élvhajhász, laza és könnyen kapható nőnek látja, de ez csupán az álca, amely segít abban, hogy legalább az alkohol mámorában elfelejtse a fájdalmát. Vajon képes lesz továbblépni? 

Összességében kifejezetten érdekes történetnek bizonyult A remény könyvtára és egy másodpercig sem bántam meg, hogy elolvastam. Ha szeretitek az ilyen jellegű történeteket, ezt is ajánlom nektek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 4,5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Mivel a regényben minden fejezetet egy könyvtárakról szóló idézettel indítanak, a játékunkban is ilyeneket találtok. Megfejtésként az idézet szerzőjét írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

IDÉZET

"Mi lehet biztonságosabb kikötő, mint egy könyvtár?"

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Blogturné Klub

10.09. Olvasónapló

10.11. Readinspo

10.13. Csak olvass!

10.15. Könyv és más

Read More

Lizzie Page: Az ​elfelejtett lányok

Sziasztok!

A  II. világháború témája már nagyon régóta az érdeklődésem középpontjában áll, így minden ígéretesnek tűnő történetre azonnal lecsapok. Az elfelejtett lányok már a fülszövegével felhívta magára a figyelmemet. Nagy szerencsémre a kiadónak hála most lehetőségem volt elolvasni a kötetet, de mielőtte írok róla nektek, lássuk miről is szól a történet. 

London, ​1943: Német bombák záporoznak a városra. Elaine Parker hadifoglyok leveleit gépeli, és tudja, hogy ez a munka sokkal fontosabb saját biztonságánál. Otthon Elaine élete nem ilyen egyszerű: ő az egyetlen kenyérkereső küszködő családjában, ezért nincs sok ideje a saját álmain és reményein gondolkodni. Aztán megismeri az ő Bobbyját, a sötét hajú és szenvedélyes Robert Capát, a veszélyes frontvonalakon dolgozó hadifotóst. Az élete megváltozik. Lehet, hogy Elaine kénytelen lesz választani családja és Bobby iránt érzett egyre erősödő szenvedélye között? De megengedheti-e magának, hogy teljes szívéből szeressen valakit, ha minden pillanat az utolsó lehet?

Napjaink: Jen házassága romokban hever, az élete nem tart sehová sem. Boldogtalanságát eleinte még a melengető napfény és a madarak trillája sem tudja feledtetni, amikor visszatér a család vidéki birtokára. Aztán a fivére kérésére elkezd nyomozni egy viharvert fénykép kapcsán, amely két kislányt ábrázol. Kik ezek a lányok, és mi közük van Jenhez és a testvéréhez? Jen beleássa magát családja történetébe, és meglepő tényekre bukkan, melyek egészen a II. világháborúig vezetik. Lehet, hogy ez a fénykép a kulcs Jen számára, hogy befoltozza a múltjában tátongó repedéseket?

Szívfacsaró II. világháborús történet, érzelmes és felejthetetlen. Tökéletes az Árvák vonata, a Pénzzé tett gyermekek és az Elrabolt életek rajongóinak.

Lizzie Page regénye egy igazán érdekes írás a II. világháborús Londonról és leginkább arról, hogy milyen volt az élet a háború alatt. Az elfelejtett lányok egy két idősíkon játszódó történet, melynek középpontjában a szerelem, a túlélés, az újrakezdés és a család áll. Bemutatja, hogy a háborús idők alatt milyen nehéz volt megélni a szerelmet és újra és újra felteszi az a kérdést, hogy vajon mire lehet elég a szerelem? Vajon egy átlagos fiatal angol lány és Robert Capa kapcsolata mennyire lehet tartós? Vajon meddig lehet folytatni egy olyan kapcsolatot, ahol egyik fél sem teszi bele magát teljesen? Ahol az egyik titkolózik, és igyekszik elrejteni a másik előlt a családi problémáit, a másikat pedig szimplán a fényképezés élteti? Ha valakinek a fotózás a szerelme, vajon van elég hely a szívében egy fiatal nő számára is? Ilyen és ehhez kapcsolódó kérdés foglalkoztattak engem olvasás közben. Mielőtt azonban folytatom az értékelésemet, arra gondoltam, hogy írok egy kicsit nektek Robert Capáról. 

Robert Capa (eredeti nevén Friedmann Endre) a 20. század egyik legjelentősebb fotósa volt, elsősorban dokumentaristaként, haditudósítóként tartják számon. Rövid élete során öt csatatéren is fényképezett (a spanyol polgárháborúban, a második kínai–japán háborúban, a második világháború európai hadszínterein, az arab–izraeli konfliktusban és az indokínai háborúban). A második világháború folyamán Londonban, Észak-Afrikában, Olaszországban, a normandiai partraszállásnál, az Omaha Beachen és Párizs felszabadításakor is ott volt, és dokumentálta a háború eseményeit. A képeit mindenki imádta, képes volt arra, hogy megragadja a pillanat lényegét. Legismertebb mondása: "Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel."  A fiatal fotós két kanállal falta az életet, nem tagadta meg magától a szép nőket sem. Jól élt, a fotóival sokat keresett. Nagyon népszerű volt a társaságokban, hihetetlenül érdekesen mesélt a kalandjairól. Az élete a fotózás volt, a halál is egy munkája során érte őt.1954-ben Japánba utazott egy induló japán újság szerkesztőinek meghívására, ekkor kérte fel a LIFE magazin, hogy „ha már úgyis ott van”, tudósítson az Indokínában (Vietnámban és a környező Laoszban és Kambodzsában) akkor már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Útközben a francia katonákat, leégett, kifosztott falvakat és a temetetlen halottakat fotózta. Délután 3 óra előtt 5 perccel (az alakulat parancsnokának határozott figyelmeztetése ellenére) egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készíthessen a környékről. Taposóaknára lépett, amely felrobbanva azonnal megölte őt. Halála óriási veszteség volt a szakmának és tulajdonképpen az egész világnak. 

No de térjünk is vissza  regényre. A történet nagy része fikció. Bár valós eseményeken alapul Lizze Page regénye, az írónő azonban jócskán élt az írói szabadság lehetőségével. Robert Capa életét és munkásságát igyekezett valósághűen visszaadni, de Elaine karakterével kicsit szabadabban bánt. Az írónő mesterien zsonglőrködött a történelmi tények, illetve a fikció elemeivel egy igazán lebilincselő és szerethető regényt alkotott.

A cselekmény nem kifejezetten izgalmas, mégis érdekes olvasmánynak bizonyult. Nem rágtam tövig a körmömet, nem vitt bele a harcok sűrűjébe de a mindennapok és az emberi sorsok egyszerűen elvarázsoltak. Bár egy 2. világháborús történetről beszélünk mégis inkább az emberek és az érzéseik domináltak. 

Ahogy írtam, a történet két idősíkon fut. A múltban megismerhetjük Elaine karakterét, életét és Bobbyhoz fűződő viszonyát. A jelen pedig a családjára, és ezen belül is a Jen nevű unokájára koncentrál. A két nő nemcsak rokoni kapcsolatban áll egymással, hanem közös sorsban is osztoznak. Mindketten rendkívül kishitűek és úgy érzik, hogy nem érdemelhetnek többet az élettől, mint, amit eddig kaptak. Elaine úgy érezte, hogy csak visszahúzná Bobbyt, nem láncolhatja magához. Nem adhatja fel az életét egy sima, átlagos nőért, főleg nem egy olyanért, aki súlyos titkokat rejteget. Jen, az unokája egy se veled, se néküled kapcsolatban él a férjével. A nő mindent megtesz azért, hogy helyreállítsa a kapcsolatát a férfivel, mert nem hisz abban, hogy egy tinédzser gyermek édesanyjaként már rátalálhat a boldogság. Úgy érzi, hogy meg kell elégednie ezzel a helyzettel. 

A történetben szereplő karakterek egytől egyig rendkívül hitelesek és emberiek. Nem romantikus, vagy túlmisztifikált hősök, hanem valódi hús vér emberek, akik akár az utcán is szembejöhetnének velem. Tetszett, hogy Lizzie Page nem emelte piedesztára a karaktereket, hanem hagyta, hogy az olvasó maga alakítson ki véleményt róluk. Elaine karaktere nekem például egy másodpercig sem volt szimpatikus, borzasztóan idegesített a viselkedése. Zavart, hogy egyedül döntött mindenben, tulajdonképpen nem hagyott beleszólást Robertnek. De ez persze korántsem ilyen egyszerű. Egyrészről gondolhatjuk azt, hogy jó döntéseket hozott, hiszen Robert Capa munkája hihetetlenül fontos volt az emberiség számára. És óriási veszteség lett volna, ha mindent félredobott volna egy nő miatt. Másrészről azonban senki nem dönthet a másik helyett. Meg kellett volna beszélnie vele a dolgokat. 

Jen személyévél azonban végig szimpatizáltam. Kicsit sajnáltam is, hogy nem kapott nagyobb szerepet. Érdekes volt látni, hogy miként derülnek ki a könyvbéli jelenben Elaine nana múltjának kirakósai és ez milyen hatással is lesz a családjára. 

Nem hibátlan, olykor kissé unalmasnak is nevezhető, de mindenképpen megérte elolvasni. Tetszett, hogy megismerheti az olvasó Elaine karakterét, még akkor is, ha az írónő kissé lazán bánt a karakterével. Az viszont biztos, hogy nem volt könnyű dolga, hiszen a fotós többi szerelméhez képest jóval kevesebbet tudni róla. 

Lizzie Page összességében remek munkát végzett. Azt hiszem, hogy ha a legnagyobb kedvenceim közé nem is kerül a történet, de Pinky és Bobby története sokáig velem marad. Ha szeretitek a II. világháborús regényeket és az emberi sorsokat, akkor csak ajánlani tudom nektek a könyvet. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Maxim Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. Ugyanitt pedig bele is tudtok olvasni a regénybe. 

Értékelés: 5/4

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_Capa

Read More

Kristin Harmel: Elveszett ​nevek könyve

Sziasztok!

A holokauszt és a II. világháború témája már nagyon régóta az érdeklődésem középpontjában áll, így minden ígéretesnek tűnő történetre azonnal lecsapok. Nagy szerencsémre a kiadónak hála most lehetőségem volt elolvasni a kötetet, de mielőtte írok róla nektek, lássuk miről is szól a történet. 

Eva ​Traube Abrams, egy fél lábbal már nyugdíjban lévő floridai könyvtáros épp könyveket rak a helyükre, amikor a szeme megakad egy fényképen a New York Timesban. Ledermed; egy olyan könyv szerepel a képen, amit több mint hatvan éve nem látott. Egy olyan könyv, amelyben ráismer az Elveszett nevek könyvére.
A hozzá tartozó cikk arról szól, hogy a nácik Európa szerte kifosztották a könyvtárakat a II. világháború idején – erre Eva is jól emlékszik – és a kutatásról, hogy a köteteket visszajuttassák azokhoz, akiktől réges-rég elvették azokat. A képen szereplő könyv – egy 18. századi vallásos szöveg, amiről azt hitték, hogy elvitték Franciaországból a háború idején – az egyik legérdekesebb eset. Most a berlini Zentral- und Landesbibliothekben található, és tartalmaz valamiféle kódot, de a kutatók nem tudják, honnan került oda, sem azt, hogy mit jelent. Csak Eva tudja a választ, de vajon van ereje visszatérni a régi emlékekhez?

1942-ben, még egyetemistaként, Eva kénytelen volt elmenekülni Párizsból és a Szabad zóna egyik hegyi kisvárosában menedéket találni, ahol elkezd személyi okmányokat hamisítani zsidó gyerekek számára, akik a semleges Svájcba menekülnek. De az emberek eltörlésének ára van, és a titokzatos, jóképű hamisítóval, Rémyvel együtt Eva úgy dönt, hogy ki kell találnia, hogyan őrizze meg azoknak a gyerekeknek a valódi nevét, akik túl kicsik ahhoz, hogy emlékezzenek rá, kicsodák is valójában. Az Elveszett nevek könyvében vezetett feljegyzéseik még fontosabbá válnak, amikor az ellenálló-sejtet, amelynek dolgoznak, elárulják, és Rémynek nyoma veszik.

Kristen Harmel regénye egy igazán érdekes és izgalmas történet, mely a II. világháború egy olyan szeletét mutatja be az olvasójának, amiről talán eddig keveset hallhattunk. Az Elveszett nevek könyve egy rendkívül szerethető olvasmány egy olyan fiatal lányról és tulajdonképpen a csapatáról, akik félelmet és fáradtságot nem ismerve azon fáradoznak, hogy új személyazonosságot kölcsönözzenek azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. 

Nagyszerű regény szeretetről, túlélésről, a reményről és arról, hogy az emberi lélek még a legsötétebb időszakban is képes diadalmaskodni a rossz felett.  

A történet szerint Eva és családja Franciaországban élnek. Egy nap azonban a fiatal lánynak menekülnie kell a fények városából, hiszen megkezdődött a zsidók begyűjtése. Eva és édesanyja elindul, és a Szabad zóna egyik hegyi kisvárosában talál menedéket. A tervük, hogy onnan Svájcba szökjenek. A helyzet azonban kortántsem olyan egyszerű, hiszen a két nő teljesen máshogy gondolkozik. Eva édesanyja egyetlen célja, hogy megmentsék valahogy a férjét, a helyzet azonban egyre kilátástalanabbá válik. Egyre jobban magába fordul, elveszíti a realitásérzékét és egyre csúnyábban viselkedik a lányával. Eközben Eva, aki tehetségesen rajzol, szép lassan rájön arra, hogy milyen módon segítheti leginkább a háborús menekülteket. Művészi kézsége és precizitása a környék egyik legjobb hamisítójává teszi, számtalan gyermek és menekülő számára biztosított hivatalosnak tűnő okmányt. 

Egy idő után azonban rájön arra, hogy az emberek eltörlésének ára van, és a titokzatos, jóképű hamisítóval, Rémyvel együtt Eva úgy dönt, hogy ki kell találnia, hogyan őrizze meg azoknak a gyerekeknek a valódi nevét, akik túl kicsik ahhoz, hogy emlékezzenek rá, kicsodák is valójában. Egy bonyoltult kód segítségével megalkotják az Elveszett nevek könyvét, így a háború után talán minden gyermek hazajuthat majd a családjához. Eva és Rémy egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz, ám

a nácik folyamatos előretörése miatt elszakadnak egymástól. Vajon egymásra találhatnak újra, vagy a háború végleg elszakítja őket egymástól? Képesek lesznek arra, hogy helyt álljanak az egyre nehezebb helyzetben és meg tudják menteni a városban bújkáló gyermekeket? És ami talán a legfontosabb, vajon túlélik ezeket a borzalmakat, vagy az életükkel fizetnek a hősiességükért? 

A cselekmény tulajdonképpen két szálon és két történeti idősíkon fut. A jelenben Eva útját követhetjük végig, amíg megérkezik Németországba, hogy évtizedek elteltével magához vehesse az Elveszett nevek könyvét. Ez a szál azonban egyáltalán nem hangsúlyos. Az írónő sokkal nagyobb figyelmet fordít a múltbéli eseményekre, Eva és Rémy kapcsolatára. Az első pillanattól kezdve szeretne hinni az olvasó abban, hogy a történetük boldog véget érhet, de vajon a legsötétebb időkben kibontakozhat-e a szerelem? Két teljesen különböző ember egymásra találhat-e boldogságban, ha a háború mellett a család is rossz szemmel nézi a kapcsolatuk alakulását. 

A regény rendkívül olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni, csak úgy faltam a lapokat. Bár a történet nagyon tetszett, új kedvencet mégsem avattam. Az Elveszett nevek könyvének a cselekménye lenyűgözött és teljesen magával ragadott Eva tehetsége és munkája, de valahogy mégsem tudtam imádni a történetet. Ennek talán Eva anyukája volt az oka, engem borzasztóan irritált az ő személyisége. Minden idegszálammal próbáltam megérteni a viselkedésének okát. Tudom, hogy a veszteség, amit elszenvedtek mindenkire máshogy hat. Amíg Eva új célt talált magának, addig az anyukája elsüllyedt a fájdalom mocsarában. Képtelen volt előre nézni, a lányát pedig egyre csak gyötörte. Sokszor felvontam a szemöldökömet olvasás közben, valahogy teljesen élet és szituáció idegen módon reagált bizonyos dolgokra. Értem én, hogy türelemre van szükség a megértéséhez, de engem hihetetlenül idegesített. Ez pedig sokat rontott az olvasás élményén. 

A regény vége viszont nagyon tetszett, igazán szívmelengető pillanatnak lehet tanúja az olvasó. Egyszerűen imádtam és az első pillanattól kezdve reménykedtem valami hasonlóban.

Összességében csak ajánlani tudom mindenkinek Kristin Harmel legújabb magyarul megjelent regényét, az Elveszett nevek könyvét. A téma igazán érdekes és izgalmas, számomra teljesen újszerű volt, nem olvastam még ilyen típusú történetet. Még ugyan nem olvastam eddig semmit az írónőtől, de ezek után bátran nyúlok majd a regényeihez. Ugyan új kedvencet nem avattam, de Eva és Rémy karakterét örökre a szívembe zártam. Ha szeretitek a hasonló történeteket, mindenképpen adjatok egy esélyt a kötetnek. 

Értékelés: 5/4.5

A recenziós példányt szeretném még egyszer megköszönni a Maxim Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. 

Read More

Bagó Tünde: Ella ​háborúja + Nyereményjáték

Sziasztok!

Egy újabb II. világháborús történelmi regénnyel találkozhattok a Blogturné Klub oldalán. Ezúttal Bagó Tünde legújabb könyvéről olvashattok bloggereinknél. A történet szereplői egyenesen a Bodeni-tó vidékére kalauzolják az olvasót és segítségükkel a háborús események egy újabb szeletét ismerhetjük meg. Tartsatok velünk és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv. 

Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett.

A restaurátor Ella és orvos férje 1944 tavaszán a svájci határ mellett fekvő német kisvárosba, Singenbe költöznek. Lukas a kórházi munkát választotta a frontvonal helyett.

Ellát kétségek gyötrik, tétován botorkál a Gestapo fenyegetésében élő város feszült csendjében.

A háború és a diktatúra éveiben elveszítette munkáját, családját, barátait. Úgy érzi, Lukas cserbenhagyta azzal, hogy belépett a náci pártba és kiszolgálja a politikai hatalmat.

Villájuk teraszáról kilátás nyílik a Hohentwiel várának romjaira. Ella itt üldögélve várja a férjét esténként. A hegytetőn egy nap különös fény villan. A nő a nyomába ered, ezzel olyan kalandba keveredik, amely az egész életét megváltoztatja.

Ella menekül válságba jutott élete és a háború zűrzavarából. Hova vezet az útja ebben a bénult, pusztulásra ítélt világban?

Rengeteg háborús és történelmi regényt olvasok, így lassan joggal mondhatom, hogy ez a kedvenc zsánerem. Rajongok az ilyen típusú történetekért és mindenért, ami segít abban, hogy megérthessem a múlt azon szeletét, amely emberek millióinak tette tönkre az életét. Minden egyes alkalommal, amikor ilyen típusú regényt veszek a kezembe kettős érzések kezdenek el kavarogni bennem. Egyrészről nagyon izgatott vagyok, másrészről azonban ott motoszkál bennem az a kérdés, hogy vajon meddig hatnak majd rám elementáris erővel az ilyen típusú könyvek? Mikor jön el az a pont, amikor már nem tudnak újdonsággal szolgálni? Hasonló gondolatokkal vettem kézbe Bagó Tünde regényét is. Az izgatottságomat leginkább három dolognak lehet betudni. Egyrészről a borító és a fülszöveg is azonnal levett a lábamról, így nagy lelkesedéssel vetettem bele az olvasásba. Másrészről pedig az sem volt utolsó szempont, hogy egy magyar szerző írását tarthattam a kezemben. Az utóbbi időben igyekszem több magyar író  regényét sorra keríteni, hiszen fontosnak tartom a támogatásukat. 

Az Ella háborúja egy érdekes és szerethető olvasmány az elvekről és arról, hogy miként maradhat az ember életben egy olyan világban, ahol a halál gyakori vendég a vacsoraasztalnál. Rövidsége ellenére egy kerek történet, mely bár valószínűleg nem kap helyet a legnagyobb kedvenceim között, mégis örülök, hogy elolvastam. Az esetek nagy részében általában inkább holokauszt történeteket olvasok, így a legtöbb általam ismert történetben, nem az átlagos német lakosság került középpontba. Emiatt az a regény újszerű és érdekes volt számomra, hiszen a háború egy olyan szeletébe nyerhettem bepillanatást, ami megmutatja, hogy milyen volt az átlagemberek élete, milyen morális és erkölcsi kérdésekkel kerültek szembe nap, mint nap a túlélés érdekében. 

A regényt nem feltétlenül a háborús borzalmak és események teszik érdekessé, hanem inkább az, hogy az emberek hogyan próbálnak élni és túlélni. A történetben tulajdonképpen három olyan utat ismerhetünk meg, melyek nagy valószínűséggel leírják azon emberek problémáit és vívódásait, akik nem voltak hithű nácik, ugyanakkor valamilyen módon szerettek volna boldogulni hazájukban. 

1. Az első, Lukas stratégiája, aki annak érdekében, hogy ő és Ella életben maradjon belépett a náci pártba. Bár aktívan soha nem támogatta a hitleri ideológiát, hallatásával ő is bűnrészességet vállalt. Bűnösök közt cinkos, aki néma...tartja a mondás, és ez minden olyan emberre igaz, aki némaságával tűrte a nácik ámokfutását. Ugyanakkor tegyük a szívünkre a kezünket. Mi vajon mit tettünk volna? Ha a túlélés a tét, kárhoztatja-e bárki is őket, mert inkább félrenéztek és csendben tűrtek? Morálisan persze elítélendő, ez nem vitás. De emberileg, vajon mi képesek lennénk szembeszállni egy diktátor akartával és eszméivel abban a tudban, hogy bármikor belehalhatunk az ellenállásba? Vajon ki számít jó embernek? Lehet-e egyáltalán jó az, aki fülét farkát behúzva csupán a túlélésre koncentrál? 

2 A mások tulajdonképpen Ella stratégiája, aki mélyen elítéli a náci propagandát és várja ugyan a háború végét, de nem tesz semmit. Csendben várja a háború végét, mély apátiába süllyed és azzal áltatja magát, hogy ő politikailag semleges. De lehet-e valaki politikailat semleges a náci Németországban. A hallgatása nem teszi vajon őt is cinkossá? Egy valami azonban biztos, egy háborúnak mindig az egyszerű emberek a legnagyobb vesztesei. Ella története ezt tökéletesen bemutatja. 

3. A harmadik pedig Felix Winkler (de ide akár sorolhatjuk Marthát, Ella és Lukas szakácsnőjét vagy éppen a tiszteletest is), aki a veszéllyel nem törődvén embereket próbál kimenekíteni az országból. Ő az aktív cselekvő, aki nemcsak elutasítja a hitleri propagandát, hanem a tettek mezejére lépvén igyekszik harcolni a saját lehetőségeihez mérten a rendszer ellen. A történet szerint több embert és családott is átsegített Svájcba, így hősiessége megkérdőjelezhetetlen. De vajon milyen árat fizet ezért? Mi a jobb, csendben maradni, de túléni, vagy harcolni, de meghalni? És ami még nekem eszembe jutott. Mit nevezünk bátorságnak? Amikor valaki az éj leple alatt csónakkal átevez néhány emberrel Svájcba? Vagy esetleg, amikor orvosként valaki hazudik a Gestaponak egy beteg kiléte miatt?

Ha megnézzük, komoly és izgalmas kérdések ezek. Nagy valószínűséggel ez nem Németország sajátossága. Nagyjából így tudom elképzelni az összes háború sújtotta terület esetében az emberek morális és erkölcsi dilemmáit. Talán nincs is egyértelmű válasz a kérdésre. Hiszen persze, mindenki örülne, ha bátor lenne és képes lenne szembeszállni a fennálló rendszer igazságtalanságaival, de lássuk be, erre nem mindenki alkalmas. Nincs is tökéletes stratégia. Hiszen a háború egy olyan közeg és egy olyan élethelyzet, amelyet szerencsére, mi itt Magyarországon nem tudunk elképzelni. Amikor a túlélés a tét, az ember olykor elveszíti önmagát. Az ember pedig felteszi minden egyes másodpercben a kérdést, hogy vajon hogyan fajulhatott el idáig a világ. De talán ami még ennél is érdekesebb kérdés. Hogyan lehet élni ezt követően. Mi lesz a bűntudattal, egyáltalán van-e bűntudata ilyenkor az embernek. 

A regény tulajdonképpen két szálon fut, az 1944-es eseményekbe nyerhetünk bepillantást az egyik felében. A másik felében pedig 1994-ben járunk. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre világosabbá válik, hogy miként kapcsolódik a két idősík egymáshoz, majd a regény egy pontján találkozik a két szál és végérvényesen egybe is olvad. A 1944-es bombázást valós események ihlették, de a szereplők jelentős része csupán az írói képzelet szüleménye. 

A karakterek nem kerültek igazán közel hozzám, végig úgy éreztem, mintha kartávolságban állnának tőlem. Igyekeztem magamhoz ölelni őket, de végül távoli ismerősként váltunk el egymástól. Vitathatatlan, hogy Ella és Lukas is komoly fejlődésen megy keresztül, érdekes volt látni, hogy miként alakul a kapcsolatuk és házasságuk dinamikája. Talán Felix karaktere állt hozzám a legközelebb, szívesen olvasnék róla és a munkásságáról egy regényt, úgy éreztem, hogy az ő karakterében még rengeteg potenciál van. 

A könyv olvasmányos, szerintem könnyen és viszonylag gyorsan lehet haladni az olvasással. Bár számomra nem lett kedvenc, de az erkölcsi és morális kérdések igazán elgondolkodtatóak voltak, így biztosan sokáig velem marad a történet. Bevallom, én a város bombázásáról szívesebben olvastam volna többet, így maradt némi hiányérzetem olvasás után. Talán a kórházas részek tetszettek a legjobban, mert ezek éreztették igazán a háborús borzalmakat, de az én ízlésemhez képest ezek is kevéskék voltak. Lehet azért van ez így, mert már rengeteg könyvet olvastam a háborúról, így viszonylag magasan van az ingerküszöböm. Mindenesetre ezek hiányában is úgy érzem, hogy érdemes volt elolvasnom a regényt. 

A borító csodaszép, a 21. Század Kiadó ismét remek munkát végzett. A könyv igazi minőségi kiadvány, jó érzés kézben tartani, és persze nézegetni is. 

Összességében tetszett Bagó Tünde regénye, érdekes olvasmánynak bizonyult. Ha érdeklődtök a háborús, történelmi regények iránt, akkor mindenképpes érdemes esélyt adni a történetnek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha mindezek után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A történet a Bodeni-tó mellett játszódik, így a játékunkban is erre koncentrálunk most. Minden állomáson találtok egy kérdést a tóról, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

AZ ÉN KÉRDÉSEM

Hol helyezkedik el a Bodeni-tó?

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

06.22.: Csak olvass!

06.25.: Könyv és más

06.28.: Szembetűnő

Read More

Mario Escobar: Auschwitzi ​bölcsődal + Nyereményjáték

Mario Escobar könyve a legnehezebb témát dolgozza fel egy igaz történeten alapuló napló alapján. Helene Hanemann szavain keresztül megismerhetjük az auschwitzi haláltábor mindennapjait, és a kegyetlenségeiről elhíresült Mengele doktorral is találkozhatunk. A Blogturné Klub 8 bloggere is visszarepült a történelem kegyetlen helyszínére, hogy megismerje az egykori történeteket, amikről nehéz olvasni is. Tarts velünk te is a turnén, aminek a végén te is megnyerheted az Auschwitzi bölcsődal című könyvet a Kossuth Kiadó jóvoltából.

Nem tudom mi van velem az utóbbi időben, sorra kerülnek kezembe a II. világháborús könyvek. Valahogy bekattant nálam ez a téma és egyszerűen nem enged el. Mindig is nagy hatással voltak rám ezek a történetek. Mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy nem kellett eddig és nagyon remélem, hogy soha nem is kell majd ilyen borzalmakat átélnem. A háború kegyetlenségeiről még olvasni is rendkívül megterhelő, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett azoknak, akiknek ez az időszak a mindennapjaik részét képezte. A holokauszt az egyik legfájdalmasabb téma, bármilyen oldalról is közelítjük meg, csak szenvedést látunk. 

De miről is szól a könyv? Lássuk!

A ​regény tulajdonképpen egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével és férjével együtt elhurcoltak Auschwitz Birkenauba. Helene Hanemann árja németnek számított, a férje azonban cigány származású hegedűművész volt. Amikor a Gestapó tisztjei megjelentek a lakásukon, hogy elvigyék a családot, Helenére nem terjedt ki a deportálási parancs. Nem kellett volna a családjával tartania, de ő önfeláldozó módon osztozott sorsukban.

Amint megérkeztek a táborba azonnal szembesültek a kegyetlen és kíméletlen körülményekkel. Voltak, akik rendkívül támogatók és kedvesek voltak, azonnal segítő kezet nyújtottak a családnak, azonban olyanok is akadtak, akik saját maguk túlélése érdekében képesek voltak másokon átgázolni és őket kisemmizni.

Egy napon azonban új orvos érkezett Auschwitzba, Josef Mengele, akinek az a különös ötlete támadt, hogy létesítsenek óvodát és kisiskolát a táborban, s ennek Helene legyen a vezetője. Ez a nem mindennapi vállalkozás határozta meg aztán a Hanemann család sorsát.

Őszintén bevallom nektek meglehetősen sok könyvet olvastam és még ennél is több filmet láttam a holokausztról, de ezek többsége mindig a zsidókra összpontosított. Nem is tudnék hirtelen olyan történetet felidézni, melyben a cigányság kapja a fő szerepet. A könyvnek véleményem szerint ez volt a legnagyobb erőssége, egy olyan szörnyűségre irányítja az olvasó figyelmét, melyről meglehetősen keveset tudunk.

Az értékeléssel kapcsolatban kicsit gondban vagyok. Mindig nehéz olyan könyvekről írni, amelyek igaz történeten alapulnak. Helene és családja valóban elkerült Auschwitzba és megtörténtek velük azok a dolgok, melyeket a könyvben olvashatunk. Számomra így még fájdalmasabb volt az olvasás.

A kötet igazán megrázó és mellbevágó, Mario Escobar egy csodálatos történethez nyúlt, azonban valami miatt még sem vagyok képes szuperlativuszokban beszélni a könyvről.

A történet alapján megismerhetjük a cigány barakkok működését és bepillantást nyerhetünk mindennapjaikba. Mindenki számára nehéz volt az élet a táborban. Már az elején megtapasztaljuk, hogy ezeket a borzalmakat nem lehet egyedül túlélni. Az embernek szüksége van „szövetségesekre”. Ember embernek a farkasa. Mindenki a túlélésért küzd, így nem ritka, hogy egymás elől lopkodják el a dolgokat. Sokan csak saját magukra, vagy közvetlen környezetükre gondolnak, így nem ritka, hogy a saját túlélésük érdekében másokat károsítanak meg.

Helene egy rendkívül szimpatikus karakter. Igazán erős személyiség, aki bármire képes a gyermekeiért. Nem véletlenül gondoljuk azt, hogy az anyák igazi szuperhősök. A semmiből is képesek csodát alkotni, letörlik a könnyeket és mosolyt varázsolnak a gyermekek arcára. Igazi  tigrisként küzdenek a családért, nincs olyan dolog, amire ne lennének képesek azokért, akiket szeretnek. Helene hihetetlen munkát végzett a táborban, melynek hála rengeteg kisgyerek szabadult ki a mindennapok fogságából és térhetett be abba a kis oázisba, amit teremtettek maguknak. Helene tisztában volt azzal, hogy Mengele nem azért enged óvodát és kisiskolát alapítani a gyermekeknek, mert lelkiismeret-furdalása van és úgy érzi, hogy ezt a kis sötét lyukat a lelkében egy ilyen csodálatos kis projekttel lehet eltüntetni. Talán saját magának sem akarta bevallani, hogy ez erőteljes összefüggésben van a doktor kísérleti munkájával is. Viszont Helene azzal is tisztában volt, hogy erre az intézményre annyira szükségük van, mint egy falat kenyérre. A gyerekek csak itt tudtak rendesen enni és megmelegedni, ezért igyekezett úgy alakítani a dolgokat, hogy jobb körülményeket teremtsen a táborban élő és saját gyermekeinek is. Sokan nem bíztak az asszonyban, hiszen egyre több gyermek tűnt el, majd került elő borzalmas állapotban. A nő azonban tudta, hogy ez az egyetlen lehetőségük, talán így képesek lesznek túlélni.

A könyv végén található egy kiegészítő fejezet, melyben választ kapunk arra a kérdésre, hogy vajon mi is történt pontosan a családdal. Megtudjuk belőle, hogy az író bizonyos okokból eltért a valóságtól és kicsit más véget adott a történetnek annak érdekében, hogy emészthetőbb legyen az emberek számára. Nos…mondanám, hogy értem én ezt a döntést, de nem. Egyáltalán nem tetszett nekem ez a fordulat. Lehetséges, hogy ez jót tesz az ember lelkének, de hát ha egyszer nem ez történt a családdal?! Egyszerűen felesleges és furcsa számomra.

Összességében igazán megrázó és fájdalmas történetet ismerhettem meg az Auschwitzi bölcsődal olvasása során. A könyv rendkívül olvasmányos, és érdekes. Helene személyéből nagyszerű karakter született, egy igazán bátor és mély érzésű édesanyát ismerhettünk meg, aki bármire képes a saját és a tábor cigány gyermekeiért. Igazi édesanya, aki a végsőkig kitart családja mellett. Az én szememben egy hős, nagyon örülök. hogy megismerhettem a történetét.

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.

Ma van november 2-a. Ilyenkor rendbe tesszük elhunyt hozzátartozóink sírját, virágot viszünk és gyertyákat, mécseseket gyújtunk Mindenszentek, illetve a Halottak napján.

Én ezzel a képpel szeretnék megemlékezni minden áldozatról, akik életüket vesztették a háborús borzalmak során. 

Forrás: Pixabay

Fülszöveg

A ​regény egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével és férjével hurcoltak Auschwitz Birkenauba. Helene Hanemann árja németnek számított, így rá nem vonatkoztak a faji törvények, férje azonban cigány származású volt – egyébként hegedűművész –, így ő és a gyerekek is a náci faji törvények hatálya alá tartoztak. Amikor a Gestapó tisztjei megjelentek a lakásukon, hogy elvigyék a családot, Helenére nem terjedt ki a deportálási parancs. Maradhatott volna, de ő családjával tartva, önfeláldozó módon osztozott sorsukban.

Megérkezve a birkenaui táborba, rögtön szembesültek a kíméletlen körülményekkel, a midennapi élet-halál küzdelemmel. Egy napon azonban új orvos érkezett Auschwitzba, Josef Mengele, akinek az a különös ötlete támadt, hogy létesítsenek óvodát és kisiskolát a táborban, s ennek Helene legyen a vezetője. Ez a nem mindennapi vállalkozás határozta meg aztán a Hanemann család sorsát.

Az angol nyelvterületen nagy sikernek örvendő könyv – melynek kiadási jogait további tíz ország vette meg – izgalmasan meséli el e megrázó történetet, amely az emberi hősiesség gyönyörű példája, és amelyben a tragédiák mellett a remény is felcsillan.

Nyereményjáték

Mindegyik blogon olvashatsz egy témájában hasonló könyvből vett idézetet. A te feladatod az lesz, hogy beírd a Rafflecopter dobozba a könyvet és szerzőjét, ahonnan az idézet származik.  A turné végén egy könyv kerül kisorsolásra a Kossuth Kiadó jóvoltából!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

"A háború persze egyet jelent a halállal, de mindig meginog a föld az ember talpa alatt, ha olyan ember hal meg, aki valamikor ott lakott, ott lélegzett a közelében."

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

Október 26. - ZakkantOlvas

Október 28. - SpiritBliss Sárga könyves út

Október 30. - Könyvvilág

November 2. - Csak olvass!

November 3. - Könyv és más

November 4. - Flora the Sweaterist

November 6. - Kelly & Lupi olvas

November 8. - Utószó

Read More