Laurie Lico Albanese: Skarlátszín ​öltések + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Libri Könyvkiadónak hála a magyar olvasók is kezükben tarthatják Laurie Lico Albanese könyvét, mely az 1800-as évekbe kalauzolja az olvasóját. A regény arra keresi a választ, vajon létezhet-e valódi szabadság a nők számára egy férfiak által uralt világban. A kiadónak köszönhetően pedig csodás, élfestett kiadásban szerezhetik be a történetet az olvasók. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a történetben és ha nektek kedvez a szerencse, akkor nyerhettek is egy példányt a kötetből. 

„Ami ​igaz, az gyakran rejtve van… a vallásos hév kegyetlenséget takar, a hétköznapiság álarca mögött sötét vágy rejtőzik.”

Isobel Gamble fiatal varrónő lelkét súlyos, több generációra visszanyúló titok nyomja, amikor férjével, Edwarddal az 1800-as évek elején Skóciából az újvilágbeli Salembe indul. Új életet akarnak kezdeni, ám Isobel néhány nappal a megérkezésük után máris magára marad, és egyedül kénytelen boldogulni az idegen országban.

Amikor találkozik a fiatal Nathaniel Hawthorne-nal, azonnal vonzódni kezdenek egymáshoz. Nathaniel lelkét beárnyékolja családjának sötét múltja, nagyapja ugyanis a salemi boszorkányperek hírhedt bírája volt. A férfit egyedül a sugárzó és tehetséges fiatalasszony, Isobel tudja csak kizökkenteni komorságából. Ahogy telnek a hetek, és Edward biztonságos visszatérése egyre valószínűtlenebbé válik, Nathaniel és Isobel veszélyesen közel kerülnek egymáshoz…

A Skarlátszín öltések a művészi törekvések, az ambíció és a vágy időtlen története, amely arra keresi a választ, létezhet-e valódi szabadság a nők számára egy férfiak által uralt világban.

A  Skarlátszín öltések című kötet tulajdonképpen azonnal felkeltette az érdeklődésemet az izgalmasnak tűnő fülszövegével és azzal, hogy a főszereplő hihetetlenül tehetséges a varrásban és hímzésben. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a történetben megjelenik Nathaniel Hawthorne alakja is. 

Életem egyik nagy hiányossága, hogy még nem olvastam A skarlát betűt. Ugyan egyszer már elkezdtem, de valami miatt abbahagytam és egyszerűen elfelejtettem folytatni. Nem volt rossz, vagy ilyesmi, csak valahogy nem siettem a folytatással, aztán meg elmaradt az egész. Sokáig eszembe sem jutott a kötet, de mikor megláttam Laurie Lico Albanese regényét ismét eszembe juttatta a dolgot. Szóval a következő hónapban, a Skarlátszín öltések után tuti elolvasom végre Nathaniel Hawthorne regényét is, A skarlát betűt is. 

A Skarlátszín öltések egy hihetetlenül megkapó és szerethető regény az újrakezdésről és arról az ősi erőről, hogy mire lehet képes az ember, ha a túlélése a cél. Arról, hogy létezhet-e valódi szabadság a nők számára egy férfiak által uralt világban és arról, hogy mit tehet az ember, hogy elérje az álmait, ha az egész világ ellene van. 

A történet alapját az az elképzelés adja, hogy mi lett volna, ha A skarlát betű főszereplője, Hester Prynne elmondhatná a saját történetét. A szerző rengeteget kutatott a témában, Hestert pedig az első, feminista történelmi regényhősként azonosította, aki tulajdonképpen a gyermekét egyedül nevelő anya megtestesülése. Egy olyan nő, aki Hawthorne azért hívott életre, hogy egyszerre kérdőjelezze meg és igazolja a női gyengeségről alkotott elképzelést. 

Hawthorne elégette számos levelét, iratát és naplóját, így csak találgathatunk, hogy mi ihlette az ismert művét. A szerző abból az 1985-ben megjelent írásra támaszkodik, mely felveti azt a gondolatot, mivel A skarlát betű a házasságtörés témáját boncolgatja, nem lehetséges, hogy Hawthorne házasságtörést követett el, amiért a regény megírásával vezekelt.

Ebben a regényben Laurie Lico Albanese megírja A skarlát betű rendkívül érdekes fiktív eredettörténetét, mely vitathatatlanul méltó módon emlékezik meg a regényről. A kötet összekapcsolja a klasszikus mű eredetét a Salemi boszorkányperek és afroamerikai közösség említésével. Vitathatatlan, hogy mekkora munkát fektetett bele a szerző, hogy az írása megfeleljen az igazságnak és hiteles legyen a kor és hely ábrázolása. 

A regény cselekményét nem feltétlenül vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják az olvasót. Isobel az egyik legerősebb karakter, akiről mostanában olvastam, alakja és ereje egyszerűen lenyűgöző, méltó klasszikus őséhez, Hesterhez. 

Nat karaktere rendkívül visszás volt számomra, valahogy nem tudtam megkedvelni a karakterét. Bár Isobel mély érzéseket táplált iránta, én valahogy nem szerettem meg őt. Zavart a gyengesége és bár egyértelműen látszott, hogy démonok kísértik, nem tud szabadulni a családjának múltjától, de ez sem tudta számomra magyarázni a viselkedését. Mindenesetre az első pillanattól kezdve drukkoltam a fiatal lánynak, hogy megtalálja az útját és a boldogságát. És bár az elején írtam, hogy nem fejeztem be A skarlát betűt, de elkezdtem és magát a történetet is ismerem, így gyanítottam, hogy a szerző milyen sorsot szán neki. De nagyon szerettem volna, ha a története boldog véget ér. Vajon képes lesz Isobel megtalálni a boldogságot és ki tud teljesedni a varrásban és hímzésben?

Nagyon tetszett, hogy a történetben megjelent a szinesztézia. A szinesztézia olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, tehát például a betűkhöz vagy számokhoz az ember akaratlanul is színeket társít. Isobel családjában genetikusan öröklődik ez a jelenség, ugyanakkor nagyon kell figyelnie, hogy kinek árulja el a titkát, hiszen boszorkánysággal, vagy elmebetegséggel is megvádolhatják. A színek jelenléte azonban nem csak átok, hanem áldás is lehet, hiszen talán ez teszi őt azzá, aki...egy igazi művésszé, akinek életre kelnek a művei. 

A történet két síkon folytatódik, a Isobel élete mellett megismerhetjük ősanyjának történetét is, akit anno boszorkánysággal vádoltak és bepillantást nyerhetünk a Salemi boszorkányperek idejébe is, ahol egy Hawthorne állt a bírák oldalán. A férfi megbánás nélkül küldte bitóra a vádlottakat és azután is kitartott a döntése mellett, még úgy is, hogy a családtagok visszavonták a vallomásaikat. Isobel egy boszorkánysággal vádolt nő leszármazottja, Nat pedig egy olyan bíróé, aki boszorkányokat ítélt akasztásra. Vajon lehet jövőjük, vagy visszatér a nő férje? Netalán teljesen mást tartogat számára a sors?

A borító és az élvestés egy igazi csoda, nagyon tetszik a kiadás. Igazi éke a polcomnak. 

Összességében nagyon tetszett a Skarlátszín öltések és csak ajánlani tudom azoknak, akik A skarlát betűt is szerették, vagy azoknak, akik hozzám hasonlóan halogatják a mű elolvasását. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,8

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

                                            

Nyereményjáték

A kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent meg, így mostani játékunkban az általuk megjelentetett kötetekre koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy idézetek, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv címe, ahonnan idéztünk. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Van olyan fájdalom, ami megváltoztat minket, amitől más emberek leszünk, ami örökre nyomot hagy a lelkünkben.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

04.30.: Csak olvass!

05.02.: Kitablar

05.04.: Spirit Bliss Sárga könyves út

05.07.: Könyv és más

05.08.: Szembetűnő

Read More

Híragi Szanaka: Az ​elvesztett emlékek lámpása + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Libri Könyvkiadónak hála a japán irodalom szerelmesei egy újabb gyöngyszemet tarthatnak a kezükben. Az elvesztett emlékek lámpása megható történet azokról a hétköznapi apróságokról, amelyek megszépítik az életünket és meghatározzák hogy kik vagyunk. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a történetben és ha nektek kedvez a szerencse, akkor nyerhettek is egy példányt a kötetből. 

