A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bálint Erika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bálint Erika. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 30., csütörtök

Bálint Erika: A ​nap csókja + Nyereményjáték


Sziasztok!


Bálint Erikának már a második könyve jelent meg nemrég a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, melyben egy nő útkeresését, önmaga megtalálását írja le, emellett pedig olyan komoly témákkal is foglalkozik, mint a megcsalás, a szülő-gyermek kapcsolat vagy a szexualitás. Tarts négy bloggerünkkel, kövesd a könyv turnéját, és nyerd meg a regény egy példányát!



Bár eddig nem igazán ismertem az írónő munkásságát, nagyon lelkesen vetettem bele magam a kötet olvasásába. Általában nagyon szeretem az ilyen típusú könyveket, szóval biztos voltam benne, hogy kedvelni fogom a történetet. 

De miről is szól a könyv, lássuk!

A könyv főszereplője Léna, aki egy ötvenéves orvosfeleség és egy gimnáziumban dolgozik tanárként. Kapcsolata a férjével rendkívül üres, távolságtartó és hűvös. A gyengédség és a meghittség abszolút nem jellemző kettejük házasságára. Egy este megpillant a Facebookon egy képet a férjéről és egy idegen nőről, és rádöbben, itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával, és a múltbéli démonaival, dédelgetett fájdalmával. A legnagyobb kérdés az, hogy vajon ő képes szeretni? És megérdemli azt, hogy mások szeressék?
Hatalmas feladat előtt áll a nő, hiszen meg kell ismernie, és el kell fogadnia önmagát testileg, lelkileg. Önkeresése során segíti őt nagyszájú, mindig vidám, kissé hedonista barátnője és szókimondó, kemény nővére, de nehezíti az útját az apja ridegsége, és az, hogy hiába akart jó szülő lenni, egyre távolodik saját lányától.
A véletlennek hála felbukkan egy új férfi az életében, de vajon Léna képes lesz nyitni felé? Meg tudja ismerni az ölelés erejét és meg tudja tanulni, hogyan fejezze ki az érzelmeit? Képes lesz kilépni eddigi életéből?Mit nyer és mit veszít, ha megtalálja önmagát?

A könyv olvasása során rengeteg dolog jutott az eszembe. A generációkon átívelő közös sors, a boldogtalanság átörökítése, a tanult tehetetlenség mind-mind olyan téma, mely képviselteti magát a kötet lapjain.  

Vannak bizonyos viselkedésminták, melyek egyszerűen belénk égnek. Könnyen megtörténhet, hogy felnőttként azt vesszük észre, hogy hajszál pontosan úgy reagálunk/vagy egyáltalán nem reagálunk bizonyos dolgokra, mint hajdan szüleink. Ezek a tanult minták és szokások határozzák meg majd későbbi életünket. 

Léna, a könyv főszereplője pontosan ezeknek a szokásoknak és mintáknak az "áldozata". Ő és testvére Nusi egy diszfunkcionálisan működő családban nőttek fel, emiatt felnőttként tele vannak haraggal, fájdalommal, szorongással, és ellenségeskedéssel. Az életüket nagymértékben meghatározta édesapjuk furcsa és látszólag szeretet nélküli viselkedése és édesanyjuk rezignált hozzáállása a dolgokhoz. Soha nem mutatták ki érzelmeiket egymásnak, nem ölelkeztek, nem beszélgettek. A lányok csak azt látták, hogy szüleik kapcsolata hűvös és távolságtartó, így nem tanulták meg azt, hogy milyen egy ideális párkapcsolat. 

Léna boldogtalan a házasságában, hiszen hozzáment egy olyan férfihez, akit soha nem is szeretett igazán. Képtelen arra, hogy olyan módon nyilvánítsa ki szeretetét, mint ahogy férje és lánya elvárná. Számára egyáltalán nem magától értetődőek az apró érintések és kedves gesztusok, hiszen soha nem látta ezeket szüleitől. Mivel képtelen arra, hogy ily módon fejezze ki szeretetét családja iránt, szép lassan eltávolodik tőlük. 

Olvasás közben nagyon sokszor eszembe jutott a tanult tehetetlenség fogalma. Tanult tehetetlenség a pszichológiában az a mentális állapot, mely során az egyén az egymást követő kiszámíthatatlan negatív ingerek hatására feladja, hogy azokat megpróbálja elhárítani, még akkor is ha elkerülhetőek lennének, mert arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes az ingereket befolyásolni. A tehetetlenség legfőbb jellemzői közé tartozik a negatív előfeltételezés a jövőre vonatkozó történésekkel kapcsolatban, reménytelenség és a passzív viselkedés.

Léna nagyon sokáig nem tesz semmit annak érdekében, hogy végre boldognak érezhesse magát. Bár alapjáraton teljesen más tőről fakadt a problémája mint édesanyjának, a megoldási mechanizmusa pontosan ugyanaz volt. Csendben tűrte a sok megaláztatást és azt, hogy férje rendszeresen megcsalja csak azért, hogy a család egyben maradjon. Közben saját magát hibáztatta és elhitte, hogy ez a büntetés mindenért. 

Nagyon jól lett ábrázolva Léna fejlődéstörténete, hihetetlen utat járt be. Nagyon drukkoltam neki, szerettem volna végre boldognak látni őt. Kérdéses számomra, hogy vajon egyedül is képes lett volna-e megtenni a végső lépést, de ez a történet szempontjából igazából nem is igazán érdekes már. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett. 

Nusi karaktere is nagyon érdekes. Teljesen más mint Léna, de legalább annyira szét van esve,  mint testvére. Saját fájdalmát és sértettségét még nem volt képes legyőzni, így hajlamos arra, hogy kivonja magát mindazon dolgokból, amikhez a szüleiknek köze van. Ez kicsit önzőnek tűnhet, de vélhetően csak egy sajátos védekezési mechanizmus. 

Léna férje Robi, abszolút nem lett a szívem csücske. Nem utáltam, de borzasztóan messze volt attól, hogy megkedveljem. Miután realizálódott benne, hogy a felesége képtelen arra, hogy oly módon éljen vele házaséletet, mint ahogy ő gondolja elkezdett másfelé kacsintgatni. Azt nem szerette volna, hogy kapcsolatuk véget érjen, egyszerűen csak máshol kereste a boldogságot.

András, éles ellentétben áll Robival. Bár műveltségben meg sem közelíti az orvos férjet, de mégis olyasmit képes biztosítani Lénának, amit Robi soha nem tudott. Mellette végre nőnek érezhette magát és megtapasztalhatta azt, hogy milyen igazán szeretni és szeretve lenni. Egy józan gondolkodású kedves "parasztgyerek", aki azt adta Lénának, amire a legnagyobb szüksége volt. 

Zsú (Léna és Robi lánya) konkrétan úgy viselkedett, mint egy idegesítő és hisztis kamasz, aki egyszerűen képtelen arra, hogy kellő empátiával és kedvességgel szemlélje az eseményeket. Mondjuk ki kell emelnem, hogy egyáltalán nincs könnyű helyzetben. Lénának nem volt túl közeli a kapcsolata a szüleivel soha nem ölelgették egymást, nem fejezték ki semmilyen módon az egymás iránt érzett szeretetet, így a nő egyszerűen képtelen volt arra, hogy a lányának ilyen módon mutassa ki, hogy szereti. 

Léna barátnője nekem túl sok volt, de az tény, hogy kellett valaki, aki egy kicsit ellensúlyozza a nő gondolkodását. 

A könyv borítója és címe nekem nagyon tetszik, miután elolvastam teljesen más szemmel néztem rá. 

A nap csókja összességében egy könnyen olvasható mű, mely rendkívül érdekes pszichológiai és társadalmi kérdéseket feszeget. A karakterek rendkívül emberiek, a cselekmény érdekes, a könyv összességében abszolút szerethető. Ha érdekel titeket a téma, mindenképpen olvassátok el. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Fülszöveg


Meddig tűröd, hogy nem szeretnek?
Léna ötvenéves orvosfeleség, akinek hazugságok tartják egyben kiüresedett házasságát, mégis megpróbálja apró örömökbe merülve túlélni a hétköznapokat.
Egy este megpillant a Facebookon egy képet a férjéről és egy idegen nőről, és rádöbben, itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával, és a múltbéli démonaival. Képes vajon a szeretetre? És érdemes arra, hogy őt szeressék?Lénának meg kell ismernie, és kell fogadnia önmagát testestől, lelkestől. Önkeresése során segíti nagyszájú, mindig vidám barátnője és szókimondó, kemény nővére, de nehezíti az útját az apja ridegsége, és az, hogy hiába akart jó szülő lenni, egyre távolodik saját lányától. Felbukkan egy új férfi is az életében, de vajon Léna képes nyitni felé? Meg tudja ismerni az ölelés erejét és meg tudja tanulni, hogyan fejezze ki az érzelmeit? Képes lesz kilépni eddigi életéből?
Mit nyer és mit veszít, ha megtalálja önmagát?
Egy nő útja önmagához, nem csak nőknek.
A legfájdalmasabb felismerések egyike, amikor rájössz, nem egy másik ember áldozata vagy, hanem a saját magadé.


Nyereményjáték

A regény főszereplője, Léna tanárként dolgozik egy középiskolában, ezért a mostani játékunkban az lesz a feladatod, hogy a bejegyzésekben kiemelt betűkből rakd ki egy-egy tantárgy nevét. Ha sikerült megtalálni mind a négy szót, az első betűiket összeolvasva megtudhatod Léna barátnőjének a nevét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

01/24 Utószó
01/26 Fanni’s Library
01/28 Sorok között
01/30 Csak olvass!