2020. január 12., vasárnap

Christelle Dabos: Bábel emlékezete + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Tükörjáró sorozat közelmúltban megjelent harmadik kötetében Ophélie ezúttal egyedül kell, hogy boldoguljon a Bábel nevű szilánkon, amely teljesen más szabályok szerint működik, mint a bájos Anima és az intrikákkal teli Sark. Hogy megtalálja-e Ophélie Thornt, akinek több, mint két éve nyoma veszett? Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével, hogy kiderüljön és nyerjétek meg a könyv egyik példányát!



Sokan tudjátok rólam és szerintem már vagy milliószor leírtam, egyszerűen élek-halok A tükörjáró sorozatért. A tavalyi év során a Bábel emlékezetének a megjelenését vártam a legjobban és nyilvánvalóan elfogult vagyok, de ez a könyv lett számomra a kedvenc decemberi olvasmányom. 

Nagyon örülök neki, hogy az idei első értékelésemet erről a könyvről írhatom. Jó, hogy egy hatalmas kedvenc értékelésével rázódhatok vissza a az értékelések világába. 

No de nem is húzom tovább az időt. Lássuk miről is szól a harmadik rész!

Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Ezalatt az idő alatt abszolút volt ideje gondolkodni és nagyon szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Egy kis segítséggel eljut Bábelre, és hamis személyazonossággal megpróbál beilleszkedni az ottani társadalomba. A feladat egyfelől nem túlságosan nehéz, ugyanis a szilánkcsoport lakossága származását tekintve meglehetősen vegyes, a legmodernebb technikai vívmányokkal azonban olykor meggyűlik az Animista baja. Rövid idő alatt rájön, hogy nyomozását leginkább az segíti, ha felveteti magát a helyi virtuózneveldébe. Itt persze újabb ellenfelei és irigyei is akadnak, ami egyáltalán nem könnyíti meg a lány dolgát. De vajon az olvasótehetsége elég lesz-e ahhoz, hogy mélyebbre ásson, és közelebb kerüljön az igazsághoz? És hogy Thorn nyomára bukkanjon a bábeli zűrzavarban?

Nagyon-nagyon vártam már a könyv folytatását, szóval ahogy megszereztem a kötetet azonnal neki is láttam az olvasásnak. Már az elején le kell szögeznem, én egyáltalán nem csalódtam. A történet hihetetlenül izgalmas, fordulatos, én egyszerűen imádtam. Bár több dologra is fény derült, de határozottan úgy éreztem az utolsó oldal elolvasása után, hogy itt bizony még mindig több a kérdés, mint a válasz. A harmadik rész kellőképpen megágyaz az utolsó résznek, van egy olyan érzésem, hogy a záró kötet hatalmasat fog szólni. 
Mint ahogy tudjátok, a történet egy mágiával átszőtt, széttöredezett világban játszódik, ahol a különböző világszilánkokon más-más szabályok és szokások uralkodnak. 

A történet fordulatos és izgalmas, a könyv konkrétan letehetetlen, a nagysága ellenére sem unalmas. Dabos szerintem egy zseni, nagyszerű és egyedi világot alkotott, méltán tett a könyv ekkora népszerűségre.

A történet legnagyobb része Bábelen játszódik. Ez a szilánk egy nagyon érdekes és lenyűgöző helyszín, nekem speciel hihetetlenül futurisztikusnak tűnt. Az eddig megismert szilánkok közül ide mennék el legszívesebben. A különböző találmányok és a sokszínűség alapjáraton garantálja az izgalmakat, és akkor nem is beszélve arról a nyomozásról, aminek Ophélie ismét a közepén találja magát.

Bár a virtuózneveldéről kicsit keveset tudtunk meg, ezt azonban ellensúlyozza az a számtalan titok, amivel a lány szemben találja magát. Bár a szilánkra azért érkezik, hogy közelebb kerüljön Istenhez és a nagy titokhoz is, a lány bízik abban, hogy megtalálja a szilánkon Thornt is. 

