Örökkévaló megsemmisült. Citra és Rowan eltűnt. A Viharszem elnémult. Úgy tűnik, már semmi nem áll a hatalomra éhes Goddard főpenge útjában, hogy átvegye az irányítást a kaszások, sőt a világ fölött. Vajon megállíthatja őt még bárki? Vagy végleg összeomlik a kétszáz éve fennálló tökéletes rend?
A trilógia befejezésében egy félszeg fiúból akarata ellenére próféta válik. De sikerül-e véghez vinnie a küldetését, ha senki, még ő maga sem tudja pontosan, mi az?
A Kaszás és a Viharszem az elmúlt évek során az egyik legkiemelkedőbb olvasmányaim voltak Teljesen magával ragadott Neal Shusterman világa és azóta is nagy kedvencként tartom számon. A trilógia lezáró részét már tűkön ülve vártam és a zsigereimben éreztem, hogy a Próféta biztosan bevátlja a hozzá fűzött reményeimet. Ritkán mondok ilyet a sorozatok esetén, mert valahogy mindig bennem van a félsz, hogy egyes kötetek nem fogják hozni azt a szintet, amelyet várnék, de Neal Shusterman miatt egy másodpercig sem aggódtam. Úgy voltam vele, hogy bármi is lesz, minden pontosan úgy lesz tökéletes, ahogy van, hiszen ez az ember egy zseni. Szóval nagy magabiztossággal álltam neki az olvasásnak és persze nem is kellett csalódnom. Az első oldaltól az utolsóig imádtam a trilógia záró kötetét, hihetetlenül érdekes és izgalmas olvasmányélménynek bizonyult, ami méltó folytatása és lezárása a sorozatnak.
Az első két részben megismerkedhettünk azzal az utópisztikus világgal, melyben az emberek korlátok és következmények nélkül élnek. A sorozat tulajdonképpen egy olyan társadalmat fest le, melyben az emberiség legyőzte halált és a különböző betegségeket, ám az egyensúly fenntartásához mégsem élhetnek az emberek örökké. Mivel a népesség száma nem növekedhet a végtelenségig, ezért a hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen „begyűjteni” az embereket. Ez persze rengeteg morális kérdést vet fel. Azoknak, akik ezt a tisztséget viselik pártatlannak kell lenniük és szigorú szabályok szerint kell kiválasztani a következő áldozatot. Az első részből kiderül, hogy a kaszások körében is komoly ellentétek húzódnak és két ellentétes iskola kerül szembe egymással. A klasszikus stílus követői, akik szent küldetésüknek érzik a kaszásság mesterséget és az új iskola követői, akik sokszor perverz örömet éreznek egy-egy begyűjtés során. A folytatásban pedig tovább mélyült a szakadék és Viharszemhez hasonlóan az olvasók is tehetetlenül figyelték Örökkévaló bukását. A második rész rendkívül izgalmasan ért véget, így biztosak lehettünk abban, hogy a harmadik részben sem fogounk unatkozni. Goddard újbóli megjelenése és felemelkedése meglepő fordult volt. Az, ahogy visszatért nem tetszett, de kétségtelenül jót tett az alakja a sorozatnak, jó volt, hogy lehetett valakit szívből utálni.
A harmadik rész pontosan ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Viharszem kihágónak minősítette a teljes emberiséget és csupán egyetlen ember maradt, akivel kommunikált. Ő volt az egyetlen kapocs a mesterséges intelligencia és az emberek körében. A káosz erőszakot, az pedig még nagyobb káoszt szül. Talán ez írja le a legjobban az egész harmadik részt. Ebben az újfajta világban, ahol az embereknek meg kell tanulnia élni a Viharszem nélkül óriási fejetlenség uralkodik. Az emberek elvesztek teljesen, ez pedig az emberiség történelmében még soha nem vezetett semmi jóhoz. A kaszáskörben a rend és hierarchia teljesen megváltozik, egyes csoportok kiválnak és a tradíciók szerint kívánnak dolgozni, mások azonban úgy táncolnak, ahogy Goddard fütyül nekik. A 200 éves rend összeomlani látszik, a tömeges begyűjtések és a kisebbségi csoportok elleni támadások egyre gyakoribbak. A hangolók pedig egyre fanatikusabbá válnak a szélsőséges vallási eszméknek köszönhetően. Vajon képes valaki megállítani ezt a folyamatot? Van esetleg valami terve a Viharszemnek, vagy némán tűri, hogy az emberiség a vesztébe szalad?
A cselekmény érdekes és izgalmas, egy másodpercig sem unatkoztam olvasás közben, csak úgy faltam a lapokat. A könyvben nincsenek üresjáratok, Neal Shusterman végig fenntartja az ember érdeklődését és persze gondoskodik a vérnyomás szinten tartásáról is. Rengeteg izgalmas fordulat és csavar teszi még élvezetesebbé az olvasást, egyszerűen zseni ez a pasi. Olvasás közben sokszor csak kapkodtam a fejemet és azon agyaltam, hogy hova lehet még fokozni ezt az egészet. Érdekes és izgalmas morális dilemmákat feszeget ebben a részben is, és nagyon jól leköveti a különböző szélsőséges viselkedésmintákat. Tetszett, hogy beemelte a vallási fanatizmust, valahogy nekem ettől még hitelesebb lett a világ. Goddard alakja nagyon izgalmas, kíváncsi voltam, hogy vajon mennyi ideig képes hatalmon maradni és borzalommal vegyített kíváncsisággal figyeltem, hogy milyen lépésekre szánja el magát annak érdekében, hogy vezető maradhasson.
A karakterek még mindig nagyon szimpatikusak. Rowan és Citra karakerének kulcsszerepe van ugyan a végkifejlet szempontjából, de korántsem ők az egyetlen fontos karakterek. Greyson Tolliver alakját az előző részben ismerhettük meg, a trilógia záró részében pedig kiemelt szerepe van neki is, hisz ő az egyetlen, aki beszélni tud Viharszemmel. Látszik, hogy szoros kapcsolatban állnak egymással és a mesterséges intelligencia mindig megtalálja a módját, hogy segítse őt. Az, hogy Viharszemnek van egy terve, egy másodpercig sem kérdéses, azt viszont, hogy mit kíván tenni, az sokáig rejtve marad az olvasó előtt. Több érdekes és izgalmas alakot is megismerhetünk jobban a kötetben. Ott van például Astrid, a mélyen vallásos hangolólány, aki a Toll munkáját segíti, de végül olyan küldetésre indulhat, amelyről talán még csak nem is álmodott. De megismerhetjük Jerit is, a fiatal kapitányt, aki roncshajókon dolgozott. Nagyon kedvelhető szereplő, aki az első pillanattól kezdve Anasztaszija kaszás társa és védelmezője lett. Faraday kaszás alakja kicsit háttérbe szorult, de amikor igazán szükség volt rá, akkor újra előlépett az árnyékból, majd pedig egy csodálatos új hivatást talált magának.
A kötet lezárása nekem nagyon tetszett, a szerző elvarrt minden fontos szálat. Persze még így is maradnak bennünk kérdések, de azok megválaszolását az olvasó képzeletére bízza (vagy ha szerencsénk van, megválaszolja a kiegészítő kötet egyik történetében).
A kötetben hangsúlyosan megjelenik a hatalom kérdésköre és az, hogy miként lehet megtartani azt, ha erőszakkal került átvételre. Látjuk, hogy az erőszak csupán erőszakot szül és azt, hogy a szabályok megsértése/áthágása/újragondolása csupán azért, hogy valami kényelmesebb és egyszerűbb legyen, sokszor nem azt az eredményt hozza, amit az ember elsőre elképzelne. Láthatjuk, hogy a káoszban miként szolgálhat világító lámpásként a vallás, és azt is, hogy milyen pusztító ereje lehet annak, ha valakit nem az eszmék, hanem a szélsőségek mozgatnak. Nagyon érdekes és izgalmas morális kérdéseket feszeget az egész trilógiában a szerző, akár órákat is lehetne róla beszélni.
Az az igazság, hogy nem tudok és nem is igazán akarok rosszat mondani a záró részről, én nagyon szerettem. Szerintem rendkívül ötletes és izgalmas módon varrta el a szálakat a szerző, ha akarnék sem tudnék belekötni. Ráadásul a könyves blogger/instagram tartalomgyártó pályafutásom alatt az egyik legnagyobb eredményeként élem meg, hogy a férjem végre megfogadta egy könyvvel kapcsolatban a tanácsom és elkezdte olvasni. Nem egyezik annyira az ízlésünk és kevesebbet is olvas nálam, de végre valahára eljutottunk oda, hogy valamit ő is olvasni kezdett miattam, szóval képzeljétek ő éppen a Kaszást olvassa. Ha szerettétek az első két részt, akkor semmiképpen se hagyjátok ki a Prófétát. Ha viszont nem ismeritek a sorozatot, akkor tegyetek úgy, mint Miklós és adjatok egy esélyt a sorozatnak. Szerintem nem fogjátok megbánni. Olvassátok, szeressétek!
.jpg)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése