2019. június 1., szombat

Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete



Már többször leírtam nektek, szóval már tuti a könyökötökön jön ki, de egyszerűen oda vagyok a szomorú történetekért. Amikor egy könyv szétszaggatja a lelkem, akkor érzem magam a legjobban. Szeretem a komoly és mély tartalmakat és azt, ha egy történetről órákat lehet beszélgetni.
Bevallom, még soha nem hallottam erről a könyvről, de még az üzletekben sem jött túl sűrűn szemben velem a borítója. Egy nap azonban a moly.hu-n olyan szerencsesütit kaptam, ami ebből a könyvből tartalmazott idézetet.

"– Kívánok neked eleget – suttogta a fülembe. – Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömet, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is."

Annyira mélyen érintett ez az idézet, hogy azonnal megvettem a könyvet és el is olvastam.

Az emlékeink olyasvalamik, amelyekért hálásnak kell lennünk. Ezek a gondolatok nem hasonlíthatók az életünkről készült egy-egy fényképfelvételhez. Emlékeink korábbi tapasztalatokat, illatokat, színeket, zajokat, érzelmeket, benyomásokat tartalmaznak. Néha akaratlanul elmosolyodunk egy-egy kép láttán és újra éljük, ezáltal boldog pillanatainkat. Olykor pedig könnyezni kezdünk, mert szomorú dolgok jutnak eszünkbe. Múltbeli emlékeink meghatározzák, befolyásolják a jelen eseményeit, és hozzáállásunkat. Az elveszett nevek füzete című könyv az emlékezésről és az emlékekről szól.

A történet szerint Doris 1928 óta az édesapjától kapott címes füzetet használja. Ebben szerepelnek mindazok, akikkel élete során találkozott. A füzetben szereplő legtöbb ember neve áthúzva, mellette ott áll: meghalt. Doris magányát mindössze a szociális gondozók látogatása, valamint húga unokájával, az Atlanti-óceán túloldalán lakó Jennyvel való Skype beszélgetései szakítják meg. Egy szép napon Doris elkezd írni a címes füzetben szereplő barátairól, hogy Jenny, az egyetlen ember, aki emlékezni fog rá, örökölhesse az emlékeit is.

Az a könyv egy csodálatos, fájdalmas, szívszaggató, megrendítő olvasmány. A történet során megismerjük Doris jelenét és múltját. A múlt sok fájdalmat és örömet rejt. Bepillantást nyerhetünk az idős nő legfájdalmasabb és legboldogabb emlékeibe is. Figyelemmel kísérhetjük az életét 13 éves korától kezdve, amikor is elkerült a biztonságot jelentő szülői háztól egészen a jelenig.

A piros címes füzet, vagyis az elveszett nevek füzete azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha fontos szerepet töltöttek be Doris életében. Az idős hölgy úgy gondolja, hogy Jenny-re hagyja a számára legfontosabb dolgot, vagyis az emlékeit. A piros füzet nevei alapján halad életének leírásával.

A könyvben felváltva ismerjük meg Doris jelenét és múltját. Megismerhetjük őt gyerekként és fiatal lányként, bepillantást nyerünk életének kiemelkedő momentumaiba. Tartalmas és nehéz életet tudhat magáénak, a legnagyobb mélységet és a hihetetlen boldogságot is megtapasztalta.

A karakterek nagyszerűek. Doris egy imádnivaló idős hölgy és a szívem szakadt meg attól, hogy ez a 96 éves nénike mennyire magatehetetlen már. A lelke még szárnyal, ám a teste már cserbenhagyta őt. Nagyon fájdalmas volt a jelent olvasni. A halál szele már a könyv első oldalától kezdve megcsapja az olvasót. Teljes mértékben tudtam Jenny-vel azonosulni, én sem akartam Dorist elveszíteni. Sofia Lundberg érzékletesen ábrázolja az öreg hölgyet, aki méltósággal viseli életének minden fájdalmát és problémáját. Egyszerűen lenyűgöző Dossy karaktere.

Jenny szintén egy remek karakter, nagyon szerettem őt. Igazán példaértékű az a mély szeretet, ami közöttük van. A két nő hihetetlenül komoly szerepet töltött be egymás életében. A közöttük lévő kapocs olyan erős, hogy még az Atlanti-óceán sem tudja őket elválasztani egymástól.
Jenny férje sokszor önzőn viselkedett, de egy idő után belátta a hibáját és mindent megtett annak érdekében, hogy segítse feleségét. Nagyon szimpatikus volt ez a jellemfejlődés a férfi részéről.

Ahogy haladunk előre a füzetben egyre fájdalmasabb lesz az olvasás. Doris egyre szimpatikusabbá válik a múltban, a jelenben pedig egyre jobban fáj az elkerülhetetlen vég közeledte. Dossy személyisége egyre erősebben magához láncolja az olvasót, így egyre jobban izgulunk érte a jelenben.

Megrendítő és hihetetlenül fájdalmas az egész történet. Sejtettem, hogy ez a könyv nem lesz egy könnyed olvasmány, de teljesen felülmúlta a várakozásaimat. Szívbemarkoló és gyönyörű történet, mely az első oldaltól kezdve szorongatja az olvasója lelkét. Igazi sírós könyv, mely sokáig velünk marad.

Összességében azt kell mondanom, hogy egyszerűen imádtam ezt a könyvet és nem lehetek eléggé hálás a véletlennek, hogy elém sodorta azt az idézetet. Az egyik legszebb könyv, amit mostanában olvastam, bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló történeteket.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése