Sziasztok!
Sok dolgot tudtok már rólam, de talán az egyik legfontosabb vallomás, amivel tartozom felétek, hogy igazi könyvhörcsögként élem az életemet. Hajlamos vagyok arra, hogy mérlegelés és gondolkodás nélkül beszerezzek egy új és friss megjelenést, majd utána hosszú ideig a polcon vár rám türelmesen, míg végre a kezembe kerül. Jesmyn Ward másik regénye is erre a sorsa jutott, bevallom töredelmesen, hogy bár egy ideje a polcomon csücsül, még nem volt időm arra, hogy elolvassam. Valahogy mindig találtam valami indokot arra, hogy miért ne álljak neki. Mikor megjelent az írónő másik könyve magyarul nagyon megörültem neki, hiszen sok jót hallottam már a stílusáról. A 21. Század Kiadónak köszönhetően került a kezembe az írónő legújabb magyarul megjelenő könyve, és hihetetlenül hálás vagyok érte, hiszen a fülszöveg azonnal felkeltette az érdeklődésemet.
Mielőtt azonban rátérek a lényegre, megmutatom miről is szól a fülszöveg pontosan.
Mikor elkezdtem olvasni Jesmyn Ward írását, tudtam, hogy nem hétköznapi regény tartok a kezembe. A kötet hangulata kissé sötét és nyomasztó. Nagyszerű nyelvezettel és lírai hangon megírt, ugyanakkor mérhetetlenül szomorú és fájdalmas történetet tarthat kezében az olvasó. Félelmetes már abba is belegondolni, hogy mennyi ember szörnyű hétköznapiságát jeleníthette meg az írónő ebben az írásában.
A regény Bois Sauvageban játszódik (ez egy fiktív helység) és egy olyan család 10 napját követhetjük végig, akik nehéz anyagi körülmények között élnek. Ebben a miliőben semminek nincs jelentősége, az egyetlen cél a túlélés. A szeretetteljes családi légkör, a közös harc a nélkülözéssel szemben egy kicsit sem jelenik meg a műben, sokkal inkább a belefásulás és társas magány érzése jellemzi a családtagok egymáshoz fűződő viszonyát. A családtagok együtt élnek és bár próbálnak figyelni egymásra, mégsem beszélhetünk szoros családi kötelékről. Mindenki úgy próbál meg boldogulni, ahogy tud és ahogy nem szégyell.
A karakterek korántsem idealizált, romantikus hősök, hanem valódi hús-vér emberek, akik sokszor és sokat hibáznak. Néha képtelenek kimutatni a szeretet egymás irányába, az általuk teremtett zord világban élik mindennapjaikat. Talán Oscar Lewis a "a szegénység kultúrája" fogalma az, ami leginkább összefüggésbe hozható a szereplők viselkedésével. Az antropológus tapasztalatai szerint a szegénység, a hátrányos jövedelmi helyzet nemcsak alacsony életkörülményeket hoz magával, hanem sajátos kultúrát is teremt. Az értékek és magatartások olyan rendszerét, amely eltér a középosztályi vagy az általánosan elfogadott kultúrától. Ez a kultúra segíti a túlélésüket, ugyanakkor gátolja is, hogy kilépjenek a szegénység státuszából. Sajátos életmód-elemként említi Lewis többek között az alkalmi munkákra épülő jövedelemszerzést, az ésszerűtlen háztartás-szervezést, az előrelátás és tervezés hiányát. A jelenben élnek, nem foglalkoznak a múlttal és a jövővel. Úgy érzik, nem tehetnek semmit a sorsuk változásáért, nem tudnak rá hatással és befolyással lenni. Képtelenek bánni a pénzzel, az azonnali kielégülésre törekszenek.
A családfő, vagyis az édesapa képtelen volt feldolgozni feleségének az elvesztését, rendszeresen iszik, a gyermekeiről képtelen gondoskodni. Abszolút látszik, hogy a szeretetteljes gondoskodást az édesanya képviselte a családban, az ő elvesztésével teljesen kicsúszott a talaj alóluk. Onnantól kezdve bár egymás mellett éltek és fizikailag gondoskodtak egymásról a maguk módján, az a bizonyos ragasztó, a feltétel nélküli szeretet, empátia és odaadás hiányzott a mindennapjaikból. Az édesapa csak kevés munkát tudott szerezni, ráadásul mániákusan követte a viharok és a tornádók útját, megszállottan próbált felkészülni az esetleges katasztrófákra. Kicsit olyan volt ő számomra, mint a meséből az a kislány, aki farkast kiáltott többször is, ám mikor valóban megtámadta az állat a nyájat már senki sem hitt neki. Ebben az esetben is valami hasonló történt. Annyiszor mondta már, hogy hurrikán érkezik a területre és annyiszor próbálta bizonyítani az igazát, hogy mikor tényleg közelíteni kezdett a Katrina gyermekei fásult közönnyel vették tudomásul a férfi mondandóját.
Az öttagú családban Esch az egyetlen lány, aki magányát és szeretetéhséget úgy próbálja legyűrni, hogy készségesen viszonozza a környéken élő fiúk szexuális közeledését. Annyira vágyik a gyengédségre, hogy belemegy egy csak testiségen alapuló kapcsolatba Manny-vel, akinek nem mellesleg barátnője is van. Nem szereti, csak használja a lány testét. Amikor Esch rájön, hogy babát vár ettől a fiútól, kezdetben titkolja az állapotát, senkinek sem beszél róla. Szociológiai tanulmányaim alatt a szegénység témakörében tanultunk arról, hogy a fiatalkori családalapítás összefüggésben áll azzal, hogy az illető szeretne minél hamarabb kiszakadni a származási családból, hiszen ha gyermeke születik, azzal egy teljesen új családja lehet. Sokszor azonban nem változik semmi, hiszen ezek a fiatal lányok a partnereiket hasonló társadalmi közegből választják ki, így sokszor pontosan ugyanúgy nyomorognak, mint régen. Ez a helyzet akkor is, ha a gyermek az agresszív szülői nyomás alól menekülne, sokszor a párja is ugyanúgy rettegésben tartja. Ez jutott eszembe Esch kapcsán is. A fiatal lány kezdetben nem tud mit kezdeni a magzattal, ugyanakkor kialakul közöttük egyfajta kötődés is. Elképzeli, hogy mennyire fog majd vigyázni rá és mennyire fogja szeretni. Azt az érzést keresi, ami régóta nem adatott számára; a gondoskodást és anyai szeretetet.
Skeetah a középső fiútestvér a kutyája megszállottja. China a harci pitbullja éppen a könyv elején ellett, a fiú féltő-óvó gondoskodása ellenére azonban több kiskutya is elpusztul. Minden gyengédségét és szeretetét a kutyára fordítja, látszik, hogy ebben találta meg azt, amit keresett.
Randall, a legidősebb fiútestvér a sport világába menekül, ez az egyetlen közeg, ahol otthonosan és jól mozog. Ebben látja az egyetlen menekülési utat, hiszen az ösztöndíj segítségével olyan lehetőségek nyílnának meg előtte, amelyekre a család hátterét figyelembe véve soha nem lenne esélye. A fiúnak azonban szembe kell néznie az önsorsrontás problematikájával továbbá ne felejtsük el azt sem, hogy és a család dinamikája és működése sem éppen ideális, a fiúnak pedig szembe kell néznie azzal, hogy talán soha nem törhet ki abból a közegből, ahova beleszületett.
Junior, a legkisebb testvér van talán a legnehezebb helyzetben, hiszen ő nem emlékezhet édesanyja ölelésére és becéző szavaira. Ő az egyetlen, akinek ez a családi miliő az alap, soha nem ismert mást. Tulajdonképpen senki nem képes arra, hogy megfelelően gondoskodjon róla, persze kap enni és olykor meg is vigasztalják testvérei, ha valami baja van, de képtelenek arra, hogy neveljék és megadják neki mindazt, amire szüksége lenne. De hogyan is várhatnánk el tőlük, hiszen még nekik is gondoskodásra és nevelésre lenne szükségük.
A mű egyik fontos, talán legfontosabb megállapítása, hogy nem képes mindenki arra, hogy kitörjön saját élethelyzetéből. Vannak, akik rengeteget dolgoznak és képesek feljebb jutni a társadalmi ranglétrán, mások azonban örökre megrekednek egy szinten, ez pedig könnyen egy generációkon átöröklődő jelenséggé válhat. A tanult tehetetlenség, az ember munkamorálja és gondolkodásmódja, a deprivált környezet mind-mind olyan dolog, mely hozzájárulhat ahhoz, hogy az valaki képtelen legyen fejlődni és kitörni abból a helyzetből, ahova született. Olvasás közben azonban sokszor eszembe jutott egy másik gondolat is. Van egy sokak által ismert mondás, mely magyarul így hangzik: "Szegény embert az ág is húzza." Mi van akkor, ha az ember bár megpróbál kitörni, a tehetsége lévén, de egyszerűen a körülmények áldozatává válik és visszahull pontosan oda, ahonnan elindult? Mért van az, hogy vannak emberek, akiknek minden sikerül, mások pedig állandó kudarcra vannak ítélve?
A mű 10 napot mutat be, ezalatt az idő alatt erősödik a Mexikói-öböl felett óriási viharrá a Katrina hurrikán. (Csak egy kis gyors emlékeztető azoknak, akik nem ismernék ezt a vihart. A Katrina hurrikán egy rendkívül intenzív és pusztító hurrikán volt 2005 augusztusában, amely főként a Mexikói-öblöt és az Egyesült Államokat érintette, hatalmas pusztítást és árvizet okozott. A vihar óriási károkat okozott az ott élőknek. Sokan egy életük munkáját, az otthonukat veszítették el és még ők a "szerencsésebbek", hiszen sokat a Katrina áldozatául estek.) Ilyen rövid idő alatt persze nem várhatunk óriási, sorsfordító megoldásokat, mégis az olvasó az utolsó pillanatig várja, szomjazza a megoldást és ha nem is a pozitív végkifejletet, akkor talán annak a lehetőségét. A környezet azonban alkalmatlan erre és könnyen megeshet, hogy a végleges állapot az, hogy nincs megoldás és nem változik semmi. Mindenki éli ugyanúgy az életét és abba kapaszkodik, amibe tud.
Értékelés: 5/4,5
A recenziós példányt szeretném még egyszer megköszönni a 21. Század Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése