Lizzie Page: Az ​elfelejtett lányok

Sziasztok!

A  II. világháború témája már nagyon régóta az érdeklődésem középpontjában áll, így minden ígéretesnek tűnő történetre azonnal lecsapok. Az elfelejtett lányok már a fülszövegével felhívta magára a figyelmemet. Nagy szerencsémre a kiadónak hála most lehetőségem volt elolvasni a kötetet, de mielőtte írok róla nektek, lássuk miről is szól a történet. 

London, ​1943: Német bombák záporoznak a városra. Elaine Parker hadifoglyok leveleit gépeli, és tudja, hogy ez a munka sokkal fontosabb saját biztonságánál. Otthon Elaine élete nem ilyen egyszerű: ő az egyetlen kenyérkereső küszködő családjában, ezért nincs sok ideje a saját álmain és reményein gondolkodni. Aztán megismeri az ő Bobbyját, a sötét hajú és szenvedélyes Robert Capát, a veszélyes frontvonalakon dolgozó hadifotóst. Az élete megváltozik. Lehet, hogy Elaine kénytelen lesz választani családja és Bobby iránt érzett egyre erősödő szenvedélye között? De megengedheti-e magának, hogy teljes szívéből szeressen valakit, ha minden pillanat az utolsó lehet?

Napjaink: Jen házassága romokban hever, az élete nem tart sehová sem. Boldogtalanságát eleinte még a melengető napfény és a madarak trillája sem tudja feledtetni, amikor visszatér a család vidéki birtokára. Aztán a fivére kérésére elkezd nyomozni egy viharvert fénykép kapcsán, amely két kislányt ábrázol. Kik ezek a lányok, és mi közük van Jenhez és a testvéréhez? Jen beleássa magát családja történetébe, és meglepő tényekre bukkan, melyek egészen a II. világháborúig vezetik. Lehet, hogy ez a fénykép a kulcs Jen számára, hogy befoltozza a múltjában tátongó repedéseket?

Szívfacsaró II. világháborús történet, érzelmes és felejthetetlen. Tökéletes az Árvák vonata, a Pénzzé tett gyermekek és az Elrabolt életek rajongóinak.

Lizzie Page regénye egy igazán érdekes írás a II. világháborús Londonról és leginkább arról, hogy milyen volt az élet a háború alatt. Az elfelejtett lányok egy két idősíkon játszódó történet, melynek középpontjában a szerelem, a túlélés, az újrakezdés és a család áll. Bemutatja, hogy a háborús idők alatt milyen nehéz volt megélni a szerelmet és újra és újra felteszi az a kérdést, hogy vajon mire lehet elég a szerelem? Vajon egy átlagos fiatal angol lány és Robert Capa kapcsolata mennyire lehet tartós? Vajon meddig lehet folytatni egy olyan kapcsolatot, ahol egyik fél sem teszi bele magát teljesen? Ahol az egyik titkolózik, és igyekszik elrejteni a másik előlt a családi problémáit, a másikat pedig szimplán a fényképezés élteti? Ha valakinek a fotózás a szerelme, vajon van elég hely a szívében egy fiatal nő számára is? Ilyen és ehhez kapcsolódó kérdés foglalkoztattak engem olvasás közben. Mielőtt azonban folytatom az értékelésemet, arra gondoltam, hogy írok egy kicsit nektek Robert Capáról. 

Robert Capa (eredeti nevén Friedmann Endre) a 20. század egyik legjelentősebb fotósa volt, elsősorban dokumentaristaként, haditudósítóként tartják számon. Rövid élete során öt csatatéren is fényképezett (a spanyol polgárháborúban, a második kínai–japán háborúban, a második világháború európai hadszínterein, az arab–izraeli konfliktusban és az indokínai háborúban). A második világháború folyamán Londonban, Észak-Afrikában, Olaszországban, a normandiai partraszállásnál, az Omaha Beachen és Párizs felszabadításakor is ott volt, és dokumentálta a háború eseményeit. A képeit mindenki imádta, képes volt arra, hogy megragadja a pillanat lényegét. Legismertebb mondása: "Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel."  A fiatal fotós két kanállal falta az életet, nem tagadta meg magától a szép nőket sem. Jól élt, a fotóival sokat keresett. Nagyon népszerű volt a társaságokban, hihetetlenül érdekesen mesélt a kalandjairól. Az élete a fotózás volt, a halál is egy munkája során érte őt.1954-ben Japánba utazott egy induló japán újság szerkesztőinek meghívására, ekkor kérte fel a LIFE magazin, hogy „ha már úgyis ott van”, tudósítson az Indokínában (Vietnámban és a környező Laoszban és Kambodzsában) akkor már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Útközben a francia katonákat, leégett, kifosztott falvakat és a temetetlen halottakat fotózta. Délután 3 óra előtt 5 perccel (az alakulat parancsnokának határozott figyelmeztetése ellenére) egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készíthessen a környékről. Taposóaknára lépett, amely felrobbanva azonnal megölte őt. Halála óriási veszteség volt a szakmának és tulajdonképpen az egész világnak. 

No de térjünk is vissza  regényre. A történet nagy része fikció. Bár valós eseményeken alapul Lizze Page regénye, az írónő azonban jócskán élt az írói szabadság lehetőségével. Robert Capa életét és munkásságát igyekezett valósághűen visszaadni, de Elaine karakterével kicsit szabadabban bánt. Az írónő mesterien zsonglőrködött a történelmi tények, illetve a fikció elemeivel egy igazán lebilincselő és szerethető regényt alkotott.

A cselekmény nem kifejezetten izgalmas, mégis érdekes olvasmánynak bizonyult. Nem rágtam tövig a körmömet, nem vitt bele a harcok sűrűjébe de a mindennapok és az emberi sorsok egyszerűen elvarázsoltak. Bár egy 2. világháborús történetről beszélünk mégis inkább az emberek és az érzéseik domináltak. 

Ahogy írtam, a történet két idősíkon fut. A múltban megismerhetjük Elaine karakterét, életét és Bobbyhoz fűződő viszonyát. A jelen pedig a családjára, és ezen belül is a Jen nevű unokájára koncentrál. A két nő nemcsak rokoni kapcsolatban áll egymással, hanem közös sorsban is osztoznak. Mindketten rendkívül kishitűek és úgy érzik, hogy nem érdemelhetnek többet az élettől, mint, amit eddig kaptak. Elaine úgy érezte, hogy csak visszahúzná Bobbyt, nem láncolhatja magához. Nem adhatja fel az életét egy sima, átlagos nőért, főleg nem egy olyanért, aki súlyos titkokat rejteget. Jen, az unokája egy se veled, se néküled kapcsolatban él a férjével. A nő mindent megtesz azért, hogy helyreállítsa a kapcsolatát a férfivel, mert nem hisz abban, hogy egy tinédzser gyermek édesanyjaként már rátalálhat a boldogság. Úgy érzi, hogy meg kell elégednie ezzel a helyzettel. 

A történetben szereplő karakterek egytől egyig rendkívül hitelesek és emberiek. Nem romantikus, vagy túlmisztifikált hősök, hanem valódi hús vér emberek, akik akár az utcán is szembejöhetnének velem. Tetszett, hogy Lizzie Page nem emelte piedesztára a karaktereket, hanem hagyta, hogy az olvasó maga alakítson ki véleményt róluk. Elaine karaktere nekem például egy másodpercig sem volt szimpatikus, borzasztóan idegesített a viselkedése. Zavart, hogy egyedül döntött mindenben, tulajdonképpen nem hagyott beleszólást Robertnek. De ez persze korántsem ilyen egyszerű. Egyrészről gondolhatjuk azt, hogy jó döntéseket hozott, hiszen Robert Capa munkája hihetetlenül fontos volt az emberiség számára. És óriási veszteség lett volna, ha mindent félredobott volna egy nő miatt. Másrészről azonban senki nem dönthet a másik helyett. Meg kellett volna beszélnie vele a dolgokat. 

Jen személyévél azonban végig szimpatizáltam. Kicsit sajnáltam is, hogy nem kapott nagyobb szerepet. Érdekes volt látni, hogy miként derülnek ki a könyvbéli jelenben Elaine nana múltjának kirakósai és ez milyen hatással is lesz a családjára. 

Nem hibátlan, olykor kissé unalmasnak is nevezhető, de mindenképpen megérte elolvasni. Tetszett, hogy megismerheti az olvasó Elaine karakterét, még akkor is, ha az írónő kissé lazán bánt a karakterével. Az viszont biztos, hogy nem volt könnyű dolga, hiszen a fotós többi szerelméhez képest jóval kevesebbet tudni róla. 

Lizzie Page összességében remek munkát végzett. Azt hiszem, hogy ha a legnagyobb kedvenceim közé nem is kerül a történet, de Pinky és Bobby története sokáig velem marad. Ha szeretitek a II. világháborús regényeket és az emberi sorsokat, akkor csak ajánlani tudom nektek a könyvet. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Maxim Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. Ugyanitt pedig bele is tudtok olvasni a regénybe. 

Értékelés: 5/4

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_Capa

Read More

Pam Jenoff: Nő ​kék csillaggal

Sziasztok!

Pam Jenoff neve már nem volt ismeretlen számomra, hiszen néhány éve már volt szerencsém elolvasni egy másik regényét is. A Nő kék csillaggal című regénye azonnal felkeltette az érdeklődéseme. A holokauszt  és a II. világháború témája már nagyon régóta az érdeklődésem középpontjában áll, így minden ígértesnek tűnő történetre azonnal lecsapok. Nagy szerencsémre a kiadónak hála most lehetőségem volt elolvasni a kötetet, de mielőtte írok róla nektek, lássuk miről is szól a történet. 

1943-ban ​Sadie a krakkói gettó egyik szűk szobájában édesapjával és várandós édesanyjával várja a háború végét és sorsuk jobbra fordulását. Egy nap aztán a várakozás borzalmas módon ér véget: a Harmadik Birodalom katonái sorra gyűjtik be a zsidó lakosokat, hogy munkatáborba hurcolják őket, így a családnak nincs más választása, mint a város alatt meghúzódó csatornarendszerbe menekülni, és megpróbálni ott túlélni.

Krakkó másik felén a Sadie-vel egykorú Ella a németekkel nyíltan kollaboráló mostohaanyja zsarnokságától szenved. Egy nap a piacon járva az egyik szennyvízcsatorna rácsa alatt különös dolgot vesz észre: egy könyörgő szempárt. Ella tudja, hogy veszélyes, amit tesz, mégsem képes cserbenhagyni az ismeretlen lányt.

Sadie és Ella két külön világ, akiket a háború és a holokauszt pokla, személyes veszteségeik és szabadság iránti vágyuk kovácsol össze, bebizonyítva, hogy az igaz barátság ereje nem csupán a társadalmi vagy vallási különbségeket győzi le, de olykor az élet egyetlen kapaszkodóját jelenti.

Pam Jenoff regénye egy rendkívül fájdalmas és szivszorító történet, melyet a második világháború borzalmai ihlettek. A Nő kék csillaggal egy remek regény két olyan lány barátságáról, akik élesen eltérő körülmények között élik a háborús mindennapjaikat, mégis valahogy egymásban találtak vigaszra. Sadie abban, hogy beszélhet valakivel a külvilágból és talált valakit, akiben megbízhat. Ella pedig abban, hogy úgy érzi végre, hogy tehet ő is valamit egy embertársáért, hogy már nem tétlen, csendben szemlélődő, passzív szereplő, aki becsukja a szemét a nácik kíméletlensége és könyörtelensége láttán. A kötet továbbá egy nagyszerű emlék mindazon bátor lengyel ember számára, akik valamilyen módon harcoltak a náci politika ellen. Hiszen rengetegen vannak, akik nem tűrték némán a megpróbáltatásokat, ha másért nem, akkor azért, hogy büszkén sétálhassanak a halálba. Ahogy az idézet is mutatja:

– Komolyan hiszed, hogy le tudjátok győzni a németeket? – szegeztem neki hitetlenkedve a kérdést.
– Nem – vágta rá nyersen. – Se fegyverzetben, se létszámban nem érünk a nyomukba.
– Akkor miért csináljátok? […]
– Mert ha majd egyszer az emberek visszatekintenek erre az időszakra, látniuk kell, hogy nem hagytuk magunkat.

És talán ez az idézet nem csak a mindennapi hősöknek állított fentebbi mondatomra reflektál, hanem arra is, hogy miért is olvasok én ilyen jellegű könyveket. Egy barátom megkérdezte tőlem, hogyan tudok ennyi fájdalmat és szomorúságot elviselni. Azt válaszoltam neki, hogy vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet és nem is szabad elfelejteni. Úgy érzem, ha megismerem ezeket a történeteket hozzájárulok ahhoz, hogy soha nem merüljön feledésbe az, hogy az ember micsoda kegyetlenségre képes. Továbbá ez egyfajta tiszteletadás részemről az áldozatok irányába. Nem felejtem el őket, a szenvedésüket és a hősies hozzáállásukat. Fontos, hogy emlékezzünk a mindennapi, névtelen hősökre is. Azokra, akik félelmet nem ismervén kiállltak a náci propaganda ellen, és ezért az életükkel fizettek. És azokra is, akik a túlélés érdekében némán tűrtek és becsukták a szemüket, de akkor sem szóltak egy szót sem, ha esetleg tudomásukra jutott, hogy valaki élelmet juttat a bújkálóknak.

A Nő kék csillaggal olvasása közben ismételten realizáltam, hogy a háború kegyetlenségeiről még olvasni is rendkívül megterhelő, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett azoknak, akiknek ez az időszak a mindennapjaik részét képezte. A holokauszt az egyik legfájdalmasabb téma, bármilyen oldalról is közelítjük meg, csak szenvedést látunk. Még mindig, a sokadik regény olvasása közben is olykor óhatatlanul ökölbe szorul a kezem, a tehetetlen düh minden alkalommal magába szippant. Olykor olvasás közben úgy éreztem, hogy meg kell állnom egy pillanatra, mert a kis lelkem darabokra hullott egy-egy jelenet olvasása közben. Szerencsére az írónő mesterien remekül egyensúlyozott. Az egy-egy szívszaggató pillanatot mindig nyugodtabb (már amennyire a téma engedi) epizód következett. 

Az értékelés ezen pontján fontos megjegyezni, hogy a történet nagy része fikció. Bár valós eseményeken alapul Pam Jenoff regénye (az írónő szavaiból kiderül, hogy Ukrajnában tényleg a csatornákban bújtak el néhányan a túlélés reményében) az írónő azonban jócskán élt az írói szabadság lehetőségével és az egészet áthelyezte Lengyelországba. Az emberek hősiességét és bátorságát azonban igyekezett minél pontosabban és hűen bemutatni, így azt hiszem jobbul mondhatjuk, hogy az írónő mesterien zsonglőrködött a történelmi tények, illetve a fikció elemeivel egy igazán lebilincselő regényt alkotott.

A kötet két főszereplője, Sadie és Ella igazán kedves és szerethető karakter. Sadie zsidó családból származik. A gettó kiürítése közben, két másik család társaságában egy csatornamunkás segítségével elbújnak a föld alatt, és ott próbálják meg kivárni a háború végét. Hihetetlenül emberinek tűnt a karaktere. Az írónő nagy gondossággal alkotta meg a szereplőit, így abszolút nem tűnt idegennek, vagy furcsának a karaktere. A 18 éves fiatal lány nem viselte könnyen a bezártságot, olykor meggondolatlanul viselkedett, máskor pedig óriási hősiességről tett tanúbizonyságot. A barátsága Ellával furcsa és váratlan fordulat volt. A 19 éves lány véletlenül pillantotta meg őt a csatornában, és ahogy a tekintetük összefonódott, azonnal tudta, hogy képtelen lenne segítség nélkül továbbmenni. Rövid ismertségük alatt óriási hatással voltak egymás életére, az olvasó óhatatlanul is annak drukkol, hogy a háborút követően egymás szomszédságában éljék le a boldog életüket a családjukkal. De vajon megadathat neki a jövökép és a tervezgetés luxusa? Meddig bújkálhat Sadie családjával és a többi menekülttel a csatornában? És Ella meddig képes segíteni neki a kollaboráns mostohája tudta nélkül?

A regény bővelkedik az izgalmakban, engem teljesen magához láncolt a történet, a csavarra a végén pedig bevallom, én nem számítottam. Pedig utólag visszagondolva azért gyanakodhattam volna egy kicsit. Mindenesetre nagyon tetszett, hogy így lett vége, bár nehezen tudta feledtetni velem a fájdalmas űrt, amit az egész regény úgy összességében bennem hagyott. 

A gettókról és a nácik zsidóellenes magatartásáról mindig megterhelő olvasni, most talán még inkább érik a látogatásom Lengyelországba és Auschwitzba. 

El sem tudom képzelni, milyen lehetett a csatornába menekülni és egy lyukban remegni és izgulni, hogy nehogy megtalálja őket a rendőrség, vagy a náci katonák. Embertelen időszak volt ez, melyet csak kis mértékben tudott ellensúlyozni a hétköznapi emberek hősiessége. 

Pam Jenoff csodálatos munkát végzett, összességében remek történelmi regényt alkotott. Azt hiszem, hogy ha a legnagyobb kedvenceim közé nem is kerül a történet, de Sadie és Ella története sokáig velem marad és remek olvasmányélményként tartom számon a jövőben. Ha szeretitek a II. világháborús regényeket, vagy a holokauszt történeteket, akkor csak ajánlani tudom nektek a könyvet. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Magnóliának. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. Ugyanitt pedig bele is tudtok olvasni a regénybe. 

Read More

Emma Lira: Bújj ​a bőrömbe + Nyereményjáték

Sziasztok!

Az Alexandra Kiadó jóvoltából megjelent hazánkban Emma Lira fordulatos regénye, mely a szépség és a szörnyeteg valódi történetét dolgozza fel. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják annak a férfinak a történetét, akinek születése pillanatától kezdve újra és újra bizonyítania kellett, hogy az emberek világába tartozik. De vajon létezhet happy end egy olyan ember számára, akit a kutya fiának csúfolnak? Győzedelmeskedhet az ész, a kedvesség és a szív, vagy ez csak a tündérmesék kiváltsága?Kövesd turnénkat, ismerd meg a Bújj a bőrömbe történetét és vidd haza a kiadó által felajánlott regény egy példányát!

1547-ben, ​az éj leple alatt a tenerifei barlangok egyikében egy fiatal nő ad életet gyermekének. Az őt segítő asszonyok iszonyodva kapják szájuk elé a kezüket: a kis újszülött testét tetőtől talpig szőr borítja. Ez lehet az istenek büntetése azért, mert apja szent nőre vetett szemet? Vagy talán az apja nem is ember, hanem valamiféle démon, a kutyaisten? A kisfiúnak születése pillanatától újra és újra bizonyítania kell, hogy az emberek világába tartozik. Sorsa gyermekként a francia királyi udvarba sodorja, ahol az uralkodó különleges lehetőséget kínál esélyét kínál neki: a királyi neveldébe küldi, ahol a nemesek gyerekeivel, hercegekkel és hercegnőkkel tanulhat együtt. Rövidesen utoléri a szerelem is, de vajon győzedelmeskedhet intelligenciája, kedvessége, erénye segítségével előnytelen külseje felett? És vajon érdekében áll-e bárkinek a királyi udvarban, hogy a vadember megtalálja a boldogságot?

A spanyol Emma Lira fordulatos regénye a szépség és a szörnyeteg igaz története – nem pont úgy, mint a tündérmesében.

Mindig is imádtam a meséket, a mai napig óriási lelkesedéssel nézek meg minden rajzfilmet, sőt az az igazság, hogy még 32 évesen is rajongok a hercegnőkért. Az utóbbi időben fedeztem fel magamnak a retelling típusú regényeket, melyek ismert mesékre támaszkodnak, de teljesen új köntösbe csomagolják a már jól ismert történeteket. Kiskoromban nagyon szerettem A Szépség és a Szörnyeteg című mesét, mai napig is ez az első számú kedvencem. Belle karaktere azonnal levett a lábamról, ő volt az első barna hajú hercegnő és ez akkor nagyon sokat jelentett számomra. Ráadásul olvasni is szeretett, szóval azonnal egy igazi példaképpé vált számomra. 

A Bújj a bőrömbe című kötet nagyon érdekesnek és izgalmasnak bizonyult a fülszöveg alapján. Egy olyan regényt sejtetett, ami élesen eltér minden eddigi olvasmányomtól, hiszen nem egy retelling típusú cselekményt tudhat magáének. Emma Lira regénye a 16. századba repít minket vissza és segítségével megismerhetjük Petrus Gonsalvus és Catherine történetét, ami tulajdonképpen a Disney mesét is ihlette. 

A régi időkben cirkuszi mutatványos sátrak gyakori szereplői voltak azok a férfiak és nők, akiknek az egész testét (az arcukat is) sűrű, sötét szőrzet borította. A legtöbbször farkasemberként, kutyafiúként vagy majomemberként hívták őket, az állapotukat azonban egy rendkívül ritka genetikai betegség, a hypertrichosis , más néven az Ambras-szindróma okozta. A betegség első feljegyzett esete pont történetünk főszereplője, Petrus Gonsalvus volt. Ezt a kor orvosi szerzője, Altrovandus dokumentálta a 17. század közepén. Azt is megjegyezte, hogy Petrusnak két lánya, egy fia és egy unokája, azaz a Gonsalvus család minden tagja hypertrichosisos volt. Altrovandus Ambras családnak nevezte el őket, miután az Innsbruck közelében található Ambras kastélyban fedezték fel a családot ábrázoló portrékat.

Emma Lira regénye egy hihetetlenül érdekes olvasmány, melyet vitathatatlanul komoly kutatómunka előzött meg. Bevallom nektek, kicsit nehezen tudtam belelendülni az olvasásba, egyszerűen elvesztem a nevek és a történelmi világ útvesztőjében. A könyv rendkívül lassú, sodró lendületű izgalmakkal nem igazán vádolható. Akkor okoz igazán nagy élményt az olvasójának, ha az ember teljesen át tud lényegülni és át tudja adni magát az események lassú folyásának. Nehezen indult így a kapcsolatom a regénnyel, mert szerettem volna a megszokott olvasási tempómat diktálni (ami nem túl gyors, nem  csak átrohanok a könyveken, de kellően tempós ahhoz, hogy bloggerként egy héten akár 2-3 könyvet is sorra keríthessek), de egyszerűen nem úgy haladtam az olvasással, ahogy szerettem volna. Ez a tempó távol áll a mai embertől, a mai felgyorsult világban szokatlan, hogy ilyen lassan bontakoznak ki előttünk a szálak, szóval az elején bevallom, rendesen szenvedtem. De aztán szépen lassan megszoktam Emma Lira stílusát és nagyon megkedveltem a regényt. 

A Bújj a bőrömbe című regény nem csupán egy romantikus regény, hanem egy igazi történelmi regény a szó legnemesebb értelmében. Hihetetlenül érdekesen és részletesen kerül bemutatásra a korabeli nemesség és a királyi család élete. Talán kicsivel több történelem van benne, mint romantika, de én ezt egyáltalán nem bántam, még akkor sem, ha az elején nehezen lendültem bele az olvasásba. 

A történet három szálon fut, Diane, Petrus és Catherine gondolataiba nyerhetünk bepillantást. Mindegyik karakter gyermekként kerül a palotába, más és más okokból. Diane a trónörökös lánya, de nem jogos a királyi címre, hiszen fattyúként látta meg a világot. Petrus, tulajdonképpen látványosságként és kísérleti célból kapott helyet az udvarban. Kíváncsiak voltak, hogy mire képes a gyermek, vajon az értelmi képességei lehetővé teszik-e, hogy a hasonló korúakkal együtt tanulhasson. Catherinet pedig egyszerűen befogadta a királyi család, miután meggyilkolták a teljes családját ő pedig ezen trauma miatt konkrétan megnémult. Az egyes fejezetváltásokkal a cselekmény nem törik meg, csupán más és más dolgok kerülnek kidomborításra. Diane fejezeteiben leginkább az udvari világba és már már Trónok harcát megszégyenítő játszmákba és összeesküvésekbe csöppenünk, Petrus esetében pedig az őt ért attrocitásokról, előítéletekről olvashatunk. Érdekes és izgalmas volt látni, hogy bár kezdetben Diane és Petrus között kezdett el komoly kötődős kialakulni, végül azonban a történelmi feljegyzésekből is tudjuk, hogy a fiú Catherine-t veszi el feleségül. Tetszett, hogy az érzelmek lassan alakultak ki esetükben, nem egyik pillanatról a másikba szerettek egymásba. Így kettejük kapcsolata igazán őszinte, nincs benne sem megjátszás. Még akkor sem, ha a körülöttük élő embereket a kíváncsiság is vezérelte, hogy vajon milyen gyermeik lesznek így. 

Soha sem egyszerű azoknak, akik a többségtől valamilyen szemponból különböznek. Legyen szó lila hajról, egy mainstream gondolattal való egyet nem értésről, egy fogyatékosságról, vagy éppen egy genetikai rendellenességről. Azok, akik valami miatt nem hasonlítanak az átlagra, sokszor egy csoport, vagy szélsőséges esetben a társadalom peremére szorulnak. Sokszor megalázzák őket és rendszeresen érezteti velük, hogy nem kívánatos személyek. Most képzeljétek el, ha ez 2022-ban megtörténhet, az elméletben felvilágusult, 21. századi ember világában, akkor egy fiatal fiút, akit tetőtől talpig szőr borít, hogyan kezeltek az 1500-as években. A fiatal fiú élete óriási hatással volt rám, és most így talán még jobban megszerettem a Szörnyeteg karakterét a mesében, most hogy látom, hogy milyen történelmi alak ihlette. 

A kötetben szereplő történelmi események jelentős része a való életben is megtörtént, Emma Lira regényének nagy része hiteles képet ad az eseményekről. Természetesen élt az írói szabadságával, de hihetetlenül pontosan és aprólékosan utánajárt az eseményeknek. A történetet az események sorrendjével ellentétesen írta. Olyannyira a történet "rabja" lett, hogy az írását a helyszínekhez igazította. A kötetet Tenerifén fejezte be, ahol Petrus született, az első oldalakat pedig a halálának helyszínén írta. A kötet végén található egy lista a könyvben szereplő személyekről, ezek nagy segítséget jelentenek olvasás közben. Én olykor hátra-hátralapoztam, mert néha igencsak elvesztettem a fonalat, hogy ki-kicsoda. 

Összességében nagyon szerettem a Bújj a bőrömbe című kötetet, igazán érdekes élmény volt a kötet elolvasása a sok retelling könyv után. Petrus története örökre belém vésődött, és soha nem felejtem el a személyét. Biztos vagyok benne, hogy időről időre belekukkantok majd a regénybe és az írónő bíztatásának eleget téve, biztosan utánaolvasok még a kornak, a szereplőknek és Petrus életének. Ha szeretitek a történelmi regényeket, akkor mindenképpen olvassátok el Emma Lira regényét. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Az egyik legkedvesebb tündérmesénk a Szépség és a Szörnyeteg, ami számtalan filmkészítőt is megihletett már… És hát ki másé is lehetne a főszerep mostani játékunk során, mint a Szörnyetegé? Mostani játékunk során tehát olyan színészeket keresünk, akiknek alkalma nyílt megformálni ezt a karaktert. Minden állomáson láthattok egy képet, rajta a Szörnyeteg valamelyik megformálójával, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni az adott színész nevét. Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk! 

KÉP

a Rafflecopter giveaway

Állomások

11/29 Spirit Bliss Sárga könyves út

12/01 Csak olvass!

12/03 Utószó

12/05 Dreamworld

Read More

Kirsten Boie: Telihold volt aznap + Nyereményjáték

Sziasztok!

#POV könyvek címmel indult el a Kolibri Kiadó új sorozata, amiben olyan Young Adult regények érkeznek magyarul, amelyeken keresztül az olvasó jobban megismerheti önmagát és a világ sokszínűségét. Az első három kötet, a Telihold volt aznap, a K-Pop: Szigorúan bizalmas és a Bocs, hadd bőgjem ki magam már meg is jelent. A Blogturné Klub bloggerek ezekről a regényekről mesélnek most.

#POV - Nézd új szemszögből a világot!

"Még ilyen időkben is, mint ez a mostani, kell valaki, aki azt teszi, ami helyes. Egyszerűen azért, mert ez a helyes."

1945. április 28-án végre Penzbergbe, a bajor kisvárosba is elér a hír: közelednek a felszabadító amerikai csapatok. A városlakók fellélegeznek. A nácik hatalomra kerülésekor elűzött polgármester visszatér, maga köré gyűjti egykori híveit, akik nem hajlandók engedelmeskedni Hitler utolsó parancsának, és megakadályozzák a bánya felrobbantását.

Ez végzetes következményekkel jár. A fanatikus földalatti szervezet, a Vérfarkasok szerint ezek az emberek hazaárulók, és a telihold fényében bosszúra éhes falkákban indulnak levadászni őket.

De vajon születhet-e ilyen körülmények között őszinte szerelem?

A tizenöt éves Schorsch, annak a nácibarát rendőr őrmesternek a fia, aki Marie bujkáló apját keresi. A fiúnak mindennél fontosabb, hogy elnyerje Marie bizalmát, és amikor a városban elszabadul a pokol, Schorsch-nak döntenie kell, kinek az oldalára áll.

A regény megtörtént eseményeken alapul.

Ahogy a bevezetőben is olvashattátok, a Kolibri Kiadó egy teljesen új könyvsorozatot indított el #POV néven. A sorozat célja, hogy olyan könyvekkel kedveskedjen a 14 évesnél idősebb olvasók számára, amik a szerelemről, a barátságról és a közelgő felnőtté válásról szólnak. Továbbá erősen megjelenik a köteteikben a felelősség és az egyéni felelősségvállalás kérdése. Ebben a sorozatban kapott helyet a Telihold volt aznap című kötet, mely a náci Németországban kalauzol el bennünket. A megtörtént események alapján íródott regény Penzberg városának 1945. április 28-i véres éjszakáját jeleníti meg az olvasó előtt. 

Gondolom már senki sem lepődik meg azon a tényen, hogy az oldalamon ismét egy történelmi regényről olvashattol. A Telihold volt aznap című regény azonnal levett a lábáról a fülszövegével, hihetelen lelkesedéssel vártam a recenziós csomagot, alig vártam, hogy végre kézbe vehessem és megismerhessem Kirsten Boie regényét. Amikor végül megérkezett és láttam milyn kis rövidke, egy kicsit csalódott lettem. Hogyan lehet 100 oldalba belesűríteni bármit is? Egy kicsit szkeptikusan álltam neki az olvasásnak, féltem, hogy felszínes és semmitmondó lesz a regény és végül semmilyen érzelmet nem vált majd ki belőlem. Aztán szép lassan rájöttem, hogy túlságosan előítéletes voltam és az írónő bebizonyította nekem, hogy 100 oldalban is lehet zseniálisat alkotni. Olyan erős érzelmeket váltott ki belőlem, hogy még mindig keresem a szavakat. Az utóbbi időben rengeteget olvasok a témában és még mindig úgy érzem, hogy vajmi keveset tudok. Egyrészről teljesen elborzaszt a háborúk brutalitása, másrészről viszont lenyűgöz az a bátorság, amikor valaki megmarad embernek a farkasok között. 

A Telhold volt aznap a rövidsége ellenére egy igazán remek ifjúsági regény a második világháború egy kevésbé ismert éjszakájáról Peznberg városában. Az amerikai erők bevonulása előtt 2 nappal játszódik a történet. Amikor az emberek már elkezdtek hinni abban, hogy véget érnek a borzalmak és ismét biztonságos lesz a kisvárosuk. Az egykori polgármester visszatér, maga köré gyűjti a bizalmasait és megpróbálják megakadályozni a "Néró parancsot", mely értelmében a német hadseregnek minden a Birodalomhoz tartozó területet (legyen akár gyár, vagy bánya, vagy egy kisváros) le kell rombolni, hogy minél kevesebb dolog jusson az ellenségnek. A megszegése hazaárulásnak minősült. Penzberg volt polgársmestere és a támogatói a bánya felrobbantását akadályozták meg, és az egyetlen bűnük az volt, hogy hittek az amerikai erőkben és a közelgő szabadság hírének. A tettük azonban végzetes következményekkel járt. Hitler hő hívei és egy fanatikus földalatt szervezet, a Vérfarkasok a hazaárulok nyomába eredtek és egyesével levadászták őket. 

A történet abszolút valós eseményeken alapul, az írónő csupán néhány szereplőt emelt be a történetbe. Maria, Schorsch és Gustl személye csupán a képzelet szüleménye. Hármuk alakja mégis kulcsfontosságú a regényben, hiszen a három fiatal mentén érhetjük meg leginkább, hogy mennyire nehéz és bonyolult dolog volt abban az időben a bizalom kérdése. A szerelem az egyik legszebb és legtisztább emberi érzés, ugyanakkor kérdés az, hogy egy olyan világban, ahol talán senkinek és semminek nincs jövője, ahol a falnak is füle van és ember embernek a farkasa, rábízhatja-e valaki a lelkét és az életét egy másik emberre. Főleg akkor, ha esetleg ideológiailag más nézeteket vallanak. Egy ponton döntenie kell mindenkinek, hogy mi az, ami igazán fontos számára. 

Ahhoz képest, hogy a regény mennyire vékony, minden benne van, amit az ember elvárna egy történelmi regénytől. Nagyon meglepődtem, de végül elégedetten és persze rendkívül idegesen és mérgesen csuktam be a kötetet. Mindig elborzaszt az emberi kegyetlenség, ráadásul még soha nem hallottam Penzberg városáról, így nagyon mélyen megrendültem. Persze, jogosan teszitek fel azt a kérdést, hogy ha ennyire mélyen érintenek és ennyire szétesek egy-egy ilyen regény olvasása után, akkor ugyan minek is kínzom magam. A válaszom roppant egyszerű. Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet és nem is szabad elfelejteni. Úgy érzem, ha megismerem ezeket a történeteket hozzájárulok ahhoz, hogy soha nem merüljön feledésbe az, hogy az ember micsoda kegyetlenségre képes. Továbbá ez egyfajta tiszteletadás részemről az áldozatok irányába. Nem felejtem el sem őket, sem pedig a szenvedésüket és a hősies hozzáállásukat (hiszen rengetegen vannak, akik nem csak passzíven tűrték a nácik embertelen viselkedését, hanem mindent megtettek annak érdekében, hogy javítsanak a sorstársai helyzetén). Valahogy küldetésemnek érzem, hogy ilyen módon is tisztelegjek a(z) (névtelen) áldozatok emléke előtt. 

Összességében nagyon szerettem ezt a regényt és őszintén mondom, hogy csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik a második világháború iránt. Kirsten Boie-nek hála egy újabb szeletét ismerhettem meg a történelemnek. Ilyen típusú könyvet még nem olvastam és Penzberg városának története is ismeretlen volt előttem, így nem is kérdéses, hogy tud-e valami újat mutatni a regény. Rengeteget olvastam már a holokauszt és a gettókban élő emberekről és vitathatatlan, hogy ezek rendkívül fontos témák, hiszen nem csak a feldolgozást segítik, hanem talán biztosítják, hogy ilyen borzalom ne történhessen még egyszer a világban. De azokról a németekről, akik nem akartak behódolni Hitler parancsának és bízni mertek a felszabadításban és egy jobb világ eljövetelében még csak keveset. Ha szeretitek az ilyen típusú könyveket, mindenképpen olvassátok el Kirsten Boie regényét. 

Értékelés: 5/5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A Blogturné Klubnál örülünk a #POV könyveknek, már csak azért is, mert eddig is sok fiataloknak szóló könyvet olvastunk a Libri kiadócsaládnál, amiket nagyon szerettünk. A nyereményjátékunk során ezen korábbi kötetekből találtok idézeteket, a feladatotok pedig az, hogy a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírjátok az adott könyv címét.

A szerencsés győztes pedig egy klassz POV könyves csomagot nyer, amiben egy menő vászontáska mellett könyveket is kapni fog. (Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

"– A kard fogva tart téged, Nimue. Tudom, hogy te is érzed. Én is éreztem. Arra kényszerít, hogy gyilkolj. Hogy legyőzz mindenkit. De ez az út a feledés felé vezet. A kardnak hatalma van, de válaszai nincsenek. A vezér ne csupán bátor legyen, de bölcs is."

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

Telihold volt aznap

09.09. - Könyv és más
09.10. - Kelly & Lupi olvas
09.11. - Könyvvilág
09.13. - Csak olvass

K-Pop: Szigorúan bizalmas

09.15. - Kelly & Lupi olvas

Bocs, hadd bőgjem ki magam

09.19. - Fanni's Library
09.21. - Sorok Között
09.23. - Csak olvass!
09.25. - Hagyjatok! Olvasok! blog
09.29. - Könyvvilág

Read More

Kristin Hannah: Téli ​kert + Nyereményjáték

Sziasztok!

Kristin Hannah nevét már nem kell bemutatni a magyar olvasóközönség számára, az írónő több regénye is elérhető országunkban. A legfrissebb, Magyarországon megjelenő kötete a Téli kert egy magával ragadó, szívfacsaró történet szeretetről, veszteségről, fájdalomról és megváltásról. Tartsatok velünk, merüljetek el velünk az érzelmek viharában és ha nektek kedvez a szerencse, nyerhettek is egy példányt a kötetből.

Egy asszony magával ragadó, szívfacsaró története szeretetről, veszteségről és megváltásról.

Egyszerre epikus szerelmi történet, amely a második világháborús Szovjetunióban játszódik, ugyanakkor bensőséges portré jelenkori anyákról és lányokról, éppen életük keresztútjánál.

Feltárja a háború okozta szívfájdalmakat, a túlélés árát és az emberi szellem végső győzelmét. Ez a regény még hosszú idővel azután is kísérteni fogja az olvasóját, hogy az túljutott az utolsó lapon.

1941. Leningrád, az egykor oly varázslatos város háborús ostrom alá került, elvágták a segítségtől, és betemette a hó. A város teli van kétségbeesett asszonyokkal, akik meg akarják menteni gyermekeiket, a családjukat és magukat…

2000. A veszteség és a kor szörnyű vámot szedett Ánya Withsontól. Végül felveszi a kapcsolatot elidegenedett lányaival. Akadozó, bizonytalan hangon kezdi meg szőni meséjét egy szépséges orosz lányról, aki egy emberöltővel korábban Leningrádban élt…

Nina és Meredith lenyűgözve ülnek édesanyjuk ágyánál, hallgatva a történetet, amely több mint hatvan évet ível át, és az ostromzár alatt álló, háború dúlta Leningrád szörnyűségeitől napjaink Alaszkájáig vezet.

A történet mögötti valóságot felfedő nyomozás során Nina és Meredith olyan megrendítő, annyira hihetetlennek tűnő titkot tár fel, ami alapjaiban rázza meg a családjukat, és megváltoztatja mindazt, amit önmagukról hittek.

Rengeteg háborús és történelmi könyvet olvastam az utóbbi időben, így lassan joggal mondhatom, hogy ez a kedvenc zsánerem. Rajongok az ilyen típusú regényekért és mindenért, ami segít abban, hogy megérthessem a múlt azon szeletét, amely emberek millióinak tette tönkre az életét. Minden egyes alkalommal, amikor ilyen típusú regényt veszek a kezembe kettős érzések kezdenek el kavarogni bennem. Egyrészről nagyon izgatott vagyok, másrészről azonban ott motoszkál bennem az a kérdés, hogy vajon meddig hatnak majd rám elementáris erővel az ilyen típusú könyvek? Mikor jön el az a pont, amikor már nem tudnak újdonsággal szolgálni? Hasonló gondolatokkal vettem kézbe Kristen Hannah legújabb magyarul megjelent regényét is. Az írónő nevét már ismertem, de még soha nem olvastam tőle semmit. Sok jót hallottam már a munkásságáról, A Szentjánosbogár lányok pedig a kívánságlistám élén áll, így nagy lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. A fülszöveg azonnal megfogott magának, mivel a háborús regények az abszolút kedvenceim, így vártam, hogy az írónő elvarázsoljon és valami újdonsággal gazdagítsa a tudásomat. 

A történet két szálon fut, de nem a megszokott formában. Az egyik szál 2000-ben játszódik, és arról szól tulajdonképpen, ahogyan a 3 Withson nő (anya és két lánya) egymásra talál. Soha nem álltak közel egymáshoz, a családot csupán az édesapa szeretete tartotta össze. Egy nem várt esemény hatására azonban rá kell jönniük, hogy csak akkor költözhet mindenki szívébe béke, ha végre igazán látni és hallani kezdik egymást. A másik szál tulajdonképpen egy tündérmesének indul, de szép lassan rájövünk, hogy a metaforikus képek mögött, Oroszország korabeli történelme elevenedik meg. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik egyre realisztikusabbá a mese, míg végül elveszíti tündérmese jellegét és a zord valóságot mutatja be. Ez az időszak az 1940-es éveket, az orországi nagy tisztogatás és a II. világháborús eseményeket mutatja be. 

Mielőtt továbbmegyek a könyv értékelésében szeretnék egy kis történelmi kitekintést adni nektek a korabeli eseményekről. A nagy tisztogatás Sztálin által kezdeményezett, 1934 és 1940 között a Szovjetunióban végrehajtott politikai elnyomást jelöli. A tisztogatás Sztálin uralmának konszolidálására, a kommunista párt nem megfelelő elemeitől való megtisztítására irányult. A közvélemény figyelme a kommunista párt vezetőin, illetve az állami hivatalnokokon és vezetőkön végrehajtott tisztogatásra terelődött, ám ezen kívül érintette még a társadalom más rétegeit is; az értelmiségieket, parasztokat, főleg a kuláknak kikiáltottakat. A tisztogatások egy része a hivatalos indoklás szerint kémektől és szabotőröktől való megszabadulást szolgálta. 1941-ben Hitler megtámadta Szovjetúniót és ez rengeteg ember halálát okozta. A harcok alatt Leningrádot szép fokozatosan elvágták a külvilágtól, az emberek pedig éhezni kezdtek. Az ott lakók kénytelenek voltak mindent megenni az életben maradáshoz, egy idő után már nem volt háziállat a városban, kénytelenek voltak elfogyasztani őket is. Sötét idők következtek, a kíméletlen orosz tél rengeteg ember halálát követelte. Ebben az élethelyzetben ismerhetjük meg a tündérmese szereplőit és csak a történet végére válik egyértelművé az olvasó számára, hogy Ánya Withson milyen szerepet töltött be benne. 

Nehéz bármit is írnom, hiszen rendkívül felemás érzéseim vannak a regénnyel kapcsolatban. Már a felénél jártam, amikor úgy éreztem, hogy ez nem nekem való történet. Valahogy nem tudtam szimpatizálni a szereplőkkel, Nina és Meredith kifejezetten idegesített. Egyszerűen nem értettem, hogy miért nem látják a fától az erdőt. Olyan egyértelmű jeleket kaptak, ami alapján tisztában kellett volna lenniük édesanyjuk problémáinak a gyökereivel, de csak nehezen kapcsoltak. Feltehetőleg ennek az volt az oka, hogy a három nő nagyon távolt állt egymástól, képtelenek voltak egymásra hangolódni. Édesanyjuk soha nem volt egy tipikus, szeretetteljes nő, valahogy soha nem alakult ki közöttük igazi kapocs. Egymás mellett éltek, de soha nem együtt. Hiába laktak egy fedél alatt, mégis idegenek voltak egymás számára. A lányok persze sokáig keresték édesanyjuk megbecsülését, de a nő soha nem adta jelét az érdeklődésének. Így szép fokozatosan elhaltak ezek a próbálkozások és idegenek maradtak egymás számára. Ahhoz azonban, hogy az ember ismerje saját magát, ismernie kell a családja történetét is. Ahogy Ánya fokozatosan megnyílik lányai előtt, szép lassan megértjük tettének mozgatórugóit és ha semmissé nem is lehet tenni az eltelt 40 éve, de új alapokra tudják helyezni kapcsolatukat. Ez az egész azt mutatja, hogy a kommunikáció az egyik legfontosabb dolog, ha a kapcsolatokról van szó. Ha az emberek nem beszélnek egymással, akkor soha sem oldódnak meg a problémák. Amikor a lányok végre elkezdtek figyelni a mesére, és megértették anyjukat, végre úgy kezdték el látni őt, mint édesapjuk. Ahhoz, hogy lásd a másikat, nem elég nézni. 

A második felét követően azonban valami megváltozott bennem. Ahogy Ánya kinyílt és egyre több dolgot tudtam meg a meséjéből, úgy kezdett el magához bilincselni a könyv. És azt hiszem bátran elmondhatom, hogy talán soha többet nem is ereszt el. Már az elején is jobban tetszettek a mesei részek, de amikor egyre valószerűbbé vált a történet, még inkább magába szippantott. Bevallom, legalább háromszor pityeredtem el olvasás közben. Vicces, mert az elején úgy éreztem, hogy nem nekem való ez a könyv, a végére pedig úgy csuktam be, hogy oké, ide nekem a többi Kristin Hannah könyvet. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy nem adtam fel az olvasást és bár nem voltam kibékülve a karakterek viselkedésével, haladtam tovább, és végül meglett a várva várt jutalom. Egy igazi, lenyűgöző élettörténetet olvashattam, amely a háború egy olyan dimenziójáról ír, amiről eddig nem olvastam. Félelmetes, mérhetetlenül szomorú, sokkoló és csodálatos történetet ismerhettem meg, mely az emberben lakozó erőről, a túlélésről szól. 

Mi nők, bármire képesek vagyunk azokért, akiket szeretünk (a korrektség jegyében most megjegyzem, hogy biztosan a férfiak is, de mivel ők éppen háborúzni voltak, így nem igazán lehet az ő helytállásukról beszélni a városban történő események kapcsán). A regényben több anya-lánya kapcsolatot is megismerhetünk. A történetben Vera és családja, míg a való életben Ánya és a lányai kapcsolatába nyerhetünk betekintést. Mindegyik nő egy igazi, erős egyéniség, aki kész arra, hogy megváltsa az egész világot. A háborús borzalmak között minden édesanyának nagy döntéseket kellett meghozni. Nem csak a saját életéért, hanem gyermekeiért is ő felel. Legyen szó órákon át történő sorban állásról az ételjeggyel, az utolsó kenyér elosztásáról, vagy éppen egy haldokló gyermek utolsó óráiról. A háború persze senkivel sem kegyes, hatalmas veszteséget szenvedett el mindenki, a gyógyulás pedig sokszor nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen volt. Vannak sebek, amelyek soha nem múlnak el, örökké fájni fognak. 

Ánya soha nem volt jóban a lányaival, szellemként létezett saját otthonában, igazából csak foglalkozott velük, amikor a mesét mondta el. De vajon a tettei szeretetlenségből fakadtak, vagy van valami más is a háttérben? Hogyan szeressen az ember, ha önmagát is képtelen szeretni? 

A két szál cselekménye élesen eltér egymástól. Míg a könyvbéli jelenben, vagyis a 2000-ben játszódó szál inkább az érzelmekre és három nő kapcsolatára helyezi a hangsúlyt, addig a háborús történet rengeteg izgalmat és torokszorító pillanatot okoz az olvasó számára. Egy idő után úgy fogtam fel a jelenbéli eseményeket, hogy tulajdonképpen ez a "pihenő" számomra, mert ahogy durvult Ánya elbeszélése úgy tört össze egyre inkább a szívem. A csavar a történet végén és az epilógus tulajdonképpen a kegyelemdöfés volt, nem tudom mikor pityeregtem utoljára ennyit egy könyvön. 

Tetszett, hogy a karakterek nem idealizált, romantikus hősök voltak, hanem valódi-hús vér emberek, akik az életük során rengeteget hibáztak, mégis hihetetlen módon fejlődtek és a regény végére végül megtalálták azt a lelki egyensúlyt, amire mindig is vágytak. 

A kötet nem hibátlan, és csak nehezen találtunk egymásra, de mégis valami olyat kaptam tőle, amit talán soha nem felejtek el. Egy igazán nagyszerű, csodálatos utazás volt, melynek ha nem is minden másodpercét, de legalábbis nagy részét imádtam. Biztos vagyok benne, hogy sokáig velem marad Ánya története. Ha szeretitek a hasonló könyveket, ne hagyjátok ki semmiképpen sem Kristin Hannah regényét. Olvassátok, szeressétek!

Forrás:  https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_tisztogat%C3%A1s

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

A regény egy része a II. világháborús Szovjetunióban játszódik, így a mostani játékunk is ehhez a történelmi eseményhez kapcsolódik. Mindegyik állomáson találtok egy idézetet, egy olyan kötetből, ahol szintén hangsúlyos szerepet kap a világháború, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi az adott írás címe. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Ne pazarold az energiádat a gyűlölködésre, mert az aztán biztosan végez veled.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

08.18.: Csak olvass! értékelés

08.19.: Csak olvass! (idézetek)

08.21.: Kelly és Lupi olvas

08.23.: Könyv és más

08.25.: Utószó

Read More

Bauer Barbara: A szív szabadságharcosai + Nyereményjáték

Sziasztok!

Bauer Barbara a legújabb romantikus regényében az 1800-as évekbe repít minket, a magyar forradalom és szabadságharc éveibe. Itt ismerhetjük meg a lázadó lelkű Lilit, aki ugyan családja vidéki birtokán távol van a forradalmi eseményektől, de neki magának is meg kell vívnia a saját szabadságharcát. Tarts bloggereinkkel, és ismerd meg ezt a csodás történetet, ha pedig játszol, tiéd lehet a kötet egy példánya is!

Lili ​és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?
Ahogy 1848 tavaszán szerte Európában a hangjukat hallatják a szabadságharcosok, úgy érti meg Lili is elfojtott vágyait.

"Bele akartam bújni egy szárnyait bontogató fiatal lány bőrébe. Érezni akartam, ahogyan felismeri, mit is jelent az igazi szabadság. Ott akartam lenni, amikor először megdobban a szíve, felpezsdül a vére, szóra nyílik a lelke. Ehhez nem is találhattam volna alkalmasabb színteret, mint a szabadságharcot, és benne egy forradalmárt, aki talán sokkal többet jelent a lány életében, mint önmagában a szerelem.
Imádtam írni, Lilivel együtt átélni a fiatalságot, szabadságot, kibontakozó szerelmet!"
Bauer Barbara

Két dolog van, ami azonnal levesz a lábamról, ha egy új regény adatlapját, vagy éppen fülszövegét kezdem el vizsgálni. Az egyik nagy gyengém a családtörténetek. Nagyon szeretem az ilyen jellegű könyveket, mindig érdekes és izgalmas élmény bepillantást nyerni egy család életének viszontagságos és boldog pillanataiba. A másik kedvencem pedig (ez valószínűleg nem lep meg senkit) a történelmi regények. Rengeteg háborús és történelmi könyvet olvastam az utóbbi időben, így lassan joggal mondhatom, hogy ez a kedvenc zsánerem. Rajongok az ilyen típusú regényekért és mindenért, ami segít abban, hogy megérthessem a múlt azon szeletét, amely emberek millióinak tette tönkre az életét.  Mindig érdekes és izgalmas téren és időn át a gondolatok erejével átlényegülni és egy teljesen más korba és más élethelyzetbe belehelyezkedni. Nagy hiányosságom azonban, hogy magyar vonatkozású írásokat ritkán veszek a kezembe. Nem azért, mert nem unalmasnak tartom országunk történelmét, hiszen akármennyire is kicsi nemzet vagyunk, bővelkedünk olyan eseményekben és történésekben, melyek papírra kívánkoznak. Valahogy eddig mégis elkerültek az ilyen jellegű regények. Bauer Barbara új könyvének fülszövege azonban rögtön megtetszett és óriási lelkesedéssel vágtam bele az olvasásba. 

Az 1848-49-es forradalom az egyik legismertebb történelmi eseménye az országunknak. Kevés olyan iskolás gyermek van, aki ne tudna legalább néhány dolgot felidézni a szabadságharc történéseiről. Függetlenül attól, hogy ezen események ismerete hozzátartoznak az alapműveltségünkhöz és magyar kultúránhoz, mégis úgy érzem, hogy vajmi keveset tudok róla. Hiába a sok iskolai tankönyv, a Nemzeti dal bebiflázása, a különböző iskolai előadások megtartása/végighallgatása, valahogy mégis túlságosan távolinak érzem ezt az eseményt. Úgy érzem, hogy nincsenek mögötte valódi, hús vér emberek, csupán a nagy történelmi ikonok, a tankönyvekből kilépett emberek nevei villognak lelki szemeim előtt. Mintha csak egy kötelező tétel lenne az érettségin és nem látom mögött az emberi sorsokat, azt, hogy az átlag magyar hogyan is élte meg ezeket az eseményeket. Hiába a tények, fontos évszámok és dátumok, ha nincs mögötte történet, az emberek hajlamosak lesznek arra, hogy csupán legyintsenek a forradalmárok áldozataira és a márciusi ifjak hősiességére. Nem marad más, mint a kötelező iskolai ünnepség, a munkaszüneti nap, a szokásos beszédek és az ember szép lassan elveszíti a kapcsolatot a múlttal. Pedig vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet és nem is szabad elfelejteni. A forradalom a magyar történelem kitörölhetetlen része. Olyan merész fiatalok és gondolkodó értelmiségi emberek csoportjai hajtották azokat a bizonyos mozgató rugókat, mint amilyen én, vagy akár bármelyik olvasóm is lehetne. Valódi, hús és vér emberek, akik az asztalra csaptak és nem voltak tovább hajlandók várni a változásra. Sokuk neve a feledésbe merült az évszázadok alatt, ha elveszítjük a kötődésünket az eseménnyel kapcsolatban és csak egy megtanulandó történelmi tétellé válik, akkor ezen embereket is elveszítjük. Assmann szerint az egyéni emlékezetet az alapja a társadalmi emlékezetnek, de az egyén emlékezetét a társadalom nagyban befolyásolja, mivel az emlékezet tartalmát, mindig a csoporton belüli interakciók és viszonyrendszerek határozzák meg. A csoport tagjai ezeken az emlékeken keresztül tudnak a saját múltjukhoz kapcsolódni, melynek a rekonstrukcióját, mindig az aktuális körülmények módosítják. Assmann szerint maga az emlék a társadalmi kommunikáción keresztül marad fent, vagyis, ha egy eseményről megszakad a társadalmi kommunikáció, akkor az elvész, tehát elfelejtődik. Ezért van szükségünk az ilyen típusú történetekre. Minden nemzetnek szüksége van arra, hogy kapcsolódjon a múltjához, ez pedig nem csak a történelemmel, hanem a szépirodalmi művekkel, különböző hétköznapi emberek számára is élvezhető regényekkel lehet elérni. Nem szereti mindenki és bevallom én is csak nehezen bírkózom meg a tudományos jellegű, történelmi kiadványokkal. De az olyan írók, mint amilyen Bauer Barbara rengeteget segítenek, hiszen írásaikkal egy láthatatlan hidat képeznek a múlt és a jelen között. Ezek a könyvek többet szépirodalmi műveknél, egy igazi kapocs, mely összeköti a magyar történelmet a mai kor születteivel. Egy tökéletes kapcsolódási pont a régmúlt eseményeinkez, melyek segítségével garantáltan úgy érezzük, hogy a történelmünk nem csupán egy iskolai, megugrandó feladat, hanem lenyűgöző történetek tárhaza, melyek megérdemlik, hogy tovább éljenek a könyvek lapjain.

Bauer Barbara kötete abszolút hiánypótló, hiszen a forradalmi időket nem csak közelebb hozza az emberhez, de lenyűgöző író stílusával talán még kedvet is ahhoz, hogy minél jobban felidézze az olvasó a történelem órán tanultakat. Észre sem veszi az ember és másodpercek alatt elmerül Lili és Bálint történetében, ezáltal pedig az 1800-es évek magyarországi eseményeiben. 

A történet szerint Lili, a fiatal és rendkívül makacs leányzó a család legfiatalabb gyermeke. Rendkívül temperamentumos, szomjazza a szabadságot, nehezen barátkozik meg a kötöttségekkel. Ahogy haladunk előre a történetben úgy lesz egyre szorosabb és érdekesebb a kapcsolata Bálinttal, aki amúgy a nővére férje. (Itt most meg kell állnom egy pillanatra, mert képtelen vagyok megállni, hogy ezt leírjam. Szóval biztosan írtam már, főleg amikor Emmák és Emíliák jelennek meg a kötetekben, de már csak ezen karakterek miatt is magával ragadott a történet, hiszen ez a két név a kedvenc női nevem. Ha úgy hozza a sors, hogy sikerül a családalapítás, nagyon szeretném, ha egy Emma és egy Emília venne körbe minket. Vicces, mert a harmadik kedvencem a Johanna név, és ő is megjelenik, igaz csak kisgyermek, de többször is olvasható az ő neve is, ez pedig szintén megdobogtatta a kis szívemet.)

No de visszatérve Lilire és Bálintra, rendkívül ízlésesen oldotta meg az írónő az egész helyzetet, kicsit féltem attól, hogy a szerelmi háromszög hangsúlyosabb szerepet kap és végül kenyértörésre kerül majd sor. Bevallom én nem tudtam azonosulni a szituációval és emiatt úgy érzem, hogy egyre távolabb és távolabb sodródtam a karakterektől. Furcsa kettősség volt bennem. Ahogy írtam, nem igazán tetszett a könyvnek ez a történetszála, de mégis nagyon szépnek éreztem a lezárást és kicsit bele is sajdult a szívem a helyzetbe. Nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy az ember igazán akarná, néha meg kell elégednünk azzal, ami jut. Legyen ez bármilyen fájdalmas, vagy nehéz. 

A szereplők rendkívül autentikusak, egyszerűen imádom, hogy az írónő mennyire komoly munkát fektet egy-egy regényébe. Le a kalappal előtte, minden egyes sora aranyat ér. Nagyon tetszett a kötet nyelvezete, Bauer Barbara olyan játszi könnyedséggel fűzi a mondatokat egymás után, mintha csak gyöngyökből készítene nyakláncot. A lírai mondatok elvarázsoltak és rabul ejtettek, egyszerűen imádtam az írónő kifejezésmódját és történetvezetését. 

Miközben a háttérben betekintést nyerhetünk a márciusi forradalomba és az azt követő időszakba, Lili is megvívja a saját belső harcait. Komoly fejlődésen megy keresztül, a szemünk előtt válik igazán felnőtt nővé. Egyre jobban megérti és elfogadja a családját és a saját élethelyzetét. Megismeri a régi családi titkokat és eljut oda is, hogy az ő szíve egy még ennél is hatalmasabb titkot fog őrizni. 

A borító nekem óriási szerelem, hihetetlenül jól passzol a történethez. A könyv csak úgy olvastatta magát, egy másodpercig sem unatkoztam. Nem ez volt az első könyvem az írónőtől és biztos vagyok benne, hogy nem is az utolsó. A stílusa engem megvett kilóra és innentől kezdve biztosan tűkön ülve várom majd az újabb és újabb megjelenéseit. 

Ha szeretitek a hasonló regényeket, semmiképpen se hagyjátok ki Bauer Barbara legújabb könyvét. Én egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, csak ajánlani tudom minden történelem és romantika rajongó könyvmolynak. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Az 1848. március 15-i eseményeket mindenki ismeri, de vajon te tisztában vagy a részletekkel is? Blogturnénk minden állomásán egy-egy kérdést találsz a mácius 15-i eseményekkel kapcsolatban, ha pedig a helyes választ beírod a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, esélyed nyílik rá, hogy megnyerd A szív szabadságharcosai egy példányát.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS

Mikor ünnepelték meg Magyarországon először március 15-ét nemzeti ünnepként?

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

06.19 Utószó

06.21 Spirit Bliss Sárga könyves út

06.23 Csak olvass!

Read More

Hilary McKay: Hamarosan ​látjuk egymást + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Manó Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg Hilary McKay Hamarosan ​látjuk egymást c. gyermekkönyve idén ősszel. A szívmelengető történet Clarry, Peter és Rupert felnőtté válásának rögös útját meséli el, akiknek életére az első világháború nehézségei is sötét árnyékot vetnek. Ha felkeltettük érdeklődéseteket, tartsatok velünk, és játsszatok a kiadó által felajánlott nyereménykönyvért. 

Clarry és a bátyja, Peter a nagyszüleik cornwalli házában töltik a nyarakat ellenállhatatlan unokatestvérük, Rupert társaságában.

Csakhogy megszokott életükre hamarosan egy szörnyű háború árnyéka vetül – és amikor Rupert beáll katonának és kimegy a frontra, Clarry úgy érzi, hogy a pacsirtadaltól hangos nyarak örökre véget értek.

De túléli-e a család ezt a rettenetes háborút?

A Costa „év gyerekkönyve” díj nyertese 2008-ban.

Két dolog van, ami azonnal levesz a lábamról, ha egy új regény adatlapját, vagy éppen fülszövegét kezdem el vizsgálni. Az egyik gyengém a fejlődés és felnövéstörténetek. Nagyon szeretem az ilyen jellegű könyveket, mind a felnőtté válás, mind pedig az identitáskeresés egy remek téma. Ez egy olyan időszak, ami mindenki számára ismerős, mindenki átesik ezen. Van valami csodálatos számomra abban, amikor egy számomra kedves karakter végre egyensúlyba kerül önmagával és rájön arra, hogy ki is ő valójában. Nagyon szép pillanatok ezek az olvasás során. A másik kedvencem pedig (ez valószínűleg nem lep meg senkit) a történelmi regények. Rengeteg háborús és történelmi könyvet olvastam az utóbbi időben, így lassan joggal mondhatom, hogy ez a kedvenc zsánerem. Rajongok az ilyen típusú regényekért és mindenért, ami segít abban, hogy megérthessem a múlt azon szeletét, amely emberek millióinak tette tönkre az életét. Minden egyes alkalommal, amikor ilyen típusú regényt veszek a kezembe kettős érzések kezdenek el kavarogni bennem. Egyrészről nagyon izgatott vagyok, másrészről azonban ott motoszkál bennem az a kérdés, hogy vajon meddig hatnak majd rám elementáris erővel az ilyen típusú könyvek? Mikor jön el az a pont, amikor már nem tudnak újdonsággal szolgálni? És vajon az ijfúsági kötetek is képesek arra, hogy elrabolják a szívemet? 

A Hamarosan látjuk egymást című könyv pontosan ezt a két, számomra kedves dolgot ötvezi. Egy rendkívül szerethető és szívmelengető történet a szeretet és a család erejéről és az elkerülhetetlen felnőtt válásról. A regény lapjain Clarry, Peter és Rupert életének rögös útja elevenedik meg lelki szemünk előtt. A három fiatalnak meg kell tanulnia boldogulni az első világháború zivataros időszakában. De vajon képesek együtt megküzdeni a felmerülő problémákkal? Túléli a család ezt a rettenetes háborút?

 

A regény cselekménye talán kicsit nehezen indul bele, az első fejezetek kevésbé varázsoltak el, de ahogy haladtunk előre, úgy zártam egyre inkább a szívembe a karaktereket. Az Clarry születésétől kezdve követhetjük végig a család életét és történét. Egy kisbaba születése általában áldás a családok számára, de ha valamilyen tragédia lengi körül a baba érkezését, akkor a dolgok olykor rosszra fordulnak. Születése megpecsételte a Penrose család életét, így a kislánynak és bátyjának a 3 évvel idősebb Peternek nem csak édesanyjuk hiányával, hanem apjuk közönyével is meg kellett küzdeni. A mindennapok egyhangúságát a cornwalli nyarak törték meg, amikor is a két gyermek a nagyszülőkhöz utazott és ott töltötték a nyári hónapokat Rupert, unokatestvérük társaságában. A fiú idősebb volt unokatestvéreinél, de még így is sülve-főve együtt töltötték ezt az időszakat. A családi élet azonban gyökerestül felfordul, amikor Rupert beáll katonának és a frontra utazik. Peter nehezen dolgozza fel, hogy egy baleset miatt képtelen teljesíteni hazafias kötelességét, ezért megpróbál olyan jövőt megteremteni magának, amiben hasznosnak érezheti magát. Clarry eközben szép fokozatosan okos és művelt fiatal hölggyé cseperedik, akinek nem csak a fiúk miatti állandó aggódással, hanem édesapja maradi gondolkodásával is meg kell küzdenie (mondjuk annyira nincs nehéz dolga, hiszen sajnálatos módon a férfi nem veszi ki túlzottan részét a gyermekek nevelésében és egyhangú közönnyel viseltetik irántuk). 

A háború komoly súllyal nehezedik a család és Rupert életére. A frontot töltött idő megpecsételi minden katona sorsát. A kórházba kerülő katonák közül néhányan képesek arra, hogy lerázzák magukról a fájdalom súlyát, mások elsüllyednek az emlékek mocsarában. Küzdenek saját belső démonjaikkal, melyet a túlélők bűntudata táplál. Ez az érzés tulajdonképpen része annak a tünetegyüttesnek, amit poszt-traumás stressz szindrómának neveznek. Az alapja az a mentális állapot, amikor egy katasztrófát, balesetet, vagy valamilyen más rettenetes eseményt túlélő egyén úgy érzi, hogy rosszat tett azzal, hogy ő életben maradt, mások pedig nem. Sokan nem is szeretnek beszélni az átélt borzalmakról, ezért elvesztik a kapcsolatot a külvilággal. Rupert is szép fokozatosan magába fordul, a levelei elmaradnak és egyre kevesebb kommunikál a családjával. Vajon visszafordítható ez a folyamat? Képesek az unokatestvérek még egymásra találni?

A karakterek igazán kedvesek és szerethetők. Mind a történet főszereplői, mind pedig a mellékszereplői különös gonddal megalkotott személyek, akik komoly és mély hatással voltak egymás életére. Clarry, Peter és Rupert mellett Simont és Vanessát szeretném megemlíteni. A fiatatal testvérpár baráti szállal kötődik a három főszereplőhöz, és óriási szerepük van az életükben. Mindketten kedvesek az ember szívének és az egyikőjükhöz köthető a regény egyik legszomorúbb pillanata is. 

A kötet nyelvezete rendkívül igényes és választékos, nagyon szerettem olvasni. A borító pedig tökéletesen tükrözi a regény hangulatát. 

Összességében nagyon kedveltem Hilary McKay regényét és bár új kedvencet nem avattam, egyáltalán nem bántam meg a kötet elolvasását. Egy rendkívül szerethető és szívmelengető történet a szeretet és a család erejéről és az elkerülhetetlen felnőtté válásról. A regény lapjain Clarry, Peter és Rupert életének rögös útja elevenedik meg lelki szemünk előtt. A három fiatalnak meg kell tanulnia boldogulni az első világháború zivataros időszakában. A regény cselekménye talán kicsit nehezen indul bele, az első fejezetek kevésbé varázsoltak el, de ahogy haladtunk előre, úgy zártam egyre inkább a szívembe a karaktereket. Mind a történet főszereplői, mind pedig a mellékszereplői különös gonddal megalkotott személyek, akik komoly és mély hatással voltak egymás életére. Ha valaki szereti a hasonló típusú regényeket, akkor nyugodt szívvel ajánlom ezt a történetet. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A játék során első világháborúval kapcsolatos kérdéseket fogtok találni minden állomáson. A Rafflecopter doboz megfelelő sorába a helyes válaszokat várjuk.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

KÉRDÉS

Ki követte el a szarajevói merényletet?

a Rafflecopter giveaway

Állomások

12.13. Könyvvilág

12.16. Kelly és Lupi olvas

12.19. Csak olvass!

Read More

Ruta Sepetys: A ​csend forrásai + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Maxim Könyvkiadónál jelent meg Ruta Sepetys legújabb regénye, a hazai rajongók nagy örömére: A csend forrásai. Ez a regény a 2019-es Goodreads Choice Awards Best Young Adult Fiction kategóriájában az előkelő negyedik helyen végzett. A szerző a Franco korszak Spanyolországába viszi az olvasókat, ahol egy tiltott szerelemről olvashatunk a diktatúra árnyékában.  Kövesd végig a blogturné állomásait, és nyerd meg a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet! 

Madrid, 1957. Spanyolország a napfény és jó borok ígéretével vonzza a turistákat és üzletembereket. Köztük van a tizennyolc éves Daniel Matheson a családjával. Apja texasi olajbáró, aki üzleti ügyeit intézi. Daniel terve, hogy ezalatt ő a fényképezőgépe objektívjén keresztül megismeri anyja szülőföldjét.

A fotográfia - és a sors - ismerteti össze Anával, akinek a családja a polgárháború óta szenved a zsarnoki hatalom okozta megpróbáltatásoktól. A fényképek nyugtalanító kérdéseket hagynak Danielben, és némelyik veszélyt is jelent számára. Nehéz döntéseket kell meghoznia, hogy megvédhesse azokat, akiket szeret.

Ruta Sepetys mesteri történetmesélő, és e szívszorító regénnyel ismét a történelem legsötétebb időszakainak egyikére vetít fényt. Hovatartozásról, felejthetetlen és tiltott szerelemről, a háború következményeiről, valamint a hallgatásban rejlő erőszakról szól. A sors és a félelem hátborzongató definíciója tárul fel a könyvben.

A könyvet korabeli sajtójelentések, visszaemlékezések és fotók illusztrálják, a háború utáni Spanyolország igaz történetei ihlették.

Rengeteg háborús és történelmi könyvet olvastam az utóbbi időben, így lassan joggal mondhatom, hogy ez a kedvenc zsánerem. Rajongok az ilyen típusú regényekért és mindenért, ami segít abban, hogy megérthessem a múlt azon szeletét, amely emberek millióinak tette tönkre az életét. Minden egyes alkalommal, amikor ilyen típusú regényt veszek a kezembe kettős érzések kezdenek el kavarogni bennem. Egyrészről nagyon izgatott vagyok, másrészről azonban ott motoszkál bennem az a kérdés, hogy vajon meddig hatnak majd rám elementáris erővel az ilyen típusú könyvek? Mikor jön el az a pont, amikor már nem tudnak újdonsággal szolgálni? Hasonló gondolatokkal vettem kézbe Ruta Sepetys legújabb magyarul megjelent regényét is. Az írónő munkássága már nem volt ismeretlen számomra, A tengerbe veszett könnyek című regénye óriási kedvenc lett. Azóta beszereztem a több megjelent kötetet is, de azokat sajnos még nem tudtam sorra keríteni. Mindenesetre nagyon megörültem az új regényének, hiszen az írónő lenyűgöző írásmódja és alapos felkészültsége garantálta számomra, hogy ismét egy újabb nagyszerű történelmi regényt tarthatok majd a kezemben. 

No de mit is lehet tudni az ország történelméről, és ki az a Francisco Franco, akinek a nevéhez a diktatúra kötődik? 

Spanyolországot keserűen megosztotta, gazdaságát pedig tönkretette a polgárháború, ráadásul Franco kormányzata komoly hangsúlyt helyezett a „győztesek” és „legyőzöttek” megkülönböztetésére. Franco 1931-ben lett az ország diktátora és egészen 1975-ig marad tejhatalmú uralkodó.  A jobboldali pártokat beolvasztatta a Falange-ba, minden más pártot és szakszervezetet pedig betiltott.

A második világháborúban Spanyolország formálisan semleges maradt, annak ellenére, hogy egy több mint 45 ezer fős önkéntesnek címzett expedíciós haderőt, a Kék Hadosztályt küldte a Wehrmacht oldalán harcolni a Szovjetunió ellen. A háború után, a francóista diktatúra éveiben jórészt elszigetelődött a világtól, mind gazdaságilag, mind kulturálisan. A 1950-es években azokban elkezdtek nyitni Amerika felé, mert realizálták, hogy az olaj és a turisták sokan lendíthetnek majd az ország helyzetén. Franco uralmának utolsó éveiben politikai és gazdasági liberalizáció kezdődött, ekkor született meg a spanyol turisztikai ipar. A gazdaság gyors fejlődésnek indult és az ország elkezdett felzárkózni. Franco 1975. november 20-án halt meg. Az ország új államfője I. János Károly király lett.

Egy barátom megkérdezte tőlem, hogy miért olvasok ilyen típusú könyveket, hogyan tudok ennyi fájdalmat és szomorúságot elviselni. Azt válaszoltam neki, hogy vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet és nem is szabad elfelejteni. Úgy érzem, ha megismerem ezeket a történeteket hozzájárulok ahhoz, hogy soha ne merüljön feledésbe az, hogy az ember micsoda kegyetlenségre képes. Továbbá ez egyfajta tiszteletadás részemről az áldozatok irányába. Nem felejtem el őket, a szenvedésüket és a hősies hozzáállásukat (hiszen rengetegen vannak, akik nem csak passzíven tűrték a nácik embertelen viselkedését, hanem mindent megtettek annak érdekében, hogy javítsanak a sorstársai helyzetén). Ahogy gondolkodtam ezen a kérdésen halványan eszembe jutott a tanulmányaim során megismert Assmann, akinek a nevéhez a kollektív és egyéni emlékezet megkülönböztetése köthető. Szerinte az egyéni emlékezet az alapja a társadalmi emlékezetnek, de az egyén emlékezetét a társadalom nagyban befolyásolja, mivel az emlékezet tartalmát, mindig a csoporton belüli interakciók és viszonyrendszerek határozzák meg. A csoport tagjai ezeken az emlékeken keresztül tudnak a saját múltjukhoz kapcsolódni, melynek a rekonstrukcióját, mindig az aktuális körülmények módosítják. Assmann szerint maga az emlék a társadalmi kommunikáción keresztül marad fent, vagyis, ha egy eseményről megszakad a társadalmi kommunikáció, akkor az elvész, tehát elfelejtődik. 

A csend forrásai egy lenyűgöző és nagyszerű történelmi regény a csend és a szavak erejéről, a titkokról és az azokat övező veszélyekről. Arról, hogy a család és a barátság a legfontosabb érték az ember számára. Bemutatja, hogy a háború és a diktatúra milyen hatással volt a spanyol nép életére, abban az időszakban, amikor amerikai turisták áradoztak az ország szépségéről. Egy nagyszerű stílusban megírt kötet, mely nem hiányozhat egyetlen hasonló zsánerben olvasó ember polcáról. 

A cselekmény izgalmas, de egyáltalán nem pörgős, sokkal inkább fokozatosan adagolja az írónő az izgalmakat.  Egy másodpercig sem untam a történetet, ámulatba ejtett a sok történelmi adat és a korhű közlésmód. Ahogy haladunk előre az olvasásban,  úgy szembesülünk egyre inkább a francóista diktatúra egyes szeleteivel. Az írónő nem finomkodik, a különböző források és interjúk segítségével a korhű Spanyolországba repít minket, így mi is átélhetjük, bőrünkön érezhetjük az ország aktuális állapotát és hangulatát.  Spanyolország történelmének ezen szeglete letaglózott és teljesen maga alá temetett. Óriási élmény volt olvasni, még mindig kavarognak a fejemben a gondolatok. Hihetetlen belegondolni abba, hogy alig 50 évvel ezelőtt mennyire más állapotok uralkodtak a kedvenc európai országomban. Hogy az emberek mérhetetlen szegénységben éltek és a női csupán biodíszletnek számított a délceg és jóravaló férje mellett. Hogy csecsemőket és kisgyereket ragadtak el a családjuktól, csupán azért, mert a vezetés szerint nem voltak érdemesek arra, hogy a jövő generációját neveljék. Hogy a köztársaságpárti embereket ki akarták írtani, és még a gyermekeik és büntetésre számíthattak a szülők bűneiért. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez rengeteg országra igaz és több európai országban is (köztünk Magyarországon is) sötét idők voltak a háború és az azt követő idők, de rendkívül mellbevágó élmény ezt ilyen formában megtapasztalni. 

A karakterek igazán érdekesek, izgalmasak és nagyszerűek. Mind a történet főszereplői, mind pedig a mellékszereplői különös gonddal megalkotott személyek, akiknek az élete összefonódik a francóista birodalomban. Ana, az egyik legszerethetőbb és legszimpatikusabb lány, akiről valaha történelmi regényben olvastam. Ő és a családja (akikkel amúgy egy fedél alatt él) mindent megtesznek annak érdekében, hogy talpon maradjanak. Miután szüleiket kivégezték, rendkívül nehéz dolguk van. Minden egyes fillért félretesznek, hogy egy jobb jövőt teremthessenek maguknak. De lehet egyáltalán jövőjük? Mikor találkozott a fiatal Daniellel, az életük menthetetlenül összefonódott. Hiába a nagy kulturális és földrajzi különbség, mikor együtt voltak minden megszűnt körülöttük. Bár nem lehetett jövőjük, a jelent igyekeztek megőrizni és tökéletessé tenni. A könyv az egyik pofont adja a másik után, mégis kitartóan arra koncentrálunk, hogy a szívünknek kedves személyek egymásra találjanak és mindenki számára happy enddel záródjon. Persze az első pillanattól kezdve tudjuk és érezzük, hogy egy ilyen ellenséges és veszélyes közegben mindenki révbe érjen. Folyamatosan rettegtem attól, hogy valami borzalmas történik a karakterekkel. Amikor pedig beütött a krach, bevallom elmorzsoltam pár könnycseppet. Egyszerűen képtelen voltam rezzenéstelen arccal tovább folytatni az olvasását, hiszen mindenki a szívemhez nőtt, mindenkinek a szívemen viseltem a sorsát. 

A borító nekem nagyon tetszik, szerintem jól visszaadja a könyv hangulatát. 

Összességében az írónőnek ez a regénye is levett a lábamról. Eszméletlen, hogy mennyi időt és energiát fektetett Ruta Sepetys abba, hogy megírja ezt a könyvet. Példaértékű, ettől válik igazán hitelessé a történet. Minden elismerésem az övé. Csodálatos, lenyűgöző és egyszerűen zseniális ez a könyv. Az írónőnek az volt a célja, hogy emlékezzünk…erre a történetre pedig garantáltan emlékezni fogsz. Mindenképpen olvassátok el. Nem egy könnyű történet és igencsak megsebzi az ember lelkét, de bátran ajánlom mindenkinek.

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a könyvbe. 

Nyereményjáték

Madrid csodálatos főváros, amit mindenkinek látnia kell! Négy állomáson négy érdekességet állítunk Madridról, döntsétek el, hogy igaz vagy hamis az állításunk és a választ írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

ÉRDEKESSÉG

Az európai fővárosok közül Madrid rendelkezik a legmagasabb tengerszint feletti magassággal.

a Rafflecopter giveaway

Állomások

11.27 Kelly és Lupi olvas

11.29 Csak olvass!

12.01 Könyv és Más

12.03 Veronika’s Reader Feeder

Read More