Sziasztok!
A Ha a macskák eltűnnének a világból című könyv szerzőjének, Genki Kawamurának új regényét ismét a 21. Század Kiadó hozta el a magyar közönség számára. A virágokat ne felejtsdben egy anya-fia párost ismerhetünk meg, akik közösen küzdenek meg a nő kibontakozó Alzheimer-kórjával. Ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a regényről, kövesd a turnénkat!
Szilveszter estéjén Izumi látogatóba megy édesanyjához, Yurikóhoz, de nem találja otthon. Végül a közeli parkban bukkan rá, egy hintán ül, láthatólag nem találja a helyét. Ez az első jel, hogy valami nincs rendben. Pár hónap múlva Izumi szembesül a diagnózissal – édesanyjának Alzheimer-kórja van.
Ahogy Yuriko emlékezete egyre gyengébb, Izumi felidézi saját sgyerekkorát. Gondját viseli édesanyjának – miközben hamarosan neki is megszületik első gyereke –, és próbálja megérteni, hogyan fordulhatott elő, hogy évekig nem látogatta meg Yurikót. Azon töpreng, pontosan miben áll kettejük kapcsolata, mi az, amire jelenleg is alapozhatnak.
Igazán emberi, igazán japán, egyszerre könnyed és melankolikus történet, amely felteszi a kérdést: sikerülhet-e szeretni valakit úgy, hogy egyidejűleg tiszteletben tartjuk a titkait?
Genki Kawamura filmes és regényíró, 1979-ben született Yokohamában. Első regénye, a Ha a macskák eltűnnének a világból 2019-ben jelent meg magyarul Vihar Judit fordításában. Tizennyolc nyelvre fordították le, világszerte több mint kétmillió példányban kelt el.
Az utóbbi időben teljesen rákaptam az ázsiai irodalomra és ezen belül is a japán szerzők könyveire, Az utazó macska krónikája, a Mielőtt a kávé kihűl, a Rintaró és a könyvek útvesztője vagy a Ne engedj el óriási kedvencekké váltak. Az Édes palacsinta már a polcomon csücsül, de például anno a Battle Royale is mélyen a tudatomba férkőzött. Mivel több számomra kedves könyv japán író tollából származik, így általában óriási lelkesedéssel vetem bele meg az újabb kötetek megismerésére. Így akadtam az A virágokat ne felejtsd című könyvre is. Az írónak nem ez az első magyarul megjelent könyve, a Ha a macskák eltűnnének a világból című írása még 2019-ben jelent meg. Ugyan azt a könyvét nem olvastam a szerzőnek, de ennek a kötetnek mindenképpen szerettem volna esélyt adni, hiszen nemcsak a borítója szépséges, de maga a fülszöveg is nagyon érdekesnek tűnt.
A virágokat ne felejtsd egy nagyon mély és szép regény a szülőségről, szülővé válásról, anya-fia kapcsolatról és arról, hogy miként hathat egy család életére az Alzheimer-kór diagnózisa. A történet kicsit töredezett és csapongó, az ember nem mindig veszi észre, hogy éppen hol járunk a történetben. A jelenben vagyunk-e, vagy Izumi éppen felidéz egy emléket (és ez bekezdésről bekezdésre változhat). Az egész olyan mozaikszerű, nekem végig az volt az érzésem, hogy a szerző olyan, mint egy szorgos kis pók, aki pókhálószerűen alakítja a történéseket. Kezdetben az ember még nem érti, hogy az egyes részek milyen módon függenek össze egymással, de egy idő után látszik, hogy minden összefügg mindennel. Helyükre kerülnek a kirakós darabkái és megértjük minden egyes emlék és mozzanat fontosságát.
Kezdetben úgy éreztem, hogy nehezen vettem fel a fonalat, de aztán egyre jobban magával ragadott a történet és egyszerűen nem eresztett. Nekem nagyon tetszett a történet és úgy érzem összességében rengeteget adott számomra ez a regény.
Sajnálatos módon nem jelentett újdonságot számomra a demencia és az ezzel a betegséggel járó nehézségek világa. A nagypapám is ebben a betegségben szenvedett. Kezdetben persze csak néha kalandoztak el a gondolatai, de így idő után már képtelen volt gondoskodni saját magáról. Amikor az elmúlt napok és hetek már összefolytak, amikor nem tudta, hogy már evett vacsorát és újra jött, hogy éhes, majd amikor az lett mondva neki, hogy már evett megsértődött, hogy éheztetik akkor szép lassan észrevettük, hogy a múlt egyes szeletei milyen tisztán megmaradtak az emlékezetében. Amikor már nem ismert meg minket, még mindig emlékezett néhány gyermekkori emlékre. Rendkívül fájdalmas, amikor végig kell néznie az embernek, hogy az egykor erős és szikár férfiember egyszercsak árnyéka lesz önmagának. Bár sokkal inkább az anyukám és apukám viselte ezt a terhet, hiszen mi a "gyerekek" csak az oldalvonalról szemléltük az eseményeket, mégis számomra is ismerős volt azaz élethelyzet, amibe Yuriko és Izumi kényszerült.
Az első pillanattól kezdve, még diagnózis nélkül is egyértelmű volt számomra, hogy a 68 éves édesanya vélhetően demenciában szenved. Így nem is igazán értettem, hogy Izumi miért nem vette a lapot. Érezhető volt közöttük a feszültség, de csak a regény közepén válik világossá, hogy mi miatt neheztel a férfi anyjára. Az igazán megrendítő pillanatokat az adta, mikor Yuriko fejébe nyerhettünk bepillantást. Őszinte leszek veletek, ezeket az oldalakat én még meg is könnyeztem. Teljesen letaglózott, beszippanatott, olykor pedig úgy éreztem, hogy megszakad a kis szívem. Nekem az eszem és az agyam az egyik legnagyobb büszkeségem. Ne értsetek félre, nem gondolom, hogy zseni vagyok. De okosnak, intelligensnek tartom magam, ráadásul jól olvasott és tájékozott is vagyok. Az agyam egy szivacs, rengeteg dolog megmarad, és bár ha nem írom fel, simán lehet, hogy elfelejtem a dolgokat, de még így is több minden marad meg a fejemben, mint másnak. Így az egyik legnagyobb félelmem, hogy az agyam cserben hagy és egyszerűen elfelejtek mindent. Az emlékek rendkívül fontosak, általunk lettünk azok, akik vagyunk. Ha szép lassan elveszítjük ezeket, akkor kik vagyunk, vagy kivé válunk? Borzasztóan ijesztő állapot és élethelyzet és nem csak megélni, hanem végigassztisztálni is. Nemcsak az érintettek, hanem a családtagok számára is egy igazi trauma, amelyet nem feltétlenül tud mindenki jól kezelni.
Izumi is nehezen kezelte ezt a helyzetet és nem segített az sem, hogy eléggé ellentétes érzésekkel viseltetett az édesanyja iránt egy múltbéli eseménysorozat miatt. Ráadásul a férfinak a felesége kisbabát vár, így az apaság problémájával is meg kell küzdenie. Hogyan éli meg az apaságot? Vajon milyen édesapa válhat egy olyan valakiből, akinek soha nem volt apa az életében?
A könyvben rengeteg csodás gondolat van elrejtve, de a szerző nem könnyítette meg az olvasást. Mindenesetre úgy érzem, hogy megérte sorra keríteni. Örülök, hogy adtam neki esélyt. A borító pedig nagy kedvencem.
Ha szeretitek a melankolikusabb hangulatú regényeket és a nehezebb témákat és nem riadtok meg attól, hogy a könyvet kicsit nehéz olvasni, akkor csak ajánlani tudom nektek Genki Kawamura regényét. Olvassátok, szeressétek!
Értékelés: 5/4,5
Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Nyereményjáték
Játékunk részeként minden állomáson találtok egy-egy borítórészletet. Ezek olyan könyvek borítóiból származnak, amelyek ugyancsak foglalkoznak az Alzheimer-kórral valamilyen formában. A feladatotok, hogy keressétek meg az adott könyv címét, és ezt írjátok a Rafflecopter dobozba.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
BORÍTÓRÉSZLET
Állomáslista
01.22. Szembetűnő
01.24. Csak olvass!
01.26. Readinspo
01.28. Könyv és más
01.30. KönyvParfé
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése