2019. november 26., kedd

Malala Youfafzai: Nincs más út + Nyereményjáték



Sziasztok!

Malala Yousafzai pakisztáni születésű emberjogi aktivista. 15 éves volt, amikor egy tálib katona fejbe lőtte, ő ugyanis a lányok oktatásért és a tanuláshoz való jogáért kampányolt. Miután felépült súlyos sérüléséből édesapjával közösen létrehozták a Malala Alapítványt, amely elkötelezetten küzd világszerte azért, hogy a lányok ingyenes és jó minőségű oktatásban részesüljenek 12 éves korukig. Tevékenységéért számos nemzetközi elismerésben részesült, ő minden idők eddigi legfiatalabb Nobel-díjasa.

A Nincs más út című könyvben Malala saját és más menekült lányok történetét mutatja be. Tartsatok a Blogturné bloggereivel és ha nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a könyvből.




Biztos sokat hallottátok már a menekült kifejezést, szóval beszéljünk egy kicsit erről. A menekült olyan személy, aki származási vagy szokásos lakhelyének országán kívül van, mert faji, vallási, nemzetiségi vagy politikai üldözés éri, mert egy üldözött társadalmi csoport tagja, vagy háborús körülmények miatt lehetetlen számára az otthonmaradás, mert a túlélésének érdekében el kell hagynia az országát. Ezek az emberek kivétel nélkül azért hagyták el hazájukat, mert a biztos halál leselkedett rájuk. Dacoltak a veszéllyel, életüket kockáztatták azért, hogy biztonságos helyre jussanak. A könyv írója Malala szintén menekültként érkezett Angliába. Azért írta meg a könyvét, mert úgy gondolta, hogy sokan nem értik meg igazán, mit is jelent menekültnek lenni. Ezek az emberek pontosan ugyanolyanok, mint bárki más. Az egyetlen különbség az, hogy egy komoly konfliktus közepén találták magukat és ezért mindent, ami eddig ismerős és szent volt számukra hátra kellett hagyniuk. Otthon hagyták legféltettebb kincseiket, családi fényképeiket és szeretteiket, mert ez a döntés sokszor életről és halálról szól. Ők pedig az életet választották.

Malala Yousafzai neve biztos sokatok számára ismerősen cseng. Malala minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa, aki arra tette fel az életét, hogy a lányok tanuláshoz való jogért küzdjön. Először még diáklányként tizenegy éves korában szólalt fel az ellen, hogy a tartományukban egyre nagyobb hatalomra szert tevő iszlám fundamentalista tálibok megtiltották, hogy a lányok is tanulhassanak. A Szvat-völgy 2008-tól teljesen a tálibok fennhatósága alá került, akik rögvest bezárták a lányiskolákat, betiltották a zenét, a televíziót és korlátozták a nők jogait. Malala tiltakozásul az interneten kampányolni kezdett a tálib intézkedések ellen, blogbejegyzéseiben rendszeresen beszámolt az aktuális történésekről. A lány nyílt szerepvállalása nagy veszélyt hordozott magában, mivel nem hagyta abba a lányok tanulásának népszerűsítését, a tálibok úgy döntöttek, hogy meg kell ölni és gyilkosokat küldtek rá. Az akkor mindössze 15 éves Malala-ra iskolába menet rálőttek, a támadás során találat érte a fejét, a nyakát, a vállát. Sokáig volt kritikus és életveszélyes az állapota, de csodával határos módon felépült. A merénylet után az amúgy is nemzeti hősnek számító kislány már nemzetközi példakép is lett. Miután felépült súlyos sérüléséből édesapjával közösen létrehozták a Malala Alapítványt, amely elkötelezetten küzd világszerte azért, hogy a lányok ingyenes és jó minőségű oktatásban részesüljenek 12 éves korukig.




Most, hogy így elnyújtottam nektek a bevezetőt, lássuk miről is szól pontosan a könyv!

A Nobel-békedíjas Malala Yousafzai már gyerekként belső menekült lett a hazájában, Pakisztánban. Később, pedig nemzetközi aktivistaként, a világ bármely pontjára eljuthatott, egy helyet kivéve: a saját hazáját. Fiataloknak és felnőtteknek szóló könyvében nemcsak saját, megrázó élettörténetét meséli el, hanem más lányokét is, akik a világ különböző pontjairól menekültek el az erőszak, a háború és a bűnözés elől. Menekültek ők is, akik a hozzájuk hasonló milliókkal együtt gyakran láthatatlanok maradnak a statisztikák és hírek közönyös tengerében.

El kell, hogy mondjam nektek, a Nincs más út című könyv, egy igazi érzelmi hullámvasút. A történetek megrázók és fájdalmasak. A háború egy borzalmas dolog. Egy embernek sem lenne szabad ilyen borzalmakat átélnie.

Nagyon tetszett, hogy minden fejezet előtt egy kis térkép található, és megtudhatjuk, hogy az adott szereplő honnan, hova menekült. A fejezetek nagyon rövidek, könnyen és gyorsan lehet olvasni a könyvet. A kötet két részre tagolható. Az első részben Malala meséli el saját történetét, majd a második felében más lányok menekült történeteit tárja az olvasó elé. Minden történetet egy bevezető előz meg, melyben leírja, hogy hogyan ismerkedett meg a lánnyal és miért volt hatalmas hatással az ő életére ez a találkozás. A kötet végén képeket találhatunk, így arcokat is tudunk társítani a szereplőkhöz. Ezáltal még személyesebbé válik a könyv.

Különböző okokat és merőben más élettörténeteket ismerhetünk meg az olvasás során. Rengeteg indok lehet amögött, hogy valakiből menekült lesz. Egy valami azonban közös a könyvben megismerhető lányokra, rájöttek, hogy nincs más út számukra, ha a túlélést választják, akkor el kell hagyni szeretett országukat. A könyv megmutatja, hogy az, hogy valakiből menekült lesz-e vagy sem, az egyáltalán nem választás kérdése. Ezek a lányok legszívesebben otthon maradtak volna, de a biztonságot jelentő családi fészek már régen megszűnt létezni. Csak szomorúság, fájdalom, rettegés jutott nekik osztályrészül, sokszor a biztos halál várt rájuk. Az, hogy elmenekültek egy szükséges lépés volt ahhoz, hogy élhessenek. Sokszor fel sem fogjuk, hogy milyen szerencsések vagyunk mit itt Magyarországon. A legtöbben valószínűleg elképzelni sem tudjuk azt a sok fájdalmat és szenvedést, amit ezeknek a lányoknak át kellett élniük.

Itt most jogosan merülhet fel bennetek az a kérdés, hogy miért csak lányokról van szó? A menekült kérdésből nem lehet és nem is szabad genderkérdést csinálni. Természetesen a férfiakat pontosan úgy sújtja a háború és annak következményei, mint a nőket. Azonban fontos kiemelni, hogy ezek a lányok mind-mind olyan országból jöttek, ahol alacsonyabb rendűnek tartották őket. Sok helyen nem tanulhattak, fiatalon férjhez adták őket. Nem voltak jogaik, sokszor bármit meg lehetett tenni velük. 


Forrás: National Geographic

Malala számomra egy igazi példakép, hihetetlenül erős és értelmes fiatal lány, akit a szó legnemesebb értelmében nevezek feministának. Abszolút tudok vele és a gondolataival azonosulni. Nem vagyok egy habzó szájú aktivista és soha semmilyen módon nem áll szándékomban befolyásolni mások véleményét a témáról. A feminizmus sokszor olyan, mint egy szitokszó. Félelmet és zavarodottságot kelt másokban. Pedig aztán a feminizmus tulajdonképpen olyan politikai ideológia és emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melynek közös célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása. A feminizmus igazán sokrétű, és az élet szinte minden területén érezteti a hatását. A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat, amelyek egy férfit megilletnek. És pontosan ezért küzd Malala is. Tudja, hogy ezeknek a lányoknak nagyjából az életet jelentheti a tanulás, hiszen ha valakit hozzáadnak 13 évesen egy megereszkedett hasú kissé fogatlan, kecskepásztorhoz, akkor sokkal nagyobb az esélye arra, hogy továbbra is mélyszegénységben éljen, ám ha tanulhat, akkor van esélye arra, hogy kitörjön a nyomorból. Sokan ismerik őt és odafigyelnek arra, amit mond, ezért nagyon fontos, hogy megírta ezt a könyvet is, hiszen fontos, hogy megismerjük azt, hogy mi lehet a menekültkérdés hátterében. (Persze, még én is fel tudnék rengeteg szociológiai és ökológiai okot is sorolni, de a könyv kedvéért most tényleg szorítkozzunk csak a dolgoknak erre a szeletére. )

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet, bátran ajánlom mindenkinek, hiszen ez egy olyan téma, amiről egyszerűen beszélni kell. A könyv megrázó, és rendkívül elgondolkodtató. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.



Fülszöveg

A Nobel-békedíjas Malala Yousafzai már gyerekként belső menekült lett a hazájában, Pakisztánban. Később, nemzetközi aktivistaként, a világ bármely pontjára eljuthatott, egy helyet kivéve: a saját hazáját.
Fiataloknak és felnőtteknek szóló könyvében nemcsak saját, megrázó élettörténetét meséli el, hanem más lányokét is, akik a világ különböző pontjairól menekültek el az erőszak, a háború és a bűnözés elől. Menekültek ők is, akik a hozzájuk hasonló milliókkal együtt gyakran láthatatlanok maradnak a statisztikák és hírek közönyös tengerében.
A Nincs más út című könyv felnyitja a szemünket: a világ 68,5 millió menekültje semmiben sem különbözik tőlünk. Hétköznapi emberek ők is, akiknek nem volt más választásuk, mint elhagyni az otthonukat. Mert ez a választás életről és halálról szól.

Nyereményjáték

A mostani játékunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek Malala Yousafzai életét. Minden állomáson találni fogtok egy kérdést, a feladatotok pedig az lesz, hogy a választ beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. 
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk. 

KÉRDÉS
Hol született Malala?

a Rafflecopter giveaway

Állomások


11/26 Csak olvass!
11/ 30 Utószó
12/02 Könyv és más
12/04 Kelly és Lupi olvas 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése