Wren és Rose, az ikerkirálynők túlélték a csatát, visszahozták a mágiát, és visszaadták a reményt a birodalomnak. Ám Eana egén ismét sötét árnyak gyülekeznek, és egy olyan ősi ellenség készül visszakövetelni a trónt, aki semmitől sem riad vissza célja elérése érdekében.
Wrent nyugtalanság gyötri. Egy tiltott varázslat következményeként veszélyes kötelék alakult ki közte és a férfi között, akit mindennél jobban szeretne elfelejteni. Együtt útra kelnek az északi hegyek felé, hogy megtalálják a gyógyírt, mielőtt mindkettőjüket felemészti az átok.
Rose eközben kénytelen szembenézni élőhalott őse fenyegető figyelmeztetésével: mondjon le a koronáról, vagy a háború mindent elemészt, ami fontos számára. Miközben kétségbeesetten keresi a megoldást, szövetségei meginognak, és a szíve is veszélybe kerül.
Ahogy egyre közeleg a végső összecsapás, az ikreknek minden erejükre szükségük lesz, hogy megmentsék a birodalmat. És lehet, hogy olyan áldozatot kell meghozniuk, amire egyikük sincs felkészülve…
Mindig furcsa és felemás érzés, amikor egy sorozat lezárul. Az ember egyrészről nagyon lelkes, hiszen végre megtudja, hogy miként zárul az általa megszeretett karakterek élete, de közben nehéz szívvel is mondunk nekik búcsút. És bár talán nem ez a kedvenc fantasy sorozatom, összességében azért mégis megkedveltem a szereplőket. A Tűzkoronák (és a többi része is a sorozatnak) egy rendkívül izgalmas és szerethető fantasy volt két fiatal lánnyal a középpontban, akik bár nagyon hasonlítottak egymásra, nem is lehettek volna különbözőbbek. A történet nagyon érdekes és fordulatokban gazdag volt, a szerzők által megteremtett világ rendkívül különleges és izgalmas.
A történet pontosan ott folytatódott, ahol az előző véget ért. Wren és Rose, az ikerkirálynők túlélték a csatát, visszahozták a mágiát, és visszaadták a reményt a birodalomnak. Ám Eana egén ismét sötét árnyak gyülekeznek, és egy olyan ősi ellenség készül visszakövetelni a trónt, aki semmitől sem riad vissza célja elérése érdekében.
Wrent nyugtalanság gyötri. Egy tiltott varázslat következményeként veszélyes kötelék alakult ki közte és a férfi között, akit mindennél jobban szeretne elfelejteni. Együtt útra kelnek az északi hegyek felé, hogy megtalálják a gyógyírt, mielőtt mindkettőjüket felemészti az átok. Az viszont korántsem biztos, hogy sikerrel járnak. Hiszen olyan ősi mágia ez, mellyel még a legtapasztaltabb boszorkányok sem találkoztak.
Rose eközben kénytelen szembenézni élőhalott őse fenyegető figyelmeztetésével: mondjon le a koronáról, vagy a háború mindent elemészt, ami fontos számára. Miközben kétségbeesetten keresi a megoldást, szövetségei meginognak, és a szíve is veszélybe kerül.
Ahogy egyre közeleg a végső összecsapás, az ikreknek minden erejükre szükségük lesz, hogy megmentsék a birodalmat. És lehet, hogy olyan áldozatot kell meghozniuk, amire egyikük sincs felkészülve…
Az előző részekhez hasonlóan ebben a kötetben is külön-külön követhetjük végig a testvéreket. Váltakoznak a fejezeteik, így hol Rose, hol pedig Wren cselekményszálába nyerhetünk bepillantást. Az igazán érdekes pedig az volt, hogy egyik szálat sem szerettem jobban, vagy kevésbé. Ugyanolyan izgatottan vártam mindkét oldalt. Ez pedig szerintem nagyon ritka, mert általában azt vettem észre, hogy ilyen esetekben azért az ember mindig jobban húz az egyik, vagy másik irányba. Itt viszont egyformán izgatottan vártam mindkettőt.
A cselekmény érdekes és izgalmas volt, meglepetésekben sem volt hiány. Alapjáraton nagyon tetszett a kötet, abszolút olvastatta magát, viszonylag kevés olyan dolog van, ami miatt felvontam a szemöldökömet. Bevallom nektek, a legjobban Wren és Alarik kettőse idegesített a legjobban. Nem tetszett, hogy egy furcsa szerelmi háromszögben találtam meg. Kicsit erőltetett volt számomra, pedig amúgy abszolút volt logika abban, hogy miért kerültek közelebb egymáshoz a kötetben. Tudjátok, ez az a típusú dolog, "mint az értem én, csak le*arom". Értem, csak inkább ne. De például egy kicsit az is zavart, hogy az elején megjelenő karakter is olyan furcsán lógott számomra a levegőben. A főszereplők összességében jól kidolgozottak, de a mellékszereplők szerintem nagyon sematikusak voltak, nem volt bennük mélység. Még a szerelmi szálak esetében is ezt éreztem. Sem Shen, sem pedig Tor karaktere nem lett elmélyítve.
A lányok nagyszerűen kiegészítették egymást. Wren egy nagyon erős karakter, akit egész életében arra neveltek, hogy átvegye majd a hatalmat és a boszorkányok megmentője legyen. Túl sok fejlődést nem éreztem a karakterében, még mindig kissé meggondolatlannak tartom őt. Az azonban biztos, hogy bármire képes azért, hogy megvédje a testvérét. Ez pedig fordítva is igaz. Rose egy visszafogottabb karakter, akit a világért sem nevezhetünk gyengének, ám az ő ereje nem a harciasságában mutatkozik meg, hanem abban a csendes magabiztosságban, amelyet áraszt magából. Ebben a részben azonban neki is meg kell mutatnia, hogy milyen erő lakik benne. Olyanok ők mint a Jing meg a Jang, az éjszaka meg a sötétség. Két ellenpólus, tökéletesen kiegészítik egymást. Gondolom nem lepek meg senkit, ha azt mondom, hogy én azért Rose karakterét jobban csípem.
Az előző rész után nagyon kíváncsi voltam Alarik karakterére, de bevallom becsületesen, ebben a részben kicsit idegesített. Az azonban szuper hír, hogy íródott egy kiegészítő kötet, abban pedig ő a főszereplő. Már alig várom, hogy elolvassam, mert biztos vagyok benne, hogy sok meglepetést tartogat még a karaktere.
A könyv amúgy abszolút olvastatta magát, de most valahogy nehezen hangolódtam rá a kötet hangulatára. Nem volt rossz, vagy ilyesmi, csak egyszerűen valahogy nem ütött számomra akkorát, mint amire számítottam. Összességében szerintem jól lezárták a fő cselekményt, a kiegészítőkönyvek pedig tökéletes lehetőséget biztosítanak az univerzum bővítésére. Azt már mondtam, hogy Alarik is kapott egy könyvet, de azt nem említettem, hogy van egy másik kiegészítő kötet is. Marino személye biztosan belopta magát sokatok szívébe, megértem, én is kedveltem őt. De ne aggódjatok, az emlegetett kötet róla szól, így jobban is megismerhetjük majd a karakterét.
Mivel ez egy ya sorozat, így nem lenne fair felróni neki, hogy túlságosan idealisztikusra sikeredett a vége. De azért titokban így érzem magam. Ne értsetek félre, nem vágynék senki halálára, de egy sorsfordító összecsapáson, ahol a teljes birodalom léte a tét azért elvárná az ember, hogy kicsit erőteljesebbre sikeredjen. Nem volt rossz, tök jó kis sorozat, csak én összességében többet vártam volna tőle. Azt hiszem, hogy erre mondják azt, hogy ízlések és pofonok.
Számomra nem lett akkora kedvenc a sorozat és a harmadik résszel sem voltam maradéktalanul boldog. De ez simán lehet, hogy csak azért van, mert fáradtabb voltam, amikor olvastam. Valahogy nem tudtam elmerülni a sorozatban. Annak örültem, hogy a legtöbb szálat elvarrta a szerző, és annak is, hogy összességében pozitív élmény volt számomra a kötet és a teljes sorozat. Ha már olvastátok az első két részt, akkor ne hagyjátok ki a harmadikat sem. Ha pedig eddig nem vágtatok bele a kalandba, akkor ez egy jel ahhoz, hogy esélyt adjatok neki. Olvassátok, szeressétek!
Értékelés: 5/4