Létezik egy különleges fotóstúdió, ahol előbb-utóbb mindenki megfordul. Ez a hely ugyanis a túlvilág felé vezető út első állomása, ahol egy titokzatos férfi, Hiraszaka fogadja az eltávozottakat. Mindenki, aki ide kerül, egy halom fényképet kap, egyet-egyet élete minden egyes napjáról. Ahhoz, hogy valaki továbbléphessen a túlvilág felé, ki kell választania a legmeghatározóbb, legkedvesebb emlékeit ábrázoló fotókat – minden megélt évből egyet. Előfordul azonban, hogy épp a legfontosabb pillanatokról nem készül kép, vagy a meglévő fotó életlen, esetleg sérült. Ilyenkor az elhunytaknak lehetőségük van Hiraszaka kíséretében visszautazni a múltba, hogy megörökítsék, és egyben újra átéljék azt a jelentőségteljes pillanatot. Van azonban egy szigorú szabály: soha, semmilyen körülmények között nem szabad beavatkozni a múltba…

Már írtam nektek többször is, hogy az utóbbi időben teljesen rákaptam az ázsiai irodalomra és ezen belül is a japán szerzők könyveire,  Az utazó macska krónikája, a Mielőtt a kávé kihűl, a Rintaró és a könyvek útvesztője vagy a Ne engedj el óriási kedvencekké váltak. Az Édes palacsinta már a polcomon csücsül, de például anno a Battle Royale is mélyen a tudatomba férkőzött. Mivel több számomra kedves könyv japán író tollából származik, így általában óriási lelkesedéssel vetem bele meg az újabb kötetek megismerésére. Persze még így is akadnak jócskán mellényúlások, ha emlékeztek például A Kamogava kifőzde bejegyzésemre, az például kevésbé nyerte el a tetszésemet és igazából nem ez volt az egyetlen kötet, amely nem tetszett. De mint látjátok szerencsére nem vette el a kedvemet a dolog, így Az elvesztett emlékek lámpása című kötetre is azonnal lecsaptam. Ugyan egy kicsit féltem az előző rossz tapasztalat miatt, de ahogy elkezdtem olvasni Híragi Szanaka regényét egyre nyugodtabb és nyugodtabb lettem. Végre egy újabb japán szerzős könyv, amiért rajongani tudok, és amely elrabolta a szívemet és lelkemet. 

Az elvesztett emlékek lámpása egy igazán megkapó és szép regény az életről, a halálról és arról a pillanatról, amikor életünk története végül lepereg a szemünk előtt. Egy igazán nagyszerű és felejthetetlen történet, mely biztos vagyok benne, hogy még sokáig velem marad. 

A kötet amilyen rövid, annál tartalmasabb. A kötetben tulajdonképpen három rövidebb történet van, amelyek teljesen különállók egymástól valamilyen módon mégis fedezhető fel némi összefüggés közöttük. Természetesen a legszembetűnőbb közös vonás Hiraszaka személye, aki a túlvilág felé vezető út első állomásaként fogadja az eltávozott lelkeket. Mindenki, aki ide kerül, egy halom fényképet kap, egyet-egyet élete minden egyes napjáról. Ahhoz, hogy valaki továbbléphessen a túlvilág felé, ki kell választania a legmeghatározóbb, legkedvesebb emlékeit ábrázoló fotókat - minden megélt évből egyet. Előfordul azonban, hogy épp a legfontosabb pillanatokról nem készül kép, vagy a meglévő fotó életlen, esetleg sérült. Hiszen az emlékek is olyanok, mint a papírfotók. Ha valaki túl sokat hívja elő, túl sokat nézegeti, könnyen megsérülhetnek. Ilyenkor az elhunytaknak lehetőségük van Hiraszaka társaságában visszautazni a múltba és újra megörökíthetik a számuknak kedves pillanatot. Egy szabályt azonban fontos szem előtt tartani, semmilyen körülmények között nem szabad beavatkozni a múltba.

Az elvesztett emlékek lámpása az egyik legkedvesebb és legszerethetőbb történet, amit mostanában olvastam. Maga az ötlet vitathatatlanul zseniális, imádtam a történet koncepcióját. Mindannyiunk számára vannak olyan pillanatok, amelyeket mai napi a szívünkben őrzünk, így érdekes és izgalmas belegondolni abba, hogy mi melyik képeket válogatnánk ki és hova utaznánk vissza a múltba. Milyen látvány lenne életünk  filmje és amikor eljön az idő, hogy megnézzük, vagy mosolyogva gondolunk vissza rá, vagy inkább az elvesztegetett pillanatok jutnak majd eszünkbe? 

A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják az olvasót. A könyvben szereplő történetek mindegyike egy konkrét személyhez és az ő életútjához kapcsolódik. Ahogy haladunk előre, egyre fájdalmasabbá válnak a történetek. Az első írás egy nagyon szép, hosszú életútról árulkodik és bár a szívünk hasad meg, hogy elveszítette a világ az első szereplőt, mégis látjuk és értjük, hogy teljes életet élt. A második szereplőnek már nehezebb élet adatott, őt korábban ragadta el a halál, ugyanakkor még mindig közel fél évszázados életútja volt. Ugyan a férfi többször összetűzésbe keveredett a törvénnyel és a halála is erőszakos volt, mégis van benne valami, ami miatt az olvasó a szívébe zárja. A harmadik történet azonban semmivel sem hasonlítható össze. Olyan volt, mint egy gyomros, amely a legváratlanabb pillanatban találja el az embert. Mind a harmadik történet szereplője, mind pedig az ő életútja fájdalmasan érintett, bevallom még néhány könnycseppet is elmorzsoltam olvasás közben. Hiraszaka pedig, akivel kezdetben csak pusztán szimpatizáltam, végül az egyik legnagyobb kedvencemmé vált.

A borító ugyan nagyon szép, de egyszerűen nem értem a létjogosultságát. Most már mondja meg nekem valaki, hogy a japán szerzős könyveken miért vannak macskák, még akkor is, ha semmi közük sincs a történethez. Egyszerűen nem értem ezt. Ne értsetek félre, ez semmiben sem befolyásolja a véleményemet a könyvről, csak szimplán nem értem ezt a dolgot. Azt hinné az ember, hogy a macskáknak lesz valami jelentősége, de nem...csak biodíszletként funkcionálnak. Ennek ellenére tényleg imádom a borítót, csak egyszerűen nem tudok mit kezdeni megint a macska képével. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a regényt és nagyon örültem annak, hogy végre egy újabb szerethető japán szerzős történetre akadtam. Ha szeretitek a rövidebb, de mélyebb tartalommal bíró történeteket, akkor mindenképpen adjatok esélyt Az elvesztett emlékek lámpásának. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,85

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

                                            

Nyereményjáték

Az utóbbi időben egyre népszerűbbek hazánkban is azok a regények, melyek az ázsiai kultúrából merítenek ihletet, így a mostani játékunk is ehhez kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet, mely egy olyan kötetből származik, amelyben markánsan jelen van az ázsiai kultúra. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv címe, ahonnan idéztünk. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“– Néha nem a véreid között lelsz családra, hanem máshol.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

04.29.: Csak olvass!

05.01.: Booktastic Boglinc

05.03.: Könyv és más

05.05.: Spirit Bliss Sárga könyves út

05.07.: Szembetűnő

05.09.: Hagyjatok! Olvasok!

05.11.: KönyvParfé

Read More

Kate Thompson: A ​remény könyvtára + Nyereményjáték

Sziasztok!

Kate Thompson regényében egy kis óvóhelyen működő könyvtár kerül a középpontba és az azt kezelő könyvtárosok. Londonban a háború idején igencsak fontos szerepet kaptak a könyvek és az olvasás, s a Libri Kiadó által megjelenített kötet bár fikció de rengeteg történelmi tényen alapul. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megismerkedjetek a kis háborús könyvtár mindennapjaival, s ha velünk tartotok megnyerhetitek a kiadó által felajánlott könyvet is.

„A ​könyvek segítenek embernek maradni egy embertelen világban.”

London, 1944

A II. világháború idején a befejezetlen Bethnal Green metróállomás csaknem ötezer embernek nyújt menedéket: a légiriadók elől a város lakói az alagutakba menekülnek, és az ott kialakított bunkerekben húzzák meg magukat. Az állomás azonban sokkal több egyszerű óvóhelynél: színháznak, kávézónak, orvosi rendelőnek, óvodának és egy könyvtárnak is helyet ad.

A könyvtár szíve és lelke a fiatal özvegyasszony, Clara Button, akinek a férje Dunkerque-nél esett el. Clara és barátnője, Ruby arra teszik fel az életüket, hogy minden rászorulónak segítsenek. Mindent elkövetnek, hogy az otthonaikból evakuáltak, a több műszakban dolgozó munkások vagy éppen a bántalmazott nők vigaszra és reményre találjanak a föld alatti könyvtárban. Ám ahogy egyre inkább elhúzódik a háború, és egyre inkább próbára teszik őket a körülmények, nehéz erősnek maradniuk, és lehet, hogy épp a hozzájuk legközelebb állókat nem tudják majd megmenteni…

„Szívmelengető történet arról, hogy a legnehezebb időkben milyen megtartóereje van a barátságnak és az írott szónak.”

Janet Skeslien Charles, A párizsi könyvtár szerzője

Ismertek már, tudjátok rólam, hogy nagyon szeretem a háborús regényeket és azt is többször említettem már, hogy különösen kedvesek a szívemnek azok a kötetek, melyekben az olvasás és a könyvmolyság áll a középpontban. A remény könyvtára című kötet elsősorban azért keltette fel a figyelmemet, mert azt a két dolgot ötvözte, melyek a legnagyobb gyengéim. 

Rengeteg II. világháborús történetet olvastam már, de örömmel konstatáltam, hogy még mindig rengeteg olyan történet van, amely el tud kápráztatni és meg tud lepni. Kate Thomson írása,  a Bethnal-Greeni-i  Könyvtár lenyűgöző története egészen elvarázsolt. Hihetetlen és lenyűgöző az a gondolat, hogy mennyi időn keresztül tudott ez a kis könyvtár üzemelni a föld alatt és mennyi ember életét változtatta meg. 

Egy igazán nagyszerű regény, melyben tökéletes egyensúlyban van a történelem és a fikció. Clara és Ruby történeten keresztül megismerhetjük a második világháború korabeli, Blitz utáni Londot. Megismerhetjük a mindennapjaikat, hogyan éltek az óvóhelyen és azt, mit jelenthet az olvasás az. ember számára. Egy igazán kedves és szerethető történet egy könyvtárosról és arról, hogy az olvasás miként segíthet a legsötétebb időkben is. Arról, hogy a fájdalom és a gyász milyen hatással lehet az emberre és milyen nehéz elindulni a gyógyuláshoz vezető úton. 

Mindig balzsam a léleknek olyan könyvet olvasni, amelyet átitat a történetek iránti mély szenvedély és az olvasás szeretete. Ez akkor is igaz, ha történelmi és háborús regényről van szó. Minden történet fontos és hozzánk ad valamit. "Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.", mondja George R. R. Martin és talán ez az egyik legnagyobb egyetemes igazság ami tökéletesen jellemzi a könyvmolyok életét. A könyvek hű barátaink, amikor minden összeomlik körülöttünk és az egész világ lángban áll, a katonák méltatlan körülmények között elesnek és az emberi brutalitás a tetőfokára hág, egy jó kötet mindig segít abban, hogy elmeneküljön az ember a szörnyű hétköznapok gyötrő valóságából.  Amikor már nincs mit mondani, amikor elnémulnak a leghangosabbak is, akkor van a legnagyobb szükség a szavak erejére. Az ismerős mondatok, az unalomig ismételt memoriterek, az elhasználódott szamárfüles könyvtári példányok vagy éppen kedvenc hőseink képesek még a legnagyobb letargiából is kirángatni minket. Amikor a világ lángol és emberek halnak meg a bombázásokban, egy kedves  történet segíthet megőrzi a reményt. A reményt, hogy egyszer véget ér a háború, újra biztonságos lesz kézenfogva andalogni az utcákon, hogy az alagútban élő gyermekek, akik közül sokan, csak ezt az életet ismerik, futkozhassanak a parkokban. A reményt, hogy egyszer újra mosolyognak majd az emberek és szabadon, aggodalmak nélkül olvashatnak egy villamoson, egy parkban, vagy éppen egy kávézó teraszán, anélkül, hogy bombariadó zavarja meg a napjukat. De vajon a második világháborús események közepette képes egy maroknyi ember és egy könyvtár arra, hogy felvegye a harcot a világ eseményeivel szemben? Képes egy elszánt könyvtáros megtartani a pozícióját és a könyvtár szellemiségét egy olyan alakkal szemben, aki meg akarja mondani, hogy mit olvassanak a tagok?

A remény könyvtára egy olyan történet, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy a hétköznapi emberek is képesek arra, hogy igazán nagy tetteket hajtsanak végre és azt, hogy a könyvek szeretete és az olvasás még a legsötétebb időben is lámpásként világíthat a háború zord fellegei felett. A bátorság, a remény, a szeretet, a megbocsátás és az újrakezdés története. Egy csodálatos tisztelgés egy nagymúltú könyvtár fennállásának 100. évfordulójára és maga a könyvtáros szakma előtt is. Mert kevés csodálatosabb dolog egy könyvtárnál, egy olyan létesítménynél, melyben faltól falig állnak a könyvnek. A könyvtárosok pedig ennek a csodálatos helynek az őrzői. 

A cselekmény izgalmas, de egyáltalán nem pörgős, sokkal inkább fokozatosan adagolja az írónő az izgalmakat. Az ember, ha szereti ezt a témát, rengetet történetet talál a különböző háborús eseményekről és az emberek mindennapjairól. Mikor újra és újra ilyen regényt vesz az ember a kezébe, óhatatlanul is eszébe jut, hogy talán van-e még olyan szelete a történelemnek, amelyet eddig nem vetettek papírra. De aztán minden egyes alkalommal megállapítom magamban, hogy a történelem kiapadhatatlan forrás a szépirodalom számára. A remény könyvtára pedig egy teljesen új szeletét mutatja be a történelemnek. Őszintén szólva még soha nem hallottam a könyvtárról, vagy ennek a fontosságáról de minden egyes oldalnál azt éreztem, hogy valami csodálatos újdonságnak lehetek a tanúja. Egy másodpercig sem untam a történetet, ámulatba ejtett a rengeteg irodalmi utalás és a történelmi események láncolata. Kate Thompson regényének minden oldaláról süt a könyvtárak, a könyvek és az olvasás iránti szeretet és tisztelet. Óriási élmény volt olvasni, még mindig kavarognak a fejemben a gondolatok. Hihetetlen nemes és csodálatos feladatot tűztek ki maguk elé. 

Szerettem nagyon, ahogy megjelenik benne az elitista és sznob hozzáállás a könyvekkel és olvasással kapcsolatban, mert hihetetlen izgalmas volt látni, hogy mekkora hülyeség ez az egész. Hiszen nem csak a szépirodalom az egyetlen elfogadható irodalom. Az olvasás mindenki számára egyfajta menedék, függetlenül attól, hogy melyik műfajt forgatja a legszívesebben. Megjelenik benne a romantikus könyvek lenézése és a női olvasók becsmérlése. Szerencsére ma már más időket élünk és senki nem gondolja úgy, hogy a nők kezébe  nem való olvasmány. De úgy érzem, hogy a romantikus könyveket még a mai napig lenézés  övezi. Pedig  maga a romantikus műfaj sem ér kevesebbet a többinél, rengeteg szerethető és élvezhető könyv kering a nagyvilágban. 

A karakterek nagyon emberiek és szerethetők voltak.  Clara és Ruby nagyszerű főszereplő, mindkettejüket megkedveltem. Clara egy fiatal özvegy,  aki ugyan 4 éve vesztette el férjét, de még mindig gyászol. Családja óriási nyomást helyez rá, neheztelnek rá amiatt, mert dolgozik. Vajon képes lesz a jövőjére koncentrálni,  vagy végleg  a múlt fogságában ragad? Ruby is komoly nehézségeken ment keresztül, a gyász mély sebeket ejtett rajta. Mindenki egy élvhajhász, laza és könnyen kapható nőnek látja, de ez csupán az álca, amely segít abban, hogy legalább az alkohol mámorában elfelejtse a fájdalmát. Vajon képes lesz továbblépni? 

Összességében kifejezetten érdekes történetnek bizonyult A remény könyvtára és egy másodpercig sem bántam meg, hogy elolvastam. Ha szeretitek az ilyen jellegű történeteket, ezt is ajánlom nektek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 4,5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Mivel a regényben minden fejezetet egy könyvtárakról szóló idézettel indítanak, a játékunkban is ilyeneket találtok. Megfejtésként az idézet szerzőjét írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

IDÉZET

"Mi lehet biztonságosabb kikötő, mint egy könyvtár?"

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Blogturné Klub

10.09. Olvasónapló

10.11. Readinspo

10.13. Csak olvass!

10.15. Könyv és más

Read More

Heather Marshall: Jane ​nyomában + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Libri Kiadó hozta el nekünk magyar nyelven Heather Marshall különleges regényét, mely igaz történetek alapján mesél a gyermekkereskedelemmel is foglalkozó szülőotthonokról, az illegális abortuszhálózatokról, és mindezeken keresztül az anyaságról és a választás szabadságáról. Tarts te is bloggereinkkel, és ha játszol velünk, akkor akár nyerhetsz is egy példányt a Jane nyomában című könyvből.

Anyák ​és lányok. Titkok és hazugságok.

2017: Amikor Angela Creighton rábukkan egy súlyos titkokat tartalmazó régi levélre, elhatározza, hogy megkeresi az igazi címzettet. Kutatásának köszönhetően megismeri azt az illegális abortuszhálózatot, amelyet bátor és elszánt nők egy csoportja működtetett Torontóban az 1970-es években. Egy hálózatot, amelynek fedőnevét – Jane – suttogva adták tovább egymásnak a bajbajutottak…

1971: Dr. Evelyn Taylort tinédzserként arra kényszerítették, hogy a „bukott lányok” számára fenntartott otthonban megszülje, majd örökbe adja gyermekét. Soha nem tudta kiheverni a traumát, és éppen ez az élmény viszi rá arra, hogy orvosként a folyamatos fenyegetettség ellenére is csatlakozzon a Jane abortuszhálózathoz, és megadja a nőknek a választási lehetőséget, amely neki sohasem adatott meg.

1980: Miután felfedez egy megrázó titkot a családjáról, a húszéves Nancy Mitchell mindent megkérdőjelez, amit eddig tudott. Amikor teherbe esik, rájön, hogy nincs kihez fordulnia, ám végül megleli a Jane hálózatot. Dr. Taylor mellett úgy érzi, végre magára talált, a múlt hazugságai elől azonban nem menekülhet…

Hajj istenem, kevés olyan könyv van, ami annyira nehéz időpontban talált meg, mint Heather Marshall regénye, melynek központi témája az anyaság, illetve az a kérdéskör, hogy az ember maga dönthessen arról, hogy anya akar-e lenni, vagy sem. Őszinte leszek veletek, brutál nehéz írnom erről a könyvről. Azt szokták mondani, hogy egy nő bármire képes azért, hogy legyen gyereke, vagy azért, hogy ne legyen neki. Kissé elcsépelt egy frázis, de az elmúlt időszakban kezdem megérteni, hogy mit is jelent ez pontosan. Magában a regényben is megjelenik az a gondolat, hogy a termékenységi- és abortuszklinikák tulajdonképpen olyanok, mint az érem két oldala. Az egyik esetében a nő bármire képes azért, hogy végre megfoganjon az a csepp kis élet, amelyre mindennél jobban vágyik. A másik esetében azonban a gyermekáldás ténye olyan megoldhatatlan problémat jelent, mely során az illető nő úgy dönt, hogy nem tudja, vagy nem akarja vállalni a gyermekét. Rendkívül érdekes és izgalmas morális kérdések ezek, melyről biztos vagyok, hogy sokatoknak már megvan a határozott véleménye. A kötetben ez a két oldal találkozik tulajdonképpen. 

A Jane nyomában egy hihetetlenül érzékeny témát dolgoz fel, olvasmányos és nagyszerű stílusban. Egy rendkívül szerethető történet, mely bár elég alkalmatlan időpontban került a kezembe, végül mégis a szívembe zártam.

A regény jelentős része kitaláció, de valós történelmi eseményeken alapul. Azonban Heather Marshall nem egy adott mozgalmat, vagy esetleg létező intézetet jelenít meg a regényében, hanem ezeket alapul véve megalkotta a saját történetét. A történet egyik fő mozgatórugója az abortusz és a nők önrendelkezési jogának a kérdése, de talán túlzás nélkül állíthatom, hogy az anyaság és az anyává válás kérdésköre legalább akkora súllyal jelenik meg benne. A regény lapjain megismerhetünk egy intézményt, melyet "bukott" lányok számára tartottak fenn. A lényege, hogy a lányok ezekben az intézményekben éltek egész terhességük alatt, elszigetelték őket a családjuktól, félelemben és kétségek között tartották őket, majd amikor megszületett a kisbabájuk, egyszerűen elvették tőlük. Csellel, fenyegetéssel aláíratták velük az örökbeadási papírokat, majd jómódú családok számára továbbították a csecsemőket. Az esetek jelentős részében komoly összegeket kértek a gyerekekért. Bár számomra nem volt ismeretlen, hiszen olvastam már hasonló történetet, mégis ugyanolyan elemi erővel hatott rám ez a történetszál. Kevés fájdalmasabb dolgot tudok elképzelni annál, hogy erőnek erejével elszakítanak egy gyermeket az édesanyjától. Ebben az intézeti környezetben ismerjük meg az egyik főszereplőnket, Evelynt, aki később egy titkos abortuszhálózat praktizáló orvosaként jelenik meg a lapokon. A nő célja, hogy legalizálják Kanadában az abortuszt, amíg azonban ezt törvény tiltja, addig titokban biztonságos abortuszt biztosít azok számára, akik nem kívánják megtartani a gyermeküket. Tudja, hogy nők ezrei vannak veszélyben, hiszen aki nem szeretné megszülni a kisbabáját, bármire képes azért, hogy elvetéljen. Barbár zugdoktorok árulják a bevatkozásokat, melyek sokszor a nő halálához vezethetnek. Ha pedig valakinek nincs ilyesmire pénze, akkor saját magán próbál segíteni, melyek sokszor szintén végzetesek lehetnek. Így Evelyn és asszisztense mindent megtesz azért, hogy a bajba jutott nők inkább hozzájuk forduljanak. Később pedig Nancy, a harmadik főszereplő is csatlakozik hozzájuk. 

Nem szeretnék komoly vitákba belemenni, vagy ideológiai vitát folytatni arról, hogy mikortól kezdődik az élet. Úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van a véleményéhez. Akkor is, ha ellenzi és akkor is, ha a legkisebb mértékben sem ítéli el az abortusz. De talán van egy részlet, mely tökéletesen leírja, hogy miről is szól a könyv valójában. Az egyik karakter, aki abortuszra érkezik a titkos klinikára meglátja, hogy az egyik ott dolgozó högy (Nancy) babát vár és megjegyzi, hogy de hát azt hitte, hogy akik itt dolgoznak abortuszpártiak. Nancy pedig azt mondja, hogy nem, ők választás pártiak. És talán ez az a gondolat, ami leginkább leírja a könyv lényegét. Hiszen itt nem arról van szó, hogy Evelyn, vagy a Jane mozgalomban dolgozó hölgyek úgy gondolnák, hogy az abortusz jó dolog. Ők úgy gondolják, hogy egy nőnek joga kell legyen ahhoz, hogy eldöntse szeretne-e anyáva válni, vagy sem. Ha nem, akkor pedig minden segítséget meg kell neki adni ahhoz, hogy biztonságosan be tudja fejezni a terhességet. 

Érdekes, hogy az abortuszhálózat ellenpólusaként megjelenik a történetben Angela, aki feleségével nagyon szeretne gyermeket vállalni, de sajnos a mesterséges megtermékenyítések nem jártak nála sikerrel. Illetve amikor sikerült, akkor sajnos néhány hetesen el is hunyt a magzat. Ő az érem másik oldala, a nő aki bármire képes azért, hogy gyermeke legyen. A helyzetemet tekintve gondolom nem meglepő, hogy én leginkább vele tudtam azonosulni. Így nagyon sajnálom, hogy az ő történetszála nem kapott akkora hangsúlyt. Nekem legalábbis nagyon hiányzott, hogy egy kicsit jobban bepillantást nyerhessen az olvasó az ő szívébe és lelkébe is. Mert az abortusz kérdéséről és a nők jogairól rengeteg gondolatot olvashatunk. Arról, hogy mennyire fontos, hogy szabadon rendelkezhessenek a nők a saját testükről. De ez ahogy írtam az éremnek csak az egyik oldala. A másik oldalon ott vannak azok a nők, akik mindennél jobban szeretnének teherbe esni, de nem tudnak. Bár zseniálisnak tartom, hogy ez a két pólus egyszerre jelenik meg a regényben, de érezhető, hogy a fókusz inkább a szabad választás kérdéskörén volt. Így bennem bevallom, maradt némi hiányérzet. Annyira érdekes és izgalmas belegondolni ebbe a két oldalba, talán azt is mondhatjuk, hogy ez tényleg a két véglet. És mindegyik oldalnak megvannak a támogatói és természetesen az ellenzői. Hiszen sokan nem csak az abortuszt, de a lombikkezeléseket is elutasítják. 

No de nem szeretnék túlzottan elkalandozni, talán elég annyi, hogy Angela szerepe is rendkívül fontos volt, hiszen ő volt az, aki mindent megtett azért, hogy a régi levél tartalja eljusson a címzetthez és végül az ő kutatómunkájának köszönhetően kerülnek a kirakós darabkái a helyükre. 

Érdekes és izgalmas volt látni, ahogy a szálak összefonódnak. Ahogy egyre jobban megismertük Nancy, Evelyn és Angela karakterét, egyszerűen lehetetlenség őket nem kedvelni. Bátor és erős nők, akik bármire képesek azért, amiben hisznek. Lenyűgöző volt látni, hogy Evelyn és Nancy milyen bátor és mennyit tesz azért, hogy biztonságos környezetet és szakmai segítséget biztosítson azok számára, akik a Jane hálózatot keresik. 

Szerettem látni, ahogy végül a puzzle darabkái a helyükre kerültek, ugyanakkor bevallom én annyira nem lepődtem meg a regényben szereplő váratlan fordulaton. Én valami ilyesmire számítottam. Persze ez nem von le semmit a kötet végének erejéből, nagyon szép lezárást kaptunk. 

Összességében én nagyon szerettem a kötetet és egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. Érdekes és izgalmas történet, mely úgy érzem, hogy a mai világban is rendkívül aktuális morális kérdéseket vet fel. Ha szeretitek az ilyen jellegű regényeket, akkor semmiképp se hagyjátok ki a Jane nyomában-t. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,9

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A Jane nyomában kiemelten foglalkozik az anyaság kérdéskörével, ezért mostani nyereményjátékunkban a témával kapcsolatos idézeteket gyűjtöttünk. A ti dolgotok csupán az lesz, hogy kitaláljátok, melyik kötetből származik az idézet, és a helyes választ beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Azért nem akarok gyereket, mert sosem akartam, és jogom van hozzá, hogy ne akarjak!”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Blogturné Klub

08.31. Utószó

09.02. Csak olvass!

09. 04. Szembetűnő

Read More

Marta Molnar: A ​napraforgók titkos élete + Nyereményjáték

Sziasztok!

Ha azt mondjuk, Vincent van Gogh, rávágod Johanna Bonger nevét? Ki volt ez a titokzatos nő, akinek köszönhetően ismerhetjük van Gogh művészetét? Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével, és fedjük fel együtt a napraforgók titkát! A turnét követve, meg is nyerhetitek a könyv egy példányát a Libri Könyvkiadó jóvoltából!

Emsley Wilson élete romokban hever. A szerelme elhagyja, a vállalkozása a csőd szélén táncol, ráadásul imádott nagymamáját is elveszíti. Utolsó találkozásuk alkalmával nagyanyja egy titkozatos, zöld könyvecskét ad neki, amely a lány legnagyobb meglepetésére Vincent van Gogh sógornőjének, Johanna Bongernek a naplóját rejti.

A férje halála után Johanna örökli meg Van Gogh festményeit. Ezek jelentik minden vagyonát, de a képek csak annyit érnek, mint a vászon, amire festették őket. A fiatal özvegynek gondoskodnia kell magáról és kisgyermekéről a tizenkilencedik század végi Párizsban, egy olyan országban, amelynek még a nyelvét sem beszéli. Ő azonban megtalálja hivatását a szükségben: mindenáron meg kell ismertetnie Van Gogh zsenális művészetét a világgal.

A naplót olvasva Emsley magára ismer a több mint száz évvel korábban élt nő élettörténetében.

De hogyan kerülhetett a nagyanyjához a napló?

Lehet, hogy köze van a több évtizedes családi titokhoz?

És vajon segíthet a múlt, hogy megtaláljuk a válaszokat életünk nagy kérdéseire?

Vincent Van Gogh neve szerintem mindenki számára ismerősen cseng, talán még azoknak is, akik nem művészetkedvelő típusok. Mindannyian ismerjük a legismertebb alkotásait, tudjuk, hogy sokszor rendkívül szélsőségesen viselkedett. A végletek embere volt, hol mély depresszióba süllyedt, hol pedig fáradtságot nem ismervén alkotott. Ismerjük a történetet, hogy levágta a saját fülét és arról is jónéhányan hallhattunk, hogy milyen módon ért véget az élete. Tudjuk, hogy életében nem aratott nagy sikereket, halála után azonban hihetetlenül ismertté és keresetté vált. De vajon tudjuk-e, hogy kinek köszönhetően vált igazán ismertté a Van Gogh név? 

Őszinte leszek veletek, bár 2007-ban voltam a Szépművészeti Múzeumban a Van Gogh kiállításon, de a mai napig nem tudok túl sokat az életéről. Az alap dolgokat természetesen olvastam róla és a kiállításról is vannak emlékeim, de az teljesen kimaradt az életemből, hogy kicsoda Johanna Bonger (későbbiekben Johanna van Gogh-Bonger) és hogy milyen szerepet játszott a festő életében. Pedig amikor a festő nevét kimondjuk, Jo nevét is meg kellene említeni, hiszen ennek a fiatal, bátor és lehetetlent nem ismerő nőnek köszönhetjük, hogy széles körben ismertté vált a Van Gogh név. 

Van Gogh festményei ma már dollár milliókért cserélnek gazdát, a képeiből rendezett kiállítások emberek százezreit vonzzák, talán nem túlzás azt mondani, hogy az egyik legismertebb festőnk. Ha kimondjuk a nevét, biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki tudja, hogy kiről van szó és legalább egy festményt laikusként is a nevéhez tudunk kötni. Ám az 1890-es tragikus halálakor erre még biztosan nem számított senki. Párizsban nem sikerült nagy hírnevet szereznie magának, így csak fivére  Theo és az ő felesége, Johanna hitt abban, hogy egyszer az őt megillető helyre kerül a neve. Theo tragikus halála utána Jo volt az, aki a kezébe vette az irányítást és ő volt az, aki mindent megtett azért, hogy a Van Gogh név halhatatlanná váljon. Johanna egy hihetetlenül erős és inspiráló hölgy, aki igazán megérdemli, hogy ne csak egy szűk réteg ismerje a nevét, hanem az egész világ megismerje a bátorságát és kitartását. Az 1800-as évek vége és az 1900-as évek eleje nem volt túlságosan kedvező időszak a női nem számára. Az pedig példanélküli volt, hogy egy fiatal, özvegy nő ügynökként tevékenykedjen, férfiakkal tárgyaljon művészetről, festészeről és arról, hogy Vincent Van Gogh végre megkapja azt a dicsőséget, ami az életében nem adatott meg számára. Jo azonban nem adta fel és gyanítom nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy óriási sikerrel járt. 

A Napraforgók titkos élete egy nagyon szép történet a reményről, a hitről, a kitartásról és arról, hogy ha valamit igazán akarunk, akkor akármire képesek vagyunk érte. Olykor még a lehetetlen is sikerülhet. 

A regényben tulajdonképpen két szálon fut a cselekmény. A történetbeli jelenben Emsley karakterét ismerhetjük meg. A fiatal nő nehéz időszakon megy keresztül. Vállalkozása a csőd szélén áll, ráadásul a volt párja az üzlettársa, ez pedig nem könnyíti meg a közös munkát. A cég jövőjét eltérő módon látják, így egyre több és több konfliktus van közöttük. Ráadásul Emsley imádott nagymamája is meghal, így egyszerre rengeteg probléma szakad a nyakába. Mielőtt azonban elhunyt az idős asszony egy titokzatos dobozt nyújtott át az unokájának, egy naplót és számtalan levelet. A napló pedig nem más, mint Johanna van Gogh-Bonger életrajza. A két nő élete szép lassan összeforr. Ahogy Emsley egyre több és több részt olvas el Jo naplójából, úgy válik egyre erősebbé és kitartóbbá. Egy igazi példaképpé válik számára és többször is erőt merít Jo kitartásából. Ahogy haladunk előre az olvasással nemcsak Emsley, hanem Johanna életét is megismerhetjük. A kirakós darabkái szép lassan a helyükre kerülnek és kiderül az is, hogy milyen módon kötődik össze a két nő élete. 

A cselekmény rendkívül érdekes, mivel nem tudtam semmit Johanna életéről, így csak faltam a lapokat. Bár Emsley története is érdekes volt és tetszett, hogy milyen módon forrt össze a két nő sorsa, számomra azonban Johanna mégis ellopta a showt. Engem teljesen elvarázsolt a karaktere és imádtam az olvasással töltött perceket. Az író az utószóban arra buzdítja az olvasóit, hogy ajánlják ezt a könyvet követőiknek, én pedig nagyon boldogan teszek eleget a kérésének. A napraforgók titkos élete egy igazán szerethető történet és igazán megérdemli, hogy széles körben is ismertté váljon. 

A regény nyelvezete rendkívül élvezetes és olvasmányos, könnyen lehet vele haladni. Jópofa ötlet lett volna, ha az írónő a kötetben megjelenített festményekről ír egy kicsit a függelékben, de persze ennek hiánya nem von le semmit a kötet értékéből. Érezhetően soket jelentett számára Jo karaktere, kellő tisztelettel bánt az alakjával. A rendkívül alapos kutatómunka meghozta a gyümölcsét és egy igazán méltó történetettel emlékezett meg Jo alakjáról. Emsley karaktere pedig tökéletesen kiegészíti az ő karakterét. Bemutatja, hogy még a mai, modern nők számára sem egyszerű az élet, de ha van valaki, akinek a személye erőt adhat nekünk, akkor előttünk sem létezhetnek akadályok. Ha Jo képes volt arra, hogy felálljon és továbbmenjen, akkor mi is képesek lehetünk erre. 

A regény borítója szerintem csodás, és tökéletesen visszaadja a kötet hangulatát. Nagyon örülök, hogy elolvastam és úgy érzem, hogy rengeteg erőt tudok majd én is meríteni Jo alakjából. Ha szeretitek Van Gogh művészetét, az erős női karaktereket, az igaz történeteket vagy egyszerűen csak egy remek történetre vágytok, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt A napraforgók titkos életének. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Mi más is játszhatná a regényhez kapcsolódó játékban a főszerepet, mint Vincent van Gogh festményei? Minden állomáson találtok egy-egy részletet a művész valamely festményéről. A feladatotok, hogy a kép címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A KÉP RÉSZLETE

a Rafflecopter giveaway

A turné menete

Blogturné Klub

08.28. Szembetűnő

09.01. Csak olvass!

09.04. KönyvParfé

Read More

Emily Nagoski, Amelia Nagoski: Elég ​vagy - A legjobb gyakorlatok és tippek a hatékony stresszkezeléshez + Nyereményjáték

Sziasztok!

A népszerű szerzőpáros, Emily és Amelia Nagoski új könyve egy munkafüzet, mely segít a nőknek legyőzni a kimerültséget, a túlterheltséget és a kiégést. Tartsatok bloggereinkkel az Elég vagy munkafüzet turnéján, és ne felejtsetek el játszani se, mert a Libri kiadónak köszönhetően a blogturné végén nyerhettek egy példányt a könyvből!

Ha ​ezt a munkafüzeted tartod a kezedben, valószínűleg hiszel abban, hogy jobban is tudnád érezni magad. És milyen igazad van! A népszerű szerzőpáros, Emily és Amelia Nagoski jól tudják, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk nekünk, nőknek, és ebben a gyakorlati feladatokban gazdag kötetben megmutatják, hogyan győzd le a kimerültséget, a túlterheltséget és a kiégést.
Emily és Amelia közös munkásságának egyik legfontosabb gondolata, hogy a „jóllét” akkor következik be, ha szabadon tudunk mozogni az emberi lét különféle tapasztalatai – a munka és a pihenés, az alvás és az ébrenlét, a kapcsolódás és az önállóság – között. Ha azonban ez a szabad mozgás nem lehetséges és elakadunk valahol, óhatatlanul is bekövetkezik a kiégés, ami rendkívül káros az egészségünkre, a mindennapi életünkre és a kapcsolatainkra.
Az Elég vagy segít, hogy felfedezd, ha elakadtál, és megtanít arra, hogyan boldogulj az igazán stresszes helyzetekben. A munkafüzetben
– elgondolkodtató kérdések
– izgalmas gyakorlatok
– szemléletes ábrák
– és hasznos tippek
vezetnek majd az önmagad megismerése felé vezető úton. Akár olvastad a szerzők előző kötetét, az Érzelmi kiégést, akár nem, ez a munkafüzet nélkülözhetetlen segítőtársad lesz a stressz csökkentésében, az érzelmek kezelésében és abban, hogy megtapasztald a valódi jóllétet.

Nagyon fontosnak tartom a mentális egészséget, hiszen csak akkor élhetünk teljes életet, ha a fizikai jólétünk mellett lelkileg is jól vagyunk. Az utóbbi időben nem voltam annyira acélosan, teljesen elvesztem és úgy éreztem, hogy kicsúszott alólam a talaj. Összecsaptak a fejem felett a hullámok, frusztrált, stresszes és nyugtalan voltam. Rengeteg mindent kellett volna egyensúlyban tartanom munka/blog/magánélet, végül úgy jártam, hogy semmit sem tudtam megfelelően kézben tartani.  A magánéleti krízisem szép lassan átvette minden felett az irányítást, és egy idő után minden más teendőmet elkezdtem hanyagolni, vagy legalábbis nem a már megszokott minőségben folytatni. Azt hiszem, hogy teljes egészében kijelenthetem, nem életem legfényesebb időszakát élem. Elméletben nagyon jól hangzik, hogy pozitívan gondolkodjak és ne görcsöljek a múlton, vagy éppen a jövőmön, de összesséségében bitang nehéz dolog ez. Valószínűleg nem jeleskedem a stresszkezelésben sem, és nem megfelelő módon zártam le a stresszciklust sem. Így egy ideje már szemeztem Emily Nagoski és Amelia Nagoski munkásságával. 

Mikor megláttam a Libri Kiadó kínálatában az Elég vagy című munkafüzetet, azonnal megtetszett. Sokszor érzem magam kevésnek, így már maga a cím is hívogatóan hatott rám. Bár sok nehézség van már mögöttem, mégis úgy érzem, hogy ennek még koránt sincs vége. Így úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy egy kicsit megtanuljam kezelni a stresszt és egészségesebb módon éljem meg az ilyen jellegű pillanatokat. 

A munkafüzet leginkább arra összpontosít, hogy az olvasó megtanulja kezelni a stresszt. Olvashatunk a stresszt okozó dolgok kezelésével, de a fől célja az, hogy hatékonyan megtanuljuk hasznosítani a belső erőforrásainkat és felismerjük hogy a különböző külső társadali erők miként hatnak a jóllétre. 

A kötet három részből áll. Az első rész három olyan erőforrást mutat be, amelyek segíthetnek abban, hogy jobban érezzük magunkat. Megismerkedhetünk a stresszválaszciklus fogalmával, a felügyelővel (a frusztráció érzését irányító agyi mechanizmussal) és az életben teremtett értelemmel. A második részben az olvasó és a jóllét között lévő akadályok felismeréséről olvashatunk. A harmadik rész pedig arra koncentrál, hogy mit tehetünk azért hogy legyőzzük a kiégést. Minden egyes részben találhatunk egy kis összefoglalót az adott fogalomról, vagy érzésről, majd a különböző feladatok segítenek abban, hogy elinduljunk az önfejlesztés útján. Külön tetszett, hogy minden egyes feladatnál feltüntetésre került, hogy általánosságban mennyi idő a megoldása, így az olvasó előre el tudja dönteni, hogy lesz- elég ideje rá, vagy sem. A feladatok érdekesek és sokszínűek, rengeteget segítenek a gondolatok rendszerezésében. Én leginkább egy fájdalmas pontra, életem legmeghatározóbb stresszfaktorára gondoltam, így ennek fényében töltögettem ki a feladatokat. Érdekes volt új aspektusba helyezni a dolgokat. Rájöttem, hogy ha talán nem is tökéletes módon, de egész ügyesen kezeltem eddig is a stresszt. Maga a stresszkezelés nem azt jelenti, hogy ha valami félresikerül megrázom magam és megyek tovább, mintha minden rendben lenne, hanem inkább azt, hogy ha elesek, rövid időn belül képes vagyok felállni. Tisztába kerültem azzal, hogy nincs semmi baj azzal sem, ha sírok és nem szabad hallgatni azokra, akik ezt csak nyavajgásként aposztrofálják. Nincs baj azzal, ha valakinek a sírás a cikluszáró tevékenysége, mert igenis megkönnyebülhetek tőle. Bár nálam jelenleg nem opció, de tetszik az is, hogy a feladást sem tartja ördögtől valónak a szerzőpár. Néha tudni kell hol a határ, mikor van az, hogy az adott szituáció már csak rombolja az ember lelkét és mikor van az, hogy már a cél sem tűnik annyira fontosnak. 

De természetesen ezen kívül még számos érdekes és fontos feladattal találkozhat az olvasó, engem leginkább ezek a részek szólítottak meg most. A jó azonban az, hogy nem is kell feltétlenül sorba haladnia az embernek. Ez nem az a típusú könyv, amit szép lassan, oldalról oldalra kell megoldani. Lehet, sőt talán szabad is ugrálni benne. Olvashatunk a pihenés fontosságáról az időhatékonyságról és még a pozitív testképről is. Számtalan olyan témát felvonultat a szerzőpáros, amelyek problémaként jelentkezhetnek a mindennapi életünkben. 

Biztos vagyok benne, hogy még rengeteget forgatom majd ezt a könyvet, hiszen rendkívül hasznos kis munkafüzetnek bizonyult. Azt a hiányomat, hogy az Érzelmi kiégés című könyvet nem szereztem még be, pedig minél hamarabb pótolom majd. Hiszen olvasás közben azért többször is éreztem, hogy jó lett volna azt is olvasni. 

Ha szeretitek a hasonló munkafüzeteket, vagy már korábban megismertétek Emily Nagoski és Amelia Nagoski munkásságát, akkor csak ajálani tudom nektek ezt a kötetet. Hihetetlenül hasznos kis füzetnek tűnik,  nekem nagyon tetszett. Olvassátok, szeressétek.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Emily Nagoski és Amelia Nagoski néha ismert popkulturális példákat hoz fel az Elég ​vagy! munkafüzetben a különféle feladatoknál, mi pedig úgy gondoltuk, hogy ezek közül szemezgetünk. Minden állomáson találtok egy könyvre/filmre/videojátékra utaló képet, melyből rá kell jönnötök a címükre. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

KÉP

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista 

[Blogturné Klub]

08.26. - Könyv és más

08.28. -  Csak olvass!

08.29. -  Utószó

08.30. - Szembetűnő

09.01. - Spirit Bliss Sárga könyves út

09.02. - Hagyjatok! Olvasok!

Read More

Lisa Wingate: Fohászok ​óceánja

Sziasztok!

Lisa Wingate neve már nem volt ismeretlen számomra, hiszen néhány éve már volt szerencsém elolvasni egy másik regényét is. A Fohászok óceánja című regénye azonnal felkeltette az érdeklődésemet, az érdekesnek hangzó fülszövegével és borítójával. Nagy szerencsémre most lehetőségem volt elolvasni a kötet, de mielőtte írok róla nektek, lássuk miről is szól a történet. 

Tandi ​Jo Reese fiatal nő, aki minden erejét összeszedve kilépett rossz házasságából, és két gyerekével együtt visszaköltözött szülővárosába, az óceán partján fekvő, csodálatos szépségű Hatteras szigetére. Abban bízik, itt új életet kezdhet, a helyiek pedig szeretettel fogadják. Tandi az idős Iola Anne Poole-tól bérel egy kis házikót, és amikor az asszony meghal, őt bízzák meg a feladattal, hogy takarítsa ki Iola hatalmas, zegzugos viktoriánus házát.

Tandi egy különös véletlennek köszönhetően elképesztő felfedezést tesz a házban: megtalálja Iola elrejtett imádságos dobozait, amelyekbe Iola tízéves korától kezdve egészen élete végéig gyűjtötte a feljegyzéseit. A dobozokba zárva egy hosszú élet története rejtőzik – egy zárkózott, de gazdag lelki világú nő reményei és kívánságai, félelmei és gondolatai, amelyek egy rendkívüli életről tanúskodnak. A papírok hitről, útkeresésről és szerelemről mesélnek, Iola utolsó, papírra vetett sorai pedig Tandi életében is mindent megváltoztathatnak…

Lisa Wingate regénye csodálatosan megírt, szívbe markoló történet hitről és a szeretet gyógyító erejéről.

Lisa Wingate már nagyon régóta a kedvenceim közé tartozik. Több magyarul megjelent regényét olvastam, így nem is volt kérdés számomra, hogy a Fohászok óceánja is a "must have" kategória lesz számomra. Ritkán mondok ilyet, de nagy elvárásokkal vágtam bele a történetbe, de szerencsére most sem kellett csalódnom. Bár nem mondom, hogy zökkenőmentesen indult a kapcsolatom a regénnyel. Az első tizenoldalak során valahogy nem kaptam még el a fonalat. Tandi személye nagyon távolinak tűnt számomra és egyszerűen nem tudtam sem azonosulni vele, sem pedig szimpátiát érezni iránta. Aztán ahogy haladtunk előre a történetben és egyre többször jelent meg Iola, úgy szippantott magába a történet, végül pedig menthetetlenül elvesztem a szavak sűrűjében. Mindig is imádtam azokat a történeteket, amelyek különböző emberi sorsokat helyeztek előtérbe némi drámai hangulattal fűszerezve, a Fohászok óceánja  pedig pontosan azt adta, amit vártam. Egy csodálatos történet a hitről és arról, hogy olykor a legváratlanabb helyeken bukkanhatunk olyan inspirációra és segítségre, mely az egész életünkre hatással lehet. 

Vannak könyvek, amelyeket az ember választ...máskor úgy érezzük, hogy a történet választ minket. Amikor egy-egy írás nagy hatással van ránk és úgy érezzük, hogy a történet bekúszik a bőrünk alá, megragadja a szívünket és többé el sem ereszti azt. Amikor annyira együtt élünk és lélegzünk a karakterekkel, hogy tudjuk, talán soha nem felejtjük el őket és az utolsó oldal elolvása után úgy érezzük, hogy bárcsak előröl kezdhetnénk az egészet. 

Nagyon nehezen tudok megszólalni a könyv elolvasása után, egyszerűen a hatása alá kerültem.  Hihetetlenül imádtam ezt a regényt, minden kétséget kizáróan Lisa Wingate egy igazi zseni. Remek érzékkel talál rá a történeteire és nagyszerű stílusban adja ezeket át az olvasóinak. Ahogy Tandi életére, úgy az enyémre is óriási hatással volt Iola. Az imádságai és élettörténete egy teljesen új világot nyitott meg előttem. Rengeteg idézetet jegyzeteltem ki magamnak és biztos vagyok benne, hogy még sokáig velem majd ez a történet. Kicsit sajnálom, hogy sokkal többet foglalkozott az írónő a jelennel és Tandi életével, kicsivel több naplóbejegyzést szívsesen láttam volna. Nekem a vége kicsit elnagyoltra sikeredett, néhány plusz oldal jót tett volna a történetnek és a lezárásnak. De ez persze tényleg csak szőrszálhasogatás a részemről, mert így is megkaptam mindent, amire vágytam. 

A történet szerint Tandi, két gyermekével szeretne új életet kezdeni Hatteras szigetén. A nő nem csak rossz házasságát, hanem függéségét is szeretné maga mögött hagyni. Az elmúlt évek során rengeteg dolgot csinált rosszul. Gyermekeivel a viszonya megromlott, igazából olyan, mintha jelen sem lenne az életükben. A rossz döntések és a gyógyszerekhez való menekülés egyre távolabb és távolabb sodorta őt a normális családi élettől. Egy nap azonban megrázza magát, elmenekül és új életet kezd Outer Banks partjainál. De vajon egy anya, aki elvesztette a kamasz lánya bizalmát, képes újra építeni a kapcsolatát vele? És képes lesz arra, hogy kisfiát visszavezesse a való életbe a számítógépes játékok bűvöletéből. Tandi problémái a régmúltban gyökereznek, és megmérgezik a jelenét is. Még egy olyan idilli környezetben, mint Hatteras sem tud egyről a kettőre jutni. Egy nap azonban megtalálja Iola Anne Poole imádságos dobozait, ez pedig fenekestül felforgatja az életét. Elkezd más szemmel nézni önmagára és a környezetére is. A régi, rossz szokásait elkezdi levetkőzni, végre hinni kezd abban, hogy ő is képes bármire. Hogy az emberek szerethetik őt önmagáért, nem pedig azért, mert valamit várnak érte cserébe. Megtapasztalja, hogy milyen az, amikor egy igazi, támogató közösség veszi őt körbe és végre felismeri, hogy egyes emberek a környezetében mélységesen toxikusak és jobb lenne neki, ha őket messziről elkerülné. Óriási fejlődésen megy keresztül, a lelke megnyugszik és úgy érzi, hogy végre van valami célja az életének. Ahogy egyre inkább egyensúlyba kerül önmagával és a környezetével úgy a kapcsolata is javulni kezd a gyermekeivel. Egyre több és több mindent fedez fel Iola életéből. Az idős hölgyet sokan nem szeretik helybéliek közül, betolakodónak tartják őt. Iola viszont olyan titkot/titkokat őriz, ami mindent teljesen más megvilágításba helyezne, ha a helyiek tudnának róla. Ő viszont mélyen hallgat róla. Halála után pedig veszélybe kerül a háza is, amely mára már egybeforrt Outer Banks történelmével is. De vajon képes lesz Tandi arra, hogy megmentse Iola örökséget? Meg tudja változtatni az emberek véleményét a furcsa, idős hölgyről?

A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják az olvasót. Lisa Wingate nagyon szépen ír, igazán remek a stílusa. Nagyon tetszett a kötet nyelvezete, az írónő olyan játszi könnyedséggel fűzi a mondatokat egymás után, mintha csak gyöngyökből készítene nyakláncot. Itt meg is ragadnám az alkalmat és szeretném egy kicsit dicsérni a fordítót, mert egyszerűen lenyűgöző munkát végzett, hiszen ahhoz, hogy a magyar olvasók is szívükbe zárják a kötetet, magyar nyelven is élvezhetőnek kell lennie. Getto Katalin remekelt, csodásan ültette át az anyanyelvünkre a lírai mondatokat és gondolatokat, így semmit sem veszített a regény a varázsából. 

Iola levelei különösen szívhez szólók, minden egyes alkalommal úgy éreztem, mintha tényleg mellettem lenne és ő olvasná fel azokat. A szereplők nem tökéletes, romantikus hősök, sokkal inkább valódi, hús vér emberek, amilyenek akár mi is lehetnénk. Olykor hibáznak, elesnek, aztán pedig felállnak. Esendőek, de erősek, mert képesek arra, hogy felálljanak és továbbmenjenek. Képesek arra, hogy fejlődjenek, kilépnek a komfortzónájukból, erőfeszítéseket tesznek azért, hogy végül révbe érjenek.

Engem ismét teljesen elvarázsolt Lisa Wingate és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is fogok még tőle olvasni. Ha valami igazán kedves és szívhezszóló történetet kerestek, akkor bátran ajánlom nektek a Fohászok óceánját. 

Végezetül pedig szeretném megköszönni a Libri Kiadónak a bizalmat, köszönöm, hogy elolvashattam a regényt, egy csodálatos történettel lettem gazdagabb. 

Értékelés: 5/4,5

Ha megtetszett a történet, akkor ITT tudjátok megrendelni. 

Read More

Kelly Rimmer: A ​varsói árva

Sziasztok!

Csak nem egy újabb történelmi regény? Gondolom meg sem lepődtök, hogy egy újabb ilyen típusú értékeléssel jelentkezem. Nagyon érdekes ez az egész, mert ahogy visszaemlékezem iskolai éveimre, nem a történelem volt a legkedvesebb tantárgyam. Bár szerettem, de nem rajongtam annyira érte, mint az irodalomért. A háborús részek kifejezetten taszítottak, a kötelező évszámakon és eseményeken kívül igyekeztem teljesen elhatárolódni akár a világháborúk, akár a holokauszt témájától. Most visszagondolva úgy érzem, hogy talán lelkileg nem bírtam elviselni az emberiség történelmének ezen sötét foltjait. Az elmúlt 10 év azonban nagy változást hozott az életemben, egyre jobban érdekelni kezdtek az ilyen típusú történetek. Amióta aktív bloggerként és bookstagrammerként tevékenykedem pedig lavinaszerűen öntöttem magamra a fájdalmasabbnál fájdalmasabb történeteket. Néha eszembe jut, hogy talán lesz-e olyan pont, amikor már úgy érzem, hogy nem tudnak ezek a regények többet adni nekem. Amikor úgy érzem, hogy minden egyes könyv csak önmagát ismétli. De aztán mindig úgy csukom be az adott kötetet, hogy aznap is tanultam valamit. A háború, a holokauszt, mások elnyomása úgy látszik kiapadhatatlan forrás és mindig tud valami újat mutatni. Mielőtt azonban hosszabban kifejteném az érzéseimet a témáról, és magáról a könyvről, lássuk miről is szól pontosan A varsói árva című kötet.

1942-ben a tizennégy éves Elżbieta Rabinek örökbefogadó szüleivel és a nagybátyjával él Varsóban. Bár ő maga is átélt már szörnyűségeket, amelyekről azóta sem tud beszélni, mégis naiv azzal kapcsolatban, hogy mi folyik a gettóban néhány háztömbnyire az otthonuktól. Amikor azonban találkozik a szomszédban élő Sarával, aki azon dolgozik, hogy zsidó gyerekeket csempésszen ki a gettóból, Elżbieta számára világossá válik, hogy neki is segítenie kell.

A tizenhat éves Roman Gorka a gettóban él szüleivel, kilencéves testvérével és kishúgával. Mindannyian éheznek, ezért meg kell hozniuk a legszörnyűbb döntést: le kell mondaniuk a legkisebb gyerekről, hogy ezáltal megmenthessék az életét. A mérhetetlen kilátástalanság és elkeseredés meggondolatlan tettekre sarkallja, s ezzel veszélybe sodorja önmagát és mindazokat, akik a gettóban élő gyerekek megmentésén fáradoznak.

Kelly Rimmer a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője. Ausztráliában él. Regényeit - amelyek összességében több mint 1 millió példányban keltek el szerte a világon - eddig több mint húsz nyelvre fordították le.

Őszinte leszek veletek, nagyon nehezen találom a szavakat. Az utóbbi idők egyik legjobb történelmi regénye, amit olvastam. Bár tudom, nem egyszerű olvasmány, de én nagyon szeretem ezeket a könyveket. Valahogy bekattant nálam ez a téma és egyszerűen nem enged el, mindig is óriási hatással voltak rám ezek a történetek. Arra már igyekszem tudatosan figyelni, hogy ne csak ilyesmit olvassak, de vitathatatlanul és tagadhatatlanul a kedvenc műfajomról van szó. A Libri Kiadónak köszönhetően került a kezembe a könyv, és hihetetlenül hálás vagyok érte, hiszen a fülszöveg azonnal felkeltette az érdeklődésemet. 

Kelly Rimmer regénye egy rendkívül fájdalmas és szivszorító történet, melyet a második világháború borzalmai ihlettek. A varsói árva egy remekül megírt regény a fájdalomról, a veszteségről és a szeretet erejéről. Egy nagyszerű emlék mindazon bátor lengyel ember számára, akik valamilyen módon harcoltak a náci politika ellen. Hiszen rengeteg olyan lengyel van, akik nem tűrték némán a megpróbáltatásokat, akár a gettóban is, ha másért nem, akkor azért, hogy büszkén sétálhassanak a halálba.

A háború kegyetlenségeiről még olvasni is rendkívül megterhelő, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett azoknak, akiknek ez az időszak a mindennapjaik részét képezte. A holokauszt az egyik legfájdalmasabb téma, bármilyen oldalról is közelítjük meg, csak szenvedést látunk. Minden egyes alkalommal, amikor ilyen típusú regényt veszek a kezembe kettős érzések kezdenek el kavarogni bennem. Egyrészről nagyon izgatott vagyok, másrészről azonban ott motoszkál bennem az a kérdés, hogy vajon meddig hatnak majd rám elementáris erővel az ilyen típusú könyvek? Mikor jön el az a pont, amikor már nem tudnak újdonsággal szolgálni? Hasonló gondolatokkal vettem kézbe Kelly Rimmer regényét is. A fülszöveg azonnal felkeltette az érdeklődésemet, hiszen úgy éreztem a kötet segítségével a második világháború egy olyan szeletét ismerhetem meg, melyről eddig csak keveset hallottam. Sok regényt olvastam már a munkatáborok világáról, vagy a túlélők visszamlékezéseiről, de a gettó világával még nem találkozom ilyen mértékben, mint amennyire Kelly Rimmer regényében szerepet kapott. 

Roman nem csak a külső a nácik uralta külső világgal, hanem saját belső démonaival is küzd, melyet a úgy érzem, hogy talán a túlélők bűntudata táplál. Ez az érzés tulajdonképpen része annak a tünetegyüttesnek, amit poszt-tarumás stressz szindrómának neveznek. Az alapja az a mentális állapot, amikor egy katasztrófát, balesetet, vagy valamilyen más rettenetes eseményt túlélő egyén úgy érzi, hogy rosszat tett azzal, hogy ő életben maradt, mások pedig nem. Úgy érzi, hogy ő kevesebbet ér, mint azok az emberek, akiket szeretett és akikkel törődött, ők jobban megérdemelték volna az életet. Nekik kellett volna életben maradni és neki kellett volna meghalni. A mögötte búvó pszichológiai mechanizmust úgy magyarázzák, hogy az ember elnyomja magában a haragot, amit az esemény okozója felé érez, és azok felé, akiknek tényleg lehetőségük lett volna megakadályozni a dolgot, és ez az egész indulat önmaga ellen fordul. Ennek a túlélő bűntudat-érzésnek gyakori kísérője szorongás, depresszió, alvászavarok és rémálmok, a jelen és a jövő iránti érdeklődés elvesztése, késztetés-hiány.  Bár igaz, hogy az ő haragja egyértelműen a nácik irányába fordul, Roman esetében a legnagyobb probléma, hogy feleslegesnek és értelmetlennek kezdi el látni az életét, és csak a jelenben él, egy időzített bombává válik, aki saját magát nem kímélvén mindent megtesz a bosszú érdekében. A kérdés csupán az, hogy a szeretet képes-e arra, hogy a fiú képes legyen a jövőbe nézni, vagy megmarad az itt és mostban és csupán a partizánakciók éltetik, hiszen ha sikerrel jár, akkor elpuszítja az ellenség egy részét, ha pedig nem, akkor végre jobb létre szenderülhet. 

Elżbieta ezzel szemben egy merőben más személyiség. Fiatalkora ellenére már ő is megtapasztalta a poklok poklát. Sokáig ő is megy előre, és mindent megtesz annak érdekében, hogy családja emléke előtt bátorsággal tisztelegjen. Egy rendkívül bátor fiatal lány, aki nem hagyta, hogy teljesen megtörje az élet, pedig sorba kapta a gyomrosokat tőle. Egy ideig hasonlóan perzselő szenvedély égett benne, mint Romanban, de ez az erő kihunyt belőle és egy idő után a túlélésre kezdett el koncentrálni. Én mégsem éreztem azt, hogy elfogyott, inkább csak máshogy kezdte el szemlélni az életet. Azt is mondhatjuk, hogy felnőtt, a különböző események hatására eltűnt belőle a tűz, és az egyetlen célja az volt, hogy élhessen. A könyv második felére olyan, mintha Roman ellenpólusa lenne. Vajon egymásra találhatnak a fiatalok? Képesek lesznek együtt élni a démonjaikkal? Új alapokra lehet helyezni az embernek az életét, ha az egész korábbi világa megszűnt létezni? A fiatalok óriási támaszt jelentenek egymásnak. Támogatják és vigasztalják a másikat, amikor szükség van rá. De vajon ez elég számukra? Élni fognak, vagy csak túlélni? 

Kicsit utánaolvastam az írónő munkásságának és a könyv eredetének és képzeljétek azt találtam, hogy ez a kötet tulajdonképpen egy másik regény "folytatása". Van egy regénye, aminek az a címe, hogy The Things We Cannot Say és ez a műve erőteljesen összefügg A varsói árva című írásával. Azt írta az utószóban az írónő, hogy úgy érezte, hogy azt a történetszálat bár lezárta, de van egy szereplő, akinek a a kezét még nem tudta elengedni. Ráadásul képzeljétek, regényt egy magyarországi történet ihlette. Egy találkozón mesélték el, hogy egy magyar gettóból táskában csempésztek ki egy kisbabát. Ez a motívum megjelenik a regényében is. 

Azt hiszem, hogy az írónő személyében egy új kedvencet avattam, biztos vagyok benne, hogy minden magyarul megjelent kötetét beszerzem és elolvasom majd. Ráadásul nagyon bízom benne, hogy a The Things We Cannot Say című írása is megjelenik majd kis országunkban.  

Összességében nagyon szerettem Kelly Rimmer regényét és őszintén csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti az ilyan típusú történeteket. Az egyik nagy kedvencemmé vált. A varsói árvai egy lenyűgöző és szívbemarkoló történet. Az utóbbi idők egyik legjobb történelmi regénye, amit olvastam. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Libri Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. 

Read More