Olivia Ford: Mrs. ​Quinn híres lesz + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Mrs. Quinn híres lesz című kötet nem más, mint egy óda a mennyei süteményekhez, miközben egy szívmelengető, keserédes történetet mesél el megöregedésről, szeretetről, és arról, hogy nem csak a fiataloknak lehetnek álmaik. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Jenny Quinnt, aki bebizonyítja minden olvasó számára, hogy nem csak a húszéveseké a világ. Hagyjátok, hogy ez a kedves kötet, elcsavarja a szíveteket és, ha nektek kedvez a szerencse, tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv. 

A 77 éves Jenny Quinnt nem vezérelték nagy célok az életben. Boldog házasságára a legbüszkébb, férjével hamarosan a gyémántlakodalmukat ünneplik; minden más apróbb sikerét pedig a sütés iránti szeretetének köszönheti. Ezért saját magát is meglepi, amikor jelentkezik a nagy népszerűségnek örvendő Ki mit süt? nevű televíziós műsorba, ugyanis ez az első dolog, amit hosszú idő után csak magáért tesz. Még nagyobb meglepetésére beválogatják az új évad nyolc versenyzője közé.

A kamerák és az időre teljesítendő feladatok ismeretlen világában Jenny rettentően élvezi újdonsült függetlenségét. Ám e függetlenség és a versengéssel járó stressz hatására réges-régen eltemetett emlékek bukkannak elő. Egy bizonyos csokoládés csók miatt egyszer jegygyűrű került az ujjára; a cukros fánk egy vadidegen kedvességére emlékezteti; egy különös alakú kenyér pedig ahhoz a pillanathoz kapcsolódik, amikor örökre megváltozott az élete.

Van azonban egy titok, amit Jenny évtizedek óta őriz, még a férje sem tud róla, és alapjaiban rengetheti meg a házasságát. Ám most, ahogy a csillaga mind magasabbra emelkedik, és egyre többet kell megosztania magából a nézőknek, ő annál nehezebben tudja cipelni a múlt terhét. Vajon a rávetülő reflektorfény egy korábban ismeretlennek hitt boldogságot hoz el a számára, vagy nagyravágyása a vesztét okozza?

Olivia Ford regénye óda a mennyei süteményekhez, miközben egy szívmelengető, keserédes történetet mesél el megöregedésről, szeretetről, és arról, hogy nem csak a fiataloknak lehetnek álmaik.

Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják a szívünket, lelkünket és többé el nem ereszti. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után is. Nem tennénk mást, csak ölelnénk és magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el. Számomra pontosan ilyen volt ez a kötet is. A Mrs. Quinn híres lesz című kötet egy rendkívül kedves kötet az életről, a családról és arról, hogy soha nem késő megvalósítani az álmainkat. 

Minden történet fontos és hozzánk ad valamit. "Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.", mondja George R. R. Martin és talán ez az egyik legnagyobb egyetemes igazság ami tökéletesen jellemzi a könyvmolyok életét. A könyvek hű barátaink, amikor minden összeomlik körülöttünk. Amikor már nincs mit mondani, mikor az ember némán mered maga elé, mert úgy érzi kezdi elveszíteni önmagát, akkor van a legnagyobb szükség a szavak erejére. Az ismerős mondatok, az unalomig ismételt memoriterek, az elhasználódott szamárfüles könyvtári példányok vagy éppen kedvenc hőseink képesek még a legnagyobb letargiából is kirángatni minket. Sokszor mondják azt, hogy az olvasás terápia, ez a mondat pedig talán még soha nem volt olyan aktuális számomra, mint most. Nehéz volt a mai napom, így mindennél többet jelentett, hogy elmerülhettem Mrs. Quinn történetében. 

A Mrs. Quinn híres lesz egy olyan történet, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy a hétköznapi emberek is képesek arra, hogy igazán nagy tetteket hajtsanak végre és azt, hogy legyünk akár 77 vagy éppen 82 évesek, az idő attól még nem áll meg számunkra és igenis jogunk van arra, hogy éljünk az álmainnak.  Egy igazán szívet melengető történet a sütemények és a cukrászat világából. Ez a regény bátorság, az erő, a szeretet, a barátság, a megbocsátás és az újrakezdés története egy igazán szerethető köntösbe csomagolva. Bebizonyítja, hogy nem csak a 20 éveseké a világ és soha nem késő, hogy hódoljunk a szenvedélyünknek. Már a a fülszöveg és a cím azt sugallta, hogy Olivia Ford története igazi lélekbonbon lesz számomra, így óriási lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. Olyan volt ez, mint egy habkönnyű pistkóta, mely bebugyolálta a kis szívemet és lelkemet. 

A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják olvasót. Bár úgy drukkoltam Mrs. Quinnek, hogy bejusson végül a versenybe, mintha nem is erről szólna a könyv és nem lenne leírva a fülszövegbe, hogy a néni bejut majd a műsorba. Hősiesen bevallom, a regény végén még egy kicsit pityeregtem is, engem nagyon magával ragadott Jenny (Mrs. Quinn) személyisége és sorsának alakulása. Ahogy haladunk előre a történetben és az idős hölgy társai lehettünk a versenyen, megismerhettük a múltját is. Minden egyes fejezet egy édesség címét kapta, majd az étel egy ponton meg is jelent a fejezetben. A jelenben szemtanúi leszünk a különleges barátság kibontatkozásának (Azeez személyében), a múltban pedig felsejlik előttünk, hogy az idős néni milyen titkot őriz féltve immáron 60 éve. Olvasás közben akaratlanul is azt érezzük, hogy bárcsak mi is a családdal nézhetnénk a Ki mit süt? műsorokat, vagy bárcsak ott lehetnénk, hogy megkóstolhassuk Mrs. Quinn kreálmányait. 

A kötet szerintem nagyban tükrözte a The Great British Bake Off, vagyis magyarul a Sütimester hangulatát. Nekem legalábbis abszolút ezt juttatta eszembe. A kihívások, és maga a műsor menete nagyban emlékeztetett errre. Szóval aki imádja a műsort, az szerintem a könyvet is szeretni fogja majd. 

Jenny egy igazán szimpatikus szereplő, mint egy kedves nagymama. Persze nem tökéletes, követ el hibákat és nem mindig őszinte, de végül megtanulja, hogy az igazság mindennél előrébbvaló. Még akkor is, ha esetleg azzal megbántjuk a másikat. Nem dönthetünk más helyett, neki kell tudnia, hogy mit kezd majd az adott információval. Lehet megbocsát, lehet végül nem változik semmi, de ezt a döntést nem hozhatjuk meg a másik helyett. A legjobb és legtisztább út mindig az igazság, legyen az bármennyire fájdalmas. Mrs. Quinn férje Bernard egy igazi aranyember, imádtam, hogy mennyire bátorította a feleségét és az egészségügyi problémái ellenére is igazi támasz volt az idős hölgy számára. Minden vágyam, hogy 60 év múlva, mi is ilyen cukik legyünk majd Miklóssal. Bár talán nagyobb a valószínűsége annak, hogy ő jelentkezik majd egy sütis műsorba, mint én. De legalább ennyire fogom én is támogatni őt, mint az idős úr a feleségét. Nagyon szerettem még Azeez karakterét, aki a műsor egy másik szereplője. Az első pillanattól kezdve szoros barátságot ápolt az idős hölggyel, imádtam a párosukat. Megértem, hogy miért ők lettek a legnépszerűbbek a műsorból. :)

A könyv egyetlen hibája és hiányossága, hogy nincs a végén receptgyűjtemény. Imádtam volna, ha a végén helyet kap Mrs. Quinn receptes könyve. Ha nem is az összes, de a legfontosabb ételek helyet kaphattak volna benne. 

Összességében tényleg csak pozitívan tudok nyilatkozni erről a kedves kis könyvről. Engem nagyon megfogott ez a történet és biztos vagyok benne, hogy rajta lesz majd a kedvenceim listáján. Imádtam a karaktereket, a történetvezetés ívét, a nyelvezetet...egy szó, mint száz, engem teljesen megvett magának Olivia Ford. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe.

Nyereményjáték

Ebben a játékban most nincs más dolgotok, mint figyelmesen elolvasni a kiadó által feltöltött beleolvasó fájlt és válaszolni a feltett kérdésekre, a megoldást pedig beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS

Milyen mérleget használ Mrs. Quinn?

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

03.17.: Csak olvass!

03.19.: This is my (book) universe.

03.21.: KönyvParfé

03.23.: Olvasónapló

Read More

Ashley Poston: Hét ​év távolság + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Magnólia Kiadó jelentette meg Ashley Poston: Hét év távolság című regényét, mely egy varázslatos időutazásra visz, megmutatja hogyan találkozhat a múlt és a jelen a szerelem segítségével. Kövesd az állomásokat  és a játék megfejtéséért cserébe meg is nyerheted ezt a megható, egyben felemelő történetet a kiadó felajánlásában. 

Megtörténhet, ​hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki.

Aztán amikor beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában – egy kedves tekintetű, délies akcentussal beszélő férfit, aki rajong a citromos pitéért –, meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes.

Csakhogy a férfi a múltban él. Egész pontosan hét évvel korábban. Clementine pedig hozzá képest hét évvel előrébb a jövőben.

Hallotta a nagynénjétől, hogy a lakás egy hurok az időben, ahol egybefolynak a pillanatok, akár az akvarell színei. Ahogy azt is, hogy a szerelemben nem az idő számít – hanem az időzítés.

Clementine pedig attól tart, hogy hét évvel elkésett.

Ashley Poston neve már nem volt ismeretlen számomra, a tavalyi évben olvastam a Halott romantika című regényét és az évem kedvenc romantikus regénye lett. Emiatt nagy várakozásokkal tekintettem a Hét év távolságra is. Mindig veszélyes, ha az ember elvárásokat támaszt egy regénnyel szemben, hiszen így könnyen csalódhat, de szerencsére ebben az esetben erről szó sem volt. 

Ashley Poston könyve teljesen levett a lábamról. Mikor elolvastam a fülszöveget, azonnal az egyik kedves romantikus filmem (Ház a tónál) ugrott be, így egy másodpercig sem volt kétséges számomra, hogy elolvasom-e a Hét év távolságot. Nemcsak a történet, de maga a mondanivalója is elvarázsolt. Annyira imádtam, hogy miután elolvastam, felhívtam az anyukámat, hogy legközelebb mikor megyek haza, viszem is neki a könyvet. 

A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják az olvasót. Ashley Poston nagyon szépen ír a veszteségről és a gyászról, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy egy másodpercig sem hat nyomasztónak a regénye. A könyv az időzítés fontosságáról, és a szerelemről szól. Arról, hogy egy veszteség után miként találhatunk önmagunkra és arról, hogy néha el kell engednünk a dolgokat ahhoz, hogy aztán újra rátalálhassunk. 

Clementine egy kiadó sajtósaként dolgozik, teljesen beletemetkezik a munkájába. Már fiatalon elhatározza, hogy egészen a csúcsra tör és a szakmája egyik legjobbja lesz. Hét évet tölt a munkahelyén és mikor már kartávolságra kerül az álompozíció szép lassan ráébred arra, hogy talán mindvégig rossz nyomon járt. Régen sokat kalandozott nagynénjével (Analeával), kalandoztak és esőben táncoltak. Tőle tanulta meg, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni és azt, hogy minden körülmények között kergesse a holdat. Clementine azonban mégis inkább úgy döntött, hogy két lábbal áll a földön és a szakmaiságot helyezi előtérbe. Már nem tartott minden utazásra a nagynénjével, de azért szántak időt arra, hogy közösen kalandozzanak valahova. Amikor azonban Analea elhunyt, Clementine még jobban begubózott. Amikor azonban beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában  meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes. Az egyetlen gond csak az hogy a férfi a múltban él és az egyetlen kapocs közöttük a lakás. A lakás ugyanis nem más, mint egy furcsa időhurok, ami hét évvel a múltba, vagy hét évvel a jövőbe repíti az embert. Csupán az itt és most van, ahogy elhagyják a lakást, a varázslat megszűnik és ki tudja mikor kerülnek vissza újra ugyanarra a síkra. A lakásban csak két szabály van. Az első, hogy amikor belép az ember, mindig vegye le a cipőjét. A második pedig az, hogy soha ne essen az ember szerelembe a lakásba. Clementine az első szabályt már megszegte és vészesen közel kerül ahhoz, hogy a másodikat is áthágja. Vajon szövődhet igaz szerelem két olyan ember között, akik csupán néhány napot tölthettek el közösen a négy fal között? Vajon lehet még jó az időzítés Clementine és Iwan számára, találkozhatnak valamikor a lakáson kívül is? 

Nagyon szerettem, hogy Clementine az irodalmi világhoz kötődik. Mindig jó érzés olyan könyvet a kezembe venni, melyben az olvasás és a könyvek a szereplők szerves részét képezik. A kötet szereplői nem idealizált és túlmisztifikált romantikus hősök, hanem valódi hús-vér emberek, akik sokszor és sokat hibáznak. És bár nagyon furcsa ezt mondani, de rendkívül életszagú a történet is (igen, még úgy is, hogy mágikus realizmus a műfaja). Úgy gondolom, hogy sokan tudunk azonosulni azzal a problémával, amikor úgy érezzük, hogy megrekedünk, hogy elveszítjük a kapcsolatot régi önmagunkkal. A Hét év távolság nem csak egy nagyszerű romantikus történet, hanem egy igazán kerek és remek írás arról, hogy miként fedezhetjük fel újra a régi énünket. 

Clementine rengeteget fejlődik, a szemünk előtt válik a saját romantikus történetének főszereplőjévé. Ahogy haladunk előre a regényben, egyre közelebb kerül ahhoz, hogy képes legyen megélni az érzelmeit, szép lassan lebontja a saját maga által teremtett falakat. Iwan karaktere is nagyon szerethető. Sokáig aggódtam Clemetinenal együtt, hogy micsoda változásokon is ment át hét év alatt, de ahogy Clementine, úgy az olvasó is szép lassan ráébred arra, hogy semmi sem lehet állandó. És az, hogy valaki megváltozik hét év alatt, még nem jelenti azt, hogy teljesen kifordult önmagából. Egyszerűen csak meg kell látni újra benne azt, amit akkor. Hiszen a lényeg úgysem változik. Lehetnek új céljaink, esetleg új karrierünk és új dolgokba kezdünk, de a személyiségünk és a lényünk valójában nem, vagy csak alig változik. Természetesen az élet formál minket, mindannyian fejlődünk és változunk, de az alapszemélyiségünk az örök. 

Nagyon szerettem a könyv végén látható bónusz tartalmakat, az olvasói kalauzt és az írónő könyvlistáját. Nagyon elgondolkodtatott az a gondolat, hogy a könyvek tulajdonképpen olyanok, mint az időkapszulák, hiszen a szerző, aki megírta az adott könyvet, jelen esetben Ashley Poston a Hét év távolságot, már korántsem ugyanaz a személy, mint amikor befejezte anno a kötet kéziratát. A személyiségének egy darabját kapszulába zárta és megőrizte a regény. Nagyon tetszik nekem ez a gondolat. 

Óriási dicséret illeti a fordítót, Heinisch Mónikát, aki meglépte azt, amit sokszor nem mernek a fordítók és Clementine becenevét (Lemon) nem fordította le. El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy nem akarta megerőszakolni és úgy érezte, hogy az eredeti formában is érthető. Köszönöm!

Az élfestés nagyon cuki, tökéletesen illik a regényhez. Nagyon tetszik. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet. Azt hiszem, hogy tényleg megtaláltam végre a kedvenc romantikus szerzőm. Biztosan nem most olvastam utoljára a szerzőtől, most már minden könyvét sorra szeretném keríteni. Ha egy igazán jó, szerethető mégis komolyabb mondanivalóval bíró romantikus regényre vágytok, akkor csak ajánlani tudom. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A regény meghatározó jellemzője az idősíkok keveredése, mely népszerű téma a filmek között is. Találjátok ki a képek alapján a film illetve sorozat címeket! A feladat a szokásos, a megoldást írjátok be  a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

AZ ÉN KÉPEM

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

12.09 Kelly & Lupi olvas

12.11 Olvasónapló

12.13 Fanni’s Library

12.15 Zakkant olvas

12.17 Hagyjatok! Olvasok!

12.19 Utószó

12.21 Csak olvass!

Read More

Paula Hawkins: Kéksötét + Nyereményjáték

Sziasztok!

A közelmúltban elhunyt neves képzőművész Vanessa Chapman egyik szobráról kiderül, hogy emberi csontot is tartalmaz. A kiállító úgy dönt, kiemeli a gyűjteményből a darabot addig, amíg ki nem derül, hogy a művész véletlenül választotta azt a csontot, vagy esetleg szándékosan került oda. Paula Hawkins új regényében, a Kéksötétben ezt a kérdést – és még néhány másikat – feszegetjük. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk a Magnólia Kiadó újdonságáról!

Volt már példa arra, hogy egy-egy könyvet nem én, hanem Miklós értékel a blogon. Mivel ebben a háztartásban ő a thriller/krimi fan, így erről a kötetről is ő készítette az ajánlót. Fogadjátok sok szeretettel az írását. 

Amikor ​egy világhírű képzőművész egyik alkotásáról kiderül, hogy emberi csontot is tartalmaz, három ember élete végzetesen összefonódik a titkok és hazugságok hálójában.

Eris aprócska szigetén egyetlen ház áll, benne egyetlen lakóval. A szigetre egyetlen úton lehet be- és kimenni, ám a dagály érkezte mindennap tizenkét órára elvágja a skót szárazföldtől.

Ezt a parányi szigetet vette meg, és itt alkotott valaha Vanessa, a híres művész. A lenyűgöző, páratlan tehetségű Vanessa, akinek hírhedten csalfa férje húsz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt.

A ház most Grace otthona. Egy magányos, idős nőé, aki az árapályra hangolta életét, és a világtól háborítatlanul szeretne élni.

Most azonban egy váratlan látogató tart felé, kinek érkeztével nem csak Eris titkai bukhatnak a felszínre, hanem valami sokkal borzalmasabb is.

Paula Hawkins új regénye a hatalom és művészet összefüggéseit feszegeti lassan adagolt, egyre növekvő feszültségben. Kifinomult stílusával és erőteljes megoldásaival a Kéksötét napjaink egyik legemlékezetesebb thrillere.

Paula Hawkins munkásságát talán senkinek sem kell bemutatni. A lány a vonaton című regénye anno hatalmas kasszasiker lett nem csak írói, hanem filmes szempontból is, ezzel az írónő a pszichológiai thriller műfaj egyik megkerülhetetlen alakjává vált. Ezt a műfajt erősíti tovább legújabb regénye, a Kéksötét is, mely az írónő külön engedélyének köszönhetően a hivatalos októberi megjelenés előtt, kizárólag Magyarországon már szeptember végén, a Könyvfesztiválra időzítve került kiadásra.

“Amikor egy világhírű képzőművész egyik alkotásáról kiderül, hogy emberi csontot is tartalmaz, három ember élete végzetesen összefonódik, a titkok és hazugságok hálójában.” Szól a rejtélyes fülszöveg. Talán valóban ez a legjobb szó a könyv jellemzésére. Rejtélyes. Hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba, melyből csak úgy áradt a nyomasztó hangulat. Több esetben már az elején sem tudtam igazán eldönteni, hogy most vajon az-e a valóság, amit éppen olvasok. Ez a titokzatosság az egész kötetre jellemző volt, tulajdonképpen a könyv olvasása közben nem igazán lehetett eldönteni, hogy ki kivel van, totális bizonytalanságban tudott tartani. A kötet lezárása mégsem volt teljesen kielégítő a számomra, sokkal nagyobb csavarra, sokkal nagyobb hatásra számítottam. Eleinte még hajtott a lelkesedés, és alig vártam, hogy mi lesz a következő fejezetben, de egyszer csak azt vettem észre, hogy a lelkesedésem fokozatosan alábbhagy. Egyre kevésbé kezdtem érdeklődni a karakterek sorsa iránt, valahogy egyre kevésbé tudott magával rántani a történet. Elképzelhető, hogy nem a megfelelő időszakban olvastam, de rám most nem gyakorolt akkora hatást, mint reméltem.

A történet alapvetően több idősíkon játszódik, ezek elmélyítésében segítenek a könyv számomra legérdekesebb részei, a naplóbejegyzések. A karaktereket ezeken az idősíkokon követjük végig, több izgalmas és szomorú történésen keresztül. Érdekes volt látni, ahogy a karakterek sorsa a végére teljesen összefonódik, jó volt végigkövetni ezt a folyamatot.

Fontos leszögezni, hogy az ígérteknek megfelelően ez valóban a hatalom és a művészet regénye. Az írónő végig nagyon szép képekkel operál, rendkívül választékosan, szépen fogalmaz. Ezen a ponton szeretném kiemelni a fordítót, Török Krisztinát, tényleg csodálatos munkát végzett.

A borító véleményem szerint nagyon jól sikerült, a könyv atmoszféráját remekül adja vissza és a szimbolikáját is jól érzékelteti ez az alapvetően két színből (fekete-kék) álló borító.

Összességében, bár nem ez lesz a kedvenc Paula Hawkins regényem, egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. A hatalom és a művészet összefüggései, a birtoklási vágy és az elengedés képtelensége olyan témák, amelyekkel az ember nap, mint nap találkozhat, a pszichológiai thriller pedig egy tökéletes műfaj ezek feltérképezésére. Akit egy kicsit is érdekelnek ezek a témák, annak bátran ajánlom Paula Hawkins legújabb regényét, a Kéksötétet. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/3,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.

Nyereményjáték

Játékunkban olyan könyvekből hozunk idézeteket, amelyek ugyancsak a festészetet, képzőművészetet emelik a középpontban. A Rafflecopter megfelelő sorába a szerzőt és a címet kérjük írni.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

"Rádöbbent, hogy a legtöbb, amit tehet, az, hogy él. Mások értelmetlen halálával szemben a legnagyobb tiszteletlenség, ha ő, aki életben maradt, nem becsüli meg az életét."

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

Blogturné Klub
11.16. Readinspo
11.19. Csak olvass!
11.22. Pandalány
11.26. Könyv és más

Read More

R. F. Kuang: Sárga + Nyereményjáték

Sziasztok!

A többszörös díjnyertes fantasy-szerző, Rebecca F. Kuang ezúttal más témában csillogtatja meg tehetségét. A Sárga című regényében az amerikai könyvkiadás és könyvpiac társadalomkritika-szerű ábrázolását látjuk, egy plagizáló szerző közvetítésében. A könyvet a Magnólia Kiadó gondozásában olvashatjuk, méghozzá ugyanabban az évben, melyben a szerző Bábel című regényét is elhozták nekünk. Ne hagyjátok ki sem az olvasását, sem pedig a véleményünket róla!

Két ​írónő, June Hayward és Athena Liu sorsa két sikertörténet lehetett volna: ugyanakkor jártak a Yale-re, és ugyanabban az évben jelent meg mindkettejük első könyve. De míg Athena sikere műfajokon át ívelt, addig June műve az utánnyomásig sem jutott el. June utólag úgy véli, hogy manapság senkit nem érdekelnek a hétköznapi, fehér lányokról szóló történetek.

Amikor June szemtanúja lesz Athena furcsa balesetben bekövetkezett halálának, ösztönösen cselekszik: ellopja barátnője frissen befejezett és nagy titokban tartott kéziratát, egy merész, kísérletező stílusban megírt regényt kínai munkások elfeledett történeteiről, akik az első világháborúban a britek és franciák oldalán szolgáltak.

Mert hát mi rossz történhet, ha June átszerkeszti Athena regényét, és saját alkotásaként küldi el az ügynökének? Mi rossz történhet, ha hagyja, hogy kiadója újrapozicionálja az írói pályáját a Juniper Song álnévvel és olyan szerzői fotókkal, amelyekbe akár még bele is láthatóak nem létező ázsiai gyökerei? Hát nem érdemli meg ez a történet, hogy elmeséljék, bárki is legyen a mesélője? June legalábbis így gondolja, és a New York Times bestsellerlistája, valamint az ezzel járó anyagi siker hamarosan alá is támasztja ebben.

A lopott státusz azonban hamar veszélybe kerül. És miközben June a titkait védelmezi, felfedezi, hogy meddig hajlandó elmenni mindazért, amiért állítólag vért verejtékezve megdolgozott.

A számtalan irodalmi díjjal kitüntetett R. F. Kuang legújabb regénye időszerű és tűéles képet nyújt a modern könyvkiadás kellemetlen oldaláról. A Sárga a megjelenését követően egyből a sikerlistákon nyitott, és komoly párbeszédeket generált, ismételten jelezve, hogy szerzője a kortárs irodalom egyik legerősebb hangja.

Nem a Sárga volt az első R. F. Kuang könyvem, de biztos vagyok benne, hogy nem is az utolsó. Nekem nagyon tetszik az írónő stílusa. Azt hiszem, hogy nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet a 2024-es olvasmányok terén. Engem teljesen magába szippantott és az utolsó oldalig el sem eresztett. 

Az írónő nagyon szépen építkezett, egy igazán érdekes és izgalmas szatírát alkotott, melyben olyan komoly morális kérdéseket feszeget, mint rasszizmus, a fehér felsőbbrendűség és a cancel culture. A nem mindennapi témákat pedig nem mindennapi módon tárja az olvasó elé. Kapunk egy nem túl szerethető, ámde rendkívül árnyalt főszereplőt, akinek első kézből követhetjük végig a felemelkedését és a bukását (ami tulajdonéppen az első pillanattól kezdve sejthető). June azonnal ellenszenvessé válik, az olvasó szinte élvezettel figyeli, hogy vall végül kudarcot és hogyan veszíti el az ebül szerzett dicsőséget. 

A történet két legfontosabb szereplője June Hayward és Athena Liu két írónő, akik ugyanakkor jártak a Yale-re, és ugyanabban az évben jelent meg mindkettejük első könyve. De míg Athena sikeressé vált és nemzedékének egyik legjobb amerikai-ázsiai szerzőjének kiáltják ki, addig June műve az utánnyomásig sem jutott el. Bár a regény során kiderül, hogy kettejük kapcsolata jól indul és akár igazi barátokká is válhattak volna, de ebben a rendkívül kompetitív iparágban ez szinte lehetetlenné vált. June annyira szomjazott ugyanarra a sikerre, mint Athena, hogy az irigység szép lassan felemésztette és megmérgezte őt. Amikor June szemtanúja lesz Athena halálának, ösztönösen cselekszik: ellopja barátnője frissen befejezett és nagy titokban tartott kéziratát, ami egy igen merész, kísérletező stílusban megírt regény kínai munkások elfeledett történeteiről, akik az első világháborúban a britek és franciák oldalán szolgáltak. June nem úgy érzi, hogy ellopja a munkát, hanem valamilyen furcsa bizarr módon úgy érzi, hogy ezzel megmenti Athena örökségét. Az alapot megtartva, ellenben teljesen átdolgozva a saját neve alatt adja ki és eztáltal szép lassan megkapja azt a figyelmet, amelyre mindig is vágyott. Megtapasztalja, hogy milyen érzés Athena bőrébe bújni, a csapata újraalkotja az írói személyiségét, hogy lemossák magukról az első könyv sikertelenségét. Az új imidzsével könnyen nézhetik ázsiainak, ami pedig kifejezetten jót tehet a hitelességének. Egy idő után azonban a jól felépített kép repedezni kezdett. Junet egyre több vád éri, rasszizmussal vádolják és úgy érzik, hogy egy fehér nő nem írhatott volna erről a történetről. Hogy a különböző kulturális utalásai nem pontosak és ez csupán egy újabb fehér író története fehéreknek, hogy azok megveretgethessék a mellüket, hogy őket érdekli a más nemzetek történelme. 

A könyvkiadást és könyvpiacot egy kegyetlen és őszintétlen világnak állítja be, ahol a siker nem csupán a tehetségtől függ, hanem sokkal inkább a mögötte álló csapattól. Ez a kiváltságosok világa, amelyet nem érhet el mindenki. June úgy érzi, hogy végül révbe ért, ezért bármire képes volt azért, hogy megőrizze a pozícióját. A könyv tulajdonképpen egy könyv a könyvben, az első pillanattól kezdve olyan érzése van az olvasónak, mintha egy memoárt olvasnánk. June a saját szavaival meséli el a történetet, de egy másodpercig sem áltathatjuk magunkat. Nem feloldozást keres, csupán annyi a célja, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. Megízlelte a siker ízét és képtelen elengedni azt. 

Az írónő továbbá bemutatja, hogy az internet mennyire toxikus és mérgező tud lenni. Bár a vádakról tudjuk, hogy igazak mégsem túlságosan megalapozottak kezdetben. Csupán néhány ember kezd el gyanakodni. Az internet arctalan tömegének azonban nem volt többre szüksége, azonnal beleálltak Juneba. Egy ilyen botrány rendkívül kettős tud lenne, az ember mentális egészségét ugyan romba dönti, de mivel a negatív reklám is reklám, így az eladások nem feltétlenül csökkennek. Egy idő után Junet már semmi sem érdekli, csak hogy megőrizze a pozícióját, bármi áron. 

R. F. Kuang hangja és véleménye tisztán átsejlik a regény szereplőin keresztül. A kötet pedig néha kissé szájbarágósnak tűnhet. Ugyanakkor mégsem érezzük úgy, hogy ránk akarja erőszakolni a saját véleményét, az olvasó szabadon levonhatja a megfelelő konzekvenciákat. A könyv rendkívül erős és ütős, nagyon nehéz letenni és rengeteg gondolatot ébreszt az olvasóban. Lebilincseli az olvasóját és sokáig nem ereszti. 

Összességében én nagyon élveztem a köny olvasását, úgy látszik, hogy Kuang nem tud hibázni, amihez csak nyúl, arannyá válik. A Sárga is egy brutál erős és nagyszerű kötet, amely méltán szerepel a listák élén. A könyv össze sem hasonlítható a Bábellel, ezért ha az a könyv valamiért nem jött be nektek, akkor is ajánlom, hogy adjatok egy esélyt a Sárgának. Igazán lebilincselő olvasmány, csak ajánlani tudom. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.  

Nyereményjáték

Játékukban olyan regényekből hoztunk idézeteket, melyekben szintén hangsúlyos a könyvkiadás, könyvírás. A Rafflecopter dobozban ezeknek a könyveknek a címét és esetleg a szerzőjét várjuk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

"Az út egy rövid szakaszát együtt tettük meg. Voltak szép pillanatok, és voltak kevésbé szépek. És a szív dolgaiban igazságot követelni merőben céltalan."

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Blogturné Klub

12.27. Readinspo

12.29. Olvasónapló

12.31. Könyv és más

01.02. Csak olvass! 

01.04. Fanni's Library

01.06. Utószó

01.08. Spirit Bliss Sárga könyves út

01.10. Sorok Között

Read More

Ashley Poston: Halott romantika + Nyereményjáték

Sziasztok!

Megjelent a Magnólia Kiadó újdonsága, a Halott romantika! Ha kíváncsiak vagytok, hogy mit gondolnak bloggereink erről a szellemesen romantikus regényről, esetleg játszanátok a kiadó által felajánlott nyereménypéldányért, tartsatok velünk!

Florence ​Day a könyvszakma egyik legnépszerűbb romantikus szerzőjének a szellemírója, és komoly problémával küzd: egy szörnyű szakítást követően nem tud hinni többé a szerelemben. Számára a romantika halott.

Amikor új – és nem mellesleg túlságosan jóképű – szerkesztője nem hajlandó további hosszabbítást adni neki az új kézirat leadási határidejére, Florence felkészül rá, hogy búcsút intsen a karrierjének. Ráadásul nem sokkal később olyan telefonhívást kap, amire nem lehet felkészülni: haza kell térnie a szülővárosába eltemetni váratlanul elhunyt, imádott apját. Abba a közösségbe, ami soha nem értette meg őt, és ahol az évek során semmi nem változott.

Nem csak ezzel kell azonban szembenéznie. Az apja végakarata meglehetősen furcsa a temetésre kért ezer szál vadvirággal, Elvis fellépésével és a madarakkal. De a ravatalozóház ajtajában még furcsább dolog várja: egy szellem, aki pont olyan dühítően jóképű, mint korábban, és legalább annyira értetlenül áll a helyzet előtt, mint Florence. A romantika határozottan halott… de úgy tűnik, hogy az új szerkesztője is, és befejezetlen ügyük miatt a lány kénytelen átértékelni mindazt, amit valaha a szerelmes történetekről gondolt.

Ashley Poston első felnőtteknek írt regénye meghitt történet hazatalálásról, családról és szerelemről a Szívek szállodája stílusában.

Vannak könyvek, amelyeket örökké a kezünkben akarunk tartani és olvasni. A történet bekúszik a bőrünk alá, megragadja a szívünket és többé el sem ereszti. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után. Számomra pontosan ilyen volt a Halott romantika is.  Ashley Poston regénye olyan volt számomra, mint egy kellemes és puha takaró, mely melengeti a kis szívemet és lelkemet. Egy rendkívül bájos és megkapó történet a szerelemről, a gyászról, hazatalálásról, a halálról de legfőképpen magáról az életről. 

Ashley Poston könyve teljesen levett a lábamról. Mikor elolvastam a fülszöveget, azonnal anyukám egyik kedvenc romantikus filmje jutott eszembe (amit amúgy én is imádok), így egy másodpercig sem volt kétséges számomra, hogy elolvasom-e a Halott romantikát. Szerencsére nem kellett csalódnom. Jaj emberek, azt hiszem, hogy megvan a kedvenc romantikus regényem. Nemcsak a történet, de maga a mondanivalója is elvarázsolt. Annyira imádtam, hogy miután elolvastam, felhívtam az anyukámat, hogy legközelebb mikor megyek haza, viszem is neki a könyvet. 

A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják az olvasót. Ashley Poston nagyon szépen ír a veszteségről és a gyászról, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy egy másodpercig sem hat nyomasztónak a regénye. Bár a regény jelentős része a halálhoz kötődik (Florence az édesapja temetése miatt érkezik a szülővárosába és ott találkozik Ben szellemével is), mégis sokkal inkább az életre fókuszál. Bár Ben csupán a szellemvilágban létezik, mégis sokkal elevenebbé válik társaságában Florence. A gyász fájdalmát ugyan nem tudja levetkőzni, hiszen rengeteg megbánás és kimondatlan szó nyomja a lelkét, a férfi társaságában azonban újra megtanul mosolyogni. Florence szerint a romantika halott. Azóta képtelen írni, hogy volt párjával szakított. Azóta minden egyes leírt mondatot hazugságként élt meg. Ben társaságában azonban, úgy érzi, hogy újra élni kezdett. De vajon születhet valami igazán élő dolog a halál árnyékában?

Nagyon szerettem, hogy mindkét szereplő az irodalmi világhoz kötődik. Mindig jó érzés olyan könyvet a kezembe venni, melyben az olvasás és a könyvek a szereplők szerves részét képezik. 

A kötet szereplői nem idealizált és túlmisztifikált romantikus hősök, hanem valódi hús-vér emberek, akik sokszor és sokat hibáznak. Egy igazán kedves kisvárosi család életébe pillanthatunk be, de azt azért szeretném jelezni, hogy nem igazán éreztem semmilyen Stars Hollow vibe-ot. Nagy Gilmore Girls rajongóként azt kell mondanom, hogy szerintem egyáltalán nem hajaz a stílusára. (Sarah Adamas: Ha Rómában jársz és Gyakorlat teszi a mestert könyveinél sokkal inkább érezem ezt a hangulatot.) De ez persze egyáltalán nem gond, csak a fülszöveg miatt kicsit szeleburdibb főhősre számítottam. Florence karakterére pedig sok mindent tudnék mondani, de a szeleburdi és bohókás vajon nem lenne közte. Ráadásul a kisváros lakói sem tűntek olyan minden lében kanál típusnak. De ettől függetlenül nagyon megkedveltem Florence családját. Furcsa érzés lehetett gyermekként nap mint nap a halállal találkozni, de a nő és családjának az élete mégsem holmi gótikus, misztikus fantasy. Hanem egy igazán romantikus történet, sok szeretettel és vidámsággal. Igaz a halál az életüknek a része volt, de nem olyan para, vagy furcsa módon. Sokkal inkább kiegyensúlyozottabb lett a család kapcsolata vele. Bármennyire is szeretnénk elfelejteni és nem tudomásul venni, de a halál az élet része. Azzal, ha soha nem beszélünk róla csupán azt érjük el, hogy rettegünk tőle. Ha pedig félünk, akkor nem is tudunk megbírkózni vele. Pedig nagyon fontos, hogy az elhunytnak az életére emlékezzünk, ne pedig a halálával foglalkozzunk. És persze azzal sincs semmi ba, ha olykor használjuk az akasztófa- és  feketehumort. A humor segíthet abban, hogy megküzdjünk a legsötétebb fellegekkel is. Szerettem, ahogy az írónő erre is felhívja a figyelmet a regényében. 

Florence rengeteget fejlődik, a szemünk előtt válik a saját romantikus történetének főszereplőjévé. A gyermekkori traumái beárnyékolják az egész életét. Szülővárosból érettségit követően azonnal elmenkült és 10 évig vissza sem tért. Mindig is az írás volt az álma, de mivel az első regénye nem fogyott jól, így rengeteget csökkent az önbizalma. Egy ismert írónő szellemírójaként dolgozik, de saját néven évek óta nem publikált. Mikor szakított a párjával a férfi árulása miatt meg volt róla győződve, hogy a romantika egyszerűen halott és ő talán meg sem érdemli azt a fajta szerelmet, amit a szülei és testvére is magáénak tudhat. Alkotói válságba kerül, és egyszerűen úgy érzi, hogy képtelen kilábalni belőle. A helyzete egyre reménytelenebb, ráadásul édesapja elvesztésével is meg kell küzdenie. A fiatal nő képtelen arra, hogy segítséget kérjen, érzelmileg a saját családtagjaitól is elszigetelte magát. Ben felbukkanásával azonban minden megváltozott. Egyre közelebb kerül ahhoz, hogy képes legyen megélni az érzelmeit, szép lassan lebontja a saját maga által teremtett falakat és nemcsak a szülővárosához, hanem a saját családjához is visszatalál. Ben karaktere rendkívül különleges, egy nagyon szerethető szereplő. Tökéletes társnak tűnik, de szellemként korlátozottak a lehetőségei. Vajon tényleg halott a romantika? És mi van akkor, ha két fél úgy szeret egymásba, hogy az egyik szellem a másik pedig nagyon is élő?

Nagyon szerettem a könyv végén látható bónusz tartalmakat, az olvasói kalauzt és az írónő könyvlistáját. A vándorló palotát fel is vettem a listámra, nem először találkoztam a címével, azt hiszem, hogy most már tényleg beszerzem.

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet. Azt hiszem, hogy tényleg megtaláltam végre a kedvenc romantikus történetemet. Ha egy igazán jó, szerethető mégis komolyabb mondanivalóval bíró romantikus regényre vágytok, akkor csak ajánlani tudom. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A Halott romantika egy szellemes-romantikus regény, éppen ezért mostani játékunk során is ilyen könyveket keresünk. Minden állomáson találtok egy hasonló zsánerű, hiányos könyvcímet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni és beírni a Rafflecopter megfelelő dobozába a könyv teljes címét. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÖNYVCÍM

L_yl_

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

11. 27. Fanni’s Library

11. 29. Szembetűnő

12. 01. KönyvParfé

12. 03. Csak olvass!

12. 05. Pandalány olvas

12. 07. Betonka szerint a világ…

12. 09. Olvasónapló

12. 11. Zakkant olvas

12. 13. Hagyjatok! Olvasok!

Read More

Pam Jenoff: Nő ​kék csillaggal

Sziasztok!

Pam Jenoff neve már nem volt ismeretlen számomra, hiszen néhány éve már volt szerencsém elolvasni egy másik regényét is. A Nő kék csillaggal című regénye azonnal felkeltette az érdeklődéseme. A holokauszt  és a II. világháború témája már nagyon régóta az érdeklődésem középpontjában áll, így minden ígértesnek tűnő történetre azonnal lecsapok. Nagy szerencsémre a kiadónak hála most lehetőségem volt elolvasni a kötetet, de mielőtte írok róla nektek, lássuk miről is szól a történet. 

1943-ban ​Sadie a krakkói gettó egyik szűk szobájában édesapjával és várandós édesanyjával várja a háború végét és sorsuk jobbra fordulását. Egy nap aztán a várakozás borzalmas módon ér véget: a Harmadik Birodalom katonái sorra gyűjtik be a zsidó lakosokat, hogy munkatáborba hurcolják őket, így a családnak nincs más választása, mint a város alatt meghúzódó csatornarendszerbe menekülni, és megpróbálni ott túlélni.

Krakkó másik felén a Sadie-vel egykorú Ella a németekkel nyíltan kollaboráló mostohaanyja zsarnokságától szenved. Egy nap a piacon járva az egyik szennyvízcsatorna rácsa alatt különös dolgot vesz észre: egy könyörgő szempárt. Ella tudja, hogy veszélyes, amit tesz, mégsem képes cserbenhagyni az ismeretlen lányt.

Sadie és Ella két külön világ, akiket a háború és a holokauszt pokla, személyes veszteségeik és szabadság iránti vágyuk kovácsol össze, bebizonyítva, hogy az igaz barátság ereje nem csupán a társadalmi vagy vallási különbségeket győzi le, de olykor az élet egyetlen kapaszkodóját jelenti.

Pam Jenoff regénye egy rendkívül fájdalmas és szivszorító történet, melyet a második világháború borzalmai ihlettek. A Nő kék csillaggal egy remek regény két olyan lány barátságáról, akik élesen eltérő körülmények között élik a háborús mindennapjaikat, mégis valahogy egymásban találtak vigaszra. Sadie abban, hogy beszélhet valakivel a külvilágból és talált valakit, akiben megbízhat. Ella pedig abban, hogy úgy érzi végre, hogy tehet ő is valamit egy embertársáért, hogy már nem tétlen, csendben szemlélődő, passzív szereplő, aki becsukja a szemét a nácik kíméletlensége és könyörtelensége láttán. A kötet továbbá egy nagyszerű emlék mindazon bátor lengyel ember számára, akik valamilyen módon harcoltak a náci politika ellen. Hiszen rengetegen vannak, akik nem tűrték némán a megpróbáltatásokat, ha másért nem, akkor azért, hogy büszkén sétálhassanak a halálba. Ahogy az idézet is mutatja:

– Komolyan hiszed, hogy le tudjátok győzni a németeket? – szegeztem neki hitetlenkedve a kérdést.
– Nem – vágta rá nyersen. – Se fegyverzetben, se létszámban nem érünk a nyomukba.
– Akkor miért csináljátok? […]
– Mert ha majd egyszer az emberek visszatekintenek erre az időszakra, látniuk kell, hogy nem hagytuk magunkat.

És talán ez az idézet nem csak a mindennapi hősöknek állított fentebbi mondatomra reflektál, hanem arra is, hogy miért is olvasok én ilyen jellegű könyveket. Egy barátom megkérdezte tőlem, hogyan tudok ennyi fájdalmat és szomorúságot elviselni. Azt válaszoltam neki, hogy vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet és nem is szabad elfelejteni. Úgy érzem, ha megismerem ezeket a történeteket hozzájárulok ahhoz, hogy soha nem merüljön feledésbe az, hogy az ember micsoda kegyetlenségre képes. Továbbá ez egyfajta tiszteletadás részemről az áldozatok irányába. Nem felejtem el őket, a szenvedésüket és a hősies hozzáállásukat. Fontos, hogy emlékezzünk a mindennapi, névtelen hősökre is. Azokra, akik félelmet nem ismervén kiállltak a náci propaganda ellen, és ezért az életükkel fizettek. És azokra is, akik a túlélés érdekében némán tűrtek és becsukták a szemüket, de akkor sem szóltak egy szót sem, ha esetleg tudomásukra jutott, hogy valaki élelmet juttat a bújkálóknak.

A Nő kék csillaggal olvasása közben ismételten realizáltam, hogy a háború kegyetlenségeiről még olvasni is rendkívül megterhelő, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett azoknak, akiknek ez az időszak a mindennapjaik részét képezte. A holokauszt az egyik legfájdalmasabb téma, bármilyen oldalról is közelítjük meg, csak szenvedést látunk. Még mindig, a sokadik regény olvasása közben is olykor óhatatlanul ökölbe szorul a kezem, a tehetetlen düh minden alkalommal magába szippant. Olykor olvasás közben úgy éreztem, hogy meg kell állnom egy pillanatra, mert a kis lelkem darabokra hullott egy-egy jelenet olvasása közben. Szerencsére az írónő mesterien remekül egyensúlyozott. Az egy-egy szívszaggató pillanatot mindig nyugodtabb (már amennyire a téma engedi) epizód következett. 

Az értékelés ezen pontján fontos megjegyezni, hogy a történet nagy része fikció. Bár valós eseményeken alapul Pam Jenoff regénye (az írónő szavaiból kiderül, hogy Ukrajnában tényleg a csatornákban bújtak el néhányan a túlélés reményében) az írónő azonban jócskán élt az írói szabadság lehetőségével és az egészet áthelyezte Lengyelországba. Az emberek hősiességét és bátorságát azonban igyekezett minél pontosabban és hűen bemutatni, így azt hiszem jobbul mondhatjuk, hogy az írónő mesterien zsonglőrködött a történelmi tények, illetve a fikció elemeivel egy igazán lebilincselő regényt alkotott.

A kötet két főszereplője, Sadie és Ella igazán kedves és szerethető karakter. Sadie zsidó családból származik. A gettó kiürítése közben, két másik család társaságában egy csatornamunkás segítségével elbújnak a föld alatt, és ott próbálják meg kivárni a háború végét. Hihetetlenül emberinek tűnt a karaktere. Az írónő nagy gondossággal alkotta meg a szereplőit, így abszolút nem tűnt idegennek, vagy furcsának a karaktere. A 18 éves fiatal lány nem viselte könnyen a bezártságot, olykor meggondolatlanul viselkedett, máskor pedig óriási hősiességről tett tanúbizonyságot. A barátsága Ellával furcsa és váratlan fordulat volt. A 19 éves lány véletlenül pillantotta meg őt a csatornában, és ahogy a tekintetük összefonódott, azonnal tudta, hogy képtelen lenne segítség nélkül továbbmenni. Rövid ismertségük alatt óriási hatással voltak egymás életére, az olvasó óhatatlanul is annak drukkol, hogy a háborút követően egymás szomszédságában éljék le a boldog életüket a családjukkal. De vajon megadathat neki a jövökép és a tervezgetés luxusa? Meddig bújkálhat Sadie családjával és a többi menekülttel a csatornában? És Ella meddig képes segíteni neki a kollaboráns mostohája tudta nélkül?

A regény bővelkedik az izgalmakban, engem teljesen magához láncolt a történet, a csavarra a végén pedig bevallom, én nem számítottam. Pedig utólag visszagondolva azért gyanakodhattam volna egy kicsit. Mindenesetre nagyon tetszett, hogy így lett vége, bár nehezen tudta feledtetni velem a fájdalmas űrt, amit az egész regény úgy összességében bennem hagyott. 

A gettókról és a nácik zsidóellenes magatartásáról mindig megterhelő olvasni, most talán még inkább érik a látogatásom Lengyelországba és Auschwitzba. 

El sem tudom képzelni, milyen lehetett a csatornába menekülni és egy lyukban remegni és izgulni, hogy nehogy megtalálja őket a rendőrség, vagy a náci katonák. Embertelen időszak volt ez, melyet csak kis mértékben tudott ellensúlyozni a hétköznapi emberek hősiessége. 

Pam Jenoff csodálatos munkát végzett, összességében remek történelmi regényt alkotott. Azt hiszem, hogy ha a legnagyobb kedvenceim közé nem is kerül a történet, de Sadie és Ella története sokáig velem marad és remek olvasmányélményként tartom számon a jövőben. Ha szeretitek a II. világháborús regényeket, vagy a holokauszt történeteket, akkor csak ajánlani tudom nektek a könyvet. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Magnóliának. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. Ugyanitt pedig bele is tudtok olvasni a regénybe. 

Read More