A karakterek sokrétűek és rendkívül szerethetőek. Ophélie sokszor kicsit esetlen, néha szerencsétlen, de egy igazán erős és céltudatos főszereplő, akinek helyén van a szíve és az esze. Soha nem adja fel, a végsőkig küzd. Ritkán szeretem a női főszereplőket, de ő egy üdítő kivétel számomra.

Thorn még mindig a szívem csücske. Imádom a stílusát és a személyiségét. A második rész végén az a bizonyos mondat egyszerűen a szívem közepéig hatolt, a rajongásom pedig csak fokozódott ebben a részben. 

Ophélie és Thorn kettőse számomra még mindig verhetetlen, nincs két náluk különbözőbb személyiség, ennek ellenére úgy érzem, hogy mégis tökéletesen kiegészítik egymást. Minden egyes oldalnál azt vártam, hogy mikor bukkan majd fel újra Thorn, alig vártam már, hogy ismét találkozzanak egymással. 

A mellékszereplők közül Victoire karakterét emelném ki. (Ha hirtelen nem emlékeznétek rá, akkor ő Faruk családfőnek és Berenilde-nek a kislánya. ) Nagyon tetszett, hogy Dabos néha megszakította a bábeli történeteket és felvezette nekünk az ő karakterét. Igazán nagyszerű és izgalmas szereplőnek tűnik, biztos vagyok abban, hogy hatalmas meglepetéseket tartogat számunkra a negyedik részben. 


A fordítás ismételten zseniális, a borító pedig meseszép. Igazi ékköve a polcomnak ez a könyv. Alig várom már, hogy megjelenjen a negyedik rész. Minden egyes alkalommal, amikor eszembe jut, hogy mennyit kell várnom még rá, kicsit elszomorodok, de annál nagyobb lesz az öröm, amikor a kezembe tarthatom végre a sorozat záró részét. 



Összességében a sorozat harmadik része is zseniális. A történet izgalmas és fordulatos, a karakterek pedig nagyszerűek és szimpatikusak. A felépített világ csillagos 5-ös, az írónő egy zseni. Ha a mérete miatt visszarettentetek eddig a sorozat elolvasásától, akkor megnyugtatlak titeket. Észre sem veszitek és már végeztetek is a könyvvel. Sajnálni fogjátok, hogy nincsen benne több fejezet. Nekem hatalmas kedvenc lett a Tükörjáró sorozat, mindenképpen olvassátok el! 

Értékelés: 5/5



Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Fülszöveg




Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel eljut Bábelre, és hamis személyazonosság alatt igyekszik megtalálni a helyét az ottani társadalomban.
A beilleszkedés egyfelől nem túlságosan nehéz, ugyanis a szilánkcsoport lakossága származását tekintve igen vegyes, a legmodernebb technikai vívmányokkal azonban olykor meggyűlik az Animista baja. A nyomozását leginkább az segíti, hogy felveteti magát a helyi virtuózneveldébe, ahol persze újabb ellenfelei és irigyei is akadnak. De vajon az olvasótehetsége elég lesz-e ahhoz, hogy mélyebbre ásson, és közelebb kerüljön az igazsághoz? És hogy Thorn nyomára bukkanjon a bábeli zűrzavarban?

Nyereményjáték
Ophélie a könyvben Thorn nyomába ered, hogy megtalálja rég elveszett férjét, úgyhogy a játékban ezúttal mi is Thorn keressük. Minden posztban van egyetlen szó, ami alá egy Thornról készült fan artot rejtettünk. A feladat, hogy keressétek meg a fotókat és linkeljétek be azokat a Rafflecopter megfelelő rubrikáiba. De ez még nem minden! A főmegfejtésben a könyv egyik mondatát keressük, ehhez csak össze kell olvasnotok azokat a szavakat, amik a képeket rejtették.


(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslita

01/10 Spirit Bliss – Sárga könyves út
01/12 Csak olvass
01/14 A Szofisztikált Macska
01/16 Könyv és más

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése