2024. november 27., szerda

Sebastian Fitzek: A ​meghívás + Nyereményjáték

Sziasztok!

Hosszú idő után Sebastian Fitzek végre új thrillerrel tért vissza hazánkba. Ebben a fordulatokban gazdag, csavaros történetben semmi sem egészen az, aminek látszik, az olvasó pedig kapkodhatja a fejét, ha szeretné a sok apró kirakós darabkából összeilleszteni a teljes képet. Tarts három bloggerünkkel A meghívás című kötet blogturnéjára, vegyél részt a játékban, és nyerd meg a General Press Könyvkiadó által felajánlott példányt!

Volt már példa arra, hogy egy-egy könyvet nem én, hanem Miklós értékel a blogon. Mivel ebben a háztartásban ő a thriller/krimi fan, így erről a kötetről is ő készítette az ajánlót. Fogadjátok sok szeretettel az írását. 


„Most ​nem a gyónás ideje van, hanem a vezeklésé” – Németország első számú thrillerszerzője hátborzongató utazásra invitál…
Amikor Marla Lindberg meghívást kap egy osztálytalálkozóra az Alpokba, azt reméli, hogy nosztalgiázhat egy jót a régi diáktársaival, és pár napra még a lélekőrlő traumáit is maga mögött hagyhatja. Ám nem sokkal az érkezése után rádöbben, csak egy halálosabb dolog van annál, mint hogy éjszaka, a tomboló hóviharban elhagyja a félreeső hegyi faházat: hogy ott marad.
Az étkezőasztalon mosatlan edények állnak, a kandallóban tűz pislákol, de senki nincs ott. Marla kétségbeesetten keresni kezdi a többieket. Aztán újra hallja a köhögő hangot, amelyet pár évvel ezelőtt, egy elhagyatott klinika szobájában is hallott, amikor valaki megpróbálta őt megölni. A kérdés már csak az, Marla vajon túléli-e ezt a mostani találkozást…

Sebastian Fitzek egyszerűen elképesztő! Őszintén remélem, hogy egy nap én is képes leszek olyan feszültséget és fordulatokat teremteni a történeteimben, amilyeneket ő tud. Igazi mestere a szakmájának. – Chris Carter

Óriási fordulatok, remek atmoszférateremtés, izgalmas karakterek – minden adott a tökéletes thrillerhez. Vigyázat, függőséget okoz! – Mainhattan Kurier

Fitzek thrillerei lélegzetelállítóak, tele briliáns csavarokkal – Harlan Coben, bestsellerszerző

A szerző új pszichothrillere a finoman adagolt horrorral és a váratlan eseményekkel lebilincselő rémálmot hoz létre – LebensArt Magazin

Sebastian Fitzek munkássága már nem volt ismeretlen számomra, hiszen A terápia című könyvét nemrég olvastam és azzal teljesen levett a lábamról, az egyik legjobb pszichothriller volt, amit az elmúlt években a kezembe vettem. Ebből kifolyólag nagyon megörültem, amikor a General Press Könyvkiadó bejelentette, elhozza a magyar olvasóknak az író A meghívás című regényét. Hatalmas várakozással álltam neki a legújabb kötetnek és elöljáróban annyit elmondanék, hogy összességében beváltotta  a hozzá fűződő reményeket, habár A terápia című kötet szintjét szerintem nem sikerült elérni.

Fitzek mindig is értett ahhoz, hogy jól keverje azokat a bizonyos kártyalapokat, a könyv olvasása közben sokszor tényleg nem tudtam eldönteni, hogy most tulajdonképpen mi is történik és ami történik az miért történik. Az egész történetet áthatja a teljes bizonytalanság érzése, a kirakós darabkái csak szépen lassan állnak össze, hogy a végén a megrázó felismerésnél atombombaként robbanjon minden. Az alapszituáció egy kunyhóban lévő osztálytalálkozó, amire elvileg mindenki meghívást kapott az osztályból. Vagy talán mégsem? A halál azonban biztosan ott leselkedik a közelben. Az író rövid fejezetekkel operál, melyek általában egy nem várt fordulattal végződnek, így folyamatosan arra késztetik az olvasót, hogy ne hagyja abba az olvasást. Ehhez a felépítéshez már hozzászoktam Chris Carter regényeiben is és azt kell mondjam, imádtam! Tényleg letehetetlen volt, pár óra alatt kiolvastam, szinte elrepült az idő, annyira magával ragadt a történet és annak borzongató hangulata. A könyv nem fukarkodik a megrázó és véres jelenetekkel, szóval alapvetően erősebb idegzetűeknek tudom ajánlani, Fitzek nagyon elemében van, amikor a brutalitás hiteles ábrázolásáról van szó. 

A könyv főszereplője Marla Lindberg, egy, a múltban többszörösen traumatizált lány, aki egy ritka betegségben, prozopagnóziában szenved, és ez az állapot fontos indikátora lesz majd az eseményeknek. A prozopagnózia (más néven arcvakság) az arcfelismerési képesség hiányát jelenti. A betegek nem ismerik fel ismerőseik arcát, olykor még a saját arcukat sem, annak ellenére, hogy a látásélesség és az általános intellektus sértetlen marad. A legtöbb prozopagnóziás meg tudja különböztetni az emberi és nem emberi arcokat, a nemeket, és fel tudja ismerni az arckifejezéseket. A betegséget legtöbbször valamilyen agysérülés okozza, de az öröklés is igen fontos szerepet játszhat a kialakulásában. Mivel az arc egy igen fontos azonosító tényező, ezért azok az emberek, akik nem képesek arcok felismerésére, csak másodlagos jellemvonásokból következtethetnek a személyek kilétére (ruházkodás, hajszín, alak, hang). Nagyon megkedveltem őt, szerintem egy igazi badass karakter, aki folyamatosan tudott meglepetéseket okozni. A mellékszereplők talán kevésbé jelennek meg hangsúlyosan a regényben, ugyanakkor rendkívül érdekes dolgok, eltitkolt motivációk derülnek ki róluk is, bár a karakterábrázolásuk korántsem olyan részletes, mint Marlaé.

A könyv borítója véleményem szerint teljesen korrekt, bár az olvasás után azt gondolom, hogy nem adja vissza teljesen a regény hangulatát, így volt bennem egy kis hiányérzet, amikor megláttam a magyar borítót, nekem az eredeti kiadás valamiért jobban tükrözi a könyv atmoszféráját.

Összességében egy ötletes és rendkívül csavaros pszichothrillernek gondolom Sebastian Fitzek: A meghívás című regényét, az érdeklődésemet végig fenntartotta a történet, konkrétan egy délután alatt sikerült kiolvasnom. Az író képes volt szinte végig teljes bizonytalanságban tartani annak érdekében, hogy a végén teljesen lesokkoljon és ez a teljesítmény mindenképpen elismerésre méltó. Én bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a műfajt, de számolni kell azzal, hogy egy pszichothrillerhez képest a brutalitás ábrázolása sokkal markánsabban jelenik meg ebben a regényben. Olvassátok, szeressétek!




Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban a General Press Könyvkiadó további újdonságai után nyomozunk! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET
“Mindenki tudja, hogy harminc felett az emberben alaposan megcsappan a vagányság: hülye frizurája, viszont cserébe rendes cipője lesz.”


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

11.27. Csak olvass!
11.29. Milyen könyvet olvassak?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése